Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. február
2003-02-25
26 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2003. FEBRUÁR 25., KEDD Történetek a józsefvárosi orvosnegyedből „A szike Paganinije” - Zsenik, mesterek és a gyógyítás becsületes robotosai Józsefváros orvostörténete a magyar orvostörténet egyik jelentős és meghatóan szép fejezete. Áttekintéséhez avatott vezetőnk akadt, Pestessy József, aki maga is a kerület egyik kórházának doktora. A Józsefvárosi orvosok, kórházak, klinikák című új könyvében arra vállalkozik, hogy megmutassa a VIIl. kerületben nagy számban található egészségügyi intézményeket, a klinikai épülettömböket és az egyéb kórházakat, híres és kevésbé híres volt vezetőikkel, munkatársaikkal. Az orvostudomány úttörői, művészei, zsenijei, mesterei és becsületes robotosai lépnek elénk a könyv lapjairól, meglepően sokan. A legendás gyógyítók egy részét személyesen ismerte a szerző, s bennfentesként hallhatott a régiekről. Egyik-másik kollégájának emberi, szakmai nagyságáról oly szépen emlékezik meg, hogy a laikus olvasó torka is elszorul. A legnagyobbak neve ma már utcanévként vagy intézménynévként köszön vissza a mindennapi életben: Korányi Frigyes és Sándor, Stahly György és Ignác, Semmelweis Ignác, Lenhossék József és Mihály, Balassa János, Schöpf- Merei Ágost, Bókay Árpád és a két János, Hőgyes Endre, Szent-Györgyi Albert. Valamennyiük pályafutása kötődik valamiképp a Józsefvároshoz. A XVIII. században Nagyszombatról Budára, majd Pestre költözött egyetem orvosi karának központja 1883-ban, Trefort Ágoston minisztersége idején került az Üllői út 26.-ba, s az új központ körül alakult ki aztán Józsefváros belső klinikai tömbje, majd valamivel később a külső, a mai Klinikák metróállomás környékén. Az egyetemi oktatás intézményei mellett a Józsefvárosban működik (már 1728 óta) a híres Rókus kórház is. A társadalombiztosító pedig 1937 és 1940 között szintén a kerületben, a Fiumei úton építette fel a Magdolna kórházat, a mai Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet (Traumatológia) - itt dolgozik a könyv szerzője. Ezeknek az intézményeknek részletes történetét ismerhetjük meg a könyvből, összesen harmincnyolc klinikát, intézetet, tanszéket. Persze, néhány kimaradt: például a Balassa kórház, a Heim Pál kórház. Józsefvárosban oly sűrűségben találhatók az orvostudomány és a gyakorlati orvoslás épületei, mint kevés helyen a világon. Ha eddig nem tudtuk volna, Pestessy doktor könyvéből megtudhatjuk, hogy 1874-ben itt alakult meg az első közegészségtani intézet a világon, hogy a világ első sztomatológiai klinikája 1887-ben szintén ebben a városrészben alakult meg, Schöpf-Merei Ötpacsirta utcai gyermekklinikája pedig 1839-ben a világ negyedik ilyen intézménye volt. És most szemezgessünk érdekességeket e gazdag adatbázisból. A képek között megragadja figyelmünket egy rendkívül szép, félköríves üvegcsarnokkal végződő klinikaépület fényképe, az egykori Bőrklinika. A szerző szerint is ez volt az Üllői úti központi épülettömb legcsodálatosabb alkotása, mely eredetileg a sebészeknek épült 1875-ben. Csak 1910- től vette át a bőrgyógyászat. Aztán feltűnik egy másik épület, az úgynevezett Bábaképző, a Rökk Szilárd utca 13.-ban (régi számozás szerint 31.-ben). Ez volt a Simonyi-ház, nem különösebben szép, de itt kezdődött a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika története, s miután az 1898-ban kiköltözött a Ludovika mellé, itt indult, e régi házban a híres szülésznőképzés. Úgy emlékszem, ezt az épületet nevezte „Angyalzugnak” Krúdy Gyula. És milyen szép volt a Ludovika melletti, régi II. szülészet is, a mai kockaépület elődje. Vagy milyen érdekes, hogy a Fiumei úti traumatológiai intézet színe állítólag Csontváry cédrusai nyomán lett zöld-ezüst, mert a tervező, Gerlóczy Gedeon a festő legtöbb képét birtokolta, többek közt a zöld-ezüst cédrusokat is. Gerlóczy egyébként a SOTE-toronyház tervezésében is részt vett. Az épületeknél azonban érdekesebbek a személyek. A széles nyilvánosság előtti ismeretlenségből olyan zseniális orvosokat emel ki a szerző, mint például Schulek Vilmos (1843-1905), aki talán a korabeli Európa legjobb szemésze volt, vagy a sebész Hültl Hümér (1868-1940), akit a „szike Paganinijének” neveztek orvosi körökben, virtuóz műtétei miatt. Olyan úttörő egyéniségek villannak fel, mint Győrffy István (1912-1999), aki a világon először alkalmazott műanyag kontaktlencsét, de eredményeit a háború után itthon nem ismerték el, míg külföldön sztárként ünnepelték. A tragikus sorsú úttörők közé tartozik Alexander Béla (1857-1916) a röntgen első hazai alkalmazója, aki mit sem sejtve a sugárfertőzésről, szakmája áldozata lett. Sőt, mivel állapotos feleségén röntgennel tanulmányozta a magzat fejlődését, kisebbik fia is maradandó károsodást szenvedett, és korán meghalt. Tragikus sors Germán Tibor orr- fül- gégészé is, aki 1951-ben, feleségével, Bajor Gizivel együtt követett el öngyilkosságot. Vagy az immunológus Faragó Ferencé, aki a szamárköhögés elleni küzdelemben önhibáján kívül néhány tetanusszal fertőzött injekciót adott betegeinek, akik ebbe belehaltak, Faragót pedig az ÁVO 1950-ben a börtönben agyonverte, bár azt mondták: öngyilkos lett. Ide sorolható a mosinában vitatott szerepű Tóth Ilona is, akit 1956-os tevékenységéért perbe fogtak, gyilkossággal vádoltak, és kivégeztek. Olykor bepillanthatunk a történelem kulisszái mögé: például megtudhatjuk, hogy Deák Ferencet bizonyos Schenthauer Gusztáv (1832—1894), a kórbonctan híres professzora boncolta és „zsírosan elfajult szívizomzatot” valamint érelmeszesedést tárt fel a haza bölcsének testében. A tiszaeszlári perben is szerepelt szakértőként. Vagy olvashatjuk Beke Gyula (1832-1918) esetét, aki állítólag úgy lett egyetemi magántanár, hogy Eötvös József báró füléből eltávolított egy megrekedt füldugót. Balassa Jánosról (1814-1868), a híres sebészről pedig többek közt azt jegyezte fel az orvostörténet, hogy Batthyány mellett raboskodott az Újépületben, és őt hívták át, hogy ellássa a gróf sebeit, amikor az öngyilkosságot kísérelt meg. Inkább történelmi, mint orvosi jelentősége van annak is, hogy 1878 és 1888 között kórboncnokként, majd a kórszövettan tanáraként Budapesten tevékenykedett (egyébként kiválóan) Babes Viktor (1854—1926). Róla kapta fele nevét a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetem. Pestessy doktor könyvén kissé átérzik politikai szimpátiája is, de a szakmai elismerést azoktól sem tagadja meg, akiket politikailag érezhetően nem kedvel. Tulajdonképpen ez még belefér abba a személyes hangnembe, amellyel olvasóját végigvezeti a józsefvárosi orvosnegyed szinte kibogozhatatlanul gazdag történetén. A fontosabb személyekről külön is megírt életrajzok izgalmas sorstörténetek, a könyve végén közölt névmutató pedig hiánypótlóan hasznos eligazító történészek számára. Csordás Lajos Babes Viktor Balassa János Hőgyes Endre Hültl Hümér Schöpf-Merei Ágost A Bőrklinika a múlt század első felében A hajdani bábaképző a Rökk Szilárd utcában állt Botrány az Operában, 1928 Adalék Alpár Ágnesnek a Sebestyén színidirektor dinasztiát bemutató becses írásához (Népszabadság, 2003. február 11.), hogy a három testvér legismertebb alakjának, Sebestyén Gézának Városi Színházában (a mai Erkelben) „sikerült” inszcenálnia kora legzajosabb operabotrányát Budapesten. Volt arra a sikerhez, amikor bő egy évvel az ősbemutató után, 1928. március 20-án műsorra tűzte Ernst Krenek bécsi zeneszerző Húzd rá, Johnny! című operáját. Ilyen rövid idő alatt kortárs külföldi dalmű azóta sem jutott el hozzánk; igaz, a Városi előtt több mint száz európai társulat adta elő Johnnyt, az elnyomott néger dzsesszmuzsikus apoteózisát. Sebestyén Drezdából szerződtetett Otto Erhard személyében rendezőt és díszlettervezőt, Arthur Baumelt. Hogy hosszú szériára számított, mutatta kettős szereposztása. Szoprán: Péchy Erzsi, az ünnepelt operettprimadonna és a fiatal Báthy Anna; tenor: a népszerű Szedő Miklós és Halmos János. Játszott a darabban Maleczky Oszkár is, akit éppúgy Sebestyén Géza indított el a pályán, mint sok más neves operistánkat. Az operában (!) hallható volt shimmy, tangó, megannyi más népszerű tánczenei forma, „nigger dal” bendzsókísérettel, spirituálé. A szereplők között akad zeneszerző, operadíva, Stradivarin játszó hegedűvirtuóz, színházi menedzser - közöttük jár-kel a „nigger”, aki annyira szeretne Stradivarin játszani. Talán még vonzóbb lehetett, hogy az aznapi zenékhez aznapi látvány társult. A jelmez a közönség öltözékével megegyező utcai ruha; a helyszín nem várkastély, kápolna, ünnepi csarnok, hanem szálloda, mondén üdülő, pályaudvar. A szereplők autóval hagyják el a színpadot, telefonálnak, a rádióból szól a dzsessz. - Öt perc múlva befut az amszterdami expressz - jelenti a forgalmista, és valóban, a zsöllyék felé tartott egy füstötgőzt eregető mozdony. A főpróbán roszszul is lett némely néző a rémülettől. A történelmi vagy éppen mitológiai, mesebeli múlthoz szokott közönség a saját korában játszódó dalművet látott-hallott tehát. Csődült is, tíz táblás ház erejéig (több mint 3000 ülés volt a Városiban akkor). Jól kalkulált Sebestyén Géza a sikerrel, de nem számolt a politikával. Mert egy este jegyet nem váltó hívatlan vendégek jelentek meg színházában, a Turul és más szélsőjobboldali diákszervezetek tagjai, hogy tiltakozzanak a fekete bőrű címszereplő apoteózisa ellen. Botokkal felfegyverezve szállták meg a nézőteret, verekedtek, bűzbombákat hajigáltak. - Ez is olyan bolsi darab! - kiáltozták. S hogy szándékaik felől kétséget ne hagyjanak, egyenesen a Népszava közeli szerkesztősége elé vonultak, ott a nyomdászokkal folytatták a bikacsökkel írt műkritikát. A hazafias ifjak tüntetni vittek magukkal egy csomó cigányzenészt is, az új tánczenétől kenyerüket féltő muzsikusokat. Ők azonban a Népszavát már nem látogatták meg, miként a nézőtéri bunyóban sem vettek részt. Mindenesetre Johnny nem húzta rá többé, mivel az előadást betiltották. Futhatott pénze után az operettsorozatra számító direktor. Botrány persze készülődött másutt is, csak a kezelés módjában volt lényeges különbség. 1928 januárjában a bécsi rendőrség lovas egységeit is bevetve, lezárta a teljes Opennringet a Johnny operaházi bemutatójának estéjén, csakis a belépőjegy birtokosait engedte át a kordonon, mert tudomására jutott, hogy a szélsőjobb meg akarja támadni a premier közönségét. A budapesti protest egyebekben nem volt hatástalan. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója 1930 októberében óhajtotta bemutatni Jiri Weinberger prágai komponista világot járt alkotását, a Svanda, a dudást. A főpróbák hetében felkereste őt irodájában Turul és társai küldöttsége azzal az ígérettel, hogy szétverik a nézőteret, ha az ellenséges cseh darab színre kerül. Radnai nem kockáztathatta a botrányt, kivált nem a reá bízott Ybl-palota épségét. A premier elmaradt, hasztalan tiltakozott a brutalitás ellen Heltai Jenő, a Színpadi Szerzők Nemzetközi Szövetségének alelnöke. Breuer János ________Dokumentum________ A konyhában sebesülteket kötöznek Beleznay Károly naplója, 1944-45 - 9. rész Ahogy az ostromló csapatok elérték a Baross tér-Rákóczi út vonalát, egyre veszélyesebb lett az élet az utcán, az óvóhelyen. Most már valóban megérkeztek az oroszok is, de a patikust és a ház lakóit eddig nem érték atrocitások. A patikát természetesen kifosztották, és kisebb dolgokat „magukhoz vettek”, de a lakókat nem bántották. De egyre több a sebesült, az áldozat, katonák, civilek egyaránt. És állandósul a félelem a zabráló, részeg katonáktól. (F. B.) 1945. január 15., délután. Nika nagyságos asszony jóvoltából van ebédem, paradicsomos krumpli, kenyér, bor és egy jó fekete. Ebéd után megjön a román hadnagyunk, s kér, hogy ha este jön az ezredorvos a sebesülteket ellátni, adjam ki neki a patika gyógyszereit. Szívesen, ha találok még valamit - mondom. Ő is kap feketét, s szivar mellett kellemesen elbeszélgetünk. Elismeri a német katona elsőbbségét, de szerinte kitűnő az orosz is, ha ivott, vakon megy akár a halálba is. Az orosznál szabadság nincs, ha megsebesült, meggyógyítják, és újra előre küldik. A románoknál egy év szolgálat után két hét szabadság jár. Ő októberben mehet majd haza. Ladányi igazgató meghívja a hadnagyot a lakásukat megmutatni. Tíz perc múlva viszszajönnek, s mentik, ami menthető, mert egy románt találtak fönt, aki a szekrényekben kutatott. A hadnagy nem jött vissza, kimenti magát, ő nem tehet semmiről. A többi lakó is fölmegy, mindenki menti az értékeit, ki az ágyba, ki a pincébe. Tudom, hogy nekünk nem maradt semmink, a lakásunk is tönkrement már, csak az van, ami rajtunk van. Elölről kell mindent kezdenem. Beesteledett. A konyhában sebesülteket kötöznek, oroszt is, románt is. Délelőtt Erdős mérnök az utcáról behozott egy vak koldust, és az őt kísérő feleségét. A férfit a térdén érte lövés, a nőt az arcán. A doktor bekötözte őket, ott maradtak. Estére az asszony meghalt, és a kapualjban is fekszik egy halott orosz katona, aki kidugta fejét a kapun. A torkát lőtték át, azonnal meghalt. Bejön az óvóhelyre egy orosz. Végigmustrálja a férfiakat, rámutat Ladányi igazgatóra és Erdős mérnökre, nekik kell vinni egy sebesült oroszt a kötözőhelyre. A hatalmas embert ráfektetik a hordágyra, és elkezdődik a kínos cipekedés a nagy teherrel. Nehezen múlik az idő, mire megjönnek. Ladányi jön előbb, kimerülten roskad le felesége mellé. Megjön Erdős mérnök is, ő is liheg. A régi lóversenytérre kellett vinniük a súlyos embert. Ott elfogták és beterelték őket a Keleti pályaudvarra, hogy az égő épületből lövedékeket vigyenek az ágyukhoz. Megjön a hadnagyunk utóda, egy fiatal bíró, ő is hadnagy, és tűrhetően beszél németül. Közvetlen, kedélyes ember benyomását kelti. A patikába szeretnék menni, se vizem, se borom, a három sós krumpli kíván egy kortyot. Hívom a fodrászt, belépne-e velem az irodaablakon. Egyedül nem merek, mert egész nap ki- és bejártak, hordták, ami tetszett nekik. Kimegyünk az udvarra, a kávéház konyhájában imbolyog egy kis fény, megvilágítja a báránybőr kucsmát. Meggondolom, visszafordulok. Ugyanakkor lép ki a patikaablakon egy kucsmás alak. Jó, hogy nem bent találkoztunk, hasba rúg, megfojt, ott veszhettem volna. Eztán csak ha kényszerítenek, akkor megyek be. Este, fél tizenegy. Föl-le járnak az ágysorok közt a kucsmás, nyakig fegyveres katonák. Várják a váltást. Egyikük cukrot hoz a gyerekeknek, a másik egy papírzsák diót osztogat. Hirtelen oláh vezényszó hallatszik, s elvonulnak. Valaki úgy tudja, hogy az imént még három nőt hoztak fel valamelyik lakásba. Többen kutatásukra indulnak, s egy leányt lehoznak. Beijedt, fiatal teremtés. A Bethlen utca 9. szám alatti lakásból hozták le mind a hármukat, ott akartak aludni. A hirtelen vezényszóró katonája még a géppisztolyát is a lakásban hagyta, úgy menekült el. A nő három éve a 741. számú postahivatalnál dolgozik. Hogy a másik két leány hová lett, nem tudja. Ők a vicelakásba mentek be egy fiatal tiszttel, s valószínűleg vele együtt hagyták el a házat. Utánuk ott maradt egy lábas rizses hús, fél vödör bor, egy kenyér. Folytatjuk a jövő keddi számunkban Szovjet katonák sebesült társukat kísérik fotó: mti - archív