Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. március
2000-03-13
14 NÉPSZABADSÁG ÉVFORDULÓ 2000. MÁRCIUS 14., KEDD A márciusi ifjak felnőttkora Valamennyiükből a helyzet csinált forradalmárt, és a történelmi pillanat forrasztotta össze a nevüket A történet kezdetét mindenki ismeri. Ott áll az összes történelemkönyvben: március 15-e reggelén találkozott Petőfi, Vasvári, Jókai és Bulyovszky, hogy a tizenkét pont alapján eldöntse, mi a teendő. Munkájuk végeztével felkerekedtek, s átsiettek a Pilvax kávéházba, hogy csatlakozzanak az ott várakozó radikális fiatalokhoz. A társaság innen együtt indult a fakultásokra, majd pedig - az egyetemi ifjúság segedelmével - kivívni a sajtószabadságot. A tömeg egyre nőtt, így esett, hogy a radikális fiatalok, akik forradalmat csináltak azon az esős márciusi napon, s akiket rövid időn belül már márciusi ifjakként emlegettek, történelemformáló csoportosulássá váltak. A fiatal írók és újságírók, a jogi, bölcsészeti vagy éppen orvosi tanulmányokat folytató ifjú férfiak egyazon helyen voltak egy különleges történelmi pillanatban. Ott voltak, és nem külföldön, vidéken, betegen - mint jó néhányan a velük egyívásúak közül. Nevük egyszer és mindenkorra összeköttetett, bárhonnan jöttek is, bármi lett is a későbbi sorsuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a márciusi ifjakat csak a véletlen sodorta volna egybe - mondja Körmöczi Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum újkori főosztályának vezetője, a Nemzedékek a magyar polgárosodásért sorozatban vélhetően még az idén megjelenő, a márciusi ifjak életútját és a közgyűjteményekben fellelhető relikviáit összegző kötet szerkesztője. A könyvben helyet kapó huszonöt férfi sorsa nagyon is hasonló: legtöbbjük a húszas éveiben járt 1848- ban, s iskoláit valamely vidéki városban kijárva került Pestre egyetemi tanulmányokat folytatni, újságot írni. Nemesi származásúakat szinte alig találunk közöttük, arisztokrata pedig csak egy akadt a csoportban, Nyáry Albert, aki - más elvbarátaihoz hasonlatosan - 48 hajnalán látványos gesztussal cserélte i-re a neve végén díszelgő y-t. Nem véletlen tehát, hogy a többség polgári karriert épített. Apáik is így tettek már, amikor például megyei hivatalokat vállaltak, hiszen a megyei közgyűlési politizálás, akárcsak az országgyűlési képviselőség, a nemesség felségterülete volt. A később márciusi ifjakká váló fiatal értelmiségiek szükségszerűen kerestek maguknak más fórumot a politizáláshoz. Az irodalomhoz fordultak, írók lettek és újságírók, ezen a terepen pedig léptennyomon beleütköztek a cenzúra fojtogatásába. Nem volt véletlen, hogy a tizenkét pont közül a cenzúra eltörlésének kívánalma került az első helyre, mint ahogy az sem, hogy Pálffy (pontosabban: Pálfi) Albert négy nappal a forradalom után már meg is indította a Marczius Tizenötödike című lapot. A folytatás is mintaszerű: a megszülető sajtótörvény nagy összegű kaucióhoz kötötte a lapalapítást, ezért a radikális fiatalok az utcán égették el a Szemere Bertalan által fogalmazott törvényt. 1849 júliusában aztán - az újabb törvény betűjének megfelelően - Pálffy börtönbe került a kormányt támadó radikális írásai miatt. A temérdek szállal összefűzött csoport, amelyet a polgári átalakulás óhajtásán kívül a személyes kapcsolatok is egyben tartottak - akadtak közöttük, akik éhezés közben például közös inast alkalmaztak —, sosem volt talán olyan egységes, mint 1848. március 15-én. Azon a napon egyet akartak, egyféleképpen cselekedtek a Pilvax-beliek, a Vasvári köré tömörült egyetemisták és az Ellenzéki Kör balszárnyáról érkező „valódi” politikusok is, mint Irinyi vagy Irányi. A helyzet csinált belőlük forradalmárt, s a történelmi pillanat forrasztotta össze a nevüket is. Néhány hónap elteltével aztán foszlani kezdett a március kovácsolta egység, további életük - bár hasonlóságok kétségkívül kimutathatók a pályájukban - már egymástól függetlenül folyt. Degré Alajos, Kléh István, Lauka Gusztáv és Oroszhegyi Józsa minisztériumi hivatalt vállalt, a színművész Egressy Gábor Szeged kormánybiztosa lett, Garay János Kossuth hírlapját szerkesztette, miközben Birányi Ákos a baloldali Köztársasági Lapokat, Irányi Dánielt és Irinyi Józsefet képviselővé választották, Korányi Frigyes katonaorvosként dolgozott. Szinte mindnyájan harcoltak, Nyári Albert például Kossuth hadsegéde lett. A márciusi ifjakat Petőfi és Vasvári példájára hajlamos az ember fiatal hősi halottaknak látni. Szinte furcsa belegondolni, hogy ők is megöregedtek, majd - mint például Jókai - egy sikeres karrierrel a hátuk mögött, netán jelentős vagyont felhalmozva hunyták le a szemüket. Nem volt persze mindenki ilyen szerencsés: Bozzai Pál mindössze huszonhárom éves volt, amikor 1852-ben, az osztrák hadseregbe való kényszerű besoroztatása alatt szerzett betegségébe belehalt. Garay János alig egy évvel élte őt túl. A pesti egyetem nyelvi tanszékének egykori vezetőjét Világos után haditörvényszék elé állították a versei miatt, katedráját elvesztette, s örülhetett, hogy az Egyetemi Könyvtárban könyvtártiszti állást nyert. Szegénységben élt, s mivel megvakult, feleségének diktálta a költeményeit. A haditörvényszéket, a bujdosást vagy a kényszersorozást szinte senki sem kerülhette el közülük, bár Egressy Béni például menlevelet kapott a komáromi kapituláció után, így visszatérhetett a színházhoz. Oroszhegyi Józsára hét év várfogságot mértek ki, Irinyi Józsefet halálra ítélték, majd kegyelmet kapott. Pálffy Albertet csak 1853-ban fogták el, akkor börtönözték be két évre. Egressy Gábor Törökországba szökött, távollétében halálra ítélték, 1850 szeptemberében mégis hazatért. (Hogy volt oka az optimizmusra, mutatja, hogy négy évvel később már újra a Nemzeti színpadán láthatta őt a közönség.) Politikával azonban nagyon kevesen foglalkoztak közülük a forradalom után. A legtöbben megmaradtak az irodalomnál: Bérczy Károly 1857-ben megindította az első magyar nyelvű sportlapot és Puskint fordított, Lauka Gusztáv, az első élclap megalapítója pedig 1860-tól a Helytartótanács szolgálatába állt; három évvel később már a sajtóosztály vezetője volt. Bulyovszky Gyula a Nefelejtsnél, majd a nevezetes Hölgyfutárnál dolgozott, Irinyi József lefordította Harriet Beecher-Stowe regényét, a Tamás bátya kunyhóját. Birányi Ákos, aki eredetileg papnak készült, majd radikális köztársaságpárti lett, 1854-től a katolikus egyház folyóiratát, a Religiót szerkesztette. Litkey Károly tanár lett, Lisznyai Damó Kálmán, akárcsak Pálffy Albert vagy a regényeket, füzetes novellákat kiadó Vas Gereben csak az irodalomnak élt. Hamary Dániel orvosként jegyzett tárcákat, színdarabokat. A sors iróniája, hogy mégis azok váltak a leghíresebb irodalmárrá közülük, akik a politizálással sem szakítottak. A költő Vajda János a hatvanas évek derekán a kiegyezés ellen agitált, Jókai Mór pedig Tisza Kálmánhoz csatlakozván 1875 után egy nap arra ébredhetett, hogy kormánypárti képviselő lett belőle. Jókain kívül alig néhány egykori márciusi ifjú jutott be a parlamentbe. Vidats János, aki várfogság, vidéki száműzetés, majd egy újabb letartóztatás után vált az apja által alapított mezőgazdasági gépgyár vezetőjévé és a Ferenc József Takarékpénztár elnökévé, haláláig 48-as párti képviselő volt. 1873-ban, negyvenhét évesen lett öngyilkos. Degré Alajos a hetvenes években ugyanennek a pártnak a színeiben tevékenykedett, majd viszszatért az újságíráshoz; Irányi Dánielt pedig úgy választották meg képviselőjükké 1868-ban a pécsiek, hogy még haza sem tért az emigrációból. Egy évre rá már a 48-as Párt elnöke, tizenöt évvel később pedig a Függetlenségi Párt vezetője volt. Látványos karriert mondhatott magáénak a matuzsálemi kort megérő Kléh István is, aki az ötvenes években ügyvédi irodát nyitott Pesten, majd bankár lett. Korányi Frigyes viszont kis híján önmaga szobraként fejezte be pályáját: főorvos, egyetemi magántanár, később rektor lett, eredményei elismeréseképpen végül - 1891-ben - a főrendiház örökös tagjai közé választották. Korányi esete nem példa nélküli, hiszen Bérczy Károly, akinek családja még 48 előtt lemondott német nemességéről, a kiegyezés évében magyar nemesi címet kapott. Nyári Albert pályája azonban talán még ennél is érdekesebb. Kossuth egykori hadsegéde, aki később Piemont oldalán harcolt az osztrákok ellen, Olaszországban töltött emigráns évei alatt kitűnő történésszé vált, így sikerülhetett felkutatnia az utolsó Árpádházi trónkövetelőt, akit aztán - Kossuth haragját kihívva maga ellen - melegen ajánlottak az emigráns hazafiak figyelmébe mint a magyar trón egyik lehetséges várományosát. N. Kósa Judit Bulyovszky, Irinyi és Vajda fiatalon Irányi, Vas és Korányi érett férfikorban Az idős Jókai Mór sztárpolitikusokkal vívott tarokkcsatája a Szabadelvű Párt klubjában FELVESSZÜK A RITMUSÁT ALAPKEZELŐ Budapest Baja Barcs Békéscsaba s Debrecen Dunaújváros Eger Gödöllő Gyöngyös Győr Hódmezővásárhely Kaposvár Kecskemét Miskolc Nagykanizsa Nyíregyháza Orosháza Pécs Salgótarján Szeged Szekszárd Székesfehérvár Szolnok Szombathely Törökbálint Vác Veszprém Zalaegerszeg CIB@0640 M2 212 A 9MCA CCIM8SCMII tlMMMMSSOroffir TáSJ*.