Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. február

2003-02-01

NÉPSZABADSÁG BUDAP­PEST 2­0­0­3. FEBRUÁR 1., SZOMBAT Önkényes lakásfoglalók Nagytétényben Négyen maradtak fedél nélkül az V. utcában - Kilakoltatási moratórium március végéig Csütörtök kora délután Budatétényben az V. utca 12. szám alatti ház két lakásából kilakoltattak két fiatal párt. Az érintettek nem értik a hivatal eljárását, hiszen szentírásnak vélték a fővárosi szociális charta alapelvét, amely alapján a főpolgár­mester megfogalmazta március végéig tartó kilakoltatási moratóriumát. Hárman lakáson kívül töltötték az éjszakát, egy fiatal nő pedig vállalta a kényszerű rabságot. MUNKATÁRSUNKTÓL Mintha csak rossz címet kaptunk volna. A XXII. kerületi V. utcában újonnan épült házak, százezrekből rakott, magas kerítések, még kátyú sincs az aszfalton. A 12. szám előtt megállva azonban már tudni lehet: nem tévedés, ez olyan hely, ahol elképzelhető, hogy hangos szóval, szitkokkal illetik egymást a felek. Kila­koltatók és kilakoltatottak. Az épület­­együttes udvarán két civil fiatalember, egy biztonsági szolgálat alkalmazottai. Ők küldenek a hátsó udvarba, ahol az egyik ablaknál öten állnak. Két férfin a biztonsági őrök fekete egyenruhája. A másik kettő a húszéves Varga Ferenc és élettársa, a tizenhét éves Zsuzsanna. Az épület két lakása két éve üresen áll. A két fiatal, aki az elmúlt heteket az utcán töltötte, gondolt egyet és beköltö­zött. Hasonlóképpen talált gazdára a másik lakás is, ahová Borbála költözött be férjével. Csütörtök délután két óra tájban megjelentek a kerület vagyonke­zelő rt.-jének képviselői, és kiebrudal­­ták a fiatalokat a lakásból. Feri és Zsu­zsa balszerencséjükre éppen a szom­szédba indultak beszélgetni, így birto­kon kívül kerültek. Ez történt volna a másik lakással is, ám ott Borbála éppen néhány ajtóval ar­rébb lakó nővére nyolcéves kislányával játszott. Ő nem volt hajlandó elhagyni a lakást, csak a gyereket adta ki anyjának. Később hazaérkező férje sem mehetett be hozzá, így azóta csak a rácsos abla­kon keresztül tartják a kapcsolatot. - Most már jó - mondják egymás szavába, vágva. - Tegnap már itt voltak a rendőrök meg Gábor bácsi. - Azóta élelmet és cigarettát is beadhatunk az ablakon - magyarázza Margit. Mert csütörtök este még a villanyvezetéket is elvágták a kilakoltatók. A másik két fia­talt úgy zárták ki, hogy meleg ruhájuk, pénzük, mindenük a lakásban maradt. Zsuzsa papucsban, kölcsönkabátban to­pog a jeges hófoltokon. Közben kezdenek kirajzolódni a rész­letek. A lakásokat - legalábbis a kizárt pár - öt napja foglalta el. Hogy tudtak-e már akkor erről a fővárosi moratórium­ról, az nem derül ki. De Gábor bácsi - vagyis Iványi Gábor lelkész, képviselő — felvilágosította őket. A fiatalok sorsát átérzi a beszélgetőkhöz csatlakozó Fe­hér Tiborné. Ő is itt lakik, de ő haladé­kot kapott márciusig. Magyaráz valami lakáscseréről meg ügyvédről, aki éppen rendezte volna ingatlanügyeit, de a dok­tor úr, „hogy infarktusban, nagykabát­ban vagy miben, de ügyintézés közben meghalt”. Fehérné tehát ugyancsak me­het, igaz némi haladékkal. Bollók Istvánné, a XXII. kerület polgármestere hangsúlyozta, hogy az V. utcában nem kilakoltatásról van szó, hanem önkényes lakás­­használat megszüntetéséről, így eb­ben az esetben nem sérült a Demsz­ky Gábor főpolgármester által már­ciusig kért kilakoltatási moratóri­um. Az önkormányzat rendszeresen ellenőrzi üresen álló bérlakásait, két ilyen ellenőrzés között foglalták el a lakásokat. Két lakásról van szó: az egyikből kijöttek a foglalók, és az­óta biztonsági őrök vigyázzák a la­kást, a másikban pedig egy nő tar­tózkodik, aki nem akarja elhagyni. Egyikük sem hajléktalan, van beje­lentett lakóhelyük. A polgármester kérte, szüntessék meg ezt a jogtalan állapotot, üljenek le közös, jogszerű megoldást találni, megbeszélni, hogy milyen okok késztették őket addigi lakóhelyük elhagyására, de erre egyikük sem volt hajlandó. Aztán nagy, tiszta, drága kocsi hajt be az udvarra. Azt hihetnénk, hogy az rt. potentátjai, de csak Borbála sógora érkezik meg öccsével. Czukor Miklóson látszik, hogy vállalkozó, ám most a köz­vetítő szerepét látja el. - Nem szabad ebből romakérdést csi­nálni. Nem hagyom. Itt csakis az embe­riességről van szó. Azt mondják, ez nem kilakoltatás. A bútorok meg a hol­mi bent maradhat. Csak az embereket kell kilökniük. - Magyarázza a helyze­tet, amitől csak erősödik bennünk az össztársadalmi tudathasadás. Fogalmak keresik a helyüket gondolatainkban. Önkényesség, emberi méltóság, jogkö­vetés, tulajdon, otthon és otthontalan­­ság. Ki tud ezen eligazodni? A kocsiban kazetta szól. Az LGT leg­utóbbi albuma. Valami olyat mondanak benne: ellátok a holdig, de itt nem értek semmit. Az esetről megkérdeztük az emlege­tett Iványi Gábort is: - Nem szokás menet közben még a potyautast sem kidobni sem a villamos­ból, sem pedig a robogó vonatból. A fő­polgármester érvényben lévő kilakolta­tás elleni felhívásának következő állo­mása majd csak március végén lesz. Addig az önkormányzat eljárása ember­telen és egyben törvénytelen - fogalmaz az ügy kapcsán sarkosan Iványi Gábor, az Oltalom Alapítvány vezetője. Iványi szerint az emberiesség nevé­ben megszületett kilakoltatási moratóri­um ellen vétő önkormányzatok indoko­latlanul hivatkoznak arra, hogy város­részükben többen várnak önkormányza­ti lakásra, ugyanis az önkéntes lakás­­foglalók a hosszú ideje elhagyott vagy leromlott műszaki állapotú lakásokat törik fel, veszik elsősorban birtokba. Az esetek többségében ezeket a lakásokat lehetőségeikhez képest kifestik, lakha­tóvá teszik. Kérdésünkre elmondta: a kerületi önkormányzatoknak mielőbb vissza kéne vásárolni jelenlegi tulajdo­nosaiktól a korábban eladott önkor­mányzati lakásokat, még akkor is, ha ezeket kifizetetlen közüzemi díjtartozás terheli. A lakásfoglalónak van bejelentett állandó lakhelye fotó: Kovács bence Elutasított előköltségvetés Érzékeny pont a csepeli kórház átalakításának ügye A fővárosi MSZP-SZDSZ koalícióban a csütörtöki közgyűlésen kirobbant vi­tának alapvetően két oka van. A város­­vezetés nem arra készült, hogy az új baloldali kormány idei költségvetése ennyire kedvezőtlen lesz Budapest szá­mára. Másrészt, a nyáron nem végez­ték el az egyik legfontosabb feladatot: a hétéves fejlesztési terv átdolgozását, a beruházások rangsorolását. Az ellen­zékiek úgy nyilatkoztak: kellő ismeret hiányában nem támogatták a szocialis­ták beruházásgyorsító javaslatát. MUNKATÁRSAINKTÓL Miután a csütörtöki közgyűlés leszavazta a szocialisták beruházásgyorsító javasla­tát, a főváros várhatóan csak március vé­gén, a költségvetésével egy időben tud majd dönteni a hétéves fejlesztési terv módosításáról, a vártnál szűkösebb pénz­ügyi keretből megvalósítható beruházá­sok rangsorolásáról. Hacsak időközben az MSZP-SZDSZ koalíciónak nem sike­rül mégis zöld ágra vergődnie egy szűkí­tett lista elfogadásáról. A kirobbant koalíciós vitából ugyanis kiderült: az idei költségvetést és a hétéves fejlesztési terv átdolgozását több mint egy hónapja előkészítő koalíciós tárgya­lódelegációknak már sikerült előzetesen megállapodniuk a legsürgősebb és leg­fontosabb beruházások listájáról. Csak­hogy ezt a munkát jóval korábban, és az egész hétéves terv átdolgozásával kellett volna megtenniük. Erre a saját maguk ál­tal szabott határidő is január 31-e volt. A szűkített listán a nagyobb tételek a következők: az újpest-aquincumi híd és kapcsolódó úthálózatának beruházás-elő­készítése (400 millió), a Péterfy kórház átszervezése (280), a dél-pesti regionális egészségügyi centrum kialakítása (350), a darvastói foglalkoztató intézet rekonst­rukciója (671), az EIB-hitelkeret felhasz­nálásának előkészítése (200). Az összesen 3,7 milliárdos csomag el­fogadását azonban az MSZP-frakció an­nak tudatában kezdeményezte, hogy az SZDSZ vezetői a közgyűlésen jelezték: nem támogatják a napirendre vételt. A koalíciós szerződés értelmében így nem kerülhet a testület elé előterjesztés. Böhm András szabad demokrata frakcióvezető ezért azt feltételezte, hogy az MSZP az ellenzékkel történt egyeztetés után szánta el magát a lépésre. Csakhogy a szavazás­kor sem a Fidesz-MKDSZ, sem az MDF, sem pedig a MIÉP nem állt a javaslat mö­gé-Ha egyeztetés nélkül támogattunk vol­na egy ilyen komoly döntést, elismertük volna, hogy csak töltelékek, bohócok va­gyunk - indokolta lépésüket Zsinka Lász­ló, a MIÉP frakcióvezetője. Szőke László MDF-frakcióvezető megérti az MSZP ér­velését, ám ő is megerősítette, hogy a közgyűlés alatt kiosztott előterjesztés részleteit korábban nem ismerhették meg. Ezért nem is vállalták a pozitív dön­tést. Lapunk kérdésére, hogy a szocialis­ták előzetesen megkeresték-e őket az ügyben, úgy válaszolt: bár információjuk volt arról, hogy az MSZP és az SZDSZ egyeztet a módosító csomagról, ők aznap látták először az anyagot. Deutsch Ta­más, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője laptársunknak adott nyilatkozatában ha­sonló okokkal magyarázta a szocialista javaslat tárgyalásának elutasítását. A leszavazás után a szocialisták egyér­telműen Atkári János szabad demokrata főpolgármester-helyettest vádolták a ja­vaslat megvétózásával. Gy. Németh Er­zsébet, az MSZP frakcióvezetője kijelen­tette: a szabad demokratáknak el kell gondolkodniuk azon, hogy is hívják Bu­dapest főpolgármesterét. Folytatás a 33. oldalon Fegyelmik az újpesti szocialistáknál Pártfegyelmi büntetésekkel sújtotta az újpesti-káposztásme­­gyeri MSZP-szervezet küldöttgyűlése azt a nyolc képviselőt, akik az önkormányzat decemberi rendkívüli ülésén az SZDSZ-t és az újpesti szocialista romákat is maga mögött tu­dó polgári oldallal együtt voksoltak az alpolgármesterek meg­választása során - tájékoztatta lapunkat a párt kerületi elnöke, Csizmár Gábor. A küldöttgyűlés hosszas viták után tegnap hajnalban úgy foglalt állást, hogy a három szocialista alpol­gármestert, Tóth Krisztinát, Szálkai Istvánt és Sebestény Bélát felmenti minden párttisztségéből, további öt képviselőt meg­rovásban és figyelmeztetésben részesíti. Az MSZP számára mindvégig elfogadhatatlan volt a korábbi MDF-es, valamint fideszes alpolgármester személye és újravá­lasztása. Miután Derce Tamás polgármester ragaszkodott hoz­zájuk, az alkudozás végül kudarcba fulladt. Végül a két korábbi mellé három szocialista alpolgármestert választottak. Ez úgy si­kerülhetett, hogy - a frakció ellenében - nyolc szocialista, köz­tük a három alpolgármester-jelölt is a polgármester javaslata mellett voksolt. Benkő László frakcióvezető fegyelmi vizsgá­latot kezdeményezett, ez ért véget tegnap a fegyelmi határoza­tokkal. A döntés még nem jogerős, vagyis fellebbezésnek van helye. A vizsgálatban érintett képviselők nem óhajtották kom­mentálni a történteket. V. M. P. Hajós-emlékverseny ZuglóbanLapszél Emlékversennyel ünnepelték Hajós Alfréd 125. születésnapját a nagy olimpi­kon és jeles építész nevét viselő tanintézetek diákjai pénteken Zuglóban, az Ungvár utcai Hajós Alfréd Általános Iskolában. A fiatalok összemérték felké­szültségüket: úsztak, fociztak, és részt vettek szellemi vetélkedőn is. Az iskolá­ban átadták a névadónak posztumusz odaítélt Magyar Örökség Díjat, amit a Skóciában élő unoka vett át. fotó: bánhalmi János Pestszentimre A kerület képviselő-testülete címzett tá­mogatásra vonatkozó pályázatot nyújt be az Alacskai úti lakótelepen, a Bükk u. 6. sz. alatt megépítendő 100 férőhelyes óvoda beruházásra. Ugyanakkor elvetet­ték azt a javaslatot, hogy sikertelen pá­lyázat esetén hitelből építenék fel az új gyermekintézményt. Vár Február 1-jétől ingyen hívható zöld­szám működik a budavári önkormány­zatnál. Itt várják a bejelentését a legkü­lönbözőbb közérdekű témákban: kátyúk, szemét eltakarítása, közvilágítás hibái, parkolás, kocsironcsok eltakarítása, építkezések körüli problémák. A hívásra egy perc áll a telefonáló rendelkezésére a 06-80-204-275-ös telefonszámon. Angyalföld Ingyenes ruhaosztást tart a Magyar Vö­röskereszt XIII. kerületi szervezete kedden, a Frangepán utca 4. szám alatt 9-től 14 óráig.

Next