Szabad Nép, 1945. május (3. évfolyam, 31-54. szám)
1945-05-04 / 33. szám
PÉNTEK, 1945 MÁJUS 4 SZABAD HIP Akik az új Magyarországot építik WM-dolgozók - otthon Csepel népe beszámol mindennapi életéről Ma nem hivatalos személyekkel akarok beszélni, a gyárat is csak kívülről nézem. Az udvaron kocsit húzó munkások, kissé távolabb vagonsort tolató mozdony. A főkapu előtt hatalmas felirat: „Éljen a májusi verseny!“ Csepeli Weiss Manfrédgyár. — Tízezren dolgoznak — mondja a portás. Mellette szovjet katona nagy faliújságot böngész. Rendes munkanap. Körülbelül 3 óra van. A Fő úton — egyesek még mindig Horthy Miklós-útnak nevezik — csak gyerekeket lehet látni és lábadozó szovjetkatonákat. A városnak ez a része nem sokat szenvedett. Csak túlsó szélén, az erzsébeti oldalon dőlt halomra néhány háztömb. Itt gyorsan suhant át a háború. Csepel nem volt alkalmas a németeknek védelmi állások kiépítésére. Nem stratégiai okokból. A csepeli munkások hírét hallották ők is. Itt-ott a kövezetből nagy darabot mart ki a gránát, vagy az aknavető. A kis házak falain gépfegyvergolyók nyomai. A gyár sporttelepének füves oldalán a szovjet katonák sírja körül szorgoskodnak a munkások. Kertté akarják varázsolni a kis szükségtemetőt. — Itt, balra — itt kezdődik a Csillagtelep. Hatalmas homokbuckák zárják el két oldalt a kilátást és kis munkásházak, egy-kétszobások ülnek szerteszét az oldalukban. Harmincnyolc éve vagyok gyári munkás Szemben egy kicsiny kert végén ház, gyenge füst száll a kéményébel. Otthon vannak. Kollár Imre — olvasom a kertkapun. A konyhában ülnek, ebédeink. — Éjszakás az uram. Martin-munkás. Bizony én még télen sem bírnám ki azt a meleget, amiben ők dolgoznak. De hála Istennek, jól van. Az ember keményarcú, szikár férfi. Az .'Asztalon nagy- tál grizes tészta. Akörül ül a család. Kínálnak. A nagyleány — fia’ anya — büszkén mutatja a bölcsőben kéthetes kisbabáját. Az emberből nehezen szakadnak a szavak. Ügyetlen a beszéde. Az izzó, folyékony vasat jobban tudja formálni, mint a mondatokat. — Harmincnyolc éve vagyok gyárimunkás — mondja. — Soká vártunk, nagyon soká, most már csak kibírjuk. Nyolc órát dolgozunk, de a májusi versenyre túlórázunk. Száz darab kaszakalapáccsal és ültővel akarunk elkészülni. Ne sírjanak a parasztok, hogy nincsen szerszám. Elkészült május 1-re, — néz föl, amint eltolja a tányért. Kis konyhaszekrény van a sarokban, oldalt kis pad, kancsó, naptár a falon, sótirtó, — ez az egész. A szobában félomály, most kelt fel az apa, még nem nyitották ki az ablakvédőt. — Hatvan deka zsírt kapunk fejenként, meg hagymát, babot és valami kis lisztet — szól közbe az asszony. — Egy kicsivel többet kapunk, mert az uram Martin-munkás. Egy kis büszkeség van az arcán, amint ezt mondja. A leány a kapuig kísér, a gyerek felsír, mikor búcsúzom. — Hát csak megvagyunk — szólt az apa. Megszorítjuk egymás kezét. A szomszédban szovjet katonákat látok. Major Gyula házában vannak el szálásóivá. Csak a kisleányt laltom a lakásban. Tizenötéves, középiskolás. — Újságíró? — kérdezi és felragyog a szeme. — Apu még alszik, anyuka a szomszédban van. Lassan, megfonultan felel a kétéceimre. Nagyon meg van hatva, hogy a család élete felől érdeklődöm. Újságot hoz elő, mutatja, hogy a Szabad Népet olvassák. Nekünk könnyű, mert itt vannak az oroszok! — Azt hiszem, most többet keres édesapám. A Szakszervezeti Tanács 8 pengőre emelte az órabérüket.. Hogy milyen az élelmezés? Hát nekünk könnyű, mert itt vannak az oroszok. Ma is fánkot sütöttünk. A szobából kilép az apa. Valószínűleg a mi beszélgetésünk ébresztette fel. Még fitál, 45 körül lehet, de a túlfeszített éjszakai munka bizony megviseli. Vörösek a szemei, mély vonásokat tört arcára a gyár. Szakmunkás. Vasesztergályos. Eszembe jutnak orosz, angol, francia szaktársai, akik minden évben fizetéses szabadságra mentek és két hétig pihentek. Neki eddig még nem jutott. Most cölöpverő gépeket készítenem a Vörös Hadsregnek és a májusi versenyre önként vállalták a túlórát. — Az üzemi bizottsági — válaszol. — Hát hogyne lennénk velük megelégedve. Hiszen mi választottuk a legjobb elvtársakból. Kinéztük őket magunknak, mikor még itt voltak a svábok. Az asszony is megjön. Erős, szép munkásasszony. Ételt melegít az urának. __ Olyankor ebédelünk mi is, mint a grófok, délután k órakor — mondja nevetve. Fánkkal kínál. A „tovarisok“ hozták a zsírt, meg a lisztet. — Még jó, hogy itt vannak, mert ha az uramra várnék ... képzelje, minden műhely kapott autót az oroszoktól, hogy élelmiszert hozzanak vidékről. Hát az én párom a többiekkel pont KecskeAz Erzsébet utcában szokatlan kép fogad. Jólöltözött fiatal leányok lapátolják a romokat. Ezeket közelebbről is meg kell nézni. Bemutatkozom. Ők is. Apagyi Joli, Wosicz Magda, községházi tisztviselőnők. A májusi versenyre vállalták a romeltakarítást. Csinosak, jókedvűek és szakszervezeti tagságukkal dicsekednek. Fél hét felé jár az idő. Hirtelen megtelnek az utcák, a gyárkapu önti magából a munkásokat. Most jön haza Koós Hana. Tizenkilenc éves és már 4 éve hivatalnoknő a gyárban. Édesanyja már tálalt neki és én kérem, hogy ne zavartassa magát. Vacsorázás közben beszélgetünk. — Mi az a változás, amit a németek s a nyilasok kiűzése után észrevett — ez az Az édesanyja füstölthúst tesz eléje, a héten osztották és átveszi a szót. .— Tetszik tudni, beteg az én kisleányom. A nyilasok Kőbányán egy pincében dolgoztatták a bombázások alatt. Izületi gyulladást kapott. Aztán Németországba akarták vinni erőszakkal. — Hogy tudott it maradni? „ — Nem mentem. Kijelentettem, hogy élve nem visznek el. Magyar vagyok és semmi keresnivalóm sincs Németországban. Piszok kommunistának neveztek és megfenyegettek. De azért mégis ittmaradtam. — Mikor kikísér, még megjegyzi: — Tudja, itt Csepelen mégsem tudtak akármit csinálni. Nálunk nem volt nagy terepe a nyilas barnáiknak. Az is gyűlölte őket, akiről min is gondoltákAz öcsém 17 éves. Csak most tudtuk meg, hogy 2 éven át röpcédulát osztogatott a gyárban és a környéken. *—------métre küldte a kocsit.. Na, meg is látszott. Hetven deka liszt jutott minden emberre. A többi műhely jobb helyekre küldött, zsírt, szalonnát, tojást is hoztak. — Meg vannak elégedve? — Hát ... igen. Annyink van csak, amit rajtunk lát, de most legalább megmondhatjuk, ha fáj valami. A szomszéd asszony — fiatal nő — a nyilasomra panaszkodik. — Azt mondták, hogy velük fogják felépíttetni Budapestet, most meg itt sétálnak. Általában mindenütt sok a panasz az igazoló bizottságok ellen. — Az én fiamat holtra verték, mert nem ment Németországba — mondja a ház előtt egy öreg néni. — Annak szegénynek nem kellett igazoló bizottság. Nemzetiszínű karszalaggal járnak a nyilasok, meg a hivatalokban ülnek, panaszkodnak a túlsó utcában, a kerítés mögül, első kérdésem. — Tudja — feleli — valami történt, valami van a levegőben, ami eddig nem volt. Pedig a munka egyes tekintetben talán nehezebb, mint azelőtt. De mégis, valahogy mindenki szívesebben dolgozik. Nem kell félni senkitől és mindenki szorgalmasabb. Szabadnak érezzük magunkat és azért van ez. A munkaidő után még nagyon sokan bent is maradnak. Az egyik üzemi megbeszélésen faliújságról beszéltek. Ma több, mint 70 vem már a gyár területén. Határozottan jobb a munkakedv. Érezzük, hogy nemcsak üres jelszavakat kapunk, de valójában van előttünk valami. — Mennyit keres egy hónapban? — Nyolcszáz pengőt. Már alkonyodik. A házak ablakaiból imitt-amott gyenge mécs világlik. A kocsma tele van, de most nem bort mérnek. Az egyik teremben szemináriumi előadás van, a másikban egy műhely bizalmiai tárgyalnak. Ott, a folyosó végén, a kisteremben nagy a lárma. Lányok, fiúk vitatkoznak, ifjúmunkások. Aztán ismét megélénkül az utca. Az éjszakai munkások jönnek az apró házakból a nagy gyárkapu felé. Nézem a gyárat, a házakat, a siető embereket. Akaratlanul is a főrészvényesre gondolok, akik a svájci hegyek közé bujtatott nyaralójukban figyelik az időt. Ők elmentek. De itt maradt a gyár, itt maradtak a munkások. Itt mennek mellettem, kis csomaggal a kezükben, ennivalót visznek éjszakára. Szűkszavúak, kemény tekintetűek. Életükben először mennek éjszakai túlórára, szabad akaratból. Marsall László |_____________ Szabadnak érezzük magunkat Élve nem visznek el Népbíróság elé kerül dr. Toronyi Károly, 420 munkaszolgálatos hóhéra A néptörvényszék elé kerülő munkaszolgálatos rémdrámák között is teljesen egyedülálló az, amiben dr. Fenesi Ferenc népügyész most fejezte be a nyomozást és készítette el a vádiratot. A 101/3 Murai-féle munkásszázad tragikus sorsairól van szó. A századot 1942-ben vitték ki Ukrajnába, ahol októberben dr. Toronyi Károly MÁV. titkár lett a század parancsnok. Az egyik szomszédos század felett is ő parancsnokolt, úgy hogy 420 ember volt alája rendelve. Megjelenésekor a században a kegyetlenkedések és gyilkosságok sorozata kezdődött meg, amelyeket részben személyesen, részben pribékjei által hajtott végre, így a légitámadások alatt a munkaszolgálatosoknak el kellett hagyniok a bunkereket., mert mint a főhadnagy úr mondotta: „így is lehet zsidókat ritkítaniTermészetesen számos ember elpusztult. A kivégzési módszerek közé tartozott, hogy egyik nap 15 munkaszolgálatost éjjel kiköttetett és 30 fokos hidegben vízzel addig öntöztette őket, amíg a szerencsétlenek megfagytak. Másnap újabb tizenöt embert öletett meg ezen a módon. A munkaképtelmeket, a betegeket a hóra fektette, takarójukat elvette a addig kellett így maradniok, amíg megfagytak. Egy alkalommal megtörtént, hogy az elhantolást végzők közül kettő rosszul lett és az úton maradt. A félig megfagyott két munkaszolgálatost felszedett« ás bedobott« a sírgödörbe. Utasította a keretet, hogy a munkaszolgálatosokat üssék-verjék, mert addig úgy sem megy haza, amíg 420 emberből egy is él. Ő maga járt elöl jó példával, mert bikacsökkel, ütötte-verte a munkaszolgálatosokat. Néhány hét alatt 420-ról 26-ra csökkent a század létszáma, de a kegyetlen bánásmód következtében, egy kivételével, ezek is elpusztultak. Ez az egy is csak úgy menekült meg, hogy megszökött, ő alatta szolgált Zsolt Béla, akit szintén súlyosan bántalmazott, majd hadbíróság elé állíttatott. Toronyin kívül sikerült elfogni még két pribékjét: Szabó Gyula 42 éves kovácssegédet, aki szakaszvezető volt és Szlivka István 47 éves földmnvest, aki tíz embert vert agyon. A három hóhír ügyét rövidesen tárgyalni fogja a Népbíróság. Sertés-, marha-, borjú- és birkahúst, zsírt, szalonnát, vágott baromfit, mindennemű élelmiszert vásárol Lengyel Hentesárugyár R.-T. IX., utca 11. HITLER meghalt — jelenti a vezér főhadiszállás, ha ugyan egyáltalán tud még jelenteni. Állítólag május elsején, egy szép tavasz, délután „hó és halált“ halt a berlini kancellária épületében. Az ismert emberi történelem legnagyobb gonosztevőjéről szól ez a hír és mégis — vagy éppen ezért — senki sem fogadta elégtétellel. A szovjet távirati iroda egyszerűen „fasiszta trükknek“ bélyegzi a közlést, ami annál figyelemreméltóbb, mert a szovjet csapatoknak van ma a legközvetlenebb értesülésük arról, hogy mi történt kedden délután a kancellária épületében. Ha illene a könnyed műfaj ehhez a milliószoros gyilkoshoz, akkor találgathatnánk: talán ékszeres bőröndökkel indult a határ felé, mint Mussolini, vagy leborotváltatta bajuszát és zsidó papírokat szerzett. De még ha el is tette volna láb alól Himmler, Dönitz, vagy egy másik lator, hogy vérdíjként a saját bőrét megmentse, a tömegeket ez nem elégíti ki. Látni akarják Hitlert a járdán elnyúlva, mint Mussolinit Milánó munkássága. A nagy pert, a tetemrehívást akarják a népek gyilkosa ellen. Felelősségre vonni mindazokat, akik eszközül kezére játszották a német népet és a fegyvereket a bűn elkövetéséhez. Hitler nem halt meg, a hitlerizmus nem pusztul el addig, amíg Németországon belül és kívül ott vannak, akik bábáskodtak hatalomra jutásánál. Ostoba módon most az angolszászoknak való megadásban keres menedéket Papén, a hitleri hatalom ügynöke, a tábornokok, bankárok s az egész német hadsereg. Tízegynéhány évvel ezelőtt céljaik megvalósítására Hitlert a semmiből varázsolták elő és most a hazug hírek ködében, a „hősi halál” gesztusával próbálják— nem csak visszavarázsolni a semmibe —, hanem megmenteni valamit a gyilkos „nimbuszából“. De hiába ködösítenek, hiába bújnak ma a szörnyeteg mögé, akit ők hívtak életre. A népek immár világosan látják Hitler mögött a megbízók és cinkosok seregét. A megtorlás ereje eljutott már Berlinbe, a fenevad barlangjába — és el fog jutni, ha kell, a „világ végéig“ is. A szovjet, az angolszász és a felszabadított népek elszánt akarata megingathatatlan ebben. Csak e megtorlás után beszélhetünk majd arról, hogy meghalt Hitler — és a hitlerizmus. 3 A kommunisták győztek a párizsi községi képviselőválasztásokon. Kilencven mandátum közül 27 esett francia testvérpártunkra. Mégnagyobb a kommunisták győzelme a leadott szavazatok aránya alapján: az összes szavazók 26/0-a szavazott a francia kommunista párt jelöltjeire. Paris legnagyobb, legerősebb pártja, a francia kommunista párt. Figyelembe kell venni, hogy maga Pária ezelőtt egyáltalán nem volt baloldali város. A párizsi községtanácsnak a háború előtt jobboldali, reakciós többsége volt. A kommunista párt Páris munkás-elővárosaiban, a „vörös övezetben“ volt erős, magában Parisban a reakció szilárdan ült a nyeregben. Miért, hogyan történt hát ez a nagy földcsuszamlás? Mi az oka annak, hogy a kommunista párt lett Paris — és minden jel szerint — égés» Franciaország 'eg'röjtöl pártjává ? A magyarázat egyszerű. A francia nép arra a pártra szavazott, mely a francia szabadságharc élén járt. Arra a pártra, mely kezdettől fogva a behódolók elleni kérlelhetetlen harcot hirdette, mely nem alkudott meg egy pillanatra sem, mely előre látta, hitte és tudta, hogy lesz francia feltámadás és ezt a hitét a francia nép százezreibe tudta átplántálni. A francia ellenállási mozgalmat, a francia partizánok fegyveres harcát, a párizsi felkelést a francia kommunisták vezették. Ők hozták a legfőbb áldozatot, ők adták a legtöbb vértanút hazáink szabadságáért. A vértanúhalált halt Pierre Lémard és Gabriel Péri elvtársaink pártja azért győzött, mert a harcban és az áldozatban a nemzeet élén járt. Maurice Thoret és Jacques Duclos elvtársaink pártja, azért győzött, mert jobb, előrelátóbb a politikájn bármely más párténál. Vannak, akik azt mondták, hogy a Magyar Kommunista Párt azért erős, mert itt a Vörös Hadsereg. Nos, Permb-n. Franciaországban nincs ott a Vörös Hadsereg, a francia kommunista párt mégis a nemzet vezető pártja. A Szavazások eredménye csak igazolta a kommunista pártnak ezt a vezető szerepét, amit politikájukkal már előbb kivívtak. Azonos okoknak szenászms okozata. Vannak, akik abban reménykednek, hogy titkos választásokkal nem a kommunista párt erősödne meg. Nos , párisi választások eredménye egy okkal több, hogy azt mondjuk: állunk elébe! Próbáljuk ki, hogy például a budapesti népnek más-e a véleménye a magyar kommunistákról, mi a párisinek a francia kommunistákról ?