Szabad Nép, 1945. július (3. évfolyam, 79-104. szám)
1945-07-11 / 87. szám
A Debrecenen átvonuló szovjet csapategységek ünnepélyes díszszeméje A győztes Vörös Hadsereg Debrecenen átvonuló egységei felett legfőbb parancsnokuk törzskara kíséretében kedden délután díszszemlét tartott. A város ebből az alkalomból ünnepi díszt öltött. A főútvonalat, ahol a katonai alakulatok felvonultak, vörös és nemzetiszínű zászlókkal és virágokkal díszítették és diiadialkaput állítottak fel. A város lakossága ünnepségszerűen gyülekezett a Piac utca két oldalán és hatalmas tömeg nézte végig az elvonulást. Megjelent a díszszemlén Őry István főispán, Szabó Kálmán polgármester és ott voltak a magyar katonai parancsnokság, a pártok és a szakszervezetek vezetői is. Az átvonuló seregek legfőbb parancsnoka feldíszített emelvényről szemlélte meg a nagyszerű rendben elvonuló, különböző fegyvernemek alakulatait. Az elvonuló csapatokat a közönség lelkes tapssal ünnepelte és útjukra virágokat szőtt. Az ünnepség a szovjet-magyar barátság jegyében zajlott le. Becsüljük meg a mérnöki munkát! A csepeli elektróda-üzem munkás-mérnök háborúja Országunkat csak közös munkával, összefogással tudjuk újjáépíteni. A dolgozók kezére éppúgy szükség van, mint a mérnökök teremtő erejére. Sajnos, sok helyen lenézik a mérnöki munkát és ezzel akadályozzák az építés nagy művét. Az alábbi eset élesen rávilágít a hibákra, melyeket minél előbb ki kell küszöbölni. A csepeli elektródaüzem mérnöke, aki két hónapja került az üzem élére, nagyon nehéz helyzetet talált ott. Sem gőz, sem meleg víz nem volt. Hiányzott a nyersanyag, a laboratórium. A mérnöknek szívügye az üzem megindulása. Futkosott, szaladgált, mindent elkövetett, hogy az üzem belekapcsolódhasson a termelésbe. M És mégis mi történt? Az évek hosszú során át begyakorolt munkások ellene fordultak. „Felforgatja üzemünket, nem tudunk termelni” — hangzott mindenfelől. A munkások megriadtak. Eddig nem gyakorolt új módszerekkel kellett dolgozniok. S valóban, az egyik munkásnő ki is jelentette: „Márpedig két mártógéppel folyamatosan dolgozni nem lehet, a hely szűk, a földből kiálló füstelzáróban a régi munkások megbotlanak”. A mérnök válasza erre ez volt: ,fiát tegyen erre a helyre egy sovány, fiatal nőt, az majd nem botlik el”. A vád szinte készen kínálkozott. A mérnök ki akarja cserélni az öregeket. Mit csinált várjon ebben az esetben a bizalmi ? Meghallgatta az elégedetleneket és mivel már ő is gyanakodva figyelte a mérnök munkáját, adatokat gyűjtött ellene. Aztán bement az irodába és kijelentette: „Most már elég volt, mérnök úr, nem tűrjük tovább a felforgatást”. Az ügybe belekapcsolódott a fali újság is. Megszületett egy éles karcolat „a gonosz mérnök" ellen. Könnyű volt ez, hiszen a munkások nagy része a mérnökben ma is a vállalkozók hajcsárját látja, nem pedig a munkában segítő társat. Priási régi, 15 éves gyártásban begyakorolt munkások, indítottuk el az üzemet és most, hogy minden megy, a mérnök úr ki akar bennünket tenni” — írta többek között a fali újság. A mérnöki válasz erre így hangzik: „Az előbb már felsoroltam, mit tettem az üzem megindításáért, mégsem merném azt állítani, hogy én egyedül indítottam meg az üzemet. Ám, ha az elekrodaüzem öreg munkásai jól meggondolták volna kijelentésüket, ők sem mondták volna, hogy az üzemet nélkülem indították meg. Azt is tudnák, hogy az üzem mai követelményeknek megfelelő módon még mindig csak kísérletezik, hogy meg lehessen találni az összhangot az új termelési terv érdekében. Ne féljenek a munkások attól, hogy a munkamenet megváltoztatása nélkülözhetővé teszi a régieket. Tapasztalatokra minden rendszernek szüksége van. Legyenek fegyelmezettek, ne szálljanak, szembe oktalanul a technikai vezetőkkel, mert ezzel gátolják a termelést, amely ma a legfontosabb. Ha egy munkásnak szabad a 15 év alatt bevált gépen változtatni és társai ezért még büszkék is rá, engedjék meg annak a mérnöknek is, hogy változtasson. Ne nevezzék ezért felforgatónak! Újjáépülő országunknak a mérnök teremtő gondolatára épp olyan szüksége vant, mint a munkás dolgos kezére.” SZABAD POSTA Leventesapkákkal és jelvényekkel alálkozunk úton,útfélen. A napokban eltér micisapkára tűzött leventejelvény ütötte meg szemünket. Vájjon tik ezek a pojácák, akik Béldy összemlékű leventésdi játékát akarók visszaidézni! Követeljük a legzigorúbb igazoltatást és felelősségre. Ómást! A demokratikus Magyarországnak nincs szüksége levente eszményekért lelkesedő fiatalságra. Szigorított ellenőrzést a forgalmi idő elszámolásánál! Lépten-nyomon olyik a csalás az állam kárára, ízérek, árusok, kereskedők, kávé- házak stb. szorgalmasan le-levonják , forgalmi százalékokat, de nem rják be könyveikbe, hanem a forgalmi adót is a maguk hasznához kapják hozzá. Tartsanak razziákat s internálják az adócsalókat. (Egy olvasó.) Munkára a nyilasokat! — hangzik mindenhonnan a felhívás. De nincs ■ellő számú őrszemélyzet, amely a kiséretet és felügyeletet el tudná láti. A visszatért deportáltak közül okan szívesen vállalkoznának erre a eladatra, használják fel őket! Vezényeljék a nyilasokat a gyárakba dolgozni, ahol munkáshiány van. Itt a elügyeletet, valamint az oda, és isszakisérést a munkásság egyrészt állatná. (Számos deportált és gyári munkás leveléből.) Egy vagy egy és fél limitás GYORS tehergépkocsikat vagy egytankás tehergépkocsivá átalakítható személygépkocsikat továbbá 5.25 X 16, 5.25 X 16-es autógumikeresőnk megvételre Bejelentés szóban vagy írásban kiadóhivatalunkhoz. Budapest VIII., Jenyef-kert 5. II. emelet. Könyvnapok A forgalmasabb útkereszteződéseknél, a főúti f falakon folyik már a kopácsolás, szegecselés; az a serény és vidám munka, ami a könyvnapokat megelőzi. Az ünnepek izgalma már néhány nappal a könyvnapok előtt hatalmába keríti az utcát és mire az ünnepek elérkeznek, már mindenki örömteljes várakozással néz a szellemi felvonulás elé. Különösen nagyjelentőségűek az idei könyvnapok. Ezek az első ünnepei a szabad magyar szellem megnyilatkozásának. Az idei könyvnapok megnyitása az ünnep jelentőségéhez méltó keretek között történik, július 12-én, csütörtökön 10 órakor a Nemzeti Színház előtti „Szikra“ könyvsátorban. Az ünnepélyes megnyitáson megjelenik a kormány, élén a miniszterelnökkel, a pártok vezetői, a polgármester és a szellemi élet kiválóságai. SZAKSZERVEZETI HÍREK ! A Magyar Élelmezési Munkások szabad Szervezetének alapítója és több mint három évtizeden át titkára, Kardics Kálmán július 8-án elhunyt. A szervezet saját halottjának tekinti. Temetése július 12-én délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőiben. Az élelmezési munkások hatkörének tagjai csütörtökön délutái órakor pontosan jelenjenek meg a rákoskeresztúri temetőben. A Rézműves Szakosztály összejövetele minden szerdán és szombaton 5—7 óra közötti (Magdollima u. 5.) A Rákospalotai Építőmunkások július 15-én délelőtt 10 órakor értekezletet tartanak (Bocskay u. 16.) A Mérnök Szaksszervezetben júlus 12-én délután 5 óraikor Szivilágyi Gyula tart előadást az öntözésről (Szalay u. 4.) A kéményseprő munkások sürgősen közöljék címüket a MfzMOSz kéményseprő szakosztályával (Dózsa György u. 68.) Az összes halászok július 15 én délelőtt 10 órakor fontos megbeszélésit tartanak a Bizak tanács (Fiumei út 4.) III emeleti tanácstermébein. A Magyarországi Könyvnyomdai Munkások Egyesületté rokkant tagjai segélyét A—K-iig csütörtökön, L—Z ig pénteken délelőtt 10 órakor A Vegyipari Munkások Szakszervezete július 12-én délután 2 órakor vezetőségi, bizalmi és üzemi bizottsági együttes ülést tart. A Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezeete azzal a kéréssel fordul a közoktatásügyi miniszterhez, hogy az egyetemeiket és főiskolákat a demokrácia sízellemének megfelelően nyissa meg a nőhalllgatóság előtt. Reméljük, hogy a valóban korszerű kérelem meghallgatásra talál és így őszre a magyar nőtársadalom számára az út minden pályán szabaddá válik. SZABAD NÉP SZERDA, 1945 JÚLIUS 11 A Vörös Hadsereg segítsége biztosítja a cséplést Debrecenben A cséplőgépek rendbehozataláról tárgyaltak e napokban Debrecenben. A gépek nagy része nincs üzemképes állapotban, sürgős szükség van különböző alkatrészekre és cséplőgépszíjakra, hogy a cséplés zavartalan menetét biztosíthassák. A cséplőgéptulajdonosok segítségére jött a Hoffher-gyár javaslata. A gyár hajlandó 1938-as áron alkatrészeket szállítani, viszont ellenértékként ugyancsak 1938-as áron lisztet és olajat kér. De ez az élelmes javaslat még nem biztosította volna a cséplési munkákat, ha a város szovjet parancsnoksága nem ajánlotta volna fel segítségét. A szovjet katonai parancsnokság minden gépnek 50 kilogram szíjat biztosított a cséplés idejére. MOZIK MŰSORA Ady: Lilla Akác, Kabos, Agay, Nagy György, Biller Irén, Rátkay (V&02, 2, 4, 6). — Belvárosi (IV., lírányi utca 251.): fíliáx»akrcú elmébek (atm.) (V24, Mi 5, %6, Ms 7, MA vas. ^3-kar !«). — Bethlen: Helyes, az öregeknek . (magyar) Szőke Szakáll: Tavaszi álom (Sárdy) (Ms 4 %6, Ms 8, szombat, vas és ü. 12-kor is). — Bodográf (VIII., József körút 63.): Mire megvirrad (fr.) Jean Gabin, A ’késdobáló, Kabos (3, 5, 7 vas. és ü. 11 és 1-kor is) — Capitol: Aki mer, az nyer (am.) Dick Powell, Anita Louise. Amerikaivarieté. (3, 5, 7. vasár- és ünnepnapkor is). — Corso: Olajváros (am.) Clark Gable és Claudette Golbert (2, 4, 6, szám , vas. és ún. 11-kor is) — Damjanich mozgó (Damjanich-u. és ttottenbiller-m. sarok). Hétfőtől—Szerdáig: Aki leigázta a tengert. Amerikai filmremek Kísérőfilm (3, 5, 7, vasárnap és ünnep 1-kor is.) — Décsi: Shanghai express (am.) Marlene Dietrich és Clive Brook, Hacsek és Sajó (3, 5, 7, szomb., vas. és ünnepnap 1-kor is). — Dózsa (Róbert Károly körút 61.): Csütörtöktől vasárnapig: Kék csillag. Hétfőtől szerdáig: Kölcsönkért kastély (5, 7, vas. 3, 5, 7). — Fórum (12-ik hétre protongálva): Bagdadi tolvaj. Az első most érkezett amerikai híradó (2, 4, 6, vasár- és ünnepnapokon M:12-kor is). — Híradó: Königsberg bevétele, Mafirt krónika 3. sz Újjáépítési verseny, Maidaneki haláltábor (előadások reggel 6-től este 12I- ig). — Hunnia (XI., Horthy Miklós út 130.): Szeressük egymást. Híradók (3, 5, 7). — Ipoly (Csáky utca 65.): Bizsu (am.) Marlene Dietrich (Ms4, Ms6, Ms8. vasárnap és U. Ms2-kor is.) —József Attila (Kálvária tér 7 ): Havasi napsütés Híradó (Ms4, Ms6, Ms8, vas. és u. 12 és Ms2kor is). — Kamara: A víg özvegy. Lehár Ferenc világhírű nagyoperettje. A főszerepekben: Maurice Chevalier Jeanette MacDonald. Rendezte: Lubits Ernő (M132. 2, 46). — Kultúr (IX., Kinizsi u.): Négy toll (ám ). Mikulás apó (V2. M15. M17. vélkor is). — Marx István-út 39 ) . Hétfőtől szerdáig: Marco Polo. Garry Cooper. (3, 5, 7, v., a 1-kor is). — Otthon (Baross utca 8n.): Névaparti nász (fr.) Victor Francon, Gabby Morlay, Berlin ostroma (3, 5, 7, vásár, és ünnepnapokon 11-kor is). — Pátria: Auschwitz, B£cs ostroma. Újjáépítési verseny, Orosz híradó, Mafirt krónika CMIII, 12, M(2. 3. (56 és V£8 kor). — Petőfi: Krisztina királynő, Greta Garbo (3. 5, 7. vas. Ms2, Y4. %6. Mi8). — Phönix Mozgó (Rákóczi út 6.): A Vasasok Filmszínháza, Broadway Melody (am.) Fred Aster: Eleana Powel: Stan és Pan a boxbajnokok (11, 1, 3, 5, 7). — Ságvári (volt Csaba): Mindennek a férj az oka (am.) Myrna Loy (Mi3, Mi5, M7, vas 11 kor is). — Scala (2 ik hétre prolongálva): A vidám fickó (orosz jazz-film) (M›3, M·5, M›7, vas és v. Vilk-kor is). — Studio (v. Beleznay, Akácfa u. 4): Szerelem beleszól (am.) Katherine Hepburn, Gary Grant Szerelem beleszól amerikai vígjáték Emlékszik? fi. J1S JL Jávor, Tainay ofiWalv Akácfa u 4 Cary Granit, Katheniinie Hepburn. Emlélkszik (kvagy.) Jávor, Tolmay (3, 6, 7, vas. Ms2, M14, Ms8). — Szabadság (v. Simplon., XI., Horthy M. út 62.), Leói noki ébere (orosz), Berdán ostroma (3, 5, 7, vas. Vioator is). — Tinódy: Botrány a cirkuszban (Gancho, Chico, Harpo) (3, 57). — Túrán (VI . Nagymezőutca ál.): Leányok egymás közt (fr.) Danielle Darrieux, Stan és Pan: Életmentés mindhalálig (1, 3, 5, 7, vasár- és Ünnepnap ti-kor is). — Uránia (3 ik hétre prolongálva). A 207 es deportált (or.) Jelem a Kuzrmba (~3, %5, Míz. vasárnap Viel-kor is) — Városi Színház (Tisza Kálmán-tér). Megnyitó műsor! Az amerikai sas (2, %5, 7). — A ferencvárosi hadirokkantak, özvegyek, stb. július 12 én délután 5 órakor értekezletet tartanak (Horinszkyu utca 24.) A Népszava kiadványai az idei könyvnapokra: A FORRADALMI ADY Ady Endre forradalmi versei és Prózája, Szakanits Árpád előszavával, A reakció ellen! A Szociáldemokrata Párt harca Kéthly Anna: Demokratikus közoktatás Justus Pál: Mi a szocialomus? Kovács György: Mi a fasizmus? Révész Mihály: A Népszava története Takács József: Új agrárpolitika a magyar demokráciában Horváth Zoltán: Hogy vizsgázott a magyarság Erdődy János: új színjátszás, új film kaphatóik minden könyvkereskedésben és a két munkáspárt kerületi szervezeteiben. Ausuitztutig rendezik a fővárosi alkalmazottak fizetését Kedden délelőtt tartotta alakuló ülését a főváros pénzügyi szakbizottsága, amelynek elnökévé Büchler József elvtársat választották meg. Az elnök beszédében hitet tett arról, hogy újjá és szebbé építjük Budapestet. Erre biztosíték a pártok együttműködése. A napirendre tűzött polgármesteri előterjesztések során a bizottság tudomásul vette, hogy újra összeállítják a főváros megsemmisült teleknyilvántartását, tovább folytatják a városmérési munkákat és erre a célra ebben az évben 13,6 millió pengőt fordítanak. Elfogadták a közúti villamosvasúti viteldíjak újabb megállapításáról készített polgármesteri előterjesztést. Vas Zoltán elvtárs, polgármester közölte, hogy a tetőfedési munkák fontosságára való tekintettel 25 millió pengős kölcsönt ad a főváros és újabb kölcsön folyósítására is sor kerül. Bejelentette, hogy augusztusig rendezik a fővárosi alkalmazottak fizetését. A jövőről szólva, kijelentette hogy az újjáépítéshez szükséges összegeket bármily áron előteremtik, de ehhez szükség van a törvényhatóság bizalmára. A továbbiakban a bizottság hozzájárult a Víz-, Gáz- és Elektromos Művek újabb árszabásaihoz. Tudomásul vette a bizottság, hogy önálló vagyonkezelésű üzemmé alakítják át a főváros gépüzemét. A Szent Korona kalandos útja Kőszegtől Eisenhower főhadiszállásáig A koromőrség egyik tagja, aki most került vissza Budapestre, a következő vallomást tette a koronázási ereklyék elrablásáról és kalandos útjáról: — November elején Radvánszky koronaőr kíséretében kisszámú koronaőrség Dunántúlra szállította a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket, a Szent Jobbot és Szent István palástját. December 1-én érkeztek Kőszegre, ahonnan Pannonhalmára vitték, majd március 15-én Dern községbe. A front alakulása folytán március 20-án visszakerültek Kőszegre, március 28-án viszont megérkeztek az ausztriai Semmeriingre. Innen tehergépkocsin Mirstek-be, onnan nagypénteken Linz felé hurcolták az ereklyéket. Mária-Zellen keresztül, Kammer községbe utazott a társaság, ahonnan Veesenmayer kíséretében Attersee-be ment. Itt a rablótársaság tagjai a következők voltak: Szálasi, anyósa, menyasszonya, alezredes és százados öccsei. A csoport innen Matsee-be ment. Elől személyautó haladt, amellyel a fegyveres kíséret utazott, ezt követte Szálasi gépkocsija, majd ismét a fegyveres kíséret autója, ez után a koronázási jelvények kocsija, végül a fegyveres katonaság tehergépkocsija. Május 2-án Matsee-ben már nagy fejetlenség uralkodott. Innen Zerhaf-ba menekült a társaság, ahol az apátság látta őket vendégül. Ekkor Szálasi már teljesen elvesztette a fejét és igyekezett a hurokból kikerülni. A lopott drágaságoktól azonban még ekkor sem akart megválni. Ismét Matsee-be utaztak vissza. Itt estek az amerikaiak fogságába. A koronaőröket lefegyverezték, de egy koronaőrtiszt és két koronaőr megtarthatta fegyverét és rájuk bízták a korona őrizetét is. A fegyveres kíséret többi tagját lefegyverzésük után a burghauseni fogolytáborba szállították. Matsee-ben a Szent Jobbot közszemlére tették ki a templomban, majd a salzburgi érsek magához vette a palásttal együtt. A magyar Szent Korona Augsburgba került, az amerikai főhadiszállásra, ahol Eisenhower szobájában helyezték el.Ugyancsak Augsburgba szállították Szálasát és kíséretét, az utóbbiak között Veesenmayer volt budapesti német követet is. Szöllősi nyilas miniszter hamis okmányokkal Svájcba szökött. Hadifogoly-hosszátartozók, figyelem! Az Uj Szó szerkesztősége — mint jelentettük — közvetít a Szovjetunióban lévő magyar hadifoglyok részére rövid üzeneteket. Az üzeneteket lehetőleg postán küldjék be a szerkesztőségnek, aki személyesen hozza, az írásban előre készítse el, megjelölve a hadifogoly nevét, születési évét és anyja nevét. Három sornál hosszabb üzenetet nem közöl a lap. Az Új Szó néhány hét múlva kezdi meg a hadifoglyok üzeneteinek közreadását. Tisztogatás a Kisgazdapártban A Kis Újság július 11-i számában fegyelmi vizsgálatok a Kisgazdapártban“ címmel az alábbi hírt közli: A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnöksége azonnali fegyelmi vizsgálat haladéktalan lefolytatását rendelte el dr. Pongrácz Aladár ügyvéd ellen, a vasárnapi szentendrei gyűlésen tartott beszédének egyes részletei miatt. A Független Kisgazdapárt elnöksége július 4-én fegyelmi vizsgálat megindítását rendelte el Kórodi Katona József ellen. Egyidejűleg a pártban viselt tisztségétől azonnali hatállyal felfüggesztette. Árvízveszélyfenyegeti az ország területének 25 százalékát, 4 millió katasztrális holdat — tudtuk meg Sari Egyed miniszteri osztálytanácsosnak a mérnökszakszervezet ankétjén tartott előadásából. Ha nem gondoskodunk a belvizek lecsapolásáról, egy váratlanul nedves tél a felosztott birtokok új tulajdonosait teljesen tönkreteheti, hiszen ezek kis földjükön, ha nedves is, nem kaszálókat létesítenek, hanem gabonát vetnek. A mérnökszakszervezet átlátta ennek a kérdésnek jelentőségét és segítségért fordult az illetékesekhez. Hatvannyolc millió pengőt kértek, a minisztertanács megszavazott húszmillió pengőt — és kézhez kaptak a pénzügyminisztertől két milliót. ,,Ha az ármentesítő munkákat júliusban nem indíthatjuk meg, a legsúlyosabb károkkal kell számolnunk az idén!‘‘ — óvnak a mérnökök, sis mi megkérdezzük: a pénzügy akadékoskodásán múlhatik, hogy százezer ,,új gazda" tönkremegy? A Miskolc MaDISz-szervezete háromszáz tagjával önkéntes rohammunkára jelentkezett a MÁV műhely romeltakarítási munkáihoz. —mm—mmmma Szikra-könyvek az első szabad könyvnapon: magyar Rákosi Mátyás: jövőért — — — Új Szellemi Front — — — — Vas Zoltán: 16 év fegyházban Révai József: Ady — — — — Darvas József: Város az ingoványon — Molnár Erik: A magyar társadalom története az őskortól az Árpád-korig — — — — — 50— P 25— P 100 — P 55 — P -------80— P 140 — P Andics Erzsébet dr. Munkásosztály és a nemzet — — — 50 Gergő Zoltán: Marxista közgazdaságtan ----------------------55. Lippai Imre: Jugoszlávia újjá» Születése--------— — — — 42 A könyvek korlátolt példányszámban lennek meg, ezért ajánlatos előjegyezőket kapható minden könyvárusnál