Szabad Nép, 1945. augusztus (3. évfolyam, 105-129. szám)

1945-08-01 / 105. szám

ASZERDA, 1945 AUGUSZTUS­I SZABAD NÉP Tízmillió mázsa gabona az a mennyiség, amelyre az idén józan becslés szerint szá­míthatunk. A testvérmesebb remé­nyek sem becsünk többre a vár­­ható termést 14 millió mázsánál; óvatosabb mérlegelés alapján te­hát 10 millió mázsa kenyérgabona fog rendelkezésünkre állni. Ebből körülbelül 8 milió mázsa lesz a búza és 4 millió mázsa a rozs. A régmúlt békevilágban a trianoni területen búzatermésünk SO—14 millió mázsa, rozstermésünk 6—8 millió mázsa között váltakozott. Az idei termés tehát még a fele sem a békeévek mennyiségének. Állatállományunk nagy része tra­gikus módon elpusztult. A néme­tek elhajtották, a gazdák maguk túl korán vágták le állataikat. Ezen a téren még megközelítő adataink sincsenek — csak azt tudjuk, hogy ennek következtében igen nehézzé vált a hús- és zsírellátásunk is. Miért kevés a termés ? Tudjuk ezt nagyon jól, de azért nincs ok a kétségbeesésre. A Tiszánál ép­­pen a vetés idején pusztított leg­vadabbul a háború. A reakció azt suttogja, hogy a földreform miatt kevés a termés■ De ha most szét­nézünk az országban, és látjuk a százezernyi új gazdát, amint ten­gernyi nehézséggel harcolva, a le­hetetlent is lehetővé téve dolgoz­nak, végre a maguk földjén, hogy az ország ellátását biztosítsák, azt kell mondanunk, hogy ha nem lett volna földreform, még ennyi sem volna. A termés tehá­t kevés és még vetőmagra is szükség van, mint­egy 4 millió mázsám. A tulajdon­képpeni fogyasztásra nem marad tehát több, mint 8 millió mázsa gabona. Ez nyilvánvalóan nem elég. De tengerit­ermésünk kitűnő­nek ígérkezik és mivel a tengerit az állatállomány csökkenése miatt nem használhatjuk fel takarmá­nyozási célt, minden baj nélkül tengerilisztet keverhetünk a ke­nyérliszthez. De az ily módon sü­tött kenyér még mindig nem lesz elegendő. Akkor is segítünk magunkon. Állatállományunk csökkenése né­vén nemcsak a kukorica egy része szabadul fel, hanem nagymennyi­ségű lóhere és lucerna is halmoz­­hatóvá lesz, emberi táplálk­ozás céljaira. Meg van a mód, ki van dolgozva az eljárás a lucerna dehidrálására és emberi táplá­lékká 16 alkalmassá tételére. Ez a tápszer fehérjékben és vita­minokban gazdag és aránylag ol­csón előállítható. Meg lehet és meg kell találni a módot, hogy ezzel a kitűnő tápanyaggal pótol­juk nemcsak a kenyér­, hanem a vitaminok hiányát is. Tartalékaink is vannak még a múlt évről, mégpedig nagymeny­­nyiségű bab és borsó. Az idén hüve­­lyestermés kitűnőnek ígérkezik és ugyancsak bőven számíthatunk burgonyára is. Ha kevesebb lesz is a kenyerünk, azért lesz mit enni. De csak akkor, hogyha már most megtesszük a szükséges intéz­kedéseket, hogy a termés tényleg eljusson a fogyasztóhoz. Ha meg­teremtjük azokat a szerveket, amelyek a termést a gazdától köz­vetlenül a fogyasztóhoz juttatják és ily módon megakadályozzák, hogy a gabona és a hüvelyes, a burgonya és a lucerna az inflációt növelje és a feketepiacot gazda­gítsa. Még további lehetőségek is van­nak. Megindul az újjáépítés, a mezőgazdasági gépek és eszközök termelése, amelyek a jövő év m­un­káit megkönnyítik az új gazdák­nak. De gyárthatunk majd olyan iparcikket is, amelyet szomszé­dainknak cserébe adhatunk bú­záért, napraforgóért vagy zsírért. Ehhez persze az kell, hogy az üzemi bizottságok mindenütt a helyzet magaslatán álljanak és meg tudják értetni a munkásság­gal, hogy most az újjáépítés, a termelés nem a profitot, hanem az egész ország javát szolgálja. Háború után vagyunk, sőt, vesz­tett háború után. Az ország gaz­dasági szerkezete széthullott, a termelés akadozik, a forgalom összekuszálódott. Itt van az inflá­ció, az áruhiány és a kettő követ­kezménye: a drágaság. Ezernyi nehézséggel küzdünk, ezt nem ta­gadhatjuk és ne is tagadjuk. Mégis át fogjuk vészelni a következő telet, mint ahogy átvészeltük az el­múltat. Az idén már nem tankok és páncélkocsik fogják felszántani az őszi mezőket. Nem emberek fogják húzni az ekét az őszi szántásnál, mert ha szembenézünk a nehézségekkel, látjuk a lehető­ségeket és akkor a megoldást is megtaláljuk. Megalakult a Magyar Természettudományi Akadémia Elnöke, Szent-Györgyi Albert Szent-Györgyi Albert vezetésével hétfő este m­egalakult a Magyar Ter­mészettudományi Akadémia. Szent- Györgyi Albertet elnökké, Bay Zol­tán egyetemi tanárt alelnökké vá­lasztották, a gazdasági osztály igaz­gatója pedig Ráth István lett. Szent-Györgyi Albert ebből az al­kalomból nyilatkozott a sajtónak és kifejtette, hogy az újjáépítés szem-1­pontjából igen nagy jelentőségű az­ akadémia megalapítása, mert a moz­j­dern ipar a természettudományok eredményei alapján működik. — Természettudományos éle­tünk — mondotta — az utolsó évtizedekben szakszerű vezetés hiánya miatt nagyon lezüllött. Különben is nehézségekbe ütkö­zik a tudományos kutatás a vegy­szerek és a megfelelő műszerek hián­y­a miatt. Alapvetően fontos a­­ hiányzó eszközök előteremtése és­­ biztosítása annak, hogy tudomé­-­­nyos kiadványok és intézmények tegyék lehetővé az ifjabb tudo­mányos nemzedék kifejlesztését. — Munkánk kedvező kilátások­kal indul, az ipar támogat ben­nünket. Az Egyesült Izzó felaján­lotta, hogy kutatások céljára al­kalmas üvegeket gyártat kutatá­saink számára, még­pedig évente 1 millió pengő értékben. Ezen­kívül a gyár még rádióerősítő­csöveket is felajánlott.­­ Vegyszerellátásunk súlyos problémáját a Servita Gyógyszer­es Vegyipari R.­T. felajánlása oldja meg, mert teljesen ingyen magára vállalta az egész ma­gyar természettudományos kuta­tás vegyszerrel való ellátását.­­ Ez a két példa is mutatja, hogy a magyar ipar helyesen is­meri fel, milyen fontos érdeke az, hogy hazánkban a természettudo­mányos kutatás meginduljon és eredményeket érjen el. Az új akadémia segítségére akar lenni az államnak és a demokratikus állam fel kell, hogy ismerje a tudományos kutatás fontosságát és hasznát az egész magyar tár­sadalomra. A Természettudomá­nyi Akadémia tagjai, elgondolá­suk szerint, Magyarország aktív természettudósai lesznek, akik az élő tudományt képviselik. Tagok ajánlásánál az utolsó tizenöt év tudományos munkásságát vesszük figyelembe. A munkaterületünk igen széles, életre kell kelteni a nálunk elsorvadt mezőgazdasági tudományt és kutatni kell a tu­dományos eredmények ipari érté­két, hogy segítsük az ipar és a mezőgazdaság talpraállítását. Meddig tűrjük még utcáinkon a szemetet? A tehetetlenség és szervezetlenség következményei Pest hét hónapja, Buda öt hónapja felszabadult és még mindig 7—8000 k­öbméter szemét és törmelék csúfítja el utcáinkat és tereinket. Ami Buda­pesten a szeméttel történik (helye­sebben: nem történik), több egy­szerű köztisztasági szervezetlenség­nél és nemtörődömségnél; rámutat mindazokra a hiányokra és hibákra, amelyek nem közigazgatásunkban, hanem Budapest lakosságának maga­tartásában tapasztalható. A Buda­pesten terpeszkedő szeméthegyek megszégyenítő jelei annak a tehetet­lenségnek, szervezéshiánynak, talán tudatos szabatulásnak is, amelyek közéletünk számos területén mutat­koznak. A szemétbotrány túlnő a Köztisztasági Hivatal ügyén. Nem lehet mentségnek elfogadni azokat a magyarázatokat, hogy a köztiszta­sági és közmunkahivataloknak mind­össze hetven vagonjuk van, harminc szemeteskordéjuk és két rossz teher­autójuk. Nem mentség az, hogy ezekkel naponta csak 1500 köbméter szemetet lehet eltüntetni. Ha ezeket a mentségeket elfogadnék, bele kel­lene nyugodnunk abba, hogy Buda­­pest utcáiról csak 1947-re tüntethet­­nék el az eddig felhalmozódott sze­metet. Ha az időközben még lebon­tásra kerülő házak törmelékanyagát is ideszámítjuk, a 48-as szabadság­, harc centenáriumára sem tudjuk megtisztítani Budapestet a szenny­től. Van-e megoldán ? — vetődik fel a kérdés. Ha akarjuk, van! Nem kell várnunk a szállító­­eszközökre, mert mindenhol akadnak a közelben feltöltendő, vagy legalább is feltölthető telkek, terek, parkok, használaton kívüli sportpályák. Né­­hányszáz méterre pedig talicskával, kézikocsival vagy szekérrel is el le­het húzni a szemetet. Ezeknek a szállítóeszközöknek kényszerigénybe­vételére pedig egy polgármesteri ren­delet módot nyújt. Munkáshiánnyal sem kell számolni. Március óta körülbelül 1500 honvé­delmi munkaszolgálatos dolgozik, a Központi Munkahivatal mintegy nyolc-kilencszáz szakmunkás vezeté­sével két-háromezer rendőri felügye­let alatt lévő nyilast fog igénybe­­venni; a Köztisztasági Hivatalnak négyszáz begyakorolt munkása dol­gozik szemételtakarításon; végül pe­dig a közmunkarendelet értelmében önkéntes közmunkások és közmunka­kötelezettségüket meg nem váltók szaporítják majd a létszámot. Pénzhiány szintén nincs, a köz­műn kiváltságból elegendő összeg fo­lyik be. A szemét és törmelék el­takarításának tehát nincsenek tárgyi akadályai. Hol van mégis a hiba ? Megmondjuk. Elsősorban Budapest lakosainak nemtörődömségében. Né­hány tünet: —• A tartós közmunkára igénybe­vett nyilasok csak úgy jelentkeznek a behívásokra, ha mindegyikért kü­lön rendőr megy. És mi ezt tűrjük. — A közmunkára kirendelt szál­lítóeszközök tulajdonosai méltatlan­­kodnak, de nem jelentkeznek. Nehéz dolog számukra öt napi drága fu­varozás után­ a hatodikat olcsón oda­adni a köznek. — A Köztisztasági Hivatal a vá­ros sok pontján üzeneteskordékat he­lyezett el, — de a házmesterek lus­ták néhány métert megtenni, inkább kiöntik kosarukat az utcára. Az már jobb érzésű, aki, ha nem ig­eníti belé, legalább a kardéig elviszi.­­ Az építési vállalkozók álltal törmelék elhordásra felfogadott fuva­rozók gyakran csak az első elhagya­­tottabb helyig viszi el a törmeléket és ott ledobálják. Ebben őket sem rendőr, sem mérnöki hivatal, sem Közmunkahiva­tal, sem Köztisztasági Hivatal nem akadályozza meg. — A hivatalok nemtörődömségére jellemző, hogy az egyik kerületi köz­munkahivatal nehezein szerzett több miilóg kölcsönnel lebontatott egy életveszélyes házat, — azután az épület anyagát, téglákat, gerendá­kat, fűtőtesteket egyszerűen átadta a ,,jogos tulajdonosoknak". Termé­szetes, hogy ily módon a kölcsön ha­mar kimerült és még arra sem ma­radt pénz, hogy a pincében fekvő több mint kétszáz halottat kiemel­hessék. A sok rossz tünet mellett azonban vannak jó jelek is. Sok kerületben a nemzeti bzottságok, a lakómozga­lom, vagy a demokratikus pártok kezdeményezésére eltakarították vagy nagy iramban takarítják a szemetet és gondoskodtak a „friss" szemét elhordásáról is. A XI. kerületben üres telkeken homokot bányásznak, ezt eladják a vállalkozóknak és egyúttal a várlak­kozót kötelezik, hogy azzal a fuvar­ral, amelyik a homokért jön, a ki­ásott gödörbe a kerület utcáiból hordjon be szemetet A X. kerületben a lakosság maga szervezte meg, hogy a szemét min­den nap üres telkeken ásott göd­rökbe kerüljön. Kézi kocsikkal hord­ják a hulladékot és a tetejére,­­ hogy az ne rothadjon — törmeléket öntenek. Vannak máshol is követendő kez­deményezések és jó példák. Buda­pest lakosságának szégyene, hogy ezek ma még elszigetelt jelenségek. A mi városunkról van szó, a mi éte­lünkbe hordják a legyek a fertőzést, a mi levegőnket rontja a rothadás és a mi utcáinkat csúfítják a hulla­dékhegyek. És mégis: a többség ma 1® a szemét eltisztítását szégyenli és nem a szemetet. Ha nem akarunk évekig várni, itt az ideje, hogy lagy­matag, álmos és nemtörődöm maga­tartásunkat komoly felelősségérzet váltsa fel. Nemzeti bizottságok, lakó­mozgalom és pártok kezdeményezték a háztömbök és utcák versenyét, min­denhol alkalmazkodjanak a helyi kö­rülményekhez és lapáttal vagy puszta kézzel, szekérrel vagy taligá­val, de végül is tűnjék el már Buda­pest szégyenfoltja, lagymatag nem­törődömségünk jelképe: a szemét. P. F. Vasárnapi kirándulás V­erseny­tárgyalási hirdetmény. A Máva Igeghatósága a buda­pes­ti Szen­t Imm­r­e herceg-út és a Murake­­vei Sitúki—Budapest déli pályaudvar vonal keresztezésénél l­évő vasúti alul­­járóhíd felrobbantott falazatának hely­reállí­t­á­sára nyilvános versenytárgyalást hi­irdet. A pályázathoz szükséges nyomtat­­ványos­ a Máv. Igazgatóságának terv­tárában (Budapest, VI., And­rássy-út 83. fs­ t. 12. sz ) 60 pengős áron sze­rezhetők m­eg. Felvillágos­ítással a magyar állam­vasutak igazgatóságának hídosztálya (Budapest, VI., Andrássy-út T6. szám V. em. 51­5.) szolgál. A pályázat beadásának határideje 1946. évi augusztus 14-én 10 óra. Nemzeti bizottságok a honvédségi igazoltatások szigorításáért A biharvármegyei és szombathelyi nemzeti bizottságok, honvédelmi mi­niszterhez intézett felterjesztésükben a honvédségi igazoltatások megszi­gorítását követelik. Megállapítják, hogy a katonai igazoló bizottságok­ban sok a frissen igazolt honvéd­tiszt, akik gyakran menteni próbál­ják reakciós bajtársaikat. Helytelen­nek ítélik azt a rendelkezést, hogy a megbízhatóság igazolására ele­gendő két katonatiszt aláírásával ellátott tanúsítvány, összeférhetetlen az igazolások tisztaságával, hogy a bizottságok titkársága katonai ellen­őrzés alatt áll. Kérik, hogy a katonai parancsnokságok az igazoló bizottsá­­gokat sem ténykedésükben, sem az igazolások idejének megállapításá­ban ne befolyásolják. A honvédtisz­tek múltjukat ne csak 1939 szeptem­ber 1-től, hanem 1920-tól kezdve iga­zolják. Az ország demokratikus közvéle­ménye érdeklődéssel várja, hogy ille­­tékes helyen meghozzák-e a megfe­lelő rendelkezéseket a honvédségi igazolások nagyon is szükséges meg­szigorítására. A herben KENÉZ JUDIT ül a zongoránál ( SZERDÁN, AUGUSZTUS 1-én nyílik^ _______| teljes békebeli nagyságában és szépségében a­­ NEW YORKD KÁVÉHÁZ A mély étteremben és márványterem­ben KELÉNYI szim­fo­nikus jazz-zenekari hangversenyez A szétrombolt régi egyetem falai közé új levegő áramlik. A­zelőtt a tudomány vára mereven és gőgösen önmagába zárkózott és bűvös körébe a ki­váltságos osztályok küldték a képviselőiket. Most az aulába a hiányos kupolán keresztül besüt a nap és elűzi az évszázados sötét árnyakat. Az egyetem és pro­fesszorai is — igaz, hogy lassú tempóban, de mégis — elindultak azon az úton, amely egy demokra­­tikus országban az egyetlen jár­ható út — út a nép felé. A munkásság és a parasztság tudás­vágya harcos évszázadokon ke­­resztül megtette már az út na­gyobbik felét, míg végre az egye­tem is elindult a munkásság elé. Az egyetemi tanárok ünnepélyes­ségüket levetve, mint tanítók mentek a Vasas-szakszervezetbe. Moór Gyula, az egyetem új rek­tora ennél jóval tovább ment. Igaz, hogy a jogfilozófia tanára nem ma tanulta a demokráciát. Lehetővé teszi a munkások jogi tanulását és ezzel a közigazgatási pályára való képesítésüket. Esti tanfolyamokon, rendes munkájuk folytatása mellett tanulhatnak jo­­got azok, akik eddig jogtalanok voltak és csak a súlyos kötelesség volt osztályrészük. Moór Gyula, a Pázmány Péter Tudományegye­tem rektora, ezen a vonalon kezdte az egyetem újjáépítését. Intézke­dése komoly kezdeményezés a nép legmagasabb műveltségének eme­lésére — és az egyetem tekinté­lyének visszaszerzésére. —♦— Kézrekerült a világ legaljasabb bírója. Elfog­ták Töreky Gézát, a magyar ,a­i­­rályi” törvénykezés legfőbb bíró­ját, a Kúria volt elnökét. A Hor­thy és gyilkos cimborái által ala­pított Kettőskereszt-vérszövetség című munkás- és parasztellenes bűnszövetkezet tagját, akihez fogható népellenes gonosz jogászt Verbőczy óta nem hordott hátán a magyar föld. Ez a kopasz, so­ványra aszalódon, száraz aggas­tyán félbeszakította szabadságát és rohanva tért vissza Budapestre, amikor megtudta, hogy Sallai is Fürst elvtársakat Horthy rendőr­sége elfogta. Sietett, nehogy más vállalja a tárgyalást és a magyar kommunisták két vezetőjét más gyilkolt­as­sa le. Töreky hát vezette a tárgyalást, öröme telt benne. Kopogott a ceruzájával, ha azt gondolta, hogy a vádlottak védel­mükre alkalmas mondatot akar­nak befejezni. Leplezetlenül aljas volt ez a vén bíró, száraz és hideg számítással, kimérten és élesen beszélt. Ragadozó tekintettel nézte a vádlottakat. Csak arra lesett, hogy a paragrafusok közé szorít­hassa őket. Ő tudta a legjobban, hogy üres formaság az egész tárgyalás, amelynek semmi egyéb célja nem volt, mint az, hogy tör­vényes látszattal politikai gyilkos­ságot hajtsanak végre. Nyilváno­san, az egész világ szeme láttára követte el Töreky életének ezt a legnagyobb gaztettét. Az egész világsajtó képviselőinek szeme lát­tára, füle hallatára, világraszóló tiltakozó gyűlések és tüntetések közepette mondta ki a Horthy- igazságot: Kötél általi halál! És a gyilkosság után visszavonult pé­­czeli villájába, ahol házisapkát húzva kopasz fejére, kertészke­dett, nevelgette kedvenc virágait. Új közmondásra mutatott példát, amely szerint a világ leg­aljasabb emlősre is szeretheti a virágod. Amikor Törekyt Horthy kine­vezte a Kúria elnökévé, a legfel­sőbb magyar bíróság dísztermé­ben Töreky szájáról hangzott el a legkíméletlenebb és legőszintébb kijelentés a magyar igazságszol­gáltatás történelmében: „A ma­gyar bírói karnak az a kötelessége — mondotta hogy egy osztály igazságát érvényesítse egy alacso­nyabb, feltörekvő osztály igényei­vel szemben’". Szemérmetlenül nyílt beszéd volt ez. Kihívó hang a dolgozók felé. Éles provoká­­ció ... Tiroli paraszttá vedlett a nyo­morult, úgy fogták el illegalitás­ban. Gacsos, sovány lábszárait meztelen mutatta a kis bőrnadrág. Zergetollas kalap alá rejtette go­­nosz, kopasz fejét. Hamarosan bí­rái előtt fog állni. A nép bírái előtt. A né­p, amelyet annyira gyű­lölt, ott fog ülni a karzaton és kopogtatni fog száz és száz ceru­zával, ha menteni akarja bűnös irháját. A kötél, amit­ olyan szenv­telen, hideg hangon tudott kí­nálni minden szabadságszer­ető magyar félé, most az ő feje körül suhog. A hurok, amit mindig másnak szánt, most a legesleg­inkább az övé. 3

Next