Népszabadság - Pest Vidék melléklet, 2001. július
2001-07-14
A tizenegyes veszélyei igyekeznek lassítani a Dunakanyar főútjának forgalmát A Dunakanyar üdülőfalvain átvezető tizenegyes úton naponta harmincötezer jármű halad - gyakran túl gyorsan, eszeveszett előzésekkel tarkítva. A tragédiák már-már törvényszerűek: tavaly két kisgyerek vesztette életét egy szörnyű balesetben. A rendőrség és a megyei közútkezelő eltökélte, biztonságosabbá teszik az utat. Ha nem is szoros együttműködésben, de a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Közútkezelő Kht. is eltökélte: biztonságosabbá teszik a Budapestről a Dunakanyar felé vezető tizenegyes utat. Az elhatározás meglepőnek tűnhet, hiszen ez az út, kizárólag a számok szerint nem tartozik a „halálutak” közé. Ráadásul a baleseti statisztikák az idén, eddig még kedvezőbb képet is mutatnak. A múlt év első fél évében tizenhat személyi sérüléssel járó baleset történt ezen az úton. Ezek közül egy volt halálos kimenetelű. Az idén június végéig tíz sérüléssel járó karambol történt, és senki sem vesztette életét. A szakemberek mégis állítják: tenni kell valamit, mert ez az út hallatlan veszélyeket rejt. A tizenegyes főúton naponta legalább harmincötezer jármű halad, s ez ötezer autóval több, mint az út tervezett kapacitása. Ráadásul meleg, nyári hétvégéken ennél jóval többen autóznak erre. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője, Karancsi Zoltán őrnagy szerint a nagy forgalom önmagában még nem jelentene különösen nagy veszélyt. Csakhogy az út üdülőfalvakon, városokon vezet keresztül: a járdákon sétálók, kerékpárosok százai vannak. Az autósok között pedig rendre felbukkannak olyanok, akik nem veszik tudomásul, hogy ezen az úton óriási kockázatot jelent a szabálytalanság. Sokan a záróvonalat veszik semmibe, és a csúcsforgalomban kocsisorokat próbálnak megelőzni egyre nagyobb tempóban. Csakhogy elég egy apró hiba, és a gyalogosok, kerékpárosok közelsége tragédiához vezethet. Az őrnagytól megtudtuk, hogy a tizenegyes úton kétszázzal száguldó autót is lefényképeztek már. Karancsi Zoltán elmondta, hogy a rendőrség ezen a nyáron fokozott ellenőrzésbe kezd az úton. A térségben állandó traffipaxos ellenőrzés mellett hetente egyszer olyan akciókat tartanak majd, amelyeket az egész tizenegyes útra kiterjesztenek: lézeres sebességmérőt vetnek be a gyorshajtók ellen, a szabálytalanul előzőket pedig a videokamerával felszerelt autóval próbálják megfékezni. Az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak az ittas sofőrök kiszűrésére. A Pest Megyei Közútkezelő Kht. különböző forgalomlassító elemekkel tenné biztonságosabbá az utat - tudtuk meg a társaság szóvivőjétől, Pásztor Zoltántól. Mint elmondta, Dunabogdány a minta ebből a szempontból, hiszen ott a településen az autósoknak folyamatosan járdaszigeteket kell kerülgetniük, így nem hajtanak gyorsan. A szóvivő beszámolt arról is: nemrégiben készítettek egy tanulmányt arról, hogy miként lehetne biztonságosabbá tenni az utat Leányfalu belterületén. Ennek eredménye: négy nagyobb járdaszigetre és zebrákra lenne szükség, valamint hasznos lenne az úttesten olyan, az aszfaltból kiálló műanyag jelzőket elhelyezni, amelyekre ha ráhajt az autós, vagyis kitér a sávból, akkor a kocsi rázkódni kezd, azaz figyelmezteti a sofőrt. Ez a beruházás ötvenmillió forintba kerülne, de ha a szomszédos településeket is hasonló biztonsági eszközökkel látnánk el, akkor a költségek elérnék a százmillió forintot — mondta Pásztor Zoltán. Hozzátette: azt egyelőre nem lehet tudni, mikor lesz erre pénz. Jó hír viszont, hogy Szentendrén még az idén megépítenek három járdaszigetet, több gyalogátkelőt pedig biztonságosabbá tesznek. Leányfalun pedig a teljes megoldást jelentő forgalomlassító szigetek megépítéséig figyelemfelkeltő útburkolati jeleket festenek az útra, hogy így próbálják visszafogni az autósok tempóját. Boda András A dunabogdányi járdaszigetes védelem a minta FOTÓ: KOVÁTS ZSOLT Térképek a világhálón MUNKATÁRSUNKTÓL Nagyon hasznos internetes oldalakat készíttetett Visegrád város önkormányzata: a www.visegrad.hu címen elérhető honlapról a turisták mindent megtudhatnak, ami fontos lehet kirándulásuk során. Pedig az első pillanatokban elriadhat a nem eléggé elszánt internetező a város honlapjától, mert a betűméretek, valamint a színválasztások alaposan próbára teszik türelmét, szemét - a szövegblokkok többsége ugyanis aligalig olvasható. Nagy kár, mert a turisták tulajdonképpen egész napos programjukat megtervezhetik otthon a számítógép mellett, annyi információhoz juthatnak. Az oldal készítői nem elégedtek meg az általános gyakorlattal, hogy néhány fényképpel és egy várostörténeti leírással elintézzék a bemutatást. A visegrádi oldalakon is vannak képek, sőt a település pecsétjéről, címeréről rövid animáció is, de ez csak a kezdet. A kalauzolást például azzal kezdik, miként lehet eljutni Visegrádra: a magyarországi térkép dunakanyarira, majd visegrádira szűkíthető, így kevés az esélye, hogy eltéved a látogató. Nagy segítség az is, hogy a város térképén a nagyobb utcák mellett az autóbusz-, a sétahajó- és a kompállomásokat is jelölik. Ráadásul találunk olyan térképeket is, amelyen a környék gyalogútjait mutatják be, egy másikon pedig a múzeumok, látnivalók helyét rajzolták le, ráadásul a kiállítások nyitvatartási idejét sem felejtették le az oldalakról. A visegrádi honlap erénye, hogy aktuális: a tegnap kezdődött Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok részletes programját már jó néhány nappal a rendezvény megnyitója előtt le lehetett tölteni. NÉPSZABADSÁG PESTVIDÉK 2001. JÚLIUS 14., SZOMBAT 35 Hontalanok a futballisták Megakadt az új visegrádi sportpálya építése Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a visegrádi futballisták, hiszen úgy játszanak a szentendrei körzeti bajnokságban, hogy pályájuk sincs. Hogy mégis élnek és játszanak, az néhány lelkes törzsszurkolónak köszönhető, akik a zsebükbe nyúlnak, ha segíteni kell. Vidosits István szakosztályvezető az egyikük, aki már 12 éve áll a szakosztály élén. Hangjából az elkeseredettség, de szerencsére az optimizmus egyaránt kicsendül. Tavaly tavasszal még a megyei N. osztályban szerepelt a csapatunk, de a szezon végén kiestünk. Elsősorban azért, mert nincs saját pályánk. Pedig ígéretekben korábban nem volt hiány - mondja a megszállott visegrádi sportvezető. - Még egykori NB I-es váci játékosok is játszottak a csapatban, többek között Szedlacsek István, aki játékos-edző volt. A kiváló játékos jól összefogta a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Sokat jelentett nekünk, de sajnos az örökös utazgatástól azonban neki is elment a kedve, s itt hagyott bennünket - kesereg Vidosits István. A visegrádiak korábban Dunabogdányban, az elmúlt szezonban Dömösön játszották a mérkőzéseiket. A Komárom- Esztergom megyei település ugyan csak öt kilométerre fekszik Visegrádtól, de az utazás így is sok pénzt emészt fel. Az utánpótláskorúaknak fizetni kell a buszköltséget, a felnőttek jobbára autóval járnak át a szintén Duna menti településre. A labdarúgók nem tudnak rendesen edzeni, s ez az eredményekre is hatást gyakorolt. A legutóbbi, 2000/2001-es szezonban csak az 5. helyen végeztek tíz csapat közül. A pálya bérléséért is fizetniük kell. Legutóbb már elfogyott a szakosztályvezető pénze is, s azonnali segítséget kért a képviselő-testülettől, hogy fizessék ki a százezer forintot. Szerencsére teljesítették az óhajt, így legalább nem kellett szégyenkezni a különben is nagyon megértő dömösiek előtt. Különben az önkormányzat 800 ezer forint éves támogatást szavazott meg két fél évre, de ebben az évben eddig csak az előbb említett szerény öszszeget kapták meg. - Úgy tűnik, mindenre jut, csak a sportra nem - folytatja a kesergést a sportvezető. Pedig sok a tehetséges fiatal, akik minden pillanatban elcsábíthatók. Tavaly, a kiesés után majdnem szétszéledt a gárda, többen Szobra igazoltak. A mag megmaradt, így volt mire alapozni a szomorú napok, hetek után is. Szinte a nulláról kellett újrakezdeniük. A szakosztályvezető nem érti azt a közönyt, amely körülveszi a csapatot, hiszen a pályaépítésbe is belefogtak. Fieszl József elvégezte a tereprendezést, volt olyan rész, ahol 80 centiméteren kellett a töltést magasítani. Az önkormányzat kétkét és fél millió forintot ígért a pálya építésére, de ebből nem kaptak még egy fillért sem. Most bezzeg lekaszálták a közben gazossá vált területet, mert kell a palotajátékokra autóparkolónak... - teszi hozzá. - Higgye el, ennek ellenére nem esünk kétségbe, tesszük a dolgunkat, bár sajnos ősszel is Dömösre kell átjárnunk futballozni. Ennek ellenére egyre több helyi fiatal jelentkezik, hogy focizni szeretne. Ez tesz engem is kitartóvá, és szeretném elérni, hogy végre legyen saját futballpályája is városunknak. Illetve dehogy focipálya, arra a helyre egy komplex sportlétesítményt álmodtunk. Öltözőt, teniszpályát... Úgy azonban nehéz lesz, ha a várostól nem kapjuk meg a minimális segítséget sem. Remélem, azért előbb-utóbb megváltozik a helyzet, s felkarolnak bennünket - bizakodik. Mert, ha egyszer megszűnne a csapat, akkor nagyon nehéz lenne újra feltámasztani... G. J. GIPSZKARTONSZERELÉS, TETŐTÉR-BEÉPÍTÉS Gipszkarton és kazettás álmennyezet szerelése Rejtett világítások és gipszdíszítések kivitelezése Pest megyében és Budapesten kérésre ingyenes felméréssel és szaktanácsadással állunk rendelkezésükre. Alapítás éve: 1996 Tel./fax: 06 (26) 386-616, 06 (26) 386-863. Mobil: 06 (30) 954-1104, 06 (30) 932-4214, 06 (30) 962-2877 KAMATOZTASSA GYORSASÁGÁT! Székesfehérváron, a Lövölde u. 5. alatt épülő tetőtéri lakások októberi átadással leköthetők! Az első négy jelentkező az alábbi kedvezményekben részesül: 1. 6% kedvezmény a teljes vételárból 2. 5% kedvezmény a teljes vételárból 3.4% kedvezmény a teljes vételárból 4.3% kedvezmény a teljes vételárból Részletes információ: 06 (30) 349-1580 -------------------------------------------------------------------| HIRDETÉS |----------------------------------------------------------------- Avisfood: a Dunakanyar éléskamrája Egy évvel ezelőtt nyitotta meg Tahitótfaluban az Avisfood Kft. hűtőházát, ahonnan a Dunakanyar számos települését, több mint háromszáz éttermét, boltját látják el többek között hallal, baromfival, zöldséggel, töltelékáruval. A magyar tulajdonú cég sikerének titka a vezetők szerint abban rejlik, hogy ők nem csak nagyban gondolkodnak: ha kell, kis tételt is kiszállítanak a gondosan megválasztott, kifogástalan minőségű termékekből. Tahitótfalunál jobb helyet aligha találhattak volna az Avisfood Kft. telephelyének. A kft. tulajdonosai ugyanis a cég tavalyi alapításánál egyértelműen azt a célt tűzték ki, hogy a Dunakanyar településeit, valamint Észak-Budát és Észak-Pestet lássák el friss és fagyasztott élelmiszerrel, hallal, baromfival, zöldséggel, töltelékáruval. A Szentendrei-sziget települése pedig a régió középpontjában fekszik, így a térség bármelyik falvát, városát gyorsan elérhetik a szállítójárművek. Erre pedig ugyancsak szükség van, hiszen a cég egy év alatt több mint háromszáz üzlettel, étteremmel került szoros üzleti kapcsolatba, havonta mintegy nyolcvanmillió forintos forgalmat bonyolítva. A siker persze nem véletlen, hiszen a száz százalékban magyar tulajdonú magánvállalkozás vezetői minőségi munkára törekedtek. A cég telephelyének kialakításakor is ez az elv vezérelte őket. A parkosított telepen két, egyenként négyszáz tonna tárolókapacitású hűtőházban minusz húsz fokon tárolhatják az árukat, és rendelkezésükre áll két kisebb, nulla fokosra hűtött raktár is. A tizenöt munkatárs kiválasztásánál is nagy hangsúlyt helyeztek a minőségre: ezt jelzi az is, hogy a két cégtulajdonos is húsz, valamint harminc éve dolgozik a baromfiiparban, így az áru megvásárlásától kezdve, a raktározáson és a csomagoláson át a kiszállításig, minden hozzáértő emberek felügyeletével történik. Boda Endre, az Avisfood Kft. egyik ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szakértelemre azért is szükség van, mert nem akartak nagy céget létrehozni, inkább kevesebb, de jó szakemberből állították össze gárdájukat. Elképzelésük szerint ugyanis minél kisebb apparátussal dolgoznak, annál rugalmasabban tudják kiszolgálni az ügyfeleket. Náluk elképzelhetetlen, hogy a megrendelőlap napokig kallódjon. A gyors kiszolgálás jellemzi a cég mindhárom fő tevékenységét: a kis üzletek, éttermek kiszolgálását, a nagykereskedőket-2021 Tahitótfalu, Szabadság u. 23. Tel.: (26) 585-077. Fax: (26) 585-067. E-mail: avisfood@matavnet.hu látását, valamint az exportálását az Avisfood az Európai Unió több tagállamába is szállít már. Az ügyvezető tájékoztatásából kiderül: rugalmasságukat az jelzi a legjobban, hogy a kiskereskedők, éttermek, közétkeztető cégek kiszolgálásánál törekednek arra, hogy egyedi igényeket is kielégíthessenek. Általános gond ugyanis, hogy sok kisebb vállalkozás nem engedheti meg magának, vagy racionális okokból felesleges lenne, hogy egyszerre túl nagy tételt rendeljen. Éppen ezért az Avisfood szükség esetén kis tételeket is kiszállít. Boda Endre elmondta, hogy az áruk minőségére is nagy hangsúlyt fektetnek. A lehető leggondosabban válogatják meg, kitől szerzik be a húst és a zöldséget. Igaz, a szabályok csak az év végétől teszik kötelezővé a vágóhidak számára az úgynevezett HACPP, vagyis a kritikus pontelemzéses minősítést - amelynek betartása a húsfeldolgozás során gyakorlatilag nullára csökkenti a fertőzés veszélyét - azonban az Avisfood már most csak olyan vágóhidakkal köt szerződést, amelyek rendelkeznek ezzel a minősítéssel. Sőt, az Avisfood az ISO minősítést is elvárja beszállítóitól, hogy ügyfeleinek csak kifogástalan árukat szállíthasson. UTILIS KFT. UTILIS ... smeittuó Kit. Bányaművelés Rekultiváció Hulladékgazdálkodás 2025 Visegrád, Fő u. 67/A Tel./fax: (26) 398-205, 398-066 Fax: (26) 397-039 E-mail: utilis@mall.matav.hu Homok - Fóti bánya: 06 (30) 911-8467 Murva, kőpor, kerti murva- Piliscsabai bánya: 06 (30) 944-2684 Építési törmelék, föld, bűzös, nem települési és ipari inert hulladék elhelyezése-Csillaghegyi bánya: 388-9115 Pilisborosjenői bánya: (26) 336-168 TW DIN EN ISO 9002 NÉPSZABADSÁG Telefonos hirdetésfelvétel zöldszámon: 06(80)388-888 hétfőtől péntekig 8-20 óráig, szombatvasárnap 9-17 óráig, utána üzenetrögzítő. Ha apróhirdetéseit hétköznap 17 óráig telefonon feladja, lapunkban másnap megjelenik. PRIMUS V NÉPSZABADSÁG A ANGOLTANÁRT KERESÜNK! Szolgálati lakást biztosítunk. Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium Cím: 2170 Aszód, Hatvani út 3. Tel./fax: (28) 400-006 8000 Székesfehérvár, Kertalja utca 1/A. Tel.: Ui) 503-003. TeL/fax: ua. 503-004. Entail: ntarcosyrantata Ti nethu. Szfóerendezés, Sátor 1000 m2-en... A __________________________________