Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1998. június

1998-06-02

Pünkösdi lagzik Csömörön Négy község esküvői menetétől voltak hangosak szombaton délután a csömöri utcák. Az első falunapokat 1994-ben rendezték meg, ezúttal csömöri pünkösdi és lakodalmas fesztiválnak nevezték a programsorozatot, amely olyan gazdag­nak bizonyult, hogy fesztiválújságot is kiadott a helyi művelődési ház. Pénteken a csömöri intézmények csoportjai léptek fel, a vasárnap a gyermekek ünnepe volt, a hétfőt - az egyházi események mellett - sportversenyek színesítették. A falunapok hagyományában újdon­ság volt a lakodalmas műsor a menyasz­­szony-öltöztetéstől a színpadi előadáson át a felvonulásig. A kazáriak az ágyvi­telt, a sióagárdiak a menyasszony kiké­rését, a galgahévíziek a menyecsketán­cot mutatták be az eső miatt a művelődé­si házba szorult közönségnek. A házi­gazdák néhány éve alakult Báló Lipót Hagyományőrző Csoportja egy részletet elevenített föl a csömöri lakodalmasból, a gyömrői lagzis zenekar kíséretével. Műsorokat látva igazi csodának köny­velhető el, hogy pár kilométerre Buda­pesttől sikerült megőrizni a csömöriek egyedülállóan szép népviseletét. A vendéglátók nem titkolt célja, hogy saját értékeik bemutatásával, idővel kapcsolódni tudjanak a Budapesti Tava­szi Fesztiválhoz és a gödöllői tavaszi na­pokhoz. B. G. Még élnek a régi hagyományok a szerző felvétele Faluünnep céllövölde nélkül Nosztalgia-HÉV is indult Kistarcsára Kistarcsainak lenni Magyarországon ha­sonló állapot, mint magyarnak lenni a vi­lágban: ahogy előbb-utóbb minden híres emberről kiderül, hogy magyar szárma­zású, úgy derül ki a honi sikeres szemé­lyiségekről, hogy kapcsolatuk van a falu­val. Jól jött ez a hét végi kistarcsai napok szervezőinek, hiszen a barátságok, rokoni kapcsolatok révén több érdekes program is ingyen került a népes közönség elé. A február óta folyó szervezés során de­rült ki például, hogy a Magyar Repülő Szövetség főtitkárának felesége kistar­csai, így hétfő délután a főtitkár szemé­lyesen tartott műrepülő-bemutatót a fel­hős égbolton. Hasonlóan került a szín­padra a Seido Karate Világ Kupa-győztes csapata, amelynek vezetője szintén kötő­dik a faluhoz. Egy-egy helybéli tag révén bukkantak fel zenekarok, tánccsoportok, és szintén a „kistarcsai kapcsolat” révén rendezett divatshow-t a Gödöllői Ruha­ipari Iskola. Miközben szombaton jégverésről ér­keztek hírek Budapest környékén, Kistarcsán több mint negyven majorett, néptáncosok és biciklisek vonultak fel. Az igazi programok másnap kezdődtek a főtéren és a szomszédos iskolában. A már említettek mellett a legnagyobb sikert ter­mészetesen a helyi óvodások és iskolások aratták, hiszen a nézősereg többsége min­dig a szülőkből áll. A műsorban teret ka­pott a hagyományőrzés is: a helyi Pannó­nia együttes mellett szlovák vendég nép­táncosok is felléptek. A helyi ruhakészí­tők divatbemutatót rendeztek, volt futó- és bicikliverseny, bámulatos virágköté­szeti bemutató. Kereszti Ferenc, a Kistarcsai Kulturális Egyesület vezetője, a fő szervező el­mondta, hogy nem akartak vásár jellegű rendezvényt ringlispíllel és céllövöldé­vel. A cél az volt, hogy a helyi szerveze­tek bemutassák, mivel foglalkoztak a múlt évben, illetve az, hogy a helyiek ta­lálkozzanak egymással, összejöjjenek és együtt gondolkozzanak a faluról. „Kultú­ra, sport, egészségügy” volt a kistarcsai napok jelmondata. E szellemnek megfelelően az íjászat, sportlövészet, kézilabdameccsek mellett a három nap alatt ingyenes vérnyomás­­mérés, számítógépes szemvizsgálat, vér­adás, szűrések, fogápolási szaktanács­­adás és közlekedési vetélkedő is szolgál­ta a célt. Az iskolában pedig különleges vadászati, számítástechnikai, ásvány-, díszbaromfi- és díszmadár-kiállítást néz­hettek meg az érdeklődők. Az országos színvonalat pedig Kiss Péter tojás- és fa­faragásai, a cigarettásdoboz-kiállítás és a Magyar Tengeri Gyűjtemény vendéges­kedése biztosította. A rendezvény alatt nosztalgia-HÉV is járt, a fellépők pedig emlékplakettet kap­tak. A negyedszer megrendezett ese­ményt hárommillió forintból szervezte meg a kulturális egyesület. M. H. T. NÉPSZABADSÁG 1­9­9­8. JÚNIUS 2., KEDD PEST MEGYEI KRÓNIKÁA Gyermeknap a lőtéren A háromnapos ünnepi hétvége a gyer­meknap ideje is volt egyben. A maguk­ra valamit is adó települések mind szerveztek valamilyen programot, lát­ványosságot a kicsiknek és szüleiknek. Munkatársaink Gödöllőn és Nagykő­rösön ismerkedtek a kínálattal. MUNKATÁRSAINKTÓL Vasárnap gyermeknapi majális színtere volt a Gödöllő keleti határában találha­tó vicsei lőtér. A Gödöllői Polgári Lö­vészklub és hatvani partneregyesülete meghívására mintegy ötszázan voltak kíváncsiak a szokatlan helyszínen meg­rendezett programra. Itt nem voltak körhinták és árusok, helyette kicsik és nagyok a do­­monyvölgyi Detti Lovarda és a MEOE hatvani kutyakiképző iskolájának be­mutatóját tekinthették meg. A Gödöllői Rendőrkapitányság bevetési csoportja és az ORFK különleges szolgálatának kutyás osztaga látványos akciójelene­teket produkált, az íjászbemutató részt­vevői pedig a lőtéren megszokottnál jóval csendesebb, ám annál biztosabb találatokkal szórakoztatták a közönsé­get. Végül a hangos fegyverek is előke­rültek - igaz, békés körülmények kö­zött: a két egyesület versenyzői délután légpuska, kis- és nagykaliberű pisztoly kategóriában, valamint agyaggalamb­­lövészetben mérték össze tudásukat. A légfegyveresek mezőnyében természe­tesen az ünnepeltek is célba vehették a kicsiny papírtáblákat. Fülöp László, a Gödöllői Polgári Lö­vészklub elnöke elmondta: az incsei lő­téren több éve rendeznek gyermeknapi összejöveteleket, néhány esztendeje a hatvaniakkal közösen. Folytatás a 26. oldalon Strandavató Nagykátán Ajándék jegy minden családnak Több mint 30 év után újra saját vadonatúj termálstrandjuk vizében lubickolhatnak a nagykátaiak. Az első két napon éltek is a lehetőséggel, a fürdőavató népünnepélyt még a kora délutáni jégeső sem tudta iga­zán szétverni, a vasárnapi kánikulában pedig több százan mártóztak meg a me­dencékben. Korábban volt már strandja a telepü­lésnek, a hatvanas években azonban megszűnt, helyén lakótelepet építettek. A nyolcvanas évek közepén közakarattá erősödött az a lakossági óhaj, hogy le­gyen megint strand Nagykátán, ezért az itt lakók vállalták, hogy öt éven át az új létesítményre fizetik a településfejleszté­si hozzájárulást. A gyógyhatású termál­víz feltárása és a medencék építése el is kezdődött, ám a rendszerváltás körüli időszak állami büdzséjének változásai visszafogták a lendületet, sőt leállt a munka. A kisvárost és környékét sújtó munkanélküliség már szinte elfeledtette az éppen beindult beruházást, noha a rá­­költött 28 millió forint - benne a 13,5 millió lakossági hozzájárulás - miatt nem is került le az ügy végleg napirendről. Másfél-két évvel ezelőtt a gázrészvények eladásából származó önkormányzati pluszbevétel teremtett a folytatásra és a befejezésre új reményt. Ekkor a városi képviselő-testület három elképzelés - sportcsarnok, városháza, strand - közül elsöprő többséggel a strandépítés mellett voksolt. A megfeszített munka eredmé­nyeként a 287 millió forint összköltség­gel felépült, 1,5 hektáron fekvő létesít­ményt szombaton adták át a fürdőzők ré­szére. Az 58 fokos, nagy sótartalmú gyógyhatású termálvíz egyesíti Bükk­szék, Balf, Parád, valamint Zalakaros, Hajdúszoboszló gyógyvizeinek hatásait. A generálkivitelező Tempera Rt vezér­­igazgatója, Hajdú István szerint az auto­mata vákuumos szűrőberendezés és a kétkutas önálló vízellátás, valamint a me­leg vízzel való fűtés lehetősége a szokott­nál olcsóbb üzemeltetést tesz lehetővé. Az ülőmedence vize 35 fokos, a gyer­mekmedence 10-40 cm mély, s építettek egy bébimedencét is. A 33 méteres, 24 fokos vizű, feszített tükrű úszómedence és a fele nagyságú tanmedence visszafor­­gatós rendszerű, 4 órán belül cserélődik ki bennük a víz. A korszerű és esztétikus üzemviteli épületben orvosi szoba, büfé, 150-150 személyes női és férfi öltöző várja a fürdőzőket, de van szabadtéri öl­töző, játszótér és több kültéri zuhanyozó is. A tágas, padokkal ellátott strandon egy időben 600-an pihenhetnek, a kiépített parkolóban és más helyeken mintegy 200 gépkocsi fér el. Az üzemeltető Káta Hidro Kft. strandvezetője, Miskolczi Jó­zsef arra számít, hogy a helybélieken kí­vül a környező településekről is sokan jönnek majd Nagykátára fürödni, hisz kö­zel a vasútállomás, sűrű a Tápióbicske fe­lőli buszközlekedés, mindennap nyitva tartanak délelőtt 9 órától este 7-ig s a be­lépőjegyek ára is aránylag szolid (250 fo­rint a napijegy felnőtteknek, a bérlet ára teljes szezonra 3000 forint). Az avatóünnepség fürdőruhára vetkő­zött strandolóinak százai előtt Bodrogi Györgyné polgármester további fejlesz­tést ígért. Az úszó- és tanmedence eleve úgy készült, hogy lefedhető, téliesíthető legyen. Ez mai árakon további 60-80 mil­lió forintot igényelne, ezért ez a lépés a jövőre vár. A városi önkormányzat a helybéli gyerekek úszástanulását kedvez­ménnyel is segíti: az oktatási intézmé­nyek tanulói csoportos részvétel esetén a belépőjegy árának csak 10 százalékát fi­zetik. Ebben az évben minden nagykátai családból egy személy egyszeri belépésre jogosító jegyet kap ajándékba. A jegy a polgármesteri hivatalban vehető át. T.F. Elkészülni, vigyázz, víz...! Hét kategóriában hirdettek gyorsulási győztest Majdnem az eső győzött szombaton, a Szigetszentmiklós határában rende­zett motoros gyorsulási versenyen, to­vább mélyítve a mezőgazdaság és a technikai sportok közti ellentétet. Az Easy Wolf Motor Club által szervezett viadal az első volt abban a hétfordulós kupasorozatban, melynek következő állomása Debrecenben lesz. Szárad az aszfalt a lakihegyi egyenes­ben. Az út oldalán kukorica sarjad, ar­rébb gyümölcsfákat látni, valahol tehén bőg, egyszóval valósággal bukolikus ez az életkép, csak néhány gémeskút meg délibáb hiányzik - motorosok viszont semmiképp. A településen csodálkoznak is rendesen, becsületes ember maltert ke­ver a hét végén, esetleg a presszóban sö­rözik, de hogy pocsékolja a benzint, az már sok egy kicsit. Márpedig a számító­gép egy pillanat alatt kidobja: összesen nyolcvanan neveztek a gyorsulási ver­senybe, a nézőket pedig úgy kétezerre becsülték a szervezők - igaz, az eső előt­­t. Fél kettőkor lehetünk vagy kilencszá­­zan, szétszóródva, mint az ukrán partizá­nok, a rajt és a cél közötti negyedmérföl­­des szakaszon. Ember nincs ugyanis, aki máshogy nevezné a határban a távot, nem kis utánjárásba kerül, amíg kiderít­jük, pontosan 402 méterről lenne itt szó tulajdonképpen. Persze nem csodálko­zunk igazán. A gyorsulási verseny egye­nesen Amerikából lett importálva, ahogy a szervezők neve is, melyet feltehetően az Easy Riderből, meg a Steppenwolfból keresztezett valami nyelvbarát Micsurin. - Egy fenét. Némi sörözések után ta­láltuk ki a haverokkal - mondja Hauser Csaba, a Szelíd Farkasok alelnöke. A gyorsulásnál egyébként egyszerűbb dolog a világon nincs is talán. Csak egy bazi nagy motor kell hozzá, némi bátor­ság, meg Bruce Lee-szerű reflexek az induláskor. A rajtvonalra ketten állnak, mindenféle lámpák gyulladnak ki oldalt, aztán a zöldnél tépni kell, mint a szél. Nézzük a versenyzőket, szinte kiver a hideg a dübörgéstől. Mintha megint a konyhaasztal alatt játszanánk az autóskvartettel, ugyanazt a borzongást érezzük, mint amivel hajdan ejtettük ki a szót: biturbó. Suzukik, Yamahák szágul­danak, hülyeség, ám szép lassan csú­szunk vissza a gyermekkorba, míg végül felfedezzük az igazi csodát, a nitrót. A dologgal ugyan nem vagyunk tisztában, valami teljesítményfokozásról magya­ráznak, de megbűvölve bámulunk egy tartályt az egyik motor oldalán, meg egy gombot, mely természetesen pirosra van festve. Megtudjuk, volt olyan gép, ame­lyik 216-tal ment a célban, bár most csak két klubtag lenget vissza, ki ért be elsőnek. - Az eső tönkrevágta az infrát, de a döntőre megcsináljuk. - Addig hogyan mérik a sebességet? - Magunkban számolunk, és vissza­osztjuk. Hülyéket tudsz kérdezni. Viuummmmm, ilyesféle hangja van a nitrós motornak, éppen ott húz el előt­tünk. Hallgatjuk ezt az irtóztató hangot, nézzük a bőrnadrágos fazonokat, akik keményen néznek, és sört vedelnek a szigetszentmiklósi tájban, közben meg majdnem elolvadnak a gyönyörűségtől. Viuummmm. Viuummmm. Azt hisszük, értjük ezt az egészet. Falusy Zsigmond Csak egy nagy motor és némi bátorság kell a gyorsulási versenyhez DUDÁS DÉNES FELVÉTELE

Next