Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. június

2000-06-17

40 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JÚNIUS 17., SZOMBAT Egy középkorifreskó-festő Budapesten Nyolcvan éve halt meg Körösfői Kriesch Aladár, a Zeneakadémia képeinek mestere Körösfői Kriesch Aladár, a magyar szecessziós és szimbolista törekvések egyik vezéralakja, a gödöllői művésztelep megalapítója. „Célja a hétköznapi élet megnemesítése és ugyanakkor az idealista művé­szetnek emberi tartalommal való megtöltése lett - ír­ta róla Elek Artúr 1920-ban, a Nyugatban. „Senki­nek sem voltak az övéinél tisztább és magasabb ren­dű ideáljai. Sehol sem volt az övénél tisztább és ne­mesebb festés.” 1863 októberében született Budán, a neves zooló­gus és későbbi akadémikus, Kriesch János fiaként. 1880-tól a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt, majd kül­földön, Münchenben, Velencében, illetve Rómában tanult. 1901-ben, már érett művészként költözött Gödöllőre, ahol három év múlva nyitt meg az általa megszervezett szövőműhely. Ez az esemény tekint­hető a gödöllői művésztelep megalapításának. A műhelyt 1907-ben a budapesti Iparművészeti Iskola tanműhelyévé nyilvánították, magát Körösfőit pedig később az intézmény díszítőfestő osztályának veze­tésével is megbízták. A gödöllői művészek számára a fő inspirációt egyfelől a középkor művészete, másfelől a magyar népművészet formavilága jelentette. Körösfői, aki a képzőművészet szinte minden technikáját magas szinten ismerte, középkori kézműves eljárások fel­újításával kísérletezett, például rekonstruálta a fára gipsz alapon történő festést. Festékeit maga készítet­te, képeit pedig maga alapozta. Ugyanakkor 1893- tól számos nyarat töltött Erdélyben, elsősorban Ka­­lotaszegen és Torockón. Élményei egész munkássá­gát meghatározóan befolyásolták, erre utalt az is, hogy 1907-ben felvette a Körösfői előnevet. Legjelentősebb művei monumentális festmé­nyei: ennek a műfajnak — Lotz és Székely halála után - ő volt itthon az első számú képviselője. Első budapesti művei az Országház ebédlőtermébe ke­rültek: két al secco technikával készült középkori témájú falfestmény (1902), a Bölényvadászat, illet­ve a Halászat a Balatonon a XV. században. Eze­ken nem egy-egy híres eseményt, hanem a régmúlt jellegzetes alakjait, atmoszféráját mutatta be. Ezt követően készültek el a Vigyázó-mauzóleum el­pusztított falképei a Rákoskeresztúri új temetőben, majd legismertebb művei: a Zeneakadémia freskói (1907). A földszinti előcsarnok két frízének témája az Egyházi zene és a Világi zene, az emeleten pedig a hazai szecesszió egyik reprezentáns alkotása, A művészet forrása című freskó található, amelyet, ahogyan a kép felirata is tudósít róla, Cennino Cen­­nini, a legendás középkori itáliai festő emlékének szentelt. Templomi munkái közül kiemelkednek a zebegényi katolikus templom freskói, amelyeket a mester irányításával az Iparművészeti Iskola hall­gatói készítettek el. Körösfői volt a színvonalas magyar üvegablak- és mozaikművészet egyik megteremtője (terveit általá­ban Róth Miksa műhelye kivitelezte). Budapesten ma is megtalálható például a Kerepesi úti temető ár­kádos sírboltjainak egyik kupolamozaikja (1908) vagy A jó pásztor című üvegfestmény a Hittudomá­nyi Akadémia oratóriumában (1918). Művei vidéki városaink közintézményei (például a marosvásárhe­lyi Kultúrpalota) mellett külföldi épületekben is he­lyet kaptak. Utóbbiak közül a legnevezetesebb a ve­lencei magyar pavilon nemrég restaurált mozaikdí­sze, illetve a mexikóvárosi Szépművészetek Palotája (volt nemzeti színház) nézőtéri mozaikja, amelyet Maróti Gézával készített. Sógorával, Nagy Sándorral, a gödöllői művészte­lep másik vezéregyéniségével közösen tervezte Bu­dapesten az egykori Nemzeti Szalon épületének, va­lamint a lipótmezei kápolnának üvegablakait. Körösfői a Nemzeti Szalonnak egyébként alapító tagja és 1912-től alelnöke volt, 1913-ban pedig ő alapította meg a Céhbeliek Művészegyesületét. Történeti kompozíciói mellett arcképei is igen je­lentősek. Korai, főként feleségéről és húgáról készí­tett portréinak sikere nyomán az Akadémia tudós­arcképeket rendelt tőle az elnöki terem számára (pél­dául Szabó Károlyét és Budenz Józsefét). Később is számos portrét festett, emellett pedig elsősorban táj­képeket, valamint a Biblia által ihletett és balladai je­leneteket (utóbbiak közül kimagaslik a Zách Klára­­történet feldolgozása). A századfordulón nagy nemzetközi sikereket ara­tott a magyar iparművészet és alkalmazott grafika, és ennek Körösfői is részese volt. Mindenekelőtt textil­művészeti munkássága - gobelinkartonjai, szőnyeg­tervei, lakástextíliái - jelentősek, de tervezett bútoro­kat, illetve komplett enteriőröket (műtermet, ebédlőt, tantermet) is. Könyvművészeti tevékenysége a borí­tóktól (Malonyay Dezső: A magyar nép művészete) az ex libriseken át az előzékpapírokig terjedt. Nagy Sándorral közös illusztrátori munkásságának legje­lentősebb állomását Koronghi Lippich Elek 1903-as verseskötete jelentette. Költészettel is foglalkozott, kiváló lantjátékos volt, rajongott a zenéért és a filozó­fiáért, számos nyelven beszélt. Műkritikusi tevé­kenysége és művészetelméleti írásai mellett több ta­nulmányt és kötetet publikált a magyar népművészet­ről (főként Kalotaszegről), a gödöllői művésztelep­ről, Ruskinről, valamint Lotz Károlyról. Körösfői, aki egész életében küszködött a tüdő­bajjal, 1920. június 16-án halt meg Budapesten. Gö­döllőn temették el, sírszobrát, Moiret Ödön mára megsemmisült művét pedig 1930-ban avatták (ma már csak egyszerű obeliszk jelöli a sírt). Emlékkiál­lítását 1921-ben rendezték meg Budapesten, a Bel­vedere Váci utcai helyiségében. ,Rtig van még egy­két művészünk, aki stílusát, egész művészi munkál­kodását, belső és külső élete rendjét oly zavartalan egységgé tudta volna formálni, mint Körösfői Kriesch Aladár - írta a mester halála után Lyka Ká­roly.­­ Keze, amely boldogságot és szeretetet kívánt széjjelhinteni embertársai fakó és sivár életébe, a legszorgalmasabb kéz volt, amely nem kicsinyeit semmi munkát, mert minden kicsiny munka is jelen­tékennyé lett általa.” . Tóth Vilmos Kriesch Aladár családjával Diósdon 1900 körül A művészet forrása (1907) ________T­ERÍTÉKEN_________ A Zazie-konyha lelke A néhány hete megnyílt Zazie vendéglő a Klauzál téren első látásra pazar lát­vány. (Igen, ez az a Zazie, a bizonyos, amely hitelkártya-manipuláció gyanújá­ba keveredett a minap.) Mostanság ma­gára adó vendéglős addig talán egy fa­kanalat sem vásárol, amíg nem talál megfelelőképpen divatos, megfelőkép­­pen megalkuvó, ízlés és ízléstelenség arányában megbízható tervezőt, aki so­ha nem látott belső tér ígéretével ke­csegteti a reménykedő tulajdonost. Nos, a Zazie is meglelte a magáét, és a tervező tette is a dolgát. Kellemes, me­leg színek, otthonos fapadló, szép kőlép­csők, dobogók, párnák, tálalók, csempék és rengeteg lámpa. Annyi, hogy néhány perc múlva az embernek vibrálni kezd a szeme. Furcsa szerkezetek uralják a Zazie plafonját. Házilagos ügyeskedés és modern képzőművészet üli nászát a vendég feje fölött, aki egy idő után elfá­rad az orgiától, és egy kis egyszerűsé­gért fohászkodik. És ezt is meg lehet kapni a Zazie-ban. , Elég csak elvonulni a mellékhelyi­ségbe: Magyarországon ritkán látható ízlés, elegancia és arányérzék. Az em­bernek kedve támadna itt időzni kicsit, és nem a forró, szellőzetlen belső terek­ben. De hát a szokás hatalma asztalhoz parancsol bennünket. Verejtékező, szórványos figyelmű pincérünk sok ap­ró felejtés után végül pikáns és nagy műgonddal elkészített kiváló kacsa­­májterrine-t hoz, tokajis zselével és há­zi brióssal, valamint Zazie-salátát pó­k­ason, sült szalonnával és fürjtojással. Panaszra nem lehet okunk — gondos, egyszerre könnyű és rafinált előételeket eszünk. A főétel előtt bőven jut időnk el­merengeni a határozottan édeskés ízű, bár száraznak kihozott pohár pezsgő titkán, a tétova, talán csak a melegtől dekoncentrálttá váló, elcsigázott és egykedvű pincéreken és az időnként fel­tűnő, otthonosan mozgó, rejtélyes, de­pressziós donnán. A szokatlanul finom, sőt finomkodó Zazie nem igazán otthonos hely, akkor sem, ha láthatólag nagyon szeretne az lenni. Formális, de mégsem figyelmes, meleg színei mellett meglepően nyersen magára hagyja a vendéget. Ebben per­sze meglehetősen nagy szerepet játszik a konyha is. Főételeink közben bontako­zik ki igazán a Zazie valódi arca. A már­­már hivalkodóan dekorált polírozott, azaz párolt pisztráng cukkinivel és spe­nótkrémmel éppen olyan jellegtelen, mint a zöldfűszerekkel ízesített csirke­­mellfilé kuszkusszal. ínycsiklandozó el­nevezések, nagy igyekezettel előállított látvány a tányéron, mégis keserű csaló­dás a végeredmény. A francia konyha lelke súlyosan hiányzik innen. Az egyre elviselhetetlenebb késő esti forróságban szépen megépített és finom mákos fehércsoki- és mogyorós csokoládépar­fét eszünk, felfrissítjük még egyszer ma­gunkat a pazar mosdóban, sajnálkozunk egy keveset azon, hogy ismét szegényeb­bek lettünk egy illúzióval, hogy megint nem törzshelyes, csak feldekorált, bi­zonytalan, külsőségekkel megelégedő kvázivendéglőt találtunk. Egyvalamiért azonban érdemes megjegyezni a Zazie nevét — azért a bizonyos kifogástalan mosdóért. No, meg a kacsamájért. Ez így máris kettő. Ne legyünk telhetet­lenek. Konyha: csalóka Kiszolgálás: nyíltan rosszkedvű a Wittman fiúk Fényképezek, ilyen a természetem Maca elsöprő. Leveszi az orromról a szemüvegem. Hogy néz ez ki? Kis szemüveget kell hordani. Jobban mutat a képen. Csakhogy én nem fényképezkedni jöttem. De csengetnek, bejön egy kis­lány. Kedves, jelentéktelen arc. Érett­ségi tablóképéből szeretne csináltatni egy kópiát. Maca forgatja a képet. Nem jó. Csi­nálok rólad egy másikat. Hi­hetetlenül szép a hajad, de a füled, miért kell kitenni egy fület? Fésüld rá. Itt ez a gyöngy, vedd fel ezt a kö­penyt, a szobámban találsz festéket a tükör előtt. Kevés barnát tegyél magadra. Menj, fesd ki magad. A kislány tíz perc múlva megjelenik. Kislány? Elraga­dó nő. Maca ars poeticája: a kun­csaft nem tudja, mi a szép, mi a jó, arra nekünk kell megta­nítanunk, a fényképésznek. - Ha egy embert képes va­gyok megtanítani rá, hogy ne abban a ruhában jöjjön hoz­zám, csak ebben, akkor bol­dog vagyok. „Mindenki Macájának sze­retettel Honthy Hanna” - mu­tatja a dedikációt. És még ezer kép. Vagy több. Velük van kitapétázva a stúdióként szolgáló belvárosi lakás, pon­tosabban lakásként szolgáló stúdió összes fala. - És ezek a kislányok hogyan szólítják? - kérdem, amíg az „érett” hölgy a felvételre készül - Maca néni? - Én csak Maca vagyok, engem egy­féleképp hívnak. Én mindenkivel tege­­ződöm, letegezem a jóistent is. Macát, Szipál Márton császári és királyi fény­képész lányát - az egy családra jutó fényképészek száma talán Szipáléknál a legnagyobb a világon, apja Ferenc Jó­zsef király és császár, a bátyja Los An­geles nagy fotósa volt, és akkor a töb­bieket még nem említettem - máskép­pen nem lehet szólítani. Be kell jelentkezni hozzá, de csak az csengessen, aki nem siet. (Pap ne pró­bálkozzon, katolikus papot nem fényké­pez, mert azok borral miséz­nek.) Portrét az rendeljen nála, akinek van rá öt-hat hete, leg­alább egy hónapja. - Ha en­gem most megfog, ebben a ru­hában, nem fizet, nem etet, csak fényképezzek, akkor me­gyek. Fényképezek, mert ilyen a természetem. De az öreg ke­zemmel nem tudom már befe­jezni a képet. Laborálni, retu­sálni kell, ahhoz pedig nem kapok bedolgozót. Azért vál­lalok iskolai tablót, ami a gye­rekeknek nem sürgős. Van ott az egyik falon egy nagyszerű kép. Pontosabban kettő. Az elsőn unokái, pici csemeték, anyaszült meztele­nül. Ugyanaz a csoport a mási­kon. Húsz évvel később. Ugyanaz a csoport, ugyanúgy meztelenül. Az ötlet is gyönyö­rű, hiszen ez a kép arról szól, hogy bármilyen fontos az idő, van, ami annál is fontosabb. Hogy tudta rávenni őket, hogy ruhátlanul üljenek a len­cse elé? Nehezen. De ez volt az egészben a legszebb. Csak hát nem tudom, mit ér­demes csinálni — jegyzi meg elszomorodva.­­ Van, aki iszik, van, aki kábszerezik, van, aki lop, gyilkol, én fényképezek. K. Gy. J. Műtermi pillanat fotó: gárdi Balázs Magyarország legkedveltebb nanii, Budai M­oziközpont

Next