Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. február

2003-02-25

26 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2003. FEBRUÁR 25., KEDD Történetek a józsefvárosi orvosnegyedből „A szike Paganinije” - Zsenik, mesterek és a gyógyítás becsületes robotosai Józsefváros orvostörténete a magyar orvostörténet egyik jelentős és megha­tóan szép fejezete. Áttekintéséhez avatott vezetőnk akadt, Pestessy József, aki ma­ga is a kerület egyik kórházának doktora. A Józsefvárosi orvosok, kórházak, klini­kák című új könyvében arra vállalkozik, hogy megmutassa a VIIl. kerületben nagy számban található egészségügyi in­tézményeket, a klinikai épülettömböket és az egyéb kórházakat, híres és kevésbé híres volt vezetőikkel, munkatársaikkal. Az orvostudomány úttörői, művé­szei, zsenijei, mesterei és becsületes ro­botosai lépnek elénk a könyv lapjairól, meglepően sokan. A legendás gyógyí­tók egy részét személyesen ismerte a szerző, s bennfentesként hallhatott a ré­giekről. Egyik-másik kollégájának em­beri, szakmai nagyságáról oly szépen emlékezik meg, hogy a laikus olvasó torka is elszorul. A legnagyobbak neve ma már utca­névként vagy intézménynévként köszön vissza a mindennapi életben: Korányi Frigyes és Sándor, Stahly György és Ig­nác, Semmelweis Ignác, Lenhossék Jó­zsef és Mihály, Balassa János, Schöpf- Merei Ágost, Bókay Árpád és a két Já­nos, Hőgyes Endre, Szent-Györgyi Al­bert. Valamennyiük pályafutása kötődik valamiképp a Józsefvároshoz. A XVIII. században Nagyszombatról Budára, majd Pestre költözött egyetem or­vosi karának központja 1883-ban, Trefort Ágoston minisztersége idején került az Üllői út 26.-ba, s az új központ körül ala­kult ki aztán Józsefváros belső klinikai tömbje, majd valamivel később a külső, a mai Klinikák metróállomás környékén. Az egyetemi oktatás intézményei mellett a Józsefvárosban működik (már 1728 óta) a híres Ró­kus kórház is. A társada­lombiztosító pedig 1937 és 1940 között szintén a kerü­letben, a Fiumei úton építet­te fel a Magdolna kórházat, a mai Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet (Trau­matológia) - itt dolgozik a könyv szerzője. Ezeknek az intézményeknek részletes történetét is­merhetjük meg a könyvből, összesen har­mincnyolc klinikát, intézetet, tanszéket. Persze, néhány kimaradt: például a Balas­sa kórház, a Heim Pál kórház. Józsefvárosban oly sűrűségben talál­hatók az orvostudomány és a gyakorlati orvoslás épületei, mint kevés helyen a vi­lágon. Ha eddig nem tudtuk volna, Pestessy doktor könyvéből megtudhat­juk, hogy 1874-ben itt alakult meg az el­ső közegészségtani intézet a világon, hogy a világ első sztomatológiai kliniká­ja 1887-ben szintén ebben a városrészben alakult meg, Schöpf-Merei Ötpacsirta ut­cai gyermekklinikája pedig 1839-ben a világ negyedik ilyen intézménye volt. És most szemezgessünk érdekessége­ket e gazdag adatbázisból. A képek kö­zött megragadja figyelmünket egy rend­kívül szép, félköríves üvegcsarnokkal végződő klinikaépület fényképe, az egy­kori Bőrklinika. A szerző szerint is ez volt az Üllői úti központi épülettömb leg­csodálatosabb alkotása, mely eredetileg a sebészeknek épült 1875-ben. Csak 1910- től vette át a bőrgyógyászat. Aztán feltű­nik egy másik épület, az úgynevezett Bá­baképző, a Rökk Szilárd utca 13.-ban (ré­gi számozás szerint 31.-ben). Ez volt a Simonyi-ház, nem különösebben szép, de itt kezdődött a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika története, s miu­tán az 1898-ban kiköltözött a Ludovika mellé, itt indult, e régi házban a híres szü­lésznőképzés. Úgy emlékszem, ezt az épületet nevezte „Angyalzugnak” Krúdy Gyula. És milyen szép volt a Ludovika melletti, régi II. szülészet is, a mai kocka­épület elődje. Vagy milyen érdekes, hogy a Fiumei úti traumatológiai intézet színe állítólag Csontváry cédrusai nyomán lett zöld-ezüst, mert a tervező, Gerlóczy Ge­deon a festő legtöbb képét birtokolta, töb­bek közt a zöld-ezüst cédrusokat is. Ger­lóczy egyébként a SOTE-toronyház ter­vezésében is részt vett. Az épületeknél azonban érdekesebbek a személyek. A széles nyilvánosság előtti ismeretlenségből olyan zseniális orvoso­kat emel ki a szerző, mint például Schulek Vilmos (1843-1905), aki talán a korabeli Európa legjobb szemésze volt, vagy a sebész Hültl Hümér (1868-1940), akit a „szike Paganinijének” neveztek or­vosi körökben, virtuóz műtétei miatt. Olyan úttörő egyéniségek villannak fel, mint Győrffy István (1912-1999), aki a világon először alkalmazott műanyag kontaktlencsét, de eredményeit a háború után itthon nem ismerték el, míg külföl­dön sztárként ünnepelték. A tragikus sor­sú úttörők közé tartozik Alexander Béla (1857-1916) a röntgen első hazai alkal­mazója, aki mit sem sejtve a sugárfertő­zésről, szakmája áldozata lett. Sőt, mivel állapotos feleségén röntgennel tanulmá­nyozta a magzat fejlődését, kisebbik fia is maradandó károsodást szenvedett, és ko­rán meghalt. Tragikus sors Germán Tibor orr- fül- gégészé is, aki 1951-ben, felesé­gével, Bajor Gizivel együtt követett el öngyilkosságot. Vagy az immunológus Faragó Ferencé, aki a szamárköhögés el­leni küzdelemben önhibáján kívül né­hány tetanusszal fertőzött injekciót adott betegeinek, akik ebbe belehaltak, Faragót pedig az ÁVO 1950-ben a börtönben agyonverte, bár azt mondták: öngyilkos lett. Ide sorolható a mosinában vitatott szerepű Tóth Ilona is, akit 1956-os tevé­kenységéért perbe fogtak, gyilkossággal vádoltak, és kivégeztek. Olykor bepillanthatunk a történelem kulisszái mögé: például megtudhatjuk, hogy Deák Ferencet bizonyos Schent­­hauer Gusztáv (1832—1894), a kórbonc­­tan híres professzora boncolta és „zsíro­san elfajult szívizomzatot” valamint érel­meszesedést tárt fel a haza bölcsének tes­tében. A tiszaeszlári perben is szerepelt szakértőként. Vagy olvashatjuk Beke Gyula (1832-1918) esetét, aki állítólag úgy lett egyetemi magántanár, hogy Eötvös József báró füléből eltávolított egy megrekedt füldugót. Balassa Jánosról (1814-1868), a híres sebészről pedig töb­bek közt azt jegyezte fel az orvostörténet, hogy Batthyány mellett raboskodott az Újépületben, és őt hívták át, hogy ellássa a gróf sebeit, amikor az öngyilkosságot kísérelt meg. Inkább történelmi, mint or­vosi jelentősége van annak is, hogy 1878 és 1888 között kórboncnokként, majd a kórszövettan tanáraként Budapesten tevé­kenykedett (egyébként kiválóan) Babes Viktor (1854—1926). Róla kapta fele nevét a kolozsvári Babes- Bolyai Egyetem. Pestessy doktor könyvén kissé átérzik politikai szimpátiája is, de a szakmai elis­merést azoktól sem tagadja meg, akiket politikailag érezhetően nem kedvel. Tu­­lajdonképpen ez még belefér abba a sze­mélyes hangnembe, amellyel olvasóját végigvezeti a józsefvárosi orvosnegyed szinte kibogozhatatlanul gazdag történe­tén. A fontosabb személyekről külön is megírt életrajzok izgalmas sorstörténe­tek, a könyve végén közölt névmutató pe­dig hiánypótlóan hasznos eligazító törté­nészek számára. Csordás Lajos Babes Viktor Balassa János Hőgyes Endre Hültl Hümér Schöpf-Merei Ágost A Bőrklinika a múlt század első felében A hajdani bábaképző a Rökk Szilárd utcában állt Botrány az Operában, 1928 Adalék Alpár Ágnesnek a Sebestyén színidirektor dinasztiát bemutató becses írásához (Népszabadság, 2003. február 11.), hogy a három testvér legismertebb alakjának, Sebestyén Gézának Városi Színházában (a mai Erkelben) „sikerült” inszcenálnia kora legzajosabb operabot­rányát Budapesten. Volt arra a sikerhez, amikor bő egy évvel az ősbemutató után, 1928. március 20-án műsorra tűzte Ernst Krenek bécsi zeneszerző Húzd rá, Johnny! című ope­ráját. Ilyen rövid idő alatt kortárs külföl­di dalmű azóta sem jutott el hozzánk; igaz, a Városi előtt több mint száz euró­pai társulat adta elő Johnnyt, az elnyo­mott néger dzsesszmuzsikus apoteózi­­sát. Sebestyén Drezdából szerződtetett Otto Erhard személyében rendezőt és díszlettervezőt, Arthur Baumelt. Hogy hosszú szériára számított, mutatta kettős szereposztása. Szoprán: Péchy Erzsi, az ünnepelt operettprimadonna és a fiatal Báthy Anna; tenor: a népszerű Szedő Miklós és Halmos János. Játszott a da­rabban Maleczky Oszkár is, akit éppúgy Sebestyén Géza indított el a pályán, mint sok más neves operistánkat. Az operában (!) hallható volt shimmy, tangó, megannyi más népszerű táncze­nei forma, „nigger dal” bendzsókíséret­­tel, spirituálé. A szereplők között akad zeneszerző, operadíva, Stradivarin ját­szó hegedűvirtuóz, színházi menedzser - közöttük j­ár-kel a „nigger”, aki annyi­ra szeretne Stradivarin játszani. Talán még vonzóbb lehetett, hogy az aznapi zenékhez aznapi látvány társult. A jelmez a közönség öltözékével meg­egyező utcai ruha; a helyszín nem vár­kastély, kápolna, ünnepi csarnok, hanem szálloda, mondén üdülő, pályaudvar. A szereplők autóval hagyják el a színpadot, telefonálnak, a rádióból szól a dzsessz. - Öt perc múlva befut az amszterdami expressz - jelenti a forgalmista, és való­ban, a zsöllyék felé tartott egy füstöt­­gőzt eregető mozdony. A főpróbán rosz­­szul is lett némely néző a rémülettől. A történelmi vagy éppen mitológiai, mesebeli múlthoz szokott közönség a sa­ját korában játszódó dalművet látott-hal­lott tehát. Csődült is, tíz táblás ház ere­jéig (több mint 3000 ülés­ volt a Városi­ban akkor). Jól kalkulált Sebestyén Géza a sikerrel, de nem számolt a politikával. Mert egy este jegyet nem váltó hívat­lan vendégek jelentek meg színházában, a Turul és más szélsőjobboldali diák­­szervezetek tagjai, hogy tiltakozzanak a fekete bőrű címszereplő apoteózisa el­len. Botokkal felfegyverezve szállták meg a nézőteret, verekedtek, bűzbombá­kat hajigáltak. - Ez is olyan bolsi darab! - kiáltozták. S hogy szándékaik felől kétséget ne hagyjanak, egyenesen a Népszava közeli szerkesztősége elé vo­nultak, ott a nyomdászokkal folytatták a bikacsökkel írt műkritikát. A hazafias if­jak tüntetni vittek magukkal egy csomó cigányzenészt is, az új tánczenétől ke­nyerüket féltő muzsikusokat. Ők azon­ban a Népszavát már nem látogatták meg, miként a nézőtéri bunyóban sem vettek részt. Mindenesetre Johnny nem húzta rá többé, mivel az előadást betil­tották. Futhatott pénze után az operett­sorozatra számító direktor. Botrány persze készülődött másutt is, csak a kezelés módjában volt lényeges különbség. 1928 januárjában a bécsi rendőrség lovas egységeit is bevetve, le­zárta a teljes Opennringet a Johnny ope­raházi bemutatójának estéjén, csakis a belépőjegy birtokosait engedte át a kor­donon, mert tudomására jutott, hogy a szélsőjobb meg akarja támadni a pre­mier közönségét. A budapesti protest egyebekben nem volt hatástalan. Radnai Miklós, az Ope­raház igazgatója 1930 októberében óhaj­totta bemutatni Jiri Weinberger prágai komponista világot járt alkotását, a Svanda, a dudást. A főpróbák hetében felkereste őt irodájában Turul és társai küldöttsége azzal az ígérettel, hogy szét­verik a nézőteret, ha az ellenséges cseh darab színre kerül. Radnai nem kockáz­tathatta a botrányt, kivált nem a reá bí­zott Ybl-palota épségét. A premier el­maradt, hasztalan tiltakozott a brutalitás ellen Heltai Jenő, a Színpadi Szerzők Nemzetközi Szövetségének alelnöke. Breuer János ________Dokumentum________ A konyhában sebesülteket kötöznek Beleznay Károly naplója, 1944-45 - 9. rész Ahogy az ostromló csapatok elérték a Baross tér-Rákóczi út vonalát, egyre ve­szélyesebb lett az élet az utcán, az óvó­helyen. Most már valóban megérkeztek az oroszok is, de a patikust és a ház la­kóit eddig nem érték atrocitások. A pati­kát természetesen kifosztották, és kisebb dolgokat „magukhoz vettek”, de a lakó­kat nem bántották. De egyre több a se­besült, az áldozat, katonák, civilek egy­aránt. És állandósul a félelem a zabráló, részeg katonáktól. (F. B.) 1945. január 15., délután. Nika nagy­ságos asszony jóvoltából van ebédem, paradicsomos krumpli, kenyér, bor és egy jó fekete. Ebéd után megjön a román hadnagyunk, s kér, hogy ha es­te jön az ezredorvos a sebesül­teket ellátni, adjam ki neki a patika gyógyszereit. Szívesen, ha találok még valamit - mon­dom. Ő is kap feketét, s szivar mellett kellemesen elbeszélge­tünk. Elismeri a német katona elsőbbségét, de szerinte kitűnő az orosz is, ha ivott, vakon megy akár a halálba is. Az orosznál szabadság nincs, ha megsebesült, meggyógyítják, és újra előre küldik. A romá­noknál egy év szolgálat után két hét szabadság jár. Ő októ­berben mehet majd haza. Ladányi igazgató meghívja a hadnagyot a lakásukat meg­mutatni. Tíz perc múlva visz­­szajönnek, s mentik, ami ment­hető, mert egy románt találtak fönt, aki a szekrényekben kutatott. A hadnagy nem jött vissza, kimenti magát, ő nem tehet semmiről. A többi lakó is fölmegy, min­denki menti az értékeit, ki az ágyba, ki a pincébe. Tudom, hogy nekünk nem ma­radt semmink, a lakásunk is tönkrement már, csak az van, ami rajtunk van. Elöl­ről kell mindent kezdenem. Beesteledett. A konyhában sebesül­teket kötöznek, oroszt is, románt is. Délelőtt Erdős mérnök az utcáról beho­zott egy vak koldust, és az őt kísérő fe­leségét. A férfit a térdén érte lövés, a nőt az arcán. A doktor bekötözte őket, ott maradtak. Estére az asszony meg­halt, és a kapualjban is fekszik egy ha­lott orosz katona, aki kidugta fejét a ka­pun. A torkát lőtték át, azonnal meg­halt. Bejön az óvóhelyre egy orosz. Végig­mustrálja a férfiakat, rámutat Ladányi igazgatóra és Erdős mérnökre, nekik kell vinni egy sebesült oroszt a kötöző­helyre. A hatalmas embert ráfektetik a hordágyra, és elkezdődik a kínos cipeke­dés a nagy teherrel. Nehezen múlik az idő, mire megjönnek. Ladányi jön előbb, kimerülten roskad le felesége mellé. Megjön Erdős mérnök is, ő is liheg. A régi lóverse­nytérre kellett vinniük a sú­lyos embert. Ott elfogták és beterelték őket a Keleti pályaudvarra, hogy az égő épületből lövedékeket vigyenek az ágyukhoz. Megjön a hadnagyunk utóda, egy fia­tal bíró, ő is hadnagy, és tűrhetően be­szél németül. Közvetlen, kedélyes em­ber benyomását kelti. A patikába szeretnék menni, se vi­zem, se borom, a három sós krumpli kí­ván egy kortyot. Hívom a fodrászt, be­lépne-e velem az irodaablakon. Egye­dül nem merek, mert egész nap ki- és bejártak, hordták, ami tetszett nekik. Kimegyünk az udvarra, a kávéház konyhájában imbolyog egy kis fény, megvilágítja a báránybőr kucsmát. Meggondolom, visszafordulok. Ugyan­akkor lép ki a patikaablakon egy kucs­­más alak. Jó, hogy nem bent találkoz­tunk, hasba rúg, megfojt, ott veszhet­tem volna. Eztán csak ha kényszerítenek, akkor me­gyek be. Este, fél tizenegy. Föl-le járnak az ágysorok közt a kucsmás, nyakig fegyveres katonák. Várják a váltást. Egyikük cukrot hoz a gyere­keknek, a másik egy papírzsák diót osztogat. Hirtelen oláh vezényszó hallatszik, s elvo­nulnak. Valaki úgy tudja, hogy az imént még három nőt hoz­tak fel valamelyik lakásba. Többen kutatásukra indulnak, s egy leányt lehoznak. Beijedt, fiatal teremtés. A Bethlen utca 9. szám alatti lakásból hozták le mind a hármukat, ott akar­tak aludni. A hirtelen vezény­szóró katonája még a géppisz­tolyát is a lakásban hagyta, úgy mene­kült el. A nő három éve a 741. számú postahivatalnál dolgozik. Hogy a másik két leány hová lett, nem tudja. Ők a vi­celakásba mentek be egy fiatal tiszttel, s valószínűleg vele együtt hagyták el a házat. Utánuk ott maradt egy lábas rizses hús, fél vödör bor, egy kenyér. Folytatjuk a jövő keddi számunkban Szovjet katonák sebesült társukat kísérik fotó: mti - archív

Next