Szabad Nép, 1945. április (3. évfolyam, 7-30. szám)
1945-04-20 / 22. szám
HIm E I€ — Az üzemi igazolóbizottságok az igazoló eljárások során egymásután függesztik fel a vállalatok, gyárak reakciós és jobboldali vezetőit és alkalmazottait. Fontos lenne, ha az üzemi bizottságok azt ne el tudnák érni, hogy a felfüggesztett alkalmazottakat a cégbíróságoknál is töröljék, mert, ha ez nem történik meg, a felfüggesztett reakciós elemek visszaéléseket követhetnek el. __ Rendelet a távollévő közalkalmazott családtagjainak ellátásáról. A távollévő közalkalmazottak családtagjai ellátásának ügyét miniszterelnöki rendelet szabályozta, amely szerint, ha a feleség valószínűsíteni tudja, hoy férje nem teljesített szolgálatot a németek által megszállt területen, vagy katonai szolgálatot nem teljesített, illetve harc nélkül megadta magát, akkor a fizetés 50 százalékát, lakáspénzt és a családi pótlékot kiutalják számára. A járandóság folyósítását írásban kell kérni. — Újabb nyilas tömeggyilkosokat fogott el a politikai rendőrség. A politikai rendőrség letartóztatta Kiripotzky Józsefet és Pásthy Istvánt, akik a Hungarista Légió tagjai voltak. Kiripotzky ,a Ludovykára nyert beosztást és itt saját hatáskörében jelentett fel embereket. Az áldozatokat minden további nélkül sajátkezűleg ki is végezte. Körülbelül 50 gyilkosságot ismert be. Pásthy résztvett a zsidókísérésekben és 15 ember életét oltotta ki. Ugyancsak letartóztatták Széplaky Bükkös Györgyöt,a Nyilaskeresztes Párt XIV. kerületének propaganda-vezetőjét. Szálas uralomrajutása után zsidókísérő volt. „Működése“ során 15 embert gyilkolt meg, áldozatait kirabolta. A pesterzsébeti Nemzeti Bizottság elhatározta, hogy a November 2. utcát Táncsics Miihály-utca, a Gömbös Gyula-utcát Ságvári Endre-utca, az Erzsébet-utcát Ady Endre-utca, a Kiss Ernő-teret Felszabadulástérre változtatja át. A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Tanítótagozatának pedagógiai reformbizottsága megkezdte működését. Első feladatául az 1942-ben megjelent népiskolai tanterv korszerű átdolgozását tűzte ki és ezért felkéri azokat a tanítókat, akik e munkában résztvenni kívánnak, hogy folyó hó 23-án jelentkezzenek a szakszervezet székházában. — Dr. Téglás Béla nyug. pénzügyi oszt. tanácsos 65 éves korában elhunyt. A szovjet-román kapcsolatok kimélyítésére alakult Szovjet Román Társaság szép eredménnyel folytatja működését. Hivatalos adatok szerint Bukarestben 48, vidéken pedig 21 fiókja van már. A társaság eddig 13 könyvet adott ki és hosszú előadás-sorozatot hirdet, amelynek keretében a Szovjetunió népeinek életével és a szovjetkultúra fejlettségével fogja megismertetni a román népet. A honvédelmi miniszter eltörölte azt az antidemokratikus intézkedést, hogy a katonai szolgálatra behívott tartalékos tisztek és legénység részére lak- és bútorbér és családipótlék nem volt felszámítható. Ezentúl a honvédelmi miniszter új rendelete folytán a szolgálaton kívüli és a tartalékviszonyból behívott tisztek, tiszthelyettesek és nős tisztek részére, ha polgári állásukból kifolyólag családi pótlékban, természetbeni lakásban vagy lakáspénzben nem részesülnek, a tényleges szolgálat tartama alatt családipótlék, lak- és bútorbér folyósítható. — Körözik a XII. kerületi Nemzeti Bizottság elnökét. A budapesti főkapitányság elrendelte Dénes (Deutsch) Pál, losonci születésű, 56 éves, római katolikus, nős, kávéházi üzletvezetőnek, a XII. kerületi Nemzeti Bizottság megszökött elnökének körözését. Dénes a svábhegyi politikai nyomozóhivatalnál elkövetett bűncselekmények és visszaélések leleplezése után tűnt el lakásáról. A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Kara (klinikák, egyetemi intézetek) és Egészségügyi munkásainak Igazoló Bizottsága megkezdte működését. Az igazolás alá vont személyekkel kapcsolatos bejelentések nyolc napon belül írásban, név és cím pontos feltüntetésével az Igazoló Bizottság elnöke, dr. gegesi Kiss Pál címére (Bókay János u. 54. sz.) alá küldendők. — Ellenőrzik a kereskedők iparengedélyét. A kereskedelmi és közlekedési miniszter körrendeletben utasította az iparható-' Ságokat, hogy ellenőrizzék, váljon a kereskedők rendelkeznek-e megfelelő iparjogosítvánnyal, az árakat feltüntető cédulákat kirakják-e és üzlethelyiségük megfelel-e a közegészség és közbiztonság szempontjainak. — Francia tábornok a bíróság előtt, Parisból jelentik: Dentz tábornok hazaárulással vádolva áll a bíróság előtt. Dentz 1940 júliusában mint Paris katonai parancsnoka puskalövés nélkül adta át a németeknek a fővárost, miközben tankokat vonultatott fel a külvárosok ellenállni akaró munkássága ellen. Később Szíriában harcolt a szövetséges haderők ellen és ott 2500 francia katona halálát okozta. SZABAD NÉP PÉNTEK, 1945 ÁPRILIS 20 Beváltják az elsőszámú húsjegyet Megállapították a tejtermékek árait A közellátási kormánybiztos új intézkedései Vois Zoltán, Budapest közellátási kormánybiztosa intézkedett, hogy a mészárosokat és henteseket is bevonják a húsjegyek beváltásában. A henteseket már felszólították, hogy az 1. számú különszelvényt a fogyasztóktól beszedjék és ezek alapján később a húsféleségeket a fogyasztók között kiosszák. Ezzel ismét újabb lépés történt a jegyre kiadásra kerülő élelmiszerek minél zavartalanabb és gyorsabb szétosztása érdekében. Elrendelte a kormánybiztos, hogy a háztömbmegbízottak április 27., 28., 29. vagy 30-án az előzetes munka elvégzése után kötelesek a májusi étkezési jegyek átvételéért a jegyfiókban jelentkezni. Egyébként a közellátási kormánybiztosság vette kezébe Budapest és a közellátásba bevont városok és községek tej- és tejtermékellátását. , Tej- és tejtermék csak a közellátási kormánybiztos részére szállítható fel. E rendelet végrehajtási utasítása jelöli majd tej és tejvagy közli azokat az üzemeket, amelyek jogosultak tej- és tejtermék feldolgozására. Szabályozta a kormánybiztos a termék árát, mely szerint jegyző intézményeknek utalványra kiszolgáltatott teljes tej ára literenkint nagyban 5.40, kicsinyben 6 pengő, tejfel 13.50—15, teavaj nagyban 47, kicsiben 52 pengő, túró 25.50—28 pengő. Szabályozta a kormánybiztos a tejipari gyártmányok árát is és ugyanakkor gondoskodott a kórházak és tejkonyhák tejellátásáról. A közellátási koánybiztos felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a közellátási kormánybiztosság élelmiszervagonjait, amelyekben az egyes városrészek lakosságának burgonyát stb. visznek ki, ne rakják meg szeméttel, mert ezáltal lehetetlenné teszik a folyamatos élelmiszerszállítást. Mindenkit személyében tesznek felelőssé a rendelet be nem tartásáért és a vétkeseken a szemét kirakásának díját és minden más költséget be fognak hajtani. Halálra ítélte a Hepimésig Seik Imre Henrik bankigazgatót, akegyetlenebb munkásszázad-parancsnokot A Murai-ügy tárgyalásához hasonló izgalmaik között zajlott le annak a nagyszabású bűnügynek a tárgyalása, amelynek vádlottja Seik Imre Henrik 57 éves nyugalmazott bankigazgató, tartalékos zászlós, a 101/310. sz. kisegítő munkásszázad parancsnoka volt. Az ügyészség vádirata szerint Seik mindenyekezete arra irányult, hogy a munkaszolgálatosok helyzetét elviselhetetlenné tegye és minél többen pusztuljanak el. Állandóan korbáccsal járt és azzal ütötte a szerencsétlen embereket. A munkaszolgálatosoknak díszlépésben kellett talicskázniok. A legkisebb kihágásért az ugyancsak hírhedt Sachs Gyula zászlóaljparancsnok elé vitette a munkaszolgálatosokat, aki a szerencsétleneket gúzsba köttette, úgyhogy az illetők egész életükre nyomorékok lettek, ő volt az egyetlen, aki a nyilaslázadás után százada tagjait feleskette Szálsisira, a visszavonulás során pedig századának megmaradt embereit az SS katonák kezére juttatta, ahelyett, hogy parancs szerint Budapestre hozta volna őket. Előbb azonban elvette takaróikat, úgyhogy a munkaszolgálatosok nagy része megfagyott, a többi pedig a német katonák kegyetlenkedésének esett áldozatul. Századából eddig mindössze 22 ember került elő. Mindezeken kívül a munkaszolgálatosoknak járó ruhakoptatási díjat, amely az idők során 70.000 pengőre rúgott, elsikkasztotta. Seik csak részben tett beismerő vallomást, azzal védekezett, hogy Sachs uszítására bánt szigorúan az emberekkel. Egymásután vonultak a terhelő tanúk a bíróság elé, akik meg-megújuló izgalmak és a hallgatóság felháborodásának szenvedélyes kitörései közepette tettek vallomást, a tanúk kihallgatása után dr. Bajor László népügyész vádbeszédében hangoztatta, hogy az elmúlt fasiszta rendszer a történelem legnagyobb gazságát követte el, amikor honvédelmi munkaszolgálat címén az emberek ezreit kiirttgatta. A vádlott azonban még a kegyetlen parancsnokok közül is kivált vadállatias, szadisz brutalitásával. Ilyen emberre a társadalomnak nincs szüksége, ezért a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérte. A Népbíróság Seik Imre Henrikét háborús bűntett, sikkasztás és rablás címén kötél általi halálra ítélte. 11 ............ Párthíre. A Magyar Kommunista Párt IX. kerületi szervezete útján a Gschwindt Rt. 25.000, a Hangya Szövetkezet 20.000, a Gizella Malom munkásai 5900, a MÉSZ hűtőházi munkásai 4100 pengőt jegyeztek az élelmezési kölcsön javára. A Magyar Kommunista Párt VIII. kerületi szervezetében 21-én fél 5 órakor Száll Jenő „A földreform várható gazdasági következményei’’ címmel előadást tart. A Magyar Kommunista Párt XIV. kerületi szervezete 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Zugló-moziban (XIV, Angol utca 26) nagygyűlést rendez. Beszél: Kállai Gyula. Sporthírek A MADISz úszók részére Németh János és Tátos Nándor április 20-án 10-1, 23-án 2 és fél 6 óra között edzést tart. A Vas- és Fémmunkás Sportklub vezetősége április 20-án d. u. 3 órakor a Béke utcai sporttelepen ülést tart. A Magyar Úszó Szövetség hivatalos óráit hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 4—6-ig tartja V. Alkotmány utca 3, III. em. alatt. Sportcsarnok: Népvarieté Box-mérkőzések Negyed 3-kor 10 pár Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke helyett az intéző bizottság lerv május 6-án d. e. 11 órakor a Reáltanoda utca 101—X-5. szám a. (Mérnökegylet üléstermében,) rendkívüli közgyűlést hív össze. Amennyiben a közgyűlés határozatképtelen lenne, azt május 18-án, ugyanazon helyen és időben, meghívás ismétlése nélkül tartja meg. 9Bn A Szent Lukács Gyógyfürdő Rt. felhívja alkalmazottait, hogy jogvesztés terhe mellett a vállalat központi irodájában (II., Zsigmond krály útja 25—29.) 8 napon belül jelentkezzenek 8173 Cipőket értendők igazolása. A Nemzeti Bizottság kinevezte a cipőkereskedők igazoló bizottságát. Cipőker, kizárólag ennél a biz -nál nyerhetnek igazolást, más biz. által adott eseti, te a"Taláis n©m érvényes. A biz., felhívja Nagy-Bp. tér. működő cipőkert, hogy a kérdőív átv. vég. legk á.pr. 28-áig jelentkezzenek a M. Cipőkeresk. O E. tr.-ban. Király u. 82. Az igazoltatás minden cipőkeresk -re kötelező, — tekintet nélkül arra, hogy tagja-e az egyesnek vagy sem. Felkéri a biz. mindazokat, kik valamely cipőkeresk. ellen adatok birotkában vannak, hogy azokat aláírással ell.tasd, megjelöléssel írásban jelentsék b- az ,g. 15 sz.-nak, 8190 Az Országos Fatermelő és Sylvánia Fakereskedelmi r. t. felhívja eddig még nem jelentkezett alkalmazottait a legkésőbb 1915 április 26-ig való jelentkezésre, V., Zoltán u. 16. sz., különbeni jogvesztés terhe mellett. 835 Feszmérők, ipari műszerek javítását és gyártását vállalja. Stein Richard XIII., Béke utca 21. 8088 A Röck István Gépgyár felhívja a, i'lejig még nem jelentkezteti Szakmunkásait és tisztviselőit, hogy e hirdetmény megjelenésétől számított 8 napon belül a vállalat telepén jogvesztés terhe alatt, jelentkezzenek. 957 Lánczy László oki. gépészmérnök gépjavító műhelye felhívja összes alkalmazottait, különbeni jogvesztés tértje mellett, hogy munkafelvételre 1 hó 25-ig jelentkezzenek. 836 Biró Mihály és Tsa. szállítási és beraktározási vállalat, IV., Haris Bazár 1., félemelet (Váciutca sarok) ismét működik. Elvállal mindenféle fuvarozást Budáról is. Budai kirendeltség, XI., Elek u. 13., I. em. Egyben felkérjük t. beraktározó ügyfeleinket, hogy a letét jegy és utolsó fizetésről szóló nyugta felmutatása mellett irodánkban 8 napon belül d. e. 9—2 között jellenkezni szíveskedjenek. lflfl Feszmérő- és hőmérőipar tisztelettel értesíti megrendelőit, hogy üzemét megindította és feszimérő,javításokat vállal. VITT . Protter-u 59. 815 Felszólítjuk mindazokat, akik a Dávid Károly és Fia Rt... I., Mészáros-u. 58. telepéről anyagai, vagy bármit mást illetéktelenül elvittek, hogy amit három napon belül szolgáltassák vissza, ellenkező esetben a büntető feljelentést részben ismert, részben ismeretlen tettesek ellen meg fogjuk tenni. 897 Aki szűcsüzletemből 10-én éjjel betörés útján elvitt, szőrmeáruk nyomára vezet, az előkerülő áruk értékének 20%-át kapja készpénzben jutalmul. Müller, Petőfi Sándor utca 6. 8095 Dr. László Verona orvos, rendelését ismét megkezdte. 17. cím: IV., Galamib-utca 4. 8108 Dr. Zárday Imre egyet, magántanár rendelését áthelyezte: hétfő és péntek 3—4 Fasor-szanatórium: kedd, csüt., szomb. 3—4. IV., Kígyó-II. 4—6. 8077 Üzlet- vagy irodahelyiséget na.ngyobb műhellyel és raktárral keresek. Juhász, bádogos és központi fűtés szerelő cég, Budapest, József-körút 25. 430 Értesítem kedves vevőimet, hogy IV., Irányi-u. II. SS IX., Üllői-út 7. alatti üzleteimet megnyitottam és sérvkötő, haskötő lúdtalpbetét-orthopadiai gép rendeléseket a szokásos régi határidőkre elfogadok. Ifj. Petráss László okt. ép. mérnök, orthopäd gépmester, TV., Irányi u. 21, 749 Glück Jenő illatszer- és háztartási cikkek nagykereskedése megnyílt (VIII., Rákóczi-út 17., I. em.) 8—2-ig. Kéri szállítói ajánlatát és vevőinek látogatását. 639 Az Andrássy-út 411-be használatra és megóvásra átadott két írógépet Vajda Hunyad u. 8., I. 8. sz. alatt a tulajdonos átveheti. 762 Bádogost vízvezeték-szerelőt, segédmunkást jó fizetéssel felvesz. Bajkó, József körút 3., az udvarban. 885 Úri. vagy vegyes fodrászsegédet felveszek. Lendvai, Murányiutca 5. 936 Üzenet Sopronba! Babella Vilmosnak üzenem, mindannyian — Máriáék is Budán — jól vagyunk. Bárhogyan is küldjétek értesítést. Gyuszi nálatok van-e? Vigyázzatok rá! Cimém: Szabad Nép kiadóhivatala, Kálmán. 951 NOVEMBER SÁNDOR, VII. Nagyatádi Szabó-u 42. üzleti órák d. e. 80 4-ig BOROTVÁLKOZÁSI CIKKEK ÉS BAKELIT ÁRUK gyári raktára.. . SOS7 MŰVÉSZET * Az első gyermekelőadás. A Művész Színházban szombaton délelőtt Szentiványi József rendezésében, a pesti gyermekvitág örömére, előadják a Hamupipőkét. A felszabadulás után ez az első gyermekelőadás^ e Előkészületben a Hófehérke Zsolnay Hédivel] * Vasárnap tartják meg az Opera elma-radt díszelőadását. Az Operaház a múlt va-va sárnap Roosevelt elnök halála miatt, elhalasztotta a kormány fogadására rendezett díszelőadást, amelyet április 22-én, vasárnap fognak megtartani. A régi jegyek érvényte- lenek, helyette új jegyeket bocsátanak ki. * A Nemzeti Színház ifjúsági előadásban hirdette Katona József Bánk bánját és Csogonai Karnyónéját. A polgármester ezt az ifjúsági előadást nem engedélyezte. A Szán- művészeti Tanács a Művészeti Tanács 19-én tartott ülésén ismertette ezt az esetet és Művészeti Tanács egyhangú határozattal tilltakozott a polgármesteri határozat ellen, annál is inkább, mert művészeti kérdésekben egyedül a Tanács illetékes. * A Művész Színház április 27-én, péntekken bemutatót tart. Színrekerül Molnár Ferenc: „Színház“ címen egybefoglalt három egyfelvonásos vígjátéka: Előjáték Lear királyból, Marsall és Ibolya. * Munkásgyermekek ingyenes zeneiskolája.] Május 2-án a Munkás Kulturszövetség új, szervezett munkásság gyermekei részére is ingyenes munkásgyermek-zeneiskolát nyit meg VIII. Bérkocsis utca 41. szám I. emele íén. Felvételre jelentkezni lehet az iskolai helyiségében ápr. 20 és 25 között d. u. 35-ig. ] . — SZÍNHÁZAK mai műsora Operaház: Az orosz tábori színház dísz- előadása (y4). — Nemzeti Kamaraszínház Karnyóné (y24). — Művész Színház: Lement a hold (4). — Fővárosi Operettszínház: Csárdáskirályné (y24). — Pódium: Szájkosár nélkül (y24). — Medgyaszay Színpad: Megrí nyitó műsor (y24). E közleméyek A Rendőrség Politikai Rendészeti Osztálya felkéri mindazokat, akik Orlay Obendorfer Jenő*■ másnéven ..Csöppy politikai tevékenységérül adarokat tudnak, jelentkezzenek a Politikai Rendőrség panaszfelvevő irodájában, VI. Eötvös utca 7 . stráim alatt. A Népbíróság felhívja Goldberger Istvánt és Veres Tamást, akik vitéz Horváth György, a 101/6. sz. munkaszolgálatos század szolgálatvezető őrmes- t tere ellen a rendőrségen tanúvallomást tettek hogy | | pontos lakcíműket tanúvallomástétele végett ’a bu- I * naipesszi Népbiróságnál. VIII., Conti utca 41/43 I. em. 43. sz. haladéktalanul jelentsék. Felhívjuk a pestszentlőrinci nyomdászokat, hogy saját érdekükben jelenjenek meg vasárnap délelőtt 0 órakor a Baufmeisternél (42-es végállomás) Az Iparügyi Minisztéruim felhívja az összes gyárakat, malmokat és egyéb üzemeiket, hogy üzemük fenntartásához szükséges szénszükségletet havi tételben összefoglalva, haladéktalanul írásban jelent sére be. A Nemesfémipari és órászunkások Szakszervezete 21- én 2 órakor taggyűlést tart. A régi KAOSz-szavalókórus megkezdi működését. Kérjük azokat, akik ebben résztvenni kívánnak, hogy 21-én fél 5 órakor jelenjenek meg Erzsébet- körút 24. I. em. 1. szám alatt. A Szíjjártó Munkások 22-én tagértekezletet tartanak, Sas-utca 6. szám alatt. A Magyar Magántisztviselők Szabad Szakszervezetének Közgazdasági Szakosztálya 20-án fél 4 órakor revizori tanfolyamot, Vas- és Fémipari Szakosztálya 22-én fél 11 órakor taggyűlést, Ifjúsági Csapdlja 21-én fél 4 órakor alakuló ülést tart. VI., Eötvös utca 25. A Kisiparosok és Kiskereskedők Szervezetének Fa- és Szénkiskereskedő Szakosztálya 20-án 2 órakor taggyűlést, Szűcsszakosztálya 21-én fél 3 órakor szakosztályi értekezletet, bőrszakosztálya 20-án 4 órakor szakosztályi értekezletet tart. A Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezetének Csipőkereskedelmi Szakosztálya 22- én 10 órakor szakmai megbeszélést tart. Felhívjuk azon munkaszolgálatos, vagy keretlegénység tagjait, akik 1939—1940-es években az aszódi 3. bevonulási központnál Asztalos Aladár őrnagy parancsnoksága alatt állottak és róla érdemlegeset tudnak mondani, jelentkezzenek a politikai rendőrség panaszfelvevő osztályán, VI . Eötvös utca 7. szám alatt. Felhívjuk az összes Bőripari Ifjúmunkásokat, hogy minden szombaton, Rózsa utca 23 szem alatt ifjúsági napot tartunk. A Közalkalmazottak Országos Szabadszervezete folyó hó 22-én fél 10 órakor dr. Berky János főtitkár vezetésével az altiszti kar problémáinak megbeszélése céljából gyűlést tart Ugyancsak 22-én fél 11 órakor dr. Takács György vezetésével ,,A minősítési törvény intézkedéseinek áttörése“ címen ankétot rendez a szakszervezet. A MÉMOSz hírei: Az Építésvezető, Rajzoló és Munkavezető Tagok 22-én 10 órakor jelenjenek meg a Székházban. A Műköves Szakosztály 22-én 10 órakor tisztújító gyűlést, a Cinkotai Csoport 22-én 10 óraikor, Szent Imre utca 10. alatt nyilvános gyűlést, az Újpesti Csoport 22-én 10 órakor a Munkásotthonban értekezletet, a Csillaghegyi Csoport 22-én 10 órakor Valéria u. 4. alatt alakuló gyűlést tart. A Fodrászmunkások Szabad Szakszervezete 22-én fél 10rakor tagértekezletet tart A Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetében 21-én 3 órakor dr. Szabó Imre ,,Szakszervezeti jogunk“ címen tart előadást. A Kisipari Kovácsok, Kocsi, és Karosszéria Lakatosok Szervezőbizottsága, valamint üzemi bizalmijai 22-én 9 órakor együttes ülést tartanak a Vasas Székházban. Pestújhelyen a Demokratikus Pártok 22-én 10 órakor községi képviselőtestület választó nagygyűlést tartanak az Ipartestületi Székházban. Az Újpesti és Rákospalotai Élelmezési Munkások 22-én 10 órakor nagygyűlést tartanak Újpesten. István u. 8. szám alatt A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének Belorvosi Szakosztálya 21-én 6 órakor vitadélutáni Sportorvosi Szakosztálya 22-én 11 órakor alakuló ülést és a Turistacsoportja 22-én 12 órakor alakuló ülést tart. Vill . Bangha Béla u. 2 SZABAD NÉP A Magyar Kommunista Párt központi lapja. Főszerkesztő: Révai József Felelős szerkesztő: Horváth Márton. Szerkesztőség és kiadóhivatal,. Bpest körút 5. — Nyomatott a ,,Szikra“ körforgógépein. Felelős nyomdavezető: Nedeczky László VIII., József Lapvállalatok