Népszabadság - PestVidék melléklet, 2001. április

2001-04-20

28 NÉPSZABADSÁG PESTVIDÉKI SPORT 2001. ÁPRILIS 20., PÉNTEK Bagi gólvágó a kapuban M­eglepetések az Arany Ászok Magyar Kupában Labdarúgás TUDÓSÍTÓINKTÓL A labdarúgó Arany Ászok Magyar Kupa viadal megyei első fordulójának folyta­tásán három döntetlen született, s ez az alacsonyabb osztályú hazai gárda - Érd, Pusztavacs, Pilis - továbbjutásának ked­vezett. A Pilis az I. osztályú Gyomrot búcsúztatta, az ugyancsak az első vonal­ban szereplő Makád, Tököl és Iklad Wilker SE vereség miatt esett ki. A me­gyei első vonal 18 szereplője közül 9 nem lehet ott a május 2.-i fordulóban. A Bag a második félidőben már 4-0- ra vezetett Sződön. Peller Gábor edző ekkor Jeszenszky kapus helyére Szekula Ferencet állította be a kispadról, hiszen a jeles csatár nagyon szeret védeni. Ekkor szépített a hazai együttes, s 6-1 lett a végeredmény. A május eleji folytatáson az NB III-as Gödöllő mellett 9 első, 14 másodosztályú csapat, valamint 8 körze­ti gárda játszik majd. A Pest megyei NB-s együttesek később kapcsolódnak be a küzdelembe. Eredmények: Isaszeg-Makád 3-1, Dánszentmiklós-Nagykőrös 0-5, Érd-Tárnok 1-1, Pusztavacs-Újhartyán 2-2, Szigetbecse-Maglód 2-1, Tahitótfalu- Pilisszentiván 1-7, Visegrád-Pomáz 3-2, Piliscsaba-Tököl 1-0, Dunabog­­dány-Gödöllő LC 1-4, Pilisszentlász­ 16,Vecsés 1-5, Sződ-Bag 1-6, Duna­­varsány—Ráckeve 2-4, Kóka—Nagykáta 4-5, Tápióság-Tápiógyörgye 1-5, Süly­­sáp-Iklad 6-1, Pilis-Gyömrő 3-3. NB II: WINNER-SPORT-CSOPORT Balassagyarmat-Kistarcsa 1-0 (1-0) Balassagyarmat, 500 néző. Jv.: Saskőy. J.: Hell, Nahóczky. A körzeti bajnokságok legutóbbi fordulójának eredményei Buda: Biatorbágy-Érd 1-5, Tárnok Oázis-Diósd 2-1, Budajenő-Solymár 2-2, Sóskút-Tinnye 0-2, Herceghalom- Százhalombatta Szenior SE 1-4. Az élme­zőny: 1. Érd 46,2. Solymár 28 (47-25), 3. Százhalombatta Szenior SE 28 (35-27) ponttal. Gödöllő: Kerepes-Szada 3-1, Val­­kó-Erdőkertes 3-2, Pécel-Dány 5-1, Kistarcsa SC-Gödöllő LC II 1-1, Mogyoród-Galgamácsa 2-0. Az élme­zőny: 1. Pécel 39, 2. Valkó 36, 3. Szada 34 ponttal, eggyel kevesebb mérkőzés­sel. Monor-Cegléd: Gyömrő II-Maglód II 2-1, Dánszentmiklós-Monor II 5-1, Pilis II-Albertirsa 2-4, Úri-Mende 1-0, Nyáregyháza-Ceglédbercel 2-2, Mono­­rierdő-Ecser 3-0. Az élmezőny: Albert­­irsa 48,2. Monor II 41,3. Üllő 35,4. Úri 28 pont. Nagykáta: Tápiószecső II-Nagykő­­rös II 1-0, Tápiószele-Sülysáp II 7-0, Tápiószőlős-Tápióbicske 2-1, Szentmár­­tonkáta-Újszilvás 2-0, Pánd-Törtel 2-2. Az élmezőny: 1. Tápiószele 35, 2. Tá­­piószőlős 31, 3. Szentmártonkáta 25 ponttal. Ócsa-Dabas, Diego FC Dabas II­­Inárcs 3-3, Alsónémedi Junior-Újlengyel 2-2, Alsónémedi-Bugyi ASE 7-0, Tatár­­szentgyörgy-Felsőpakony 1-3, Ócsa- Pusztavacs 7-1. Az élmezőny: 1. Ócsa 40, 2. Alsónémedi 32, 3. Felsőpakony 27. (Az Újlengyel és a Bugyi ASE versenyen kívül szerepel a bajnokságban.) Ráckeve-Szigetszentmiklós, Tököl II-Pereg 1-4, Ráckeve II-Szigetszent­­márton 1-2, Dunaharaszti II-Áporka 2-2, Szigetújfalu-Halásztelek II 1-1, Szigetcsép-Majosház 2-3, Szigetszent­­miklós II-Szigetbecse 1-1. Az élme­zőny: 1. Szigetbecse 30, 2. Pereg 28 (39-19), 3. Szigetszentmiklós II 28 (38-23), 4. Halásztelek II 28 (33-18) ponttal. Szentendre: Visegrád-Pilisszántó 3-1 (a hazai mérkőzéseit pályahiány miatt dömösi albérletben játszó Viseg­­rád a veretlen éllovast győzte le), Sziget­­monostor-Pilisszentkereszt 0-1, Pilis­­csaba II-Tahitótfalu 0-3, Kisoroszi- Pócsmegyer 4-3. Vác, A osztály: Perőcsény-Váchar­­tyán 0-1, Dunakeszi VSE-Vámosmikola 22-0 (a dunakeszi Lőrincz László hét gólt rúgott), Vácduka-Kisalag 10-2, Letkés-Verőce 1-2, Szokolya-Nagyma­­ros 0-1, Acsa-Kosd 3-2, Váci Remény­­ség-Csomád 2-3. Az élmezőny: 1. Du­nakeszi VSE 46, 2. Verőce 43, 3. Vácdu­­ka 38 pont. B osztály: Penc-Kóspallag 0-1, Vácrátót-Rád 6-0, Kismaros-Szob B 2-0, Csővár-Kisnémedi 1-1, Püspökszilágy- Püspökhatvan 1-1, Kisalag B-Vácduka B 0-1, Márianosztra-Galgagyörk 0-0. Az élmezőny: 1. Vácrátót 41, 2. Vácduka B 39, 3. Kismaros 33 pont. Kocséri henger Domonyban Kézilabda Megyei bajnokság, Szupercsoport. Férfiak: Vecsés-Erdőkertes 32:22, Du­nakeszi KK-Gödöllői EAC 17:18, Do­­mony-Kocsér 20:36, Dabas-Martonvá­­sár 25:20, Budakalász-Mogyoród II 17:19, Albertirsa-Taksony 27:29, Váci KSE II-Tápiószele 23:20. Nők: Tak­­sony-Albertirsa 27:14, Vecsés-Tápió­­szele 24:28. Női I. osztály: Martonvá­­sár-Csömör 7:17, Gödöllő-Galga­­györk 48:18, Tápiószentmárton-Tó­­almás 20:23. Jó minőségű rét (7,5 hektár) kaszálásra vagy igénybe vehető megegyezés szerint (Budapest XXIII. kerület, az AUCHAN Áruház mellett). Telefon: 286-1254 jhuhsi 45 mm-es, II. oszt. TRAPÉZLEMEZEK nagy árengedménnyel kaphatók! Nagy Bt. 5100 Jászberény, Kossuth u. 102/A Fax: (57)406-358 Rádiótel. :06(30)953-3467 E-mail: nagybt@jasztel.hu www.seat.hu SEAT Cordoba 2 390 000 Ft-tól. Viharos lendület. Tiszta technológia. A modern SEAT Cordoba az érzések autója. A kényelemé, a tökéletes belső és a dinamikus külső vonalvezetésé, a biz­tonságé és a technológiáé. A családias négyajtós változat mellett a sportos kétajtós SEAT Cordoba már 2 390 000 forinttal elérhető. SEAT Dunakanyar 2600 Vác, Híradó út 2. Tel.: 27/314-608, Fax: 27/314-609 e-mail: seatdk@elender.huH T A képen látható modell extrafelszereltséget tartalmaz. Utcai kosárlabda Ebben az évben ötödik alkalommal ren­dezi meg a Pest Megyei Sportigazgatóság a megyei kosárlabda- és a megyei diák­sportszövetséggel karöltve a Pest Megyei Utcai Kosárlabda-bajnokságot. A ver­senysorozatban tíz forduló kerül lebonyo­lításra május, június, augusztus és szep­tember folyamán. Május 1-jén az elsőnek a váci Duna-part, szeptember 8-án az utolsónak a nagykőrösi Deák tér lesz a helyszíne. A többi fordulót Székesfehér­várott, Gödöllőn, Monoron, Százhalom­battán, Szentendrén, Cegléden, Eszter­gomban és Budapesten bonyolítják le. A fordulókban a legtöbb pontot elérő együt­tes nyeri el a bajnoki címet. Minden ver­senynapon az első öt, a második három, a harmadik kettő, minden további résztvevő egy-egy pontot kap. Azonos pontszám esetén a több fordulóban való részvétel, a jobb helyezések, az összes győzelmek, il­letve az egymás ellen elért eredmények döntenek. A mérkőzéseket a férfiak öt, a nők három korcsoportban játsszák, de emellett lesz egy vegyes, korhatár nélküli korcsoport és egy fogyatékoscsoport is. Egy csapat négy játékost nevezhet, de a mérkőzéseket hárman játsszák egy pa­lánkra 21 pontig vagy 15 percig. Egy ko­sár egy pontot ér, illetve az 5,6 méteres vonalon túlról elért kosár kettőt. V. S. Első lett a régi vendég Gödöllőn és Róma környékén is hózápor volt Az elmúlt évben toborozták az 1987- es születésű labdarúgók Pest megyei válogatottját, amely februárban a tö­köli nemzetközi teremtornán győze­lemmel mutatkozott be. Most szabad téren is bizonyított, a területi váloga­tottak székesfehérvári viadalán csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a második helyre a csapat. Varga Károly edző elevenítette fel a történteket. A fiatal szakember az NB I B-s Monori SE mestere, s mivel csapa­ta szabadnapos volt, a bajnokságban szerencsére még nagyobb intenzitással foglalkozhatott a fiatalokkal. A MÁV Előre-pályán Budapest csa­pata ellen kezdtek, s a fővárosiak kétgó­los vezetése után, a második félidőben Zechner duplájával, valamint Rácz talá­latával 3-2-re fordítottak. Csór község­ben Széchenyi és Józsa találata döntött a nógrádiak ellen, majd a finálét Fehérváron vívták, mégpedig a házigaz­dák ellen. A helyieknek a döntetlen is elég volt az elsőséghez, s bár Urbán ré­vén Pest megye vezetett, végül 1-1-es eredményt hozott a 2x40 perc. A két hét­pontos közül Fejér megye egy góllal ke­vesebbet kapott, s ez döntött a javukra. Varga Károly véleménye szerint a dolgok szerencsésebb összejátszása esetén győzhettek volna. Az első két meccsen kihagyott sok helyzet, néhány kulcsjátékos hiányzá­sa, Hirsch Attila eltiltása egyaránt ron­tották esélyeiket. A második hely azon­ban nem lebecsülendő, s ehhez társul az a tény, hogy Halász Attilát a torna leg­jobb kapusának választották. A másik hálóőr a ráckevei Sándor István volt. Az együttes többi tagjai: Farkas Péter, Tóth Márton (Nagykőrös), Gach Balázs (Solymár), Zechner Patrik, Farkas Ro­land (Váci VLSE), Józsa Zsolt, Suhajda Tamás (Diego FC Dabas), Széchenyi Márton (Cegléd), Urbán András (Biatorbágy), Rácz József (Tárnok), Plausin Gergő (Szigetszentmiklós), III Gergely (Tápiószecső), Korán Péter (Érd), Harnisch Ákos (Pilisszentiván). A kiírás szerint legfeljebb NB II-es labdarúgók játszhattak, s ez a kikötés az 1985-ös születésűek viadalát is érin­tette. Ebben a korosztályban már nem ment ilyen jól a Pest megyei válogatott­nak, csupán a harmadik helyen végez­tek. Székesfehérvár után ezt a teljesít­ményt ismételték meg a PLSZ hagyo­mányos Duna Kupa-viadalán. A gödöl­lői első két meccset elvesztették, csu­pán a befejező veresegyházi találkozón javítottak a Sala Bolognese legyőzésé­vel. Immár tizennyolcadszor került sor a hagyományos erőpróbára. Már az első tornákon itt volt a német Ludwigshafen gárdája, s a legutóbbi hároméves kiha­gyás után most meglepően jól szere­pelt, első lett a csapat. Ilyen jó helytál­lásra az elmúlt 12 évben nem volt pél­da, olasz, portugál és négy török szár­mazású játékos is volt a győztes együt­tesben. Utóbbiak élelmezése annyiban jelentett gondot, hogy a sertés- és mar­hahús helyett szárnyast és sajtot kértek — hallottuk Ádám Mihály­tól, a PLSZ el­nökségi tagjától, a csapat kísérőjétől. Most először szerepelt a Sala Bolo­gnese együttese, s több mint 20 kísérő - szülő, hozzátartozó - jött velük az autó­buszon Magyarországra. Bár csapatuk egy győzelemmel csak negyedik lett, e teljesítményt is olaszos hévvel köszön­tötték. A szombati gödöllői hózivatal sem szegte kedvüket. Amikor hazatele­fonáltak beszámolni a történekről, az itteni időjárásról, megtudták, hogy ott­hon sem különb a helyzet, nemcsak Bo­logna, de Róma térségében is havazott. Fischer Istvánt a közelmúltban ne­vezték ki a PLSZ utánpótlás-bizottsága élére. Véleménye szerint gondos előké­szítés után jó szervezésben zajlott a viadal, de sajnos Pest megye csapata a vártnál gyengébben szerepelt. Reitter László Nem a losonciak, hanem a fekete nadrágban játszó Pest megyeiek kerültek a földre (Pest megye-Losonc 1-2) fotó: Kováts Zsolt HÉT VÉGI SPORTMŰSOR PÉNTEK Kézilabda. NB I. Férfiak. Az 1-6. helyért: Százhalombatta-Pestszentlőrinc-LRI Malév (17.00). A 7-12. helyért Ceglédi KK-Kiskőrösi KC (18.00). NB II. Északi csoport. Férfiak: Pilisvörösvár- Mogyoród (18.30). Kosárlabda. NB I B. Férfiak: BB Nagy­kőrös-Vásárhelyi KS (18.00). NB II. Férfiak: Budaör­si DSE-Budai XI. SE (19.00). Nők: OSC-Vecsés KC-Monori SE (17.00), Diósd TC-Ötye (19.00). SZOMBAT Asztalitenisz. NB I­I. Férfiak: Szondi Referati-Budaörsi SC (11.00), Pénzügyőr-Szent­­endre (16.00). NB II. Férfiak: Eternit Építők SE-Váci Reménység, Pénzügyőrsl-Szentendre II. Nők: Ceglé­di VSE-Egri Áfész II., Vecsés-Biogal, Sárbogárd-Bu­­daörsi SC II (11.00). NB III. Férfiak: Budaörsi SC II-Szigetcsép, Csákvár-Zsámbék, Gödöllői EAC­­Veresegyház (11.00). Kézilabda: NB I B. Keleti csoport Nők: Hajdú­­nánás-Göd (16.00). Nyugati csoport. Férfiak: Szentendre KC-Pécsvárad SSK (17.00), Balaton­almádi-Dunakeszi Magyarság (18.00). Nők: Pécsi EAC-Tököl (15.00). NB II. Északi csoport. Férfiak: RAFC-Abony (13.00). Nők: Kóka-TKFSE Eger (16.00) , XVII. Ker. Lakóhelyi SE-Synergon II (15.30). Déli csoport. Férfiak: Ercsi-Maglód (18.00) , SoltvadkertSzigetszentmiklósi KSK (18.00) . Nők: Soltvadkert-Abony (16.00), Gyöm­­rő-Bácsbokod (13.00). Megyei bajnokság. Szu­percsoport. Férfiak: Mogyoród II-Albertirsa (14.00) , Martonvásár-Budakalász (11.30), Erdőkertes-Dunakeszi KK (16.00), Tapiószele- Vecsés (16.30). Női I. osztály: Mogyoród-Tábor­­falva (16.00), Csömör-Gödöllő (16.00), Tóalmás- Galgagyörk (11.00). Kosárlabda. NB II. Férfiak: Kőbányai Dara­­zsak-Százhalombattai KSK (17.30), Kőrisfa SE Nagykőrös-Hódmezővásárhely (18.00). Labdarúgás. NB IB. Keleti csoport Szolnok-Fóti SE (17.00). Százhalombatta-Marcali (16.30). Nyu­gati csoport NB II. Winner Sport-csoport Kiskun­hal­as-Szi­getszentmiklós (16.00). Szabolcs Gabo­na-csoport Abony-Jászberény (17.00). NB III. Mátra csoport Tápiószecső-Karancslapújtő, Soroksár- Gödöllői LC (16.00) Megyei bajnokság (ifi 15.00, felnőtt 17.00). Germán Rt I. osztály: Göd-Makád (Bakos G.). Ro-La II. osztály. Északi csoport: Szentendre-Dunabogdány (Simon J.), Szob-Kartal (Szabó III.). Röplabda. NB II. Férfiak: Kunhegyes-Dabas (13.00) . Nők: Ráckevei VSE-Lágymányosi TC (Rác­keve, Kossuth L. u. 82., 11.00),Tiszavasvári-Dabas (14.00) . VASÁRNAP Kézilabda. NB I B. Keleti csoport Férfiak: Csö­­mör-Hargita KC (18.00). Nyugati csoport Férfiak: Szombathelyi TKFSE-Tököl (18.00). NB II. Északi csoport Férfiak: Veresegyház-Bp. Honvéd (15.00), Gyöngyössolymos-Váci KSE (16.00). Nők: Veres­­egyház-Grassalkovich TE Hatvan (11.00), Pilisszent­­ivén-Kőbánya SE (13.00). Déli csoport Férfiak: Solymár-Dunaújvárosi AC (16.30). Nők: Kispesti AC-Érdi VSE (15.00), Maglód-Szigetszentmiklósi NKSE (Gyömrői sportcsarnok, 17.00). Megyei baj­nokság. Szupercsoport Férfiak: Taksony-Váci KSE II (15.00). Nők: Bugyi-Isaszeg (11.00), Cegléd- Kistarcsa (16.30), Budakalász-Szentendre (12.45), Tápiószele-Taksony (15.00). Női I. osztály: Marton­­vásár-Dunakeszi KK (10.30), Tápiószentmárton-Ve­rőce (11.00). Kosárlabda. NB II. Férfiak: 12 Karátos Iskola-Monori SE (16.30), Polimer II. Kér - Gödöllői EAC (13.00), Gödi SE Il-Diana SE (18.30). Labdarúgás. NB I B. Keleti csoport Kecske­­mét-Monori SE (17.00). NB II. Winner Sport-cso­port Baja-Diego FC Dabas, Kistarcsa PLC-Pilisvö­­rösvár (Gödöllő, egyetemi pálya) Erzsébeti SMTK­­Budakalász (17.00). Pannon-Flax NB III. Alföld-csoport: Örkény- Dömsöd (17.00). Duna-csoport: Törekvés-Váci VLSE (Budapest, Bihari út), Taksony-Gázművek, Szomor-Zsámbék-Esztergom (17.00). Mátra-cso­­port Dunakeszi Kinizsi-Tápió­szentmárton. Megyei bajnokság (ifi 15.00, felnőtt 17.00). Germán Rt I. osztály: Nagykáta-Vecsés (Kenyó), Tápiógyörgye- Dunaharaszti (Kiss T. Z.), Gyömrő-Délegyháza (Czele), Tura-Lindab Törökbálint (Hermann), Bu­­daörs-Bag (Rapcsányi), Bugyi-Kiskunlacháza (Ka­­ tona L), Ráckeve-lklad Wilker SC (Oláh G.), Veres­ egyház- Tököl (Czeglédi), Ro-La II. osztály. Északi csoport: Sződ-Hévízgyörk (Túri), Pomáz-Őrbottyán (Ihász), Piliscsaba-Páty (Tóth K.), Perbál-Pilis­­szentiván (Varga II A.), Gödöllői EAC-Halásztelek (Kuti), Pilisszentlászló-Tárnok (Horváth F.). Déli csoport Tápióság- Dunavarsány (Holló Gy.), Isa­­szeg-Pilis (Cingáli), Vácszentlászló-Hernád (Ber­ki), Kakucs-Kóka (Kajári), Gyál-Szigethalom (Fu­tó), Nagykörös-Maglód (Pallas), Sülysáp-Újhar­­tyán (Zsiák), Péteri-Taborfalva (Csupi).

Next