Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. április
2000-04-21
Paletta KEVE KATA címmel ma 11 és 15 órakor mutatják be Bereczky G. Zoltán és Kai Pintér Mihály darabját a Gutenberg Művelődési Otthonban (VIII. kerület, Kölcsey utca 2.). A történet 1957-ben, az NDK-ban, Rügen szigetén játszódik. A látszólag könnyed vakációt beárnyékolják az ötvenes évek eseményei, megismerkedhetünk négy magyar forradalmár sorsával, üldöztetésével, szerelmével és önfeláldozásával. PEST MEGYEI FÓRUM lesz ma a Magyar Televízió Budapesti Körzeti Stúdiójának magazinműsorában. A 13 órakor kezdődő élő stúdióbeszélgetés vendége lesz T. Mészáros András, a Pest megyei közgyűlés elnöke, dr. Szép Tibor, Pest megye főjegyzője és dr. Komáromi István rendőrfőkapitány. A műsort Győrffy Miklós vezeti. A nézők délelőtt 10 órától tehetnek fel kérdéseket a vendégeknek a 332-9329-es telefonszámon. SZÍNHÁZMŰSOR Bárka Színház: Versekkel kártyázó szép hölgyek (7). Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban: Piai (7). Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió: Kreutzer (7 - nyilv. főpróba). Budapesti Kamaraszínház Shura Stúdió: Huncut a lány (lel 8). Fővárosi Nagycirkusz: Mindenki cirkusza (3, 7). Játékszín: Édes bosszú (7). József Attila Színház: Egy csók és más semmi (7). Holdvilág Kamaraszínház: Segítség, ember! (3). Karinthy Színház: Őrült nők ketrece (7). Kamra: Játék a kastélyban (7). Komédium Színház: Azt meséld el, Pista! (7). Madách Színház: Hotel Menthol (7 - Budapesti Operettszínház ea.). Madách Stúdió: Ábrahám és Izsák (fel 8). Madách Kamara Színház: Mennyből az angyal (7). Mikroszkóp Színpad: Kelet ez nekünk? (fel 8). Lézerszínház: Vangelis 3D (fél 8). Erkel Színház: Parsifal (5). Radnóti Színház: Nem félünk a farkastól (7). Thália Színház Új Stúdió: A kassai polgárok (fél 8). Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7). Vidám Színpad Kis Színház: Tigris Lili (fél 8). Vígszínház: Svejk (7). Pesti Színház: Macska a forró tetőn (7 - Csortos-berl., 3. ea.). NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. ÁPRILIS 21., PÉNTEK 33 Galéria az adóívek alatt Varga János Gödöllőn gyűjti maga köré képekben a megalkotott világot Parasztcsaládban született. Volt ipari tanuló, esztergagép-beállító, technikus, levelező maturandus a gödöllői Török Ignác Gimnáziumban, könyvelő és a hajdani „foximaxin” esztétika szakos hallgató. Javakorabeli férfi lett, mire élete nagy álma valóra vált, azaz saját képzőművészeti galériát nyitott. Varga Jánosnak gyerekkorában nem voltak otthon könyvei. Mégis megvolt a gyerekszoba, már ami a műveltséget, kultúraszeretetet illeti, hiszen Varga János szinte együtt nőtt föl a falu jegyző-védőnő házaspárjának fiával. Együtt fociztak az utcán, együtt ebédeltek - hol egyiküknél, hol másikuknál. És amikor a Zoliéknál, hát akkor láthatott Varga János polgári lakást könyvtárral és képekkel a falon. A legnagyobb élményt azok a csodálatos könyvek jelentették. Bebújt velük a dunyha alá, elemlámpával olvasta őket egész éjszaka (egyetlen szobában lakott a háromtagú család, a szülők szegények voltak, sajnálták a villanyt az ilyesmire). A sok olvasásnak persze az lett a vége, hogy a kötelező anyagra már nemigen futotta, és Varga János tanulmányi eredménye romlott. Szakmunkásképzőbe jelentkezett, vagyis akkori nevén ipari tanulónak. De nem ám autószerelő akart lenni, hiába volt a szakma divatos. A gödöllői Ganz Árammérő Gyárba kívánkozott , mert annak szép parkja volt. Dehogy vágyott ő rozsdás, vacak roncsok között dolgozni, amikor neki gyerekkorától fogva a szép környezet a mindene. Vissza-visszasejlik még most is, ötvennégy éves fejjel, amint kisfiúként hanyatt hever a fűben, keze a feje alatt, és nézi, nézi a felhőket órákig. Bámulja, ahogy vonulnak, egyikük lovast formáz, a másikuk virágot... így veszi körül magát ma is mindennel, ami szép. Festményekkel, grafikákkal, kerámiákkal, ékszerekkel, üvegképekkel, tűzzománccal, ódon könyvekkel és régi fóliánsokkal. A galériában kanapé vár minden nézelődőt, és a tulajdonossal való beszélgetéshez (vagy akár a magányos olvasgatáshoz) speciális tea. Citromfűből, csipkebogyóból, cickafarokból - ami éppen a kertben nő. Megfordul itt a neves textilművész Szekeres Erzsébet, az országos hírű Kun Éva a kerámiáival, abszurd rajzocskáival a fiatal Mészáros Péter, akinek a pesti Belvárosban nemrégiben önálló tárlata volt, és akinek sajátságos képeslapjait fővárosszerte terjesztik. Akad csodaszép rajz Komjáthytól és grafika a tizenegy évesen máris zseniális Patta Esztikétől (a műveiből összeállított naptár tanúskodik: nem mindennapi tehetség). Magát a Varga Galériát pedig múlt ősszel a gödöllői kultúrigazgató, Kecskés József, az elismert szakember nyitotta meg, a művészet szeretete révén Varga János tisztelője és jó barátja. Csalódott volt még akkor egy kicsit a tulajdonos. Hiszen nem ez az első galéria: állt egy a Szabadság téri városközpontban is. De Varga János úgy érezte, nem kell senkinek. Akkor pedig mi legyen az álommal? Mi végre volt, hogy a felesége, Mária és a felnőtt fia meg a lánya azt mondták: legyen hát meg a papa galériája. Minek áldozták rá a könyvelői munkából összegyűjtött sok pénzt, ha a tárlatmegnyitókon tapasztalt nyüzsgés után hónapszám üresen ásítoztak a szobák, és csak Varga János lapozgatta az irodában a régi képes újságokat? (Amelyek egyébként az elmúlt századfordulón is azon keseregtek, micsoda érdektelenség és kultúraromlás uralkodik a mai világban.) Szóval még egy árva rajztanár sem tévedt be az osztályával, hiába szánta Varga János a gödöllőieknek a galériát. A család azonban nem hagyta az álmot odaveszni. A három évig drágán fenntartott helyiséget kiadták egy étteremnek, és berendeztek a saját házuk alagsorában egy másikat. Kisebb is, barátságosabb is, és nem utolsósorban: otthon van. Örül is neki Mária, mert ide munka közben bármikor leszaladhat kikapcsolódni. János cserébe megszervezi a családi kultúrprogramokat, színházat, hangversenyt és egyebet, időnként pedig besegít a könyvelésbe. Másolja gyöngybetűkkel a piszkozatban kitöltött adóíveket - amint mondja: ez még az ő képességeinek is megfelel. Rados Virág Mindent, ami szép FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Újra kezd tinidiszkó Újpesten Hosszú évek után ismét működik a tinidiszkó az újpesti Ady Endre Művelődési Központban. A háromórás esti bulin a közönség kilenctizede bakfis volt. A kislányok próbálgatták mozgásukat, némelyikükben már felsejlett a diszkókirálynő. Az erősebbik nem képviselői jobbára a táncterem legsötétebb zugaiban rejtőztek. Persze azért volt kivétel is. Nehezen gyülekeznek a tinik. Eddig ketten jöttek, szétnéztek, de el is tűntek, mert látták, hogy sehol egy kortárs. Negyedóra múlva aztán megtörik a jég, s elkezdenek rajzani a tinédzserek. A nagyobbak csoportokban, a kisebbek mamástul. A serdülők közül nem egy keményen odakoppantja a százforintosokat az asztalra - három darabot kell belőlük leszurkolniuk a belépőért az arcokon azonban félénk mosoly. Hiába, sokuknak ez lesz első találkozásuk a másik nemmel. Megszólítok két tízéves forma kislányt. Végignéznek rajtam, majd udvariasan, egyszersmind vihogások közepette közük, hogy sajnos nem érnek rá, tudniillik el kell vonulniuk a WC-be, ahol tükrök vannak, felrakni a csillámport. Elhúzok hát a fénynyalábok szabdalta sötétbe, oda, hol már dong a zene. A terembe, ahonnan - mint a mérgezett egerek - ki-be futkároznak a tizenévesek, akiknek kilenctizede történetesen lány. A jegyszedő úrral korábban már el is filozofáltunk ezen, s arra a meglepő felismerésre jutottunk, hogy ez azért lehet, mert a lányok korábban élnek. Közismert diszkómelódiák, Limbóhintó, twistslágerek lazítják az izmokat a teremben, stroboszkóp pásztázza a parketten táncolókat. Még csak gyakorlatoznak a lányok, próbálják megtalálni a lépéseket, a mozdulatokat, melyekkel majd diszkókirálynő korukban őrjítik a férfiakat. Ez utóbbiak - mint elenyésző kisebbséghez illik -jelenleg a terem legsötétebb zugaiban lévő székekben húzzák meg magukat, amelyekből időről időre felállnak, s kirohannak a folyosóra, a fényre. Aztán végre nagy lendülettel, a zene ritmusára csavarodó mozgással berontanak a táncterembe, s lazán lejtve elindulnak a táncoló lányok felé. Az ajtótól a lányokig csak húsz méter az út, de úgy látszik ez is elég hosszú ahhoz, hogy távozzon belőlük a határozottság. A kezdeti lendület lépésről lépésre törik meg, mozgásuk sutává válik, s mire odaérnek, ahol a lányok ráznak körben és párokban, saját lassított felvételükké válnak. Ott aztán leejtik kezüket, álldogálnak kicsit tétován, végül viszszakullognak a sötét sarkok egyikébe. Illés Józsefné két fiúcsemetéje viszont teljesen önjáró, az egyetlen táncoló fiúpáros a parketten. A kisebbik tíz-, a nagyobbik tizenkét éves. Az idősebb kisfiamnak - Tamásnak - Michael Jackson a példaképe, ő is úgy akar táncolni, mint az énekes. Most meg akarja mutatni élőben is, mit tud - mondja az anyuka. Mohos Nádor Tamás Egyelőre a leányok vannak többségben FOTÓ: SZABÓ BERNADETT Egy dinamikusan fejlődő, multinacionális, gépjárműjavító festékrendszereket forgalmazó cég pályázatot hirdet az alábbi munkakörökben: MŰSZAKI SZAKTANÁCSADÓ Követelmények: C többéves gépjármű-fényezői gyakorlat H jó kommunikációs készség □ B kategóriás jogosítvány új angolnyelv-tudás előny. A munkavégzéshez szükséges feltételeket a cég biztosítja, a teljesítményt versenyképes jövedelemmel és fejlődési lehetőséggel honorálja. Érdeklődése esetén kérjük, hogy szakmai önéletrajzát a kiadóba küldje „Siker 2000” jeligére. Vezető klímaberendezéseket gyártó cég budapesti kereskedelmi irodájába MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐT keres. Elvárások: épületgépész vagy gépészmérnök, üzemmérnök végzettség, angolnyelv-tudás, számítógép felhasználói szintű ismerete, jogosítvány, jó kapcsolatteremtő képesség, 2 év szakmai gyakorlat. A jelentkezéseket szakmai önéletrajzzal kérjük 2000. április 30-ig „DAIKIN” jeligére a kiadóba. Lindair Kft. (Páty) felvételre keres légtechnikában és épületgépészetben jártas épületgépész mérnököt vagy technikust. Érdeklődni: (23) 344-200, 06 (30) 210-4099. Főzött fagylalt kiszállítással, fél áron. Telefon: 290-3073. Faesztergályos szakmába illő munkát vállal. Telefon: 295-3919. A More Marketing Kft. ambiciózus, kiváló kommunikációs készséggel rendelkező fiatal munkatársakat keres pénzügyi, telefonos munkakörbe. Amit kínálunk: magas jövedelem, kihívás, valamint fiatal csapat és szép munkahely. Várjuk hívásod az (1) 236-9500-as közvetlen számon.