Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1998. április
1998-04-01
NÉPSZABADSÁG Falusi turizmus Mint minden tavasszal, az idén is kiemelten foglalkozik a falusi turizmus kibontakoztatásának szükségességével és lehetőségeivel a sajtó, a rádió, a televízió. Az MTV 1 szombat esti híradójában a Tápiómentét mutatta be, felvillantva a kínálkozó adottságokat. Tóth János, a tápiószentmártoni polgármester szerint falujában nagyon sok az üresen álló ház. Ezeket és a későbbiekben felszabaduló lakásokat lehetne a falusi turizmus céljaira hasznosítani. Ebben a faluban már megkezdődött az átállás: a volt szovjet laktanyát lovas fogadóvá alakították át. Az ország más kistelepülésein is felismerték már a falusi turizmusban, az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket. Még ott is, ahol semmiféle vonzó földrajzi, történelmi adottsággal nem rendelkeznek. Ám egyre több polgármester, önkormányzat ismeri fel, hogy a kidturált, színvonalas vendéglátás kitörési pontot jelenthet falujuk számára. Elsősorban azért, mert így lényegesen több bevételi forráshoz jutnak, másrészt enyhíthetik a munkanélküliséget. Az elképzelésekkel nincs is semmi hiba. A gondot az jelenti, hogy át kell programozni az egész falut, az ott élő emberek gondolkodását, miközben nem árt megőrizni a hagyományokat. Idegenforgalmi szakemberek mondják, hogy az idén a falusi turizmus 25-30 százalékos bővülésére lehet számítani. Nem tudni, pontosan mit takar ez a kijelentés. Egyelőre ugyanis évente csak két-három települést mutathatunk be újabb jó példaként, így viszont talán a harmadik évezred vége felé mondhatjuk el, hogy „ itt van már a Kánonon ”. De mi lesz addig? Csoknyay Edit Közmeghallgatás Az Arany János Művelődési Központ tanácstermébe várják az érdeklődő nagykőrösi polgárokat csütörtökön, április 2-án délután 4 órára: ekkor kezdődik a képviselő-testület ülése, amelynek első napirendi pontjaként közmeghallgatás keretében beszámoló hangzik el a városi közrend és közbiztonság állapotáról. A közmeghallgatást követően a tervek szerint további 19 témát tárgyalnak a képviselők. (B. O.) PEST MEGYEI KRÓNIKA 1998. ÁPRILIS 1., SZERDA 27 Kevesellték a hasznot Továbbra is elutasító a képviselő-testület Több mint ötvenmillió forintja bánhatja Gyömrőnek, ha a képviselő-testület nem változtatja meg januári, illetve március eleji döntését. Az első ízben indoklás nélkül elutasították a Kóczán dűlőn kialakítandó lakóterület részletes rendezési tervét, a második alkalommal azért tették ezt, mert kevesellték az önkormányzatnak juttatandó haszonrészt. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a gyömrői önkormányzat képviselő-testülete még 1996-ban határozott arról, hogy a Kóczán dűlőnek nevezett területet lakóövezetként fogja hasznosítani. A részletes rendezési terv elkészítésével a Rákos Mezeje Rt.-t bízta meg. A több mint 100 hektárnyi területből a község csak 28 hektárnyit birtokol, a többi az rt. tulajdona. A rendezési terv annak rendje-módja szerint el is készült, s azt a gyömrői önkormányzat tavaly júniusban egyhangúlag elfogadta. Nem dőlt el azonban, hogy az új lakóövezetben ki fogja kiépíteni a közműveket, az utcákat, ki elégíti ki az újonnan felmerülő ellátási igényeket. A Rákos Mezeje Rt. erre válaszként azt kérte a képviselő-testülettől, hogy határozatban rögzítsék: mindez a mindenkori tulajdonos feladata. Az rt. még a nem csekély költséget igénylő vízbázis-kapacitás bővítését is vállalta, hiszen e nélkül nem épülhetne meg a lakóövezet. Ennek ellenére az önkormányzat januárban elutasította az egyszer már jóváhagyott részletes rendezési tervet. Nem hagyta ezt annyiban a Rákos Mezeje Rt., amely a rendezési terv költségein felül - a község piaccal, bevásárlócsarnokkal, vásárokkal kapcsolatos gondjainak enyhítésére - az önkormányzat tulajdonába adta, méghozzá térítés nélkül, egyik hatalmas ingatlanát. Ezért levélben fordult az rt. a polgármesterhez és rajta keresztül a képviselő-testülethez, kérve, hogy fontolják meg döntésüket. Ha ugyanis véglegesen elállnak fejlesztési szándékuktól, akkor az rt. akár bírósági úton is követeli majd kárának megtérítését. S akkor nem csupán a részletes rendezési tervre, hanem az ingatlan árára is igényt tart. A kettő együtt pedig meghaladja az 56 millió forintot. A gyömrői önkormányzat e levél nyomán úgy határozott: a kereskedelmi, a vagyonkezelő és a településügyi bizottság együttes ülésén tárgyalja meg a koncepciót, s azt terjessze elő a képviselőtestület március 9-i ülésén. Ekkor azonban ismételten elutasították a részletes rendezési tervet, kevesellve azt a hasznot, amely az ingatlanok értékesítéséből a költségek levonása után az önkormányzatot megilletné. Ezúttal egy öttagú tárgyalódelegációt bízott meg azzal, hogy folytasson tárgyalásokat a haszonról. A gyömrői polgármester nem tartja jogosnak az rt.-nek azt a követelését, hogy - ha arra kerül a sor - megtérítsék a kéretlenül átadott ingatlan árát. Ingyen adott ajándék után ugyanis nem lehet utólag fizetséget követelni - mondják. Cs. E. Társulási menedzser Főállású térségi menedzsert foglalkoztat április elsejétől a Tápiómenti Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása. A meghirdetett pályázatra nyolcan jelentkeztek. A szóbeli meghallgatás után nagy vita alakult ki a társulásban a településeket képviselő polgármesterek között arról, milyen szempontokat részesítsenek előnyben a döntésnél. Végül tíz igen és két nem szavazattal Bori Attila 24 éves, a GATE Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai karát elvégzett tápióbicskei pályázó lett a befutó, akinek ez lesz az első munkahelye. Feladata a többi között az lesz, hogy előkészítse a társulás területfejlesztéssel kapcsolatos döntéseit - elsőként a szervezet működési szabályzatát -, koordinálja a pályázatok benyújtását, kapcsolatot tartson a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, a Megyei Területfejlesztési Tanáccsal és az országos szervekkel, hivatalokkal. A menedzseriroda a nagykátai polgármesteri hivatalban kap helyet, munkáltatója a nagykátai polgármester lesz. T.F. Ideiglenes piac épül Gödöllőn A tervek szerint a húsvéti ünnepek után nyílik az ideiglenes gödöllői piac a Petőfi tér eddigi parkolójában. A képviselőtestület decemberben fogadta el a városi piac átépítésének és bővítésének, valamint a Hamvay-kúria rekonstrukciójának programját. A beruházás két éve alatt sem maradhat ellátatlan a lakosság zöldségből-gyümölcsből. A Petőfi téren elkezdődött az ideiglenes élelmiszerpiac építése. A térburkolatot az önkormányzati tulajdonú VÜSZI Kht. készíti, a közművek megvalósítására külső vállalkozókkal szerződtek. A városháza arról is gondoskodik, hogy ott is legyenek választási hirdetőtáblák. A jelenleg a múzeum előtt, a piacbejáratnál árusító ruhások, könyvesek, valamint a Hamvay-kúria udvarában műanyag és vegyi cikkeket kínáló kereskedők átmeneti elhelyezésére a tér mellett, a Gábor Áron utcában alakítottak ki területet. A piac kiszolgáló részei, az irodák, a mosdók, a parkolók egy közeli, Bajcsy utcai házban lesznek. Mivel a városközpontban rendkívül kevés a szabad terület, az évtized legnagyobb gödöllői önkormányzati beruházásához számos járulékos feladatot is meg kell oldani. A polgármesteri hivatal mögötti zsákutcában, a Petőfi utcában - ahol már ma is talán a legtöbb autó várakozik Gödöllőn - van még egy kis zöldterület, ott július 30-ig 16 férőhelyes parkolót építenek. Eddig az utcán tárolták autójukat a gimnázium tanárai is, hamarosan az udvarba kell majd kanyarodniuk. Ezeket a munkákat az indokolja, hogy a jövőben még nagyobb forgalmat bonyolító városi piacot csak innen lehet gépjárművel megközelíteni. Az ideiglenes piac megépítésének határideje április 10. Használatbavételét az árusokkal egyeztetve a húsvéti ünnepek utáni napokra tervezik. Az áthelyezés forgalmi változással is együtt jár. A jelenleg hét végén alkalmazott útlezárást véglegesíteni kívánják a Gábor Áron utcában, melynek így megszűnik az átmenő forgalma. Ebből az utcából az evangélikus templom és az Átrium üzletház közötti parkolónál átkötést biztosítanak a Petőfi utcára, a templomot tehát - egy irányból - körbe lehet majd autózni. Ezek a változások - az illetékesek legjobb szándéka ellenére is - várhatóan megnehezítik a sofőrök dolgát Gödöllő központjában. Az ideiglenes piac előkészítő munkáiról és a tervezett forgalmi változásokról a képviselő-testület ülésén számolt be Tengelits István, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetője. Az egyhangúlag elfogadott előterjesztés szerint befejeződött a városi piac átépítésének és bővítésének, valamint a Hamvay-kúria rekonstrukciójának megvalósítására vonatkozó előminősítéses, nyílt közbeszerzési eljárással történő pályáztatásának első szakasza. Határidőre 9 értékelhető anyag érkezett. A közbeszerzési eljárás második szakaszába 5 pályázó jutott be. A tendereket és a pályázati felhívást 4 cég vásárolta meg. A kivitelezőről várhatóan április végén döntenek, a kivitelezési szerződést május első hetében kívánják megkötni, úgy, hogy május 11-én átadhassák a munkaterületet. Balázs Gusztáv CITIBANK Egy nagyobb összegre lenne szüksége céljai eléréséhez? Hívja a Citibank Hitelvonalát! Csak egy hívás!* Újdonság! Csak a Citibanknál... mostantól kezes és fedezet nélkül vehet igénybe személyi kölcsönt imi . _______ ingyenes zöldszám flofiapp3 500 000 Ft-tól 3 000 000 Ft-ig. 06 80 400 000 Tehát, ha elmúlt 21 éves és Budakönnyen gyorsan kezes nélkül ................ ingyenes zöldszám pesten, Pest vagy Győr-Moson- Sopron megyében lakik, hívjon minket a 06 80 400 000-ás ingyenes zöldszámon munkanapokon 7 és 21 óra között, és ügyintézőink MILLIÓ fogadják jelentkezését. KÖLCSÖN ! Kölcsön összege** Részlet 60 hónapos futamidő esetén Részlet 48 hónapos futamidő esetén Részlet 36 hónapos futamidő esetén Részlet 24 hónapos futamidő esetén Részlet 12 hónapos futamidő esetén 500 000 Ft 17 110 Ft 18 886 Ft 22 056 Ft 28 734 Ft 49 484 Ft ; 750 000 Ft 25 665 Ft 28 329 Ft 33 083 Ft 43 101 Ft . 74 227 Ft I 1 000000 Ft 34 220 Ft 37 772 Ft 44111 Ft 57 469 Ft 98 969 Ft ! 1250000 Ft 42 775 Ft 47 214 Ft 55139 Ft 71 836 Ft 123 711 Ft I 1 500 000 Ft 51 330 Ft 56 657 Ft 66167 Ft 86 203 Ft 148 453 Ft i : 3 000 000 Ft 102 660 Ft 113 315 Ft 132 334 Ft 172 406 Ft 296 906 Ft j * A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján nyújtja. Egyéb díjakkal kapcsolatos információért hívja a 06 80 400 000-ás telefonszámot! Segítünk megvalósítani álmait Ingyenes információs hívószámunk: SSi" ""'■'»«’O ___________V FL\T CINQUECENTO Amíg a készlet tart! neve nem csupán dallamossága miatt különlegesen előnyös hitelkamat, esetig jól a magyar autópiacon. Ezeket a remek városi kisautókat főként praktikus méreteik, alacsony fogyasztásuk, és kedvező áruk miatt kedvelték meg az autósok. 9,99%-tól 0% kezelési költség mellett + AJÁNDÉK RÁDIÓMAGNÓ ... hogy ne csak a név csengjen dallamosan. Már 1 275 000 Ft-tól! MOST ÉRDEMES CINQUECENTÓT VENNI! MINDEN NAP EGY AJÁNDÉK FINANSZÍROZÁS A SZENVEDÉLY VEZET MINKET 00130 THE CITY NEVER SLEEPS http://ww www.citibankfnil