Népszabadság - Pest Megyei Krónika melléklet, 1998. október

1998-10-02

A kamara a tagdíjakról Elfogadhatatlannak tartja a Pest Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamara a ka­marai tagsági díj kötelező jellegű eltör­lését. Az elnökség állásfoglalásával kapcso­latban Vereczkey Zoltán, a kamara főtit­kára szerdán az MTI-nek elmondta: a kötelező fizetés megszüntetésének fel­vetése mögött lényegében nagytőkés­csoportok húzódnak meg. A kamarai tagok döntő többsége ugyanis kisvállalkozó, akiknek a díjfize­tés ellenében a kamara ellátja érdekeik érvényesítését, ezek viszont gyakran ép­pen bizonyos tőkéserők érdekeit keresz­tezik. A kisvállalkozóknak az évi tagsági díj befizetése egyébként sem jelent plusz anyagi megterhelést, hiszen a nyereség­adóból fedezik ezt az összeget. 1998. OKTÓBER 2 ., PÉNTEK M­­1., ( NÉPSZABADSÁG PEST MEGYEI KRÓNIKA ) Kevesebben használják a biztonsági övét A legfrissebb baleseti statisztikák szerint az idén már eddig több sze­mélyi sérüléssel járó baleset történt, mint az elmúlt évben. A balesetek számának növekedése mellett az adatokból az is kiderül, hogy mind kevesebben kapcsolják be a bizton­sági övét. MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly Pest megyében 1871 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési bal­eset történt. Ebben az évben pedig már 2237 olyan karambolt regisztráltak, amelyek során a járművek vezetői, uta­sai megsérültek - tudtuk meg Sík Gotthilf alezredestől, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésren­dészeti osztály­vezetőjétől. A balesetek vizsgálata során kiderült az is, hogy az idén a balesetet szenve­dett autósok és utasaik közül a vezetők és a hátsó ülésen utazók ritkábban, és csak a vezető melletti ülésen utazók kapcsolják be egyre többen a biztonsá­gi övét. Természetesen a biztonsági öv használata nincs hatással a balesetek számára, azonban a sérülések fokában nagy szerepet játszik. Statisztikák ugyan nincsenek, nem lehetnek arról, hogy hány és milyen sérült lett volna, ha a baleseteknél be lettek volna kötve az autóban utazók. Az azonban tény: az öv használata olykor életet ment. Az alezredes elmondta, hogy tavaly a balesetet szenvedett járművek vezetői közül 1080-an használták az övét. Az idén, ha nem is sokkal, de kevesebben, 1068-an gondolták úgy, hogy szükség van az övre. A vezető mellett utazók fontosabbnak érzik az öv használatát az idén - legalábbis ez derül ki a statiszti­kákból. Az „anyósülésen” utazó balese­tet szenvedettek közül ugyanis ebben az évben 642-en, tavaly pedig csupán 520- an kapcsolták be az életmentő övét. A vezetőkhöz hasonlóan növekedett azoknak az utasoknak a száma is, akik a hátsó ülésen utaztak, de nem használták a biztonsági övét. Azoknál a balesetek­nél, amelyeknél a járműben a hátsó ülé­sekhez is beépítették a biztonsági öve­ket, az idén a tavalyi 310-hez képest csak kevesebben, 284-en voltak beköt­ve. Az adatokból ugyan nem derül ki, de rémisztő lehet ez a csökkenés, hi­szen a hátsó ülésen általában gyerme­kek ülnek. Ennél is megdöbbentőbb le­het ez az adat, ha tudjuk, hogy a sérü­léssel járó balesetek mintegy felénél az autóban utazó gyerekek az áldozatok. Terepjáró és gőzborotva A kiállítók zöme imp­ortj­ár­műveket kínál Pest megyét 32 cég képviseli a szerdán megnyílt Automobil ’98 kiállításon, igaz, a kiállítók döntő többsége im­portjárműveket,­­alkatrészeket, ki­egészítőket kínál a világ minden ré­széről. Ám szembetűnik, hogy nem csupán nyugati termékeket vonultat­nak fel, ismét megjelentek keleti szomszédaink ajánlatai is. A budaörsi Gazimpex Kft. különféle, középkategóriájú, orosz gyártmányú te­herszállító járműveket mutat be, ame­lyekből évente mintegy 800-at adnak el. A kiállított járművek közül most láthatja első alkalommal a magyar közönség az új, összkerék-meghajtású terepjárót és a zárt felépítményű, hatszemélyes kiste­herautót. Mint a kiállítók elmondták, az általuk forgalmazott járműkategóriában nincs hazai konkurencia, így bíznak a kereslet további növekedésében. Jugoszlávia is terjeszkedik a magyar piacon: a gyáli Autóker Gamma Kft. rö­videsen megkezdi az Iveco motorral és Zastava-felépítménnyel gyártott kamio­nok értékesítését. Az első darabot a vá­sáron állították ki. Látványosan hívja fel termékkínálatá­ra a figyelmet a budaörsi Autocolor Kft. Kiállítottak egy 23 éves Rolls-Royce au­tót, amelynek újrafényezését a társaság által importált angol festékkel végezték el. A csodajármű egyébként a Valent British Motors tulajdona, és meg lehet majd vásárolni. Német ipari takarítógépeket, autómo­sókat kínál a Weidner Kft. Már a vásár első napján több megrendelést könyvel­hettek el, s tapasztalataik szerint legke­lendőbbek a nagynyomású autómosó berendezések, az úgynevezett gőzborot­vák. M. M. Renault kamion egy budaörsi cég standján dudás Dénes felvétele Sorsukra hagyott műemlékek Vagy a pénz, vagy a szakértelem hiányzik Pest megye csaknem ezer műem­lékének restaurálását, karbantartását szakmai viták, kivitelezési nehézségek, s nem utolsósorban a pénz hiánya ne­hezítik - véli Klaniczay Péter, az Or­szágos Műemlékvédelmi Hivatal Pest megyei területi felügyelője, a megye műemlékvédelmének szakértője. Az elmúlt hónapokban is a megszokott módon özönlöttek a kérelmek, jutottak a hivatal tudomására szabálytalanul elkez­dett vagy szakszerűtlenül folyó építkezé­sek. Az immár a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fennhatóság alá tartozó műemlékvédelmi hivatal Pest me­gyére az idén az országos összesen 100 millió forintos büdzséből 5 millió forintot tud áldozni a régi értékek megőrzésére, kevesebbet, mint az elmúlt években bár­mikor. S minthogy a műemlékek állapota magától nem javul, ez az összeg megle­hetősen csekély. Tízszer ennyi is elkelne - véli a szakember. A pénzügyi fedezet hiányában kétsé­ges például, hogy mikor fejeződik be a váci nagypréposti palota helyreállítása, s a sülysápi vadászlak jelenlegi - külföldi - tulajdonosa sem igyekszik az épületet helyreállítani. A ceglédi és a nagykőrösi református templom felújítása is pénz hiányában áll. Kérelmek, pályázatok - látva az üres kasszákat - nem sok jóval kecsegtetnek. Sorolni lehetne a gondokat Dabason, Ráckevén, Halásztelken, Százhalombat­tán, Érden, Törökbálinton és a megye számos más településén, ahol egyházi és világi műemlékeket fenyeget az enyé­szet, jóllehet mind az erre szakosodott hi­vatal, mind az önkormányzatok, illetve az ingatlanok tulajdonosai igyekeznek megtenni, ami tőlük telik. Megállapítható azonban, hogy hol a szakértelem, hol az anyagiak hibádzanak. Ám akadnak jó példák is. A Börzsöny­ben például több barokk templomot fel­újítottak, bár néhány helyen a munkála­tok nem fértek bele teljes egészében a költségvetésbe. Ennek többek között olyan okai is vannak, amelyek csak a munkálatok során derülnek ki. A fóti nagytemplom felújítása olyan lassan ha­lad, hogy talán az ezredfordulóra sem fe­jeződik be. Gödöllőn a város szétzilált központját szeretnék feljavítani a városi múzeum, a hajdani Hamvay-kúria restau­rálásával. Erzsébet királyné halálának 100. évfordulójára az Erzsébet-part kerté­szeti munkáit végzi a város, igaz, eddig még engedély nélkül. A kapucinus rend Besenyőn a szentély padozatát burkolta újra, s a rend lelkes tagjai egyúttal meg­erősítették az altemplom szétrepedt bol­tozatát is. Mindez előzetes kutatás, feltá­rás és természetesen engedély nélkül tör­tént, jelenleg már csak a nem létező ara­nyozás mikéntjéről folyik a szakmai dis­kurzus. Tavaly kezdődött el a Gras­­salkovich-kripta vizsgálata és szétszedé­se, e körül jelenleg is dúlnak a szakmai indulatok. Domonyban, illetve Galgagyörkön né­hány kúria felújítása fejeződött be nemré­giben. Túrán kisebb állagmegóvást vé­geztek a Schossberger-kastélyban. Egyes politikai körök viszont a gyors hasznosí­tás elmaradását nehezményezik, és ezért próbapert indítottak - a műemlékvédők nem kis bosszúságára. M. M. A nagybörzsönyi bányásztemplomot 1417-ben építették HANCSOVSZKI JÁNOS FELVÉTELE Tizenhárommillió a bány­ásztemplomnak Tizenhárommillió forintot kapott Nagy­­börzsöny a helyi bányásztemplom felújí­tására. A község annak a pályázatnak a keretében nyerte el az összeget, amelyet a korábbi művelődési tárca, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Magyar Millennium Emlékbizottság írt ki ma­gyarországi műemlékek helyreállítására. Nagybörzsöny három katolikus és egy evangélikus templommal büszkélkedhet. A falu virágzó bányászváros volt a kö­zépkorban: nemesfémet, főként aranyat bányásztak itt a környező hegyekből. A lélekszámban és anyagiakban egyre gya­rapodó lakosság számára szűkössé vált a XIII. században épült román stílusú Szent István-templom, ezért 1417-ben fölépí­tették az úgynevezett bányásztemplomot. A bejárat fölött látható bányászjelvény a hajdani építtetők emlékét őrzi. A to­rony nélküli épület a XVII. századi átala­kításkor nyerte el mai formáját; csúcs­íves, pálcatagos főbejárata, síkmennye­zetes hajója, csillagboltozatos szentélye, az oltár egy része és a szentségház a gó­tika stílusát hirdeti. A templom apszisá­nak falán feltehetően statikai problémák miatt több helyen repedések keletkeztek, és külső része is felújításra szorul - mondja Szabó László plébános, örömmel fogadva a hírt, hogy a bányásztemplom ügyét kedvezően bírálta el a pénzt oda­ítélő bizottság. A kiírás nyomán összesen 136 kérelem érkezett az ország minden pontjáról. A zsűri az emlékművek állapota, az önkor­mányzat, illetve az egyház részéről vál­lalt hozzájárulás mellett a települések jel­lege alapján döntött a mintegy 300 millió forint sorsáról. A Nagybörzsöny által el­nyert 13 millió forint ahhoz járul majd hozzá, hogy a festői tájban elterülő falu lakói még sokáig használják a múlt szá­zadi barokk templom után második leg­nagyobb templomukat, amelyben jelen­leg a hétköznapi szentmiséket tartják. Több ezren takarítottak Vácott Több ezer általános és középiskolás, tanár, szülő együtt takarított az el­múlt hét végén Vácott, a Henkel Ma­gyarország Kft., által meghirdetett és a Szféra Kft., valamint a váci polgár­­mesteri hivatal közreműködésével megrendezett „Zöld erő” program ke­retében. A Henkel-cég által meghirdetett pályá­zat két részből állt. Egyrészt egy, a város környezeti gondjaival foglalkozó fotópá­lyázatot írtak ki a váci iskolák számára, másrészt szeptember utolsó hétvégéjére egy takarítási akciót szerveztek. A fotópályázaton a Juhász Gyula Ál­talános Iskola tablói nyerték el a zsűri tetszését és a Henkel Magyarország Kft. díját, a takarítással viszont mindenki nyert. Ebben a tisztasági akcióban - egy kivételével - valamennyi váci iskola részt vett, sok intézményben és környé­kén már pénteken elkezdték a diákok a rendcsinálást. A gyerekek - tanári és szülői segítséggel - nemcsak az iskolák környékét tisztították meg, hanem a kö­zelben lévő parkokat, tereket is. Az ér­deklődés és a részvétel olyan nagy volt, hogy erre a kezdeményező cég sem szá­mított, mert - mint a város környezetvé­delmi vezetője elmondta - nem is tudott elegendő zsákot és kesztyűt biztosítani a szemétszedéshez. Ezért aztán, nehogy a lelkes közreműködőknek kedvét szeg­jék, a polgármesteri hivatal segített. A tisztasági akció fődíját az Árpád Fe­jedelem Általános Iskola kapta, második a Földváry Károly Általános Iskola, har­madik a Karolina Katolikus Általános Iskola lett. Különdíjat kapott a Speciális Általános Iskola és Szakiskola, valamint a Cházár András Iskola. A díjakkal együtt gálaműsort is kaptak a közremű­ködők a város főterén, ám a kissé fáradt gyerekek egy része már inkább a pihe­nést választotta az egyébként nagyon népszerű együttesek koncertje helyett. B. J. G. Nem vettek fel újabb hitelt Nagykőrösön A nagykőrösi önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők az első fél év gaz­dálkodását vitatták meg. Dózsáné Far­kas Márta könyvvizsgáló szerint az ön­­kormányzat megőrizte fizetőképességét, törlesztette jelentős hiteleit, s újabb fel­vételére nem kényszerült. A helyi adók összesen 137 millió fo­rintot tesznek ki. Meglepő azonban, hogy a magánszemélyek kommunális adó gyanánt többet fizettek be a vállal­kozóknál (6,4 millió, illetve 5, 4 mil­lió), míg ez utóbbiak helyi iparűzési adója ezt sokszorosan meghaladja (125,5 millió forint). Csupán érdekes­ség, hogy emelkedett a marhalevelek­ből befolyt pénz, a családi események rendezéséből kevesebb a bevétel: a ta­valyi 41 helyett csak 30 esküvőt ren­deztek a városban. Igaz, a polgári gyászszertartások száma a tavalyi 54- ről 55-re emelkedett. B. O.

Next