Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1997. május
1997-05-12
28 NÉPSZABADSÁG PEST MEGYEI KRÓNIKA - KULTÚRA 1997. május 12., hétfő A mester születésnapi tárlata Ráckevén A 65 éves Patay László táblaképeit becsülik a világ minden táján A ráckevei Keve Galériában megnyílt Patay László akadémiai kiállítása, melyet a kortárs festőművészet kiválóságának 65. születésnapja alkalmából rendeztek tisztelői: a Nemzeti Kulturális Alap, Ráckeve város önkormányzata, az Ács Károly Művelődési Központ és a Ráckevei Újság szerkesztősége. „Most 65 éves vagyok és nem biztos, hogy 70 is leszek ez a félig kerek évforduló, valamint az akadémiai bemutatkozásom megtisztelő kötelezettsége alkalmat adott, hogy fejet hajtsanak annak a két településnek a polgárai előtt, akik kitüntettek azzal, hogy díszpolgárukká fogadtak” - írja a művész annak a katalógusnak az előszavában, amely legszebb alkotásainak reprodukcióit tartalmazza, s életútját követi nyomon. Hatvanöt év még nem kor, mindazonáltal Patay mester a magyar kortárs festészet nagy öregje. Barcsay-tanítvány volt, majd méltó utódja a művészeti anatómia mindmáig felülmúlhatatlan mesterének a Képzőművészeti Főiskola katedráján. Emberi tartásának, művészeti hitvallásának meghatározója a bencés neveltetés és a szülőktől kapott útravaló volt, amivel elindult a festőpálya rögös útjain. Tizenhárom éves korától tudatosan készült e pályára, az érettségi évében már oltárképet festett a győri Vének-templomába, míg kortársai a strandon nyaraltak. Ennek ellenére csak a második nekirugaszkodásra vették fel a főiskolára, igaz, ettől kezdve akadálymentesen haladt előre, sikert sikerre halmozott. A megmérettetések mérföldkövei: Szófia, Moszkva, Koppenhága, Havanna, no és persze Budapest. Bölcs derűvel emlékezik vissza az 1976-os műcsarnoki kiállításra, amikor a műtörténészek meg nem értésével kellett szembenéznie. A közönség azonban megértette, kiállt mellette, a képei felét a helyszínen megvették, amire még nem volt példa a Műcsarnok történetében. Patay igazi nagysága a táblaképeken mutatkozik meg, ezekből mintegy háromezer került ki a keze alól, s Afrikán kívül a világ minden táján megtalálhatók, magángyűjtőknél és múzeumokban, jelen vannak az Ermitázsban, a szófiai Modern Múzeumban, itthon a Nemzeti Galériában és a Tornyai Múzeumban. Hasonló módon mestere a falképfestészetnek. Erről így ír az életrajzában: „...eddigi egyházi munkáim össznégyzetmétere születésem dátumát adják: 1932. Közülük a legnagyobbak a ráckevei plébániatemplom, a békéscsabai Jézus Szíve-templom és a gyulai belvárosi templom falképei”. Az önvallomásban két településről emlékezik meg, amelyek díszpolgárokká fogadták. Az egyik Lukanénye (szlovákul Nenica), ahol zsenge gyerekkorát töltötte, a másik Ráckeve, amely több mint húsz éve a második otthona, sőt gyakorlatilag többet tartózkodik itt, mint Pesten. Az utóbbi két évtized majd minden alkotása itt született a ráckevei Dunára néző műteremben. Patay László Derkovits-ösztöndíjas, Munkácsy-díjas és érdemes művész, 1994-ben beválasztották a Tudományok, a Művészetek és az Irodalom Európai Akadémiájába, 1996-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia fogadta tagjai közé. M. M. Gy. Patay László: Kereten túl Évtizedek több száz pillanata A pilisszántói fotógyűjtemény A gyorsuló idő számtalan múltbeli értéket ragad magával és sodor a megsemmisülésbe. Ha csak a veszendő mesterségeket tekintjük, hová lettek a kovácsok, bognárok, szíjjártók innen a pilisi medencéből is? Hogy a vidék jellegzetes iparát, a mészégetést ne is említsük. Örökre oda van a hegyek kincse, a fehér mészkő varázslata, az otthonosan füstölgő kemencék sora. Valamint a tudás, amely a kemény szikladarabokból falazó építőanyagot teremt. - Utoljára gyújtott be a minap Diószegi Miklós a régiek közül - említi Szőnyi József, a pilisszántói polgármester, aki gépésztechnikus létére az első választásokig maga is mészégető volt. - Egyetlen kemencét rakott meg, magának, rokonoknak. Talán befejeznek valami építkezést és szégyenszemre nem akart „idegen” anyagot vásárolni. Itt, a mészégetés hajdani fellegvárában. A mesterség fénykorában, egy-két évtizede még, nyolc szenes és egy fás kemence volt a szántói határban. Esténként szúrós gázszagot sodort a szél a falu fölé. Napközben dübörögtek a meszeskocsik - innen a mondás: „Hajtanak, mint a meszesek”, s ezek nyugtató szagok és hangok voltak. Pénzzé, jólétté, biztonsággá szelídültek. Hja, a tegnapi jelen - szinte észrevétlen - múlttá változik. Szőnyi József az esztergomi kollégiumban döbbent rá erre, amikor ünnepekkor, vakáció után visszatért oda. Otthon a falut mindig másnak látta. Átépítettek egy házat, valahol lebontottak egy pincét, a villámsújtotta kazaltól leégett a kerítés. Valahogy meg kellene állítani az időt, a falu vágtató változásait, de legalábbis megörökíteni tűnődött. Segítségére volt a véletlen, na meg szlovák faluból a származása, az anyanyelv. Esztergomban egy szovjet katonával „nagyszerű” üzletet csinált: egy (saját maga által) kitömött szarkáért cserébe kapott egy „vadiúj” Szmena fényképezőgépet! És akkor még alig hihette, hogy megalapozta Pilisszántó majdani fotóalbumát, mondhatni, fényképes krónikáját. - Az a láda tele van képekkel - mutat a sarokba a polgármester. - Lehet vagy ezerötszáz darab. Benne egy másik dobozban a negatívok. Majd negyven év termése. Több évtized több száz pillanatából álló történelem. Ebből lesz az album! A hivatali szoba falán is körbe-körbe régi fényképek nagyítása a faluról. Valahová valakiknek küldött képeslapok... Szőnyi József gyűjteményének témája a mindennapi élet. Az ember, a munka és az ünnepek. Vagy akár ez utóbbi mindkettő, amiként az aratás ünnep is volt, munka is volt. Hiszen a kenyérért, az Életért hullott a verejték. A kép címe akár az is lehetne: A kaszát fenő paraszt. Mellette a marokszedő, mögötte a kévekötő. S máris itt van három „ismeretlen” fogalom: a fenés, a marokszedés, no meg a kéve. Aztán itt a „falu pázsitja”, a nagy rét, ahol vasárnap délután leányok, legények vidámkodni jöttek össze. Vagy a kút, az alkonyi pletykázások, derengő sötétedések találkahelye! Májusfák díszítése, szüreti felvonulás, lakodalmas menet az öröm, a vidámság számtalan jelenete. Még nem mérgezte meg a tévé a hétköznapokat, az emberek szabadidejét - jegyzi meg a falu történelmének krónikása. És épül a község! Traktoros vontatón gömbölyded, kátrányos oszlopok halmaza, rajta boldogan mosolygó emberek: jön a villany, az oszlopokra vezeték kerül! Közben a faragott tornáckerítésnél asszonyok trécselnek, oly sok a megbeszélnivaló: ki kivel jár jegyben, a szomszéd Ancsának gyereke lesz, a Laci fiú nemsokára leszerel, Pista bácsi az este megint pityókás volt - és búcsúkor a tűzoltózenekar fújja a marsot. A trécselők ma már nénikék, és bizony a tornáckerítést szinte kitörölte az idő az emlékezetből... Nini, itt meg a hajdani május elsejéi felvonulás, balga jelszavakkal. De mutatkozik valami más is: sorállás húsért a hentesbolt előtt (vajh’ hová lettek a portákról a disznók, a malacok?). Az asszonyok tekintete meglehetősen morcos. Hogy is ne, az asztalra nekik kell teríteni! Komor hangulatú kép: rozzant lovas kocsin haldoklóhoz viszik a papot, feladni az utolsó kenetet. Amiként napjainkra az idő adta fel az utolsó kenetet egy nemzedékeket éltető hajdani mesterségre - a pilisbeli mészégetésre. Ezen a májusi délelőttön a szántói ember beleszagol a szúrós szagú levegőbe, amely Diószegi Miklós kemencéje felől árad, és megtörli a szemét... Az országúton teherautók dübörögnek és messzi vidékről, valahonnan a Bükk mélyéről hozzák az égetett meszet Pilisszántóra! Gede Márton Vajon miről trécselt hajdanán a két asszony a faragott tornáckorlátnál? SZŐNYI JÓZSEF FELVÉTELE A kultúra vándorköszörűje Kányádi Sándor Kossuth- és Herder-díjas költő, ahogy mondja, azért járja a világot, hogy megmérettesse magát és költészetét. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál után a Dunakeszi Városi Könyvtárban mutatta be - Sellei Zoltán előadóművész segítségével - új kötetét, a Valaki jár a fák hegyén című versválogatást. A megmérettetés sikeres volt, a könyvtárat zsúfolásig megtöltő közönség ki-kitörő tapssal jutalmazta az elhangzott verseket és a költőnek a kultúra és a vers megtartó erejéről vallott nézeteit. Némileg kisebb volt a lelkesedés, amikor egy kérdésre válaszolva, az erdélyi magyarság helyzetéről és jövőjéről fejtette ki véleményét a költő. Mint mondta, soha nem kételkedett abban, hogy a romániai magyarságnak - nem csupán az erdélyinek - van jövője. A magyarországi sajtó a valóságosnál borúsabbnak láttatja a helyzetet, ami talán következménye a Magyarországon tapasztalható és érthetetlen csüggetegségnek. Ha valakinek lenne okuk panaszkodni, azok nem a magyarországi és romániai magyarok... Ahogy Kányádi Sándor elmondta, a kolozsvári polgármestertől nem a magyarellenes kijelentéseit kérné számon, hanem a rossz állapotban levő járdákat. Természetesen, a legutóbbi változásokhoz sem fűz túl nagy reményeket, de szerinte a nemzetiségi létben minden lehetőséget meg kell ragadni, és ameddig a kormányban vannak a magyarságnak képviselői, valamit el lehet érni. A romániai magyarságban van életerő, de esélye csak akkor van, ha művelt, „minőségi” emberei lesznek. Nem baj az, hogy a képzésre, továbbképzésre az elmúlt hét évben nem fektettek elég nagy súlyt, s a magyarság még a meglévő lehetőségeket sem használta ki teljes mértékben. Ezért is hirdeti „vándorköszörűsként” a magyaroknak, a világon mindenütt, a könyv, a költészet, a kultúra fontosságát... Klónozott előadók és versenyképes tehetségek Versmondók találkozója Erdőkertesen Idén hetedszer rendezték meg az „Anyám fekete rózsa” nemzetközi vers- és prózamondó versenyt. A lendvai, szabadkai, sepsiszentgyörgyi, lévai és erdőkertesi elődöntőkre összesen több mint 700 diák és felnőtt amatőr előadó nevezett be. Nyolcvan induló, köztük 10 Pest megyei jutott tovább a döntőre, melynek május 2-től 4-ig ezúttal is Erdőkertes adott otthont. Sokan úgy vélekednek: egy amatőr szavalóversenyen részt venni önmagában is dicsérendő cselekedet. Az előadóktól nem szabad elvárnunk a komoly esztétikai teljesítményt - inkább örülni kell annak, hogy szeretik a verseket, s képesek azokat közönség előtt jólrosszul végigszavalni. Ám ha egyre-másra következnek a csapnivalóan elharsogott, ráadásul gyöngécske költemények, a legnemesebb szándékú hallgatóban is mozgolódni kezd a kisördög: nem volna-e jobb, ha a csekély tehetséggel megáldottak a versenyzés hőstette helyett inkább otthon és csöndben örülnének a művészetnek? □ A fenti kettősség motoszkált Máté Lajos színházi rendezőben, az erdőkertesi döntő zsűrielnökében, amikor a résztvevők teljesítményét értékelte - nem minden indulat nélkül. - Nyugodtan megírhatja: ez a modorosság versenye volt - mondja. - Nem tudni, honnan veszik át ezeket a paneleket. Az egyik szavaló Kassáról jön, a másik Nagykanizsáról - előtte soha nem látták egymást, de abban találkoznak, hogy ugyanazokat a sémákat használják. Mint minden versenyen, most is azért könyörgök: gondolkodjanak, értelmezzék a verseket! Egyéniségekre, nem pedig klónozott versmondókra van szükség! Szerencsére a „klónozottak” mellett tehetségek is akadtak: olyanok, akiknek interpretációja nyomán a hallgató számára új jelentéstartalmakkal gazdagodik a mű. - Nekem nincsen semmiféle előre kigondolt esztétikai mércém - így Máté Lajos. - Ha valaki meg tud hatni másokat, az szerintem csalhatatlan jele a tehetségnek. Ám ha az előadás közben arra gondolok, hogy hány óra van, mikor lesz már ebéd, vagy hogy ilyen öreg korban, mint amilyenben én vagyok, lehet-e még egy nőt szerezni, nos, akkor baj van az illető teljesítményével. A hatni tudók közé tartozik Szűcsné Baráth Zsófia Maglódról. Sokakkal ellentétben nem terjedelmes művet választott (amellyel egyébként a legtöbben minden igyekezetük mellett is csupán fárasztani tudták a közönséget), hanem merészkedett elmondani Örkény István egyik egypercesét. A felnőtt kategória harmadik díját nyerte vele. Két erdőkertesi előadó szintén klasszikusokkal jeleskedett. Virágh Bernadett Radnótit, Borbélyné Szegedi Ilona Kosztolányit szavalt - mindketten a zsűri különdíját kapták. □ Rájuk és a társaikra gondolva juthatunk arra is: kellenek ezek a versenyek, hogy az egyéniségeknek módjuk legyen feltűnni. S kellenek ezek a találkozók azért is, hogy a jobbak által maga az esemény oázis legyen a mai kultúrsivárságban. Hogy ilyenkor szürkék is pályáznak babérokra? Gondolhatjuk azt is: ez benne van a pakliban. • R. V. SPAR Budapest XIX. Üllői út 20I. Az akciós árak csak háztartási mennyiségre vonatkoznak, és a készlet erejéig érvényesek. I INTERSPAR Az esetleges kivitelezési hibákért nem felelünk, és vásárlóink elnézését kérjük. INTERSPAR ÁRNAPOK I love Milka desszert 429. helyett 299.Tomi Kristály mosópor utántöltő 3,6 kg 929. helyett 769.-