Népszabadság - Pest Vidék melléklet, 2001. július

2001-07-06

Paletta A CASA DELLA MUSICA TÁRSU­LAT ad koncertet a József Attila Műve­lődési Központ Örök dallamok - Fiatal hangok című komolyzenei előadás-soro­­zatának holnap este hét órakor kezdődő szabadtéri előadásán. Az Udvari muzsi­kusok című esten trubadúrénekek, sze­renádok és virágénekek szerepelnek. Rossz idő esetén 14-én tartják meg a koncertet. A ZSÁMBÉKI SZOMBATOK kultu­rális rendezvénysorozat keretében hol­nap és holnapután este kilenc órától Garaczi László Csodálatos vadállatok című darabját mutatja be a Zsámbéki Nyári Színház a Zichy-parkban (a zárda­kertben). ÉVA ROSTOVÁNYI Fin de Siècle cí­mű kiállítása augusztus 6-ig hétköznap délután két órától este hétig, hétvégén t­­PERFORMANSZOKKAL, harcmű­vészeti bemutatókkal, grillpartival, ze­nével és tánccal várják az érdeklődőket a Rivalda Café & Restaurant udvarára (I. kerület, Színház utca 5-9., Karmelita udvar) ma este. A hangulatról a Drum and Bass műfaj neves hazai képviselői - Longman, Bratwa, Sp, Sinetyc — mellett az X-plorer és Me Santana gondoskodik. A tánctér közepén elhelyezett színpadon a GoaBolo tűzzsonglőrök lépnek fel, va­lamint capoeira brazil harcművészeti be­mutatót láthatnak. zenegytől hét óráig tekinthető meg a Ma­gyar Fotográfusok Háza Mai Manó Ga­lériában (VI., Nagymező utca 20.). NÉPSZABADSÁG BUDAPEST 2001. JÚLIUS 6., PÉNTEK 25 Egy év, százezer vonatrajongó Kettős ünnepre készülnek a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban: a szá­mítások szerint éppen a skanzen egyéves születésnapján, két hét múlva fogadhatják a százezredik látogatót. Július 13-án az 51. vasutasnapon a tisztavatás nyitja a háromnapos szüle­tésnapi rendezvényt, 14-én és 15-én pe­dig nemzetközi járműparádét tartanak, többek között horvát nosztalgiavonatok bemutatásával, de lesz egyenruha-be­mutató is - tudtuk meg a parkot üze­meltető MÁV Nosztalgia Kft. igazgató­jától, Szendrey Andrástól. A Tatai út melletti szabadtéri kiállítá­son a magyar vasúttörténet legértéke­sebb mozdonyait, vagonjait állítják ki: többek között ott áll az 1924-es állapo­toknak megfelelően restaurált, műkö­dőképes, híres 424-es gőzmozdony, a MÁV legöregebb gőzöse, a 269-es, és az Árpád-sorozat egyetlen eredeti álla­potban helyreállított motorkocsija is. A parkban helyreállították a fél évszázada épült harmincnégy beállásos, úgyneve­zett körcikk-fűtőházat. Az egykori sze­relőcsarnokban kiállított jármű többsé­gét csak nézni lehet, de az egyik moz­donyt a vállalkozó kedvű látogatók ma­guk is vezethetik. A parkban eddig száz járművet állítottak ki, de a tervek szerint öt éven belül eléri végleges méretét a mú­zeum: akkor tizenkét hektáron százhat­van különböző vasúti járművet csodál­hatnak meg a látogatók. B. A. Skizóság és szívszorítás Színházi hétvége Szentendrén és Zsámbékon Angol nyelvű francia operával, fotóki­állítással, bábjátékkal, kórusverseny­nyel, skizográfiának nevezett színi elő­adással várja hét végi látogatóit a két Pest megyei nyári színház. A Tiresias keblei című szürrealista opera bemuta­tójára ma és szombat este kerül sor a Szentendrei Teátrumban, a többi pro­dukció a Zsámbéki Szombatok rendez­vénysorozat részeként zsámbéki hely­színeken látható. A Tiresias keblei című darabban Theresa úgy dönt, felhagy női mivoltá­val, és levegőbe ereszti kebleit. Az ese­ményre senki még csak a füle botját sem mozdítja, Zanzibárban minden megy tovább a megszokott kerékvágás­ban, vagyis forog a kerék, azaz a rulett. A városi rendőr azonban heves udvar­lással csábítgatja az általa nőnek vélt férjet, aki ebből rádöbben: neki kell át­vennie a gyermekszülés feladatát a po­litikussá, katonává, főpincérré, Ein­steinné avanzsált (emancipált) felesé­gektől. Egyetlen nap alatt negyvenezer­­ötven gyermeket produkál, ám a hatal­mas mennyiségű élelmiszer előteremté­sének feladata olyan nagy probléma, amely csakis jósnő segítségével látszik megoldhatónak. Ám kártyavetéskor a táplálékkártya helyett a szerelem lapja bukkan elő, így a jósnő (Theresa) belát­ja: a sors rendelése, hogy visszatérjen férjéhez. A helyrebillent nemi szerepek gazdái a darab végén buzdítják a kö­zönséget: ők is siessenek haza gyereket csinálni. Kovalik Balázs rendező szellemesen számol be ismertetőjében Poulenc első operájának cselekményéről. A kompo­nista 1944-ben írta művét Apollinaire szürrealista drámájának szövegére; a daljátékot most péntek és szombat este a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakosai adják elő Szentendrén. Ugyancsak ma tartják Zsámbékon Garaczi László Csodálatos Vadállatok című „skizográfiájának” főpróbáját. A Zsámbéki Nyári Színház és a Szép Színház Stúdió közös produkciója szombaton és vasárnap is látható a Zichy-parkban. Némi magyarázat a műfaji meghatározásra: „S hogy mi végre a skizóság és szívszorítás? Hogy bepillantsunk a gyönyörűségborzalmas Csodálatos Vadállatok (vagy Vadi Álla­tok, lehet, hogy így még pontosabb) ketrecébe. Akik pedig mi vagyunk” — áll a műsorfüzetben. Július 7-én délelőtt 10 órakor Móser Zoltán Valahol Európában című fotó­tárlata nyílik meg a művelődési házban, délután ugyanott a Figurina Bábszínház mutatja be Eszti álma című gyermek­­műsorát (előadás után bőrműves játszó­ház). Este hét órától a Wekerle-telepi Szent József Kórus koncertje hallható a barokk plébániatemplomban. R. V. ­ A budafoki nyugdíjaspark ünnepe A Pallagi Nándor és felesége által megálmodott budafoki nyugdíjas­park nemcsak beszélgetőhely. A fák alatt nyaranta művészek, együttesek lépnek fel. Az idén har­mincéves park mai műsorának fő­vendége, a Honvéd Együttes népi zenekara sem először szórakoztat­ja itt a közönséget. Harminc éve költözött felesé­gével Budafokra Pallagi Nándor Kossuth-díjas bányász. A Vihar utcai új lakótelep mögötti elha­nyagolt terület látványa és a kör­nyéken élő sok idős, magányos ember adta az ötletet a házaspár­nak a terület gondozására. Pallagi Nándor a kert születése óta veze­tett naplóban így írt: „Az öregek keresték kortársaikkal a kapcsola­tot, szerettek volna néha beszél­getni. Megható látvány volt, ami­kor az új házak pinceablakaiban üldögéltek, mert akkor még se egy pad, se egy fa nem volt.” Lassan lett fa is, pad is, ugyan­is 1972-ben Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett „Együtt Budapestért” kezdeményezésre figyelt fel Pallagi Nándor is: fel­ajánlotta, hogy a területért cserébe pihenőparkot épít ott a nyugdíja­soknak. Ugyanabban az évben el is készült a kert, s a Fővárosi Cen­tenáriumi Bizottság engedélyt adott a névhasználatra is: így szü­letett meg alig egy év alatt a Bu­dafoki Nyugdíjasok Centenáriumi Parkja a Vihar utcában. A park életre hívója különleges fákat is telepített a kertbe. A leg­több fa a soproni erdészeti egye­tem botanikus kertjéből és a szombathelyi arborétumból érke­zett Budafokra, de otthonra talál­tak a szatmári táj jellegzetes növé­nyei is. Ma már harminc-negyven méterre nőtt díszfák és több mint százféle növényfaj pompázik a parkban. S az igazi különleges­ség, hogy itt másfajta termést hoz a három évtizede betelepített sop­roni szelídgesztenye és a szom­bathelyi füge, mint szülővárosá­ban. A Fővárosi Kertészettől hu­szonhét éve kapott facsemetékből Pallagi Nándor vadgesztenye- és hársfasort ültetett; ezek ma már a ház negyedik emeletéig érnek. 1988 őszén lezárult egy kor­szak a park életében: meghalt az alapító, a sok feladatot adó hagya­ték ápolását és gyarapítását fele­sége vette át. A tanár-népművelő hivatású Völgyes Rózsa már hu­szonnyolc éve szervez nyári prog­ramokat a kertben. Fellépett itt már a Honvéd Együttes népi ze­nekara, a Rajkó Zenekar és buko­vinai székely csoportok is. A kul­turális rendezvények mellett az idősek rendszeresen részt vehet­nek az életmódot, egészségügyi gondokat érintő előadásokon is. Nemcsak a lakók, hanem az önkormányzat is elismerte Pallagi Nándor munkáját, halála után két évvel emlékművet állíttatott, és 1993-ban kiemelten védetté nyil­váníttatta a kertet. Hagyományosan ötévenként ünnepüik a centenáriumi park születésnapját, idén rendezvény­­sorozattal emlékeznek az alapítás harmincadik évfordulójára. Ma délután népzenei műsorral kezdő­dik az ünnepléssorozat, amely egészen szeptember végéig tart. Négy órától lép fel a Honvéd Együttes népi zenekara Szalai Antal vezetésével. Kovács Edina és Egri László szólóénekesek elő­adása is színesíti a műsort. A nép­zenei műsor augusztusi folytatá­sában dietetikus tanácsadásával, egészséges életmódról szóló be­szélgetős programokkal folytató­dik a rendezvénysorozat szep­tember végéig. Kanizsai Andrea Harminc éve építettek kertet a lakótelepi házak mögé FOTÓ: DOMANICZKY TIVADAR Etyeki katlan Tavasszal nagy sikerű goapartit rendez­tek a Budapest közeli Bugyi település tőszomszédságában lévő Tessedik hor­­gásztónál. Ma ugyanott Dj Gergő, Miso, Cai, Tsubi, Era, Jansky és a Ka­­lumet muzsikál. A belépő a helyszínen kétezer forintba kerül. Az 50-es úton Dabas felé célszerű elindulni, és a má­sodik bugyi leágazásnál jobbra fordul­ni, ahonnan már táblák jelzik az utat. A Várszínház melletti Rivalda Caféba — ugyancsak ma — a drum’n’bass stílus híveit várják. DiX­ploder és me Santana produkcióját Longman, Bratwa, SP, va­lamint Scinetyc szettje követi majd. Szombaton következik az etyeki kat­lanpartik negyedik felvonása a telepü­lés melletti egykori katonai bázison. A goabarlangban a szokásos Kenguru-di­­k, így Oleg, Jirzij, Transabi és Zahra, valamint az amerikai Tingle fognak ját­szani. A szomszédos drum’n’bass-bar­­langban a brit Chopper lesz a sztárfel­lépő, a hazai színeket pedig Aafro, Skeam és Ozon képviseli majd. Egy ne­ves német lemezlovas, Andy Slate neve fémjelzi a technobarlangot, mellette Bence, Steve, Függöny és UFI pörgetik a lemezeket. Végül a névadó, nyitott katlanban két brit dj, Pele és Norman szolgáltatja a zenét, kiegészülve ma­gyar kollégáikkal, Gregával, Limittel és Jutasival. Partibuszok este tíz órától indulnak a budai Skálától, autóval pedig a 24-es kilométerkőnél kell elkanyarodni Etyek felé a Biatorbágyhoz vezető 1-es útról. G.R _______Szalon_______ Jól fújják és ütik jó fejek és jól játszanak. Egy lemezüket ismerem és egy koncertjükön voltam. A Klezmer Wedding (klezmeresküvő) című Mike Curtis-darabot úgy mutatták be, hogy föl-alá mászkáltak a színpadon, el­játszották a vőlegényt, a menyasszonyt, sőt az egész násznépet, miközben profi módon fújták a szaxofont. A Budapest Saxophone Quartet tagjai tökéletesen birtokában vannak hangszereiknek. En­nek (magamról tudom) hosszú idő és ren­geteg gyakorlás az ára, de ha türelmes és szorgalmas az ember, akkor csaknem minden zenei elgondolást megvalósíthat. Mint az autóversenyző, aki 120 helyett akár 150-nel is beveszi a kanyart - maga­biztosan, hiszen tudja, hogy képes rá. Örülök, hogy a Budapest Saxophone Quartettel most együtt szerepelhetünk Az ő repertoárjuk is a barokktól a modernig, a komolytól a könnyű műfajig terjed, át­iratokat szintén készítenek nekik is írnak darabokat kortárs zeneszerzők A Mille­náris Rendezvényközpont mai megnyitója előtt ők fújják a koncertekre csalogató fanfárt a Ganz-park bejáratánál az ut­cán, a mi Budapesti Csellóegyüttesünk és az Amadinda fellépése között pedig az ő hangversenyüket hallhatja a közönség. Az Amadindát ismerem, mióta az esze­met tudom. Muzsikájuk magával ragadja a közönséget, hiszen az ütős hangszerek a mindenkiben meglévő ősi ritmusélményt ébresztik föl. A ritmus ugyanis előbb volt, mint a dallam — úgy keletkezhetett, hogy az ősember elkezdett fával ütögetni egy követ. Akárcsak a mai kisgyerekek ha játszanak Lejegyezte: Rados Virág Ajánló: Sturcz András csellóművész s mindenki boltozik Ahol nem éri el a város zaja. Ahol mindig béke és nyugalom várja. Ahová valóban hazatér. A Hársliget Lakópark a II. kerület Kis-Hárs-hegy völgyében várja azokat, akik a város határán belül keresik az erdő nyugalmát. Hat modern, Bauhaus-stílusú társasház, összesen 47 lakással. A lakások méretei: 39, 48, 98, 109, 116, 122, 135, 146 m2 -­ 6­84 m2 terasz A lakások felszereltsége: A lakások nívós konyhabútorral, klíma berendezéssel és riasztóval felszereltek. A lakópark szolgáltatásai: Kondicionálóterem medencével, játszótér, mélygarázs, lift, 24 órás portaszolgálat Minden szombat nyílt nap! Kérjen időpontot munkatársunktól, hogy a helyszínen is megtekinthesse a lakóparkot! HÁRSLIGET L­AKÓPARK Az ígéret zöldje ■ AM. m , -jm Jr*, r $ * , www.harsliget.hu Tel.: (1) 302 3270

Next