Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. július

2000-07-10

32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. JÚLIUS­­10., HÉTFŐ Kertvárosból lett a nyomorgók menedéke A Monarchia hadseregének első galíciai hadjárata óriási veszteségeket okozott 1914 augusztusában. Szeptembertől kezdve egyre több sebesültet szállítottak a frontról a magyar fővárosba. Budapest katonai parancsnoka ideiglenes barakk­kórház építését kérte a városvezetéstől. Októberben az Üllői út jobb oldalán, az Ecseri út torkolata és a Száva utcai villa­mosremíz közötti részen felhúzták az el­ső barakkokat. 1916-ban valamennyi na­pilap hírül adta: az Üllői úti kórháztábort ünnepélyesen is felavatták és Mária Valé­ria főhercegnőről nevezték el. A Mária Valéria-telep területén, tehát az Üllői út, a kispesti Határ út és a Gyáli, valamint az Ecseri út által határolt részen az első világháború előtt füves pusztaság volt. A századforduló táján az Ecseri út mentén szeméttelepet nyitott a főváros. A városból kifelé jövet az Üllői út és a Nép­liget sarkán a vasúti töltés mellett állt a vámház. A Mária Valéria-telep kiépülése után csendőrlaktanya lett belőle. Még egy nevezetesebb épület akadt akkortájt az akkor városszéli Gyáli úton: az 1909-ben felépült iskola. A Határ úti csárdáig az Üllői út mindkét oldalán kukoricaföldek, rétek húzódtak. Már a háború kezdeti időszakában is egyre több volt a sebesült, ezért két év alatt százhúsz kórházbarakkot építettek. A telep már másfél kilométer hosszan hú­zódott, szélessége pedig meghaladta a fél kilométert. A barakkok között sóderrel feltöltött utakat építettek, az épületek mentén virágot ültettek, gondozását a lá­badozó betegekre bízták. 1916-ban tíz újabb hatalmas barakkot építettek, immár téglából, később, 1918-ban újabb hatot, a telepet pedig bekerítették. Középen hadi­fogolykórház létesült, az új, téglából épültekben katonai elosztó kórházat ren­deztek be. 1918-ban, az őszirózsás forra­dalom után felszámolták a kórházat, és az üresen maradt helyiségeket civil lakások­ká alakították át. Az új lakásokat a frontról hazatérő ka­tonák - zömmel altisztek - és családjuk kapták. Mellettük a megszállt területekről Budapestre menekült szegény sorsú pol­gárok, munkások, kistisztviselők, hivatal­nokok jutottak lakáshoz. Olyan emberek, akik a beköltözés előtt a Ferencvárosi pá­lyaudvar mellékvágányaira kitolt marha­vagonokban nyomorogtak. Új otthonaik kezdetben kétszoba-konyhás lakásokból álltak. A konyhában vezetékes víz is volt. „Szolid kertváros, gondozott víkendtelep, ilyen volt a barakkváros történetének első fejezete” - állapította meg Szamos Rudolf a Valéria-telepről írt kötetében. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a ferencvárosi direktórium a városrész mostoha körülmények közt lakó, éhező, nyomorgó munkáscsaládjait költöztette a telepi lakásokba. 1920-ban a főváros a te­lep délkeleti oldalán ötvennégy fabarak­kot téglaépületté alakított át. Ezeket ne­vezték el később városi kislakásnak. Ké­sőbb mozi is épült, a legszegényebbek in­gyen ülhettek be a nézőtérre. Az Ecseri út mentén ugyancsak tégla­házak adtak otthont a rászorulóknak, de még mindig nyolcvan fabarakkban éltek emberek. Egyre több lett az egyszobás, komfort nélküli otthon. Huszonkét lakást rendeztek be egy barakkban, „alvégén” voltak a vízvételi helyek és a vécék, hu­szonkét családra, mintegy nyolcvan sze­mélyre jutott egy-egy ilyen blokk. A szennyvíz téglavályús csatornába folyt. 1927-ben engedélyezték a lakóknak kis élőkért létesítését, hogy valamelyest eny­hítsék a telep nyomasztó látványát. A hú­szas évek közepén családok sokasága ke­rült az utcára, mert képtelen volt a gyor­san emelkedő lakbért megfizetni. Kora­beli statisztika szerint száz, vidékről fel­vándorolt nincstelen közül húsz kapott munkát. 1926 és 1940 között Budapesten száz­­százötvenezer ember élt szükséglakás­ban, nyomortelepen. További százezren a főváros különböző kerületeinek pincéi­ben, zsúfolt tömegszállásain húzták meg magukat. A lakásgondok enyhítése érde­kében a főváros vezetősége a Zita és az Auguszta után a Mária Valéria-telepet is szükséglakótelepnek nyilvánította, de már ezekért a lakásokért is kellett fizetni. A Mária Valéria-telep napközi ottho­nának étkeztetőjében ezer személyre főz­tek ingyen, illetve minimális térítésért. Angol missziós munkaiskola nyílt, a Lord Weardale leányotthonban mintegy száz bentlakót foglalkoztattak, kézimun­káikat Svájcban és Angliában értékesítet­ték. A Nemzetközi Gyermekmentő Szö­vetség otthonának bölcsődéjében tíz cse­csemőre vigyáztak, óvodájában ötven, napközi otthonában harminc gyermeket gondoztak. A hivatalos szervek próbálták meg­nyugtatni a nélkülözőket, hogy csupán néhány esztendőt kell átvészelniük, és az­tán lassan egyenesbe jutnak. Ez azonban nem így történt. A harmincas-negyvenes években, több mint két évtizeden át ma­radt híres­ hírhedt nyomornegyed a Mária Valéria-telep. A korabeli lapok járvány­fé­szeknek, a város szégyentelepének bélye­gezték, ahol a szegénység, a nyomor mel­lé a bűn is letelepedett. Hírhedtek lettek a telep fiataljai is, akik rettegésben tartották a szomszédos kerületek - elsősorban Kis­pest és Pesterzsébet - tánciskoláit, szóra­kozóhelyeit. A Budapest Lexikon lakonikus rövid­séggel zárja a telep történetét, így ír: A 91 barakkból álló 816 egysejtű lakást 1957- ben bontották le. Mint ismeretes, itt épült fel a József Attila nevét viselő lakótelep. Kiss György Mihály A Mária Valéria-telep egy korabeli fotón forrás: Budapest lexikon Látvány körút Sikongatva kapaszkodik a fogaskerekű a Sváb-hegy oldalán. Ringó tempója össze­akasztja az utasok álmos tekintetét. Né­hány mountain bike-os a megálló felé pil­lant, álruhás ellenőrt kutat. A biciklisek hátradőlnek: a megálló öt­venese legfeljebb csak a jómód biztosítá­si ügynöke lehet. A férfi körülményesen verejtéket töröl homlokáról, és elindul az egykori Nagyszálló irányába. Valaha Ford T modellek parkoltak itt a kókusz­szőnyeg végén, nagy volt a téli és a nyári szezonban a nyüzsgés. Aztán mindez el­tűnt varázsütésre, és maradt a gyermek­gondozó szomorúsága. A negróízű gye­rekkor. A londinerszobákba allergiavizs­gálat, a hallba kardiológiai osztály költö­zött. A szálló híres mediterrán-alpesi kertjét a társadalmi igazságosság jelsza­vával feldarabolták. A leanderbokrok he­lyén a mai napig a személyzeti házakba költöző bérlők karalábéültetvénye nő. A fogas sváb-hegyi megállója és a végállomás között, a sínektől balra indul a Széchenyi-emlékút. Csendben kapasz­kodik a rejtőzködő új jómód villái között a Széchenyi-hegy egyik lucfenyős púpjá­ra. Eötvös József báró Karthauzi lakja a kezdőpontja, kicsiny faverandás svájci villa, mely úgy száznegyven éve a közíró alkotó pillanatait szolgálta. A városnak ezen a részén négy-öt fok­kal hűvösebb van, és enyhén párás a klí­ma, mintha Poprád óriás kertjeiben jár­nánk. Budapest legdrágább negyede már a kilencvenes évek elején, közepén gaz­dát cserélt, felvásárolta, újítja a bizonyta­lan eredetű nagytőke. Az ősgesztenyés parkok lombjai között megcsillan egy­­egy vörösréz eresz a napfényben, felbuk­kan egy-egy eredetire csiszolt kőbabás terasz. Relaxációs kazettán árulni lehetne a meredek kertek nyugalmát és madár­­füttyös csendjét. Azt beszélik, errefelé a partiszerviz és az internetes Mikulás-ren­delés a divat - most tanul a magyar estab­lishment élni. Gyermeke nem veri fel a fi­­lagóriák nyugalmát, bentlakásos alapít­ványi iskolákban, Bécsben vagy London­ban studíroz. Az egykori arisztokrata vil­lák új hőálló vakolata lassan elfedi a pénz és a szülők eredetét. A Látvány körút mégsem igazán itt, hanem a Széchenyi­­emlékmű után kezdődik. Az emlékút nagy kanyarral vissza, a Melinda út Bauhaus-szállói - az egykori Gestapo-házak­­ felé fordul. Budapest legizgalmasabb és legdrágább panorámá­jára hamis villák sora épül. A régit utá­nozzák, arányok és szellős elegancia nél­kül. Bizarr együttélés: az út egyik oldalán tornyok, műkő és márvány - habcsók­építészet­­, a másikon bodegás zártkert szalonnasütővel. A szédítő szépségű kanyarban magá­nyos telefonfülke áll. Alatta a Sas-hegy és a Gellért-hegy, távolabb, a pesti olda­lon a Gödöllői-dombság. Barátom sze­rint, aki itt nőtt fel, ez a fülke sok mindent látott már. Tantuszt, kétforintost, hirtelen szenvedélyt. Évtizedek óta foglalt. Bence Ottó FOTÓ: DOMANICKY TIVADAR ________Pest-Buda Számokban_________ Az 1559-es összeírás A törökök olyan értelemben feltétlenül jó gazdái voltak az ál­taluk elfoglalt magyarországi területeknek, hogy állandó gon­dossággal készítették az újabb és újabb gazdasági összeíráso­kat, török nevükön a deftereket. A XVI. század második felébe lépve Buda (és így természetesen Pest is) már jó két évtizede török kézen volt. Az 1560-as évek elején a török újabb össze­írást készíttetett a budai szandzsákról, ami, hasonlóan a koráb­bi defterekhez, „beszélő” számsorok sokaságát őrizte meg szá­munkra, és Káldy-Nagy Gyula jóvoltából ezek az adatok hoz­­záférhetőekké is lettek. Előző írásunkban a fél évtizede meg­szállt Budáról kaphattunk képet, most azt vonhatjuk vizsgálat alá, hogy majd húsz év török fennhatóság után milyen volt a középkori magyar királyság egykori fővárosának lakossága. Az első tény, ami világosan kiderül a lakosság létszámát rögzítő összeírás számsoraiból, az, hogy jelentős mértékben kevesbedett a keresztények és zsidók létszáma a Buda elfogla­lása után kevéssel (pl. 1546-ban) készített összeírások szám­adataihoz képest. A lakosok lélekszáma 1559-re a következő­képpen alakult: 1546-ban még 366 „gyaur” került összeírásra, szemben az 1559. évi 329-cel, ami azt jelenti, hogy számuk igen jelentő­sen csökkent. Ez a visszaesés nem lehet véletlen, főleg, ha ugyancsak visszatekintve 1546-ra, azt állapíthatjuk meg, hogy a zsidó lakosság száma még meredekebben csökkenő tenden­ciát mutat (101-ről 58-ra, tehát majd a felére esett vissza). Ez­zel szemben gyakorlatilag stagnált a koptnak nevezett ortodox balkáni cigányság közösségének száma. Mi lehet az oka ezek­nek a változásoknak? Az 1559. évi defter szerencsére erre is ad - legalábbis rész­ben - választ. A defter elkészítői ugyanis szerencsére rögzítet­ték, hogy az 1546-ban összeírt lakosság soraiban milyen vál­tozások következtek be az eltelt 13 év során. Mint az alábbi táblázatból is kiderül, beköltözésre is volt példa, táblázatunk utolsó sora pedig a korábbi lakosság időközben felnőtt és Bu­dán maradt gyermekeinek számát rögzíti (fiaik). Látni való, hogy a természetes halálozás mellett jelentősen növelték Buda jelentős mértékű fluktuációját az állandó szö­kések is. Ennek nyilván az immár tartóssá vált török uralom volt az oka, feltétlenül figyelemre méltó azonban, hogy a megszököttek számát jószerével alig gyarapította a keresztény lakosság, ellentétben a zsidósággal és a koptokkal, sőt a be­költözők is túlnyomórészt keresztények. Különösen szembeszökő a zsidóság képviselőinek tömeges távozása Budáról. Káldy-Nagy Gyula joggal állapíthatta meg: „Éppen az ő szökésük jellemzi legjobban a magyarországi tö­rök uralom első évtizedét.” Ez olyannyira így van, hogy nem csupán a budai lakos zsidóságra volt jellemző a szökés, hanem azokra is, akik úgymond „vendégként” éltek Budán. Őket 1546-1547 során írták össze. Ami számunkra különösen érde­kes, hogy a defter rögzítette előző lakóhelyüket is. A 25 „vendég” zsidó család a táblázat adatai szerint többsé­gében a török által megszállt Balkánról érkezett, a mai Bulgá­ria, Görögország, Jugoszlávia területéről, bár Isztambul révén az oszmán birodalom fővárosa is képviseltette magát. Ők te­hát valamennyien török alattvalók voltak már azt megelőzően is, hogy Budára költöztek volna, s mindezek ellenére álltak to­vább az általunk ezúttal vizsgált 1559. évre. Ezt összevetve a budai lakos zsidóság sorában tapasztalt nagyarányú költözé­sekkel, bizonyosan leszögezhetjük, hogy nem voltak megelé­gedettek a sorsukkal Budán. Tekintsünk most át a Duna túlsó partjára, Pestre. A volt ki­rályi főváros Budához képest Pest kisebb településnek számí­tott. Megőrződött adatai azonban szerencsés lehetőséget kí­nálnak arra, hogy általuk mintegy kontrolláljuk, vajon csak Budát jellemezte-e a lakosság állandó cserélődése. A két táblázat adatait összevetve az derül ki, hogy Pesten egyértelműen gyarapodott a lakosság száma a török uralom dacára. Áttekintve tehát Buda és Pest lakosságának 1559. évi adatait, valamint az 1541. évi török megszállás utáni állapo­tokhoz képest bekövetkező változásokat, meglehetősen nehéz lenne általános jellemzést adni. A számok tökéletesen tükrö­zik a megszállást követő zűrzavaros idők hétköznapjait. K. Cs. Családfők Nőtlen fiaik Nőtlen testvéreik Egyéb nőtlenek Összeírtak összesen Keresztények (gyaurok) 223 100 5­1 329 Zsidók 495 1 3 58 Koptok 594 63 Összesen 331 1096 67 387 Meghalt Eltűnt Megszökött Elköltözött Beköltözött „Halk” Keresztények 2093 2­5 137 45 Zsidók 12-70-391 Koptok 15-27­­ -409 Összesen 2363 . 995 216 55 Beköltözők száma Előző lakóhely 6 Isztambul-3 Kavala Vidin Szaloniki Monasztir -2 Belgrád Filibe 1 Szemendre Edime Brussza PEST 1559. ÉVI ADATAI A KÖVETKEZŐK Család­fők Nőtlen fiaik Nőtlen testvéreik Egyéb nőtlenek Összeírtak összesen Lakosság 275 3 2 37 ■ UGYANEZEK AZ ADATOK 1546-BAN Család­ Nőtlen Nőtlen Egyéb Összeírtak fők fiaik testvéreik nőtlenek összesen Lakosság 101 3,8 22 1­1 Ft-tól A GFA FOTO wmm 9x13 cm ELSŐ MEGRENDELÉS Információ: 464-738

Next