Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. január

2003-01-06

24 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2003. JANUÁR 6., HÉTFŐ Költőkedd, írószerda, kabarécsütörtök Törzskávéházamból zenés kávéházba - séta a régi Nagykörúton „Hogy mondjam el késő koroknak, hogy volt itt köztünk egy író, aki úgy süvöltött fel, hogy nevetésbe fullasztott minden könnyet, s mégis a felviharzó kacagás helyén a könnycsepp harmatát hagyta viszsza. A késő koroknak csak azt mondhatom, hogy saj­nálhatják, hogy nem voltak jelen s nem hallották akkor és akkor Nagy Endrét, aki egy szóval sejteket gyógyított és ugyanavval a szóval sebeket ütött: gyógyító sebeket ugyanazokon a lelkeken... ” (Móricz Zsigmond a Britannia Szálló Irodalmi szalonjá­nak századik napján rendezett Nagy Endre-esten 1931 -ben.) Baktassunk tovább a külső-terézvárosi oldalon az Oktogontól a Nyugati pálya­udvar felé. Az Aradi utca és a Szondi ut­ca közötti szakasz a maga tíz bérpalotájá­val a körút leghosszabb egybefüggő ház­sora, sehol egy rendes sarok, ahová kávé­ház kerülhetne. Voltak persze próbálko­zások: a 31. szám alatt 1896-ban Burger Edéné, két házzal arrébb 1890-ben Weiss Hermann, a Szondi utca sarkán pedig a Ferencvárosból már ismert Gebauer Já­nos nyitott üzletet, ki-ki csak egy kurta esztendőre, sikertelenül. A Teréz körút 43., amely előtt hossza­sabban kell időznünk, szintén bérháznak épült 1896-ban. 1912-ben azonban új tu­lajdonos kezébe került, aki teljesen átala­kíttatta. A Málnai Béla tervei szerint szál­lodává varázsolt épület 1913. május 10- én megnyitotta kapuit a vendégek előtt. Parolázzunk legalább képzeletben az új gazdával, Fábri Henrikkel, akivel futó­lag már találkoztunk. 1900-ban Frankel néven bukkant föl a címtárban a később Bucsinszkyvá lett Angol kávéház élén, melyet tíz évig vezetett közmegelégedés­re. (Hogy némely források vajon miért ti­tulálják kávékereskedőnek, nem tudni, kávés volt a javából.) Fábri úr pontosan ismerte a közúti viszonyokat: se égen, se földön nem volt egy elfogadható hotel a forgalmas pályaudvar környékén. A Bel­­ső-Terézváros felőli oldalon terpeszkedő, London városához címzett fogadó-masz­todon, melynek kávéházát később majd meglátogatjuk, 1859-ben épült, ott a fényűzés abban merült ki, hogy a szobák felszereléséhez a bádoglavór mellett a csizmahúzó is hozzátartozott. Valami jó­kedvű pimaszkodás is lehetett abban, hogy Fábri Henrik az ósdi Londonnak egyszerre tisztelegve és fügét mutatva Britannia névre keresztelte hipermodern szállodáját. Tizenkét fürdőszobás szobája volt, de a többiben is folyó hideg és me­leg víz, s emeletenként tágas közös für­dőhelyiség, központi gőzfűtés és porszí­vó, saját mosoda, házi telefonközpont, lift, az ajtók fölött villanyfényes pincérhí­vó, a pamlagokon perzsaszőnyegek. A hallban faburkolat, bronzcsillárok, az ud­var fölött kétrétegű, prizmás, csiszolt üvegtető, az alatta kialakított étterem éj­jel-nappal fényárban úszott. Fábri úr belebukott a vállalkozásba: a szálloda a beruházást hitelező bank tulaj­donába került, majd megvette két angol, 1926-ban pedig egy Debrecenből a fővá­rosba került vendéglátó szakember, a rendkívül művelt, öt nyelven beszélő Né­meth Aladár. Neki volt a legnehezebb dolga az újrakezdéssel, mert 1920-ban a fehérterror legkegyetlenebb különítmé­nyesei fészkelték be magukat a hotelbe, áldozataikat nemegyszer a pincében ver­ték véresre, kínozták halálra. A Britannia ekképpen tönkretett jó hírét visszaadni nem volt kis feladat. Németh nemcsak a zömmel debreceni és szegedi földbirtokosokból és kereske­dőkből álló törzsközönség igényeit tartot­ta szem előtt, hanem a pesti középosztály ízlését is. A szállodában azelőtt csak lu­xusétterem működött: az átalakítás során söröző és kávéház is nyílt, hangsúlyosan magyaros berendezéssel. A Szondy sörö­ző színes üvegablakai, klinkertégla bur­kolata, a bejáratnál sistergő-sercegő szabadtűzű lacikonyha pazar illatai mind-mind a letűnt „nemzeti nagylét” ro­mantikus látomását vetítették a dzsentri­világ tagjai és követőik elé. A bölcs szál­lodásnak arra is volt gondja, hogy kisebb­­nagyobb különtermek álljanak a vendé­gek rendelkezésére: ilyen volt a „Nótás szoba”, a „Móra-szoba” (amelyet a Bri­tanniát második otthonának tekintő író arcképe mellett tőle származó idézetek és a műveire utaló tollrajzok ékesítettek), a „Vadászterem” kandallóval és falisző­nyeggel, no meg a „Székely ivó” erdélyi faragott bútorokkal. A szálloda páratlanul egységes, gyönyörű belső térrendszere az egyik legjelentősebb magyar belsőépí­tész, Haranghy Jenő (1894-1951) mun­kája volt: ő tervezte az ablakokat, a fres­kókat, a kárpitokat, a bútort, de még a lámpaernyőket is. A gonoszkodó pesti nyelvben rajta is ragadt a Britannián: „Haranghy-múzeum”. Külön említést ér­demel a híres kupolaterem, amelyet a szomszédos bérház udvarából bravúro­san alakított ki 1938-ban Rácz Márton építészmérnök, nyitható üvegteteje zöld márványoszlopokon nyugodott. Ugyan­ekkoriban épült meg a szálloda alatt Bu­dapest első mélygarázsa. A Britannia kávéházát indiai és brazíli­ai kávészüretet ábrázoló hatalmas gobe­linképek díszítették. Egészen pontosan Haranghy gobelintervei, mert sohasem szövették le őket, közülük egyet az álla­mosítás után rövid ideig a pécsi Nádor Szállóban láthatott a közönség. A kávéház nagy fénykora az 1930-as évek elejére esett, amikor Móricz Zsig­mond kezdeményezésére megkezdődtek a „Sárga teremben” a Nyugat Barátok Körének összejövetelei. Móricz Virág visszaemlékezése szerint édesapja úgy állította össze a heti programot, mint egy gondosan szerkesztett folyóiratszámot. 1931. január 3-tól minden napra kitalált valami vonzó meglepetést. Hétfőn, ami­kor szinte lehetetlen volt kimozdítani otthonról az embereket, a modern pszi­chológia nagyjai tartottak előadásokat efféle csalogató címekkel: „A zseni és a vérbaj”, „A lelki élet problémái”, „A kézolvasás modern szempontjai”. A kedd a költők napja volt: Kassák, Ba­bits, Kosztolányi, Karinthy és a többiek találkoztak rajongóikkal. Verseiket ők maguk és neves előadóművészek olvas­ták föl. A szerda a próza, a színház, az esszé napja volt: Móricz Zsigmond Arany Jánosról, Hevesi Sándor és Rózsahegyi Kálmán a dráma titkairól, Halász Gyula és Balassa József a magyar nyelvről értekezett. Csütörtökön Nagy Endre vette át a te­repet, minden idők legna­gyobb magyar konferan­­sziéja egymaga is „elvitte a hátán” az egész estét. A pénteket a képzőművé­szek uralták: Glatz Osz­kár, Pátzay Pál, Kernstok Károly, Márffy Ödön... A szombat eleinte „a nők napja” volt: írónők, költő­nők és persze színésznők jelentek meg a pódiumon, köztük a nagy sanzonéne­kesnő, Medgyaszay Vilma, de Móricz hamar megelégelte a nyafogó-nyelvelő „show”-vá sekélyesedő műsorokat, s ke­mény kézzel visszaterelt mindenkit az igazi irodalomhoz. Vasárnap a Britannia személyzete tánchoz rendezte át a Sárga termet, ehhez már nem kellett a Nyugat Barátok Köréhez tartozni. Az előadások egyébként ingyenesek voltak, s Németh Aladár is ingyen bocsátotta a Nyugat rendelkezésére a helyiséget, ám a vendé­gek 1 pengő 20 óra uzsonnát kötelesek voltak elfogyasztani. Ha a híres korabeli slágerre gondolunk, mely szerint „Havi kétszáz pengő fix­szel az ember könnyen viccel”, ez nem volt na­gyon olcsó, de alighanem minden szempontból bő­ségesen megérte. Háborúról, államosítás­ról, a szálloda művészeti értékeinek elpusztításáról, Németh Aladárék kitelepí­téséről most inkább ne es­sék szó. A Béke-kupola utolsó nagy korszakára, re­mek zenészeire, az 50-es, 60-as évek nagyszerű mű­soraira viszont érdemes visszagondolni. Meg a még későbbi Béke remek süteményeire, a Zsolnay cukrászda hangulatára, e kis ká­­véházszerű szigetre a kávéházak nélküli városban. Egy darabka kávéillatú, csön­des, zsongó békére. Saly Noémi A kávéház nagy fénykora az 193­0-as évek elejére esett, amikor Móricz Zsigmond kezdeményezésére megkezdődtek a Nyugat Barátok Körének összejövetelei. A Britannia fénykorában forrás: fszek Budapest gyűjtemény A NYUG­PBARÁTOK KÖRE ZÁRTKÖRŰ KLUBHELYISÉGÉT A BRITANNIA-SZÁLLÓ KÜLÖNTERMÉBEN (VI., Teréz­ körut 39. szám) 1931. évi január hó 3-án MEGNYITJA □ Minden hétköznap d. u. 3* 7*ig IRODALMI SZALON VITA VEZETŐ: NAGYENDRE M nmm Egységes uzsonnaár P 1.20 Szombat esténként tánc Belépődíj nincs. Minden Nyugat- Barát hozhat vendégeket Olvasa el a követ­eti oldalon a Nyugat-Barátok Körére vonatkozó költeményünket Egykorú hirdetmény a Nyugatban ________Festőállvány_________ A ferenchalmi kápolna Cserna Károly ecsetjével Cserna Károlyt (1867-1944) az 1880-as években a legjobb tanárok oktatták a Mintarajziskolában. Tanára volt többek között a kor híres festője, Székely Bertalan is. A rajziskola elvégzése után beiratkozott Lotz Károly festőiskolájába, ahová csak olyan diákokat vettek fel, akik már megtanulták a rajzolás és a festés technikáit, de szükségük volt egy ta­pasztalt mester irányítására. Cserna Károly itt mélyítette el tudását, és ekkor kapott öt évre szóló ösztöndíjat a münche­ni akadémiára. Budapestre visszatérve a festészet mellett illusztrálással is foglalkozott. Sok rajzot készített például az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című műhöz, és rendszeresen küldött illusztrációkat a Vasárnapi Újságnak is. Készített számos csendéletet és arcképet. Budapestet kü­lönösen szerette megörökíteni. Bizonyítja ezt a Kiscelli Mú­zeum Fővárosi Képtárában lévő, a főváros különböző része­it ábrázoló nem kevés általa festett akvarell. A Belváros ugyanúgy kedvelt témái közé tartozott, mint a Margit-sziget, a Rudas fürdő, a Kiscelli-domb vagy akár az itt látható, 1906-ban készült festményének tárgya: a ferenchalmi ká­polna. A Budakeszi út 51/B szám alatt álló kéttornyos kápolna 1818-1822 között épült, részben a budaszentlőrinci pálos kolostor köveiből. A mai Budakeszi út 91-95. számú telken letelepedő remeték a XIII. században építették a Szt. Lőrinc­­ről elnevezett kápolnát, majd annak lebontása után a kolos­tort. Az 1380-as években vált kiemelkedő búcsújáróhellyé, amikor Szent Pál teste ide került. A törökök pusztítása a ko­lostort sem kímélte, Szent Pál ereklyéit azonban még sikerült elmenekíteni az országból. A ferenchalmi kápolnára nagy szükség volt a XIX. száza­di Budakeszin. Ugyanis a kedvező természeti és földrajzi adottságok miatt egyre többen telepedtek le ezen a vidéken. A szőlőtermesztés ekkor vált az itt lakók fontos megélhetési forrásává! A tejgazdálkodás is jelentős volt. Budakesziről vitték a pi­acokra a tejet, túrót és a tejfölt a sváb asszonyok, az úgyne­vezett milimárik. Kézműiparból is sokan éltek a településen. Az iparosok régi, alacsony parasztházakat kezdtek lebonta­ni, helyettük nagyobb és szebb téglaházakat építettek. A föl­desurak támogatásával pedig egyre több plébániatemplom épült, néha a középkori templom helyén vagy köveinek fel­­használásával. Ilyen volt például a ferenchalmi kápolna. A lakosság buzgó vallásosságát jelezte az egyre több helyen felállított szentháromságoszlop és kálvária. Nemcsak a na­gyobb katolikus ünnepnapokat ülték meg, hanem egy-egy templom névadójának ünnepét is szokás volt megtartani a környéken. A XIX. században kedvelt üdülőhely lett Budakeszi és az odavezető út is. Ma is több műemléki épület található itt. Például a Budakeszi út 32. számú ház, amely a Wodianer családnak épült még az 1840-es években, vagy a két telekkel arrébb álló, 1850 körül Ybl Miklós által épített nyaraló. A klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja, Hild József is ide tervezett magának házat, a Budakeszi út 38-40. szám alá. A 71. számú épület a híres Kochmeister-villa. Feszi Frigyes, Gerster Károly és Kauser Lipót tervezte ezt a romantikus vil­lát báró Kochmeister Frigyes, a Pesti Lloyd Társaság igazga­tója számára. Magára valamit is adó arisztokratának és nagypolgárnak biztos, hogy volt nyaralója Budakeszin, a Sváb-hegyen vagy Zugligetben. Ma már annyira Budapest része ez a terület, hogy nem nyaralók, hanem lakóházak épülnek az egykori üdülőhelyen. Várnai Vera FORRÁS: BTM KISCELLI MÚZEUM

Next