Szabad Nép, 1945. augusztus (3. évfolyam, 105-129. szám)
1945-08-01 / 105. szám
ASZERDA, 1945 AUGUSZTUSI SZABAD NÉP Tízmillió mázsa gabona az a mennyiség, amelyre az idén józan becslés szerint számíthatunk. A testvérmesebb remények sem becsünk többre a várható termést 14 millió mázsánál; óvatosabb mérlegelés alapján tehát 10 millió mázsa kenyérgabona fog rendelkezésünkre állni. Ebből körülbelül 8 milió mázsa lesz a búza és 4 millió mázsa a rozs. A régmúlt békevilágban a trianoni területen búzatermésünk SO—14 millió mázsa, rozstermésünk 6—8 millió mázsa között váltakozott. Az idei termés tehát még a fele sem a békeévek mennyiségének. Állatállományunk nagy része tragikus módon elpusztult. A németek elhajtották, a gazdák maguk túl korán vágták le állataikat. Ezen a téren még megközelítő adataink sincsenek — csak azt tudjuk, hogy ennek következtében igen nehézzé vált a hús- és zsírellátásunk is. Miért kevés a termés ? Tudjuk ezt nagyon jól, de azért nincs ok a kétségbeesésre. A Tiszánál éppen a vetés idején pusztított legvadabbul a háború. A reakció azt suttogja, hogy a földreform miatt kevés a termés■ De ha most szétnézünk az országban, és látjuk a százezernyi új gazdát, amint tengernyi nehézséggel harcolva, a lehetetlent is lehetővé téve dolgoznak, végre a maguk földjén, hogy az ország ellátását biztosítsák, azt kell mondanunk, hogy ha nem lett volna földreform, még ennyi sem volna. A termés tehát kevés és még vetőmagra is szükség van, mintegy 4 millió mázsám. A tulajdonképpeni fogyasztásra nem marad tehát több, mint 8 millió mázsa gabona. Ez nyilvánvalóan nem elég. De tengeritermésünk kitűnőnek ígérkezik és mivel a tengerit az állatállomány csökkenése miatt nem használhatjuk fel takarmányozási célt, minden baj nélkül tengerilisztet keverhetünk a kenyérliszthez. De az ily módon sütött kenyér még mindig nem lesz elegendő. Akkor is segítünk magunkon. Állatállományunk csökkenése névén nemcsak a kukorica egy része szabadul fel, hanem nagymennyiségű lóhere és lucerna is halmozhatóvá lesz, emberi táplálkozás céljaira. Meg van a mód, ki van dolgozva az eljárás a lucerna dehidrálására és emberi táplálékká 16 alkalmassá tételére. Ez a tápszer fehérjékben és vitaminokban gazdag és aránylag olcsón előállítható. Meg lehet és meg kell találni a módot, hogy ezzel a kitűnő tápanyaggal pótoljuk nemcsak a kenyér, hanem a vitaminok hiányát is. Tartalékaink is vannak még a múlt évről, mégpedig nagymenynyiségű bab és borsó. Az idén hüvelyestermés kitűnőnek ígérkezik és ugyancsak bőven számíthatunk burgonyára is. Ha kevesebb lesz is a kenyerünk, azért lesz mit enni. De csak akkor, hogyha már most megtesszük a szükséges intézkedéseket, hogy a termés tényleg eljusson a fogyasztóhoz. Ha megteremtjük azokat a szerveket, amelyek a termést a gazdától közvetlenül a fogyasztóhoz juttatják és ily módon megakadályozzák, hogy a gabona és a hüvelyes, a burgonya és a lucerna az inflációt növelje és a feketepiacot gazdagítsa. Még további lehetőségek is vannak. Megindul az újjáépítés, a mezőgazdasági gépek és eszközök termelése, amelyek a jövő év munkáit megkönnyítik az új gazdáknak. De gyárthatunk majd olyan iparcikket is, amelyet szomszédainknak cserébe adhatunk búzáért, napraforgóért vagy zsírért. Ehhez persze az kell, hogy az üzemi bizottságok mindenütt a helyzet magaslatán álljanak és meg tudják értetni a munkássággal, hogy most az újjáépítés, a termelés nem a profitot, hanem az egész ország javát szolgálja. Háború után vagyunk, sőt, vesztett háború után. Az ország gazdasági szerkezete széthullott, a termelés akadozik, a forgalom összekuszálódott. Itt van az infláció, az áruhiány és a kettő következménye: a drágaság. Ezernyi nehézséggel küzdünk, ezt nem tagadhatjuk és ne is tagadjuk. Mégis át fogjuk vészelni a következő telet, mint ahogy átvészeltük az elmúltat. Az idén már nem tankok és páncélkocsik fogják felszántani az őszi mezőket. Nem emberek fogják húzni az ekét az őszi szántásnál, mert ha szembenézünk a nehézségekkel, látjuk a lehetőségeket és akkor a megoldást is megtaláljuk. Megalakult a Magyar Természettudományi Akadémia Elnöke, Szent-Györgyi Albert Szent-Györgyi Albert vezetésével hétfő este megalakult a Magyar Természettudományi Akadémia. Szent- Györgyi Albertet elnökké, Bay Zoltán egyetemi tanárt alelnökké választották, a gazdasági osztály igazgatója pedig Ráth István lett. Szent-Györgyi Albert ebből az alkalomból nyilatkozott a sajtónak és kifejtette, hogy az újjáépítés szem-1pontjából igen nagy jelentőségű az akadémia megalapítása, mert a mozjdern ipar a természettudományok eredményei alapján működik. — Természettudományos életünk — mondotta — az utolsó évtizedekben szakszerű vezetés hiánya miatt nagyon lezüllött. Különben is nehézségekbe ütközik a tudományos kutatás a vegyszerek és a megfelelő műszerek hiánya miatt. Alapvetően fontos a hiányzó eszközök előteremtése és biztosítása annak, hogy tudomé-nyos kiadványok és intézmények tegyék lehetővé az ifjabb tudományos nemzedék kifejlesztését. — Munkánk kedvező kilátásokkal indul, az ipar támogat bennünket. Az Egyesült Izzó felajánlotta, hogy kutatások céljára alkalmas üvegeket gyártat kutatásaink számára, mégpedig évente 1 millió pengő értékben. Ezenkívül a gyár még rádióerősítőcsöveket is felajánlott. Vegyszerellátásunk súlyos problémáját a Servita Gyógyszeres Vegyipari R.T. felajánlása oldja meg, mert teljesen ingyen magára vállalta az egész magyar természettudományos kutatás vegyszerrel való ellátását. Ez a két példa is mutatja, hogy a magyar ipar helyesen ismeri fel, milyen fontos érdeke az, hogy hazánkban a természettudományos kutatás meginduljon és eredményeket érjen el. Az új akadémia segítségére akar lenni az államnak és a demokratikus állam fel kell, hogy ismerje a tudományos kutatás fontosságát és hasznát az egész magyar társadalomra. A Természettudományi Akadémia tagjai, elgondolásuk szerint, Magyarország aktív természettudósai lesznek, akik az élő tudományt képviselik. Tagok ajánlásánál az utolsó tizenöt év tudományos munkásságát vesszük figyelembe. A munkaterületünk igen széles, életre kell kelteni a nálunk elsorvadt mezőgazdasági tudományt és kutatni kell a tudományos eredmények ipari értékét, hogy segítsük az ipar és a mezőgazdaság talpraállítását. Meddig tűrjük még utcáinkon a szemetet? A tehetetlenség és szervezetlenség következményei Pest hét hónapja, Buda öt hónapja felszabadult és még mindig 7—8000 köbméter szemét és törmelék csúfítja el utcáinkat és tereinket. Ami Budapesten a szeméttel történik (helyesebben: nem történik), több egyszerű köztisztasági szervezetlenségnél és nemtörődömségnél; rámutat mindazokra a hiányokra és hibákra, amelyek nem közigazgatásunkban, hanem Budapest lakosságának magatartásában tapasztalható. A Budapesten terpeszkedő szeméthegyek megszégyenítő jelei annak a tehetetlenségnek, szervezéshiánynak, talán tudatos szabatulásnak is, amelyek közéletünk számos területén mutatkoznak. A szemétbotrány túlnő a Köztisztasági Hivatal ügyén. Nem lehet mentségnek elfogadni azokat a magyarázatokat, hogy a köztisztasági és közmunkahivataloknak mindössze hetven vagonjuk van, harminc szemeteskordéjuk és két rossz teherautójuk. Nem mentség az, hogy ezekkel naponta csak 1500 köbméter szemetet lehet eltüntetni. Ha ezeket a mentségeket elfogadnék, bele kellene nyugodnunk abba, hogy Budapest utcáiról csak 1947-re tüntethetnék el az eddig felhalmozódott szemetet. Ha az időközben még lebontásra kerülő házak törmelékanyagát is ideszámítjuk, a 48-as szabadság, harc centenáriumára sem tudjuk megtisztítani Budapestet a szennytől. Van-e megoldán ? — vetődik fel a kérdés. Ha akarjuk, van! Nem kell várnunk a szállítóeszközökre, mert mindenhol akadnak a közelben feltöltendő, vagy legalább is feltölthető telkek, terek, parkok, használaton kívüli sportpályák. Néhányszáz méterre pedig talicskával, kézikocsival vagy szekérrel is el lehet húzni a szemetet. Ezeknek a szállítóeszközöknek kényszerigénybevételére pedig egy polgármesteri rendelet módot nyújt. Munkáshiánnyal sem kell számolni. Március óta körülbelül 1500 honvédelmi munkaszolgálatos dolgozik, a Központi Munkahivatal mintegy nyolc-kilencszáz szakmunkás vezetésével két-háromezer rendőri felügyelet alatt lévő nyilast fog igénybevenni; a Köztisztasági Hivatalnak négyszáz begyakorolt munkása dolgozik szemételtakarításon; végül pedig a közmunkarendelet értelmében önkéntes közmunkások és közmunkakötelezettségüket meg nem váltók szaporítják majd a létszámot. Pénzhiány szintén nincs, a közműn kiváltságból elegendő összeg folyik be. A szemét és törmelék eltakarításának tehát nincsenek tárgyi akadályai. Hol van mégis a hiba ? Megmondjuk. Elsősorban Budapest lakosainak nemtörődömségében. Néhány tünet: —• A tartós közmunkára igénybevett nyilasok csak úgy jelentkeznek a behívásokra, ha mindegyikért külön rendőr megy. És mi ezt tűrjük. — A közmunkára kirendelt szállítóeszközök tulajdonosai méltatlankodnak, de nem jelentkeznek. Nehéz dolog számukra öt napi drága fuvarozás után a hatodikat olcsón odaadni a köznek. — A Köztisztasági Hivatal a város sok pontján üzeneteskordékat helyezett el, — de a házmesterek lusták néhány métert megtenni, inkább kiöntik kosarukat az utcára. Az már jobb érzésű, aki, ha nem igeníti belé, legalább a kardéig elviszi. Az építési vállalkozók álltal törmelék elhordásra felfogadott fuvarozók gyakran csak az első elhagyatottabb helyig viszi el a törmeléket és ott ledobálják. Ebben őket sem rendőr, sem mérnöki hivatal, sem Közmunkahivatal, sem Köztisztasági Hivatal nem akadályozza meg. — A hivatalok nemtörődömségére jellemző, hogy az egyik kerületi közmunkahivatal nehezein szerzett több miilóg kölcsönnel lebontatott egy életveszélyes házat, — azután az épület anyagát, téglákat, gerendákat, fűtőtesteket egyszerűen átadta a ,,jogos tulajdonosoknak". Természetes, hogy ily módon a kölcsön hamar kimerült és még arra sem maradt pénz, hogy a pincében fekvő több mint kétszáz halottat kiemelhessék. A sok rossz tünet mellett azonban vannak jó jelek is. Sok kerületben a nemzeti bzottságok, a lakómozgalom, vagy a demokratikus pártok kezdeményezésére eltakarították vagy nagy iramban takarítják a szemetet és gondoskodtak a „friss" szemét elhordásáról is. A XI. kerületben üres telkeken homokot bányásznak, ezt eladják a vállalkozóknak és egyúttal a várlakkozót kötelezik, hogy azzal a fuvarral, amelyik a homokért jön, a kiásott gödörbe a kerület utcáiból hordjon be szemetet A X. kerületben a lakosság maga szervezte meg, hogy a szemét minden nap üres telkeken ásott gödrökbe kerüljön. Kézi kocsikkal hordják a hulladékot és a tetejére, hogy az ne rothadjon — törmeléket öntenek. Vannak máshol is követendő kezdeményezések és jó példák. Budapest lakosságának szégyene, hogy ezek ma még elszigetelt jelenségek. A mi városunkról van szó, a mi ételünkbe hordják a legyek a fertőzést, a mi levegőnket rontja a rothadás és a mi utcáinkat csúfítják a hulladékhegyek. És mégis: a többség ma 1® a szemét eltisztítását szégyenli és nem a szemetet. Ha nem akarunk évekig várni, itt az ideje, hogy lagymatag, álmos és nemtörődöm magatartásunkat komoly felelősségérzet váltsa fel. Nemzeti bizottságok, lakómozgalom és pártok kezdeményezték a háztömbök és utcák versenyét, mindenhol alkalmazkodjanak a helyi körülményekhez és lapáttal vagy puszta kézzel, szekérrel vagy taligával, de végül is tűnjék el már Budapest szégyenfoltja, lagymatag nemtörődömségünk jelképe: a szemét. P. F. Vasárnapi kirándulás Versenytárgyalási hirdetmény. A Máva Igeghatósága a budapesti Szent Immre herceg-út és a Murakevei Sitúki—Budapest déli pályaudvar vonal keresztezésénél lévő vasúti aluljáróhíd felrobbantott falazatának helyreállítására nyilvános versenytárgyalást hiirdet. A pályázathoz szükséges nyomtatványos a Máv. Igazgatóságának tervtárában (Budapest, VI., Andrássy-út 83. fs t. 12. sz ) 60 pengős áron szerezhetők meg. Felvillágosítással a magyar államvasutak igazgatóságának hídosztálya (Budapest, VI., Andrássy-út T6. szám V. em. 515.) szolgál. A pályázat beadásának határideje 1946. évi augusztus 14-én 10 óra. Nemzeti bizottságok a honvédségi igazoltatások szigorításáért A biharvármegyei és szombathelyi nemzeti bizottságok, honvédelmi miniszterhez intézett felterjesztésükben a honvédségi igazoltatások megszigorítását követelik. Megállapítják, hogy a katonai igazoló bizottságokban sok a frissen igazolt honvédtiszt, akik gyakran menteni próbálják reakciós bajtársaikat. Helytelennek ítélik azt a rendelkezést, hogy a megbízhatóság igazolására elegendő két katonatiszt aláírásával ellátott tanúsítvány, összeférhetetlen az igazolások tisztaságával, hogy a bizottságok titkársága katonai ellenőrzés alatt áll. Kérik, hogy a katonai parancsnokságok az igazoló bizottságokat sem ténykedésükben, sem az igazolások idejének megállapításában ne befolyásolják. A honvédtisztek múltjukat ne csak 1939 szeptember 1-től, hanem 1920-tól kezdve igazolják. Az ország demokratikus közvéleménye érdeklődéssel várja, hogy illetékes helyen meghozzák-e a megfelelő rendelkezéseket a honvédségi igazolások nagyon is szükséges megszigorítására. A herben KENÉZ JUDIT ül a zongoránál ( SZERDÁN, AUGUSZTUS 1-én nyílik^ _______| teljes békebeli nagyságában és szépségében a NEW YORKD KÁVÉHÁZ A mély étteremben és márványteremben KELÉNYI szimfonikus jazz-zenekari hangversenyez A szétrombolt régi egyetem falai közé új levegő áramlik. Azelőtt a tudomány vára mereven és gőgösen önmagába zárkózott és bűvös körébe a kiváltságos osztályok küldték a képviselőiket. Most az aulába a hiányos kupolán keresztül besüt a nap és elűzi az évszázados sötét árnyakat. Az egyetem és professzorai is — igaz, hogy lassú tempóban, de mégis — elindultak azon az úton, amely egy demokratikus országban az egyetlen járható út — út a nép felé. A munkásság és a parasztság tudásvágya harcos évszázadokon keresztül megtette már az út nagyobbik felét, míg végre az egyetem is elindult a munkásság elé. Az egyetemi tanárok ünnepélyességüket levetve, mint tanítók mentek a Vasas-szakszervezetbe. Moór Gyula, az egyetem új rektora ennél jóval tovább ment. Igaz, hogy a jogfilozófia tanára nem ma tanulta a demokráciát. Lehetővé teszi a munkások jogi tanulását és ezzel a közigazgatási pályára való képesítésüket. Esti tanfolyamokon, rendes munkájuk folytatása mellett tanulhatnak jogot azok, akik eddig jogtalanok voltak és csak a súlyos kötelesség volt osztályrészük. Moór Gyula, a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora, ezen a vonalon kezdte az egyetem újjáépítését. Intézkedése komoly kezdeményezés a nép legmagasabb műveltségének emelésére — és az egyetem tekintélyének visszaszerzésére. —♦— Kézrekerült a világ legaljasabb bírója. Elfogták Töreky Gézát, a magyar ,airályi” törvénykezés legfőbb bíróját, a Kúria volt elnökét. A Horthy és gyilkos cimborái által alapított Kettőskereszt-vérszövetség című munkás- és parasztellenes bűnszövetkezet tagját, akihez fogható népellenes gonosz jogászt Verbőczy óta nem hordott hátán a magyar föld. Ez a kopasz, soványra aszalódon, száraz aggastyán félbeszakította szabadságát és rohanva tért vissza Budapestre, amikor megtudta, hogy Sallai is Fürst elvtársakat Horthy rendőrsége elfogta. Sietett, nehogy más vállalja a tárgyalást és a magyar kommunisták két vezetőjét más gyilkoltassa le. Töreky hát vezette a tárgyalást, öröme telt benne. Kopogott a ceruzájával, ha azt gondolta, hogy a vádlottak védelmükre alkalmas mondatot akarnak befejezni. Leplezetlenül aljas volt ez a vén bíró, száraz és hideg számítással, kimérten és élesen beszélt. Ragadozó tekintettel nézte a vádlottakat. Csak arra lesett, hogy a paragrafusok közé szoríthassa őket. Ő tudta a legjobban, hogy üres formaság az egész tárgyalás, amelynek semmi egyéb célja nem volt, mint az, hogy törvényes látszattal politikai gyilkosságot hajtsanak végre. Nyilvánosan, az egész világ szeme láttára követte el Töreky életének ezt a legnagyobb gaztettét. Az egész világsajtó képviselőinek szeme láttára, füle hallatára, világraszóló tiltakozó gyűlések és tüntetések közepette mondta ki a Horthy- igazságot: Kötél általi halál! És a gyilkosság után visszavonult péczeli villájába, ahol házisapkát húzva kopasz fejére, kertészkedett, nevelgette kedvenc virágait. Új közmondásra mutatott példát, amely szerint a világ legaljasabb emlősre is szeretheti a virágod. Amikor Törekyt Horthy kinevezte a Kúria elnökévé, a legfelsőbb magyar bíróság dísztermében Töreky szájáról hangzott el a legkíméletlenebb és legőszintébb kijelentés a magyar igazságszolgáltatás történelmében: „A magyar bírói karnak az a kötelessége — mondotta hogy egy osztály igazságát érvényesítse egy alacsonyabb, feltörekvő osztály igényeivel szemben’". Szemérmetlenül nyílt beszéd volt ez. Kihívó hang a dolgozók felé. Éles provokáció ... Tiroli paraszttá vedlett a nyomorult, úgy fogták el illegalitásban. Gacsos, sovány lábszárait meztelen mutatta a kis bőrnadrág. Zergetollas kalap alá rejtette gonosz, kopasz fejét. Hamarosan bírái előtt fog állni. A nép bírái előtt. A nép, amelyet annyira gyűlölt, ott fog ülni a karzaton és kopogtatni fog száz és száz ceruzával, ha menteni akarja bűnös irháját. A kötél, amit olyan szenvtelen, hideg hangon tudott kínálni minden szabadságszerető magyar félé, most az ő feje körül suhog. A hurok, amit mindig másnak szánt, most a legesleginkább az övé. 3