Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. július

2000-07-07

NÉPSZABADSÁG PESTVIDÉK 2000. JÚLIUS 7., PÉNTEK 27 Meggyszüret Felsőbabádon Az aszály ellenére is jó volt a termés A Felsőbabádi Mezőgazdasági Rész­vénytársaságnak 50 hektár termő és 35 hektár új telepítésű meggyese van, s ez­zel Pest megye öt legnagyobb meggyter­melői közé tartoznak. A termőket tekint­ve 15 ezer fával számolnak, ezek egy ré­sze debreceni bőtermő, ami rá is szolgál a nevére, még most, ebben az aszályos évben is egyenként 47 kilót szüreteltek róluk, míg az érdi vagy az újfehértói für­tösről csak 30 kilót. Eső után áhítozott itt a föld már ta­vasszal is, amikor hófehér virágtenger hullámzott a délről érkező könnyű szél­ben. Kovács Zsolt és Gattyán István ága­zatvezetők nem ok nélkül kémlelték ag­gódva a felhőtlen eget. Hogy csökkent­sék az aszály okozta kárt, méheket tele­pítettek ki, hektáronként két családot, hogy segítsenek a beporzásban. És olyan lombtrágyával permeteztek, ami úgy­szintén elősegíti a virágok megterméke­­nyülését Bartos Sándor vezérigazgató szerint ezzel legalább 30 százalékkal ja­vítottak az eredményen. Hektáronként átlag tíz tonával szá­molva az össztermés bőven meghaladja az ötszáz tonnát. Ami a bevételt illeti, a kispesti, lőrinci vagy Holdvilág utcai piacokon csúcsidőben sem mérték 200 forintnál olcsóbban az első osztályú meggyet. A Felsőbabádi Rt. még akkor szerzett rangot a gyümölcspiacon, amikor állami gazdaságként működött. Akkor félfalu­­nyi embernek adott kenye­ret, főleg az ócsaiaknak, ma viszont csak 15 állan­dó alkalmazottja van a gyümölcstermelő részleg­nek, a többi munkát alkal­mi munkások végzik. A meggy szüretelése­kor nagyon sok kézre van itt szükség, ezzel évekig gondjuk volt a babádiak­­nak (az rt. földjei Ócsa külterületén húzódnak, közigazgatásilag a nagy­községhez tartoznak). Tartott ez addig, amíg fel nem tűnt a láthatáron a Tipp 2000 Iskolás Szövetkezet, ami nem más, mint egy diáktoborzó egyesület. Kül­földről, elsősorban Romániából impor­tálnak munkásokat, a magyarok lakta te­lepülésekről. Felsőbabádon az idén 150 diák dolgozott, akik Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről és Nagyszalontáról érkeztek. Árpádfalvi Edina felügyelő pedagógus elmondta, kánikulában napi 1200 kilót, hűvösebb napokon 2000 ki­lón felül szedtek a gyerekek. A maros­­vásárhelyiek közül - lány létére - Bakó Csilla vitte a prímet, 3000-3500 forintot kere­sett naponta (ebből kb. 500 forint megy le adóra és a napi háromszori ét­kezésre). A nagyszalon­­taiak normadöntögetője úgyszintén lány, Szilágyi Zita az ottani Arany Já­nos Líceumban kapott út­mutatást, miként kell be­csülettel helytállni a fizi­kai munkában is. Persze el lehet meditál­ni azon is, miért kell külföldről behozni munkásokat, amikor csupán Pest me­gyében 22 ezer a tartósan munka nélkül levők száma, s nyilván a diákok közt is sokan vannak olyanok, akiknek jól jön­ne néhány tízezer forint. Matula Gy. Oszkár Miért kell külföldről behozni munkásokat, amikor csupán Pest megyében 22 ezer a tartósan munkanélküli? TV­* A SZERZŐ FELVÉTELE Erdélyi fiatalok a gyümölcsöskertben Kismarosi teleházfesztivál Nyár végén még csak az iroda kezdi meg működését A teleház célja nemcsak a falu és a vi­lág közötti összeköttetés megteremté­se, hanem a kulturális élet fellendítése is, indokolta a második kismarosi tele­házfesztivál megrendezését megnyitó­jában Moór Róbert polgármester. A kismarosi és a környékbeli alkotók kiállításának megnyitásával kezdődött a második kismarosi teleházfesztivál kétnapos programja. A rendezvényt - a kulturális élet fellendítése mellett - né­mi bevétel reményében szervezték meg, ugyanis a teleháznak igen nagy szüksége lenne pénzre. A teleház által, de főként magánkölcsönből megvásá­rolt épület felújításra szorulna, ám egy­előre még az állagmegóváshoz szüksé­ges pénz előteremtése is gondot okoz. Mint egyik alapítója, dr. Dabóczi Ákos mondta, az épület felújítása meghaladja az alapítvány erejét, és ezért csak abban bízhatnak, hogy - a korábbi ígéretek­nek megfelelően - a falu összefog, hogy létrejöhessen az egész település közösségi céljait szolgáló teleház. Moór Róbert polgármester azt szeretné, ha a község kulturális és gazdasági központja lenne, s mint mondta, kere­sik is a lehetőségét, hogy az épület fel­újításához forrást találjanak. Kismaros jelentős forráshiánnyal küszködik, en­nek ellenére támogatja a civil szerveze­teket, a Kismarosi Teleház Alapítvány az egyike azoknak, amelyek a legna­gyobb támogatást kapják. Emellett a polgármesteri hivatal rendelkezésére bocsátott egy helyiséget, ahol ideigle­nesen működhet a teleház. Ahogy a kuratórium egyik tagja, Horváth Ödön elmondta, eredménye­sen pályáztak a Magyar Teleház Szö­vetségnél, és kétmillió forint értékben számítógépet, nyomtatót, faxot, fény­másolót és szkennert nyertek. Az esz­közöknek egyelőre a községházán lévő teleháziroda ad helyet, és ha eredmé­nyes lesz az Ökotárs Alapítványhoz be­nyújtott pályázat, s létrejön a megegye­zés a munkaügyi központtal, akkor meglesz a szolgáltatás végzésére kisze­melt fiatal hölgy munkabére is. Dabóczi Ákos szerint talán augusz­tus végén, szeptember elején meg is kezdheti működését a teleház, igaz, egyelőre ideiglenes helyen. A szolgál­tatások körét pedig fokozatosan szeret­nék bővíteni, terveik között szerepel, hogy az idegenforgalmi információs iroda funkcióját is teljesítsék, ha mód lesz rá, helyi munkaügyi irodaként is működnének, sőt a szolgáltatások bőví­tésével esetleg munkahelyet is teremt­hetnének egy-két állástalan kismarosi­nak. Természetesen internetes honlapot is készítenek, tervezik, hogy a falumú­zeum fotóanyagát digitális formában feldolgozzák. Szó van arról is, hogy összekapcsolják a polgármesteri hiva­tal és a teleház számítógépes rendsze­rét. Elképzelhető, hogy az önkormány­zat ügyfélszolgálatát a későbbiekben majd a teleház végzi. B. J. G. 1 HIRDETÉS |----------------------------------------------------------------------------­ Számos üzlet, számtalan akcióB | WESTEND CITY CENTER Köztisztviselői nap Szigetszentmiklóson MUNKATÁRSUNKTÓL Annyi apáca nem volt még Szigetszent­miklóson, mint a hét végén megtartott köztisztviselői napon, amit a Batthyány Gimnázium aulájában rendezett meg a miklósi önkormányzat. Igaz, ezek az apácák csak erre az alka­lomra öltöztek be az irgalmas nővérek ruhájába, hogy minél hitelesebb legyen az Apácashow filmből kölcsönzött dal és táncszámok produkciója, amivel a pol­gármesteri hivatalok dolgozói közt meg­hirdetett Ki mit tud? versenyre benevez­tek. Az már csupán a véletlen műve, hogy az apaji és szentmiklósi lányok egyazon „témakörből” készültek. A két produkció fergeteges sikert aratott, a dömsödieké úgyszintén. Ebben Kudar Zsigmondné polgármester asszony egy merőben szokatlan szerepkörben csillog­tatta meg tehetségét, mint madám vezet­te fel a lányait egy képzeletbeli kétes lo­kálban, hogy eltáncolják a híres kánkánt. A tököli tánccsoport már közel sem volt ilyen bőkezű bájai mutogatásában, ám olyan hangulatot keltettek a tüzes délszláv zenére lejtett táncaikkal, hogy a közönség végigtapsolta minden szá­mukat. A Csepel-szigeti térségben harmadik alkalommal rendezték meg a köztiszt­viselői napot. Kezdte Ráckeve, folytat­ta Dunavarsány, most pedig Sziget­­szentmiklós vállalta a házigazda szere­pét. Tizenkilenc településről 350 köz­­tisztviselőt láttak vendégül az egész na­pos rendezvényen. A vendégek közt ott volt Kuncze Gábor országgyűlési kép­viselő és dr. Komáromi István dandár­­tábornok, Pest megye rendőrfőkapitá­nya. Többek közt ők pontozták a Ki mi tud? résztvevőinek produkcióit. A ven­déglátó város polgármestere, Fodor Antalné dr. okkal mondta a pohárkö­szöntő során, régen volt ilyen jó buli Miklóson. Hetente hatszor megjelenik PestVidék című mellékletünk, amely beszámol olvasóinknak a megye életéről. Tudósítóink jelen vannak a régió eseményeinél, írnak a változásokról, a megyében zajló sport- és kulturális eseményekről. Hirdetési ügyekben felvilágosítást nyújtunk a 436-4470-es telefonon, a 250-1118-as telefaxon, illetve e-mail címünkön: sindelarn@nepszabadsag.hu. émsgyérk az Alfa áruházakban, hogy nyerjen, ha nálunk vásárol. Sió dobozos őszilé 2x11 N­P." Görög őszibarack befőtt hámozott, felezett 820 g 169.­Trappista sajt Ag 879.­Dosia mosópor 8+1 kg 1699.­A többi nyers árat megtalálja áruházainkban KERESKEDŐK ÁRUHÁZA 1116 Budapest Kondorosi út 6 FORRÁS RAKTÁRÁRUHÁZ 1043 Budapest, Bocskai u. 26. KERESKEDŐK ÁRUHÁZA 2600 Vác, Csatamező u.2. KERESKEDŐK ÁRUHÁZA 1107 Budapest, Ceglédi út 28. A WESTEL Mobil Távközlési Rt. TÁRSÉRTÉKESÍTŐI KAPCSOLATOK IGAZGATÓSÁGA ÉRTÉKESÍTÉSI PARTNERT KERES VÁCOTT és GÖDÖLLŐN MOBILTELEFON ÉS ELŐFIZETÉS FORGALMAZÁSÁRA. Olyan gazdasági társaságok, ill. egyéni vállalkozók pályázatát várjuk, akik az alábbi feltételeknek megfelelő üzlet­­helyiséggel rendelkeznek. Jelentkezni Mihucz Attilánál lehet a 06-11265-9200-as telefonszámon. A jelentkezés határideje 2000. július 14. • min. 30 m* alapterület, • forgalmas hely, elsősorban főutca vagy főtér, • földszinti, utcafronti bejárat. MATA­­AYWiTi\*J d A MILLENNIUMI WORLD MUSIC FESZTIVÁL BUDAPEST 2000. július 11. 19.00 órakor a Budai Parkszínpadon: Fanfare Ciocarlia Brave Old World 2000, július 12. 19.00 órakor a Budai Parkszínpadon: Romano Kokalo i Cubanismo! L MATÁV Music Mix 33 (3177736) Budapest VjVáci utca 33. Budai Parkszínpad (4669849) Budapest XIKosztolányi D. tér 1

Next