Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. április
2002-04-04
44 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK Átlényegült hölgy mázsás pálmaággal Magyarország felszabadulásának második évfordulója éppen nagypéntekre esett. A keresztény gyásznap miatt a kormány egy nappal későbbre, 1947. április 5-re halasztotta a gellérthegyi hősi emlékmű felavatását. A pálmás hölgy ugyan már több mint egy hónapja, február 23. óta a helyén állt, de a mellékalakok: a szovjet katona, a kígyóölő és a fáklyás csak az ünnepélyes átadásra kerültek fel talapzatukra. A két utóbbi akkor is csak gipszöntésben, szépen bepatinázva (legalábbis így mesélte huszonöt év múltán az egyik öntő a Népszabadságban). A kígyóölő és a fáklyás bronzmásával csak három hónappal később lettek kész. A Szabadság című lap 1947. február elején értesítette az olvasókat a főalak határidő előtti elkészültéről: „Közel egy éve dolgozik már a magyar munkásság a gellérthegyi orosz hősi emlékmű elkészítésén. Az emlékmű, egy 15 méter magas, obeliszken álló, pálmaágat tartó géniusz, Kisfaludi Strobl Zsigmond nagyszerű alkotása. Csütörtökön (febuár 6-án) a műhelyekben elkészült a monumentális emlékmű utolsó darabja is. A szobrot a Krausz-Vignali cég munkásai egyévi munkaidő helyett háromhónapi rohammunkával öntötték bronzba.” Mint kiderül, ezzel elnyerték - a még létező - Közmunkatanács húszezer forintos nagydíját is. A szobor, a pálmaágas géniusz egyébként csak tizennégy méter magas, de a talapzattal együtt negyven. Felhasználtak hozzá kétszáznegyven mázsa bronzot, csak a pálmaághoz tizenhat mázsa kellett. A nőalakot ötvennyolc darabban öntötték ki, s a részeket a helyszínen csavarozták össze. Ismert a nőalak modellje, sokszor írtak róla az újságok: Thuránszky Gaál Edit. Mint a cikkekből kibogarászható: civilben egészségügyi dolgozó, a soproni szívkórház asszisztense volt, s a szobor által oly híres lett, hogy Grúziában egy általános iskola is felvette a nevét. De tudjuk azt is, kik voltak a mellékalakok modelljei. A szovjet katonáé bizonyos Vaszilij Mihajlovics Golovcov gárdista, leszerelése után a tejkovói pamutkombinát meósa. A modellkedést parancsba kapta. A kígyóölőt egy volt pestszentlőrinci leventeparancsnokról, bizonyos orosz hadnagyról mintázták, a fáklyás alakot pedig egy akkori képzőművész-hallgatóról, Máriahegyi Jánosról. Gyakran elhangzik az a vád, hogy Kisfaludi eredetileg Horthy Istvánnak tervezte volna az emlékművet. Ez nem igaz. Bár Kisfaludi valóban tervezett ilyen emlékművet, de azon másféle figurák jelentek volna meg, s legfeljebb a kompozíció elrendezésében fedezhető föl hasonlóság. Érdekes egyébként az alkotó kiválasztásának története. Vorosilov állítólag a Városligetben álló íjász szoborra figyelt fel, s megkerestette a szobrászt, hogy szovjet győzelmi emlékművet rendeljen tőle. Személyesen is felkereste műtermében, amely ekkor a Stefánia úton volt, Ligeti Miklós egykori házában. Tizenhét hónapig tartott a hősi emlékmű felépítése. A szobor helyét az oroszok jelölték ki. A környezet kialakítását és az épített részeket az orosz Joffán mérnök és Geraszimov festőművész tervezte, de Kisfaludi szerint maga végezte ennek a munkának a nagy részét is. Az építők hősiesen helytálltak. Két kemény telet is végigdolgoztak, a hóban gyakran elakadtak a haraszti mészkövet szállító teherautók. Gipszet csak Romániából tudtak beszerezni. A felavatás napján „a hegyre hosszan elnyúló fekete vonalakban ezrek és ezrek” vonultak, vörös és nemzetiszínű zászlókkal, munkáspárti (kommunista, szociáldemokrata) és kisgazda jelvényekkel. Balogh István államtitkár bevezetője után a kisgazda Tildy Zoltán köztársasági elnök beszélt. Olyanokat mondott például, hogy a monumentális emlékmű „hirdetni fogja népünk és nemzetünk el nem múló háláját a hatalmas Szovjetunió és annak dicső hadserege iránt” - idézi a Szabad Nép. Tildy beszéde után huszonegy ágyúlövés dördült, s lehullott a szoborról a lepel. A nagy eseményről így tudósít a Szabadság: „Az ünnepség tartama alatt a Maszovlet három kétfedelű gépe tiszteletköröket ír le a levegőben a Gellérthegy felett. Az emlékmű leleplezésének pillanatában - 11 óra 25 perckor - a három repülőgép közül az egyik kiválik, egészen alacsonyra, ötven méter magasra ereszkedik le és piros virágesőt szór a szoborcsoportozatra.” Ezután Nagy Ferenc miniszterelnök beszélt, majd Kővágó József polgármester átvette az emlékművet, végül Szviridov altábornagy köszöntötte a résztvevőket. Kicsivel később díszszemle következett a Gellért téren. A pálmás hölgy azóta tartja az ágat Budapest fölött. Közben a város jelképe lett, még pénzérmére, a fémtízesre is rákerült. Az emberek többsége szemében nem szovjet hálaemlékmű volt, hanem a mi szabadságszobrunk. Ezért is igyekeztek megfosztani szovjet vonatkozásaitól, amint erre lehetőség adódott. 1956-ban a szovjet katona alakját olyannyira megrongálták, hogy 1957-ben újra kellett önteni. Végül a rendszerváltás után, 1992-ben végleg eltávolították Golovcov gárdista mását, az ötágú csillaggal, a kőbe vésett, domborműves díszekkel, az eredeti felirattal, valamint az orosz nevekkel együtt. A bronzkatona a tétényi szoborparkba került. Ugyanebben az évben, a szovjet csapatok kivonulásának első évfordulóján Szentjóby Tamás a Szabadság Lelkének Szobrává alakítota, s néhány napra fehér lepellel takarta le. Nemrég pedig látható volt Jancsó Miklós egyik filmjében. Mindez azt bizonyítja, hogy átlényegülve is a város egyik főszereplője maradt. Csordás Lajos Az avatás napja nagypéntekre esett volna FOTÓ: BÁNHALMI JÁNOS Ötvennyolc darabból csavarozták össze FOTÓ: MTI-ARCHÍV .Ércnél Maradandóbb. Beöthy Ákos síremléke A Kerepesi úti temetőben, a Deákmauzóleum körül kialakított díszsírhelyeken több magas színvonalú műalkotás található, mint bárhol másutt a sírkertben: a századforduló szinte minden neves szobrászát képviseli egy vagy több mű. Közvetlenül a mauzóleum bejáratára néz Beöthy Ákos (1838-1904) sírja, Zala György 1906- ban felavatott alkotása, amely a neves publicistának, előbb Deákpárti, majd ellenzéki képviselőnek, a Nemzeti Párt egykori tehetséges, nagy műveltségű parlamenti vezérszónokának állít emléket. A remekbe faragott márványalak nemzeti szobrászaink egyik - síremlékeken is gyakori - toposzát, a búsuló vitézt jeleníti meg. Zala témaválasztása jól példázza, hogy a dualizmus korának reprezentatív síremlékein a vallási motívumok mennyire háttérbe szorultak a profán ábrázolások - a nemzeti jelképek, illetve a többségükben antik eredetű allegóriák - mögött. (A két világháború közötti évtizedek temetői művészetében mindez az ellenkezőjére változott.) Szintén a nemzeti szimbolika része a síremlék ornamentikája, a nagyszentmiklósi kincs ökörfejes ivócsanakjának mása, pontosabban parafrázisa, hiszen a szimmetria kedvéért nem egy, hanem két fejjel ábrázolja a híres műtárgyat. Az ivócsanak a korszak funerális művészetében általánosan elterjedt díszítőelem volt: síremlékként elsőként Pulszky Ferenc nyugvóhelyén jelent meg 1899-ben, gyászszertartások dekorációjaként pedig egy évvel később, Munkácsy Mihály temetésén. A Kerepesi úti temető más részein számos további Zala-mű található. Kiemelkedik közülük Lukács Antalnak, a Magyar Földhitelintézet elnökének 1912-ben felavatott síremléke, Zala György egyik legsikeresebb, eredetileg 1884-ben készült, Máriát és Magdolnát ábrázoló szobrának másodpéldánya. 1887-ben mintázta Jókainé Laborfalvi Róza sírkövének nemes egyszerűségű domborművét. Utóbbi ma a „művészparcellában” áll, akárcsak Csukássi József publicista síremléke (1893) vagy Komócsy Józsefé, akit egykor „a vendéglők költője” névvel tisztelt meg a gasztronómiában ugyancsak nem járatlan Krúdy Gyula. Az 1903-ban felavatott Komócsy-síremlék architektúráját Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervezte. Zala alkotása ékesítette egykor Tahi Antal festőművész síremlékét, amely a felszámolt budai temetők ide mentett kövei közé tartozik. Pekár Imre monumentális síremléke (1898), amely az ötvenes években felszámolt falsírboltok egyikén állt, Zala mellett Schickedanz Albert művészetét dicsérte. Zala György sírja ma is a Kerepesi úti temetőben található, rajta a Ligeti Miklós készítette dombormű, melyet néhány éve helyeztek új kőre. Zala a funerális szobrászatban is elérte, amit a köztéri emlékművek műfajában ő kapta kora legfontosabb hivatalos megrendeléseit, a legrangosabb megbízásokat, amelyekben magyar szobrász a dualizmus korában részesülhetett. Beszédes tény, hogy műterméből került a budai Vár Habsburg-sírboltjába József nádor, illetve a bécsi kapucinus sírboltba Erzsébet királyné síremléke. Tóth Vilmos HMIll FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Tüdő-Szűrő. Roham Babér’ levél? - vetette fel Pista bácsi. Jó ajánlatnak tűnt, úgyhogy odaadtam neki a levelet, vitte máris a fürdőszobába leáztatni a bélyeget, visszafelé pedig felmarkolta a babot, és átadta. Bár minden üzlet ilyen simán menne - sóhajtott fel Pista bácsi, de közben a torkán akadt fél kiló ólom, és ettől úgy elkezdett köhögni, hogy szinte megsajnáltam, de persze tényleg csak szinte. — Menjünk el tüdőt szűrni - javallottam, ő meg intett, hogy menjünk. A Városmajort céloztuk meg, mert ennek a neve tetszett a legjobban Pista bácsinak: nagyszámú haszonállat előfordulását sugallta neki. A Moszkva tér felől érkezvén a Csaba utcai behatolás tűnt magától értetődőnek, ott, ahol a híres modern templom áll, amelyiknek a Pasaréti téren van a párja. A templom melletti plébánia is szemrevaló, szépen befutotta a repkény, ami miatt kicsit a korai rémfilmeket idézi, de persze tényleg csak kicsit. Az épület bejáratánál, korlátra dőlve három hajléktalanforma ember várakozott, és dicsértessékkel köszönt Pista bácsinak, ennek az istentelennek, aki nem tudott válaszolni, mert még mindig fuldoklott. Arrébb megint hajléktalanforma embereket fedeztünk fel, még arrébb pedig szintén. Az igazság az, hogy másokat nem is láttunk, pár parkfenntartót leszámítva, akik a bokrok között tettek-vettek valamit, éles fémtárgyakkal. Frissen metszett bokrok, és melegében szétrobbantott padok között haladtunk tova, a sétány széle tele volt padok szilánkjaival, sőt, itt-ott az út közepére is jutott egy-két betonkonzol. Később gyengén kondicionált sakkasztalokat láttunk, valamint mérhetetlen mennyiségű kutyaszart, ugyancsak betonból. Elmentünk egy meglehetősen nyomorúságos játszótér mellett, majd megtekintettünk egy borzasztóan mocskos homokozót és három rugós faállatot, amelyek sehogy sem illettek a képbe. Valami jobb helyről szökhettek meg, de látszott rajtuk, hogy keservesen megbánták. A Városmajor közepén snájdig autóparkoló alakult ki, valami titokzatos létesítmény kapcsán. A komplexum menedzsmentje nyilván körlevélben szólította fel ügyfeleit, hogy eszükbe ne jusson máshol parkolni, mint a liget közepén, mert ez így helyes és logikus: a parkoló kifejezés, mint tudjuk, direkte a park szóból következik. Körös-körül a helyi átlagot is meghaladó tömegű szemét óvta a külső hatásoktól a talajtakarót. Nagyobbacska térre lyukadtunk ki, amelyen két pompás, múlt század eleji katona parolázott, formás kőtalapzaton. A jelmagyarázat szerint a magyar tábori zászlóaljak hőseinek emlékművénél állottunk, 1914—18. — Szóval — kezdte volna mondani Pista bácsi, de megint elkapta egy köhögőroham: az ólom még mindig nem akart feljönni neki. Az emlékmű mellett titokzatos rendeltetésű fal húzódott összefújva, arrébb újabb minimál-játszóteret fedeztünk fel, majd egy olyat, amilyennek egy játszótérnek lennie kell: kicsit meghatódtunk, de persze tényleg csak kicsit, mert ezt a létesítményt is összevissza fújkálták ezer év alatt lebomló sprével. Nem messze Beethoven szobrára bukkantunk, a zeneszerző félrebillentett fejjel nézte a vedlő aljnövényzetet. Mögötte takaros virágágyás díszlett árvácskákkal, kicsit arrébb szemétkosarat festett barnára egy bennfentesnek látszó fiatalember. Eszünkbe jutottak a felrobbant padok, hát megkérdeztük, ki lőtte ki őket. Ezeket éppen most újítjuk fel - válaszolta a fiatalember, mire Pista bácsi hatalmasat krákogott, és kiköpte az ólmot. Pesti Pál