Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1995. október

1995-10-03

1­995. október 3., kedd Márianosztra, Kisoroszi és Hont még hiányzik a láncból Harminchét Börzsöny környéki település gázt akar Boldogabb vidékeken a szolgál­tató ajánlgatja szolgáltatását. Magyarországon ez nem így van, ezért fogott össze három megye harminchét községe, hogy maguk szervezzék meg a vezetékes gázellátást. A Börzsönygáz Kft. májusi megalapítása hosszú előkészítő munka eredménye volt. Évekkel ezelőtt Szob térségében, Nóg­­rád nyugati felén már tervezték a gázbevezetést és a Penc-Acsa -Galgagyörk háromszögben is régen foglalkoztatja az önkor­mányzatokat a gázellátás meg­tervezése. A fordulópontot az jelentette, hogy 37 település polgármesterét sikerült egy asz­talhoz ültetni, és megalakítani a százszázalékosan önkormány­zati tulajdonban lévő kft.-t. Bár a három régióban mint­egy hetvenezer embert érintő gázberuházás még csak a dön­tés-előkészítés szakaszában tart, de a pénzügyi és műszaki felmérés megtörtént, s meg­kezdődtek a tárgyalások a le­hetséges kivitelezőkkel és be­szállítókkal is. Az előzetes szá­mítások szerint a megköze­lítőleg 550 kilométeres gázveze­ték megépítése 1,8-1,9 milliárd forintba kerülne - ez tartalmaz­za a Duna alatti átvezetés és a gázfogadó állomások költségeit is -, amelyhez - feltételezve a térség 23 nagy gázigényű fo­gyasztójának belépését - a la­kosságnak háztartásonként 65- 7­5 ezer forinttal kellene hozzá­járulnia. Az előkészítő szakasz ebben az évben véget ér, s az év végén a polgármestereknek dönteniük kell a beruházás elindításáról. Ha 1997 októberére elkészülne a gázhálózat, mint ahogy azt tervezik, az év telén már gázzal fűthetnek a harminchét telepü­lésen. Ahhoz, hogy egységes rend­szerben épülhessen meg a veze­ték, az egyes körzetből már csak Márianosztra, a kettesből a Nógrád-Érsekvadkert-Dré­­gelypalánk nyomvonalon Hont, a hármas körzetből pedig Kis­oroszi csatlakozására várnak. Bár azzal mindenki egyetért, hogy a harminchét település - az esetleg hozzájuk csatlakozó hárommal­­ sokkal olcsóbban juthat gázhoz, mint külön-kü­­lön vagy kisebb csoportokban, a költségek így is meghaladják a lehetőségeket. A Börzsönygáz Kft. szeptemberi ülésére az esetleges támogatás reményé­ben hívták meg a három megye közgyűlésének képviselőit és országgyűlési képviselőit. Mint kiderült, Pest megye nem tudja támogatni a gázberuházásban érdekelt huszonkét települését (Esztergom-Komárom megye viszont igen két községét). Az országgyűlési képviselők azon­ban nem zárkóznak el az elől, hogy a költségvetés vitájában lobbyzzanak az egész térség fel­zárkózását szolgáló, közvetle­nül és közvetve munkahelyeket teremtő beruházás támogatása mellett. Úgy döntöttek, hogy a koordinálást Lajtai István MSZP-s képviselőre bízzák. Borgó János Információs pult MTESZ-szervezeteknek Az IQSOFT Intelligens Soft­ware Rt. által kifejlesztett rendszer, illetve az úgynevezett információs pultok tizenegy MTESZ-szervezetet kötnek össze, és tizenegy városban te­szik lehetővé a külső informáci­ós rendszerekhez való csatlako­zást. Rendszerét bemutatta az érdeklődőknek, lehetséges fel­használóknak a MTESZ. A MTESZ-ben „felállított” információs pult kevésbé szak­szerűen fogalmazva egy olyan minibolt, ahol a kiszolgáló egy számítógép és egy telefonvonal segítségével a legkülönbözőbb adatokat megszerzi a „vásárló­nak”. A helyben lévő kész in­formációkat, a helyi adatbázi­sokban meglévő adatokat azon­nal meg tudja adni - ha szüksé­ges, kinyomtatva -, vagy be­szerzi más intézményektől. A „minibolt” további nagy előnye, hogy nem az árán adja az információt. A felhasználó­nak csak a tényleges költsége­ket, például a telefondíjat kell megfizetnie, mert a MTESZ- nek ez nonprofit vállalkozása. A MTESZ Pest Megyei Szer­vezetének információs pultja a váci technika házában található. B. J. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Magdolna és Eszter nővér hűséget fogadott A ciszterciek fehér ruhája - Olló szabadít meg a földi hívságoktól Regina Mundi - a ciszterci nővérek közösségének otthona Érden. A közösség alapítólevelét ötven évvel ezelőtt írta alá Mindszenty József hercegprímás. S mi lenne méltóbb a rend csaknem ezeréves történelméhez s a fél évszázados évfordulóhoz, mint a Regina Mundi közösség bővülése. Most, az ünnepen két jelölt megkapja a ciszterciek fehér ruháját, s két sorőr fogadalmat tesz. Úgy érkeznek a vendégek, mintha esküvőre jönnének. S persze miért ne, hiszen a „beöl­­tözők” és fogadalmat tevők­­ Jézus jegyesei. Busszal a vesz­prémi ciszterek és hívők s ki tudja, honnan az ismerősök és jelöltek és sorozok rokonok, kik meghívást kapta az áhítatos eseményre. S aki is van, azt megfogja, magával ra­gadja az áhítat. „Imádkozzatok, testvérei értük és értünk, hogy az Ő szolgálatában égő szívvel hűsé­gesen fussuk végig pályánkat” - írja a meghívóban Mater Gem­ma. Gót betűs stilizált az írás, múltat idéző, ahogy a templom­tető modern, fából ácsolt szere­­kezete is imára kulcsolt kezet formáz, istenközeli áhítatot su­gároz. Áhítat és feszült várakozás. Mert lám, itt vannak a világtól búcsúzó leányok szülei, barátai, iskolatársai, kik eljöttek­­ elbú­csúzni? - részt venni az esemé­nyen, amely szerettük számára az ünnepet jelenti. Gyereksírás - vajon kiért sír? - visszhangzik a templomte­remben, aztán elnyomja azt a néhány hangot a liturgia. A kö­­nyörgő ének, s az avatás rítusa. Évszázadok óta változatlan a tartalom, a fogadalom azonban magyarul hangzik el. Az öreg főpap, ki fogadja az aggodal­mat s szenteli a fiatal lelkek el­határozását - az ünneptől vagy talán korától fogva -, eltéved a szövegben. (Emberek vagyunk.) Aztán folytatódik az ünnep. A beöltöző nővérek fejüket aláza­tosan hajtják monostori anyjuk, Mater Gamma elé­­, hogy az e világi hívságokról­­való lemon­dás jegyében ollójával a hajuk­ba nyírjon. Világít a ciszterciek fehér ru­hája. Anna és Ágnes­­ mától Mag­dolna és Eszter a Regina Mundi közösség tagjai. Felvett ruhá­jukkal elvetették a régit, s új életüket Istennek szentelik. Mónika soror és Mechtild so­ror fogadalma hitük erejét és megerősítését jelenti. A foga­dalmak után egy napsugárnya­láb fut végig a templomon. A sororok fehér ruhája mintha aranyos simogatást kapna. Vé­get ér a ciszterciek ünnepe. Magdolna és Eszter, Mónika és Mechtild sororok arcáról a be­lülről sugárzó fényesség nem tűnik. A szertartás résztvevői csend­ben hazaindulnak. Az épületből kilépve hunyorognak a délutáni fényben. S. Boda András HANCSOVSZKI JÁNOS FELVÉTELE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE pályázatot hirdet könyvvizsgálói feladatok ellátására Pályázati feltételek: - okleveles könyvvizsgálói képesítés, - legalább 10 éves szakmai gyakorlat, - erkölcsi bizonyítvány, - eddigi szakmai tevékenységet is be­mutató részletes önéletrajz, - legmagasabb iskolai végzettségről szóló diploma másolata, - igazolás arról, hogy a pályázó a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által vezetett könyvvizsgálói névjegy­zékben, „költségvetési” minősítésű könyvvizsgálóként szerepel. A pályázatnak tartalmaznia kell az 1995. XLVIII törvénnyel kiegészített és a helyi önkormányzatokról szóló 1990 évi LXV. törvény 92.C §-ában meghatározott felada­tok ellátására vonatkozó szakmai elképzeléseit A könyvvizsgálói feladat ellátására a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által a tár­saságokról vezetett név­jegyzékben szereplő szervezet is pályázhat A pályázat benyújtásának határideje: 1995 október 16 A pályázat elbírálásának határideje: 1995 november 14 A pályázatok elbírálásáról a képviselő-testület dönt A könyvvizsgálói feladatok ellátására a megbízást a polgármester adja ki a pályázat elbírálását követően azonnal. Díjazás megegyezés szerint. A pályázatot a Budapest Főváros XVI. Kerületi önkormányzat polgármesteréhez kell címezni, a borítékra kérjük ráírni: „KÖNYVVIZSGÁLÓI PÁLYÁZAT” Cím: 1163 Budapest, Havashalom u. 43. PEST MEGYEI KRÓNIKA NÉPSZABADSÁG DÍJ A Herlitz Hungária Papíráru, Iroda- és írószer Nagykereskedelmi Kft. keres a budaörsi METRO Áruház papír-írószer osztályára ELADÓI MUNKAKÖRRE kereskedelmi végzettséggel, gyakorlattal ren­delkező női és férfi munkatársakat 35 éves korig. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: kézzel írt önéletrajzzal, felvétel esetén erkölcsi bizonyítvánnyal. Herlitz Hungária Kft. 1151 Budapest, Székely E. u. 13-15. Tel: 169-3662 Nem tudnak mit kezdeni a bevétellel, ezért költik Jól halad a kamara hajója Nagyon szeretne ingatlant kapni a Pest megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Már csak azért is, mert a törvény ezt megígérte ne­kik, s a jelenlegi Kossuth téri irodáért bérleti díjat kénytelen fi­zetni­­ az országos kamara pénztárába. Valószínűleg az ingatlan­hiány miatt rendezte a testület ingóságon, a Táncsics dunai hajón kibővített vezetőségi ülését. A tanácskozás témája, bár hivatalos keretek, fölszólalá­­sok és beszédek keretében, de leginkább egyetlen dologról, a pénzről szólt. Arról, hogy dr. Vereczkey Zoltán főtitkár sze­rint most nem tudnak mit kez­deni a bevétellel, a jövőben vi­szont ez a pénz lehetne még sokkal több is. A törvényt ugyanis, amelynek alapján ta­valy decemberben megalakul­tak a területi kamarák, lehetne módosítani. A Pest megyeiek azt szorgalmazzák, hogy a tag­díjat a társaságok a telephe­lyük szerint fizessék, hiszen így például a Mal Rt. jelenlegi húszmilliós tagdíja nem a szék­hely szerinti budapesti kama­rát gazdagítaná. A lobbyzás eredményes lehet, hiszen Pest megyében a tagdíj fölső határa alacsonyabb, mindössze ötszáz­ezer forint, s ez a százhalom­­battaiakban is erős késztetést kelt a törvény módosítására. A Pest megyei kamara elnö­ke, Peterdi Vince említette be­számolójában, hogy a Pénz­ügyminisztériumból kapott előzetes hitelből - amellyel a megalakításukat segítették - már visszafizettek 46,6 millió forintot. Tartoznak még 31 millióval, de ezt visszatartanák szerződésmódosítás kijárásá­val addig, amíg a beígért szék­­­házat meg nem kapják. Nem kellene persze székház, mondja dr. Vereczkey, elég lenne az a száznegyven négyzetméter, amiben most albérlők. Mert most huszonnyolcezer forintot fizetnek évente négyzetméte­renként, s ez a hajókázás is be­lekerült néhány százezerbe. Persze, belefér ez is. Belefér a költségvetésbe a főtitkár száz­­ötvenezer forintos fizetése, a titkárok százezrei, meg a Hír­levél szerkesztőjének százezre. Úsznak a pénzek velünk együtt a hajón, de erről csak a félreeső zugokban, a hidegtálak társa­ságában esik szó. Arról is csak a terített asztal mellett panasz­kodik az egyik résztvevő, hogy ő most nem szólhat hozzá. Megkérték, hogy ne bonyolítsa a dolgot, ez a tagdíjfizetés, lám, így is mennyi gondot okoz. Kétszázmillió körül lesz a bevételük, amit sajnos meg akarnak adóztatni. Úgyhogy most inkább az alapítvánnyá válást kellene kifundálni, mert hiszen a kamara nonprofit szervezet. Haszon sehol, csak a bevételt nehéz elkölteni. Még jó, hogy volt ez a hajókázás. Jakubovits Anna _________________3__— I I—------------------38—mMMBBS----­ Időben kikötött a kamara hajója Kancsovszki János felvétele Hungarian subsidiary of an international non-ferrous production group involved in the building field (rolled zinc) is looking for TECHNICAL ASSISTANCE and PROJECTS EXECUTIVE to manage contacts and visits to clients to initiate rolled zinc applications in roofing Requirements: * Architect / Engineer in Building * Good commercial contact / result oriented * Fluent English * Computer skills (Word / Excel) * Age 25 to 40 * Driving licence and ownership of a car Please contact to Gabriella Seres on the following phone numbers or address: VM ZINC Kft. 2092 Budakeszi, Pátyi út Új Ipartelep. Tel.: 138-6788,138-6922.

Next