Népszabadság - PestVidék melléklet, 1999. december

1999-12-01

Dohányosok hátrányos helyzetben? Légöblítő berendezés is megoldás lehet­­ Az ÁNTSZ-nél nincs személyzet az ellenőrzésre Szokatlan módon nem cigarettaelle­nesek, hanem éppen dohányosok (egyetemisták) fogtak össze jogaik vé­delmében az ELTE Ajtósi Dürer sori épületében. A november elsején ha­tályba lépett dohánytörvény miatt ugyanis nem dohányozhatnak ked­venc kávézójukban. A füsttilalom az irodaházakban régóta él már, és rövi­desen a vendéglősöknek is megoldást kell találniuk. Talán a légöblítő készü­lékek segíthetnek ebben. Első fecske lehet a nikotinos konflik­tusok sorozatában az ELTE. November elsején életbe lépett a nem dohányzók védelméről szóló törvény, és az Ajtósi Dürer sori épület nem dohányzó hallga­tói úgy gondolták, érvényt is szereznek jogaiknak. Azt, hogy a nem dohányzó egyetemisták kik, senki nem tudja, ugyanis névtelen, postai levélben jelez­ték, nekik jogaik vannak. Mint a Dürer kávéház egyik vezetője, Gärtner Zita beszámolt, a gazdasági vezetők be is til­tották a dohányzást. Mások aláírásgyűj­tésbe fogtak. Mostanra kétszáznál is több gyűlt össze. Az aláírók is tudják, sok értelme nincs a névsornak. A tör­vényt ugyanis be kell tartani az egyetem vezetői nem szegik meg a szabályokat. Az alternatívaként előírt elválasztó fa­lakra és légcserére pedig Tóth György, az Ajtósi Dürer sori egyetemi campus gazdasági osztályvezetője szerint nincs pénz. Anyagilag jobban állnak az egyete­meknél az éttermek és más vendéglátók, de nekik ügyelniük kell arra is, hogyan alakítják át a helyiségeiket, így aztán esetenként lényegesen több pénzt kelle­ne költeniük, mint az egyetem félmillió­ja. — Sokkoló hatással volt ránk a törvény bevezetése — értékel Buday Gábor, a Gundel étterem vezetője. - A dohányzó asztalok fizikai elválasztása dollármilli­ókba kerülne, így nem is biztos, hogy egyáltalán megéri. Műemléki környe­zetről van szó, amire nagyon oda kell fi­gyelni. Az a szerencsénk, hogy a tör­vény három év haladékot ad a fejleszté­sek befejezésére. Ez a három év itt gon­dolkodási idő, aztán elképzelhető, hogy amerikai módra teljesen megszüntetjük a dohányzást az étteremben. Ennek a ha­tásait azonban jó előre, nagyon alaposan meg kell fontolnunk. A Gundelben amúgy eddig sem volt gond a cigarettafüstből. Régóta külön ültetik már a dohányosokat a nem do­hányzóktól, de jól működik a légkon­dicionáló­ szagelszívó is. Egyetlen gondot talán a szivar jelenti, amelynek jellegzetes illata messzire érződik, és néhányan nagyon irritálónak tartják. Ezt a gondot egy külön szivarszoba ki­alakításával tervezik orvosolni, ami egyben a külön dohányzó helyiség is lenne. " Buday Gábor, akik korábban a Duna Intercontinental szálló igazgatója is volt, elmondta még: a hotelekben valamivel egyszerűbb a gyakorlat. Külön beruhá­zást csak a közös helyiségek megosztása jelent, a szobák elkülönítése eredendően megoldott. Az irodaházakban jelenti talán a leg­kisebb gondot a dohányzás. A modern és luxuskategóriájú épületekben például soha nem is lehetett dohányozni. Folytatás a 35. oldalon Az egyetemisták méltatlannak tartják a dohányzás körülményeit Kovács Bence felvétele Rost Andrea kedvenc kottái A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár zeneműtárában tegnap Rost Andrea opera­énekesnő fogadta örökbe kedves zenedarabjai kottáit Fodor Péter főigazgató jelenlétében. A könyvtár több éve tartó örökbefogadási programja keretében ne­ves közéleti emberek vállaltak védnökséget könyvek és kották felett, kisebb-na­­gyobb összeg befizetésével. A zenei gyűjteményben eddig többek közt Medveczky Ádám, Csányi Valéria, Pászthy Júlia, Pitti Katalin, Kukely Júlia, Rohonyi Anikó, Dráfy Kálmán és Rásonyi Leila kézjegye tanúskodik hasonló vállalásról. A zeneműtár tavaly október elsején nyitotta meg kapuit új helyén, az Ötpacsirta utca 4.-ben, ahol több ezer CD, lemez, kotta és sok száz komoly zenei videó kölcsönözhető gárdi balázs felvétele NÉPSZABADSAG 1999. DECEMBER 1 P­f ctVtfif­tft X­II. X­V XX-XX^Jal Elkésett-e javaslatával Demszky? A kerületek többsége által aláírt állás­­foglalást - miszerint a kormány költ­ségvetés-tervezete az önkormányzatok gazdálkodását veszélyezteti - a fővá­rosból a parlamentbe jutott képvise­lőknek akarja elküldeni a főpolgár­mester. A honatyák szerint késő: már szavazott a T. Ház a jövő évi büdzsé módosító indítványairól. A fővárosból az Országgyűlésbe jutott képviselőknek akarja elküldeni Demszky Gábor azt az állásfoglalást, amelyet a na­pokban írt alá a kerületek vezetőinek többsége, és amely szerint a jövő évi költségvetés-tervezet veszélyezteti az ön­­kormányzatok gazdasági önállóságát. A városrészek vezetői közül egyéb­ként csak az MSZP és az SZDSZ tagjai közül értettek egyet azzal, hogy a fővá­rosi tömegközlekedés állami segítséget igényel, és azzal, hogy ha elfogadják a kabinet tervezetét, akkor beruházásokat kell lefújni, és be kell zárni egyes közin­tézményeket. A megkérdezett budapesti országgyű­lési képviselők - pártállástól függetlenül - nyitottak a Demszky Gábor által kez­deményezett találkozóra, ám többségük úgy vélte, a főpolgármester kicsit elké­­set a kezdeményezéssel. Juharos Róbert és Perlaki Jenő fide­­szes országgyűlési és egyben fővárosi képviselők a főváros, a kerületek és a parlament közötti feszültségek feloldása érdekében fontosnak tartják a kommuni­kációt. Juharos Róbert azonban a kezde­ményezést álságosnak minősítette mondván: ő már legalább huszonötször kérte a főváros vezetését, hogy tárgyal­janak a gondokról, s a fideszesek fel­ajánlották, hogy közvetítenek a kor­mány, s az önkormányzat között, ám nem fogadták el a felajánlásukat. Az MDF-es Balsai István közölte: minden érvet hajlandóak meghallgatni, de nem találják olyan súlyosnak Buda­pest helyzetét, mint ahogy azt a főpol­gármester. Szerinte Demszky elkésett, hiszen az Országgyűlés tegnap meg­kezdte a költségvetéshez benyújtott mó­dosító indítványok szavazását. A vég­szavazás előtt így nem sok értelme van a lobbizásnak. A szocialista Katona Béla szívesen részt venne a megbeszélésen, ám hozzá­tette: a korábbi években már találkoztak a képviselők ebben a körben. Nem tartot­ta elkésettnek a kezdeményezést, mert még két hét áll rendelkezésre a költségve­tési fejezetekhez benyújtott módosító ja­vaslatok megszavazásáig. Frakciótársa, Csintalan Sándor másként vélekedett: véleménye szerint ahhoz, hogy konkrét ügyekben együttműködés jöhessen létre, tisztázó vitákra lett volna szükség, többek között a forrásmegosztás ügyében. E. N.­S. G. Szerda A ház fantomja Jó állás lehet villany-visszakapcsoló embernek lenni az újpalotai fantomház­ban. A munka könnyű, hiszen magától adódik: amikor sötét van, be kell nyomni a biztosítékot. Azon sem kellene törni a fejemet, miféle sötét erők játszanak sze­gény házzal. A harminc felettiek tudják, miről van szó. Az Elmű egyszer, régen a városra sza­badította Forgó Morgót, és most nem tudják megfékezni. A. G. BIATORBÁGY: Közmeghallgatást és falugyűlést tart a helyi önkormányzat képviselő-testülete december 2-án, csü­törtökön 18 órakor a községháza díszter­mében. A rendezvényen a helyiek meg­ismerhetik a 2000. évi községi költség­­vetés tervezetét, a jövőre megvalósítan­dó beruházásokat, fejlesztéseket és a millenniumi programok terveit is. LÓRÉV: A hét elején átadták a Csepel­­szigeti községet Makáddal összekötő utat, amely jelentősen javítja a két tele­pülés között a közlekedés feltételeit. A kiváló minőségű útszakasz a Közlekedé­si, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, valamint a Pest Megyei Területfejleszté­si Tanács támogatásával épülhetett meg. SZENTENDRE. December 1-jén, az AIDS világnapja alkalmából az ÁNTSZ városi intézete négyórás rendezvényt tart a megyei könyvtárban délelőtt 10 órától. A világnap adta az ötletet az irodalmi és rajzpályázat meghirdetésére is, amely­nek eredményhirdetésére szintén a mai rendezvény keretében kerül sor. • A Németvölgyi úton tart a csatorna­­építés. Tegnap lezárták a Kiss János altá­bornagy utca és a Levendula utca közöt­ti szakaszt. Ezzel egy időben egy­­irányúsították a Kiss János altábornagy utcát a Németvölgyi út felől a Margaréta utca felé. • A Hegyalja úton a Németvölgyi út és a Dayka Gábor utca között a BAH-cso­­mópont felé vezető oldalt gázvezeték-ja­vítás miatt felbontották. A munkaterület mellett át kell húzódni a szembejövők oldalára. • A Fóti úton a Megyeri út és a Labda­rúgó utca között gázvezeték-építés miatt sávlezárás nehezíti a közlekedést. • A Váci úton a Zsilip utca és a Szekfű Gyula utca között a belső sávot csator­naépítés miatt elkerítették a forgalom elől. A munkák idejére a 96 gyors és a 104-es autóbusz megállóját ideiglenesen áthelyezték. • A XIII. kerületben a Kassák Lajos ut­cát a Dévai utca és a Taksony utca között lezárták, mert a Lehel piac átépítése ide­jén itt alakítják ki az ideiglenes piacot. • A Ferihegyi repülőtérre vezető úton a „D” bejárat és a határőrség bejárata között ma 7.00 órától péntek 19.00 óráig szaka­szosan lezárják a szélső forgalmi sávot. • Kispesten az Ady Endre úton a Vas Gereben utca és a Petőfi utca között a városközpont felé vezető oldalt csator­na-felújítás miatt lezárták. A munkate­rület mellett a járműveket a villamosvá­gányokra terelik. • A dunai kompok általában 7 órától sö­tétedésig közlekednek. Százhalombattá­nál 16 órakor indulnak az utolsó járatok. Vác és Tahitótfalu között 19 órakor, Szobról 17.40-kor indul az utolsó komp. Forrás: Fővinform, Útinform FOTO MB FOTO Mio FOTO MB r­ aSi & ! Ft-ért OLCSÓ FÉNYKÉPEK MOST! M­­UO I ! 1& DECEMBER 1­5-ig 9x13 cm - ES FÉNYKÉPEI­Z FELVEVŐ HE­LYE­IN­KEN:

Next