Népszabadság - PestVidék melléklet, 2000. november

2000-11-06

32 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2000. NOVEMBER 6., HÉTFŐ Freystädtler Jenő pasa, a legendák lovagja Lebontották a keleties nagyúr egykori palotáját a Múzeum körúton­­ Orgiákról pletykáltak a század elején Lovag Freystädtler Jenő pasa a régi Bu­dapest egyik titokzatos különce volt. A századforduló „ nagy életének ” legendás szereplője. Kortársai mulattak különös hóbortjain, fura öltözködésén, ugyanak­kor meséket szőttek mérhetetlen gazdag­ságáról, csodás fogatairól és híres női­ről. Aztán elfeledték. Néhány hónapja azonban váratlanul megjelent a neve az újságokban, amikor lebontották egykori palotáját a Múzeum utca 3. szám alatt. Freystädtler pasa nagyon gazdag em­ber volt, mégis koldusszegényen halt meg. Saját bevallása szerint csak Bécs­­ben tizennyolc házat tudott magáénak, Budapesten talán még többet. Hatalmas vagyona az emberek képzeletében vala­mi keleties fényben tündökölt, a pasa cím is egy keleti nagyúr képzetét keltet­te, és Freystädtler szívesen éltette ezt a képet fényűzésével, keleties öltözködé­sével. Mindenki ismerte, de igazán senki sem tudott róla sokat. Látványos passzi­ói ellenére zárkózott ember volt, talán ezért is alakult ki körülötte annyi legen­da. Életének valós részleteit ma már alig lehet felderíteni. Haláláról sincs pontos adat, csak egy-két mendemonda. Az ar­chívumokban nem őrzik képét, bár egy­kor állítólag sok karikatúra készült róla. Ki is volt ő? Vagyonát apjától, Freystädtler Antaltól örökölte, aki keres­kedéssel foglalkozott, s emellett ötven­ezer holdat bérelt az Esterházyak birto­kaiból. Apja szerezte a lovagi címet is, mégpedig birodalmi lovagi címet, mivel magyar báró majdnem minden meggaz­dagodott ember lehetett, osztrák lovag azonban nem. Jenő 1868-ban született, testvérei közül hármat említ a Magyar Zsidó Lexikon, bátyját, Vilmost és két húgát, Ilonát és Flórát — bár A különc vallomása címmel a 8 Órai Újságban megjelent emlékiratában (1938) azt mondja, öt fiútestvére született. A lány­testvérek közül Flóra nagy hírre tett szert szépségével, pazarlásával és erotikus ét­vágyával. De erről még lesz szó. Történetünk főhőse - mint az emlék­iratból kiderül - katonaiskolában tanult, s huszonöt éves koráig a hadseregben szolgált. Talán itt szerette meg a lovakat. „Állandóan húsz lovat tartottam. Egy­forma passzióval lovagoltam és hajtot­tam” — írta. Másik nagy szenvedélye XV. Lajos kora. Későn született ember­nek tartotta magát, mert valójában a XVIII. század első felében szeretett vol­na élni, XV. Lajos érett pompájában. Amikor huszonöt évesen leszerelt, s megkapta az atyai örökség rá eső részét, csaknem hatmillió koronát (jóval többet, mint az Országház építési költsége), mindent megtett, hogy megvalósítsa maga körül ezt az álomvilágot. A Múze­um utcai palotát 1896-ban megörökölte édesanyjától, s pazarul átalakíttatta, hogy „minden szeglete XV. Lajos vilá­gát idézze fel”. A szalon a Galeries des Glaces-t imitálta, a dohányzószoba az utolsó török szultán, Abdul Hamid do­hányzójának mása. Az utcai erkélyt és a lépcsőkorlátokat bearanyoztatta, az első emeleti udvari függőfolyosót csodálatos mintázatú ablakokkal üvegeztette be. Ezek az ablaktáblák egészen a ház le­bontásáig megmaradtak, az egykori pompa utolsó hírmondóiként. A lovag ruháinak három gardrób kellett: egy az utcai daraboknak, egy a vadászruhák­nak, egy pedig a pasa- és tiszti ruháknak. „Soha nem volt több öltözetem, mint kétszáz” - mondogatta szerénykedve. Udvartartásából elég csupán a főkomor­nyikot megemlíteni, aki előtte Rudolf trónörököst szolgálta. Pompakedvelése hajtotta keletre is. Hosszabb időt töltött Abdul Hamid ud­varában, ahol közelebbről megismerke­dett a szultán egyik kegyencével, Szé­chenyi pasával, sőt magával a szultánnal is. Nemsokára maga is megszerezte a pa­sa címet, miután egymillió frank körüli összeggel támogatta a Konstantinápoly és Medina közötti vasút kiépítését. A szultán udvarában ismerkedett meg azokkal a perzsa urakkal is, akiknek ré­vén aztán 1916-tól több évig Perzsia bu­dapesti tiszteletbeli főkonzulja lett. Kon­zuli címének köszönhette, hogy 1919- ben, a Tanácsköztársaság alatt nem ko­bozták el műkincseit. Gazdagságából mit látott a külvilág? Elsősorban híres fogatait, amint Buda­pest utcáin „kucsírozott”, azaz kocsiká­­zott velük: „kabátja gomblyukában az el­maradhatatlan nagy fehér szegfűvel, a Stefánia úti egykori kocsikorzón fekete amerikai trapperjei az érdeklődés hom­lokterébe állították érdekes alakját” - jel­lemzi a lexikon. Figurája több Krúdy­­műben is feltűnt. A Rezeda Kázmér szép életében például Rezeda látja őt az Andrássy úton: „éppen akkor hajtott erre Freystädtler fekete lovaival, mint Fülöp spanyol király, aki próbatemetést rende­zett az igazi temetés előtt. Az aranyozott fekete hintó mögött lépett át az úton Re­zeda.” Freystädtler rendkívül büszke volt egyedi fogataira, melyeket a főurak le­másoltattak. A XV. Lajos korabeli álom felidézésé­hez azonban a nők is hozzátartoztak. Emlékiratában maga vallotta, hogy ti­zenhét éves kora óta gyűjtötte a világ legszebb nőinek fényképeit. De a hús­vér hölgyeket sem vetette meg. Szerel­mes volt például Carré Katica műlovar­nőbe. Vikár György pszichiáter memoár­ja szerint az ő édesanyjának is udvarolt, sőt meg is hívta magához a családot: „Amikor anyám családját vendégül látta, palotája tornyában harangkondulás je­lezte az ebéd kezdetét, libériás inasok aranytálcákon szolgálták fel az ételt, arany evőeszköz volt a meisseni porce­lántányérok mellett.” Mindez igen lova­­gias közeledésre vall, a közvélemény azonban orgiákról, „nemzetközi” szere­tőkről tudott. Egykori inasa szerint a vö­rös bársonnyal bevont lovagteremben szerelmeinek lábszobrai álltak, érdemük szerint aranyozva, ezüstözve vagy bronzzal futtatva. Érdekes azonban, hogy húgával, Flórával 1898 óta nem be­szélt, mert egyszer meglátta Sz. gróffal egy csukott kocsiban, és talán húga válo­gatás nélküli szerelmeiről is tudhatott. A végzet asszonya Jákó Amália szí­nésznő személyében jelent meg Freystädtlernek. A hölgyet lányaként szerette, sőt lányává is fogadta. Utaztat­ta, taníttatta, házat építtetett neki a Gu­tenberg tér 2. szám alatt. „Egyedül vol­tam. Éjszaka gyakran felriadtam és azon meditáltam, hogy tulajdonképpen miért is élek? ... Jákó Amália megjelenése hir­telen megváltoztatott... amit iránta érez­tem, az sokkal mélyebb érzés volt, mint az, amit a szerelem szóval jelölnek meg. A szerelemben a férfi győzni akar, én nem akartam győzni, én csak kedvesked­ni akartam neki” - vallotta 1938-ban. Ekkor azonban már véget ért az idill. Freystädtler a harmincas években elsze­gényedett, kisajátították birtokai egy ré­szét, amelyek addig gyárainak szolgál­tatták a nyersanyagot, házakban fekvő millióit pedig a házkrach vitte el. Amália pedig elhidegült tőle. Élete utolsó éveit szegényen élte le. Fogatok helyett kénytelen volt megis­merni a „gyaloglás örömét”. Még van­nak, akik emlékeznek a magas, egyenes tartású, barna kalapos öregemberre. Pa­lotáit eladta. Szerelme, Amália a neki épített házban lakott, egy egész emeletet elfoglalva, de nem engedte meg, hogy az idős lovag hozzá költözzön. Nála lakott viszont a pasa húga, Flóra - ahogy a ház öregebb lakói tudták. Ekkorra már Flóra is elpazarolta minden vagyonát: kicsi, fe­kete öregasszony lett belőle. Az idős la­kók úgy emlékeznek, Freystädtler meg­járta a koncentrációs tábort, onnan is Amáliához jött vissza, ám ő akkor sem fogadta be. Azt mesélik, hogy a vén kü­lönc ott halt meg a ház előtt, a Gutenberg téren, egy padon. Más mendemonda sze­rint azonban kórházban hunyt el, egy-két évvel a háború után. Csak a ruhája és két, üres befőttesüveg maradt utána. Csordás Lajos ilyennek látta a Vérmezőn „kucsírozó” Freystädtler pasát Zórád Ernő, és egy húszas években készült vázlat alapján ilyennek festette meg lapunk számára ma Általánosan elfogadott ismérv, hogy egy település fejlettségének egyik meghatározó fokmérője az ipar, az iparosodottság mértéke. Nem meglepő hát, hogy bő másfél évtizeddel a török kiűzése után a szabad királyi városi rangot visszaszerezni akaró Budán is meglehetősen gyorsan kibontakozóban volt az ipar és kereskedelem (Lipót császár és király az úgynevezett Diploma Leopoldinummal végül 1703-ban adta vissza mind Pestnek, mind pedig Bu­dának a szabad királyi városi rangot). A visszafog­lalás után a Haditanács rendelkezése folytán a Vár­ba német katolikusokat, míg a Vízivárosba és Pestre szerbeket és magyarokat lehetett telepíteni. Az új lakosok tekintélyes hányada polgárjogra is szert tett, köztük jó néhány iparos. Hogy 1702-ben ezek a budai kereskedők és iparosok hányan voltak, azt Dóka Klára főlevéltáros A budai kézművesség a tö­rök kiűzése után című, 1985-ben publikált írásából kölcsönzött adatok révén tudhatjuk meg. A budai iparosok és kereskedők számát összesítő táblázat adatai elárulják, hogy 1702-ben a legtöbb iparos a Várban és a Vízivárosban, tehát Buda legelő­kelőbb negyedeiben lakott. A kétféle felekezethez tartozó szerb népességben nagyjából ugyanolyan arányban fordultak elő iparosok, ám létszámukat te­kintve jóval többen (102-en) voltak a görögkeletiek között (48). Ez a különbség az adózó össznépesség felekezeti arányait tükrözi. A kereskedelem térhódí­tása már korántsem volt nagymértékű a Vár és a Vízi­város területén. E tekintetben a görögkeleti szerbek álltak az első helyen: adózóik majd 8 százaléka élt kereskedelemből. Budának tehát számottevő ipara volt: 1522 adózó lakosából 549-en űztek valamilyen ipart (36,07 százalék), ám csupán 74-en foglalkoztak kereskedelmi tevékenységet (4,86 százalék). Nem érdektelen áttekinteni azt sem, hogy a bu­dai iparosok közül akkoriban hányan rendelkeztek ingatlannal. Az alábbi táblázat adataiból kiderül, hogy az összes adózó többsége - függetlenül attól, hogy melyik városrészt lakta, vagy mely felekezethez tartozott - saját házzal bírt, csupán a Víziváros lóg ki a sorból, ám még itt is az adózók felének volt ingatlanja. Összességében az adózók közül 1202-nek volt háza (78,97 százalék), ami megállapodott anyagi viszonyokat sejtet. Az iparos háztulajdonosok esetében az arány hasonló: 401 iparosnak volt in­gatlanja (73,04 százalék), ám az iparűzők közül a vízivárosiakon kívül az újlakiak és tabániak tekin­télyes hányada sem birtokolt saját épületet. Ugyanakkor a görögkeleti szerb iparosok közül szinte mindenki saját házában élt. Ha viszont azt vesszük szemügyre, hogy az ösz­­szes háztulajdonos közül hány százalék volt ipa­ros, akkor összességében csak 33,69 százalékuk­nál állapítható meg saját ingatlan birtoklása. E téren nagy ingadozást láthatunk, tapasztalha­tunk: a Várban és a Vízivárosban épülettel bí­róknak több mint a fele ipart űzött, a újlakiak és tabániak közül viszont csak kevesebb mint ötö­dük. Ezek az arányok kellőképpen érzékeltetik az adott terület iparának fejlettségét. A HÁZTULAJDONOS IPAROSOK ARÁNYA Buda tehát nem egészen két évtizeddel a török uralom lerázása után már fejlett iparral rendelke­zett, és iparosainak többsége szilárd anyagi hátteret tudott teremteni magának. Ez viszont a kereslet bő­ségét jelzi, nem csoda hát, ha 1702 után a város visszakapta szabad királyi városi privilégiumait. K. Cs. ________Pest-Buda Számokban_________ A budai ipar 1702-ben AZ IPAROSOK ÉS KERESKEDŐK ARÁNYA AZ ADÓZÓK KÖZÖn Városrész Adózó Iparos% Kereskedő% Vár 217 118 54,378 3,68 Víziváros 383 217 56,65 25 6,52 Újlak 102 26 25,49--Tabán (német) 138 29 21,02--Eddig össz.: 840 390 46,42 33 3,93 Görögkeleti szerb 438 102 23,28 35 7,99 Keresztény szerb 216 48 22,226 2,77 Országút 289 32,14--Összesen: 1522 549 36,07 74 4,86 Összes adózóból Iparosok közül Háztulajdonosok Városrész háztulajdonos háztulajdonos közül iparos fő% fő% % Vár 159 73,27 86 72,88 54,08 Víziváros 215 56,13 127 58,82 59,06 Újlak 94 92,15 17 65,38 18,08 Tabán (német) 97 70,28 19 65,51 19,58 Görögkeleti szerb 417 95,20 100 98,03 24,94 Keresztény szerb 198 91,66 43 89,58 21,71 Országút 22 78,579 100 40,90 Összesen: 1202 78,97 401 73,04 33,69 A Nagyi is benne van... Megyei Telefonkönyv - az Ön cégét is itt keresik. 2040 Budaörs, Baross u. 89. Tel.: 06 23 504 902, Fax: 06 23 504 909 Internet: www.telefonkonyv.hu, e-mail: telefonkonyv@mtt.hu

Next