Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)

1945-05-01 / 31. szám

. A születés pillanatában írta: Illyés Gyula­ ­. Estére Pesten leszünk, befejezésül is szeretnék még egy darab eleven valósá­got látni, egy kis kézzelfogható vidéket. Szerencsére erre is van egy ismerős falu egy unokatestvérrel, egy nagynénivel. Útbaejthetjük. Eszembe jut, van ottan egy ismerős puszta is. Az első percben mintha csalatkozás várna bennünket. Bár a pusztaiak még nem igen mozgolódnak a földért. Tán még nem is tudnak róla. Mi keresni valónk lehetne hát ott? Épp az, hogy mi vihetnénk meg a hírt. Felfrissülve megyünk a major felé. Tán ez lesz a legtanulságosabb állomás: statu nascendi látna egy történelmi fo­lyamatot, sőt még annál is előbb: a fogantatás pillanatában. A nagy történelmi pillanat itt is egy­szerű, természetes, közönséges. Az ember­nek akaratlanul is Stendhal hősére, ama Fabrice del Dongo-ra kell gondolnia, aki úgy volt szemtanúja és cselekvő részese kora legdöntőbb eseményének, a Wa­terlood csatának, hogy maga tudta leg­kevésbé. Nyitva kell tartanunk a szemünket. Tarthatjuk. A köves dombtetőn három­négy nyomorúságos gazdasági épület, még nyo­­orúságosabb hosszú cselédház. A­­tulajdonos, a Kegyes Székeskáptalan nem nagy kegyben tartotta őket. — Van itt valami világravalóbb em­ber? — Kérdezzük vezetőnktől. Van, Vajda Sándor nevezetű, bevették a falu Nemzeti Bizottságába is. De épp kint van a többiekkel a cselédföldeken, vetnek. — Messze van ide? Öt perc, tíz perc, na, egy fertály óra! Egy vidéki fertályéra. Szerencsére előreszalajtottunk egy mezítlábas kis­lányt, indítsa addig is elénk Vajdát. Jótermetű, inas, nyugodt léptű és nyu­­godt pillantású, harmincas ember, de a régi béres­ bizalmatlanság páncélzatában. Épp ezért tetszik, ezért ismerős. A földreformról épp csak harangozni halllott. De itt még nem történt semmi. Illetve, ahogy ő mondja: — Ide még senki se jött. Nehezen érti meg — holott jóértelmű, világosfejű ember —, hogy nem is kell senkinek sem jönnie. A lehetőség nem fér a fejébe. Szőnyi mutatja neki a röp­lapot, a törvényt. Azt már ismeri, de — áll az erre a pusztára is? Föld az volna, háromszáznegyven hold.­­— S igénylő? Nem érti. Vagy csak azt mutatja. Fürkész. —­ Aki földet akar. Hány cseléd van? — Azok kapnák? — kérdi s széttekint a cselédházakon. S aztán, ezek? — Ezek, ezek. Hány a cseléd? ■— Tizenöt. — Akkor futja bőven. Elsősorban ők kaphatják — Mind? — Mind, mind. Családonként tíz hol­dat. Ha rossz a föld, többet is. Ránk néz, aztán hosszasan a földet nézd. Nagysokára válaszol: — Aztán a dolog. Az, hogy menne? — Ahogy maguk akarják, ahogy tudják. Újabb pillantás a földre. — De az iga. Nincs. •— Az akkor se lesz, ha egybe marad a föld! Ezen is el kell gondolkodnia. — Mag sincs. Látnivaló, hogy még mindig nem talált az egyenesbe. Az első láncszemet nem tudja kézbekapni, az első lépés helyé­t nem látja. Szőnyi megérzi a botorkálást, újra segíti. — írják össze, hány embernek kell it­t föld. Alakítsák meg a földigénylők bi­zottságát, mérjék ki a földeket! Meleg van, majdnem nyári forróság, vállravetett kabátban lépegetünk le a dombról, sietnünk kell, ha még Fehérvá­ron is meg akarunk állni. — Ki írja össze?­­— Maga például! Kimérhetik a földet szemre is, egy-két öl ide-oda, később majd kiigazítják. Aztán üljenek bele. — S kész? — Kész. Csönd. Ez az ember olyan agymunkát végez, hogy lépteit is meglassítja. Ránk­néz, a földre néz. Este az óriási méretű valóság előtt egyre valami kézzelfogha­tóbb valóságba kapaszkodna, hogy bi­zonyságot érezzen. — A katonalovak a vetésbe járnak legelni. Hogy azt is mi intézzük el , nem le­hetne-e olajat szerezni a trak­torba? Már a falu fölött járunk. Itt ka­nyarodik vissza a lényegre, önmagától. — Mindenki kaphat ? — Mindenki, aki dolgozik, akinek nincs. — Az fejenként huszonkét-huszonhá­­rom hold volna. Nyolcvan holdban már Őszi van ... Közben ez már számadást is végzett. Most én nézek rá, kutatva, arra az össze­vont szemöldökre, a jószabású koponyá­jára. Mi forgott le abban ezalatt a félóra alatt? Szőnyi szól: — Huszonkét hold talán sok is lesz egy családnak. Adják át a falusiaknak a fölösleget. Azoknak van ? Újabb gondolkodási szünet. — Szerezhetnek azok lefelé is. Már védi is a magáét; ez már helyben van, igazán helyben, itt már nincs dolog. Búcsúzkodunk, kezet nyújtunk. Jó kéz­szorítást kapok s ezt: — Köszönjük a szíves látogatást. — Nincs miért. Hát ezt észlelhettem, ezt jegyezhettem a legéberebb figyelemmel is. Teszem zsebre a ceruzát, a papirost. Széttekin­tek a tágas tájban, hátha kapok még valamit. Csak a nap ragyog, csak a fű zöldei. S ott a Bakony. A távolodó férfi után nézek, azzal a nyugodt járással megy, ahogy jönni láttam. Hátratekint, megáll, még van varrni mondanivalója. — Ha nem felejtenék el azt az olajat. Szerény vagyok, nem is erőltetem, hogy megértsem, mi történt itt. Talán tíz év múlva fogjuk megérteni, talán húsz év múlva, igazában talán csak egy század múlva, az unokáinkban. (Vége) KEDD, 1945 MÁJUS 1 A Szovjetunió Kommunista Pártja május elsejére kiadott jelszavaiból: Éljen május elseje, a munkásság harci ereje seregszemléjének napja! Világ dol­gozói egyesüljetek a Hitlernémetország teljes szétzúzásáért vívott harcban! Éljen a nagy szovjet nép, Vörös Hadse­rege és haditengerészete, melyek becsület­tel védelmezték hazájukat a német fasiszta imperialisták ellen! Éljen a hatalmas Szovjetunió, amely megmentette az európai civilizációt a fa­siszta banditáktól! Dicsőség a szovjet csapatoknak, amelyek a győzelem lobogóját kitűzték Berlinre! Üdv a német fasiszta támadók elleni angol-szovjet-amerikai harci szövetség győzelmének! Fejezzük be a német impe­rializmus teljes megtörését, biztosítsuk a tartós és szilárd békét a világ minden népe között! Válasz egy nyilatkozatra A KOKSz elnöksége kissé fölényes hangon próbálja elhárítani azt a bírálatot, amelyet ennek az érdekképviseletnek a működéséről mondtunk. A hosszú nyilatkozat célja a szö­­vetség makulátlanságának bizonyítása és fon­tosságának hangsúlyozása. Válaszunk csak ennyi: ha a KOKSz-nak elég, hogy vitéz Füzesséry István társelnökük csak egy félévig volt a Baross Szövetség tagja, nekünk nem elég. Az sem, hogy Kün­der íróasztalának üveglapját összetörte. Az sem, hogy zsidó személyeket és vagyonokat elrejtett. A mi cikkírónk „illetéktelenségét“ illeti, közöljük, hogy a kereskedelmi minisz­térium maga kérte lapunktól ,.közérdekre való hivatkozással“ ,.feltűnő helyen való köz- SZABAD N­ÉP . A minkásne­gyedek hű képét adják a nagyváros nyomorának. Vonatkozik ez különösen Budapestre, ahol az egykor ragyogó városközponttól nem messze a prole­tárnegyedek sivár bérkaszárnyáiban és a gyárvidék öreg házaiban egy másik világ él: a dolgozóké, akiket a kapitalista társadalom középkori lakás- és építőpolitik­ája a perifériák egészségtelen, sötét, nedves és kényelmetlen tömeglakásaiba száműzött. Ezekből a fiatál bér­kaszárnyákból most ki szeretne törni a­ napfényre és levegőre a dolgozó nép, amely nemzedékek óta hiába küzdött az úri Magyarország elnyomó, csak az uralkodó reakciós társadalom igényeit szolgáló lakás- és építőpolitikája ellen. E meddő harc évtizedeiben a polgárság elfoglalta a város településre legalkal­masabb, legszebb és legegészségesebb területeit és azokon, a proletárnegyedek vigasz­talan szürkeségével kiáltó ellentétben, megteremtette magának a fényűző paloták, pompás villanegyedek és kertvárosok egész sorát. A lakástermelés tervek és messzetekintő szempontok hiányában nem tudott lépést tartani a magyar főváros népességszaporulatával és ennek eredménye az akut lakáshiány, béruzsora és telekspekuláció. Hivatalos statisztika szerint az új világ­háborút megelőző időben az egyszobás külvárosi lakásokban átlag négy ember élt, ugyanakkor a három-négyszobás polgári otthonokban egy szobára nem is esett egy lakó. Budapesten húszezer ember élt pincelakásban és 1400 volt az olyan konyhák száma, amelyet többgyermekes családok lakószobának is használtak. Rávilágít a­ túl­zsúfoltság méreteire az albérlők megoszlása: az összes lakások 25 százalékában lakott albérlő, de míg a 11.000 négyszobás lakásból csak 2000-ben, az egyszobás lakásokból 26.000-ben! A legtöbb proletárlakásban volt egy v­agy több ágyrajáró. A munkásság harca az emberi élet- és lakásfeltételekért egész a legutóbbi időkig a­zakciós, fasiszta rendszer makacs ellenállásába ütközött, vagy kompromisszumokba és félmegoldásokba fulladt. A munkásság jogos igényeivel számotvető lakás­politiká­ról szó sem volt- Lakásviszonyok a háború alatt és most Minthogy a lakásrendelet nem ad szabatos megoldást minden kérdésre, az intézkedő ha­tóság gyakran hevenyészett határozatokat hoz és ez a forrása a tömeges panasznak, fellebbezésnek és vitának. Ilyen körülmények közt jelentkezik jogos és méltányos lakásigényével egy­részt­­ fedéltelen, másrészt a tarthatat­lan lakásviszonyok közt élő munkásság, amelyről a múltban teljesen elfeledkeztek és nélküle, sőt ellene folytattak lakát- és város­építő politikát. Érthető, ha ez a réteg most szeretne a, létét veszélyeztető tömeglakásokból kiszabadulni és olyan otthonhoz jutni, ami­lyet már régen meg is érdemelt volna. Mégis azt látjuk, hogy céltudatos és a mun­kásság érdekeivel azonos szociális lakáspoli­tika hiányában még ma is a „régi szempo­n­­tok" érvényesülnek és az „igényes” polgár­ság, továbbá az újgazdagok szállják meg a fasisztáktól elhagyott lakásokat és a gazdát­lan villákat. Ezt könnyen megtehetik, mert — ezt általános jelenségként állapítjuk meg —­ a hoztákülönösök mndenféle ürüggyel ki­játsszák a kötié­g bérrendszert, letagad­ják az elfoglalható lakásokat és fenn­tartják azokat a „legtöbbet fizetőknek“.­zétételét“ annak a közleménynek, amely cáfolja, hogy a KOKSz-nak joga volna iga­zoltatásra. Egyébként a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamara megbízta dr. Kemény Dezső ny. kamarai ügyvezető titkárt, dr. Feszler Lajost, a belkereskedelmi osztály titkárát és Fábián Menyhért kamarai revizort, hogy kezdjék meg a KOKSz ügyeinek felül­vizsgálatát. E vizsgálatnak nem vágunk elébe. Majd kisül, hogy jogos volt-e a kriti­kánk általában a monopolisztiikus, korporá­ciós színezetű tömörülési kísérletekkel szem­ben. Egyébként bárhol elhelyezett mindenféle magyarázkodó nyilatkozatokkal s­zemben tel­jes terjedelmében fenntartjuk cikkünk minden állítását. e, nyersanyagtermelés fokozatos csökke­nése, utóbb a légiháború pusztítása, majd pedig az összeköltöztetések és a gettósítás miatt a lakásviszonyok még jobban kiéleződnek és kibogozhatatlanul összekuszálódtak. Egy 1941-—42. évi szakértői számítás szerint a pesti lakásmizériát 20.000 új lakás építésé­vel lehetett volna leküzdeni. Ismert okok miatt a lakástermelés fokozatosan csökkent és 1944- ben teljesen megszűnt. A nagy propagandával elindított úgynevezett vállalati és közületi munkáslakás építő és építési-kölcsön-akcák kudarcba fulladtak. A főváros is megkezdte munkáslakótelepek építését, de­ anyaghiány miatt ezt a tervet sem tudták megvalósítani, a felépült új bér,kaszárnyák pedig egy­általán nem oldották meg az ipari munkásság égető problémáját. Végeredményben Büntetlenül folyik a lakásspekuláció és a lakásuzsora. Az akadályok ijesztő halmazatá­­val szemben a jobb lakást kereső munkás­réteg nem talál kivezető utat a rosszindulat és a bürokrácia labirintusából. A munkásság jogos igényei tekintetében a helyzet csak azokban a kerületekben jobb, ahol a lakásügyeket is a munkásság képvise­lői irányítják. Elvtársainknak még az ilyen kör­setekben is folytonos harcot kell vívni­uk azokkal, akik nyíltan vagy alattomosan akadá­lyozzák a munkások lakásszerzését. Ezeknek tudomásul kellene már venniük, hogy ha van szabad lakás — és még mindig van —, az elsősorban a munkásságot illeti meg, amely építette és a várost. Úgy tudjuk, hogy amint a tárgyi és tár­sadalmi feltételek meglesznek, tervszerű és nagyszabású lakóházép­ítkezés indul meg a fővárosban. Az újjáépítési irom­ányb­atos nyi­latkozatában kijelentette, hogy a rekonstruk­ció során először korszerű munkáslak­ásokat és munkás-lakótelepeket építenek. Addig is más kínálkozó lehetőségeket kell a munkásságnak megragadnia, hogy egyelőre legalább azok jussanak emberibb otthonhoz, akik ma tűrhetetlen­ körülmények között él­nek. Többféle megoldás kínálkozik. A háború kitörésekor, amely egybeesett a területi megnagyobbodással és új tömegek beáramlásával, a főváros lakásviszonyait a legnyomasz­tóbb lakáshiány jellemezte. A fővárosi lakások 70 százalékának a bére meghaladta az évi 400 pengőt, amit az átlagkeresetű munkás nem tudott megfizetni. A magas lakbérek azonban nem akadályoz­ták meg a tovább gazdagodó polgárságot, hogy elfoglalja az igényesebb lakásokat. A háború elhúzódása a dolgozórétegek lakásviszonyai 1940—44. években tovább romlottak, mert egyéb okok mellett az akkori rendeletek és törvények is megnehezítették a munkásság lakásszerzési lehetőségeit­, ugyanakkor azon­ban tág teret engedtek a tőkefelesleggel ren­delkező polgárságnak spekulációs és tőkebiz­tosító, de társadalomellenes lakásépítő poli­­tiler­ folytatására. A kitakarodó fasiszták és az ostrom pusz­tításai a lakásínséget­ elviselhetetlenné tették, ezen nem változtat az a tény sem, hogy újabb kimutatás szerint Nagy-Budapest lak­oss­ágának száma mintegy 500— 600.000-rel csökkent, mert a la­káspusztu­­lás is ezzel arányos. Az összes lakásoknak mintegy 25—30 száza­léka lakhatatlan és ennek jelentős része gyár­övezeti munkáslakás. Az új lakásrendelet elsősorban a hajlékta­lanokat akarja fedél alá juttatni, de a gyakor­lat azt mutatja, hogy a visszaköltöztetéssel felmerült problémák sokasága, egyes polgári rétegek antiszociális magatartása s végül a lajkás­ hivatalokban „szakértőkként’­ visszama­radt egyes személyeknek a munkásság igé­nyeivel szemben elfoglalt érzék­etlen, sőt ellenséges magatartása miatt, kitűzött céljá­nak mostani formájában nem felel meg. A háború és a fasizmus romokat és hajlékta­lanokat hagyott, ezekről sivár viszonyok közt nekünk kell gondoskodni. Alig van a fő­városnak olyan kerülete, ahol ne ostromolná naponta két-háromszáz kérvényező a lakás­ügyosztályt. Ha a felek társadalmi helyzetét vizsgáljuk, szembetűnő, hogy a legtöbb vagyonos polgár, aki az örök­ségként ránkmaradt rendezetlen lakás­viszonyokat, a maga jogos vagy jogtalan igényeinek kielégítésére akarja felhasz­nálni. Jogos igények és visszaélések Afész mindig megoldatlan a lakáskérdés iltais is erélyes intézkedésekkel kel biztosítani a lakás­­res­delet h­aféleiíjságis és kifogástalan végrehajtását Mi a megoldás ? Először mindenképpen el kell távolítani a lakáshivatalokból azokat, akik lakásügyekben eddig csak munkásellenes magatartást tanú­sítottak. Szükség van továbbá a lakás­rendek­­ olyan szabatos átszövegezésére, amely kikü­szöböli a kétértelműséget és a lakásüzérkedés letörése mellett biztosítja és megkönnyíti a dolgozó rétegek lakásszerzését. Kötelezni kell a háztulajdonost, hogy­ a kapun kifüggessze az üres, elhagyott, sérült de könnyen kijavítható lakások jegyzékét. Külön tüntessék fel a szobák számának meg­jelölésével, hogy egyes lakásokban hány sze­mély lakik. A megosztható lakásokba a lakás­hivatal utaljon be igényjogosultakat Jelen­tékenyem elősegítené a munkásság lakásszer­zését, ha befejeznék a kevés munkával és anyaggal bevégezhető építkezéseket és javítá­sokat és pontos kimutatást tennének közzé a könnyen kijavítható lakásokról, továbbá azokról a háztulajdonosokról, akik nem haj­landók az iyen javításokat elvégeztetni. A magdolnavárosi OTI-telepen 700 murakáscsa­­ládnak lehetne korszerű lakást adni, ha a hátralévő kevés munkát befejeznék. Buda különböző részeiben, továbbá a tipikus nyilas és sváb kerületekben sok lakatlan villa és lakás van. Adják ezeket munkáscsaládoknak, ne pedig, amint erre több példa van, az eltűnt,­­vagy bujkáló fasiszták rokonságánál­. Megállapíthatjuk, hogy ott, ahol a mun­kásság képviselői irányítják a b­kká ügyek­et, már eredményeket értek el. A XII. kerületben 600 munkáscsaládot helyeztek el egészséges lakásban és további 500 lakást lehetne igény­bevenni, — még mielőtt kiutalnák „igényes“ polgároknak. A II. kerületben 40 lakatlan vil­lát foglaltak le, részben proletárcsaládok, részben szociális intézmények részére. Óbudán 500 munkáscsalád jutott méltó otthonhoz. A IX. kerületben két modern bérházba munkás­családokat telepítettek be. Ez a néhány adat is bizonyítja, hogy ott, ahol a munkásság képviselői irányzák a lakásügyeket, huza­vona nélkül kielégítik a munkásság jogos lakásigényét. Valamennyi kerület munkássága egyöntetűen követeli­­a lakásügyek gyökeres reformját. 7

Next