Szabad Nép, 1946. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1946-01-01 / 1. szám
KEDD, 1946 JANUÁR 1 . ZAB£D NÉPS A DEMOKRÁCIA ÖNKRITIKÁJA ÍRTA: RÉVAI JÓZSEF Az új esztendő küszöbén érdemes felvetni a kérdést: milyen a magyar közhangulat az egyesztendős demokráciával szemben? Megállapíthatjuk, hogy valami kitörő lelkesedés, valami nagy megelégedettség nem igen tapasztalható. Ellenkezőleg: a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben elégedetlenség, kiábrándulás, kritika üti fel a fejét. Hiba volna a magyar társadalomban jelentkező kiábrándulást és elégedetlenséget egyszerűen letagadni vagy elintézni azzal, hogy mindez úgy ahogy van, „reakció". A reakció kétségkívül szintén részes ennek a közhangulatnak az előidézésében és terjesztésében, de a kritikus magatartás, a lelkesedés elapadása a demokráciával szemben egymagában még korántsem „reakció". A kérdés az, van-e ok és alap elégedetlenségre és bírálatra a demokráciával szemben? Kétségkívül van. A demokrácia érdekei követelik meg tehát, hogy a közhangulat változását alaposan szemügyre vegyük és ne engedjük át a demokrácia hibáinak bírálatát a reakciónak. Állapítsuk meg mindjárt bevezetőben, hogy az úgynevezett „kiábrándulás" a demokráciából nem egynemű és egységes hangulat. Vannak elég jelentős rétegek, amelyeknél azért nem lehet a demokráciából való „kiábrándulásról" beszélni, mert nem is voltak róla „ábrándjaik". A nagybirtokosok, állami és társadalmi uszályukkal egyetemben nem „ábrándultak" ki, mert soha semmi jót a demokráciától nem vártak. Az a soktízezer reakciós hivatalnok, katonatiszt és tőkés, akit gazdasági, társadalmi és ideológiai kötelékek, anyagi és szellemi szálak fűztek a régi rendhez, kezdettől fogva ellensége volt a demokráciának, de míg eleinte meglapult, félt, mimikrit alkalmazott, most felbátorodott, konjunktúrát szimatol és nyíltan „bírálja" a demokráciát. Van aztán egy másik réteg, ide tartozik elsősorban az értelmiség zöme, amely azért ábrándult ki a demokráciából, mert várakozásai nem teljesültek. A demokrácia ennek a rétegnek segítséget és védelmet ígért az anyagi romlás, a deklasszálódás ellen és szavát nem tudta megtartani. Az infláció mindig azzal jár, hogy az értelmiségi „középosztály" jelentős részét proletarizálja. Ez a folyamat annyiban nem volt elkerülhetetlen, amennyiben maga az infláció sem volt — mértékében és tempójában — fatális szükségszerűség. De az értelmiségi középréteg nem kutatja az okokat, csak az eredményt látja, azonosítja az inflációt a demokráciával és tele van sértődöttséggel és elkeseredéssel aziránt a rend iránt, amely — szerinte — társadalmi süllyedésének okozója. Ehhez járul még valami. Az értelmiség jelentős része azt hitte, hogy a demokrácia segítségével a magyarság azonnal bűnbocsánatot nyer mindazért, amit ebben a háborúban, Hitler oldalán küzdve, elkövetett. Sőt, jelentős része arról ábrándozott, hogy a demokrácia révén Magyarország megtarthatja mindazt, amit Hitler és Horthy szövetsége révén kapott. A demokráciából azért „ábrándult ki", mert hitéről kiderült, hogy balhit, reményeiről, hogy illúziók. Az értelmiség azt hitte, hogy a demokrácia nemzeti egysége általános összeölelkezést jelent, zökkenőmentes kormányzást, a belső feszültségek eltűnését. Ehelyett látnia kellett, hogy a demokrácia és a nemzeti egység harcokkal és válságokkal jár. A vágyálmaiban elképzelt, ünnepi, tiszta demokrácia helyett megkapta a valóságos, hétköznapi demokráciát, pártok kompromisszumaival és vetélkedésével, a nagy változások során mindig felszínre kerülő salakkal, törtetőkkel, sokszor piszokkal és szennyel. Ettől a hétköznapi látványtól visszariad és megsiratja elvesztett illúzióit. De a demokrácia nem felelős azoknak az illúzióknak az összeomlásáért, amelyeket róla tápláltak. Van azután a demokráciából való „kiábrándulásnak" egy harmadik fajtája, amely inkább egészséges elégedetlenség, mint kiábrándulás. A munkásság és a parasztság elégedetlen a demokráciával, mert nem lát benne elég erélyt a háborús bűnösökkel, a nép ellenségeivel, a nemzet megrontóival szemben. A dolgozó tömegek kemény és harcos demokráciát akartak, ezért a demokráciáért dolgoztak és áldoztak és amikor látták, hogy a demokrácia egyre gyengébb, egyre erélytelenebb, hogy a nép ellenségei egyre büntetlenebből foglalják vissza elvesztett pozícióikat, azt mondták: vájjon érdemes-e áldozni és verejtékezni ezért a demokráciáért, amely nemcsak búvóhelyet, hanem hovatovább ugródeszkát jelent a régi rend emberei számára? A munkásság és parasztság elégedetlenségének fő oka, hogy nem látja a szociális igazságosság elvének érvényesülését. Éhezve és nélkülözve is csak az hajlandó dolgozni, aki látja, hogy mások se búslakodnak. A demokrácia politikai ellenségei, a népnyomor gazdasági haszonélvezői ellen a tömegek eddig sok ígéretet kaptak, de kevés cselekedetet. A demokrácia szavai és tettei között tátongó szakadék keseríti el a tömegeket és olt beléjük gyanakvást és hitetlenséget a demokrácia ígéreteivel és jövőjével szemben. Ez a hangulat a dolgozó tömegekben sokszor elkeseredett radikalizmust, itt-ott politikai fáradságot és közönyt vált ki. Vannak, akik ezt a háromféle „kiábrándulást" a demokráciából közös nevezőre hozzák és valamilyen általános, az egész társadalomra kiterjedő demokráciaellenes hullámról beszélnek. Erről szó sincs. A demokráciából van kiábrándulás jobbról és van balról, de a kettő nem ugyanaz. A dolgozó tömegek elégedetlensége a demokrácia gyöngeségeivel és fogyatékosságaival szemben nem fékező, hanem előrehajló ereje lehet a demokrácia fejlődésének. A történelmi tapasztalat arra tanít, hogy nagy, demokratikus átalakulások után, rövidebb vagy hosszabb idő múlva, a nyugalomra és állandóságra való vágy lesz úrrá a társadalmon. Egyesek szerint ez következett be most nálunk is. Ez a széles, nyugalmat követelő közhangulat a háttere — szerintük — a reakciós hullám terjedésének. A nagy, felforgató vihar után a társadalom békére vágyakozik. Az állapotok megszilárdulására, a konszolidációra való vágy valóban általános. Nincs társadalmi osztály, amely ne akarná életkörülményeinek valamilyen végleges rendeződését, amely biztonság és rend helyett permanens változásokat akarna. De ne felejtsük: a vágy a konszolidációra mást jelent felül és mást jelent alul. A nyugalom és béke utáni sóvárgás nálunk bekövetkezett, még mielőtt a demokratikus átalakulás tisztító vihara elvégezte volna a maga dolgát. Bizonyos rétegek azt akarják, hogy ne is végezze el és vágyuk nyugalom után épp ezt a törekvésüket fejezi ki. De a néptömegek számára a rend, a nyugalom, a konszolidáció értelme más. ők a huzavonát sokallják, az egyhelyben topogást érzik bizonytalanságnak és épp azért követelik a demokratikus tisztogatás erélyes folytatását, hogy minél előbb be lehessen fejezni az átmenetet, az ideiglenességet, hogy a nemzeti élet konszolidációját ezen az új alapon lehessen elvégezni. Ez a kétféle törekvés a konszolidációra homlokegyenest • ellenkezik egymással és a magyar demokrácia jövője azon múlik: melyik konszolidációs törekvés győzedelmeskedik ? A harc ekörül folyik és ez elől a harc elől nem lehet kitérni. A demokrácia komoly híveinek arra kell ügyelniök, hogy ebben az elkerülhetetlen harcban ne kerüljenek hátrányba a néptömegek elfáradása, a demokráciával való elégedetlenségük, tetterejük és cselekvő kedvük kimerülése miatt. Ebből a szempontból fontos a demokrácia önkritikája. A magyar demokrácia fő gyengesége, hogy nera mert és nem tudott alaposan felszámolni a régi rendszer maradványaival, de valljuk be: a bajoknak nem ez az egyetlen forrása. A félelmesen elharapózó korrupciónak például a szabotáló közigazgatási reakció és a szabotáló gazdasági reakció szövetsége a fő oka, de ki meri állítani, hogy a demokrácia által felszínre vetett emberanyag mentes a korrupciótól? És a korrupció elleni dörgedelmes szónoklatokon kívül látunk-e egyetlen komoly rendészeti, igazságszolgáltatási, állami szervezeti rendszabályt a korrupció ellen? A magyar szakszervezetek a korrupció megfékezésére igen megszívlelendő, komoly javaslatot tettek: egy állami és egyben társadalmi ellenőrző szerv felállítását javasolták, amelynek feladata lenne a kormányrendeletek végrehajtásának ellenőrzése és betekintés a hivatalok és a gazdasági élet kapcsolatainak félhomályába. Ez az életre, való, egészséges javaslat elhangzott, de még csak vitát, komoly visszhangot sem váltott ki. Mi mást bizonyít ez, mint azt, hogy a demokrácia nem veszi komolyan a korrupció elleni harcot és ahelyett, hogy a demokrácia szigorú erkölcseinek nevében kérlelhetetlen eréllyel seprűzné ki saját soraiból a közvagyon tolvajait, eltűri, hogy a reakció a demokráciát és korrupciót édestestvérekként tüntesse fel? Csoda-e, ha a közhit szerint a gazembereknek azért nem görbül meg a hajuk szála, mert hallgatólagosan érvényesül a pártközi „kéz kezet mos" elve? Az a demokrácia, amely közömbös a közéleti erkölcs követelményeivel szemben és nem torolja meg a koldusszegény közösség kárára elkövetett rablásokat, tarthat-e igényt arra, hogy a néptömegek mellette álljanak életre-halálra? Ezzel kapcsolatban felvetődik az igazságszolgáltatás kérdése is. A demokrácia igazságszolgáltatása hovatovább mind kirívóbb ellentétbe kerül a nép eleven jogérzékével, anélkül, hogy akárcsak komoly törekvést, igyekezetet látnánk a népi jogérzék érvényesítésére az igazságszolgáltatási bürokrácia egyre szemtelenebb szabotálásával szemben. A jelszó: „Halál a feketézőkre", elkopott, nevetséges szólammá lett, amelyen a nép már csak keserű gúnynyal nevet. Nincs munkás vagy paraszt, aki megértené, hogy a feketézők ellen miért nincsenek megfelelő paragrafusok, vagy ha vannak, miért nem lehet alkalmazni őket és miért van az, hogy példás büntetés helyett egyremásra engedik szabadon a spekulánsokat és panamistákat? A nép nem érti, miért nebántsvirág a bírói apparátus és a demokráciának miért kell tehetetlen tunyasággal eltűrnie, hogy saját jogszolgáltatása ássa alá önnön jogrendjét ? Új emberek és új szervek a régiek helyett: ez egymagában még nem elég a demokratikus rend győzelméhez és megszilárdításához. A demokratikus rend győzelmét csak az biztosítja, ha emberei és szervei nem szakadnak el a néptől és nem hasonulnak ahhoz a reakciós környezethez, amelynek ellenőrzésére és leküzdésére hivatottak. A korrupció azért politikai veszedelem, mert a reakció a korrupció segítségével veszi le a lábáról, hasonlítja magához, teszi ártalmatlanná és fordítja a nép ellen a demokrácia embereit és szerveit. A magyar demokrácia még nem tisztította meg a maga államapparátusát a régi rend konok híveitől, máris küzdenie kell saját embereinek és intézményeinek elkorcsosodása és elzüllése ellen. A tunyaság a régiek garázdálkodásával és az újak elzüllésével szemben, egy tőről fakad. A demokráciának ezt a tunyaságát a reakció elleni harcban és saját gyengeségeivel szemben m este kell leküzdenünk, hogy előremenjünk. Ere egyetlen mód van: a népi aktivitás, éberség felkeltése, kormányzat és tömegek, közigazgatás és társadalom sokkal szorosabb, szervesebb együttműködése. Tömegcselekvésen sokan rögtön sztrájkot, tüntetést értenek, demokratikus jogrenden pedig azt, hogy a nép ne vegyen többé részt közvetlenül az állami életben. Pedig nyilvánvaló, hogy a demokrácia megszilárdításának feladatát a tömegek cselekvő közreműködése nélkül nem lehet, elvégezni. A kormányrendeletek végrehajtásának ellenőrzésétől a szabotálok, a korrupció felfedéséig, a nép és a kormányzat együttműködésének területe és feladatai szinte korlátlanok. A demokrácia apparátusát a néptömegek éber ellenőrzése alá kell helyezni, ez az egyetlen biztosítéka a demokratikus tunyaság, elernyedés leküzdésének. A magyar demokrácia ma szürke, hétköznapi munkát végez: adórendeleteket bocsájt ki, küzködik a széntermelés fokozásával, élelmet gyűjt, az államháztartást igyekszik rendbehozni. Ez a munka hálátlan munka, azonnali eredményei nem igen lehetnek, ezen a romeltakarító mnkán — közvetlen eredményeiben — nem igen érezni, hogy az új Magyarország alapjait rakja le. De ezt a szürke, mindennapi munkát, sem lehet elvégezni országépítő lendület, nagy nemzeti pátosz nélkül. Romok között, sokszor piszokban és szennyben lépkedünk, de eközben is éreznünk kell, hogy nem csupán lyukakat tömünk be, hogy egyik napról a másikra tengessük életünket, hanem a nemzet új hajlékát építjük. A néptömegek lelkesedését kell kiváltani ahhoz, hogy legyen türelmünk a keserves, szürke, csak lassú eredményekkel kecsegtető munka közben is kivárni a szebb jövőt. Ezt a lendületet és pátoszt kiváltani, a tömegek lelkesedését felébreszteni, a fáradságot, közönyt és kiábrándulást leküzdeni nem lehet akkor, ha csak a főkérdések, a gazdasági problémák megoldására figyelünk. A nép éhségét csillapítani kell, de ki kell elégíteni jogérzékét, igazságérzékét, erkölcsi érzékét is. Pénz-ügyi téren tehetünk lépéseket előre, de ha politikai, jogi, kulturális, erkölcsi téren nem haladunk előre, az eredmény semmivé válhat. A demokrácia gazdaságpolitikájának kezdeti sikereivel szemben az ellenség politikai téren készül revánsra. Hogy visszaverhessük minden területen, a demokráciának össze kell forrnia, jobban, mélyebben, mint eddig, a néptömegekkel. És hogy összeforrhasson: kritizálnia kell önmagát. TA ésainini marxista tudományos folyóirat, első száma január első napjaiban jelenik meg. Foglalkozik: a társadalomtudomány, közgazdaságtan, a hazai és nemzetközi politika, valamint a kultúra föbb kérdéseivel. Tanulmányok, szemlék, könyvismertetések. A folyóiratban a legkiválóbb közírók cikkeivel találkozik az olvasó. Főszerkesztő : Dr. Fogarasi Béla Felelős szerkesztő: Mód Aladár Kapható minden nagyobb könyvkereskedésben és az újságárusoknál, egyes szám ára P. o.6ö0*—, előfizetési ára ,/1 évre P. 12.000.— Szerkesztőség *, B a »1 » p e « t. V. H o n v éd-n. 10. Kiadóhivatal* Szikra, VI. Rózsa ferenc-a* 111. jaöolös jutalom annak aki a 27-én este 6—7 óra . között a pe®ti Váti úton.elrabolt 4 hengeres sötétkék színű A 2,398 rendszámú DKW gyártmányú személygépkocsi nyomára vezet Bal hátsó sárvédője hiányzik, jobb első sárvédője karambolom és az est kis ablak törött. A kocsit a Váci úton Újpest felé vitték tovább. Értesítést kér: Polychemia, Újpest, Tinódutca 32., Vagy Olympia bőrgyár. Szalay Rezső igazgató Telefon: Újpest 357. Jóbarátainak és Üzletfeleinek boldog újévei Ukán Fülöp Üzletközvetítő Rákócziról 68. 1. 12 // lpAlién £.■ SERTAMIN Orahftr éíAtrlY «* Eh*h*r Ájrúai -Rtehtor Gedeon egdszással