Népszabadság - Pest Vidék melléklet, 2001. december

2001-12-01

Pályázat a tarcsas kórház felújítására A kormány a közeljövőben az Ország­­gyűlés elé terjeszti a Flór Ferenc Kór­ház felújítására beadott címzett támoga­tás iránti igényt - jelentette be a Pest megyei közgyűlés tegnapi ülésén­­ Mészáros András elnök. A kórház re­konstrukciója 1,7 milliárdba kerül, amihez Pest megyének 253 millió fo­rintos önrésszel kell hozzájárulnia. A közgyűlés megerősítette: a 2004-ben befejeződő beruházáshoz 2002-ben 40, 2003-ban 111, 2004-ben pedig 102 mil­lió forintot biztosít önerőként. A Pest Megyei Levéltár új épületé­ben nem elegendő a két szinten kialakí­tott mozgatható tárolórendszer az ira­tok elhelyezésére. A levéltár ezért a Kulturális Örökség Minisztériumától pályázat útján szeretne pénzt kapni a kapacitásbővítéshez. A szükséges ti­zenötmillió forintos önrészt a képvise­lők megszavazták. A korábbi évek gyakorlatához ha­sonlóan a kórházak és a szakrendelők orvosigép- és műszerbeszerzéseit is tá­mogatja a megyei önkormányzat, az in­tézmények rendelkezésére álló negy­venmillió forintot százmillióval egészí­tette ki az önkormányzat. Ebből az ösz­­szegből a Szent Rókus Kórház, a Flór Ferenc Kórház, a törökbálinti tüdő­gyógyintézet, valamint a szigetszent­­miklósi és a gyömrői szakorvosi rende­lő vásárolhat orvosi műszereket. A ha­tározati javaslat értelmében a közgyű­lés felhatalmazta T. Mészáros András elnököt, hogy a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő jogait és kötele­zettségeit gyakorolja. A képviselők módosították a 2001—2002. évi költségvetést is. A szo­cialista frakció szónoka előre jelezte: a módosítás több olyan rovatot is tartal­maz, amit korábban a szocialisták java­soltak. Ennek következtében az ellen­zékben lévő frakció ezúttal vita nélkül elfogadja a módosító javaslatokat. V. S. NÉPSZABADSÁG PestVidék , 2001. DECEMBER 1., SZOMBAT Nincs éhező iskolás a megyében? Az ajándék kiflin bukott meg a vecsési ingyentejakció Az igazgatók szerint Pest megye isko­láiban csak elvétve fordul elő, hogy kisgyerek rosszul lenne az éhségtől. Ami azonban minden megszondázott helyszínre vonatkozik: az iskolákban figyelnek a gyerekekre, és aki rászo­rul, nem marad ellátatlanul. Monor legrégibb és legnagyobb, Kos­­suthról elnevezett általános iskolájában, ahová a közeli telepről a legtöbb roma tanuló is jár, Marunák Ferenc igazgató szerint ritka az éhező gyerek. Utoljára tavaly ájult ki a padból egy kis elsős - mondja. És ez azért is emlékezetes, mert egyébként nem jellemző, hogy a négy­száznyolcvan diák közül bárki is éhezne. Százharmincan napközisek, akik min­denképpen meleg ételhez jutnak napon­ta. Közülük mindössze öten szorulnak rá, hogy az ezért járó térítési díjat az ön­­kormányzat állja. Azért ilyen kevesen, mert akik családja rendszeres nevelési segélyben részesül, erre a támogatásra már nem tarthat igényt. Az igazgató szerint azonban a pedagó­gusok ránézésre észreveszik, ki az, aki aznap még nem evett. Ilyen esetekben azonnal segítenek, s ha kell, a gyermek­­jóléti szolgálathoz fordulnak. A Máltai Szeretetszolgálatra is számíthatnak, amely a városban a rászoruló gyerekek hét végi étkeztetését szervezte meg. A Kossuth iskola öt tanulója jut ily módon vendéglői ebédhez vasárnaponként. Vecsés öt általános iskolájából a halmitelepi az, ahová a legkevésbé tehe­tősek gyermekei járnak. Ebben a város­részben él a legtöbb ingázó munkás és a legtöbb munkanélküli. Tóth János igaz­gató a kérdésre, hogy vannak-e éhes gyerekeik, gondolkodás nélkül válaszol­ja: három éve ájult el egy diák emiatt utoljára. Szerinte szociológiai felmérés témája lehetne, miképpen volt lehetsé­ges a kilencvenes évek elején, hogy el­dobált téliszalámis zsömlével voltak tele a szemétkosarak, majd nem sokkal utána úgy változott a helyzet, hogy tönkre­ment az iskolai büfé is, be kellett zárni. Három éve, amikor a tejakció kísérletére egymillió forintot kapott az iskola, az is különös módon ért véget. A gyerekek rákaptak az ingyentejre, sikk lett iskola­tejet inni , a maszek pék által felajánlott kiflit viszont eldobálták. Ezen aztán megbukott a tejakció is. Az biztos, hogy a Halmi téri kétszáz­nyolcvan iskolás közül egy sem éhezik. Ha csak egy ilyen lenne, az igazgató rögtön a zsebébe nyúlna - mondja Tóth János. Erre azonban már csak azért sincs szükség, mert az önkormányzatra, a gyermekjóléti szolgálatra is mindig le­het számítani. Az Örkényi általános iskola ötszázöt­ven tanulójának közel fele a roma ki­sebbséghez tartozik. Kollár László igaz­gató szerint ők szorulnak leginkább a se­gítségre, de ők sem éheznek. Előfordul, de csak elvétve, hogy azonnal intézkedni kell, mert a pedagógus észreveszi a gye­reken, hogy nagyon éhes. Az önkor­mányzat minden tőle telhetőt megtesz, de az Örkényi iskolának sokat segít a he­lyi református és katolikus egyházköz­ség, a pünkösdisták is. Utóbbiak lelkes, agilis vezetőjével az igazgató szinte napi kapcsolatot tart. S ez azért is érdekes le­het, mert Örkény nem mondható vallásos településnek, hittanos is igen kevés van. Petrányiné Kocsis Márta tatárszent­­györgyi iskolaigazgató szerint a gazdag­nak távolról sem nevezhető faluban a gyerekeken nem lehet észrevenni a sze­génységet. Ami az étkezésüket illeti, kü­lönösen nem. Nincsenek extrém helyze­tek, sem rongyrázás, sem nyomorúság. A kétszáztizenhét iskolásnak vagy ott­hon, vagy az intézményben­­ hatvanan napközisek — mindig jut ebéd. Vasad is falu, de Pesthez jóval köze­lebb. Kellner Lászlóné iskolaigazgató azt mondja, sokan nevezték már szeren­csésnek a vasadi gyerekeket, ők ugyanis igen kiegyensúlyozott körülmények kö­zött élnek. A főképpen mezőgazdaság­gal foglalkozó lakók gyerekei között alig van menzás, napközis­­ otthon terí­tett asztallal várják őket. Az önkormány­zat állja a nyári erdei iskolák költségeit, s színházból, cirkuszból, állatkerti sétá­ból sem kell „felmentést kérnie” senki­nek amiatt, hogy épp nincs rá otthon pénz. Néha megesik, hogy hétfőn éhesen toppan be egy-egy nebuló - ők a vasadi diákotthon bentlakói, családjuktól haza­térőben éppen. A diákotthon menzáján azonban ők is elfelejthetik az otthoni, szűkös hétvégét. Koblencz Zsuzsa Ebéd a vasadi diákotthonban fotó: Kováts zsolt Még van gáz a Múzeum utcában Másfél hónapja nem tesz eleget kötelezettségének az osztrák kivitelező Veszélyeztetéssel vádolják a Kálvin Center irodaház kivitelezőjét a szom­szédos társasházak lakói. Az osztrák érdekeltségű Switelsky Kft. nem tett eleget az építési engedély előírásának, azaz nem magasította meg a Múzeum utca 5. és a Baross utca 4. számú épüle­tek kéményeit. Ha viszont az irodaház a kémények fölé magasodik, a füst visz­­szaáramlik a lakásokba, és a házban el kell zárni a gázt. Az építkezés egyszer már a figyelem középpontjába került egy védett épület lebontása miatt. MUNKATÁRSUNKTÓL Éjjel-nappal folyik a Kálvin Center építé­se, a munkások néhány nap alatt felhúz­nak egy-egy újabb szintet. Az irodaház magassága már igencsak megközelíti a Múzeum utca 5. és Baross utca 4. számú lakóház kéményeit. Ha föléjük magaso­dik, és megszűnik a szellőzés, a gázmű­vek elzárhatja a gázt mind a hetvennégy lakásban. Az irodaház 1999-ben kiadott építési engedélye előírja, hogy a szomszédos há­zak kéményeit meg kell magasítani, de ez eddig nem történt meg. A kivitelező Swi­telsky Kft. illetékese - aláírás nélküli le­velében - közölte, a kéménymagasítást már megrendelték, de éppen a lakók mi­att nem tudják elvégezni, mert képtelenek bejutni a lakásokba. Egyszer próbálkoz­tak - mondja erre Bene Ágnes, az egyik lakó. Bő két hónapjuk lett volna, hogy megtegyék, erre november közepén el­kezdtek kapkodni, de nem az engedélye­zett utat járják, hanem tervezés nélkül megrendelik a munkát. Amit aztán nem végeztek el. A lakók október 11-én küldték első le­velüket a VIIl. kerületi jegyzőnek. A ház gázfűtéses, a vízmelegítők is gázzal mű­ködnek, kérik tehát az építkezés leállítá­sát, mindaddig, amíg a Switelsky Kft. nem tesz eleget az építési engedélyben foglaltaknak. A beadványt újabb négy követte, választ idáig nem kaptak. Elkez­dődött a fűtési szezon, félnek, hogy fűtés nélkül maradnak, ha pedig elzárják a gázt, akkor a víz következik, hogy a csö­vek szét ne fagyjanak. A társasház által felfogadott igazságügyi építész szakértő, Szulyovszky László azt mondja, ha a ké­mények elé fúj a szél, az örvénylések visszanyomják a füstöt a lakásba, ami könnyen megmérgezheti a lakókat, pláne ha éjszaka történik. A lakók némi túlzás­sal egyet tehetnek: megbarátkoznak a fű­tés és víz nélküli léttel. Hacsak a kivitele­ző nem végzi el végre, ami a kötelessége. Tegnap reggel a Baross utca 4. számú ház négy lakásában már elaludt a gázké­szülékek őrlángja. A gázművek ugyan még nem zárta el a gázt, de figyelmeztet­ték a lakókat, hogy rendszeresen szellőz­tessenek, éjszaka pedig lehetőleg ne fűt­­senek. A Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. szakértője megállapította, hogy a ké­mények ne kerülhessenek légörvénybe, indokolt az építkezés leállítása. A beruházó Immoconsult Kft. építő­mérnöke, Fekete Gábor szerint csütörtö­kön a helyszíni bejárás megállapította, hogy a környékbeli házakban nincs élet­veszély. A kivitelezőt már felszólították, hogy tartsa be a szabályokat, a Switelsky Kft. erre ígéretet is tett, igaz, határidő nél­kül. Fekete Gábor is úgy tartja, hogy a ké­ménymagasítást már végre kellett volna hajtani. Gondoskodni fogunk arról, hogy megtörténjen, az építkezés leállítását nem fogjuk megvárni — tette hozzá. A beruházó képviselője megígérte, hogy a jövő héten számon kérik a kivite­lezőtől az intézkedést. Józsefváros pol­gármestere, Csécsei Béla szintén úgy vé­li, a lakók nincsenek életveszélyben, ezt felelős szakemberek a csütörtöki szemlén írásban rögzítették. Kérdésünkre, miért kellene megvárni az életveszély kialaku­lását, a polgármester azt válaszolta: jogi szempontból nem tudja értékelni, hogy a kémények magasítását mikor logikus el­végezni. Mindenesetre ezután rendszere­sen ellenőrzik majd, betartják-e az építési engedélyben foglaltakat. A határidő fo­lyamatos - tette hozzá -, ha egy méterrel feljebb haladnak, a kéményeket ugyan­annyival kell meghosszabbítaniuk. Az irodaház építése nemcsak a szom­szédos házakban lakóknak okoz kelle­metlenséget. A szintén a cég tulajdoná­ban lévő, az irodaház útjában álló Múze­um utca 3. számú ház lebontása tavaly nagy vitát váltott ki. A műemlékvédelmi hivatal ugyanis megtartandónak ítélte a homlokzatot az utcai traktussal együtt. A hátsó részek elbontása után azonban a megtartandó épületrész olyan állapotba került, hogy életveszély miatt elrendelték lebontását. Később a módosított építési engedélyben előírták az eredetivel közel azonos homlokzat visszaépítését. A beruházó ugyanakkor segített a híres Fabulon-reklám megmentésében. Az iro­daház építésekor az Üllői út 2—4. falán előkerült mozaik az avantgárd művész, Erdély Miklós munkája, s mint ilyen, műalkotásnak tekinthető, ráadásul a het­venes-nyolcvanas évek Budapestjének egyik meghatározó látványa volt. A cég állta a mozaik lebontásának és restaurálá­sának egymilliós számláját. IV. K. Az Immoconsult másik beruházása, a Blaha Lujza téri sajtóház irodaházzá ala­kítása májusban került a figyelem középpontjába. A Somogyi Béla utcai épü­­letszárny bontása közben ugyanis megrepedt a közlönykiadó szomszédos épü­letének fala. A sérülést a hatósági megállapítás szerint a szabálytalan bontás okozta. A házomlástól veszélyeztetett utcaszakaszt is lezáratta néhány napra az építésügyi hatóság. Per a dunakeszi lápért Védett növénytársulások és állatok es­nek áldozatul Dunakeszi lápos termé­szetvédelmi területén a nemrégiben át­adott Auchan bevásárlóközponthoz épült, az M0-ás autóutat és a régi 2-est összekötő út miatt. A Levegő Munka­­csoport és a Káposztásmegyeri Kör­nyezetvédők Köre Egyesület pert indí­tott a beruházók ellen, a felperesek az út elbontását és az eredeti állapot visz­­szaállítását kérik — hangzott el tegnap a Pest Megyei Bíróságon, az ügy első tár­gyalásán. A környezetvédő szervezetek az Álla­mi Autópálya-kezelő Rt.-t, az Auchan tulajdonosát és a dunakeszi önkormány­zatot támadták meg keresetükkel. A fel­peresek szerint harmincöt védett nö­vény- és állat, él a területen, élőhelyüket veszélyezteti a gépjárműforgalom okoz­ta levegő- és zajszennyezettség. A bíró­ság tegnap további adatokat kért a ve­szélyeztetés mértékéről. A felperesek már az építkezés során is kérték a ható­ságokat a munka leállítására, erre azon­ban nem került sor. A következő tárgya­lást január 18-án tartják. V. M. P. Vecsési gondozóház rászoruló időseknek MUNKATÁRSUNKTÓL Sokak szívügye Vecsésen egy gondo­zóház létesítése. A városban működik ugyan két idősek napközi otthona is — a településen a kellemesebb hangzás kedvéért klubnak nevezik -, de arra ed­dig nem volt lehetőség, hogy a rászoru­ló idősek éjszakáikat is biztonságban, gondozók törődése mellett töltsék. A gondozási központ vezetője, Pereginé Vodila Teréz előterjesztésére szavazta meg a közelmúltban a város képviselő-testülete egy olyan gondozó­ház létesítését, ahol kétágyas szobák­ban, folyamatos orvosi és nővéri ellátás mellett tölthetik napjaikat a rászorulók. Az új szolgáltatás a tervek szerint teljes körű lesz, mégis kizárólag átmeneti jel­legű. Arra szolgál majd, hogy a család­ban élő idős hozzátartozót néhány hét­től maximum egy évig befogadják, va­lamint a szociális otthonra várókat el­helyezzék. Lehetőség lesz arra is, hogy a kórházi kezelés után lábadozókat, ha család nem tudja máshogy megoldani, rehabilitáció, gondozás céljából itt ápolják. A képviselő-testület jóváhagyása után munkabizottság alakult az előké­születek elvégzésére. Pest Megyei Levéltár Lapszél Érd A Bukovinai Székely Népdalkor meg­alakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeznek a városi művelő­dési központban ma délután két órakor. Ekkor nyílik meg a népdalkor múltjából rendezett kiállítás is, amelyet dr. Kubassek János, a­ Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója nyit meg. Törökbálint Lakópark építését tervezik Törökbálin­ton a Flóra Szálló környékén. A több­szintes lakóházakból álló épületegyüt­test várhatóan jövőre kezdik majd építe­ni. A négyemeletes házak újabb arcula­tot adhatnak Törökbálintnak, s szinte biztosra vehető, hogy az otthonok iránt nagy lesz a kereslet. Túra Századik előadásukat tartják a Túras Komédiások ma este hat órakor a helyi Bartók Béla Művelődési Házban. A tár­sulat a Kaviár és lencse című háromfel­­vonásos vígjátékot játssza Diligens Károlyné rendezésében. Az előadás után Tóth István polgármester köszönti a színjátszókat.

Next