Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. május

2000-05-05

NÉPSZABADSÁG PESTVIDÉK 2000. MÁJUS 5., PÉNTEK 33 Budaörsöt is sújtja a tiszai árvíz? A város polgármestere újabb elvonásoktól tart A közelmúltban a kormányszóvivő bejelentette: a tiszai árvíz következté­ben különösen a tehetősebb települé­sek önkormányzati támogatását csök­kentik. Budaörs polgármestere attól tart, hogy ez érzékenyen érinti a vá­ros költségvetését.­­ A múlt héten Borókai Gábor kor­mányszóvivő bejelentette: az árvíz miat­ti kiadások következtében csökkentik az önkormányzatok forrásait. Pontosan még nem lehet tudni, hogy egyes telepü­léseket mennyiben érint majd ez, de az biztosnak látszik, hogy Budaörsnek is­mét fizetnie kell - mondta Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.­­ A kor­mány szándékai szerint az árvíz miatt 7,6 milliárd forinttal mérséklik az ön­­kormányzatok forrásait, ebből 5,6 mil­liárd a helyben maradó személyi jövede­lemadó, és többek közt az iparűzési adó­ból származó bevételek redukálásából származik. A város polgármestere már többször hangoztatta, hogy Budaörsöt főleg a gazdasági megszorításoknál tévesen íté­lik meg. Wittinghoff Tamás úgy véli, Budaörs nem szegény, de nem is gazdag település, így az újabb megszorítások már a település erejét meghaladó támo­gatást kényszerítenének ki. Szerinte ugyanis hiába jelentősek bevételeik, a különböző megszorítások miatt ennek csupán töredéke marad a városban, s gyakran azt is olyan feladatokra kényte­lenek költeni, amelyeket a normatív tá­mogatásnak kellene fedeznie. A szemé­lyi jövedelemadó helyben maradó részé­nek tizenötről öt százalékra csökkentése és a normatív támogatás lefaragása az idén közel egymilliárd forintos bevétel­­kiesést okozott Budaörsnek. Ráadásul a rendszerváltozáskor örökölt rossz inf­rastruktúra még ma is tízmilliárdos fej­lesztést követelne. - Félreértés ne essék, azt gondolom, hogy a településeknek segítenünk kell a Tisza menti embereket, önkormányzato­kat az újrakezdésben - mondta a polgár­­mester. - Budaörs ebből tavaly is kivette a részét, hiszen elsők között adtunk mil­liós segítséget a védekezéshez, helyreál­lításhoz. Csak van különbség a segítség és a segítségre kényszerítés között. Még az is érthető, hogy mindig a tehetősebb önkormányzatokat veszik elő, ha kime­rült egy keret. Az azonban már felháborí­tó, hogy miközben ezt teszik, sokmilliár­dos európai uniós pályázati pénzről mon­danak le. Autópályát saját pénzből, a pá­lyázati lehetőségek mellőzésével épí­tünk, ugyanakkor az árvízi védekezésre már nem jut pénz. Annak ellenére, hogy a tavalyi áradás már előre jelezte a ve­szélyt: a kormány hibát követett el, ami­kor nem készült fel, nem különített el kellő fedezetett a megelőzésre és a véde­kezésre. Ennek következménye az is, hogy bár Budaörs több száz kilométerre fekszik a Tiszától, az itt élőket is sújtja az árvíz - tette hozzá Wittinghoff Tamás. Prém András H£G«U» Ki A Szabadság útra körforgalmat terveztek FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Több éve húzódik, és egyre szükségesebbé válik Budaörsön a városon keresz­tülvezető 1-es számú főút, a Szabadság út felújítása. A hatalmas forgalom mi­att az út minősége megromlott, és a vízelvezető árkok is javításra szorulnak. Wittinghoff tam­ás polgármester szerint a várost ért elvonások miatt hitelt kell felvenniük, csak így tudják fedezni a beruházás költségeit. Várhatóan első­ként a Templom tér és a városháza közötti szakaszt fogják felújítani. A renge­teg baleset miatt a Károly király út és a Szabadság út, illetve a Bretzfeld utca és a Szabadság út kereszteződésében is új, biztonságosabb csomópontot épí­tenek. Az elképzelések szerint már jövőre elkezdődhet a munka. Millenniumi távírászbajnokság Ócsán A morzézás, távírás, rádiózás olyan fo­galmak, amelyek a katonaságot, kémel­hárítást, katasztrófahelyzetet asszociál­ják az emberben, s csak keveseknek jut eszébe, hogy mindez egyfajta hobbi is lehet, a szabadidő hasznos eltöltése. A Magyar Rádióamatőr Szövetség minden évben meghirdeti az amatőr rádi­ósok országos bajnokságát. Az ez évi megmérettetés helyszínéül az ócsai Bo­lyai János Gimnáziumot választották. A versenyre harmincnégyen neveztek be az ország minden részéből, kor szerint és a nemeket tekintve kilenc kategóriában ír­ták ki a díjakat. Az Ócsai Területi Rádió­klub vezetőit - akiket szervezőnek és bo­nyolítónak kért fel az MRSZ elnöksége - fölöttébb meglepte, hogy milyen népes csapattal érkeztek a siófokiak. Ez később az eredményekben is megmutatkozott, a legtöbb díjat a Rádióamatőr Sportegyesü­let Siófok, a Szekszárdi Rádióklub és a budapesti Intercisa Rádióklub tagjai vit­ték el. Sajnos Pest megye versenyzői nem jutottak be a győztesek közé, még a vi­gaszdíjnak szánt különdíjat is egy siófoki kisfiú, Huba Dávid kapta meg. A háromnapos ócsai amatőrbajnoksá­gon megjelent Berzsenyi László, a Ma­gyar Rádióamatőr Szövetség elnöke, va­lamint Lendvai Klára és Hunadik Antal volt világbajnokok. Az értékes díjakat Dönti Károly, Ócsa alpolgármestere ad­ta át, majd sétára invitálta a vendégeket a műemlékeiről híres községben. Matula Gy. Oszkár _________Ír az Olvasó_________ Gödi piarista diákok Hosszú előkészületek után utazott Né­metországba a gödi Piarista Szakmun­kásképző Iskola 18 tagú csoportja. A koblenzi partneriskolánkban a német fi­atalokkal együtt magyar és német nép­­művészeti elemek felhasználásával fafa­ragásokat készítettek a diákok. Az utol­só napon az ökumenikus istentisztelettel egybekötött ünnepségen egy magyar emlékparkot avattak a koblenzi szak­munkásképző iskola belső kertjében. A kulturális programok során a magyar diákok a Rajna és a Mosel folyó völgyé­be kirándultak. A Socrates Lingua­e, az Európai Unió közös oktatási projektjének célja a tanu­lók idegennyelv-tudásának fejlesztése. A program csúcspontja a diákcsere. A gödiek koblenzi vendégeskedését má­jusban a német diákok gödi 14 napos tartózkodása követi. A gödi műhelyek­ben hagyományos népi hangszereket, orgonasípokat fognak faragni. A gödi iskola kivételes szerepet tölt be a piarista iskolák sorában. A piarista rend elsősorban gimnáziumairól vált hí­ressé. A gödi Piarista Szakmunkáskép­ző Iskola Magyarországon a rend egye­düli szakoktatással foglalkozó intézmé­nye. Az iskola rövid, mindössze kilenc­éves múltra tekint vissza. A hagyomá­nyos kézműves technikák az oktatás fő profiljának tekinthetők. A következő öt szakmát tanulhatják a diákok: dísz­­műlakatos, kőfaragó, kőműves, ács és asztalos. A gyakorlati oktatást az iskola saját tanműhelyeiben biztosítják. A szakmunkásképzésben szereplő hagyo­mányos tantárgyak mellé felsorakoznak a művészettörténet, a környezetvéde­lem, a számítástechnika, a német és az angol nyelvű tantárgyak is. Hároméves a kapcsolat a koblenzi is­kolával. Második éve dolgozunk né­met, ír és cseh iskolákkal közösen a Le­onardo da Vinci program keretében egy műemléki témán. A múlt év végén in­dult a második Leonardo da Vinci programunk. A német, cseh, dán, lett, litván és spanyol iskolák, illetve cégek mellett iskolánk is feladatot vállalt Gá­ti Pál igazgatóhelyettes és Wagnerné Éry Júlia tanárok irányításával olyan multimédiás tananyagok kidolgozásá­ban, amely használható az önálló tanu­lásban, és a videokonferencia segítsé­gével a tanulónak bármikor lehetősége nyílhat a konzultációra, mivel össze­köttetésbe kerülhet egy mesterrel vagy egy szaktanárral. A bútorrestaurálás szakágban igyekszünk a dán partnerrel egy önálló ismeretszerzésre alkalmas CT-t elkészíteni, illetve kidolgozzuk és kipróbáljuk a videokonferencia lehető­ségét is. Márciusban egy szlovén iskolához csatlakoztunk közös Leonardo da Vinci projekt kidolgozására, melyben cseh, osztrák és spanyol iskolák is részt vesz­nek. Ballagó Kornél tanár TEA & COFFEE Lengyelországi együttműködéshez kizárólagos társat keres ömlesztett teával és ültetvényes kávéval foglalkozó, Magyarországon befutott nagykereskedelmi és speciális üzlethálózattal rendelkező cseh cég. Bevált know-how-t nyújtunk. Jelentkezését az alábbi címen várjuk: OXALIS Ltd. Cseh Köztársaság Tel.: 00420 67 710 58 52, 710 67 53 Fax: 00420 67 710 66 92 E-mail: oxalis@avonet.cz http://www.oxalis.cz A Duna-Dráva Cement- és Mészművek Kft. Váci Gyula felvételt hirdet munkakör betöltésére. Olyan fiatal, ambiciózus pályázók jelentkezését várjuk, akik a próbaidő sikeres letöltése után társaságunk tevékenységé­ben fontos szerepet szeretnének betölteni, és erre alkalmasnak is érzik magukat. Elvárásaink: - szakirányú egyetemi végzettség - felhasználói szintű számítógépes ismeret - önállóság, terhelhetőség - kreativitás, kezdeményezőkészség. Előnyt jelent:­­ német- vagy angolnyelv-ismeret - építőanyag-ipari technológiákban való jártasság. Jelentkezni lehet: írásban, a kereseti igény megjelölésével, szakmai önéletrajz benyújtásával 2000. május 20-ig, az alábbi címen: Duna-Dráva Cement- és Mészművek Kft., 2001 Vác, Pf. 198 (Gárdos Géza József munkaügyi ov.) Hetente hatszor megjelenik 'w *y S PestVidék című mellékletünk, amely beszámol olvasóinknak a megye életéről. Tudósítóink jelen vannak a régió eseményeinél, írnak a változásokról, a megyében zajló sport- és kulturális eseményekről. Hirdetési ügyekben felvilágosítást nyújtunk a 436-4470-es telefonon, a 250-1118-as telefaxon, illetve e-mail címünkön: sindelarn@nepszabadsag.hu.

Next