Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)
1945-05-01 / 31. szám
. A születés pillanatában írta: Illyés Gyula . Estére Pesten leszünk, befejezésül is szeretnék még egy darab eleven valóságot látni, egy kis kézzelfogható vidéket. Szerencsére erre is van egy ismerős falu egy unokatestvérrel, egy nagynénivel. Útbaejthetjük. Eszembe jut, van ottan egy ismerős puszta is. Az első percben mintha csalatkozás várna bennünket. Bár a pusztaiak még nem igen mozgolódnak a földért. Tán még nem is tudnak róla. Mi keresni valónk lehetne hát ott? Épp az, hogy mi vihetnénk meg a hírt. Felfrissülve megyünk a major felé. Tán ez lesz a legtanulságosabb állomás: statu nascendi látna egy történelmi folyamatot, sőt még annál is előbb: a fogantatás pillanatában. A nagy történelmi pillanat itt is egyszerű, természetes, közönséges. Az embernek akaratlanul is Stendhal hősére, ama Fabrice del Dongo-ra kell gondolnia, aki úgy volt szemtanúja és cselekvő részese kora legdöntőbb eseményének, a Waterlood csatának, hogy maga tudta legkevésbé. Nyitva kell tartanunk a szemünket. Tarthatjuk. A köves dombtetőn háromnégy nyomorúságos gazdasági épület, még nyoorúságosabb hosszú cselédház. Atulajdonos, a Kegyes Székeskáptalan nem nagy kegyben tartotta őket. — Van itt valami világravalóbb ember? — Kérdezzük vezetőnktől. Van, Vajda Sándor nevezetű, bevették a falu Nemzeti Bizottságába is. De épp kint van a többiekkel a cselédföldeken, vetnek. — Messze van ide? Öt perc, tíz perc, na, egy fertály óra! Egy vidéki fertályéra. Szerencsére előreszalajtottunk egy mezítlábas kislányt, indítsa addig is elénk Vajdát. Jótermetű, inas, nyugodt léptű és nyugodt pillantású, harmincas ember, de a régi béres bizalmatlanság páncélzatában. Épp ezért tetszik, ezért ismerős. A földreformról épp csak harangozni halllott. De itt még nem történt semmi. Illetve, ahogy ő mondja: — Ide még senki se jött. Nehezen érti meg — holott jóértelmű, világosfejű ember —, hogy nem is kell senkinek sem jönnie. A lehetőség nem fér a fejébe. Szőnyi mutatja neki a röplapot, a törvényt. Azt már ismeri, de — áll az erre a pusztára is? Föld az volna, háromszáznegyven hold.— S igénylő? Nem érti. Vagy csak azt mutatja. Fürkész. — Aki földet akar. Hány cseléd van? — Azok kapnák? — kérdi s széttekint a cselédházakon. S aztán, ezek? — Ezek, ezek. Hány a cseléd? ■— Tizenöt. — Akkor futja bőven. Elsősorban ők kaphatják — Mind? — Mind, mind. Családonként tíz holdat. Ha rossz a föld, többet is. Ránk néz, aztán hosszasan a földet nézd. Nagysokára válaszol: — Aztán a dolog. Az, hogy menne? — Ahogy maguk akarják, ahogy tudják. Újabb pillantás a földre. — De az iga. Nincs. •— Az akkor se lesz, ha egybe marad a föld! Ezen is el kell gondolkodnia. — Mag sincs. Látnivaló, hogy még mindig nem talált az egyenesbe. Az első láncszemet nem tudja kézbekapni, az első lépés helyét nem látja. Szőnyi megérzi a botorkálást, újra segíti. — írják össze, hány embernek kell itt föld. Alakítsák meg a földigénylők bizottságát, mérjék ki a földeket! Meleg van, majdnem nyári forróság, vállravetett kabátban lépegetünk le a dombról, sietnünk kell, ha még Fehérváron is meg akarunk állni. — Ki írja össze?— Maga például! Kimérhetik a földet szemre is, egy-két öl ide-oda, később majd kiigazítják. Aztán üljenek bele. — S kész? — Kész. Csönd. Ez az ember olyan agymunkát végez, hogy lépteit is meglassítja. Ránknéz, a földre néz. Este az óriási méretű valóság előtt egyre valami kézzelfoghatóbb valóságba kapaszkodna, hogy bizonyságot érezzen. — A katonalovak a vetésbe járnak legelni. Hogy azt is mi intézzük el , nem lehetne-e olajat szerezni a traktorba? Már a falu fölött járunk. Itt kanyarodik vissza a lényegre, önmagától. — Mindenki kaphat ? — Mindenki, aki dolgozik, akinek nincs. — Az fejenként huszonkét-huszonhárom hold volna. Nyolcvan holdban már Őszi van ... Közben ez már számadást is végzett. Most én nézek rá, kutatva, arra az összevont szemöldökre, a jószabású koponyájára. Mi forgott le abban ezalatt a félóra alatt? Szőnyi szól: — Huszonkét hold talán sok is lesz egy családnak. Adják át a falusiaknak a fölösleget. Azoknak van ? Újabb gondolkodási szünet. — Szerezhetnek azok lefelé is. Már védi is a magáét; ez már helyben van, igazán helyben, itt már nincs dolog. Búcsúzkodunk, kezet nyújtunk. Jó kézszorítást kapok s ezt: — Köszönjük a szíves látogatást. — Nincs miért. Hát ezt észlelhettem, ezt jegyezhettem a legéberebb figyelemmel is. Teszem zsebre a ceruzát, a papirost. Széttekintek a tágas tájban, hátha kapok még valamit. Csak a nap ragyog, csak a fű zöldei. S ott a Bakony. A távolodó férfi után nézek, azzal a nyugodt járással megy, ahogy jönni láttam. Hátratekint, megáll, még van varrni mondanivalója. — Ha nem felejtenék el azt az olajat. Szerény vagyok, nem is erőltetem, hogy megértsem, mi történt itt. Talán tíz év múlva fogjuk megérteni, talán húsz év múlva, igazában talán csak egy század múlva, az unokáinkban. (Vége) KEDD, 1945 MÁJUS 1 A Szovjetunió Kommunista Pártja május elsejére kiadott jelszavaiból: Éljen május elseje, a munkásság harci ereje seregszemléjének napja! Világ dolgozói egyesüljetek a Hitlernémetország teljes szétzúzásáért vívott harcban! Éljen a nagy szovjet nép, Vörös Hadserege és haditengerészete, melyek becsülettel védelmezték hazájukat a német fasiszta imperialisták ellen! Éljen a hatalmas Szovjetunió, amely megmentette az európai civilizációt a fasiszta banditáktól! Dicsőség a szovjet csapatoknak, amelyek a győzelem lobogóját kitűzték Berlinre! Üdv a német fasiszta támadók elleni angol-szovjet-amerikai harci szövetség győzelmének! Fejezzük be a német imperializmus teljes megtörését, biztosítsuk a tartós és szilárd békét a világ minden népe között! Válasz egy nyilatkozatra A KOKSz elnöksége kissé fölényes hangon próbálja elhárítani azt a bírálatot, amelyet ennek az érdekképviseletnek a működéséről mondtunk. A hosszú nyilatkozat célja a szövetség makulátlanságának bizonyítása és fontosságának hangsúlyozása. Válaszunk csak ennyi: ha a KOKSz-nak elég, hogy vitéz Füzesséry István társelnökük csak egy félévig volt a Baross Szövetség tagja, nekünk nem elég. Az sem, hogy Künder íróasztalának üveglapját összetörte. Az sem, hogy zsidó személyeket és vagyonokat elrejtett. A mi cikkírónk „illetéktelenségét“ illeti, közöljük, hogy a kereskedelmi minisztérium maga kérte lapunktól ,.közérdekre való hivatkozással“ ,.feltűnő helyen való köz- SZABAD NÉP . A minkásnegyedek hű képét adják a nagyváros nyomorának. Vonatkozik ez különösen Budapestre, ahol az egykor ragyogó városközponttól nem messze a proletárnegyedek sivár bérkaszárnyáiban és a gyárvidék öreg házaiban egy másik világ él: a dolgozóké, akiket a kapitalista társadalom középkori lakás- és építőpolitikája a perifériák egészségtelen, sötét, nedves és kényelmetlen tömeglakásaiba száműzött. Ezekből a fiatál bérkaszárnyákból most ki szeretne törni a napfényre és levegőre a dolgozó nép, amely nemzedékek óta hiába küzdött az úri Magyarország elnyomó, csak az uralkodó reakciós társadalom igényeit szolgáló lakás- és építőpolitikája ellen. E meddő harc évtizedeiben a polgárság elfoglalta a város településre legalkalmasabb, legszebb és legegészségesebb területeit és azokon, a proletárnegyedek vigasztalan szürkeségével kiáltó ellentétben, megteremtette magának a fényűző paloták, pompás villanegyedek és kertvárosok egész sorát. A lakástermelés tervek és messzetekintő szempontok hiányában nem tudott lépést tartani a magyar főváros népességszaporulatával és ennek eredménye az akut lakáshiány, béruzsora és telekspekuláció. Hivatalos statisztika szerint az új világháborút megelőző időben az egyszobás külvárosi lakásokban átlag négy ember élt, ugyanakkor a három-négyszobás polgári otthonokban egy szobára nem is esett egy lakó. Budapesten húszezer ember élt pincelakásban és 1400 volt az olyan konyhák száma, amelyet többgyermekes családok lakószobának is használtak. Rávilágít a túlzsúfoltság méreteire az albérlők megoszlása: az összes lakások 25 százalékában lakott albérlő, de míg a 11.000 négyszobás lakásból csak 2000-ben, az egyszobás lakásokból 26.000-ben! A legtöbb proletárlakásban volt egy vagy több ágyrajáró. A munkásság harca az emberi élet- és lakásfeltételekért egész a legutóbbi időkig azakciós, fasiszta rendszer makacs ellenállásába ütközött, vagy kompromisszumokba és félmegoldásokba fulladt. A munkásság jogos igényeivel számotvető lakáspolitikáról szó sem volt- Lakásviszonyok a háború alatt és most Minthogy a lakásrendelet nem ad szabatos megoldást minden kérdésre, az intézkedő hatóság gyakran hevenyészett határozatokat hoz és ez a forrása a tömeges panasznak, fellebbezésnek és vitának. Ilyen körülmények közt jelentkezik jogos és méltányos lakásigényével egyrészt fedéltelen, másrészt a tarthatatlan lakásviszonyok közt élő munkásság, amelyről a múltban teljesen elfeledkeztek és nélküle, sőt ellene folytattak lakát- és városépítő politikát. Érthető, ha ez a réteg most szeretne a, létét veszélyeztető tömeglakásokból kiszabadulni és olyan otthonhoz jutni, amilyet már régen meg is érdemelt volna. Mégis azt látjuk, hogy céltudatos és a munkásság érdekeivel azonos szociális lakáspolitika hiányában még ma is a „régi szempontok" érvényesülnek és az „igényes” polgárság, továbbá az újgazdagok szállják meg a fasisztáktól elhagyott lakásokat és a gazdátlan villákat. Ezt könnyen megtehetik, mert — ezt általános jelenségként állapítjuk meg — a hoztákülönösök mndenféle ürüggyel kijátsszák a kötiég bérrendszert, letagadják az elfoglalható lakásokat és fenntartják azokat a „legtöbbet fizetőknek“.zétételét“ annak a közleménynek, amely cáfolja, hogy a KOKSz-nak joga volna igazoltatásra. Egyébként a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízta dr. Kemény Dezső ny. kamarai ügyvezető titkárt, dr. Feszler Lajost, a belkereskedelmi osztály titkárát és Fábián Menyhért kamarai revizort, hogy kezdjék meg a KOKSz ügyeinek felülvizsgálatát. E vizsgálatnak nem vágunk elébe. Majd kisül, hogy jogos volt-e a kritikánk általában a monopolisztiikus, korporációs színezetű tömörülési kísérletekkel szemben. Egyébként bárhol elhelyezett mindenféle magyarázkodó nyilatkozatokkal szemben teljes terjedelmében fenntartjuk cikkünk minden állítását. e, nyersanyagtermelés fokozatos csökkenése, utóbb a légiháború pusztítása, majd pedig az összeköltöztetések és a gettósítás miatt a lakásviszonyok még jobban kiéleződnek és kibogozhatatlanul összekuszálódtak. Egy 1941-—42. évi szakértői számítás szerint a pesti lakásmizériát 20.000 új lakás építésével lehetett volna leküzdeni. Ismert okok miatt a lakástermelés fokozatosan csökkent és 1944- ben teljesen megszűnt. A nagy propagandával elindított úgynevezett vállalati és közületi munkáslakás építő és építési-kölcsön-akcák kudarcba fulladtak. A főváros is megkezdte munkáslakótelepek építését, de anyaghiány miatt ezt a tervet sem tudták megvalósítani, a felépült új bér,kaszárnyák pedig egyáltalán nem oldották meg az ipari munkásság égető problémáját. Végeredményben Büntetlenül folyik a lakásspekuláció és a lakásuzsora. Az akadályok ijesztő halmazatával szemben a jobb lakást kereső munkásréteg nem talál kivezető utat a rosszindulat és a bürokrácia labirintusából. A munkásság jogos igényei tekintetében a helyzet csak azokban a kerületekben jobb, ahol a lakásügyeket is a munkásság képviselői irányítják. Elvtársainknak még az ilyen körsetekben is folytonos harcot kell vívniuk azokkal, akik nyíltan vagy alattomosan akadályozzák a munkások lakásszerzését. Ezeknek tudomásul kellene már venniük, hogy ha van szabad lakás — és még mindig van —, az elsősorban a munkásságot illeti meg, amely építette és a várost. Úgy tudjuk, hogy amint a tárgyi és társadalmi feltételek meglesznek, tervszerű és nagyszabású lakóházépítkezés indul meg a fővárosban. Az újjáépítési irománybatos nyilatkozatában kijelentette, hogy a rekonstrukció során először korszerű munkáslakásokat és munkás-lakótelepeket építenek. Addig is más kínálkozó lehetőségeket kell a munkásságnak megragadnia, hogy egyelőre legalább azok jussanak emberibb otthonhoz, akik ma tűrhetetlen körülmények között élnek. Többféle megoldás kínálkozik. A háború kitörésekor, amely egybeesett a területi megnagyobbodással és új tömegek beáramlásával, a főváros lakásviszonyait a legnyomasztóbb lakáshiány jellemezte. A fővárosi lakások 70 százalékának a bére meghaladta az évi 400 pengőt, amit az átlagkeresetű munkás nem tudott megfizetni. A magas lakbérek azonban nem akadályozták meg a tovább gazdagodó polgárságot, hogy elfoglalja az igényesebb lakásokat. A háború elhúzódása a dolgozórétegek lakásviszonyai 1940—44. években tovább romlottak, mert egyéb okok mellett az akkori rendeletek és törvények is megnehezítették a munkásság lakásszerzési lehetőségeit, ugyanakkor azonban tág teret engedtek a tőkefelesleggel rendelkező polgárságnak spekulációs és tőkebiztosító, de társadalomellenes lakásépítő politiler folytatására. A kitakarodó fasiszták és az ostrom pusztításai a lakásínséget elviselhetetlenné tették, ezen nem változtat az a tény sem, hogy újabb kimutatás szerint Nagy-Budapest lakosságának száma mintegy 500— 600.000-rel csökkent, mert a lakáspusztulás is ezzel arányos. Az összes lakásoknak mintegy 25—30 százaléka lakhatatlan és ennek jelentős része gyárövezeti munkáslakás. Az új lakásrendelet elsősorban a hajléktalanokat akarja fedél alá juttatni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a visszaköltöztetéssel felmerült problémák sokasága, egyes polgári rétegek antiszociális magatartása s végül a lajkás hivatalokban „szakértőkként’ visszamaradt egyes személyeknek a munkásság igényeivel szemben elfoglalt érzéketlen, sőt ellenséges magatartása miatt, kitűzött céljának mostani formájában nem felel meg. A háború és a fasizmus romokat és hajléktalanokat hagyott, ezekről sivár viszonyok közt nekünk kell gondoskodni. Alig van a fővárosnak olyan kerülete, ahol ne ostromolná naponta két-háromszáz kérvényező a lakásügyosztályt. Ha a felek társadalmi helyzetét vizsgáljuk, szembetűnő, hogy a legtöbb vagyonos polgár, aki az örökségként ránkmaradt rendezetlen lakásviszonyokat, a maga jogos vagy jogtalan igényeinek kielégítésére akarja felhasználni. Jogos igények és visszaélések Afész mindig megoldatlan a lakáskérdés iltais is erélyes intézkedésekkel kel biztosítani a lakásresdelet haféleiíjságis és kifogástalan végrehajtását Mi a megoldás ? Először mindenképpen el kell távolítani a lakáshivatalokból azokat, akik lakásügyekben eddig csak munkásellenes magatartást tanúsítottak. Szükség van továbbá a lakásrendek olyan szabatos átszövegezésére, amely kiküszöböli a kétértelműséget és a lakásüzérkedés letörése mellett biztosítja és megkönnyíti a dolgozó rétegek lakásszerzését. Kötelezni kell a háztulajdonost, hogy a kapun kifüggessze az üres, elhagyott, sérült de könnyen kijavítható lakások jegyzékét. Külön tüntessék fel a szobák számának megjelölésével, hogy egyes lakásokban hány személy lakik. A megosztható lakásokba a lakáshivatal utaljon be igényjogosultakat Jelentékenyem elősegítené a munkásság lakásszerzését, ha befejeznék a kevés munkával és anyaggal bevégezhető építkezéseket és javításokat és pontos kimutatást tennének közzé a könnyen kijavítható lakásokról, továbbá azokról a háztulajdonosokról, akik nem hajlandók az iyen javításokat elvégeztetni. A magdolnavárosi OTI-telepen 700 murakáscsaládnak lehetne korszerű lakást adni, ha a hátralévő kevés munkát befejeznék. Buda különböző részeiben, továbbá a tipikus nyilas és sváb kerületekben sok lakatlan villa és lakás van. Adják ezeket munkáscsaládoknak, ne pedig, amint erre több példa van, az eltűnt,vagy bujkáló fasiszták rokonságánál. Megállapíthatjuk, hogy ott, ahol a munkásság képviselői irányítják a bkká ügyeket, már eredményeket értek el. A XII. kerületben 600 munkáscsaládot helyeztek el egészséges lakásban és további 500 lakást lehetne igénybevenni, — még mielőtt kiutalnák „igényes“ polgároknak. A II. kerületben 40 lakatlan villát foglaltak le, részben proletárcsaládok, részben szociális intézmények részére. Óbudán 500 munkáscsalád jutott méltó otthonhoz. A IX. kerületben két modern bérházba munkáscsaládokat telepítettek be. Ez a néhány adat is bizonyítja, hogy ott, ahol a munkásság képviselői irányzák a lakásügyeket, huzavona nélkül kielégítik a munkásság jogos lakásigényét. Valamennyi kerület munkássága egyöntetűen követelia lakásügyek gyökeres reformját. 7