Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)
1945-05-19 / 45. szám
Világ proletárjai Szombat, 1945 májusárab pengő A szovjethazafiasságnak az az ereje, hogy nem faji vagy nacionalista előítéletekre, hanem a népnek a szovjethaza iránti lelkes odaadására és hűségére, országunk valamennyi nemzetiségű dolgozóinak testvéri szövetségére támaszkodik. (Sztálin, 1944 november 6-án) A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI LAPJA III. évfolyam, 45. szám Törpebirtokos ország írta: Veres Péter Szívesen adunk helyet, lapunk hasábjain a parasztpárt ismert képviselőjének, hogy kifejtse álláspontját a földkérdésben. A demokratikus Magyarország eddig egyetlen igazi mélyreható munkát végzett el: a földosztást. A társadalmi élet egyéb területein a felvetett terveknél még nem igen jutottunk tovább. Most jönnek a mindennapok gondjai. Felépíteni az ipart, helyreállítani a közlekedést, nyersanyagot termelni, ha nincs, akkor behozni és hozzá gondoskodni az árak és bérek jó viszonyáról, ami eddig nem volt meg. Ezen felül pedig gondoskodni kell az ipari és mezőgazdasági árak helyes viszonyáról is, ami szintén nem volt meg soha, de most különösen nincsen meg. Az a liszt és kenyér, amelyet ma Budapesten 50—60 pengőért árulnak, olyan búzából készült, amelyért mázsánként 40 pengőt vagy semmit sem fizettek a parasztnak. (T. i. tavalyi termés egy része még ma sincs kifizetve, mert a terménykereskedők elmenekültek a pénzzel.) És az a szalonna, amelyet a pesti kirakatokban 400 pengőért vesztegetnek, olyan sertésből van, amelyért 2.70—2.90 pengőt fizettek kilójáért. Ez javarészt régi áru s a régi áruért még a Jurcsek-féle árakat kapta a paraszt. A búza mai 80 pengős ára nevetséges összeg annyi búzáért, amennyi egy embernek félévi kenyeret jelent. Persze, jól tudom, az árak azért magasak, mert kevés az áru. Nincs szállítóeszköz, túl nagy a kockázat és száz és száz egyéb ok. Ez azonban csak a pesti magas árat magyarázza, de nem menti azt, hogy a falun a cérna, a gyufa, a petróleum, az élesztő és a ringy-rongy textília még drágább, mint városon. Magyarországon ma már komolyan csak az az ipari munkásság éhezik, amelyik csakugyan dolgozik és nem ér rá élelmiszert „szerezni“ és az a falusi földmunkásság, amelyik kapott ugyan egy kevés földet, de azt nem eheti meg, még a termése is messze van, munkabére nincs többé, a jövőért dolgozik, s ha kenyere, puliszkája, krumplija van is úgy-ahogy, de szalonnája nincs. Pedig ha a földmunkás még szalonnát se ehetik a száraz kenyérhez, még kasza-kapa közben sem, akkor éhezik. Ez pedig nincs, amiből az következik, hogy az újjáépítés csak valóban az ipari munkásság és szegény parasztság nélkülözésén keresztül valósulhat meg. A világon még minden építést a dolgozó milliók végeztek el, ezt is ők végzik el, munkával és koplalással. Amikor azonban ezt így látjuk, akkor éppen a munkás-paraszt sorsközösség érdekében néhány alapvető szempontot tisztáznunk kell. Az ipari munkásság nemcsak, hogy földhöz segítette a szegény parasztságot, hanem a rohammunka jórészét maga végezte el. Jól-rosszul, de még mindig jobban, mintha sehogyan sem végezték volna el. Ez azonban csak a munka első része. Az ipari munkásság a jövőben sem hagyhatja magára a parasztságot, mert ez a parasztság még csak egy most ébredező óriás, éppen csak, hogy nyitogatja a szemét, de igazi barátait és igazi ellenségeit felismerni nem tudja, hiszen mindenki egyformán mosolyog a szemébe, mindenki egyformán udvarol neki. Mi következik most erre az ébredő szegényparasztságra? Egy olyan korszak, amelyben a gyorsan forgó városi pénz és e gyorsan forgó városi pénz nyomán emelkedő városi igény ráfekszik a nehézmozgású és még tájékozatlan s gazdaságilag szervezetlen szegény parasztságra. A városi kereskedelmi árakban kalkulácó van, az ipari termelési árakban kalkuláció lesz, mert enélkül egyszerűen nem lehet termelni, nem lehet munkát megindítani. A mezei termelésben nem csak, hogy nem volt és nincs kalkuláció, de nem is lesz. A földet be kell vetni, függetlenül attól, hogy mi lesz a törmények ára s a termények árát meg kötni, mert akkor az ipari munkásság fekete kereskedelem hálójában vergetik, vagy éhen hal. De a megkötött ár azt jelenti a paraszti termelőre, hogy évente egyszer eladja, vagy beszolgáltatja a termését és aztán egész éven át dörzsölheti a szemét, ha az inflációs árak mozgását már szemmel se bírja követni, nemhogy pénzzel bírná. Tudom, hogy nagyon eluralkodott a városi lakosságban az a közhely, hogy nem kell a parasztot félteni, fukar, zsugori, kapzsi az, nem hagyja magát. Valóban ilyen, ha tud ilyen Lenni. Ha zsírja, hízott kacsájavolna, akkor ő is részt venne a pénzforgás előnyeiben. De ez csak kevés van és a közeljövőben is kevés lesz. A mai fekete árakhoz a paraszti millióknak egyszerűen nincs közük és nem is lesz, mert mondom, a parasztok nagy többsége tömegárut, búzát, tengerit, takarmányt és burgonyát termel s annak, most sincs ára. Szabolcsban a krumplit szívesen eladták volna a tavaszon .30 pengőért és a Hajdúságban a tengeri nem éri meg talán a maximális árat sem. Ha ezek az alacsony árak csak az erős parasztbirtokot és az államilag védett nagybirtokot nyomnák, mint régebben, akkor ebből nem volna olyan nemzeti veszedelem, mint így van. Az ipari munkásságnak tudnia kell, hogy a paraszti tömegek azzal, hogy földet kaptak, nem lettek gazdagokká, nem lettek kisgazdákká, hanem csak olyan törpebirtokosokká, akiknek egyelőre csak több-kevesebb földjük van, de semmi egyebük nincsen hozzá. Olyan törpebirtokosokká lettek a földmunkás százezrek, mint az eddigi törpebirtokos milliók voltak, de ráadásul jószág, vagyis napi pénzforrás nélkül. Magyarország nem kisgazdaország lett, mint sokan hiszik, hanem törpebirtokos ország. A törpebirtok — mint mindenki tudja — nem eszményi gazdaság s a törpebirtokos ország szegény parasztok országa. Mi következik ebből ? Az, hogy az iparimunkásság éberen figyelje, mi történik a magyar életben és ne csak a saját bérviszonyaira ügyeljen, hanem arra is, hogy a másik nagy termelő osztály, a parasztság milyen helyzetbe kerül az újjáépítés során. A törpebirtokos ország helyzete nagyon nehéz, de nem reménytelen. A hűbéres jellegű nagybirtokrendszerből tovább léptünk a szabad kisbirtokes-rendszer felé. Visszafelé nincs út,. Innen tovább kell mennünk a jól megszervezett kisüzemek országa felé. Amíg azonban a törpe kisbirtokosokat át nem állítjuk a minőségi termelésre és az ehhez idomuló szövetkezeti értékesítésre, addig sokat kell még nélkülözni. És hogy idejuthassunk, nem szabad belefulladni a törpebirtokos levegőtlen, fullasztó nyomorúságába. A törpebirtokos nép egyetlen szabadulási útja a minőségi termelés és a szövetkezeti értékesítés felé vezet és amíg ezt elérte, az ipari munkássággal való "legszorosabb szövetségre van szüksége. Ebben az értelemben a földosztás mentette meg az éhínségtől a magyar népet, meg az elmenekült és amúgy is hitel nélkül álló nagybirtokosok nem tudták volna megszervezni a munkabérért való termelést. Most az ipari munkásságon a sor, hogy segítsen megvédeni a szegény parasztságot, a teljes kizsákmányolástól! Tokió szabad kezet akar Kína ellen • Washington feltétel nélküli megadást követel jugoszláv-szász fasisztaellenes tanács vette át Trieszt kormányzását Hitler-Németország felbomlása óta fokozott figyelem kísérte a távolkeleti eseményeket, mert nyilvánvaló volt, hogy az európai háború vége nem maradhat hatás nélkül Japán helyzetére, így is történt. A Távolkelet fasisztái nem tanultak a német leckéből és most megkísérlik ugyanazt az otromba cselfogást, amellyel Hitlerék már annyiszor megbuktak: a szövetségesek egységének megbontását. A japán kormány békeajánlatot tett Washingtonnak. A javaslat a következő pontokat tartalmazza: 1. Japán haladéktalanul visszavonja haderejét a maláj államokból, Holland-Keletindiából és visszaadja Franciaországnak Francia -Indokínát és Kambodzsát. 2. Hirohitó császár hatalmon marad, kormányzata szigorúan nem katonai jellegű lesz és a kormány tagjainak kijelölésénél figyelembe veszik a szövetségesek szempontjait. 3. Japán megtartja hódításait Mandzsúriában és Kínában. 4. A csendesóceáni szigetek mandátumom igazgatását úgy rendeznék, hogy Japán számára elegendő kivitelt biztosítanának jelenlegi népességének ellátására és a japán ipar fenntartására. Ez a javaslat, Himmler és Dönitz szovjetellenes „békejavaslatait” majmolva, szabad kezet kér az angolszászoktól Kína hősiesen harcoló népe ellen. Nagybritannnia és az Egyesült Államok természetesen visszautasították ezt — a fasiszták módszereire oly jellemző ajánlatot. Japánnal is csak a feltételnélküli fegyverletételről tárgyalnak. Tokió Feiízék nyomdokában A japán „békeajánlat’’ több szempontból is emlékeztet a német helyzetre. A javaslat — melyet emlékirat formájában juttattak el, Washingtonba — kifejti, hogy Hirohitó császár kész tárgyalásokba bocsátkozni a háború megszüntetése érdekében és hajlandó elbocsájtani a japán katonapárti kormányt. Az emlékirat felajánlja a japán politika teljes átállítását és kilátásba helyezi, hogy szabad választás útján demokrata kormány kerül az ország ügyeinek élére. Ez a meglepően gyors hajlam Japán demokratizálására, feltűnően hasonlít Dönitz, Schwering-Krossigk és társaik kijelentéseire. Ezek is hangoztatták, hogy a nácipárt megszűnt, Németország nem hitlerista állam többé és ők maguk is csak katonák, államférfiak, de nem nácik. A tokói javaslat mögött ugyanúgy Japán gyáriparosai állanak, mint ahogy Dönitzék flemsburgi szereplése is a német nagyipar rendezte bábszínház. És ahogy a Kruppok és I. G. Farbenek megkísérelték Dönitzék segítségével egy új háborúra éhes Németország alapjait megteremteni, a Nippon gyárosai is hűek maradnak háborús politikájukhoz. A londoni Daily Mail nem látja ezt, — vagy talán nem akarja látni. A jobboldali lap ujjongva fogadja a hírt, hogy Hirohitó császár feloszlatta a japán fasiszta pártot: „Hirohitó megtette az első lépést a japán béke érdekében megindult mozgalom támogatására”. Ez a gyorsan előlegezett bizalom Hirohitó „békeakaratával“ szemben felveti a kérdést: várjon nem akarnak-e a Daily Mail mögött álló jobboldali körök Japánban is egy kis reakciótartalékot fenntartani? Vájjon nem szemelték-e máris ki a japán Dönitzet, Schwering-Krossigkot ? Londonban és Washingtonban határozott elutasító hanggal találkozott Hirohitóék javaslata. A Daily Mail kísérlete a japán reakciós üzelmek támogatására nem talál komoly visszhangot az angolszász államokban. És ideje volna, hogy ez a határozott hang a flensburgi „kormányt” és a mögöttük álló nagyipari német köröket is felszámolná. Hitler lengyel követői A reakció csökönyrösen megismétlődő egységbontó kísérleteire érdekes fényt vet az Izvesztija, munkatársának cikke. Ha Hitler politikájának Németországon kívül működő követőit keressük, — írja a moszkvai lap, — akkor az angliai és az egyesült államokbeli emigráns lengyel csoportokra bukkanunk. Hitlerék nagy reményeket fűztek a lengyel kérdéshez, a szövetségesek közötti ellentétek szítását illetően. És meg ell volaltunk, a lengyel reakciósok minden erejükkel azon voltak, hogy megvalósítsák ezeket a német, reményeket Az angol-amerikai sajtó egy része — folytatja az, Izvesztija — nem akarta megérteni annak a tizenhat lengyelnek letartóztatását, akiknek egész tevékenysége, a Vörös Hadsereg ellen és a Szovjetunió iránti gyűlölet szítására irányult. Jedrychowski párisi lengyel nagykövet azt mondta erről a klikkről, hogy a felszabadított Lengyelország elleni reakció gondolata vezette őket. Nem kell sokat keresni, hogy megértsük letartóztatásuk okát. Elegendő, ha figyelemmel kísérjük az Egyesült Államokban működő reakciós lengyel sajtót. A Clevelandiam, megjelenő Wiadomosci Codzenni című lap nyíltan ezt írja: „Amerika most olyan helyzetben van, hogy végezni tudna a bolsevista uralommal. Később ez a helyzet megváltozhatik, úgyhogy Amerika számára sokkal nehezebb feladatot, jelent majd a bolsevizmus kiirtása. Reméljük, hogy ezt Amerika vezetői is belátják.“ Ezek a lengyel uszítók — fejezi be az Izvesztija — keltik Göringben azt a■ reményt, hogy Németország leverésével nincs még mindennek vége. „ Tito marsall csapatai a német—olasz— horvát fasiszta megszállókat verték ki Trieszt, Istria és Dél-Karintia területéről, felszabadítva az itt élő — nagyrészt szlovén népeket. Átugrottak azt a tényt is, hogy a délszláv—olasz „viharsarok” lakossága nagy lelkesedéssel fogadta Tito szabadságot hozó csapatait. Nem emlékeztek meg arról sem, hogy a „trieszti kérdés“ már a legjobb úton volt a megoldás felé, amikor Tito kormánya az olasz demokratikus erőkkel karöltve kidolgozta az autonóm triászeti terület tervét. A jobboldali sajtó hosszasan foglalkozott a Jugoszláviának küldött angol-amerikai jegyzék érveivel. A jegyzék megemlíti Alexander angol tábornagy és Tito februári egyezményét, melynek értelmében a Földközi-tenger térségében harcoló szövetséges haderők ellenőrzik és igazgatják az olasz területeket. Tito joggal hivatkozhatott arra, hogy a jugoszláv csapatok is a szövetséges haderőkhöz számítanak és magát Titot London és Washington szövetséges főparancsnoknak ismerte el. A februári egyezmény az összes itt harcoló szövetséges haderőkre vonatkozik. Ezt bizonyítja, hogy a francia haderők is megszállva tartják 5—22 kilométeres mélységben Olaszország határterületeit. A francia külügyminisztérium szóvivője már kijelentette, hogy Franciaország bizonyos határkiigazítást akar kérni Olaszországgal szemben. Az angolszászok ez ellen nem tiltakoztak és Belgrádba is nehezen értették meg ezt az eltérő eljárást a francia és jugoszláv intézkedésekkel szemben. Ezeknek a lapoknak— és mindazoknak, akik már örvendeztek, hogy Anglia és jugoszláv szövetségese között, szakadás áll be, — most nyomatékos választ adott az olasz és jugoszláv nép. A trieszti jugoszláv—olasz fasisztaellenes végrehajtóbizottság május 18-án átvette a város igazgatását. Ezzel Trieszt autonóm kormányzatot kapott. A fasisztaellenes végrehajtóbizottság a város igazgatásának átvétele után kijelentette, hogy Trieszt autonóm kormányzata az olasz—jugoszláv barátság jele és e két nép békéjét szolgálja. A trieszti kérdést Jugoszlávia és Anglia a békés megértés jegyében oldották meg. A reakciós uszítók súlyos vereséget szenvedtek. Angolszász területi igények A fegyverletételt követő idők vajúdási fájdalmai közepette Franciaország sem dicsekedhet azzal, hogy súrlódásmentes viszony fűzi Nagybritanniához: a francia külügyminisztérium részéről kijelentették, hogy a nyugatnémetországi és a közelkeleti francia érdekeltségek ügyében még nem egyeztek meg Angliával. Franciaország nem kapta meg a Közel-Keleten azokat a kiváltságokat, amelyeket a Szíriával és Libanonnal kötött egyezmények biztosítanak neki és semmi sem mutat arra, hogy Anglia támogatná Franciaország közelkeleti céljait. Amikor Anglia közelkeleti megbízottja még Spears vezérőrnagy volt, körülbelül ötven úgynevezett politikai tisztet neve Megegyezés Triesztben A jugoszláv kormány az elmúlt napokban a jobboldali angol sajtó pergőtüzében állott. E lapok hasábjain elferdítve állították Trieszt kérdését a közvélemény elé, azt a látszatot keltve, mintha Tito Szembefordult volna az olasz lakossággal, mintha a jugoszláv hadsereg Triesztben a megszálló csapatok szerepét töltené be. Az angol lapok nem vették figyelembe azt a tényt, hogy