Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. március
2001-03-14
36 NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. MÁRCIUS 14., SZERDA Az ismeretlen márciusi ifjak A forradalom lapjának későbbi szerkesztője, Pálffy Albert vékony hangja miatt nem szónokolt Ezerszer végigkísértük már gondolatban a márciusi ifjakat azon a nagy napon a Pilvaxtól a Nemzeti Színházig. Láttuk őket gyülekezni kora reggel a Pilvaxban, elindulni az egyetemisták mozgósítására, láttuk, ahogy lefoglalták Landerer és Heckenast nyomdájában a sajtót, szavaltak a szakadó esőben a múzeum előtt, s vonultak tovább a Várba a helytartótanácshoz, hogy kiszabadítsák Táncsicsot, este pedig a Nemzeti Színházban megtekintették a Bánk bánt. Tudjuk, hogy a menetben ott volt Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, talán emlékszünk Degré és Vidáts nevére is. A többiek tömeggé váltak a kollektív emlékezetben. Csak a történészek ismerik, ki volt még ott a nagyokkal s mi szerepük volt az elfeledetteknek. Két hete megjelent egy vaskos kötet a Nemzeti Múzeum kiadásában, amelyből nyomon követhetjük a háttérben állók cselekedeteit is. A márciusi ifjak nemzedéke című könyvről van szó, melyben huszonöt márciusi ifjú életrajzát, pályaképét találjuk mai történészek, irodalomtörténészek tollából. Március 15. reggelén, úgy hat óra tájban érkezett Pestre hajóval Degré Alajos, a jogász és drámaíró, Petőfi körének tagja, s fogalma sem volt, mibe csöppen, az előző heteket ugyanis a Délvidéken töltötte, ahol nem nagyon foglalkozott politikával. Első útja természetesen a Pilvaxba vezetett. Meglepte, hogy a kávéház előtt kisebb tömeg várakozik. Degré átpasszírozta magát a sokaságon, amikor éljenzés hallatszott, éppen akkor érkeztek a vezérek, Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek... Például a huszonegy éves Bulyovszky Gyula, a már ismert újságíró, költő. Petőfi a forradalom reggelén, ott a Pilvaxban mutatta be őket egymásnak, de akkor ismerte meg Degré Vasvárit és Nyáry Albertet, a húszéves joghallgatót is. Ott volt a nagyokkal az ifjak közül Oroszhegyi Józsa orvostanhallgató, Petőfi elmaradhatatlan társa, Sükei Károly, a huszonnégy éves kritikus és költő, Lisznyai Kálmán költő, Hamary Dániel orvos, s ott van reggeltől a fiatalokkal a negyvenéves Egressy Gábor, aki este a Nemzeti Színházban majd Petur szerepében lép fel. Talán jelen volt Pálffy Albert is, áld később a forradalom lapját, a Márczius Tizenötödikét szerkesztette, de aznap egyetlen szónoklatot sem mondott: állítólag nagyon vékony hangja volt. Bozzai Pál, a tehetséges költő szintén csak csendes szemlélője volt a nap eseményeinek. De említhetnénk a huszonegy éves Vajda Jánost, a későbbi nagy költőt is. A Pilvaxból az ifjak az egyetemekre indultak. Az orvosi karon (a mai Semmelweis utca és Kossuth Lajos utca sarkán) Korányi Frigyes éppen Sauer Ignác belgyógyászati előadását hallgatta, amikor odakintről lárma hallatszott, a medikusok odarohantak az ablakhoz: „az utcán állott Petőfi Sándor és halálsápadtan a »Talpra magyart« szavalta”. Korányi ezután maga is részese lett az eseményeknek. A jogászoknál (ugyanott, ahol a mai jogi kar is található) Vidáts János tűnt fel, aki mint joghallgató mondott beszédet az Egyetem téren, később pedig a Länderer és Heckenast-nyomdában ő volt az, aki a nép nevében lefoglalta a nyomdagépet. A tömeg szakadó esőben ért az épület elé, s míg odabenn nyomtatták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, az ifjúság hangadói szónokoltak. Olyanok is szóhoz jutottak, mint Bulyovszky Gyula, Egressy Gábor és Degré Alajos, akit láttunk reggel a hajóval megérkezni. A kedvenc rétor Vasvári volt. Tudjuk, hogy ott állt a tömegben a harmincnégy éves Egressy Béni is, aki annyira fellelkesült a Nemzeti daltól, hogy még aznap megzenésítette. Az események délután a Nemzeti Múzeumnál folytatódtak. Petőfi ekkor nem szavalta el a múzeum lépcsőjén a „Talpra magyart”, mint ahogy azt idealizált képek mutatják. A következő napokban az itteni népgyűléseken viszont igen. A legenda forrása valószínűleg a Nemzeti dal kottájának a borítója volt, amelyen az idealizált kép látható. Valószínűleg a múzeum előtt csatlakozott a tömeghez Birányi Ákos ügyvéd, újságíró, aki már 1848 áprilisában megjelentette a forradalom első három napjának történetét. Valószínűleg szemtanúja volt az eseményeknek Kléh István is, a későbbi bankár (a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója), aki még Birányinál is hamarabb vetette papírra a forradalom napjainak krónikáját. A gyűlésre kivonultak Lövei Klára vezetésével a Teleki Blanka-féle nőnevelde kisasszonyai is — Vasvári volt a történelemtanáruk! A következő állomás a Városháza (a mai Március 15. téren). Petőfi, Jókai és Vasvári mellett Degré Alajos és Egressy Gábor is belép a tanácsterembe. Nem kellett sokat győzködniük a városatyákat, hogy adják áldásukat a Tizenkét pontra, sőt Rottenbiller alpolgármester maga is szólt a néphez. Ezután a húszezres tömeg a Várba indult. Útközben állítólag Vajda János rövid, de radikális szónoklatot mondott egy kofaasztalról, miszerint fegyverrel kell a szabadságot kivívni. Mint ismeretes, a helytartótanács (a mai Kapisztrán téren) „sápadt vala és reszketni méltóztatott”. Táncsics kiszabadult, de este hiába várták a Nemzeti Színházba, ahol a tömeg félbeszakította a Bánk bánt. Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta a színpadon Petur jelmezében, Laborfalvi Róza pedig Gertrúdként kokárdát tűzött az ifjú Jókai mellére, pecsétet téve ezzel kettejük sorsára s a nagy nap történetére. Csordás Lajos Korabeli karikatúrán Pálffy(áll), Petőfi (jobbra) és ismeretlen társaik A költő aznap a múzeumnál nem szavalta el a Nemzeti dalt FORRÁS: A MÁRCIUSI IFJAK NEMZEDÉKE Helyszíni szemle: Les Amis Rendőrök állnak a II. kerületi kapitányság előtt, és beszélgetnek. Ritka pillanat, gondoljuk, és ez valóban így lehet, hiszen az elmúlt héten annyi pénzszállító autót raboltak ki, hogy a rendőröknek két üldözés között éppen csak arra maradt idejük, hogy elszívjanak egy standot, és bekapjanak egy bablevest. Erre viszont aligha a kapitányság bejáratától méterekre álló Les Amis étteremben került sor, ott ugyanis az étkezés nem a bableves rekordidejű betermeléséből áll. Ez az a hely, ahol megadják a módját a terítésnek, a felszolgálásnak, és az ételek is leginkább egy nyugalmat árasztó csendéletre hasonlítanak. Mi tagadás, kicsit feszengve ülünk be, érezzük, hogy itt nem lesz hablatyolás a lányokról, meg nem lesz itt asztalveregetés a söröskriglivel, hogy de hiszen az Illés Béla amúgy nagy ász, csak a válogatottban nem megy neki, hát érted, apukám! Nézzük a terítéket, kicsit izgulunk, hogy a megfelelő ételhez a megfelelő eszcájgot használjuk majd, várunk. Lassacskán aztán oldódik bennünk valami, ki tudja, mitől. Talán a pincérek figyelmessége, talán a falon lógó eredeti, németalföldi mesterektől származó olajfestmények mély tónusa, talán a hangszórókból felénk hömpölygő diszkrét dzsessz nyugtat meg, ki tudja. Arra gondolunk, lehet néha így is. Elegánsan, visszafogottan, igaz, kicsit borsosabb árakért, viszont mindenből a legjobbat. Jön a főnök, leül mellénk, csevegünk. Azt mondja: higygyük el, amikor az ember jót csinál, pontosan ugyanazokat a mozdulatokat végzi el, mint amikor rosszat. És akkor már miért ne csinálna jót?! Aztán az étterem egyébként ugyancsak művészi kivitelű prospektusára bök, amelyen egy Brillat- Savari-idézet olvasható. „Aki vendégül látja a barátait, de nem ügyel arra, hogy mily ebéd készül számukra, nem méltó arra, hogy barátai legyenek.” Üzletemberek érkeznek, látszik rajtuk, hogy otthonosan mozognak ebben a világban. Beszélgetnek a kulináris gyönyörökről, a méltó módon kezelt borokról, az illendően szervírozott ételekről, és mi arra gondolunk, szólni kellene a séfnek, legyen már bableves is, mert ha a rendőrök ide járnának ebédelni, talán elegánsabban bírságolnának, amikor az ember a vendéglátás értékein merengve ufófejjel áthajt a kereszteződésen, mit sem törődve azzal, hogy a lámpa pirosabb már nem is lehetne. Trencsényi Zoltán Elegánsan, visszafogottan fotó: domaniczky tivadar ____________Régi Hírünk a Világban_____________ Az oktatás szelleme skolasztikus Jan Ackersdijck útinaplója 1823-ból (4.) Utazónkat, aki hazájában iskolaigazgató is volt, és néhány év múlva az utrechti egyetem professzora, érthető módon kíváncsi volt a pesti egyetemre, és általában az oktatás állapotára Magyarországon. Elszakadván társaitól, két napot is áldozott rá, hogy alaposan tanulmányozza az egyetemet, az ott folyó oktatást. (E komoly és kissé száraz két nap közé frissítő gödöllői kirándulást is beiktatott mindent gondosan megtervező útleírónk.) Ellátogatott az egyetemi előadásokra, miközben számos tanárral megismerkedett, vegyes benyomásokkal: az egyetem könyvtárát és az egyes karok felszereltségét hiányosnak s tudományos tekintetben elmaradottnak tartotta. A tanárokról sem túl jó a véleménye, tetszését egyedül Schedius Lajos, az esztétika tanára nyerte meg, aki egyben a pesti evangélikus egyház és oktatás kiváló alakja is. (A holland utazó magyarországi útinaplóját a Helikon Kiadó tette közzé 1987-ben; a közreadott részeket ebből a kiadásból közöljük.) November 13., csütörtök. Ma reggel levelet írtam Rotterdamba. Pesti tartózkodásom fontos pontja az egyetem. A hallgatók létszáma az elmúlt évben nem kevesebb mint 985 fő volt. Sikerült egy órarendet is szereznem, amely áttekintést ad az itt oktatott tantárgyakról. Ma reggel a könyvtárat néztem meg. Ez egy korábbi kolostor épületének szép termében található. A könyvtár felépítése egyszerű, és úgy tűnt, jól használható. Állományáról egy futó látogatás alkalmával nem lehet igazán véleményt mondani. Kéziratritkaságok, régi nyomtatványok stb. szinte alig vannak itt. A könyvtár naponta nyitva áll az olvasók előtt, akik azonban csak a könyvtártól erre a célra elkülönített helyiségben tartózkodhatnak. A magasabb beosztású tisztviselők és a professzorok vihetnek haza néha könyvet, a hallgatók nem. A könyvtárban nagyon ügyelnek arra, hogy a cenzúra által tiltott könyveket ne lehessen olvasni. A professzorok azonban külön kérésre megkaphatják ezeket, de ahogy mondták, ők általában félnek ettől, mert attól tartanak, hogy emiatt gyanúba keverednek. II. József uralkodása alatt készítették el az egész könyvtár betűrendes katalógusát, amit azóta is folytatnak, és jelenleg 24 fólió nagyságú kötetből áll. A katalógus nyomtatott fejlécén a következő rubrikák vannak: szerző, cím, nyomtatási hely, év, alak, kötet, szekrény, polc. Azt a helyet, ahol a könyv a polcon található, nem tüntetik fel. Évente rendszerint csak 500 bécsi forintot költenek vásárlásra, de adandó alkalommal nagy és fontos művek beszerzéséhez nagyobb összeget is lehet kérni, és ezt rendszerint meg is adják. A természetrajzi szertárt nem láttam, mivel azt mondták, hogy nincsenek benne túl jelentős tárgyak. Az anatómiai és kórtani szertár nagyon kicsi és hiányos. A természettudományi eszközök színvonala egyáltalán nincs összhangban a tudomány mai állásával. Az évi járandóságot sem fizetik ki teljesen. A háború alatt még jóval enyhébb szellem uralkodott, akkor például még nagy öszszeg állt rendelkezésre az új obszervatórium építésére, most pedig sorsára hagyják kihasználatlanul, hogy az ott megfigyeléseket végző professzor fizetését, ami nem nagy összeg, megtakarítsák. Ma nem voltak olyan előadások, amelyeket szívesen meghallgattam volna, ugyanis a hét folyamán minden fakultáson van néhány egész vagy félnapos szünet, amikor nincsenek előadások. Így volt ez ma tíz óra után a jogi és a filológiai fakultáson is. Délután egy művészi tárgyakat készítő üvegfúvómestert látogattunk meg. Este látogatást tettem Schedius professzornál (Schedius Lajos 1792-től az egyetemen esztétikát, görög nyelvet és pedagógiát tanított), aki igen barátságosan fogadott. Hosszan beszélgettem vele az oktatás magyarországi helyzetéről és az ország állapotáról általában. Sok mindent megvilágított és tudomásomra hozott, túl sokat azonban ahhoz, hogy itt mindent leírjak. Az alsóbb szintű oktatás általában nyomorúságos: gondot fordítanak ugyan az olvasásra és az írásra, de többre nem. A gimnáziumok többnyire a papság kezében vannak, és az innen kikerülő ifjak roszszul felkészítve jönnek az egyetemre. Az oktatás szelleme még mindig nagyon skolasztikus: a professzorok előírt kézikönyvek alapján kénytelenek előadásaikat megtartani, vagy ha maguk írnak könyvet, cenzúráztatva kinyomattatni. Állandó gyanakvás és szűklátókörűség kíséri munkájukat, így felvilágosultabb gondolatokat, nézeteket csak néha-néha lehet becsempészni az előadásokba, a könyvekbe. A hallgatóknak tanulmányaikban minden lépésük meg van kötve. Nem tanulhatnak sem többet, sem kevesebbet, mint amit a szabályok megengednek. Ennek rendszerint az a következménye, hogy csupán igen középszerű embereket képeznek, és hogy a leginkább tehetségeseket, akik legkevésbé tudják ezt a kényszert követni, legtöbbször elkedvetlenítik. F. B. Schedius Lajos