Népszabadság - Budapest melléklet, 2003. március

2003-03-01

38 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2003. MÁRCIUS 1., SZOMBAT UTAK ÉS UTASOK . A Béla király úton, a György Aladár utca után az Istenhegyi út felé vezető ol­dalt elkerítették. Az útfelbontás egy ka­nyar előtt okoz útszűkületet, ezért mind­két irányból idejében csökkentsék a se­bességet.­­ A Bocskai út és a Fehérvári út cso­mópontját átépítik, ezért minden irány­ban sávlezárások nehezítik a közleke­dést. A Petőfi híd felől érkezők az Októ­ber huszonharmadika utcáról nem ka­nyarodhatnak be balra a Fehérvári útra. Oda a Baranyai tér—Baranyai utca útvo­nalon, vagy a Bogdánfy utca-Budafoki út-Prielle Kornélia utca útvonalon jut­hatnak el. A Fehérvári úton a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között to­vábbra is csak a BKV járművei halad­hatnak keresztül.­­ A Kőbányai úton, a Könyves Kálmán körút és a Mázsa utca között irányon­ként csak egy sáv szabad, a Mázsa utcá­tól kifelé a Mázsa térig pedig a külső sá­vot zárták le. A Pongrác úton, a Kőbá­nyai úttól kezdődően kb. 80 méteres sza­kaszon, a Kerepesi út felé vezető olda­lon útszűkületre és sávelhúzásra számít­sanak. • Soroksáron, a Templom utcában még tart a csatornaépítés, de a 166-os autó­buszok a pestszentimrei végállomás fe­lé már az eredeti útvonalukon közle­kednek. • A 103-as autóbuszok Etele téri végál­lomásán a BKV Rt. tartalék járművet helyezett el annak érdekében, hogy a menetrend szerinti közlekedést minden­kor biztosíthassa. • A 42E éjszakai autóbusz a hét vala­mennyi napján egy-egy indulással mind­két irányból gyakrabban jár. A Batthyá­ny térről 0.30-kor, Békásmegyerről pe­dig 23.55-kor is indul. • Az Örs vezér tere felé haladó 131-es és a 144-es autóbuszok, valamint a 82-es trolibuszok Füredi utcai megállóját a Kőszeg utcához helyezték át, mert Zug­lóban, a Vezér utcában, a Füredi utca és a Bazsarózsa utca között egy-egy szaka­szon útszűkületen kell áthajtani. • A Belvárosban lomtalanítanak, ezért számos helyen a kihelyezett lomokkal és a lomeltakarító gépkocsikkal okoznak útszűkületet. A Reáltanoda utcát a Szép utcától a Magyar utcáig ideiglenesen egyirányúsították. Az említett útszaka­szon esetenként gépkocsival nem halad­hatnak át. • A Dob utcában az Izabella utca és a Rózsa utca között átépítik a csatornát, ezért útszűkületre és megállási tilalomra számítsanak. • Az Izabella utcában az Andrássy út és az Aradi utca között felújítják a gázve­zetéket, ezért útszűkületen kell áthajtani. • A Vas utcában, a Kőfaragó utca után sávlezárásra készüljenek fel. • A X. kerületben a Bihari utcával pár­huzamos Makk utcában szakaszosan csak a fél útpályán közlekedhetnek. Forrás: Fövinform A várhatóan leginkább zavaró útakadályok Forrás: Fövinform NÉPSZABADSÁG-grafika BUDAPEST LEVEGŐMINŐSÉGE MA Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján* 65 SOa NOa CO Belváros ''Ar Külváros A főváros levegője általában mérsékelten szennyezett. A jövő hét elejéig lényegesen nem változik időjárásunk. Éjszaka párás, a város egyes részein ködös idő várható, a légmozgás mérsékelt marad. Budapest levegő­minőségében kismértékű javulást a hétvégi csökkenő gépkocsiforgalom okozhat. A minősítés négy fokozata: alacsonyan, mérsékelten, közepesen, erősen szennyezett. * Előrejelzés a napi átlagokra a levegőminőségi határérték százalékában. Ismét Humusz-pályázat MUNKATÁRSUNKTÓL A Budapesten és környékén élőket külö­nösen érintheti a Hulladék Munkaszö­vetség (Humusz) által ismét kiírt Tájse­bészet című pályázat, mert a fővárosban koncentráltan lehet találkozni az illegá­lis szemétlerakás okozta gondokkal. A Humusz pályázata a kiírók szerint négy szakaszból áll. 1. az illegális sze­métlerakók térképezése; 2. figyelemfel­keltés, tervezés, szervezés; 3. az illegális hulladéklerakók felszámolása; 4. a rend megőrzése. A pályázatra jelentkezhetnek társa­dalmi szervezetek és iskolai öntevékeny csoportok a helyi tarifával hívható (06- 40) 949-777-es kék számon. A pályamű­vek leadási határideje 2003. május 5., az eredményhirdetés június 5-én, a környe­zetvédelmi világnapon lesz. A pályamű­­veket a régióközpontoknak kell megkül­deni. A legjobb munkákból kiállítást ren­deznek a Humusz Házban. Az első, díj újrahasznosított műanyagból készült ját­szótér. Egyéb díjak: digitális fényképe­zőgépek, GPS-berendezések, Kuka- Búvár-előfizetés és a hulladékkal kap­csolatos oktatócsomagok. Részletes pá­lyázati kiírás a www.tajsebeszet.hu. hon­lapon olvasható. A Telefondoktor a szoláriumozásról Testünk, lelkünk már nagyon vágyik a jó meleg napfényre. A napimádók­nak azonban még várniuk kell, hogy kedvükre süttessék magukat a szabad ég alatt. Sokan szeretik, ha bőrük az év minden szakában olyan irigylésre méltó színű, mint a legmelegebb nyári hónapokban, ezért rendszeresen szo­láriumba járnak. Ennek egészségügyi kockázatairól beszél a jövő héten a Telefondoktor. MUNKATÁRSUNKTÓL A mesterséges ultraibolya-források egyik képviselője a napágy, közismert nevén a szolárium. Az ultraibolya suga­rak a látható fénynél rövidebb hullám­­hosszú, láthatatlan elektromágneses hul­lámok. Eltérő élettani hatásuk miatt eze­ket három tartományra osztották: UV-A, UV-B és UV-C, a rövidebb hullámhosz­­szúak az UV-C, míg a hosszabbak az UV-A tartomány sugarai. Jelen tudásunk szerint sugár-egészségügyi szempontból az UV-C és az UV-B-sugárzás veszélye­sebb, mint a kisebb energiájú UV-A, mégsem árt az óvatosság - többek kö­zött erről is hallhatnak, akik március 3. és 9. között feltárcsázzák az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat (ÁNTSZ) éjjel-nappal hívható in­formációs vonalát, a Telefondoktort a 317-2111-es számon. A mesterséges UV-sugárzást terápiás és kozmetikai célokra, elsősorban bar­­nulásra használják. A szoláriumsza­lonokban egészségkárosító veszélyei miatt szigorú előírások mellett lehetne­­ használni azokat a fénycsöveket, ame­lyek csak UV-A tartományban bocsáta­nak ki sugárzást. De - figyelmeztet a Te­lefondoktor - nagyon sok az előírások­nak nem megfelelő napágy. A szolárium használata előtt minden­kinek ismernie kell bőrének típusát, a berendezéseket nem használhatja, aki a napozástól nem barnul, hanem vörösre ég a bőre, akinek bőrrákja, bőrelváltozá­sa vagy bőrbetegsége van. Nem napoz­hatnak mesterségesen gyerekek sem. A Telefondoktor intelmei szerint az UV-berendezésekből származó sugárzás szem- és bőrsérüléseket okozhat. Túlzott besugárzás után leéghet a bőr. A gyako­ri alkalmazás korai öregedéshez, ránco­­sodáshoz vezethet, és növelheti a bőrda­ganatok kialakulásának veszélyét. Erős besugárzásra sérülhet a szem, különösen a retinán keletkezhetnek elváltozások, de szürke hályog kialakulása sem ritka. Különleges óvatosságra int a fokozott érzékenység az ultraibolya sugárzásra, de bizonyos gyógyszerek vagy kozmeti­kumok használata is. A szolárium használatánál védjük szemünket speciális szemüveggel, keze­lés előtt pedig távolítsunk el testünkről minden kozmetikumot, ne használjunk napozókrémet. Két kezelés között tart­sunk legalább 48 órányi szünetet, ugyanazon a napon ne napozzunk és szoláriumozzunk. Mindig csak a megen­gedett ideig feküdjünk a szoláriumban. Azonnal kérjük szakember segítségét, ha mesterséges napozás után bőrünkön bármilyen elváltozást észlelünk - figyel­meztet a Telefondoktor. A fizetett ünnep ledolgoztatása törvénytelen A fizetett állami ünnepet sehol nem kell ledolgozni - szögezte le kérdé­sünkre a Kereskedelmi Alkalmazot­tak Szakszervezetének (KASZ) alelnö­­ke. A március 15-i munkaszüneti na­pot ugyanis - információink szerint - némelyik üzletben az előző héten le akarják dolgoztatni, ami törvénytelen. A kereskedelemben dolgozók számá­ra is munkaszüneti nap március 15-e, a nemzeti ünnep az idén szombatra esik. Időről időre felröppen a hír, hogy bizo­nyos kereskedelmi láncok üzleteiben el­rendelik a fizetett állami ünnep ledolgo­zását. Mint a KASZ alelnöke, Mátraházi István lapunknak elmondta: ha az adott héten van egy munkaszüneti nap, mun­kabeosztástól függetlenül mindenkinek 32 órát kell dolgoznia. Mivel március 15-e szombat, ez nem érinti a hétfőtől péntekig dolgozókat, de érinti például a kereskedelemben foglalkoztatottakat. A szombati napot azonban nekik sem kell előre vagy utólag ledolgozniuk, de erre a napra lehet a heti pihenőnapot ki­osztani. A hónap végén úgyis kiderül, hogy a munkavállaló 168 órát dolgozott-e vagy esetleg többet. Utóbbi eset rendkí­vüli munkavégzésnek számít, vagyis jogszerűen követelheti a pótlékot. Ha valaki márciusban 176 órát dolgozik, megilleti a nyolc órára járó bér és az öt­venszázalékos pótlék. Ha a plusz nyolc óra egyetlen munkanapon teljesül - vagyis nem túlórákból gyűlik össze -, a pótlék összege száz százalék. A sok alkalmazottat foglalkoztató ke­reskedelmi láncok mindegyikében - ki­véve az Auchant - van már a KASZ-nak helyi szervezete, amely képviseli a dol­gozók érdekeit. Ahol nincs érdekképvi­selet, ott problémáikkal a munkaügyi felügyelőséghez fordulhatnak az alkal­mazottak. S.T. • AZ APEH BUDAPESTI IGAZGATÓSÁGAI Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal (APEH) fővárosi igazgatóságainak címei: Észak-budapesti Igazgatóság: XIII. , Petneházy utca 6-8.; Kelet-budapesti Igazgatóság: XIV, Gvadányi utca 69.; Dél-budapesti Igazgatóság: IX., Haller utca 3-5. Az APEH igazgatóságainak ügyfél­­szolgálati irodái az alábbi időpontokban tartanak nyitva. Hétfőn és szerdán, reg­gel negyed kilenctől este fél hatig, ked­den és csütörtökön, reggel negyed ki­lenctől délig, valamint péntekenként reg­gel negyed kilenctől délután fél kettőig. SZOLGÁLTATÁS EGÉSZSÉGÜGY* KÖRNYEZET* ÉRDEKVÉDELEM Környezetvédelmi Minisztérium, közönségszolgálati iroda, I., Fő utca 44-50., 457-3437 • Fővárosi Mun­kabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség, központi telefon: 318-7388 • Egészségügyi, Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium, ügyfélszolgálati iroda, V., Akadémia utca 3., 475-5860 • Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, fővárosi intézet, XIII., Váci út 174., 329-0490-től 329-0499-ig, 349-0590-től 349-0599-ig, honlap: www.antszfov.hu., e-mail: buzas@antszfov.hu • ÁNTSZ, fővárosi ügyelet: V., Bajcsy- Zsilinszky út 76. (Martó utca 24.), 311-7817 • ÁNTSZ ügyfélszolgálati iroda: XIII., Váci út 174., 329-0494, 329-0490, 349-0590/148, 508 mellékek • ÁNTSZ, központi ágygazdálkodási osztály (éjjel-nappali diszpécserszolgálat, érdeklődni lehet az aznapi kórházi ügyeletekről): 311-6000. Óhegy park A Gellért-heggyel szinte egy magasság­ban (147,79 méter) fekvő kőbányai park 1975-ben, társadalmi munkával épült; he­lyén korábban elhagyott szőlők álltak - olvasható K. Hlatky Katalin Budapesti Zöldkalauz című könyvében. Központi terének növényzetét berkenyék és hársfák alkotják, az elbontott, átalakított emlékmű körül kínai nyárfák állnak. A tér növény­zete örökzöldekben gazdag, érdekessége a Szlávy utcai parkfenntartó telep elbon­tásakor előkerült kanadai mamutfenyő. Az egyébként zömében hagyományos nö­vényfajtákban bővelkedő park oldalában a futball- és kosárlabdapályák, játszóte­rek, kutyafuttató, napozódomb mellett vendéglők is találhatók. (O. Cs.) Szociális akció: mi lesz a bevételből? A Vöröskereszt bu­dapesti szerveze­tének szociális ak­cióiról és eredmé­nyeiről kérdezte munkatársunk Salgó Zoltánnét, a szervezet titká­rát. - Évente mintegy tizenöt-húsz tonna ruhanemű érkezik a hazai és a külföldi adományozóktól. Mintegy hatvan száza­lékát ingyen osztjuk szét, fennmaradó részét pedig kedvezményes áron kínál­juk a rászorulóknak. A befolyt összeg­ből a fővárosi ingyenkonyháink műkö­déséhez is hozzájárulunk. Naponta csak­nem ezer adag egytálételt osztunk szét ezeken a konyhákon. A szociális akciók egyébként nemcsak a ruhaneműre vo­natkoznak; tartós élelmiszerek, háztartá­si anyagok, méteráruk is szerepelnek a felajánlások között. - Mire fordítják még az akciókból be­érkező összeget? - Hátrányos helyzetű, illetve egészsé­gileg károsodott gyerekek üdültetésére harmincöt személyes nyaralót tartunk fenn Nógrád megyében. Az akciókból megmaradt pénzt a ház állagmegóvásá­ra, karbantartására költjük. • A BUDAPESTI VÖRÖSKERESZT VÉRADÓNAPJAI Állandó véradási lehetőség: Hétfő, kedd, szerda, csütörtök 8-11.óráig Delej utcai területi vérellátó, VIli., Delej utca 9-11. (Heim Pál Kórház) Dátum Időpont Helyszín III. 1. 7.30-14.00 Kispesti Véradók Egyesülete, XIX., Ady Endre út 50. III. 3. 8.00-17.00 Intézeti véradónap; VII., Péterfy Sándor utca 14. III. 5. 8.00-14.00 Országos Baleseti Intézet; Vili., Fiumei út 17. III. 6. III. 8. 10.00-13.00 16.30-19.30 Pázmány Péter Katolikus Egyetem; V., Papnövelde utca 5-7. Lurdy Ház; IX., Könyves Kálmán körút 12-14. I* ÜGYELETES PATIKÁK ÁLLANDÓAN ÜGYELETES PATIKÁK OKTÓBER 1-JÉTŐL ÁPRILIS 1-JÉIG Óbuda Gyógyszertár III., Vörösvári út 86. Szentlélek Gyógyszertár XXII., Káldor Adolf u. 3­7. Szent Margit Gyógyszertár II., Frankel Leó út 22. Etele Gyógyszertár XL, Etele út 69. Déli Gyógyszertár XII., Alkotás utca 1/B Nagyvárad Gyógyszertár IX., Üllői út 121. Mária Gyógyszertár XIII., Béke tér 11. Aranyhorgony Gyógyszertár IV., Pozsonyi út 19. A XVII. kerületben havi váltásban ügyel Teréz Gyógyszertár VI., Teréz krt. 41. a Szent Kereszt (Pesti út 170.) Hétkorona Gyógyszertár XIX., Ady Endre út 122. és a Reflex Gyógyszertár (Ferihegyi út 173.) Tília Gyógyszertár XXI., Áruház tér 8. (Forrás: fővárosi tiszti főgyógyszerész) Itt a lomtalanítási idény MUNKATÁRSUNKTÓL Ezen a hétvégén megkezdődik Budapes­ten az idei lomtalanítási szezon. A Fővá­rosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. - mint már hírül adtuk - ma az V. kerület­ben indítja a munkát, március 8. és 12. között pedig a XIII. kerületben folytatja. Március 17. és 21. között Újpesten, március 29-én a Várkerületben, március 31-től április 4-éig a XIX. kerületben sze­di össze a kacatokat a cég, április 7-étől 11-éig a XV. kerületet, április 14-étől 18- áig Kőbányát, április 25-én és 26-án Jó­zsefvárost járják végig a társaság autói. Május 3. és 7. között a XII. kerületet, má­jus 10. és 14. között Zuglót, május 17-én Erzsébetvárost, május 19. és 23. között Óbudát, május 26. és 30. között a XVII. kerületet szabadítják meg a limlomtól. Június 2-ától 6-áig Csepelről, augusztus 25. és 29. között Pesterzsébetről, szep­tember elsején és másodikán Soroksárról, szeptember 6-ától 10-éig a II. kerületből, szeptember 13. és 17. között a XI. kerü­letből tűnik el a lom. Szeptember 20-án Terézvárost, szeptember 22. és 26. között a XVIII. kerületet, szeptember 29. és ok­tóber 3. között a XVI. kerületet, október 6. és 11. között a XXII. kerületet, október 17-én és 18-án pedig Ferencvárost lomta­­lanítja az FKF Rt. A társaság szóvivője, Szegedi Péter közölte: az idén ismét arra kérik a buda­pestieket, hogy megunt holmijukat csak a szállítás előtti napon készítsék ki a jár­dákra. Ezzel ugyanis elejét lehet venni annak, hogy a kacatokat szétfújja a szél, szétszórják a guberálók. Az FKF Rt. má­sik kérése, hogy senki ne tegyen a lomok közé ipari, mezőgazdasági hulladékot, veszélyes anyagot, építési törmeléket és persze háztartási szemetet sem. Csak az elszállítás előtti napon tegyük ki fotó: gárdi balázs • A LOMTALANÍTÁS MENETRENDJE Lomtalanítási időpontok Kerület Lomtalanítási időpontok Kerület Március 1. V. Május 26-30. XVII. Március 8-12. XIII. Június 2-6. XX. Március 17-21. IV. Augusztus 25-29. XX. Március 29. 1. Szeptember 1-2. XXIII. Március 31.-április 4. XIX. Szeptember 6-10. II. Április 7-11. XV. Szeptember 13-17. XI. Április 14-18. X. Szeptember 20. VI. Április 25-26. ViIi. Szeptember 22-26. XVIII. Május 3-7. XII. Szeptember 29. Május 10-14. XIV.­­október 3. XVI. Május 17. VII. Október 6-11 XXII. Május 19-23. III. Október 17-18. IX. Forrás: FKF Rt.

Next