Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. június
2000-06-17
40 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JÚNIUS 17., SZOMBAT Egy középkorifreskó-festő Budapesten Nyolcvan éve halt meg Körösfői Kriesch Aladár, a Zeneakadémia képeinek mestere Körösfői Kriesch Aladár, a magyar szecessziós és szimbolista törekvések egyik vezéralakja, a gödöllői művésztelep megalapítója. „Célja a hétköznapi élet megnemesítése és ugyanakkor az idealista művészetnek emberi tartalommal való megtöltése lett - írta róla Elek Artúr 1920-ban, a Nyugatban. „Senkinek sem voltak az övéinél tisztább és magasabb rendű ideáljai. Sehol sem volt az övénél tisztább és nemesebb festés.” 1863 októberében született Budán, a neves zoológus és későbbi akadémikus, Kriesch János fiaként. 1880-tól a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt, majd külföldön, Münchenben, Velencében, illetve Rómában tanult. 1901-ben, már érett művészként költözött Gödöllőre, ahol három év múlva nyitt meg az általa megszervezett szövőműhely. Ez az esemény tekinthető a gödöllői művésztelep megalapításának. A műhelyt 1907-ben a budapesti Iparművészeti Iskola tanműhelyévé nyilvánították, magát Körösfőit pedig később az intézmény díszítőfestő osztályának vezetésével is megbízták. A gödöllői művészek számára a fő inspirációt egyfelől a középkor művészete, másfelől a magyar népművészet formavilága jelentette. Körösfői, aki a képzőművészet szinte minden technikáját magas szinten ismerte, középkori kézműves eljárások felújításával kísérletezett, például rekonstruálta a fára gipsz alapon történő festést. Festékeit maga készítette, képeit pedig maga alapozta. Ugyanakkor 1893- tól számos nyarat töltött Erdélyben, elsősorban Kalotaszegen és Torockón. Élményei egész munkásságát meghatározóan befolyásolták, erre utalt az is, hogy 1907-ben felvette a Körösfői előnevet. Legjelentősebb művei monumentális festményei: ennek a műfajnak — Lotz és Székely halála után - ő volt itthon az első számú képviselője. Első budapesti művei az Országház ebédlőtermébe kerültek: két al secco technikával készült középkori témájú falfestmény (1902), a Bölényvadászat, illetve a Halászat a Balatonon a XV. században. Ezeken nem egy-egy híres eseményt, hanem a régmúlt jellegzetes alakjait, atmoszféráját mutatta be. Ezt követően készültek el a Vigyázó-mauzóleum elpusztított falképei a Rákoskeresztúri új temetőben, majd legismertebb művei: a Zeneakadémia freskói (1907). A földszinti előcsarnok két frízének témája az Egyházi zene és a Világi zene, az emeleten pedig a hazai szecesszió egyik reprezentáns alkotása, A művészet forrása című freskó található, amelyet, ahogyan a kép felirata is tudósít róla, Cennino Cennini, a legendás középkori itáliai festő emlékének szentelt. Templomi munkái közül kiemelkednek a zebegényi katolikus templom freskói, amelyeket a mester irányításával az Iparművészeti Iskola hallgatói készítettek el. Körösfői volt a színvonalas magyar üvegablak- és mozaikművészet egyik megteremtője (terveit általában Róth Miksa műhelye kivitelezte). Budapesten ma is megtalálható például a Kerepesi úti temető árkádos sírboltjainak egyik kupolamozaikja (1908) vagy A jó pásztor című üvegfestmény a Hittudományi Akadémia oratóriumában (1918). Művei vidéki városaink közintézményei (például a marosvásárhelyi Kultúrpalota) mellett külföldi épületekben is helyet kaptak. Utóbbiak közül a legnevezetesebb a velencei magyar pavilon nemrég restaurált mozaikdísze, illetve a mexikóvárosi Szépművészetek Palotája (volt nemzeti színház) nézőtéri mozaikja, amelyet Maróti Gézával készített. Sógorával, Nagy Sándorral, a gödöllői művésztelep másik vezéregyéniségével közösen tervezte Budapesten az egykori Nemzeti Szalon épületének, valamint a lipótmezei kápolnának üvegablakait. Körösfői a Nemzeti Szalonnak egyébként alapító tagja és 1912-től alelnöke volt, 1913-ban pedig ő alapította meg a Céhbeliek Művészegyesületét. Történeti kompozíciói mellett arcképei is igen jelentősek. Korai, főként feleségéről és húgáról készített portréinak sikere nyomán az Akadémia tudósarcképeket rendelt tőle az elnöki terem számára (például Szabó Károlyét és Budenz Józsefét). Később is számos portrét festett, emellett pedig elsősorban tájképeket, valamint a Biblia által ihletett és balladai jeleneteket (utóbbiak közül kimagaslik a Zách Kláratörténet feldolgozása). A századfordulón nagy nemzetközi sikereket aratott a magyar iparművészet és alkalmazott grafika, és ennek Körösfői is részese volt. Mindenekelőtt textilművészeti munkássága - gobelinkartonjai, szőnyegtervei, lakástextíliái - jelentősek, de tervezett bútorokat, illetve komplett enteriőröket (műtermet, ebédlőt, tantermet) is. Könyvművészeti tevékenysége a borítóktól (Malonyay Dezső: A magyar nép művészete) az ex libriseken át az előzékpapírokig terjedt. Nagy Sándorral közös illusztrátori munkásságának legjelentősebb állomását Koronghi Lippich Elek 1903-as verseskötete jelentette. Költészettel is foglalkozott, kiváló lantjátékos volt, rajongott a zenéért és a filozófiáért, számos nyelven beszélt. Műkritikusi tevékenysége és művészetelméleti írásai mellett több tanulmányt és kötetet publikált a magyar népművészetről (főként Kalotaszegről), a gödöllői művésztelepről, Ruskinről, valamint Lotz Károlyról. Körösfői, aki egész életében küszködött a tüdőbajjal, 1920. június 16-án halt meg Budapesten. Gödöllőn temették el, sírszobrát, Moiret Ödön mára megsemmisült művét pedig 1930-ban avatták (ma már csak egyszerű obeliszk jelöli a sírt). Emlékkiállítását 1921-ben rendezték meg Budapesten, a Belvedere Váci utcai helyiségében. ,Rtig van még egykét művészünk, aki stílusát, egész művészi munkálkodását, belső és külső élete rendjét oly zavartalan egységgé tudta volna formálni, mint Körösfői Kriesch Aladár - írta a mester halála után Lyka Károly. Keze, amely boldogságot és szeretetet kívánt széjjelhinteni embertársai fakó és sivár életébe, a legszorgalmasabb kéz volt, amely nem kicsinyeit semmi munkát, mert minden kicsiny munka is jelentékennyé lett általa.” . Tóth Vilmos Kriesch Aladár családjával Diósdon 1900 körül A művészet forrása (1907) ________TERÍTÉKEN_________ A Zazie-konyha lelke A néhány hete megnyílt Zazie vendéglő a Klauzál téren első látásra pazar látvány. (Igen, ez az a Zazie, a bizonyos, amely hitelkártya-manipuláció gyanújába keveredett a minap.) Mostanság magára adó vendéglős addig talán egy fakanalat sem vásárol, amíg nem talál megfelelőképpen divatos, megfelőképpen megalkuvó, ízlés és ízléstelenség arányában megbízható tervezőt, aki soha nem látott belső tér ígéretével kecsegteti a reménykedő tulajdonost. Nos, a Zazie is meglelte a magáét, és a tervező tette is a dolgát. Kellemes, meleg színek, otthonos fapadló, szép kőlépcsők, dobogók, párnák, tálalók, csempék és rengeteg lámpa. Annyi, hogy néhány perc múlva az embernek vibrálni kezd a szeme. Furcsa szerkezetek uralják a Zazie plafonját. Házilagos ügyeskedés és modern képzőművészet üli nászát a vendég feje fölött, aki egy idő után elfárad az orgiától, és egy kis egyszerűségért fohászkodik. És ezt is meg lehet kapni a Zazie-ban. , Elég csak elvonulni a mellékhelyiségbe: Magyarországon ritkán látható ízlés, elegancia és arányérzék. Az embernek kedve támadna itt időzni kicsit, és nem a forró, szellőzetlen belső terekben. De hát a szokás hatalma asztalhoz parancsol bennünket. Verejtékező, szórványos figyelmű pincérünk sok apró felejtés után végül pikáns és nagy műgonddal elkészített kiváló kacsamájterrine-t hoz, tokajis zselével és házi brióssal, valamint Zazie-salátát pókason, sült szalonnával és fürjtojással. Panaszra nem lehet okunk — gondos, egyszerre könnyű és rafinált előételeket eszünk. A főétel előtt bőven jut időnk elmerengeni a határozottan édeskés ízű, bár száraznak kihozott pohár pezsgő titkán, a tétova, talán csak a melegtől dekoncentrálttá váló, elcsigázott és egykedvű pincéreken és az időnként feltűnő, otthonosan mozgó, rejtélyes, depressziós donnán. A szokatlanul finom, sőt finomkodó Zazie nem igazán otthonos hely, akkor sem, ha láthatólag nagyon szeretne az lenni. Formális, de mégsem figyelmes, meleg színei mellett meglepően nyersen magára hagyja a vendéget. Ebben persze meglehetősen nagy szerepet játszik a konyha is. Főételeink közben bontakozik ki igazán a Zazie valódi arca. A mármár hivalkodóan dekorált polírozott, azaz párolt pisztráng cukkinivel és spenótkrémmel éppen olyan jellegtelen, mint a zöldfűszerekkel ízesített csirkemellfilé kuszkusszal. ínycsiklandozó elnevezések, nagy igyekezettel előállított látvány a tányéron, mégis keserű csalódás a végeredmény. A francia konyha lelke súlyosan hiányzik innen. Az egyre elviselhetetlenebb késő esti forróságban szépen megépített és finom mákos fehércsoki- és mogyorós csokoládéparfét eszünk, felfrissítjük még egyszer magunkat a pazar mosdóban, sajnálkozunk egy keveset azon, hogy ismét szegényebbek lettünk egy illúzióval, hogy megint nem törzshelyes, csak feldekorált, bizonytalan, külsőségekkel megelégedő kvázivendéglőt találtunk. Egyvalamiért azonban érdemes megjegyezni a Zazie nevét — azért a bizonyos kifogástalan mosdóért. No, meg a kacsamájért. Ez így máris kettő. Ne legyünk telhetetlenek. Konyha: csalóka Kiszolgálás: nyíltan rosszkedvű a Wittman fiúk Fényképezek, ilyen a természetem Maca elsöprő. Leveszi az orromról a szemüvegem. Hogy néz ez ki? Kis szemüveget kell hordani. Jobban mutat a képen. Csakhogy én nem fényképezkedni jöttem. De csengetnek, bejön egy kislány. Kedves, jelentéktelen arc. Érettségi tablóképéből szeretne csináltatni egy kópiát. Maca forgatja a képet. Nem jó. Csinálok rólad egy másikat. Hihetetlenül szép a hajad, de a füled, miért kell kitenni egy fület? Fésüld rá. Itt ez a gyöngy, vedd fel ezt a köpenyt, a szobámban találsz festéket a tükör előtt. Kevés barnát tegyél magadra. Menj, fesd ki magad. A kislány tíz perc múlva megjelenik. Kislány? Elragadó nő. Maca ars poeticája: a kuncsaft nem tudja, mi a szép, mi a jó, arra nekünk kell megtanítanunk, a fényképésznek. - Ha egy embert képes vagyok megtanítani rá, hogy ne abban a ruhában jöjjön hozzám, csak ebben, akkor boldog vagyok. „Mindenki Macájának szeretettel Honthy Hanna” - mutatja a dedikációt. És még ezer kép. Vagy több. Velük van kitapétázva a stúdióként szolgáló belvárosi lakás, pontosabban lakásként szolgáló stúdió összes fala. - És ezek a kislányok hogyan szólítják? - kérdem, amíg az „érett” hölgy a felvételre készül - Maca néni? - Én csak Maca vagyok, engem egyféleképp hívnak. Én mindenkivel tegeződöm, letegezem a jóistent is. Macát, Szipál Márton császári és királyi fényképész lányát - az egy családra jutó fényképészek száma talán Szipáléknál a legnagyobb a világon, apja Ferenc József király és császár, a bátyja Los Angeles nagy fotósa volt, és akkor a többieket még nem említettem - másképpen nem lehet szólítani. Be kell jelentkezni hozzá, de csak az csengessen, aki nem siet. (Pap ne próbálkozzon, katolikus papot nem fényképez, mert azok borral miséznek.) Portrét az rendeljen nála, akinek van rá öt-hat hete, legalább egy hónapja. - Ha engem most megfog, ebben a ruhában, nem fizet, nem etet, csak fényképezzek, akkor megyek. Fényképezek, mert ilyen a természetem. De az öreg kezemmel nem tudom már befejezni a képet. Laborálni, retusálni kell, ahhoz pedig nem kapok bedolgozót. Azért vállalok iskolai tablót, ami a gyerekeknek nem sürgős. Van ott az egyik falon egy nagyszerű kép. Pontosabban kettő. Az elsőn unokái, pici csemeték, anyaszült meztelenül. Ugyanaz a csoport a másikon. Húsz évvel később. Ugyanaz a csoport, ugyanúgy meztelenül. Az ötlet is gyönyörű, hiszen ez a kép arról szól, hogy bármilyen fontos az idő, van, ami annál is fontosabb. Hogy tudta rávenni őket, hogy ruhátlanul üljenek a lencse elé? Nehezen. De ez volt az egészben a legszebb. Csak hát nem tudom, mit érdemes csinálni — jegyzi meg elszomorodva. Van, aki iszik, van, aki kábszerezik, van, aki lop, gyilkol, én fényképezek. K. Gy. J. Műtermi pillanat fotó: gárdi Balázs Magyarország legkedveltebb nanii, Budai Moziközpont