Népszabadság - Pest Vidék melléklet, 2001. július
2001-07-02
NÉPSZABADSÁG PESTVIDÉK 2001. JÚLIUS 2., HÉTFŐ 23 Kukoricásban vágtak labirintust Októberre eldől, Fóton is népszerű lesz-e az útvesztő Kukoricalabirintust alakított ki egy vállalkozó a fóti Cora áruház mellett. A Nyugat-Európában terjedő, természetes útvesztő divatja elért hozzánk is. A táblának még nőnie kell, így októberre derül ki, sikeres lesz-e az ötlet. Kéthektáros tengeri vetemény partja lehet a fóti Cora áruház, ha majd tolongani kezdenek az emberek a mesterséges fényű és szabályozott levegőjű bevásárlóközpontból ki a természetbe. S ki ne szeretné mélyen belevetni magát a suhogó kukoricásokba? Persze csak úgy, hogy közbe ne akadjon össze egy szarvassal, vaddisznóval, netán mezőőrrel, mert akkor pánikba esik és nem találja a kiutat. A Cora mellett szombaton megnyílt Kukorica Labirintus — ha a növények el is lepik a benne sétálókat —, a szabadság érzetét kölcsönzi a játékos kedvű embereknek. Aki pedig nem akar napszúrást kapni, az óriási sárga napernyőt kölcsönözhet, aminek az is előnye, hogy a vetemény széléről vagy a két magaslesről megláthatják, s ha eltévedtek, még ki is menekíthetik őket az ott dolgozók. Mivel a világon mindenütt szeretnek játszani az emberek, terjednek a labirintusok is. Ám amíg egy sövényből készült útvesztő felnő, évek telnek el. Ezért készítettük ezt kukoricából - mondja Virág Mariann, az ötletgazda. - Bár itt is elfér három-négyszáz ember, ennél jóval nagyobbak vannak akár Amerikában, akár Németországban. Előfordul, hogy valaki menet közben határozza el, hogy útvesztőket alakít ki a táblájában. Mi, akik béreljük ezt a területet, kimondottan erre a célra vetettük a silókukoricát, és azt szeretnénk, ha egyáltalán nem lenne termés rajta, mert akkor törni kezdik, s veszélybe kerül a három hónapra tervezett vállalkozás sikere. Ez a labirintus abban is különleges, hogy urbánus környezetben, parkoló mellett telepítettük. Októberre kiderül, mennyit hoz így a konyhára ez a kapás növény, érdemes-e külön tantárgyat alkotni az egyetemeken a labirintus célú tengeri termesztésének technológiájára, a biztosítóknak pedig külön ajánlatot adniuk az esetleges jégkár megtérítésére. B. A. G. A magaslesekről is látható a napernyő FOTÓ: BALÁZS GUSZTÁV Várossá lett Gyömrő A hét végén, pontosabban szombat éjfél körül megtartották az első városköszöntőt Gyömrőn. A július 1-jétől hivatalosan is városi rangot kapott tizenháromezres lélekszámú településen a helyi civil szervezetek kezdeményezésére összefogott a lakosság egy része, s méltóképpen búcsúzott a községi státustól. Az Eskü téren több százan gyűltek össze (gyerekek és felnőttek egyaránt) szombat este, ahol tíz órakor fáklyák és gyertyák gyúltak, s a nyugdíjasklub acélos hangú dalárdája gondoskodott a jó hangulatról. Éjfélkor megszólaltak a harangok, s lángra kapott a hatalmas tábortűz is a téren. Rádóczi Gusztáv polgármesternek egy franciakulcsot nyújtottak át a civil szervezetek képviselői, figyelmeztetve őt arra, hogy még sok a teendő, a megvalósítandó cél az immár várossá alakult településen. Id. Hegyi-Füstös István nyugalmazott református lelkipásztor, a községi helytörténeti kutatás doyenje felelevenítette a régi Rákóczi-napok eseményeit, köztük a 60 évvel ezelőtti első rendezvényt. Ugyancsak a hét végén tartották meg az ötödik országos Rákóczi-napokat a városban, szombat délután a helyi képző- és alkotóművészek munkáiból nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A megnyitó keretében bemutatkozott a nemrégiben alakult Esterházy Pál Katolikus Énekkar is. Vasárnap reggel terepkerékpár-versennyel indult a nap a Bagoly fogadó előtt, majd a református templomban ünnepi istentisztelet keretében emlékeztek a nagy hadvezérre, aki 1705. július 3-án a Mányaréten mondta el híres buzdító beszédét, melynek nyomán több ezren csatlakoztak seregéhez. Délután két órától indult a színes látványos menet a község központjából a rendezvény helyszínéig, a falusi Búcsú térig. A többórás programban közreműködött a Szent László Lovagrend, a Pavane Történelmi Táncegyüttes, a Langaléta Garabonciás Gólyalábasok és a Pápai Huszár Egyesület. Este a Mánya-rétre vonultak a Rákóczi-napi ünnepség résztvevői, ahol ifj. Gellér Nándor mondott ünnepi beszédet. A hivatalos gyömrői városavató ünnepséget a tervek szerint a Szent István napja keretében augusztus 19-20. és 21- én tartják majd. G. J. Gálával ünnepelték a kultúrházat Bagon negyven éve építették a Galga mente legnagyobb művelődési intézményét Negyven év óta nem került veszélybe a bagiak elsősége a Galga mentén: 1961 júniusára a vidék azóta is legnagyobb, 400 férőhelyes művelődési házát építették meg, jórészt a maguk erejéből. Az évforduló jegyében telt a községben a hétvége háromnapos faluünnepe. Pénteken emlékkiállítással nyílt, vasárnap a kultúrház művészeti közösségeinek gálaműsorával zárult az eseménysorozat. A múlt században sok átalakulást megélt tágas Petőfi teret jelölték ki az kultúrházépítés helyszínéül, s éppen emiatt ez a terület vált a falu központjává, megelőzve a községháza környékét. Tóth Mihály a négy évtizedes múltat bemutató kiállítást megnyitva felelevenítette a közönségnek, hogy téglajegyeket árusítottak a merész tervek megvalósításáért, és azt is, hogy sok dolgos kéz segítette pénzt nem kérve a kivitelezést. Később társadalmi munkában rakták le a ház előtti tér kockakő burkolatát is, míg Nagy (Nemoda) Gyula, a ragyogó tehetségű műkovács homlokzati díszt kovácsolt a bejárat fölé. A Dózsa György Művelődési Ház Bagó József vezetésével a hetvenes években mesze földön híressé vált. Bagi modellnek nevezték az intézmény és az iskola együttműködését. Az idő tájt az Illéstől a Gesarolig minden fontosabb országos zenekar megfordult a tágas színházteremben, ám a bagi zenekari élet is rendkívül színes, sokoldalú volt. Már a nyolcvanas években, a táncpedagógus Iglói Éva igazgatósága alatt forrt össze a legszorosabban a kultúrház a Muharay Elemér Népi Együttessel, amely több kontinensre is elvitte Bag hírét. Ma Káté Jánosné irányításával működik az otthon. A faluünnep előtt ért véget falai között egy kéthetes nyári tábor. Balázs Gusztáv Nem kell elmenni a faluból, ha kiegészítésre szorul a népviselet FOTÓ: BALÁZS GUSZTÁV Az emlékkiállítás első dokumentuma egy 1958. január 15-én kelt vétír, amit Balázs József vb-titkár jegyzett, s melynek aláírói - Katona János, Tóth János, Péter Mihály, Balázs István, Kovács István, Bálint János és Tóth Péter - elismerték, hogy a kultúrház építési bizottságának tagjaként átvették meghívójukat a két nappal későbbi megbeszélésre. Volt közöttük ácsmester, kőműves és tűzoltó, míg Kovács István képzőművész Szőnyi Istvánnál tanult. Emléküket mind halványabban őrzi az utókor. Az irathoz kapcsolódik az ugyanabban az évben készült felvétel - Tóth Mihály fotója - a még üres térről. A művelődési ház megalkotása építészetileg is szép teljesítmény, tetőszerkezetének vasbeton tartóit például a helyszínen gyártották. Fővárosi Gázművek Rt. A Fővárosi Gázművek Rt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy a Pest megyei szolgáltatási területén 2001. június hónapban: - a földgáz fűtóértéke: 34,04 MJ/m3 - a barometrikus nyomás értéke: 1003,0 hPa - a nyomáskorrekciós tényező értéke: 1,0146 volt. Sertéscsontozásban és sertésvágásban jártas. KIVÁLÓ SZAKMUNKÁSOKAT keresünk németországi munkahelyre, 40 éves korig. Jelentkezés a 06 (30) 272-4553-as telefonon, munkaidőben. APRÓHIRDETÉS A Váci Madách Imre Gimnázium az alábbi álláshelyekre hirdet felvételt, egyetemi végzettséggel: 1 fő pedagógus, kémia-bármely szakos, 1 fő pedagógus, informatika-bármely szakos. Bérezés a Kjt. szerint. Az állás elfoglalásának ideje: 2001. augusztus 15. Jelentkezés Írásban, önéletrajzzal, a végzettséget igazoló oklevél másolatát is kérjük mellékelni. Felvilágosítás minden szerdán a titkárságon személyesen, vagy a (27) 315-085-ös telefonszámon. Hirdetmény! A Gödön lévő Pázmány Péter (volt Ságvári Endre) utcai lezárt temetőben a sírhelyek használati ideje lejárt. Göd Város önkormányzata a temetőt újra meg kívánja nyitni, azért felhívja a hozzátartozók, érdekeltek figyelmét, hogy amennyiben meg kiváltják váltani a sírhelyet, úgy azt 2001. december 31-ig a temetőt üzemeltető Településellátó Szervezetnél tegyék meg. Cím: 2132 Göd, Duna u. 5. A fenti határidőn túl a meg nem váltott sírhelyek temetkezési helyként kerülnek felhasználásra a kegyeleti jogok betartása mellett. A Veszprémi Egyetem másoddiplomát nyújtó Menedzser Szakmérnöki képzést indít 2001 szeptemberében Az 5 féléves képzést ajánljuk mindazoknak, akik úgy érzik, hogy szakmai alapképzettségük mellett jelenleg vagy a jövőben, munkakörük betöltéséhez szükséges lesz gazdasági, szervezési, vezetési, marketing, humánerőforrás-menedzsment, kereskedelmi, illetve minőségügyi kiegészítő szakismeretekre. A szaktudományok oktatásával párhuzamosan a készségfejlesztésre és az életformaváltásra koncentrálunk. Ezt szolgálják nagy népszerűségnek örvendő pszichológiai és menedzseréletforma-tréningjeink, üzem-, vásár- és színházlátogatásaink, valamint a hangulatos menedzserklub-foglalkozások. Ha felkeltettük érdeklődését, kérje részletes tájékoztatónkat. Címünk: Veszprémi Egyetem Szervezési és Vezetési Tanszék, 8200 Veszprém, FT 158 Tel.: (88) 421-837, fax: (88) 423-410 Ipari termékeket forgalmazó, svéd kft. Halásztelken nyíló telephelyére keres 1 FŐ ÉRTÉKESÍTÉSI / ÜGYVEZETŐI ASSZISZTENS MUNKATÁRSNŐT versenyképes fizetéssel. Az ideális jelentkező érettségizett, kifogástalan angolnyelv-tudással, alapvető pénzügyi és számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik. További idegen nyelv ismerete, értékesítési vagy asszisztensi területen szerzett gyakorlat, felsőfokú végzettség előnyt jelent. Keresünk továbbá 1 FŐ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MUNKATÁRSAT / MUNKATÁRSNŐT áruforgalmi feladatok ellátására, érettségivel, alapvető pénzügyi ismeretekkel. Idegen nyelv ismerete, értékesítési vagy ügyfélszolgálati területen szerzett gyakorlat, szakirányú végzettség további előnyt jelent. Fényképpel ellátott önéletrajzukat - a pályázott munkakör megjelölésével - az alábbi címre kérjük megküldeni: 2045 Törökbálint, Pf. 23 Hetente hatszor megjelenik PESTVIDÉK című mellékletünk, amely beszámol olvasóinknak a megye életéről. Tudósítóink jelen vannak a régió eseményeinél, írnak a változásokról, a megyében zajló sport- és kulturális eseményekről. Hirdetési ügyekben felvilágosítást nyújtunk a 436-4470-es telefonon, a 250-1118-as telefaxon, illetve e-mail címünkön: sindelarn@nepszabadsag.hu. Magyarország legkedveltebb napilapja