Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1997. augusztus
1997-08-08
1997. augusztus 8., pénteki PEST MEGYEI KRÓNIKA - SZOLGÁLTATÓ. NÉPSZABADSÁG ? Szedd magad akció a szobi őszibarackosban Szeptember 5-től kezdődik az almaszezon Vámosmikolán MUNKATÁRSUNKTÓL Egyik olvasónk hívta fel rá a figyelmet, majd kérdésünkre Guttmann Vilmos, az Eurotrust Consult Kft. kerületi igazgatója megerősítette, hogy a szobi gyümölcsösükben az idén is megkezdődött a szedd magad akció, miután néhány napos késéssel bár, de beérett a fogyasztók által kedvelt, sárga húsú Redhaven őszibarack. Ez az őszibarackfajta nemcsak befőttnek és dzsemnek alkalmas, de fagyasztásra is, miután a mélyhűtőben sem veszíti el íz- és zamatanyagait. Az őszibarack ára kilónként 80 forint. Nyitvatartás: mindennap - szombaton és vasárnap is - reggel 7-től 18 óráig. A gyümölcsöst a 12-es számú főútvonalról Szob község közepén a szörpüzem mellett elkanyarodva lehet megközelíteni. A kertbe vezető utat „gyümölcsszedés” feliratú táblák jelzik. Aki bővebb információt akar, az a 06 (27) 379-038 és a 06 (27) 370-313-as telefonszámon mindennap, a 06 (27) 341- 900-as telefonon pedig hétköznap érdeklődhet. A szedd magad akcióban legalább 10 kg barackot kell vásárolni. A felső határ nincs korlátozva. Azt sem árt tudni, hogy az eldugott, be nem vallott áruért, amit a vevő fizetés nélkül akar esetleg a kertből kivinni, dupla árat kell fizetni. Az igazgató elmondta még, hogy szeptember 5-től a vámosmikolai almáskertben nagyszabású szedd magad akciót rendeznek almából is. Az is jó hír, hogy az árak a tavalyihoz képest csak minimálisan emelkednek, fajtától függően 30 és 65 forint között lesznek kilónként. Minden ötszázadik vásárló 50 kiló almát ajándékba kap. Legalább tíz kilót kell venni HANCSOVSZKI JÁNOS FELVÉTELE A Duna—Tisza közén még kell az eső Néhány napja igazán nyári az időjárás, és várhatóan az újabb esők ellenére sem csökken lényegesen a levegő hőmérséklete. A nappali csúcshőmérsékletek 28-30 fok között lesznek, és az éjszakai lehűlés sem süllyed 16-18 fok alá. A levegő nedvességtartalma az enyhe, nedves légtömegek közeledtével eléggé magas lesz, így a hét végén, jövő hét elején fülledtnek érezzük majd az időt. Mivel a gabona egy része még lábon áll, ezért minden elfogadhatóan jó időt ennek a munkának a folytatására kell felhasználni. Az újabb eső rontja a gabonaminőséget, a kicsírázással pedig a learatható mennyiség is csökken. Kertészeti és más érőfélben lévő mezőgazdasági növényeink még további csapadékot is elviselnek, sőt a Duna-Tisza köze északi területein, ahol alig esett több az átlagnál, még újabb vízellátásra van szükségük. A talaj nedvességkészlete a felső 50 cm-es rétegben elfogadható, de a melegben nagy a párolgás és a vegetáció is sok vizet fogyaszt, gyorsul a kiszáradás. Öntözni azonban csak akkor kell, ha a hét végére várt esők elmaradnak. A gyümölcsérés főszezonjában vagyunk. Átlagon felül jól terem az őszibarack, és szépnek mutatkozik a szőlő. A gyümölcs és a szőlő a nedves levegőben rothadásra hajlamos, ezért javasoljuk, hogy egy rothadás elleni permetezést végezzenek el a termelők. (Agrometeorológiai információ) IÚTINFORM • Az M3-as autópályán az e hét végén megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj ez évi futama miatt a Forma-1 verseny idejére ideiglenes forgalmi rend lép életbe péntektől. Az eddigi 18-as kmnél lévő lehajtót idén csak a külön engedéllyel rendelkezők vehetik igénybe, a nagyközönség számára a 19-es km-nél alakítottak ki egy ideiglenes lehajtót. A 22-es km-nél lévő kihajtó a megszokottak szerint működik, itt a bronz és silver lelátókra érvényes jeggyel rendelkezők számára egyszerű a pálya megközelítése. A Hungaroring a 30-as főút felől Kistarcsáról Szilasligeten keresztül közelíthető meg. A Volánbusz külön autóbuszjáratokat indít Budapestről, az Árpád hídi buszvégállomásról, ahonnan Mogyoródra, a Templom térig szállítják az utasokat. Az M3-as autópályán a Gyöngyös felé vezető oldalon tovább tart a burkolat felújítása a 40-42-es km, valamint az 52-57 km között. A forgalmat mindkét szakaszon átterelik a főváros felé vezető pályára, ahol irányonként egy-egy sávon haladhatnak. Az 50-es utat a 40-43-as km között aszfaltozás miatt fél szélességben lezárták. Dabasnál jelzőőrök irányítják a forgalmat. PIACI ÁRAK Áru Nagykőrös Érd Sz.-Katta Monor Bp., Fény u. Burgonya 30-45 28-38 30-40 25-35 38 Vöröshagyma 60-100 100-120 90-110 80 98-148 Paradicsom 100-160 120-140 120-160 120-140 138-168 Paprika 80-110 80-140 90-160 80-120 98-128 Uborka 55-100 60-100 55-90 70-90 48-128 Fej. káposzta 35-60 45 50 30 48 Kelkáposzta 60-60 50-60 60 45-60 48 Karfiol 40-60 100 120 80 140 Zeller 30-60 30-35 30 20-60 40 Karalábé/db 25-45 25-30 30 20-30 30 Répa 100 60-60 70-90 50-60 98-148 Gyökér 80-90 80-100 90 70 198 Gomba 300 260-300 250-320 290 198-220 Tojás 12-13 15 14 12-14 15 Alma 50-140 70-100 80-120 50-120 198 Banán 150-160 200-220 180-220 180 168 Citrom 220-240 220 220 180 200-220 Narancs 180-200 160 150 150 240 Saláta--25-35 40* Zöldbab 60-100 fejtő 120 120 50 128 Meggy.. — • "• .L --80-Őszibarack 40-60 75-120 90-130 100 300 98 Sárgabarack 80-160 100-120 110 250 168 Sárgadinnye 80-160 65-90 80 60-80 98 Görögdinnye 40-50 70-90 60-80 55-65 68 Főzőtök 20-30 20 20 20 30 Cs. kukorica 14-25 20 20 8-15 20 Fokhagyma 20-30 20 25 20 30 Málna 100-200--100-130-Szilva 120-160 140 150-98-148 Zöldhagyma 25-35--40-60- Az amerikai szövőlepke kopaszra rágja a fákat Augusztus első napjaiban megkezdődött az amerikai fehér szövőlepke második nemzedékének lárvakártétele. Mivel a nyári időjárás eddig rendkívül kedvező volt e károsító számára, tömeges lárvakelés, és ennek megfelelően nagymértékű kártétel várható. Az amerikai fehér szövőlepke hernyói szinte mindent képesek elfogyasztani, ami útjukba kerül. Van azonban néhány fásszárú növéy, amelyet előnyben részesítenek, és amíg ezek lombját el nem pusztítják, más növényen nem szívesen táplálkoznak. Ilyen növények a kőrislevelű juhar, a fehér és fekete eperfa, valamint a szilva. A hernyók képesek az egész lombozatot megsemmisíteni, ahogy mondják, tarrágást okozhatnak. Mivel a hernyók (és levedlett bőreik) eléggé szőrösek, jelenlétük gyakran válthat ki allergiát, bőrgyulladást. A fiatal hernyók eleinte csapatostul kisebb, szövedékkel beszőtt „fészekben” táplálkoznak. Ezek ellen a fészkek levágása és elégetése a legegyszerűbb védekezési módszer. A permetező szerek közül a környezetkímélő kitinszintézisgátló hatásmódú Dimilin 25 WP használható nagyon eredményesen. Célszerű a hernyókat minél fiatalabb állapotban elpusztítani, mielőtt még a nagy kártételüket véghezvinnék. E veszélyes károsítónak ez évben több rajzása, kártétele már nem lesz. (A Pest megyei NTÁ információja. Gödöllő, Kotlán S. u. 3. Tel: (28)410-811.) I RÖVIDEN Önerős útépítés A ráckevei polgárok augusztus 15-ig önerős útépítéshez önkormányzati támogatás elnyerésére nyújthatnak be pályázatot. Az érintett utcák lakóinak nyilatkozniuk kell, hogy ők mekkora összeget tudnak áldozni erre a célra, s ezt mikor tudják befizetni. Ezt a felajánlást toldja majd meg az önkormányzat. (Tudósítónktól) Hét végi vásárok Szombaton Vámosgyörkön országos állat- és kirakóvásár, Dunaújvárosban és Kecskeméten állatvásár, Szentendrén és Túrán autóvásár, Kecskeméten közútijármű-vásár lesz. Vasárnap Dunaújvárosban országos állat- és kirakóvásárt, Kecskeméten országos állatvásárt, Galgamácsán és Szentendrén autóvásárt, Kecskeméten és Vámosgyörkön közúti járművásárt, illetve jármű- és munkagépvásárt tartanak. (Tudósítónktól) Városi ösztöndíj A szentendrei önkormányzat pályázat alapján ösztöndíjat ad azoknak a tehetséges, legalább egy éve a városban lakó, középvagy felsőfokú tanulmányokat folytató fiataloknak, akiknek a tanulmányi eredménye legalább 4-es, s akiknek a családja a tanulmányi költségek viselésére nem vagy csak részben képes. Az ösztöndíj évente adományozható. (Tudósítónktól) HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK Körzet Ügyeletes neve Cím Telefon Buda I. körzet dr. Gubis János Budaörs, Szabadság u. 87. (23) 416-164 Buda II. körzet dr. Köves László Biatorbágy, Szabadság u. 127. (23) 310-124 Szentendrei körzet dr. Erdélyi Géza Budakalász, Arany J. u. 6. (26) 340-362 Sz.-szentmiklós és környéke dr. Seregi János Sz.sz.-miklós, Szt. Miklós u. 5/A. (30)480-719 Ráckeve és környéke dr. Ivanics Ervin Dömsöd, Dunatáj tsz. (24) 435-306 Cegléd és környéke dr. Kiss Mihály Cegléd, Szolnoki út 18/A. (53)310-724 Abony és környéke dr. Nagy Gyula Abony, Tószegi u. 24. (53) 360-213 Albertirsa és környéke dr. József András Albertirsa, Táncsics u. 3. (53) 371-178 Monor I. körzet dr. Varga János Monor, Dózsa Gy. u. 63. (29)412-613 Monor II. körzet dr. Laczkó Pál Maglód, Dózsa Gy. u. 7. (29) 325-224 Alsónémedi és környéke dr. Csányi István Bugyi, Kossuth u. 19.Dabas és környéke dr. Muncz Frigyes hernád, Lugas dűlő (20) 581-081 Nagykáta és környéke dr. Angyal József Nagykáta, Dózsa Gy. u. 19. (29) 443-788 T.szentmárton és környéke dr. Kiss László Nagykáta, Sport u. 15/A. (30) 247-161 Gödöllő és környéke dr. Bodó Szilárd Gödöllő, János u. 14. (28) 310-558 Pécel és környéke dr. Szeredi Levente Isaszeg, Hunyadi u. 19. (28) 493-288 Túra és környéke dr. Dobos László Túra, Thököly u. 26. (20) 253-824 Aszód és környéke dr. Szőke Zsolt Aszód, Baross u. 5. (20) 566-529 Vác 1. körzet dr. Keserű Csaba Kismaros, Vörösmarty u. 21. (60) 346-480 Vác I. körzet dr. Faluhegyi MagdolnaVác, Nárcisz u. 10. (27) 310-326 Vác II. körzet dr. Kertész Péter Dunakeszi, Kálmán u. 11. (30) 217-274 Vác III. körzet dr. Fodor Sándor Galgagyörk, Szabadság u. 1. (27) 340-114 Nagykőrös és környéke dr. Modor Péter Nagykőrös, Állatorv. Hiv. (53) 350-116 I HELYI MŰSOROK Százhalombattai TV A Százhalombattai Városi Televízió nyári szünetet tart. A következő műsort augusztus 15-én sugározzák. Gödöllői Krónika A Gödöllői Krónikának legközelebb augusztus 29-én lesz adása. Pátria TV Az adás Pest megye huszonkilenc településén, a Monor Telefon Társaság kábeltelevíziójának ún. önkormányzati csatornáján látható minden csütörtökön 17.35-kor. Ismétlés vasárnap 14.00-kor és kedden 17.35-kor. Augusztus 7., csütörtök 18.35, augusztus 10., vasárnap 14.00, augusztus 12., kedd 18.35. Részletes információk a monon panziótűzről - Vállalkozók szervezték a tápiószecsői falunapot - Nemzetközi edzőtábor és birkózóverseny Gyálon - Koncesszió vagy koncepció? (vitaműsor a magyarországi autópályák díjfizetővé tételével kapcsolatban). Elektro-Szignál TV A műsor fogható a Dunakanyarban, Vác központtal az UHF 22-es csatornán, Fót központtal az UHF 48-as csatornán, valamint a kábelhálózatokon. Augusztus 11., hétfő, 20 óra: Mi újság? Közszolgálati hírműsor - Sport - Telefonos játék. Tel.: (27) 312-860, 317-150 - Szuvenír., Film. Augusztus 12., kedd, 20 óra: Csütörtök esti... Aktuális politikai beszélgetés (ism.) - Katolikus TV. A katolikus egyház híradója - Film. Augusztus 14., csütörtök, 20 óra: Mi újság? Közszolgálati hírműsor (issd.) - Sport (ism.) - Csütörtök esti... Aktuális politikai beszélgetés - Zűrhajósok. Film (ism.): Infórum Rádió 91,9 megahertzes ultrarövidhullámon és a váci kábelhálózat 105,5 megahertzes frekvenciáján. Adásidő: 1.00-13.00. Állandó műsorok: Minden óra 30 perckor hírek, időjárás-jelentés: 7.30-7.40 BBC magyar nyelvű hírek Londonból. A hét minden napján 7.40, 10.30, 12.30 sporthírek a Westelpresstől. Útinform: 6.40. Fővinform: 7.10, 11.40. Telefonszámunk: (27) 311-322, (27) 311- 405. Hírszerkesztő: Farkas Tamás, Szilágyi Lajos, Palicska Irén. Augusztus 9., szombat: Slágerparádé - Mr.: Pataki Sándor - Extra. DL Stúdió - Hírek a kenó világából - Szuper csapat. Telefonos játék - A Carmen Zeneklub lemezeiből - Friss lista. Augusztus 10., vasárnap: Vasárnapi magazin - Szerkesztő: Török Mária - Mr.: Bornemissza Tamás - Zene: Csiba Lajos - Könyvvel, könyvért. Telefonos játék - Sportpercek - Kenó Klub - „Vasárnapi Hírek” az Infórum Rádióban - Könnyűzenei kívánságműsor. Augusztus 11., hétfő: Ébredjen velünk! - Mr.: Nagy Ibolya és Bornemissza Tamás - Szuper Híradó - Könyvvel, könyvért. Telefonos játék - Blikk-tippelő. Augusztus 12., kedd: Ébredjen és maradjon velünk! - Hírek a kenó világából - Mv.: Farkas Tamás, Nagy Ibolya - Kívánságvonal. Augusztus 13., szerda: Ébredjen velünk! - Mv.: Pataki Sándor - Szuper Híradó - Hírek a kenó világából -Blikk-tippelő - Infórum koktél - Komjáthy György. Augusztus 14., csütörtök: Ébredjen és maradjon velünk! Mv.: Bornemissza Tamás - Hírek a kenó világából - Lemezbörze... plusz (ism.) - Kívánságvonal. Auguszus 15., péntek: Előttünk a hétvége - Mv.: Váczi Virág és Farkas Tamás - Hírek a kenó világából - Szuper Híradó - Blikktippelő - Könyvvel, könyvért. Telefonos játék - Túraajánlat. Duna Rádió A Duna Rádió szentendrei központtal a 91,1 megahertzes ultrarövidhullámon fogható. Állandó műsoraik: 6.00-8.00 Reggeli Ébresztő - 9.00-10.00 Regionális Közszolgálati Magazin -12.00- 13.00 Déli zene 14.00- 15.00 Magas feszültség. Zene nem csak fiataloknak. Augusztus 8., péntek: Az EMI Kiadó zenei újdonságai - Egyedül nem megy. Sztárvendég vall a gyereknevelésről, a családról és a karrierről - Magyar zenei egy óra - A Polygram Kiadó zenei újdonságai. Augusztus 9., szombat: Babusgató. Tanácsok, praktikák kismamáknak, anyukáknak - Gyerekszáj - Kertész leszek. Kertészkedők magazinja - A ’60-as, ’70-es évek zenéi - ÖKO Magazin. Egy óra a környezetvédelem szellemében - Filmajánló - Mahasz-slágerlista. Augusztus 10., vasárnap: ÖKO Magazin. Egy óra a környezetvédelem szellemében - Duna Rádió slágerlistája - Élő kívánságműsor - Lakkcipő és tűsarok. Sztárvendég vall szerelmeiről, karrierjéről - Paraván. Pletykák a csillagok életéből. Augusztus 11., hétfő: Egyedül nem megy. Sztárvendég vall a gyereknevelésről, a családról és a karrierről - A Warner Kiadó zenei újdonságai - Tere(h)-fere a hazai pop-rock világ sztárvendégével - Fábián Rock & Roll partija - Az EMI Kiadó zenei újdonságai. Augusztus 12., kedd: Duna-parti vendégfogadó - Babusgató. Tanácsok, praktikák kismamáknak, anyukáknak - Filmajánló - Paraván. Pletykák a csillagok életéből - Magyar zenei egy óra. Augusztus 13., szerda: Dunaparti randevú - Rockparti - A Polygram Kiadó zenei újdonságai - Sztárképtár - A Duna Rádió slágerlistája - Tere(h)-fere a hazai pop-rock világ sztárvendégével. Augusztus 14., csütörtök: Sztárképtár - Duna-parti vendégfogadó - Lakkcipő és tűsarok. Sztárvendég vall szerelmeiről és karrierjéről - Fábián Rock & Roll partija. Érdi expo egy hétig Augusztus 29-én nyílik, s szeptember 7-ig tart az érdi expo a Autótechnika városi csarnokaiban. A másodszor megrendezendő eseményre még mindig lehet jelentkezni, de a program már összeállt. Eldőlt, hogy külföldi cégek is jelen lesznek a régió seregszemléjén. Szeptember 3-án tartják a kamarai napot, ahol a kisvállalkozók kaphatnak majd érdemi felvilágosítást. (Tudósítónktól) APRÓHIRDETÉS Eladó Érd központjában kétszobás, összkomfortos családi ház. Tel.: 06 (23) 365-752, 06 (20)454-276. Balatonszemesen eladó egy 2x4 szobás, felújításra szoruló ikernyaraló. Tel.: 280-3582. Kertészeti szakközépiskolás diáklányok kerti munkát vállalnak Budapest környékén. Tel.: 138-9200. Kőbánya központjában, Kápolna utcában, összkomfortos, 47 nm-es, másfél szobás, telefonos, felújított, III. emeleti panel öröklakás, bútorokkal, 2,3 millióért eladó. Tel.: 260-6408. A PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI OKTATÁSI IRODA 1997. szeptemberi kezdéssel MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ, OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓ, felsőfokú képzettséget adó tanfolyamokat szervez GÖDÖLLŐN. További információkért rendelkezésükre állunk: I (28) 430-522/127, 06 (30) 503-957. A Silvestris és Szilas Gyógynövényfeldolgozó Kft. felvételre keres VEGYÉSZ vagy VEGYÉSZTECHNIKUS szakképzettséggel rendelkező munkatársakat analitikai, illetve gyógynövény-feldolgozói munkakörökbe.Sí-Önéletrajzos jelentkezését várjuk az alábbi címre: Silvestris és Szilas Kft. Módosné Kárász Ildikó 2143 Kerepestarcsa, Vasút út 42.