Népszabadság - Budapest melléklet, 2002. augusztus

2002-08-13

20 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2002. AUGUSZTUS 13., KEDD Az öltözőtől a medencéig és vissza A közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a Komjádi Béla uszodában meghalt egy férfi. Holttestét közel két órán át nem szállították el, miközben a közelében fia­talok és felnőttek fürödtek, úsztak, na­poztak. A tragikus eset kapcsán arról be­szélgettünk a Sportfólió Kht. a Nemzeti Sportuszodák Igazgatósága, valamint az uszodát üzemeltető cég vezetőivel, szak­embereivel, hogy mennyire veszélyes uszodába járni. - Mára véglegesen bebizonyosodott, hogy az elhunyt férfi nem balesetet szen­vedett, hanem infarktus végzett vele - tudtuk meg a Kht. megbízott főigazgató­jától, Weil Ferenctől.­­ Ami az itt dolgozó szakembereken múlott, mindent megtet­tek, de sajnos segíteni már nem tudtak. A szomszédos Irgalmas Rend Kórhá­zából (egykori ORFI) hívtak orvost, aki­vel szinte azonos időben futottak be a mentősök is. Ők állapították be a halál beálltát. Az előírások szerint rendőrt hív­tak, majd halottkémet. Az ő feladata a ha­lottszállítók értesítése, ami azért húzódott el, mivel nem találta a szükséges telefon­számot. Mindezek miatt sajnos valóban közel két órán keresztül feküdt a holttest a 4-es rajtkocka mellett. - A mi felelősségünk valójában addig terjed - jegyzi meg Kolozsi Barna üze­meltetési felügyelő hogy igyekezzünk megelőzni a bajt, a balesetet. Sokan azt hiszik, hogy az uszodában mindenről el­feledkezhetnek, pedig az öltözőtől a me­dencéig és vissza­akad néhány veszély. A veszélyérzet csökkenése különösen azóta érzékelhető, amióta sokan strandnak te­kintik az uszodát. Pedig a kettő nem ugyanaz. A strand elsősorban a szórako­zás, az uszoda a sportolás intézménye. - A napi úszóadagjukat lerovó törzskö­zönségünk és a különféle úszóiskolák ta­nulói, sportolói mellett mind többen jön­nek ide strandolni - veszi át a szót Kom­játhy Ottó üzemeltetési vezető. - A ma­gyarázat egyszerű: fele annyiba kerül a belépő, mint bármelyik strandon, ráadásul nagyon kellemes a víz. Ugyanakkor azzal nem számolnak, hogy itt nincs gyep, könnyebb elcsúszni, nagyobbat lehet esni. Szerencsére komolyabb baleset még nem származott ebből. De azt is elisme­rik, hogy az úszómesterek nem mindig képesek megfékezni az önmagukról megfeledkezett fiatalokat. - Általában nagy a közöny a közönség körében - teszi hozzá Kolb Tamás léte­sítményvezető. - Jellemző például, ami­kor az elhunyt emberért végre megérkez­tek a halottszállítók, akadt vendég, aki sérelmezte, hogy távolabb tették a törül­közőjét. És nem hallgathatom el, hogy néhány, úszóiskolánál oktató edző sem tud fegyelmet tartani. Sőt, olyan is akad, aki az edzés végén itt hagyja a tanítvá­nyokat, azok meg azt csinálnak, amihez kedvük van. Bár az uszoda szerződéses viszonyban van a sportiskolákkal, gyakran képtele­nek kulturált magatartásra bírni a fiatalo­kat. Hetente több százezer forintba kerül a vandalizmus miatt okozott károk hely­reállítása - lepnek meg a komoly váddal, és hogy szavukat igazolják, rövid terep­szemlére invitálnak. Az emeleti öltözőkben lehangoló lát­vány fogad. Betört ablakok, a fém öltöző­­szekrényekről leszakított ajtók, szétzú­zott lámpaburák, lecsavart csapok, kife­szített szellőzőrácsok, graffitivel telefir­kált falak, feltépett lefolyószifon - az ér­telmetlen rombolás tünetei. Itt öltöznek a fiatal sportolók, akiknek egy edzés után még arra is maradt energiájuk, hogy át­szakítsák a két öltöző közötti falat. - Itt kezdődik minden - mutatja Weil Ferenc. - És innen juthat el például egy sportoló egészen a végzetes tragédiáig , céloz arra a másik halállal végződött eset­re, amikor a Margitszigeten, a Hajós Alfréd uszodában egy kiképzett úszó­mester, aki egyébként kaszkadőr is volt, alámerült a műugrómedencébe. Tüdejé­ben megpattant egy ér, rajta sem lehetett már segíteni. A bezúzott ablakokon keresztül rálá­tunk a medencére. Éppen szemben látha­tó a 4-es startkocka. Mivel az uszodának nincs főállású orvosa, a tragédia után megállapodtak az Irgalmas Rend Kórhá­zával, hogy baj esetén azonnal érkezik a segítség. - Mi pedig kötelezővé tesszük úszó­mestereink részére a vöröskeresztes tan­folyam elvégzését - mondja Kolozsi Barna. Sz. J. L. Másra való az uszoda, és másra a strand fotó: szabó Bernadett --------------------------------------------------------------------------------------------­ SZÁMALK - minőség az oktatásban INFORMÁCIÓS NAP a SZÁMALK Szakképzési Igazgatóságán, 2002. augusztus 14-én, 9-17 óráig Látogasson el intézményünkbe, ahol részletes tájékoztatást nyújtunk iskolánkról, és alábbi NAPPALI, ESTI vagy TÁVOKTATÁSban induló képzéseinkről: Rendszerinformatikus (rendszergazda) Multimédia-fejlesztő Számítástechnikai programozó Informatikai statisztikus és gazdasági tervező (AIFSZ) egyetemi képzésben való továbbtanulási lehetőségel Gazdasági informatikus Információrendszer-szervező Menedzserasszisztens/menedzsertitkár Általános menedzser Marketing- és reklámmenedzser Amit kínálunk: korszerű, átjárható, gyakorlatorientált képzési formák; szakmai idegennyelv-oktatás, két tanítási nyelvű képzések; internetes tanulói rendszer; tanulói kedvezmények. Jelentkezés és képzéseinkkel kapcsolatos további információ: S3 szám IKK Cím: 1139 Budapest, Frangepán u. 56., Telefon: 237-7222, 237-7200 E-mail: info@okk.szamalk.hu Web: www.szamalk.hu/okk/szakkepzes (nyilv. tart. v.sz.: o­­oos­t -99) ÁtírÁSI&M 180­­0011 Minőségügyi tanácsadó vállalat az ország egész területén végzett folyamatos projektjeihez MINŐSÉGÜGYI SZAKEMBEREKET KERES, akik megfelelő gyakorlattal rendelkeznek ISO 9001 és HACCP rendszerek kialakításához. A jelentkezéseket fényképes szakmai önéletrajzzal és kézzel írott referencialevéllel augusztus 21-ig a HQ Consulting 1039 Bp., Királyok útja 145. vagy az info@hgc.hu e-mail címre várjuk. APRÓHIRDETÉS Államilag elismert dajka, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens szakképzés logopédiai és fejlesztőpedagógiai kiegé­szítővel Budapesten, 06 (1) 276-5918. Lízingtársaság refinanszírozott gépjár­mű, gép-berendezés operatív lízing portfoliót vásárolna. Jelentkezni lehet: 06 (20) 956-1861. Tisztelt olvasónk, tisztelt hirdető partnerünk! Ha a NÉPSZABADSÁG BUDA­­­PEST -ben szeretné hirdetését elhelyezni, ha reklámüzenetével az úgynevezett Budapest-célcsoporthoz szeretne fordulni, kérjük, keressen meg bennünket a 436-4431-es telefonszámon vagy a 436-4437-es telefaxon, illetve írjon e-mail címünkre: okokeny@nepszabadsag.hu 'l JEPSppBS10-Magyarország legkedveltebb napilapja Útikalauz csónakhoz és kerékpárhoz Az utóbbi években a hazai vízitúra­­palettán új színfoltként jelent meg az Ipoly folyó. Határjellegéből követke­zően a nagyközönség elől évekig el­zárt terület a rendszerváltás óta új­rafelfedezésének korát éli - szerepel az Ipoly Unió most megjelent kiadvá­nyában, amely A Dunakanyar és az Alsó-Ipolymente kerékpáros- és ví­­zitúra-kalauza címet viseli. Hasonló kalauzt már két éve kiadott az egy évtizede működő környezetvé­delmi egyesület, segítve a Borostyán­kőút program megvalósulását. Ez a program - szlovák és lengyel részvétel­lel - a Budapesttől Krakkóig terjedő ré­gióban a fenntartható és környezetbarát szemléletű turizmus közös fejlesztését tűzte ki célul, elsősorban a civil szektor bevonásával és aktivizálásával. Az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kul­turális Egyesület 1999 óta végzi a prog­ram térségi koordinációját, tevékenysé­gének része az északi régió népszerűsí­tése. A régió, ha lassan is, ha nem is abban az ütemben, mint sokan és teljes joggal szeretnék, előnyére és kínálatában évről évre változik. A változások tették szükségessé a Dunakanyar és az Ipolymente bővebb kalauzának megje­lentetését. Újabb szakaszokkal bővült a Duna menti regionális kerékpárút Göd és Zebegény között, és létezik az Ipoly melletti kerékpárforgalmi tengely. Bő­vültek a környezetbarát idegenforgal­mat támogató szolgáltatások is, ezek azonban - és talán maga a vidék - sem eléggé ismertek a turisták körében. A negyvennyolc oldalas, színes és részletes térképekkel kiegészített, két­nyelvű, magyar és angol füzetben sze­repel egy részletes vízi túra leírása vé­gig az Ipolyon, és egy kerékpártúráé a Budapest-Vác-Szob útvonalon. A kalauz szerzői maguk is végigjár­ták az útvonalakat, és a 2002. májusi ál­lapotot rögzítették, kiegészítve mind­azokkal a tudnivalókkal, amelyekre a túrázónak szüksége van. Attól kezdve, hogy hol vannak az Ipolyon duzzasz­tók, egészen addig, hogy mi a teendő, ha a csónakkal a szlovák oldalon is ki akar kötni valaki. A részletes térképe­ken pedig még az is fel van tüntetve, hol található a folyón keresztgát, sar­kantyú, vagy melyik útszakaszokon ti­los kerékpározni, hol vannak bicikli­szervizek. A kiadvány - amely természetesen a térség szálláshelykínálatát, csónak- és kerékpárkölcsönzőinek helyét is tartal­mazza - beszerezhető a váci Göncöl Házban, a régió turisztikai létesítmé­nyeinél, és hozzá lehet jutni a budapes­ti Tourinform-irodákban is. B. J. G. Építési és lakberendezési üzletközpont nyílik szeptemberben a XVII. kerület, Pesti úton. Mi már itt vagyunk! Ön hol van? HrrRMANN Heraklith. ^7JUNKERS fflUKIHAniN „u. ...... v Bosch Thermotechnik RHI-Hőszigetelési Divízió Hő-és hangszigetelőanyagok VELUXYTONG www. homecenter. hu Tel.:312-2424 .

Next