Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)

1945-05-19 / 45. szám

Világ proletárjai Szombat, 1945 május­ára­b pengő A szovjethazafiasságnak az az ereje, hogy nem faji vagy nacionalista előítéletekre, hanem a népnek a szovjethaza iránti lel­kes odaadására és hűségére, országunk valamennyi nemzetiségű dolgozóinak test­véri szövetségére támaszkodik. (Sztálin, 1944 november 6-án) A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI LAPJA III. évfolyam, 45. szám Törpebirtokos ország írta: Veres Péter Szívesen adunk helyet, lapunk hasáb­jain a­ parasztpárt ismert képviselőjé­nek, hogy kifejtse álláspontját a föld­kérdésben. A demokratikus Magyarország eddig egyetlen igazi mélyreható munkát végzett el: a földosztást. A társadalmi élet egyéb területein a felvetett terveknél még nem igen jutottunk tovább. Most jönnek a mindennapok gondjai. Felépíteni az ipart, helyreállítani a közlekedést, nyersanyagot termelni, ha nincs, akkor behozni és hozzá gondoskodni az árak és bérek jó viszo­nyáról, ami eddig nem volt meg. Ezen felül pedig gondoskodni kell az ipari és mezőgazdasági árak helyes viszonyáról is, ami szintén nem volt meg soha, de most különösen nincsen meg. Az a liszt és ke­nyér, amelyet ma Budapesten 50—60 pen­gőért árulnak, olyan búzából készült, amelyért mázsánként 40 pengőt vagy semmit sem fizettek a parasztnak. (T. i. tavalyi termés egy része még ma sincs ki­fizetve, mert a terménykereskedők elme­nekültek a pénzzel.) És az a szalonna, amelyet a pesti kirakatokban 400 pengő­ért vesztegetnek, olyan sertésből van, amelyért 2.70—2.90 pengőt fizettek kiló­jáért. Ez javarészt régi áru s a régi áru­ért még a Jurcsek-féle árakat kapta a pa­raszt. A búza mai 80 pengős ára nevetsé­ges összeg annyi búzáért, amennyi egy embernek félévi kenyeret jelent. Persze, jól tudom, az árak azért maga­­­­sak, mert kevés az áru. Nincs szállítóesz­köz, túl nagy a kockázat és száz é­s száz egyéb ok. Ez azonban csak a pesti ma­gas árat magyarázza, de nem menti azt, hogy a falun a cérna, a gyufa, a petró­leum, az élesztő és a ringy-rongy textília még drágább, mint városon. Magyarországon ma már komolyan csak az az ipari munkásság éhezik, ame­lyik csakugyan dolgozik és nem ér rá élel­miszert „szerezni“ és az a falusi földmun­kásság, amelyik kapott ugyan egy kevés földet, de azt nem eheti meg, még a ter­mése is messze van, munkabére nincs többé, a jövőért dolgozik, s ha kenyere, puliszkája, krumplija van is úgy-ahogy, de szalonnája nincs. Pedig ha a földmun­kás még szalonnát se ehetik a száraz kenyérhez, még kasza-kapa közben sem, akkor éhezik. Ez pedig nincs, amiből az következik, hogy az újjáépítés csak való­ban az ipari munkásság és szegény pa­rasztság nélkülözésén keresztül valósul­hat meg. A világon még minden építést a dolgozó milliók végeztek el, ezt is ők vég­zik el, munkával és koplalással. Amikor azonban ezt így látjuk, akkor éppen a munkás-paraszt sorsközösség ér­dekében néhány alapvető szempontot tisz­táznunk kell. Az ipari munkásság nemcsak, hogy földhöz segítette a szegény­ parasztságot, hanem a rohammunka jórészét maga vé­gezte el. Jól-rosszul, de még mindig job­ban, mintha sehogyan sem végezték volna el. Ez azonban­ csak a munka első része. Az ipari munkásság a jövőben sem hagy­hatja magára a parasztságot, mert ez a parasztság még csak egy most ébredező óriás, éppen csak, hogy nyitogatja a sze­mét, de igazi barátait és igazi ellenségeit felismerni nem tudja, hiszen mindenki egyformán mosolyog a szemébe, mindenki egyformán udvarol neki. Mi következik most erre az ébredő sze­gényparasztságra? Egy olyan korszak, amelyben a gyorsan forgó városi pénz és e gyorsan forgó városi pénz nyomán emel­kedő városi igény ráfekszik a nehézmoz­­gású és még tájékozatlan s gazdaságilag szervezetlen szegény­ parasztságra. A vá­rosi kereskedelmi árakban kalkulác­ó van, az ipari termelési árakban kalkuláció lesz, mert enélkül egyszerűen nem lehet termelni, nem lehet munkát megindítani. A mezei termelésben nem csak, hogy nem volt és nincs kalkuláció, de nem is lesz. A földet be kell vetni, függetlenül attól, hogy mi lesz a törm­ények ára s a termé­nyek árát meg kötni, mert akkor az ipari munkásság fekete kereskedelem hálójában vergetik, vagy éhen hal. De a megkötött ár azt jelenti a paraszti terme­lőre, hogy évente egyszer eladja, vagy be­szolgáltatja a termését és aztán egész éven át dörzsölheti a szemét, ha az inflációs árak mozgását már szemmel se bírja kö­vetni, nemhogy pénzzel bírná. Tudom, hogy nagyon eluralkodott a vá­rosi lakosságban az a közhely, hogy nem kell a parasztot félteni, fukar, zsugori, kapzsi az, nem hagyja magát. Valóban ilyen, ha tud ilyen Lenni. Ha zsírja, hízott kacsája­­volna, akkor ő is részt venne a pénzforgás előnyeiben. De ez csak kevés van és a közeljövőben is kevés lesz. A mai fekete árakhoz a paraszti millióknak egy­szerűen nincs közük és nem is lesz, mert mondom, a parasztok nagy többsége tö­megárut, búzát, tengerit, takarmányt és burgonyát termel s annak, most sincs ára. Szabolcsban a krumplit szívesen eladták volna a tavaszon .30 pengőért és a Hajdú­ságban a tengeri nem éri meg talán a maximális árat sem­. Ha ezek az alacsony árak csak az erős parasztbirtokot és az államilag védett nagybirtokot nyomnák, mint régebben, akkor ebből nem volna olyan nemzeti ve­szedelem, mint így van. Az ipari mun­kásságnak tudnia kell, hogy a paraszti tö­megek azzal, hogy földet kaptak, nem let­tek gazdagokká, nem lettek kisgazdákká, hanem csak olyan törpebirtokosokká, akiknek egyelőre csak több-kevesebb föld­jük­­ van, de semmi egyebük nincsen hozzá. Olyan törpebirtokosokká lettek a földmunkás százezrek, mint az eddigi törpebirtokos milliók voltak, de ráadásul jószág, vagyis napi pénzforrás nélkül. Magyarország nem kisgazdaország lett, mint sokan hiszik,­ hanem törpebirtokos ország. A törpebirtok — mint mindenki tudja — nem eszményi gazdaság s a törpe­­birtokos ország szegény parasztok or­szága. Mi következik ebből ? Az, hogy az ipari­­munkásság éberen figyelje, mi történik a magyar életben és ne csak a saját bér­viszonyaira ügyeljen, hanem arra is, hogy a másik nagy termelő osztály, a paraszt­ság milyen helyzetbe kerül az újjáépítés során. A törpebirtokos ország helyzete nagyon nehéz, de nem reménytelen. A hű­béres jellegű nagybirtokrendszerből to­vább léptünk a szabad kisbirtokes­-rend­­szer felé. Visszafelé nincs út,. Innen to­vább kell mennünk a jól megszervezett kisüzemek országa felé. Amíg azonban a törpe­ kisbirtokosokat át nem állítjuk a minőségi termelésre és az ehhez idomuló szövetkezeti értékesítésre, addig sokat kell még nélkülözni. És hogy idejuthassunk, nem szabad belefulladni a törpebirtokos levegőtlen, fullasztó nyomorúságába. A törpebirtokos nép egyetlen szabadulási útja a minőségi termelés és a szövetkezeti értékesítés felé vezet és amíg ezt elérte, az ipari munkássággal való "legszorosabb szövetségre van szüksége. Ebben az érte­lemben a földosztás mentette meg az éh­ínségtől a magyar népet, meg az elme­nekült és amúgy is hitel nélkül álló nagy­­birtokosok n­em tudták volna megszer­vezni a munkabérért való termelést. Most az ipari munkásságon a sor, hogy segítsen megvédeni a szegény parasztságot, a tel­jes kizsákmányolástól! Tokió szabad kezet akar Kína ellen • Washington feltétel nélküli megadást követel jugoszláv-szász fasisztaellenes tanács vette át Trieszt kormányzását Hi­tler-Németország felbomlása óta foko­zott figyelem kísérte a távolkeleti eseménye­ket, mert nyilvánvaló volt, hogy az európai háború vég­e nem maradhat hatás nélkül Japán helyzetére, így is történt. A Távol­kelet fasisztái nem tanulta­k a német lecké­ből és most megkísérlik ugyanazt az ot­romba cselfogást, amellyel Hitlerék már annyiszor megbuktak: a szövetségesek egy­ségének megbontását. A japán kormány békeajánlatot tett Washingtonnak. A j­avaslat a következő pon­tokat tartalmazza: 1. Japán haladéktalanul visszavonja had­erejét a maláj­ államokból, Holland-Kelet­­indiából és visszaadja Franciaországnak F­rancia -In­d­okínát és Kambodzsát. 2. Hirohitó császár hatalmon marad, kormányzata szigorúan nem katonai jellegű lesz és a kormány tagjainak kijelölésénél figyelembe veszik a szövetségesek szem­pontjait. 3. Japán megtartja hódításait Mandzsú­riában és Kínában. 4. A csendesóceáni szigetek mandátumom igazgatását úgy rendeznék, hogy Japán számára elegendő­ kivitelt biztosítanának jelenlegi népességének ellátására és a ja­pán ipar fenntartására. Ez a javaslat, Himmler és Dönitz szovjet­­ellenes „békejavaslatait” majmolva, szabad kezet kér az angolszászoktól Kína hősiesen harcoló népe ellen. Nagybritannnia és az Egyesült Álla­mok természetesen visszautasították ezt — a fasiszták módszereire oly jellemző ajánlatot. Japánnal is csak a feltételnélküli fegyver­­letételről tárgyalnak. Tokió Fe­iízék nyomdokában A japán „békeajánlat’’ több szempontból is emlékeztet a német helyzetre. A javaslat — melyet emlékirat formájában juttattak el, Washingtonba — kifejti, hogy Hirohitó csá­szár kész tárgyalásokba bocsátkozni a háború megszüntetése érdekében és hajlandó elb­o­­csájtani a japán katonapárti kormányt. Az emlékirat felajánlja a japán politika teljes átállítását és kilátásba helyezi, hogy szabad választás útján demokrata kormány kerül az ország ügyeinek élére. Ez a meglepően gyors hajlam Japán de­mokratizálására, feltűnően hasonlít Dönitz, Schwering-Krossigk és társaik kijelentéseire. Ezek is hangoztatták, hogy a nácipárt meg­szűnt, Németország nem hitlerista állam többé és ők maguk is csak katonák, államférfiak, de­­ nem nácik. A tokói javaslat mögött ugyanúgy Japán gyáriparosai állanak, mint ahogy Dönitzék flemsburgi szereplése is a né­met nagyipar rendezte bábszínház. És ahogy a Krupp­ok és I. G. Farbenek megkísérelték Dönitzék­ segítségével egy új háborúra éhes Németország alapjait megteremteni, a Nippon gyárosai is hűek maradnak háborús politikájukhoz. A londoni Daily Mail nem látja ezt, — vagy talán nem akarja látni. A jobboldali lap uj­jongva fogadja a hírt, hogy Hirohitó császár feloszlatta a japán fasiszta pártot: „Hirohitó megtette az első lépést a japán béke érdeké­ben megindult mozgalom támogatására”. Ez a gyorsan előlegezett bizalom Hi­rohitó „békeakaratával“ szemben fel­veti a kérdést: várjon nem akarnak-e a Daily Mail mögött álló jobboldali körök Japánban is egy kis reakció­­tartalékot fenntartani? Vájjon nem szemelték-e máris ki a japán Dönitzet, Schwering-Krossigkot ? Londonban és Washingtonban határozott el­utasító hanggal találkozott Hirohitóék javas­lata. A Daily Mail kísérlete a japán reakciós üzelmek támogatására nem talál komoly visszhangot az an­golszász államokban. És ideje volna, hogy ez a határozott hang a flensburgi „kormányt” és a mögöttük álló nagyipari német köröket is felszámolná. Hitler lengyel követői A reakció csökönyrösen megismétlődő egy­ségbontó kísérleteire érdekes fényt vet az Izvesztija, munkatársának cikke. Ha Hitler politikájának Németországon kívül működő követőit keressük, — írja a moszkvai lap, — akkor az angliai és az egyesült államokbeli emigráns lengyel cso­portokra buk­kanunk. Hitlerék nagy remé­­nyeket fűztek a lengyel kérdéshez, a szö­vetségesek közötti ellentétek szítását ille­tően. És meg ell volaltunk­, a lengyel reak­ciósok minden erejükkel azon voltak, hogy megvalósítsák ezeket a német, reményeket Az angol-amerikai sajtó egy része — foly­tatja az, Izvesztija — nem akarta megérteni annak a tizenhat lengyelnek letartóztatását, akiknek egész tevékenysége, a Vörös Had­sereg ellen és a Szovjetunió iránti gyűlölet szítására irányult. Jedrychowski párisi len­gyel nagykövet azt mondta erről a klikkről, hogy a felszabadított Lengyelország elleni reakció gondolata vezette őket. Nem kell sokat keresni, hogy megértsük letartóztatá­suk okát. Elegendő, ha figyelemmel kísér­jük a­z Egyesült Államokban működő reak­ciós lengyel sajtót. A Clevelandiam, meg­jelenő Wiadomosci Codzenni című lap nyíl­tan ezt írja: „Amerika most olyan helyzet­­ben van, hogy végezni tudna a bolsevista uralommal. Később ez a helyzet megváltoz­­hatik, úgyhogy Amerika számára sokkal nehezebb feladatot, jelent majd a bolsevizmus kiirtása. Reméljük, hogy ezt A­merika veze­tői is belátják.“ Ezek a lengyel uszítók —­ fejezi be az Izvesztija — keltik Göringben azt a■ reményt, hogy Németország leverésé­vel nincs még mindennek vége. „ Tito marsall csapatai a német—olasz— h­orvát fasiszta megszállókat verték ki Trieszt, Istria és Dél-Karintia területé­ről, felszabadítva az itt élő — nagy­részt szlovén népeket. Átugrottak azt a tényt is, hogy a délszláv—olasz „vihar­sarok” lakossága nagy lelkesedéssel fogadta Tito szabadságot hozó csapatait. Nem emlékeztek meg arról sem, hogy a „trieszti kérdés“ már a legjobb úton volt a megoldás felé, amikor Tito kormánya az olasz demokratikus erőkkel karöltve kidolgozta az autonóm triászeti terület tervét. A jobboldali sajtó hosszasan foglalkozott a Jugoszláviának küldött angol-amerikai jegy­zék érveivel. A jegyzék megemlíti Alexander angol tábornagy és Tito februári egyezményét, melynek értelmében a Földközi-tenger térsé­gében harcoló­ szövetséges haderők ellenőrzik és igazgatják az olasz területeket. Tito joggal hivatkozhatott arra, hogy a jugoszláv csapatok is a szövetséges haderőkhöz számítanak és magát Titot London és Washington szövetséges fő­­parancsnoknak ismerte el. A februári egyezmény az összes itt harco­ló szövetséges haderőkre vonatkozik. Ezt bizo­nyítja, hogy a francia haderők is megszállva tartják 5—22 kilométeres mélységben Olasz­ország határterületeit. A francia külügymi­nisztérium szóvivője már kijelentette, hogy Franciaország bizonyos határkiigazítást akar kérni Olaszországgal szemben. Az angolszászok ez ellen nem tiltakoztak és Belgrádba is nehezen értették meg ezt az el­térő eljárást a francia és jugoszláv intézke­désekkel szemben. Ezeknek a lapoknak­­— és mindazoknak, akik már örvendeztek, hogy Anglia és jugo­szláv szövetségese között, szakadás áll be, — most nyomatékos választ adott az olasz és jugoszláv nép. A trieszti jugoszláv—olasz fasiszta­­ellenes végrehajtóbizottság május 18-án átvette a város igazgatását. Ezzel Trieszt autonóm kormányzatot kapott. A fasisztaellenes végrehajtóbizottság a város igazgatásának átvétele után kije­lentette, hogy Trieszt autonóm kormány­zata az olasz—jugoszláv barátság jele és e két nép békéjét szolgálja. A trieszti kérdést Jugoszlávia és Anglia a békés megértés jegyében oldották meg. A reakciós uszítók súlyos vereséget szenvedtek. Angolszász területi igények A fegyverletételt követő idők vajúdási fáj­dalmai közepette Franciaország sem dicseked­het azzal, hogy súrlódásmentes viszony fűzi Nagybritanniához: a francia külügyminiszté­rium részéről kijelentették, hogy a nyugatnémetországi és a közelkeleti francia érdekeltségek ügyében még nem egyeztek meg Angliával. Franciaország nem kapta meg a Közel-Kele­ten azokat a kiváltságokat, amelyeket a Szí­riával és Libanonnal kötött egyezmények biz­tosítanak neki és semmi sem mutat arra, hogy Anglia támogatná Franciaország közel­­keleti céljait. Amikor Anglia közelkeleti meg­bízottja még Spears vezérőrnagy volt, körül­belül ötven úgynevezett politikai­ tisztet neve­ Megegyezés Triesztben A jugoszláv kormány az elmúlt napokban a jobboldali angol sajtó pergőtüzében állott. E lapok hasábjain elferdítve állították Trieszt kérdését a közvélemény elé, azt a látszatot keltve, mintha Tito Szembefordult volna az olasz lakossággal, mintha a jugoszláv hadse­reg Triesztben a megszálló csapatok szerepét töltené be. Az angol lapok nem vették figyelembe azt a tényt, hogy

Next