Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. február

2000-02-19

40 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. FEBRUÁR 19., SZOMBAT A főváros elfeledett főkertésze Százötven éve született Ilsemann Keresztély, akit eredetileg Ckristiannak hívtak A hazai kertművészet egyik legna­gyobb alakja 1850. február 20-án, a schleswig-holsteini Kiéiben látta meg a napvilágot Christian Ilsemann néven. 1873-ban került Magyarországra. Ele­inte uradalmi kertész volt, majd 1879- ben az addig inkább haszonkertészet­tel foglalkozó Magyaróvári Gazdasági Akadémia főkertésze és oktatója lett. Ott elsősorban dísznövény-termesztés­sel foglalkozott, és létrehozta az első hazai fajtahiteles díszfaiskolát. Kiváló­an megtanult magyarul. A XIX. század legkiválóbb hazai kert­tervezőit - Nebbien Henriket, Magyar Györgyöt, Fuchs Emilt, Hein Jánost, a két Pecz Ármint, Reitlinger Györgyöt - mun­kásságuk nagyrészt a fővároshoz kötötte. A Magyaróváron eltöltött csaknem húsz esztendő után Ilsemann Keresztély is Bu­dapestre került, ahol 1892-től 1912-ig a város második főkertészeként — azaz „Budapest székesfőváros nyilvános park­jainak és sétányainak kertészeti főnöke­ként” - tevékenykedett. (Elődje a korsza­kos jelentőségű Fuchs Emil volt.) Nevéhez fűződik számos fővárosi park, sétány, fasor kialakítása, felújítá­sa. Az első évek legjelentősebb munkája a Városliget újjáalakí­tása (1892), a Népliget mai méretében kialakítása (1893-1896) és a Várhegy- elsősorban a Bástya sétány — átfogó fásítása volt. Emellett az ő vezetésével folyt 1892 és 1896 között Pesten az Almássy, a Kál­vária, a Mátyás, a Mária Te­rézia (ma Horváth Mihály) és a Liget tér, Budán pedig a Döbrentei, a Pálffy (ma Bem) és a Széna tér parkosítása is. A Népliget megvalósítása Ilsemann pályájának egyik legjelentő­sebb állomása volt. Igazi angol stílusú kertet hozott létre, amely azonban nem magánparkként vagy egyszerű sétahely­ként létesült. Ilsemann új pihenési és szórakozási lehetőséget teremtett Pest la­kosai számára, emellett műve dendroló- giai gyűjteményként is (a növényrend­szertannak a fás növényekkel foglalkozó része) páratlan volt. 1896-ban a millenniumi kiállítás ker­tészeti munkálatai Ilsemann, valamint ifj. Pecz Ármin és L’Huillier István ve­zetésével folytak. A kiállítás után na­gyon fontos volt a terület regenerációja, hiszen a pavilonok építésekor több száz városligeti fát kellett kivágni. Ilsemann új sétányokat létesített, nem egy máig megmaradt közülük. 1897-től 1899-ig két legfontosabb munkája a Tisza Kálmán (ma Köztársa­ság), valamint a Szabadság tér kialakítá­sa volt. Utóbbira az Újépület lebontása után került sor, és fásítási tervéről térké­pet is kiadott Ilsemann. Ezekben az években végezte el Pesten a Népszínház környéke (a mai Blaha Lujza tér), a Rá­kóczi tér, a Szent Rókus Kórház előtti tér, valamint a Fővám, a Szent László, a Bakáts, a Hunyadi és az Izabella (ma He­vesi Sándor) tér parkosítását. Budán a Lukács fürdő és a Margit híd közti park (a mai Germanus Gyula park), a Mechwart liget (az egykori Statisztiká­kért), valamint a mai Marczibányi téri park kialakítását irányította. 1900 és 1911 között parkosította Pes­ten a Városháza két udvarát, a Kígyó te­ret (a mai Ferenciek terét), a Bazilika környékét, a Rózsák terét, valamint a Teleki László, az Eskü (ma Már­cius 15.), a Liszt Ferenc, a Kla­uzál, a Baross, a Boráros és a Rudolf (ma Jászai Mari) te­ret. Ebben az időszakban Budán a Vérmező, a Szent Gellért tér, a Szilágyi De­zső tér, a Corvin tér, a Je­zsuita (ma Halász) lépcső, a Hunyadi János úti parkok és a Gellért-hegy Duna-par- ti oldalának kertészeti mun­kálatait vezette (utóbbi része­ként 1902-ben létesítették a mesterséges vízesést). 1902- ben fejezte be a Népliget ki­alakítását is, 1910-re pedig faiskolát ho­zott létre a ligethez közeli Bihari úton. 1908-ban a Margit-sziget, amelyet a főváros József Ágost főhercegtől vett meg, és nyilvános közkertté nyilvánított, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának ke­zelésébe került. Dendrológiai park jelle­gét már a főhercegek idején elnyerte, és Ilsemann ezt jelentősen továbbfejlesz­tette. Kibővítette az egykor Magyar György által létesített Rózsakertet is. Népligeti vendéglő - a főkertész új pihenőhelyet alakított ki forrás: fővárosi szabó ervin könyvtár, Budapest gyűjtemény 1910-től 1912-ig tartott a pesti állatkert kialakítása. (A főváros 1907-ben vette meg az 1865 óta itt lévő, a századfordulón csődbe jutott magánállatkertet.) A terület terveit Végh Gyula készítette, a növényzet telepítése pedig Ilsemann dolga volt. Ez azért számított komoly kihívásnak, mert meg kellett felelnie az állatkert speciális igényeinek is. A kert egykori kiegészítő elemei a pavilonokhoz hasonló népies­szecessziós stílusban valósultak meg. Mindemellett folyamatosan végezte a Duna két partján a fasorok megújítását - a pesti oldalon az akácfák, a budain a vadgesztenyék domináltak -, valamint a Duna-hidak hídfőinek parkosítását. Ő volt az 1902. és az 1910. évi budapesti nemzetközi kertészeti kiállítás megszer­vezője és egyik domináns kiállítója is. A virágszőnyegek specialistájának tartot­ták, ezekkel nemzetközi hírnevet szer­zett. Budapest mellett másutt is tevé­kenykedett, például ő alakította ki Dunaörsön a Darányi- és Hatvanban a Hatvany-Deutsch-parkot. 1898-tól töltötte be az Országos Ma­gyar Kertészeti Egyesület főtitkári tisz­tét. A Kertészeti Lapok főszerkesztője és rendszeres szerzője volt, egy ideig szer­kesztette a Der Fruchtgarten és A Kert című lapokat is. A millenniumi ünnepek­re készült reprezentatív, tízkötetes kiad­vány, a Matlekovits-féle Magyarország közgazdasági és közművelődési álla­pota... hatodik kötete számára Ilsemann írta meg a Díszkertészet című részt. Munkásságával osztatlan elismerést aratott. Budapest ekkor rendkívül inten­zíven fejlődött, és a sokasodó ipari léte­sítmények, a lakosságszám gyarapodása miatt egyre nőtt a közparkok jelentősége. Ilsemann úgy tudott megfelelni az elvárá­soknak, hogy a fejlesztés egyre gyorsuló üteme mellett is mindvégig az esztétikai szempontok maradtak számára a legfon­tosabbak. Budapest mai zöldterületeinek jelentős része az ő főkertészsége alatt épült ki, és - bár összességében ma már kevés munkája látható eredeti állapotában - a város mai arculatának kialakulását döntően befolyásolta. Utódjára, Ráde Károlyra sokkal kedvezőbb feltételeket hagyott, mint Fuchs egykor őrá. Ilsemann Keresztély, a Ferenc József- rend lovagja 1912. június 4-én halt meg. A főváros által felajánlott díszsírhelyen temették el a Kerepesi úti temető 10. par­cellájában. Közvetlenül nagy elődje, Fuchs Emil mellett nyugszik. Sírkövén Arany János - egykor Tbmpa Mihály sír­jára írt - sorai olvashatók. Sajnálatos, hogy a főváros és a közvélemény mára szinte teljesen elfeledte őt: nincs utcája, neve pedig a bővített Budapest Lexikon­ban sem szerepel. Tóth Vilmos Irigylendők Amerikából KOVÁCS BENCE FELVÉTELE _____Terítéken_____ Le sántult idő Nem tagadom, irigylem őket. Nem azért, mert jól élnek, mert gond­talanok, mert fütyülnek a világra, hanem mert olyan szabadok, amilyen én soha nem lehettem. Valahol azt hallották, hogy Budapest, valamiért megtetszett a város neve, talán csak egy website-on villant fel egy állásajánlatban, mire fogták magu­kat, és ideköltöztek. Nem egy életre, de­hogy, csak addig, ameddig jól érzik itt magukat. Meddig marad? — kérdem a New York-i Mark Waldmant. Ameddig itt van munka, és élvezem az életet. Reid Schultz meg azt feleli: Amíg kedvem van. A klub teraszáról, ahol letelepedtünk, látható, milyen szép ez a város. A budai hegyek, a méltóságteljes Duna, a végte­lenbe nyújtózó Pest. Innen nem látszanak a közlekedési dugók, a kopott mellékut­cák, a levert házfalak, a piszkos aluljárók, a gödrök, a kátyúk. Miért költözött ide New Yorkból? - próbálom megérteni Markot. Barátságo­san vigyorog: Ha magyar létére ott élhet­ne a világon, ahol akar, ahol új ismerősö­ket szerezhet, ahol mindenki barátságos, ahol jó az élet, és még adót sem kell fi­zetnie, akkor nem oda költözne, ahová éppen jólesik? Mark Waldman előbb Szentpétervárral próbálkozott, felesége nyitott egy vendéglőt, de az orosz gazda­ság összeomlott, és ők továbbálltak. Egy ügynökség előbb Prágában ajánlott mun­kát, de végül Budapesten kötöttek ki. Itt egy fiatal amerikai könnyen kap munkát. Tíz-tizenöt állásajánlatot is talált az interneten. Végül az új mobilszolgáltató­nál helyezkedett el pár hónapra, amíg be nem tanulnak a magyarok. Azután meg­látja. New Yorkban bármikor talál újra munkát, de lehet, hogy jó ideig itt marad­nak, hamarosan gyarapszik a család. Ab­ban az egyben nem biztos, hogy mit szól majd a jövevényhez Lata, a doberman, amely New York óta velük tart, több pe­csét van az útlevelében, mint bármelyi­kükében. Nem lesz-e féltékeny az újszü­löttre? Reid Schultz Dél-Amerikában kezdett, legutóbb Németországban dolgozott az acélszerkezeteket gyártó iparban, de Ma­gyarországon jobban érzi magát, ez - ő mondta — szabadabb ország. Mark Waldman is meg akar győzni arról, hogy Magyarország nyitottabb, mint Amerika. New Yorkban csak azokkal kerül kapcso­latba az ember, akiknek ugyanaz a társa­dalmi státusuk. Itt mindenféle emberrel összejön, tanárokkal, mérnökökkel vagy mondjuk fényképészekkel. De hát a nyelv — aggályoskodom -, amelyet, mint tudjuk, rajtunk kívül nem ért senki, nem akadály? Ugyan, a cégnél mindenki be­szél angolul, amúgy pedig testbeszéddel mindent el lehet mondani. Pantomim! — nevet, és mutatja, hogy csinálja. Mondom, fenn a budai hegyek között, egy exkluzív klub teraszán ültünk. Onnan fentről minden szépnek látszott. Kalmár György Valami nincs rendben a naptárral. Kibu­szozik az ember a híres Balázs vendéglő­höz, Hűvösvölgybe, és öles betűkkel arra bíztatják, töltse ott a szilveszterestét. A két hónappal ezelőttit. Odabent még na­gyobb az időzavar: a hetvenes évek kö- szöngetnek felénk. A zenegépből régi slá­gerek szólnak angolul, magyar anyanyel­vű énekesekkel, akik próbálnak minél na­gyobb ajakcsavargatással énekelni, hogy a kiejtés autentikus legyen. Tisztaság, hétköznap déli vendéghiány, üresség, halk unalom, szédítően hosszú büféasztal. Mióta a Tanne, zászlóshajó begyűjtötte a Balázst, megindult svédasztalosdi. Megtartottak egy nosztalgiatermet, ahol csak étlapról lehet rendelni, de a kockás terítővei borított asztaloknál és melegebb időben a kerthelyiségben abszolút nyerő az önkiszolgálás. Az árak néhány évvel ezelőtti évjáratúak, ezerötszáz forintért ébresztik föl bennünk a versenyszellemet. Fölvesszük a starthelyzetet az előételek mellett, aztán lássuk, ki bírja tovább. Fej fej mellett haladunk. Egy pástétom ide, egy kis heringsaláta oda, libatepertő lilahagymával bónuszpontokért, a másik oldalon viszont az orvul megrendelt Evian ásványvíz, tisztességtelen előny, de a versenybírák nem fogadták el az óvást. A leveseknél még nem dőlt el semmi, egy libaleves maceszgombóccal, igényes, bölcs választás az egyik oldalon, a mási­kon viszont a némileg nehézkesebb tem­pót egy jó bableves egyensúlyozza ki, és ezzel el is fogy az első kenyér. Láthatólag fáradnak a versenyzők, mert nincs még egy forduló a leveseknél, bár izgató a francia hagymaleves, és még sokkal izgatóbb a vadraguleves. Wittman I. viszont „ úgy megkívántam ” felkiáltás­sal váratlanul robbant, megpróbálja le­szakítani üldözőjét, és öngyilkosnak lát­szó hosszú hajrát nyit a disznótorossal. Wittman II. tehetetlenül nézi az eltünede­ző, káprázatos hosszúságú véres hurkát, a szép, paprikától pirosló kolbászokat, a kísérő burgonyát és lilakáposztát. Egy pillanatra minden veszni látszik, a pin­cérruhába öltözött edző azonban mintha lelket tudna önteni belé „ merem ajánla­ni” félmondatával és az izgatóan megleb- bentett fedővel, amely a Puccini-módra elkészített pulykát takarja. Hajrá! Nem a győzelem, hanem a kész étel a fontos. Szinte hallani, ahogy felzúg a közönség, látva a mindent akarást, az olaszos ragu­val és a tésztával együtt eltünedező puly­kadarabokat. A hátrány mintha csökken­ne, de továbbra is behozhatatlannak lát­szik, amikor megszólal a gong, és szünet. A szünetben kopaszra nyírt ifjú jön kedvesével, barátságosan hellózik, és a pincért nem találva gladiátorainktól kér­di, hogy szevasztok, mi van itt, fogadás? A fiúk pihegve válaszolják, hogy svédasz­tal, majd pincérükre bízzák magukat, aki néhány szóval ismerteti a vendéglő múlt­ját, jelenét, jövőjét, a kirándulóidő és a vendégszám közötti nem túl bonyolult kapcsolatrendszert, amelynek lényege, hogy esős időben a legbizalmasabb meg­beszéléseket is itt lehet folytatni, nyáron, hétvégén viszont nem lehet beférni. Újabb gong, folytatás változatlan el­szántsággal, jóval kisebb lendülettel. Ekkor követi el Wittman I. az első szarvashibát. Töltött káposzta a hagyo­mányos vonal képviseletében, de sajnála­tosan elsózva. Az ízlések és pofonok mon­dás itt nem segít, a káposztából bizony marad a tányéron, de a különbség még mindig behozhatatlan lenne, ha a desz- szertek nem vetnének újabb gáncsot. Wittman II. a mákos gubát választja, amely ugyan a melegen tartásban kiszá­radt, de egyáltalán nem reménytelen, mert a mézzel locsolgatás lehetősége adott. Wittman I. a somlói galuskán egyensúlyát veszti, botladozik, nem talál­ja magát. A savanyú öntet a hibás, ame­lyet a barátságos pincér a hidegkonyhás betegségével magyaráz: a melegkonyhá­sok ezt nem tudják olyan jól, túlcitromoz- zák a vaníliát. A válasz egyáltalán nem kielégítő, hiszen a karamell és a csokolá­dé is furcsán savanykás, de már nincs mit tenni, Wittman II. száguld a mákos gubák élén, a másik versenyző éppen csak a döntetlent tudja kiharcolni a maga hosz- szú kávéjával. Kézfogás, szuszogás, po­cakok tapogatása. Szép küzdelem volt. Visszavágó a jövő héten. Konyha: dúska Kiszolgálás: atyuska a Wittman fiúk Páratlan panoráma a klubteraszról Ilsemann Keresztély

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék