Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)

1945-05-04 / 33. szám

­ PÉNTEK, 1945 MÁJUS 4 SZABAD HIP Akik az új Magyarországot építik WM-dolgozók - otthon Csepel népe beszámol mindennapi életéről Ma nem hivatalos személyekkel akarok beszélni, a gyárat is csak kívülről nézem. Az udvaron kocsit húzó munkások, kissé távolabb vagonsort tolató mozdony. A fő­kapu előtt hatalmas felirat: „Éljen a má­jusi verseny!“ Csepeli Weiss Manfréd­­gyár. — Tízezren dolgoznak — mondja a portás. Mellette szovjet katona nagy fali­újságot böngész. Rendes munkanap. Kö­rülbelül 3 óra van. A Fő­ úton — egyesek még mindig Horthy Miklós-útnak nevezik — csak gyerekeket lehet látni és lábadozó szovjet­katonákat. A városnak ez a része nem sokat szenvedett. Csak túlsó szélén, az erzsébeti oldalon dőlt halomra néhány háztömb. Itt gyorsan suhant át a háború. Csepel nem volt alkalmas a németeknek vé­delmi állások kiépítésére. Nem stratégiai okokból. A csepeli munkások hírét hallot­ták ők is. Itt-ott a kövezetből nagy da­rabot mart ki a gránát, vagy az aknavető. A kis házak falain gépfegyvergolyók nyo­mai. A gyár sporttelepének füves oldalán a szovjet katonák sírja körül szorgoskod­nak a munkások. Kertté akarják vará­zsolni a kis szükségtemetőt. — Itt, balra — itt kezdődik a Csillag­­telep. Hatalmas homokbuckák zárják el két oldalt a kilátást és kis munkásházak, egy-kétszobások ülnek szerteszét az ol­dalukban. Harmincnyolc éve vagyok gyári munkás Szemben egy kicsiny kert végén ház, gyenge füst száll a kéményébel. Otthon vannak. Kollár Imre — olvasom a kert­kapun. A konyhában ülnek, ebédein­k. — Éjszakás az uram. Martin-munkás. Bizony én még télen sem bírnám ki azt a meleget, amiben ők dolgoznak. De hála Istennek­, jól van. Az ember keményarcú, szikár férfi. Az .'Asztalon nagy- tál grizes tészta. Akörül ül a család. Kínálnak. A nagyleány — fia­­’­ anya­ — büszkén mutat­ja a bölcsőben kéthetes kisbabáját. Az emberből nehezen szakadnak a szavak. Ügyetlen a beszéde. Az izzó, folyékony vasat jobban tudja f­ormálni, mint a mondatokat. — Harmincnyolc éve vagyok gyári­­munkás — mondja. — Soká vártunk, nagyon soká, most már csak kibírjuk. Nyolc órát dolgozunk, de a májusi ver­senyre túlórázunk. Száz darab kasza­kalapáccsal és ültővel akarunk elké­szülni. Ne sírjanak a parasztok, hogy nincsen szerszám. Elkészült május 1-re, — néz föl, amint eltolja a tányért. Kis konyhaszekrény van a sarokban, oldalt kis pad, kancsó, naptár a falon, só­­tirtó, — ez az egész. A szobában fél­­omály, most kelt fel az apa, még nem nyitották ki az ablakvédőt. — Hatvan deka zsírt kapunk fejen­ként, meg hagymát, babot és valami kis lisztet — szól közbe az asszony. — Egy kicsivel többet kapunk, mert az uram Martin-munkás. Egy kis büszkeség van az arcán, amint ezt mondja. A leány a kapuig kísér, a gyerek felsír, mikor búcsúzom. — Hát csak megvagyunk — szólt az apa. Megszorítjuk egymás kezét. A szomszédban szovjet katonákat látok. Major Gyula házában vannak el szál­á­­sóivá. Csak a kisleányt lal­tom a lakás­ban. Tizenötéves, középiskolás. — Újságíró? — kérdezi és felragyog a szeme. — Apu még alszik, anyuka a szomszédban van. Lassan, megfon­ultan felel a ké­té­­ceimre. Nagyon meg van hatva, hogy a család élete felől érdeklődöm. Újságot hoz elő, mutatja, hogy a Szabad Népet ol­vassák. Nekünk könnyű, mert itt vannak az oroszok! — Azt hiszem, most többet keres édesapám. A Szakszervezeti Tanács 8 pengőre emelte az órabérüket.. Hogy mi­lyen az élelmezés? Hát nekünk könnyű, mert itt vannak az oroszok. Ma is fán­kot sütöttünk. A szobából kilép az apa. Valószínűleg a mi beszélgetésünk ébresztette fel. Még fi­tál, 45 körül lehet, de a túlfeszített éjszakai munka bizony megvisel­i. Vörö­sek a szemei, mély vonásokat tört arcára a gyár. Szakmunkás. Vasesztergályos. Eszembe jutnak orosz, angol, francia szaktársai, akik minden évben fizetéses szabadságra mentek és két hétig pihen­tek. Neki eddig még nem jutott. Most cö­löpverő gépeket készítenem a Vörös Had­­s­regnek és a májusi versenyre önként vállalták a túlórát. — Az üzemi bizottsági — válaszol. — Hát hogyne lennénk velük meg­elégedve. Hiszen mi választottuk a leg­jobb elv­társakból. Kinéztük őket­ ma­gunknak, mikor még itt voltak a svá­bok. Az­ asszony is megjön. Erős, szép mun­kásasszony. Ételt melegít az urának. __ Olyankor ebédelünk mi is, mint a grófok, délután k órakor — mondja nevetve. Fánkkal kínál. A „tovari­sok“ hozták a zsírt, meg a lisztet. — Még jó, hogy itt vannak, mert ha az uramra várnék ... képzelje, minden műhely kapott autót az oroszoktól, hogy élelmiszert hozzanak vidékről. Hát az én párom a többiekkel pont Kecske­Az Erzsébet­ utcában szokatlan kép fo­gad. Jólöltözött fiatal leányok lapátolják a romokat. Ezeket közelebbről is meg kell nézni. Bemutatkozom. Ők is. Apagyi Joli, Wosicz Magda, községházi tisztvise­lőnők. A májusi versenyre vállalták a romeltakarítást. Csinosak, jókedvűek és szakszervezeti tagságukkal dicsekednek. Fél hét felé jár az idő. Hirtelen megtel­nek az utcák, a gyárkapu önti magából a munkásokat.­­ Most jön haza Koós Hana. Tizenkilenc éves és már 4 éve hivatalnoknő a gyár­ban. Édesanyja már tálalt neki és én ké­rem, hogy ne zavartassa magát. Vacsorá­zás közben beszélgetünk. — Mi az a változás, amit a németek s a nyilasok kiűzése után észrevett — ez az Az édesanyja füstölthúst tesz eléje, a héten osztották és átveszi a szót. .— Tetszik tudni, beteg az én kisleá­nyom. A nyilasok Kőbányán egy pincé­ben dolgoztatták a bombázások alatt. Izületi gyulladást kapott. Aztán Német­országba akarták vinni erőszakkal. — Hogy tudott it maradni? „ — Nem mentem. Kijelentettem, hogy élve nem visznek el. Magyar vagyok és semmi keresnivalóm sincs Németország­ban. Piszok kommunistának neveztek és megfenyegettek. De azért mégis itt­maradtam. — Mikor kikísér, még meg­jegyzi: — Tudja, itt Csepelen mégsem tudtak akármit csinál­ni. Nálunk nem volt nagy terepe a nyilas barnáiknak. Az is gyűlölte őket, akiről min is gon­doltákAz öcsém 17 éves. Csak most tudtuk m­eg, hogy 2 éven át röpcédulát osztogatott a gyárban és a környéken. *—------­métre küldte a kocsit.. Na, meg is lát­szott. Hetven deka liszt jutott minden emberre. A többi műhely jobb helyekre küldött, zsírt, szalonnát, tojást is hoz­tak. — Meg vannak elégedve? — Hát ... igen. Annyink van csak, amit rajtunk lát, de most legalább meg­mondhatjuk, ha fáj valami. A szomszéd asszony — fiatal nő — a nyilasomra panaszkodik. — Azt mondták, hogy velük fogják felépíttetni Budapestet, most­ meg itt sétálnak. Általában mindenütt sok a panasz az igazoló bizottságok ellen. — Az én fiamat holtra verték, mert­ nem ment Németországba — mondja a ház előtt egy öreg néni. — Annak sze­génynek nem kellett igazoló bizottság. Nemzetiszínű karszalaggal járnak a nyi­lasok, meg a hivatalokban ülnek, panasz­kodnak a túlsó utcában, a kerítés mögül, első kérdésem. — Tudja — feleli — valam­i történt, valami van a levegőben, ami eddig nem volt. Pedig a munka egyes tekintetben talán nehezebb, mint azelőtt. De mégis, valahogy mindenki szívesebben dolgo­zik. Nem­ kell félni senkitől és mindenki szorgalmasabb. Szabadnak érezzük ma­gunkat és azért van ez. A munkaidő után még nagyon sokan bent is marad­­nak. Az egyik üzemi megbeszélésen fali­újságról beszéltek. Ma több, mint 70 vem­ már a­ gyár területén. Határozottan jobb a munkakedv. Érezzük, hogy nem­csak üres jelszavakat kapunk, de való­jában van előttünk valami. — Mennyit keres egy hónapban? — Nyolcszáz pengőt. Már alkonyodik. A házak ablakaiból imitt-amott gyenge mécs világlik. A kocsma tele van, de most nem bort mér­nek. Az egyik teremben szemináriumi elő­adás van, a másikban egy műhely bizal­­miai tárgyalnak. Ott, a folyosó végén, a kisteremben nagy a lárma. Lányok, fiúk vitatkoznak,­­ ifjúmunkások. Aztán ismét megélénkül az utca. Az éjszakai munkások jönnek az apró házak­ból a nagy gyárkapu felé. Nézem a gyá­rat, a házakat, a siető embereket. Akarat­lanul is a főrészvényesre gondolok, akik a svájci hegyek közé bujtatott nyaraló­jukban figyelik az időt. Ők elmentek. De itt maradt a gyár, itt maradtak a mun­kások. Itt mennek mellettem, kis csomag­gal a kezükben, ennivalót visznek éjsza­kára. Szűkszavúak, kemény tekintetűek. Életükben először mennek éjszakai túl­órára, szabad akaratból. Marsall László |_____________ Szabadnak érezzük magunkat Élve nem visznek el Népbíróság elé kerül dr. Toronyi Károly, 420 munkaszolgálatos hóhéra A néptörvényszék elé kerülő munkaszolgá­­latos rémdrámák között is teljesen egyedül­álló az, amiben dr. Fenesi Ferenc népügyész most fejezte be a nyomozást és készítette el a vádiratot. A 101/3 Murai-féle munkásszázad tragikus sorsairól van szó. A századot 1942-ben vitték ki Ukrajnába, ahol októberben dr. Toronyi Károly MÁV. titkár lett a század parancsnok. Az egyik szomszédos század felett is ő parancsnokolt, úgy hogy 420 ember volt alá­ja rendelve. Megjelenésekor a században a kegyetlenkedések és gyilkosságok soro­zata kezdődött m­eg, amelyeket részben személyesen, részben pribékjei által haj­tott végre, így a légit­­ámadás­ok alatt a munkaszolgálato­soknak el kellett hagyniok a bunkereket., mert mint a főhadnagy úr mondotta: „így is lehet zsidókat ritkítaniTermészetesen szá­mos ember elpusztult. A kivégzési módszerek közé tartozott, hogy egyik nap 15 munkaszolgálatost éjjel ki­köttetett és 30 fokos hidegben vízzel addig öntöztette őket, amíg a szerencsét­lenek megfagytak. Másnap újabb tizenöt embert öletett meg ezen a módon. A m­unkaképt­elmeket, a bete­geket a hóra fektette, takarójukat elvette a addig kellett így maradniok, amíg meg­fagytak. Egy alkalommal megtörtént, hogy az elhan­­tolást végzők közül kettő rosszul lett és az úton maradt. A félig megfagyott két munka­szolgálatost felszedett« ás bedobott« a sír­gödörbe. Utasította a keretet, hogy a munkaszolg­á­­latosokat üssék-verjék, mert addig úgy sem megy haza, amíg­­ 420 emberből egy is él. Ő maga járt elöl jó példával, mert bikacsök­­kel, ütötte-verte a munkaszolgálatosokat. Néhány hét alatt 420-ról 26-ra csökkent a század létszáma, de a kegyetlen bánás­mód következtében, egy kivételével, ezek is elpusztultak. Ez az egy is csak úgy menekült meg, hogy megszökött, ő alatta szolgált Zsolt Béla, akit szintén súlyosan bántalmazott, majd had­­bíróság elé állíttatott. Toronyin kívül sikerült elfogni még két pribékjét: Szabó Gyula 42 éves kovácssegé­det, aki szakaszvezető volt és Szlivka István 47 éves földm­nvest, aki tíz embert vert agyon. A három hóhír ügyét rövidesen tárgyalni fogja a Népbíróság. Sertés-, marha-, borjú- és birkahúst, zsírt, szalonnát, vágott baromfit, mindennemű élelmiszert vásárol Lengyel Hentesárugyár R.-T. IX., utca 11. HITLER meghalt — jelenti a vezér­ főhadiszállás, ha ugyan egyáltalán tud még jelenteni. Állítólag május elsején, egy szép tavasz,­ délután „hó és halált“ halt a berlini kancel­lária épületében. Az ismert emberi történe­lem legnagyobb gonosztevőjéről szól ez a hír és mégis — vagy éppen ezért — senki sem fogadta elégtétellel. A szovjet távirati iroda egyszerűen „fasiszta trükknek“ bé­lyegzi a közlést, ami annál figyelemremél­tóbb, mert a szovjet csapa­toknak van ma a legközvetlenebb értesülésük arról, hogy mi történt kedden délután a kancellária épüle­tében. Ha illene a könnyed műfaj ehhez a milliószoros gyilkoshoz, akkor találgathat­nánk: talán ékszeres bőröndökkel indult a határ felé, mint Mussolini, vagy leborot­­váltatta bajuszát és zsidó papírokat szer­­zett. De még ha el is tette volna láb alól Himmler, Dönitz, vagy egy másik lator, hogy vérdíjként a saját bőrét megmentse, a tömegeket ez nem elégíti ki. Látni akar­ják Hitlert a járdán elnyúlva, mint Mus­solinit Milánó munkássága. A nagy pert, a tetemrehívást akarják a népek gyilkosa ellen. Felelősségre vonni mindazokat, akik eszközül kezére játszották a német népet és a fegyvereket a bűn elkövetéséhez. Hit­ler nem halt meg, a hitlerizmus nem pusz­tul el addig, amíg Németországon belül és kívül ott vannak, akik bábáskodtak hata­­lomra jutásánál. Ostoba módon most az angolszászoknak való megadásban keres menedéket Papén, a hitleri hatalom ügy­nöke, a tábornokok, bankárok s az egész német hadsereg. Tízegynéhány évvel ezelőtt céljaik megvalósítására Hitlert a semmiből varázsolták elő és most a hazug hírek kö­dében, a „hősi halál” gesztusával próbál­ják­­— nem csak visszavarázsolni a sem­mibe —, hanem megmenteni valamit a gyilkos „nimbuszából“­. De hiába ködösíte­nek, hiába bújnak ma a szörnyeteg mögé, akit ők hívtak életre. A népek immár vilá­gosan látják Hitler mögött a megbízók és cinkosok seregét. A megtorlás ereje eljutott már Berlinbe, a fenevad barlangjába — és el fog jutni, ha kell, a „világ végéig“ is. A szovjet, az angolszász és a felszabadított népek elszánt akarata megingathatatlan ebben. Csak e megtorlás után beszélhetünk majd arról, hogy meghalt Hitler — és a hitlerizmus. 3 A kommunisták győztek a párizsi községi képviselőválasztásokon. Kilencven mandátum közül 27 esett francia testvérpártunkra. Még­­nagyobb a kom­munisták győzelme a­ leadott szavazatok aránya alapján: az összes szavazók 26­/0-a szavazott a francia kommunista párt jelölt­jeire. Paris legnagyobb, legerősebb pártja, a francia kommunista párt. Figyelem­be kell venni, hogy maga Pária ezelőtt egyáltalán nem volt baloldali város. A párizsi községtanácsnak a háború előtt jobboldali, reakciós többsége volt. A kom­munista párt Páris munkás-elővárosaiban, a „vörös övezetben“ volt erős, magában Parisban a reakció szilárdan ült a nyereg­ben. Miért, hogyan történt hát ez a nagy föld­csuszamlás? Mi az oka annak, hogy a kom­munista párt lett Paris — és minden jel szerint — égés» Franciaország 'eg­'röjtöl pártjává ? A magyarázat egyszerű. A francia nép arra­ a pártra szavazott, mely a francia sza­badságharc élén járt. Arra a pártra, mely kezdettől fogva a behódolók elleni kérlelhe­tetlen harcot hirdette, mely nem alkudott meg egy pillanatra sem, mely előre látta, hitte és tudta, hogy lesz francia feltámadás és ezt a hitét a francia nép százezreibe tud­ta átplántálni. A francia ellenállási moz­galmat, a francia partizánok fegyveres har­cát, a­ párizsi felkelést a francia kommu­nisták vezették. Ők hozták a legfőbb áldo­­zatot, ők adták a legtöbb vértanút hazáink szabadságáért. A vértanúhalált halt Pierre Lémard és Gabriel Péri elvtársaink pártja azért győzött, mert a harcban és az áldo­zatban a nemzeet élén járt. Maurice Thoret és Jacques Duclos elvtársaink pártja, azért győzött, mert jobb, előrelátóbb a poli­tikájn bármely más párténál. Vannak, akik a­zt mondták, hogy a Ma­­gyar­ Kommunista Párt azért erős, mert itt a Vörös Hadsereg. Nos, Permb-n. Francia­­országban nincs ott a Vörös Hadsereg, a francia kommunista párt mégis a nemzet vezető pártja. A Szavazások eredménye csak­ igazolta a kommunista pártnak ezt a vezető szerepét, amit­ politikájukkal már előbb ki­vívtak. Azonos okoknak s­zenás­zms okozata. Van­nak, akik abban reménykednek, hogy titkos választásokkal nem a kommunista párt erősödne meg. Nos , párisi válasz­tások eredménye egy okkal több, hogy azt mondjuk: állunk elébe! Próbáljuk ki, hogy például a budapesti népnek más-e a véleménye a magyar kommunistákról, mi­ a párisinek a francia kommunistákról ?

Next