Szabad Nép, 1945. június (3. évfolyam, 55-78. szám)

1945-06-02 / 55. szám

2 v« *• \ rákba viszik és a háborús bűnösöket felelős­ségre vonják. Remélhető, hogy a háborús bűnösök, fele­­lőőségrevonása nemcsak ígéret marad. A la­pok már megemlékeztek a még maddig ka­tonai kormányzatként működő Busch vezér­­tábornagy kis csoportjáról. Ennek a vesze­delmes kis katonai klikknek a felszámolása igen sürgős, mert ezen a módon nemcsak háborús bűnösök kerülhetik ki sorsukat, ha­nem mód lehet arra is, hogy az illegalitásba vonult nácik folytassák tevékenységüket ott, ahol elhagyták. Délkel­et Eu­rópában, a demokratikus kormá­nyok erélyesen látnak hozzá a háborús bű­nösök felszámolásához. A szövetségesek ál­tal a Jugoszláv kormánynak átadott bűnösö­ket rövidesen néptörvényszék elé állítják. A görög törvényszék 33 volt miniszter fölött ítél­kezett és egy tábornokot halálraítélt, a bol­­gár népmilicia egy titkos fasiszta szervezetet robbantott azét Plovdivban, amely már elítélt fasisztákkal tartott fenn kapcsolatot és a katonai alakulatokba befurakodott tagjaitól szerzett fegyvert. A román néptörvényszék a háborús bűnösséggel vádolt újságírók ügyét tárgyalja. A vádirat szerint ezek a német és olasz propaganda zsoldjában állottak és bűn­részesei a Romániában elkövetett tömeggyil­­­kosságoknak. Markos György Műkincseket szállítottak vissza Budapestre A fővárosból menekülő nyilas banditák kü­lönböző gyűjtemények műkincseinek egy ré­szét Szentgotthárdra hurcolták, de a Vörös Hadsereg gyors előnyomulása­ miatt tovább­vinni nem tudták. Pártunk szentgotthárdi szervezete a milliós értékeket jelentő műkin­cseket lefoglalta és a pártszervezet helyisé­gében gondosan megőrizte. Mihelyt lehetsé­gessé vált, elvtársaink értesítették a műkin­csek hollétéről pártunk központját, ahonnan azonnal továbbították a hírt a kultuszminisz-­­ tériumba. Értesülésünk szerint a miniszté-­­ rium kiküldöttének szentgotthárdi pártszer-­­­vezetünk vezetősége tizennyolc láda különböző­­ nemes parcellánt, öt nagy láda festményt, — köztük világhírű műalkotásokat — és egy fából faragott antik szobrot adott át. Ne egyenlősítsék­ a bérek­et! — Levél a Szabad Néphez — Fel akarom hívni a figyelmüket az állami üzemekben dolgozó tisztviselők helyzetére. Mi, munkások, a vasas kollektív szerződés alapján kapjuk a béreket, míg a tisztviselő­ket mint közalkalmazottakat fizetik. Ennek következtében például nálunk, a MÁVAG- gyárban vannak mérnökök, akik ugyan­annyit vagy még kevesebbet keresnek, mint mi, munkások. Ezt nem tartjuk helyesnek. Hasonló a helyzet a művezetőkkel. Ha egy jól dolgozó szakmunkást művezetőnek nevez­nek ki, nagy áldozatot kivon tőle a kinevezés elfogadása, mert ez azt jelenti, hogy a tiszt­viselői státusba kerül és fizetése a felére esik le. Ezernyolcszáz pengőről 900 pengőre. Pedig 1800 pengőből is alig lehet megélni. Az állami üzemek tisztviselői is fontos mun­kát­ végeznek és ezért sürgősen javítani kell ezen az állapoton. Elsősorban a műszakiakkal szemben lenne helyes, ha az elmúlt hónapokra is megkapnák a felemelt fizetést. Szabadság! Egy MÁVAG-gyári munkás. Tisztogatás Miskolcon A miskolci demokratikus rendőrség ered­ményes munkájaként népbíróság elé került dr. Fekete Gyula volt diósgyőri főjegyző. A munkásüldöző Matyiga István MÁVAG mű­vezetőt hatévi kényszermunkára ítélték. Dr. Molitor Jenő miskolci nyilas főszolgabírót és Farkas Sándor nemzetközi kémet, besúgót és nyilas hóhért, aki réme volt a diósgyőri munkásságnak, letartóztatták. Nép­bíróság elé utalták dr. Jármay (Jäger) Gyula közkór­házi igazgatót. Letartóztatták Palotai Ferenc polgári iskolai tanárt, aki a miskolci fasisz­ták egysége érdekében tevékenykedett. Kis Lajost, a miskolci nyilaspárt pénztárosát ötévi börtönre ítélték. A Győri Texilművek rt. és a Budapesti Selyer­- és Fenilkereskedelmi rt. cégekhez a Nemzeti Bizottság az Igazoló Bizott­ságot kiküldte. Elnök: Gárdos Ella, Budapest, Dembinszky­ u. ’ 48. Felkérjük mindazokat, akik a fenti cégek alkalmazottainak jobboldali, fasiszta vagy népellenes magatartásáról tudnak, hogy ezt a vonatkozó bizonyítékokkal együtt az elnök, Gárdos Éva, Budapest, Dembinszky­ u. 48. sz. alatti címére írásban 8 nap alatt, nevüknek és lakcímüknek feltüntetése mellett jelentsék be. Az igazolások alá vonandók névjegyzéke a Győri textilreövek r.­­ Budapest, V., Wekerele Sán­dor u. 10. sz. alatti és a Budapesti Selyem- és Fonalkereskedelmi r. t. Budapest, VI., Teréz.A k­örút 40—12. sz. alatti székházában közszemlére van kitéve. Az igazoló Bizottság! — Egyben fel­hívjuk mindazokat az igazgatósági tagokat, fel­ügyelőbizottsági tagokat és alkalmazottakat az esetben is, ha az üzemi bizottság őket elbocsá­totta vagy felfüggesztette, hogy igazoló nyilat­kozatuk kitöltése végett az üzemi bizottságnál haladéktalanul jelentkezzenek, mert ők is igazo­lás alá fognak kenül­ni. Az Üzemi Bizottságok! SZABAD KÉP SZOMBAT, 1945 JONTUS 2 Mineden erejükkel megvédik a Rim­­­ásettsége 2t ész élelmezési ipar dolgozói Az élelmezési ipar termelése szorosan egy­­bekapcsolódik a vasútépítés programjával, összeolvad Budapest helyreállításával s az egész magyar ipar újjászervezésével. Az ellátási nehézségek bizonyos mértékig konjunktúrát eredményeztek az ipar dolgozói számára is, az élelmezési munkásság szabad szer­vezete azonban — miután ez az össz­­munkásság rovására menne — kol­lektív szerződésének megkötésénél nem kíván élni ezekkel a lehetőségek­kel. Nem kis feladat megértetni a munkássággal, hogy elérhető előnyökről le kell mondani, s áldozatot kell hoznia, különösen nem könnyű feladat azért, mert a tőkések egy profitéhes csoportja tudatosan szkja az ellentéteket. Az élelmezési munkások szakszervezete nagygyűlést hívott egybe, hogy az élelmezési munkásság számára megmutassa az ország újjáépítésében reá váró feladatot, megvilá­gítsa helyzetét. A jövőben nagy feladatok megoldása hárul az élelmezési ipar dolgo­zóira — mondotta a szakszervezet titkára. Az elkövetkező tél sikeres átvészelése nagy­részt az ő munkájától függ. A szervezett mun­kásságnak öntudatos fegyelemmel kell vissza­utasítania a tőkések minden provo­kációs ajánlatát és nem szabad semmi­féle elválasztó mesterkedéseknek fel­ülnie, melyek csak válságba vezetnek. Bojkottálni kell, — mondotta egy másik szó­nok, — meg kell utáltani­ a dolgozókkal azokat, akik magasabb munkabérek felaján­lásával uszítják a munkásokat szakszerveze­tük ellen. Az összmunkásság, s köztük az élelmezési munkásság tartós felemelkedésé­nek alapja a munkásság harci egysége, pilla­natnyi előnyökért nem lehet feladni távolabbi célokat. Gazdasági helyzetünket szilárdítani kell, ehhez pedig áldozatvállalásra van szük­ség. A munkásság egy rétege látszólag nem ér­tette át az áldozatvállalás szükségességét, s néhány provokációs jellegű közbeszólás is elhangzott. Erre a közönség soraiban helyet­­foglaló Kossa elvtárs ragadta meg a szót. Szenvedélyesen kikelt a zavart keltőkkel szemben, s szántó pillanatok alatt megfordította a gyűlés hangulatát. Emlékeztetett arra, hogy mialatt a pékek­nek legalább mindennapi kenyere kezdettől fogva biztosítva volt, a nehézipar dolgozói heroikus erőfeszítéssel dolgoztak egy tál bab­levesen, hosszú hónapokon keresztül fizetés nélkül, hogy támogassák a Vörös Hadsere­get, hogy meggyorsítsák a háború befejezé­sét. Példát mutattak arra, hogy kell áldoza­tot hozni, megmutatták s ma is megmutatják, tudják, hogy az egész országnak kell az újjáépítésen keresztül felemelkednie ahhoz, hogy saját hráaguk felemelkedhessenek. Az élelmezési ipar dolgozóinak is meg kell érteniük ezt. A szakszervezet mindent megtesz érdekükben, amíg ez nem veszélyezteti az összmunkás­ság érdekeit, a munkásság harci egy­ségét, de a legélesebben, el fog járni azokkal szem­ben, akik ezt a harci egységet veszélyeztetik. Dübörgő tapsvihar, óriási lelkesedés fo­gadta Kóssa elvtárs szavait s a gyűlés egy­hangú lelkesedéssel határ­ozati javaslatban szögezte le, hogy az élelmezési munkások minden erejükkel megvédik a munkás­egy­séget. / a.I­ I. o. §. Tatabányáról Egy Bánhidán dolgozó mérnök-elvtársunk­­tól kaptuk az alábbi sürgető felhívást: Május 20. • óta a Bánhidai Erőmű átlag napi 60 vagon szenet fogyaszt. Ez a fogyasz­tás rövidesen 80—90 vagonra fog emelkedni. Ezzel szemben Tatabánya ezideig naponta átlag csupán körülbelül 25—30 vagont szál­lított az Erőműbe a csillepályán keresztül. A 60 vagón napi szállítást mindössze egy al­kalommal érték el, viszont volt nap, mikor csak 15 vagont kapott az Erőmű. A szén­tárolóban lévő 12 napi készlet már 7 napra csökkent és gyors ütemben fogy tovább. Eljártunk a tatabányai igazgatóságnál és üzemi bizottságnál Az éppen ülésező Ü. B. különböző tagjai egyhangúan és elkesere­detten kijelentették, hogy a jelenlegi szénszükséglet napi 420 vágón. A felhalmozott szénkészlet már majdnem teljesen kimerült és a napok­ban az utolsó tonnáig elfogy. A 420 vagont tehát naponta kell majd a bányából kitermelni. Ma azonban a napi széntermelés mindössze 70 vágón (14 tárnában összesen 1100 mun­kással). Tudvalévő, hogy pár héttel ezelőtt már napi 250 vágón volt a termelés és az üzemi bizottság határozott véleménye szerint technikailag nincs akadálya annak, hogy a fenti 420 vagon teljesítményt egész rövid idő alatt elérjék. Mi az oka akkor annak, hogy jelenleg a termelés napi 70 vagonra esett vissza? Ennek egyedüli oka az élelmiszerhiány. A há­­rom hónapig tartó harcok alatt Tata­bánya vidéke teljesen kifogyott minden élelmiszerből. A felszabadulás óta az összesen 35.000 főt számláló munkás­családok úgyszólván semmi élelmet nem kaptak. Tas kormánybiztos-elvtárs által egy ízben küldött 3 vágon élelmiszer és az ugyancsak ő általa nemrégiben kiutalt 1200 kg cukron kívül sem a budapesti Igazgatóság (MÁK), sem a közellátási miniszter, akihez újra és újra eljártak a bányászküldöttségek, a mai napig egy gramm élelmet nem juttattak Tatabányára. Ezért van élelmiszerhiány Tatabányán. A közlekedés ma már annyira feljavult, hogy a szénért jövő vagonok 1939. évi tem­póhoz hasonló módon állnak be és futnak ki szénnel megrakodva, minden fennakadás nélkül. Lehetetlen, hogy egy-egy élelmiszer­vonat ne tudjon időnkint befutni ré­szükre. Makón és egyebütt vesztegelnek a tatai munkások részére már megvásárolt élelmi­szerrel megrakott vagonok. Az üzemi bizottság egyhangú, kétségbe­esett segélykiáltása ez: „Éhes gyomorral nem lehet az aknákban dolgozni, nem lehet a vagonokat meg­rakni. A napi termelés 70 vagonra csök­kent. Adjanak élelmiszert!!! Ha lesz élelem, fel tudják fokozni a termelést egész rövid idő alatt napi 350—400 vagonra — de ha nem segítenek, nem támogatnak bennünket, az éhező bányá­szokat, nem tudjuk a termelés fokozá­sára rábírni!“ Az illetékes hatóságoknak meg kell halla­­niuk ezt a kérést és meg kell tenniök mindent Tatabánya megsegítésére, amíg nem késő. Ha ez nem történne meg, szénhiány miatt rövid időn belül katasztrofális helyzetbe ke­rülhetünk. Egyelőre le kell mondanunk a fogyasztási javak termelésének fokozásáról Nagy Ferenc újjáépítési miniszter rádióbeszéde Nagy Ferenc újjáépítési miniszter pénteken rádióbeszédet mondott és ebben őszintén vá­zolta az ország gazdasági életében a fasisz­ták által okozott szörnyű pusztításokat és a gazdasági újjáépítésben reánk váró felada­tokat. Gyáriparunk — mondotta — harminc­negyven százalékban megsemmisült és terme­lése még alatta van a békebeli termelés fe­lének. Több fontos bányánk rombolások foly­tán víz alá került. Súlyos következménnyel jártak a németek gyár­le­szerelései, különösen a nehéziparban és építőanyagiparban. Mező­gazdaságunk talán csak évtizedek múlva pótolhatja a háború és a német rablás okozta károkat. Lóá­llományunknak alig 25 százléka, a szarvasmarha-állomány­ 30 százaléka maradt meg. A legsúlyosabb volt a pusztítás a közlekedés terén. A békebeli mozdonymennyiségnek alig tizenkét százalékával, a vasúti kocsiknak pedig mintegy nyolc százaléka maradt meg. A németek több mint kétszáz kilomé­ternyi pályarészt vágányekével rom­boltak szét, felrobbantották a síneket, a közúti műtárgyakat, átereszeket. A nagy folyókon átvezető hidakból egyetlen­egy sem maradt, óriásiak a károk, óriási, amit pótolni kell. Feladatunkat csak úgy oldhatjuk meg, ha a leggondosabban használjuk fel megmaradt gazdasági erőnket, ha megtaláljuk a helyes sorrendet. Egyelőre le kell mondanunk arról, hogy fokozzuk a fogyasztási javak termelését. Előreláthatólag éveken át nem lesz a kívánt mértékben szövet, ruházati anyag, lakásberendezés, háztartási felszerelés, sőt hosszabb időn át érezni fogjuk a zsírt és húst adó állatállo­mány hiányát. A fogyasztást meg kell szorítani és az így felszabaduló gazdasági erőket elsősorban a közlekedés helyreállítására kell fordítanunk.­­ Az újjáépítésnek mindenekelőtt a közlekedés, az építőanyagipar, a mezőgazdasági eszköz­­pótlás és a házépítkezés terén kell eredményt elérnie. Nem tudok mást ígérni, csak szűkös életmó­dot, kemény munkát, verejtéket — fejezte be beszédét Nagy Ferenc újjáépítési miniszter. Kálmán Testvérek cipőüzem­ejból dolgozik. Kérjük régi munkásain­kat, hogy a munka felvétele végett mi­előbb jelent­­tanaecelt. " Szemnik­ Györgyre halálbüntetést kér a f­épügyészség Többhetes nyomozás után dr. Szabó Ferenc népügyész most készítette el a vádiratot Szannik György grafikus, a hírhedt nyilas terrorista bűnügyében. Szemük oroszellenes és háborúra uszító plakátjaival lett hírhedt, de nem elégedett meg a „képzőművészeti” dicsőséggel, hanem különböző terrorcselek­ményekben is részt vett. így október 8-án, a hajnali órákban mint SS-fiihadnagy egy német katonai különítmény élén a Dunapalota előtt el­rabolta Bakay Szilárd altábornagyot, az 1. hadtest parancsnokát, akit egy autóba raktak és elhurcoltak. Az al­tábornagy sorsa azóta is ismeretlen. A nyomozás megállapította azt is, hogy Szemnik október 16-án részt vett a „Népszínház-utcai csatában“, amikor — mint emlékezetes — nyilasok és németek több Népszínház-utcai­ és környék­beli zsidóházat megostromoltak. A nagyszabású bűnügyben a Népbíróság rövidesen megtartja a főtárgyalást Nem lesz külön­leges igazolás az egyetemen A szerdán ebben a tárgyban megtartott pár közi értekezlet után most szövegezők az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osz­tályán az egyetemi tanárok igazolására vo­natkozó rendeletet. Mint ismeretes, reakciós körök, tudományos és kulturális szempontok hangoztatásával különleges igazolási eljárást kívántak az egyetemi tanárok számára. Ez­zel szemben a haladó gondolkodású tudósok, tanárok nem tartottak igényt semmiféle kü­lönleges elbírálásra. A reakció kísérletei megbuktak. Az egye­temi tanárok igazolása ugyanúgy törté­nik a jövőben is, mint eddig az orvos­karon és a műegyetemen. Változás csak annyiban lesz, hogy a Nép­­bíróságnál, a fellebbezési tanácsba, egyetemi tanárok fellebbezése esetén a rendes tanács­tagok mellé — csak tanácskozási és nem szavazati joggal — egy szakérőt is meg kell hívni. Új iránybérek A Szakszervezeti Tanács az emelkedő árak és a bérek, valamint az egyes munkáskate­góriák kollektív szerződései közt lévő nagy különbségek kiküszöbölésére új iránybéreket javasolt. A javaslatot a GyOSz is magáévá tette s az eddigi 5—8 pengős iránybérekkel szemben 8—22 pengős iránybéreket állapítottak meg. Dióhéjban. A budapesti főkapitányság politikai rendészeti osztálya felhívja mindazokat, akik Tapasztó Sán­­dor, III. kerületi nyilas tömeggyilkos, valamint munkaszolgálatos ke­retl­egé­ny ügyében adatokat tu­datnit, sürgősen jelen­tkeznének a politikai osztály panas­zfelvevő­­ irodájában, a Eötvös­ utca 7. szám alatt. — A fővárosi adóőrséghez 19—36 éves korig szolgálattételre lehet jelentkezni (Központi Város­háza II. pavilion, II. em. 58.) — Pest megye iga­zolóbizottsága Kardos László mátyásföldi főjegyzőt a Népbíróság elé utalta. — Nagykanizsa volt pol­gármesterét, dr. Krátky Isi­vánt internálták. — Kroó Imre újságírót az Elhagyott Javak Kor­­mánybiztossága Arad—Csanádi megyei kárended­lsé­­gének felügyelőjévé nevelték ki. — A budapesti rendőrfőfkapitányság közli, hogy a rendőrség köte­lékébe tisztviselői minőségben nem vesznek fel senkit. Felvétel az őrszemélyzet létszámának ki­egészítésére csak egyes kapitányságoknál folyik. — A főkapitány Márkus II. Ferenc rendőrt, aki — mint már jelentettük — a múlt év október 15 én a Stúdióiban e­gyedül szállt szembe az SS -bandi­tákkal, sorozik­ívül rend­őr őr­mesterré léptette elő.­­ Megkezdődött az iskolaköteles korú gyermekek összeírása Budapesten, összeíróívvel a tömbmeg­­bízottak látják el a házmegbízottakat, akik öt nap alatt lelkiismeretes vizsgálat alapján töltik ki az összeír­ósveket. Be kell jelenteni a vidéken időző gyermekeket is. — Az Egészségügyi Alkalmazottak Szakszervezetében június 6 án ismeret­terjesztő előadássorozat kezdődik. — A Székesfővárosi Zene­kar i­gazolóbizottsága megkezdte működését, értesí­téseket Központi Városháza, II. em. 2­2. szám alá kérnek. — Megalakult a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesületének pesterzsébeti cso­portja, Emdiia­ utca 16.­szám alatt. — A Műegye­tem mérnöki és építészmérnöki karára a második félévi beiratkozások június II—16 között lesznek, az előadások 18 án kezdődnek. — Az Orvosszak­szervezet igazol­óbizottsága június 11-én kezdi meg a tagok igazolását, tekintet nélkül arra, hogy egyeseket másutt igazoltak­­ már. OLYMPIA a Fórum kamaraszínháza, Erzsébet­ körút 26. Siker sorozatának legújabb filmje: Budapesten először: CHMlOflPEH Pompás kisérőműsor. Előad, kezd.: 1, 3, 5, 7 óra. vas. ti-kor is. Szövött és Kenáőárugyár r. t. V. Sas utca 6., ezennel felszólítja mindazokat, akik az üzlethelyiségből vagy annak pincéjéből, továbbá az Eckstein Ignác és Fia, Budafok, Alsóf''­u. 30. alatti sziklapincéjéből eltűnt kész­­áruink, magántulajdont képező tárgyaik, végül szövőfonalaink hollétéről tudomással bírnak, fenti címen három napon belül jelentkezzenek, ahol 25% jutalomban részesülnek. Ellenkező esetben, nevek birtokában, az el­tulajdonlók ellen a fel­­jelentést megtesszük.

Next