Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1997. szeptember

1997-09-05

1997. szeptember 5., péntek 30 NÉPSZABADSÁG PEST MEGYEI KRÓNIKA -­SZOLGÁLTATÓ . Megyei mikrohitel kezdő vállalkozóknak A felső határ egymillió forint az alapítványnál MUNKATÁRSUNKTÓL Kezdő kis- és közepes vállalko­zások támogatására úgyneve­zett mikrohitelprogramot indít a Pest Megyei Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány abból a köz­ismert tényből kiindulva, hogy az alakuló, fejlődni kívánó kis­vállalkozások, amelyek nem tudnak a pénzintézetektől el­várt biztosítékot nyújtani, a bankoktól még kisebb összegű hitelt sem tudnak kapni, bár­mennyire is szükségük lenne rá. A középlejáratú mikrohitel el­sősorban a vállalkozáshoz szükséges eszközök beszerzésé­re, finanszírozására vehető igénybe. A folyósítható hitel felső ha­tára egymillió forint, visszafize­tési ideje 6-36 hónap, a jelenleg érvényes kamat 18 százalék. An­nak, aki a hitelt igénybe akarja venni, természetesen jó néhány feltételeknek meg kell felelnie, így annak, hogy a vállalkozás bejegyzett vagy bejegyzésre jo­gosult, legfeljebb 10 alkalma­zottja van; eszközeinek nettó ér­téke nem haladja meg a 2,5 mil­lió forintot; éves árbevétele ke­vesebb mint 8 millió forint, illet­ve kereskedelem esetében 10 millió forint; a hitelhez mini­mum 10 százalék saját erővel is rendelkezik; életképes üzleti ter­ve van; a vállalkozáshoz kapcso­lódóan nincs hiteltartozása; az alapítók között nincs külföldi. Egy vállalkozás ilyen hitelt legfeljebb háromszor kaphat, de minden egyes hiteligénylés­kor meg kell felelnie a már fel­sorolt előírásoknak. A hitelkérelmeket a Pest Me­gyei Vállalkozásfejlesztési Ala­pítvány értékeli, a hitel odaíté­léséről az alapítvány kuratóriu­ma által kinevezett mikrohitel bizottság dönt. Az érdeklődő vállalkozók a Pest Megyei Vál­lalkozásfejlesztési Központ székhelyén (2100 Gödöllő, Ganz Ábrahám u. 2.) kapják meg a hi­teligényléshez szükséges min­den információt és a forma­­nyomtatványokat. Ugyanitt az alapítvány tanácsadói a vállal­kozóknak pénzügyi-gazdasági szaktanácsadást is nyújtanak. Ügyfélfogadás kedden és csü­törtökön van 9 és 16 óra között. Telefonon érdeklődni a (28) 330-187-es számon lehet. Kezdődik az almaszüret Még nyári napokra számíthatunk Bár már szeptember van, igazi meleg, nyári napokra számít­hatunk az előttünk álló héten. A nappali felmelegedés az or­szág középső részein is eléri a 28-30 Celsius-fokot és éjszaka sem süllyed 10 fok alá a hőmér­séklet, sőt a minimumok nagy­részt 15 fok körül alakulnak. Csak kevés nappali gomoly­­felhő-képződésre számítha­tunk és ebből csapadék elvétve, helyi zápor formájában fordul­hat elő. Viszont hajnalonként jelentős harmatképződés vár­ható. A verőfényes napokon kivá­lóak a munkakörülmények, de a száraz talajon nehéz talajfor­gatást végezni A felső talajré­tegekben alig van 20-25 száza­léknyi felhasználható vízkész­let, ezért a sekély gyökérzetű, vízigényes - főként kertészeti - kultúrák továbbra is öntözésre szorulnak. A kukorica, cukor­répa és egyes takarmányfélék gyökérzete a mélyebb rétegek­ből is fel tud venni vizet, így ezek fejlődése és termésének érlelése, ha nem is zavartala­nul, de befejeződhet. A növényvédelem most hát­térbe szorul, mert a növények nagy kárt már nem szenved­hetnek, de a szépen mutatkozó és érzékeny szőlőt, gyümölcsö­ket egy esetleges esősebb idő esetére rothadás ellen perme­tezhetjük. Ugyancsak elképzelhető, hogy a minőséget fokozó sze­rekkel permetezzük elsősorban a szőlőt, mert cukortartalma a meleg idő ellenére sem lesz túl magas, így mindent el kell kö­vetni, hogy a cukorképződést fokozzuk. Lassan elkezdődik az alma­szüret is. Az időjárás az alma­termés mennyiségi és minőségi alakulását is kedvezően segí­tette. (Agrometeorológiai in­formáció) Sóskúti búcsú TUDÓSÍTÓNKTÓL A török uralom alatti és utáni elnéptelenedést követően Sós­kút is onnan kezdi településtör­téneti új időszámítását, hogy 250 éve szlovák családok tele­pedtek itt le, s kezdték el nem könnyű életüket. A szombattól hétfőig tartó sóskúti búcsú is az erre való emlékezésnek ad kere­tet. Vasárnap délelőtt felavat­ják a Nemzetiségek emlékmű­vét, amelyre felkerült az elsők között letelepedett néhány csa­lád neve is. A „honfoglalásról” Kummer János polgármester emlékezik meg, a szobrot Eszéki Imre esperes-plébános szenteli fel. Szombaton este a Vasas Mű­vészegyüttes kórusának közre­működésével a római katolikus templomban kórushangverseny lesz, vasárnap délután folklór­­műsor magyar és nemzetiségi együttesek fellépésével. Hétfőn reggel szlovák nyelvű szentmi­sét tartanak, este a régi és új sóskútiak baráti találkozójára kerül sor a Polgárok Házában. A tisztasághoz vezető úton Lomtalanítás kezdődik a II. kerületben Itt az ideje, hogy felesleges dolgainktól megváljunk, hiszen csak a helyet foglalják! Ebben segít az FKF Rt. a főváros kerületeiben szervezett lomtalanítási akciókkal. A tisztasághoz vezető út következő állomása a II. kerület, ahol 1997. szeptember 8-18. között végeznek lomtalanítást. Az 1. körzetbe a Hűvösvölgyi út - Nagykovácsi út - Feketefej u. - Szakadék út - Üdülő út - Szépjuhászné út - Budakeszi út által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 7-én (vasárnap) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 8-án (hétfőn) kerül sor. A 2. körzetbe a Szilágyi E. fasor - Völgy u. - Vadaskerti u. - Páfrány út - Kondor u. - Görgényi út - Törökvész út - Kapy út - Csévi u. - Kelemen L. u. által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 8-án (hétfőn) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 9-én (kedden) kerül sor. A 3. körzetbe a Görgényi út - Törökvész út - Pusztaszeri út - Szépvölgyi út - Hármashatárhegyi út és az erdő által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 9-én (kedden) kérjük kikészíteni, az elszállítás­ra 1997. szeptember 10-én (szerdán) kerül sor. A 4. körzetbe a Szilágyi E. fasor - Kelemen L. u. - Csévi u. - Kapy u. - Törökvész út - Gábor Á. u. által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 10-én (szerdán) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 11-én (csütörtökön) kerül sor. Az 5. körzetbe a Szépvölgyi út - Árpád fejedelem útja - Margit körút - Török u. - Frankel L. u. - Szeréna út - Csejtei u. - Boróka u. - Pusztaszeri út által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 11-én (csütörtökön) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 12-én (pénteken) kerül sor. A 6. körzetbe a Bem rkp. - Csalogány u. - Széna tér - Moszkva tér - Szilágyi E. fasor - Gábor Á. u. - Pusztaszeri út - Józsefhegyi u. - Szeréna u. - Kavics u. - Frankel L. u. - Török u. által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 12-én (pénteken) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 13-án (szombaton) kerül sor. A 7. körzetbe a Nagykovácsi út - Hűvösvölgyi út - Máriaremetei út - Zsíroshegyi út - Csatlós u. és a városhatár által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 14-én (vasárnap) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 15-én (hétfőn) kerül sor. A 8. körzetbe a Hidegkúti út - Máriaremetei út - Zsíroshegyi út - Csatlós u. által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 15-én (hétfőn) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 16-án (kedden) kerül sor. A 9. körzetbe a Hidegkúti út - Máriaremetei út által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptem­ber 16-án (kedden) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 17-én (szerdán) kerül sor. A 10. körzetbe a Hidegkúti út - Rezeda u. - Kőhegyi út - Budajenő u. - Cenk u. - Arad u. - Kővári út - Honvéd u. - Gazda u. - Kulcs u. - Nóra u. - Hideg u. - Patakhegyi u. - Temető u. és a városhatár által határolt terület tartozik. Itt a lomokat 1997. szeptember 17-én (szerdán) kérjük kikészíteni, az elszállításra 1997. szeptember 18-án (csütörtökön) kerül sor. Ha Ön is segít, még tisztább lesz a főváros! • Kérjük az ipari, mezőgazdasági tevékenység következtében keletkezett hulladékot, építési törmeléket (sittet), szénport, illetve azokat az anyagokat, amelyekre a lomtalanítás nem terjed ki, ne készítse ki, mert ezeket az FKF Rt. nem tudja elszállítani. • Budapest közterületi rendje és tisztasága érdekében csakis a jelzett időpontokban készítse ki a lomokat, azok elszállítására ugyanis a következő napon kerül sor. • Kérjük, hogy az akció keretében ne tegye ki a háztartási szemetet, mert azt a szél széthordja és így a közterületet szennyezi. Az ilyen jellegű hulladék elszállítására a rendszeres szemétgyűjtés keretében kerül sor. • Kérjük, a lomokat olyan helyre készítse, amelyet a lomtalanítást végző célgépek jól meg tudnak közelíteni. Az FKF Rt. ezúton is köszöni közreműködését és segítségét Budapest tisztasága érdekében! Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. Mindig tiszta nappal indulunk I HELYI MŰSOROK Elektro-Szignál TV A műsor fogható a Dunakanyar­ban, Vác központtal az UHF 22-es csatornán, Fót központtal az UHF 48-as csatornán, valamint a ká­belhálózatokon. Szeptember 8., hétfő, 20 óra: Mi újság? Közszolgálati hírműsor - Sport - Telefonos játék. Tel.: (27) 312-860, 317-150 - Színészszere­lem. Film. Szeptember 9., kedd, 20 óra: Csütörtök esti... Aktuális politi­kai beszélgetés (ism.) - Katolikus TV. A katolikus egyház híradója - Celeste. Filmsorozat, 3. rész. Szeptember 11., csütörtök, 20 óra: Mi újság? Közszolgálati hír­műsor (ism.) - Sport (ism.) - Csü­törtök esti... Aktuális politikai beszélgetés - A Roberts testvérek. Film (ism.) Százhalombattai TV Szeptember 5., péntek: Eddig tilos volt, most szabálytalan. Ér­vénybe lépett a reklámtörvény - Mást veszünk, mást eszünk. Fo­gyasztási szokásaink változásai - Én is iskolás vagyok... Tanévkez­dés egy első osztályos szemével - Ősi szokás szerint. Szalagok ke­rültek a Szent István-templom életfájára - Krimileckék haladók­nak. Gondatlanság okozta tűz a Kaktusz étteremben - Akinek nincs háza... Látogatás az érdi hajléktalanszállón - Én elmentem a vásárba... Jelentés az Érdi Ex­póról - Heti sport - Képes hírek, információk. A műsor az adás ideje alatt a 06 (23) 354-407-es telefonszámon hívható. Infórum Rádió A 91,9 megahertzes ultrarövid­­hullámon és a váci kábelhálózat 105,5 megahertzes frekvenciá­ján. Adásidő: 01.00-13.00. Állandó műsorok: Minden óra 30 perckor hírek, időjárás-jelentés: 7.30-7.40 BBC magyar nyelvű hírek Lon­donból. A hét minden napján 7.40, 10.30, 12.30 sporthírek a Westelpresstől. Útinform: 6.40. Fővinform: 7.10, 11.40. Telefon­számunk: (27) 311-322, (27) 311- 405. Hírszerkesztő: Farkas Tamás, Szilágyi Lajos, Palicska Irén. Szeptember 6., szombat: Slá­gerparádé - Mr.: Pataki Sándor - Extra. DL Stúdió - Hírek a kenó világából - Szuper csapat. Telefo­nos játék - A Carmen zeneklub le­mezeiből - Friss lista. Szeptember 7., vasárnap: Va­sárnapi magazin - Szerkesztő: Török Mária - Mr.: Bornemissza Tamás - Zene: Szőke Cecília - Könyvvel, könyvért. Telefonos já­ték - Sport minden mennyiségben - Renó Klub - Warner turmix - „Vasárnapi Hírek” az Infórum Rádióban - Könnyűzenei kíván­ságműsor. Szeptember 8., hétfő: Ébredjen velünk! - Mv.: Nagy Ibolya és Bornemissza Tamás - Vendégünk: Kecskeméti Géza, Dunakeszi pol­gármestere - Super Híradó - Könyvvel, könyvért. Telefonos já­ték. Szeptember 9., kedd: Ébredjen és maradjon velünk! - Hírek a ke­nó világából - Mv.: Farkas Tamás, Nagy Ibolya - Kívánságvonal: 06 (60) 555-888. Szeptember 10., szerda: Ébred­jen velünk! - Mv.: Pataki Sándor - Super Híradó - Hírek a kenó vi­lágából - Infórum koktél. Kom­játhy György - Rock archív: Koncz Zsuzsa - DL-stúdió. Szeptember 11., csütörtök: Éb­redjen velünk! - Mv.: Borne­missza Tamás - Hírek a kenó vilá­gából - Lemezbörze... plusz. Szeptember 12., péntek: Előt­tünk a hétvége - Mr.: Palicska Irén és Farkas Tamás - Barkács­­magazin - Super híradó - Könyvvel., könyvért. Telefonos játék. Gödöllői Krónika Szeptember 5., péntek: Sugár­veszély? Utazás a tóügy körül - Autópálya: megkezdték a kapuk építését - Becsengettek: beszélge­tés a Premontrei Szent Norbert Gimnázium új igazgatójával - Sport: összefoglaló a GKC-Csö­­mör kézilabda-mérkőzésről. Az adást jövő kedden megis­métlik. A műsorváltoztatás jogát fenntartják! Duna Rádió A Duna Rádió szentendrei köz­ponttal a 91,1 megahertzes ultra­rövidhullámon fogható. Állandó műsoraik: 6.00-8.00 Reggeli ébresztő - 9.00-10.00 Re­gionális közszolgálati magazin -12.00- 13.00 Déli zene -14.00- 15.00 Magas feszültség. Ze­ne nemcsak fiataloknak. Szeptember 5., péntek: Az EMI Kiadó zenei újdonságai - Egyedül nem megy. Sztárvendég vall a gyereknevelésről, a családról és a karrierről - Magyar zenei egy óra - A Polygram Kiadó zenei újdon­ságai. Szeptember 6., szombat: Ba­busgató. Tanácsok, praktikák kismamáknak, anyukáknak - Gyerekszáj - Kertész leszek. Ker­­tészkedők magazinja - A hatva­nas-hetvenes évek zenéi - ÖKO magazin. Egy óra a környezetvé­delem szellemében - Filmajánló - Mahasz-slágerlista. Szeptember 7., vasárnap: ÖKO magazin. Egy óra a környezetvé­delem szellemében - A Duna Rá­dió slágerlistája - Élő kívánság­­műsor - Lakkcipő és tűsarok. Sztárvendég vall szerelmeiről, karrierjéről - Paraván. Pletykák a csillagok életéből. Szeptember 8., hétfő: Egyedül nem megy. Sztárvendég vall a gyereknevelésről, a családról és a karrierről - A Warner Kiadó ze­nei újdonságai - Tere(h)fere a ha­zai pop-rock világ sztárvendégé­vel - Fábián Rock & Roll partyja - Az EMI Kiadó zenei újdonsá­gai. Szeptember 9., kedd: Duna­­parti vendégfogadó - Babusgató. Tanácsok, praktikák kismamák­nak, anyukáknak - Filmajánló - Paraván. Pletykák a csillagok éle­téből - Magyar zenei egy óra. Szeptember 10., szerda: Duna­­parti randevú - Rockparty - A Polygram Kiadó zenei újdonságai - Sztárképtár - A Duna Rádió slá­gerlistája - Tere(h)fere a hazai pop-rock világ sztárvendégével. Szeptember 11., csütörtök: Sztárképtár - Duna-parti ven­dégfogadó - Lakkcipő és tűsarok. Sztárvendég vall szerelmeiről és karrierjéről - Fábián Rock & Roll partyja. Pátria TV Szeptember 4., csütörtök 18.35, szeptember 7., vasárnap 14.00, szeptember 9., kedd 18.35: Tanév­nyitóval egybekötött iskolaavató Ócsán - 150 éves a Buda­­pest-Szolnok vasútvonal - Ama­tőr fogathajtóverseny Gombán­­, Nemzetközi motokrosszverseny Tápióbicskén - Sporthírek. I ÚTINFORM • Az M3-as autópálya bagi és hatvani csomópontjánál válto­zatlanul a szembejövők oldalára terelik át a Hatvan felé tartókat. Gyöngyös irányába a hatvani csomópont le-, illetve felhaj­tóága is zárva van, így Hatvan felé Bagnál érdemes elhagyni a pályát. Az autópálya végénél lé­vő csomópontban, a 70-es lem­nél a Gyöngyös felé vezető le­hajtóágat zárták le. A forgalmat a 30-as főútra terelik át. • Vácott átadták a forgalom­nak a 2/A jelű új utat, ami a vá­rost kerüli el. Az autósoknak a város déli részén egy rövid sza­kaszon a Vác-Gödöllő közötti összekötő úton kell haladniuk. Ennek a folytatása az új sza­kasz, amely a 12-es főútnál csatlakozik a régi 2-es főúthoz. • A 4-es főúton Abonynál épí­tési munka miatt csak egy sá­von haladhatnak. Zsúfoltságra kell számítani a fontos tranzit­­úton. • A 10-es főúton Pilisborosjenő és Pilisvörösvár térségében épí­tési munka miatt forgalomkor­látozást vezettek be. Mindkét helyen napközben torlódásokra kell számítani. • A 11-es főúton Dunabog­­dányinál a 36-os km-nél sávle­zárás zavarja a forgalmat. • A 11-es főúton Szentendre határában az út menti padkán dolgoznak, emiatt több szaka­szon útszűkületen kell áthajta­ni. • A 12-es főúton Kismaroson, Nagymaroson és Zebegénynél félpályás lezárásra számítsanak útépítés miatt. • Szombaton kerékpárversenyt rendeznek Pest megyében. Emi­att a Szentendre és Visegrád, il­letve a Pilisszentlászló felé ve­zető úton 10.00 és 14.00 óra kö­zött forgalomkorlátozásokra kell számítani. • A dunai kompok legtöbbje már rövidebb ideig jár, így Adonynál és Dunaújvárosnál 19.00 óráig. A Dunakanyarban, Visegrádnál az utolsó komp 19.35-kor indul Nagymarosra. HÉT VÉGI ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK Körzet Ügyeletes neve Cím Telefon Buda I. körzet dr. Molnár Attila Bp., Hunyadi u. 22. II/8. 214-3085 Buda II. körzet dr. Kátai Péter Tárnok, Rákóczi F. u. 128. (23) 389-095 Szentendrei körzet dr. Bándli József Szentendre, Cseresznyés u. 25. (26) 311-946 Szigetszentmiklós és környéke dr. Szakács Endre Halásztelek, Kisgyár u. 25. (30) 497-123 Ráckeve és környéke dr. Vona Ferenc Ráckeve, Kossuth u. 85. (24) 385-622 Cegléd és környéke dr. Csapó István Cegléd, Alkotmány u. 21. (53) 311-920 Abony és környéke dr. Bódi Gyula Jászkarajenő, Fő u. 84. (53) 366-006 Albertirsa és környéke dr. Kárpáti László Csemő, Petőfi u. 23. (53) 392-037 Monor I. körzet dr. Varga János Monor, Dózsa Gy. u. 63. (29) 412-613 Monor II. körzet dr. Stark Róbert Vecsés, Hársfa u. 3. (20) 261-129 Alsónémedi és környéke dr. Nagyiványi Pál Ócsa, Felsőbabád ÁG. (60) 517-867 Dabas és környéke dr. Kollár Pál Örkény, Kossuth L. u. 32. (29) 310-711 Nagykáta és környéke dr. Haris István Kóka, Rózsa F. u. 3. (29) 429-249 T.­szentmárton és környéke dr. Kiss László Nagykáta, Sport u. 15/A. (30) 247-161 Gödöllő és környéke dr. Sebesztha László Gödöllő, Állatkórház (28) 330-611 Pécel és környéke dr. Szeredi Levente Isaszeg, Hunyadi u. 19. (28) 493-288 Túra és környéke dr. Dóka József V.­szentlászló, Kossuth u. 3. (28) 485-258 Aszód és környéke dr. Szőke Zsolt Aszód, Baross u. 5. (20) 566-529 Vác I. körzet dr. Demetrovics Pál Szokolya, Fő u. 83. (30) 529-731 Vác I. körzet dr. Cseh József Sződliget, Vasúti fasor 7. (27) 352-285 Vác II. körzet dr. Perényi Péter Dunakeszi, Jókai u. 35. (27) 344-693 Vác III. körzet dr. Galántai István Penc, Csővári u. 4/A. (27) 364-078 Nagykőrös és környéke dr. Évin Sándor Nagykőrös, Állatorv. Hiv. (53) 350-116 Hét végi vásárok Szombaton országos állatvásár országos kirakóvásárt Dunake­­lesz Abonyban és Kecskeméten, szin. országos állatvásárt Kecs­­autóvásár Szentendrén és Tü­­keméten, autóvásárt Albertir­­zán, közútijármű-vásár Kecs­­sán, Lajosmizsén és Szent­­keméten, endrén, közúti jármű­vásárt Vasárnap országos állat- és Kecskeméten, autóvásárt és kirakóvásárt rendeznek Albert- munkagép vásárt Vámosgyör­­krsán, Lajosmizsén és Monoron, kön. (Tudósítónktól) PIACI ÁRAK Áru Nagykőrös Érd Százhalombatta Monor Bp. Fény u. Burgonya 30-50 30-38 28-35 25-30 38 Vöröshagyma 50-70 80-100 90-110 50-60 40-98 Paradicsom 30-50 75-100 80-100 50-90 68-98 Paprika 50-100 70-170 60-150 70-100 98-128 Uborka 20-40 80-100 65-95 90-100 70-128 Fej­­káposzta 35-45 35-45 50 25-30 38-48 Kelkáposzta 45-60 50-70 70 50-90 48 Karfiol 50-80 60-75 70 70-80 59-68 Zeller 30 28-35 30 20 40 Karalábé/db 20-30 20-30 25-35 20 25 Répa 60-70 80-100 80-120 50-60 128 Gyökér 100-150 150 120-150 60-80 198 Gomba 300 320 300 260 198-240 Tojás 13-14 15 15 14-16 15 Alma 70-120 100-140 100-120 80-140 88-128 Banán 130-150 200 220 180-200 148 Citrom 200-220 200 220 200 198-220 Narancs 180-200 200 180-200 200 240 Zöldbab 50-60 100 90 50 78 Őszibarack 140-200 80-240 100-180 100-200 98-180 Sárgabarack 80-160 100-120 110 250 168 Sárgadinnye 60-70 140 120 50-70 98-198 Görögdinnye 30-50 45-60 50-65 40-60 58-68 Főzőtök 20-35 30 30 20 30 Fokhagyma 15-20 20-25 25 20 15 Szilva 20-60 80 100 40-80 68 Szóló 80-150 140-200 160-200 100-150 148 Körte 100-140 140 150 150 168 Fertőbab 140-200 120 130 300 98-128

Next