Szabad Nép, 1946. május (4. évfolyam, 97-121. szám)

1946-05-08 / 102. szám

4 A fővárosi alkalmazottak helyzetük javításáért­ ­ A fővárosi közigazgatási alkalma­­zotai hónapok óta panaszolják sé­­rítméintet. Májusi járandóságaikat a főváros csak többnapos késedelem­­mel fizette ki. Ilyen előzmények után a 7. óbudai elöljáróságon a H kerület 1,■iküldöliei rész­vételével gyűlést tar­tottak. Az izgatott légkörben Kardos ,Té­­nos elvtárs ismertette a­ közigazga­tási tisztviselők mostoha sorsát, ígéreteknél egyebet eddig nem ad­tak, azzal pedig nem lakhatik jól a közalkalmazott. A nyomorúság pe­dig melegágya a korrupciónak. Nem azért jöttek össze, mintha a fizikai dolgozók jövedelmét sokainál­, ha­nem, mert a magukét keveslik — mondotta viharos helyeslés közben. A kerületek meghívottal szóltak ezután az égető kérdéshez, majd egyhangúan elfogadták azt a hatá­rozati javaslatot, amely többes­ kö­zött követeli fizetésüknek hetenkint adópert­­ébén való pontos folyósítá­sát, a magasabb kezdő fizetést, ala­mizsna helyett a számottevő családi pótlékát nősü­lés esetén az indítási hitelt és a járandóságoknak kerüle­tenként való számfejtését. Elhatározták: ha a panaszokat nem orvosolják, a hivatalos óra be­fejeztével tüntetni fognak. — EGE ADÓFREN­GO május 8-án egyenlő 1570 pengővel. — Három új lakásügyi döntőbi­zottságot állítanak fel Budapesten az eddigi három mellett. — Gyógynövény-kertészetet létesítenek Debrecenben. — A bankjegyforgalom az április 20-i kimutatás szerint az április 23-i forgalommal szemben 253.070 milliárd pengővel 434.304 milliárd pengőre emelkedett.­­ Pestszentlőrincet megtisztítot­ták a fosztogatóktól. Utóbbi időben Pestszentlőrincen napirenden voltak a­ betörések, rablások. Horváth Jó­zsef őrnagy elvtárs, a helyi orosz parancsnokságtól kapott segítséggel teljesen megtisztította a várost és környékét a fosztogatóktól. — Textilm­ari­ótermelési és háztartási­skolákat ál­ít fel a főváros. — A bolgár szakszervezetek kül­döttsége ma reggel visszautazott Bulgáriába. — HÁROMMILLIÓ ARAMYPEXGÓT tér a tóváros a legsürgősebb iskolaépítkezésekre. Az AFOS* v.. er­din d u. 6-kor (VI., Jókas-ui 4.) szövetkezeti gyűlést tart. — Budapesten kedden délben a hőmér­­sréklet 23 fok Celsius. Várható időjárás: FelhőÁtvonulások. Néhány helyen kisebb z­áporeső, zivatar. A hőmérséklet alig vál­tozik. Halálozás. Zima István a „Vonat­kísérők Országos Otthona“ elnöke május hó 6-án elhunyt. Temetése május hó 10-én délelőtt 10 órakor lesz a Kerepesi­ úti temető halottas­házából. E Versenyszerződés AVAG-Csepel-Diósgyőr között 1945-ben a Csepel—MÁVAG ver­senyből a MÁVAG dolgozói kerültek ki győztesen. Az eredmény azt iga­zolja, hogy az állami üzemekben is megváltozott a helyzet: az ü. b. és az igazgatóság, a munkásság és az értelmiség együttműködése és szívós lendülete magánvállalatot is le tud győzni a termelésben. Csepel és MAVAG további versenye és eredménye azonban Diósgyőrtől függ, mert alapanyagokat, nyers­vasat, mozdony-alkatrészeket Diós­győr dolgozói termelnek. A MAVAG és Csepel dolgozói ezért felhívták Diósgyőr dolgozóit és igazgatóságát, hogy két hét alatt kössék meg a versen­yszerződést MÁVAG—Csepel—Diósgyőr között! Kapcsolat a szovjet jogász szervezetekkel A Magyar Szovjet Művelődési Tár­saság Jogtudományi Szakosztálya alakuló ülésén elnökéül Moór Gyula dr. egyetemi rektort, titkárul Névai László dr. ügyvédet, helyettes titkárul Tibor István dr. rendőrezredest vá­lasztotta meg. Dr. Moór megnyitó­jában arról beszélt, hogy a szakosz­tály a magyar jogászság számára tegye hozzáférhetővé a Szovjetunió jogtudományi kérdéseit és vegye fel a kapcsolatokat a szovjet jogászság szervezeteivel. — Szombaton, a Partizánkongresz­­szus első napján kapja meg kettő­­száz magyar szabadságharcos a de­mokratikus Magyarország első ér­demrendjét: a „Magyar Szabadsá­gért" érdemrendet. — TÍZ ÓSA ELŐTT nem kell kapupénzt fizetni, m­inthogy a közbiztonság örvendete­sen megjavult és nincs szükség a kapuk korai bezárására. A kapupénzt egyébként a villamesseau mindenkori árához viszonyítva állapítottál­ m­eg. Éjfélig egy-egy­ személy a napi jegytr felét tartozik fizetni, ha ketten lépnek be a kapun, legyenek azok akár há­zastársak is, külön-külön tartoznak kapu­pénzt fizetni. Háromtagúnál nagyobb család egy átszállójegy árát köteles fizetni. Éjfél u­k­in a kapupénz kétszerese a felsorolt dí­jaknak. — EMLÉKTÁBLÁT HELYEZNEK el a Mártírok­ útján lévő fogházban. Az ott kivégzett magyar szabadság­­hősök emlékére emelt márványtáblát az országos partizánkongresszus ke­retében szombaton délután fél 4 óra­kor ü­nnepséges külsőségek között leplezik le. — Szerkesztő«éghaklifti » bányászok ré­szére a következő adom nn­yok érkeztek: Bp. szt. kertészet balparti északi sétányok csop. 162,000.(Xk., Fogaskerék kiadóhivatalá­nak­ gyűjt. 4S4.040.000, MKP Vili. ker., Lo­­sonczy­ u. 15 sz. ház kustúrestjének jöve­delme 2.300.000.000. MKP XIII. ker., 12. körzet 4 Sz. gyűjtés 57,500.000, Bp. szt. közs. ker. és száll r. i. tisztviselői 240 mil­lió, a cég munkásai 75.500.OOO. N. B.: Pest­erzsébet 59.054.600, Dózsát,heti MaDISz má­­­jus 1-i Gyöngyvirág-akció eredménye 110 millió, Karády Katalin 500 millió, JKP XIII. kér 14. kürzet 59.054.000, Ha­risnya és textilfestőgyár 18 millió, MÁV bpesti üb I. n. ellátási csop. 54.700.000, XIII. ker. pártszerv.-hez tartozó Zsidókór­ház gyűjtése 4.633.000, MKP XIII. ker. 15. körzet, 4-én rendezett mulatságának tiszta jöv­­.190.OOO.GOO. Sz. kertészet várnai ig. cSomp. (7 sz. gyűjtés) 112,400.000, MÁV ig. komm. üzemi pártcoop. (4. sz. gyűjtés) 32,000.000. Első M. Gazd. Gépgyár pars­ztak és munkások közös aröv. gyűjt. 661.870.009. MtfDSz. Tápiószele 500.000.000. MKP XIII. kér ci­pészmezserek gyjt. 858.050.000 pengő. Előfizetési ár egy hóra 50,01M­.000 P. SZABAD NiJ» SZERDA, 1346 MÁJUS » Jövő héttől: korlátlan gázszolgáltatás! A Gázművek a Margít-híd budai hídfőjénél nyomásfokozót épített. Ez lehetővé teszi, hogy a jövő héttől kezdve a közönség reggeltől estig korlátozás nélkül kapjon gázt. A Gázművek egyébként fokozza a melléktermékeik feldolgozását, így a kéngyártás már meg is indult. N­épb­íróság Halálra ítélte a bíróság Molnár Lajost, a Prónay—Vannay különít­mény kegyetlen szolgálatvezető őr­mesterét. ötévi börtönre ítélték és letartóz­tatták Robi János csepeli esperes­­kanonokat, aki annak idején Csepelen megjelent lapjában több háborúra uszító cikket irt. Részt vett a Teleki-téri lövöldözés­ben , életfogytig tartó kényszer­­munkára ítélték: Lukács Sándor tizennyolcéves alkalmi munkást. SZAKSZERVEZETI HÍREK A budapesti nyomdák biz­almiai érte­kez­­letet vi­vnak 1946 május 9-én, csütörtökön d. 1­ 3 órakor a szakszervezet helyiségé­ben. Pontos megjelenést­ kérünk. NYOMDÁSZOK, FIGYELEM! Az. egyesü­leti illetékek május 11-én már a kö­vetkezőképpen fizetendők: Szkm. 16 millió., mn. 8 millió, igm­. 9 millió P. — Tagsági jogfenntartási ill. 11 millió. — Berr. díj: 16 millió P. —­­Kéziszedő Kör 1,690.000 P. — Gépi Kör 3 millió P. —­­N­óalap 800.000 P. melyet csak a budapesti szaktársnők fi­zetnek a Jót. Körbe — Kerr. Kifr 800.000 P. Közellátás Egy doboz gyufa vásárolható hatósági áron a budapesti gyufajegy 5-ös számú szelvényére. vagy­ egyéb keményfa pallót veszünk. Asztalosok Szövetkezete, Erkel-u. 20 CAr kalt­ú­r­kalár­i­a megvalósítása A jövendőben Háy Gyula felve­tette a kultúrkalória ötletét. Ebben az ügyben hétfőn délután a Szovjet- Magyar Művelődési Társaság szék­házában vitadélután keretében talál­koztak az értelmiség és munkásság képviselői. A nagyszámú érdeklődők előtt Armigossi Pál ismertette a kul­­túrkalória felvetésének körülményeit és megvalósításának jelentőségét. A kultúrkalóra a szellemi és fizikai dolgozók egyre jobban jelentkező kultúréhségét akarja csillapítani. Mi­g kell vívni a kultúrharcot a reakció ellen, mert enélkül a szabad­ság győzelme nem lehet teljes, a kultúr­kalória javaslat lényege az, hogy minden dolgozó fizetése vagy bére mellé utalványt kaphasson, mint kultúrkalóriát. Ezt az utal­ványt könyvkereskedésben, színház­nál, hangversenynél átválthatja napi forgalmi árban. A gyűlésen több felszólalás hang­zott el. Ezekből kiderült, hogy az érdekeltek, a művészek és a dolgo­zók is egyformán helyeslik a kultúr­­kalóriát. A munkáspártok legtelje­sebb mértékben támogatják a kul­­túrkalória gondolatát. A kultusz­­miniszter kiküldöttje szintén a kul­­tu­rkalória­ mellett nyilatkozott. Az ankét résztvevői végül is akcióbi­­zottságot választottak. Az akció­­bizottság foglakoz­i majd a kultúr­­kalória gyakorlati megvalósításával. * A NEMZETI SZÍNHÁZ közli, hogy a szerda estére váltott jegyek csütörtökön érvényesek. Szerdán este a Vörös Hadsereg díszelőadás­sal ünnepli a Nemzeti Színházban a háború teljes befejezésének egy­éves fordulóját. * HÁY GYULA DRÁMÁT BER­LINBEN. A Reinhardt-színház rövi­­desen bemutatja Háy Gyula „Tisza­­zug“-ját. Ez a színház játszotta Hitler uralomra jutásakor a szeresd ,, Isten, császár, paraszt“ című színművét is. Nem érdektelen, hogy Berlin fel­szabadulása után a, színház szintén Háy-drámával, az ,,ítélet éjszakájáé­val kezdte meg ismét játékát. A „Tiszazug“ plébános­ szerepét Paul Wegenerre osztották, ő játszotta az ,,Isten, császár, paraszti pápáját is. A Nemzeti Színház­­nagy érdeklő­­déssel várt pénteki bemutatóján. e®t a szerepet Abonyi Géza alakítja. A VÍGSZÍNHÁZBAN pénteken, május 10-én éri el Molt­án Ferenc „A császár" című színműve 25-ik előadását SZABAD NÉP A Magyar Kommunista Párt közp. lapja Főszerkesztő: Kávai József. Felelős szerkesztő: Horváth Márton, Felelős kiadó: Pető József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bp., VIII., József körút 5. sz Telefon: 188—378 és 188—382. — Nyomatait a ..Szikra" Lap­vállalatok körforgógépein. Felelős nyomdavezető: Nedeczky László. MOZIK MŰSORA I­­­ ADT: Bűnösök bűn nélkül. 3. *7.-4» BETHLEN: Dr. Jóra, egy nőorvos napi­lója, )-« bk­­.18. — BELVÁROSI T­örök Éva, fát .t. fél fél 7. vasárnap és finn, U2—117-ig minden órában BODOGRAFI Kislány — nagy kaland Chaplin, a Szö­kevény, Stan és Fan, V-xA. 146. 118, v. fél 3 is. — CITT: Szívdobogás 3. 5. 7. —V CORSO: Csattan a csók. ‘ .3. 1 jő, vae, és Unn. 11 is. — CORVIN: Vasárnap délután lamer,I, ’-É4. Iá6, VsS. vb­, és ttnn. 11 és fél 2 órakor is. — DÉCSI: Outit­tan a csók .14, lifi. 1­1,8, vas. fél 2 is. -e DÓZSA: Halálgát hőse Mexikó hiénát, '.ifi, I­.-8, V. és ü, H4 is. — ELDORÁDÓ: Százarcú ember,' 4- fi- 8 vas. 2 is. —' FLÓRIÁN- Ködös Ifjúság, '­1. *á« h­8. —" KÖRÚTI HÍRADÓ és RÁKÓCZI-ÚTI HÍRADÓ: Magyar, orosz és amerikai híradók. Színes rajzfilm. Hogyan védő­­készünk a támadók ellen? Pak­s­i jelszav haditása. Folytatólagos egyórás előadás sok reggel 9 órától ,este 10 óráig.­­* HOM­EROS- Andante (Szerelem­ muzsikáját 3, 5, 7. — HUNNIA­­T: 209—00: Egy szoknya, egy nadrág !14. ’sz.­­28, v. fél 12 és fél 2 is — IPOLY: Számum, 14. e-tfi. •IS, vas. 2 4,6. — JÓZSEF ATTILA: Érik a gyümölcs. ’­­4 1­6. ’ v. fél 12 15. KAMARA: öten voltán, 3­5, 7. vas és ünn -­112 is. — KOSSUTH (Váci-út H): Al­világ alkonya, fél 4. fél fi. fél 8. vas. és finn. 2. 4. 6 8. Kedden, és szombaton nincst elő­­adás, csak jegyelővétel. — KULTUR: Ártatlanok. m áfi.­­.II, v. és v. 11 és fél 2 is. — MARX: Virradat a Szeretet, m .16, 1­8 vas fél 2 is. OMNIA: Csattan a csók. ¡'j4 ¡u6. ¡2S. OTTHON: Téli szerenád. '­j4. 'i6­­.s. — PALACE1: Asszony akarok lenni 11.­­ 3. 5. 7 — PATRIA: Téli karnevál. ¡?4. Jég, ¡.f. — PHÖNIX- Us sheriff Zicotto. Mükedve'A cowboy, 11. 1. 3. 5. 7. ROYAL APOLLO: Párisi muzsika 4. 6, 8, vas. 2 is. —­ RÁDAY: Este 6 óra, háború után. 1-14. ’s6. 1-18 — SÁRVÁRI: Csintalan lányok. 1-76- 118. - SCALA: Emlékszel mégt 4. 6. 8. vas. 2 is. — SZABADSÁG: Egy fiúnak 3 fele, f14. '1.6 '-8, v. fél 2 is. —• TINÓDI (Nagymező-u. g. T. 420—172): Machita. '-4. tjS. 1.8. — TURAN: Vágya­­kozás 2. 4- fi. 8. — TATRA: Lányok egymás között. 'v 4. fi 6. 1-i 8, vas. fél 2 is. URÁNIA: Vacö­kly Bogdán, 4. fi. 8 vas. 2 is. — VÁROSI SZÍNHÁZ: Walewska grófnő, mindennap, 3, 5 és 7 órakor. MÁVAG: Szélhámosnő voltam, fél 6, fél 8. SPORT Visszavágott Franciaország a hetekkel ezelőtti 1:4-es arányú vereségéért. Vasárnap 6:1 arányban legyőzte Ausztria csapatait­ Parisban. Most a bécsieik utaztak idegenbe és ki­ is kaptak. Nem­ tartjuk valószín­inek, hogy a reális vereség után az osztrákok fejét kívánnák Edi Bauer szövetségi kapitánynak, hanem minden bizonnyal levonják majd a vereség tanulságait, miként mi is tanultunk a bécsi veres­égből és a tapasztala­tokat fel­használjuk a román—magyar mérkőzésen. () Kisorsolták a legjobb .,Tíz fordulói PX A csoportbajnokság­ok után kerü­l sor a Tizek küzdelmére — pihenő nélkül. Az első fordulóban, május 19-én, már komoly összecsapások lesznek: az MTK az Újpest­tel, a Ferencváros a Szegeddel játszik, m­i a Vasas és a Csettel ellenfele csak a va­sárnapi forduló után helyettesíthető be.­­ Május 11 és 12-én rendeli meg a MOSz az országos egyéni ökölvívóbajn­ok­­ságokat. Kikézbesítették a meghívókat. A belépőkön még mindég Horthy Miklós Nemzeti Sportcsarnok“ felírás olvasható!... Érthetetlen () Vasárnap megindul a m­­­orvezetéses versenyidény. Vasárnap délután a Mille­náris-pályán sor kerül az idény első motor­­ve­zetéses ve­rsenyére.­­ A Barátság vívóegyesület május 19- n kegyeleti emlékversenyt rendez a Sport­­csarnokban Garay János, Kabos Endre és Petschauer Attila olimpiai bajnokok emlé­kére. () MTE vezetőségi tagok ülése csütörtö­­kön a Millenárison A PESTI SZÍNHÁZBAN Sardou én Najac ,, Váljunk di*? cím­ű víg­játékának csütörtökön, május 9-én lesz a 21-ik előadása. Ruháért, szőnyegért, bútorért legtöbbet fizet* FINIASZ ÉS ZSADANYI. Si­ovetség-a három. Hl­­aar3 421 -házhoz jön. Tel. 4421 Villany érc kézi­ vétel, aladá? Rokka Kártoló-gép, szalag-kele Kérni Imszon kettő BÉLYEG-pyij­telli­*nul­lorokat és eszyes értékeket áron veszek. WEKN­EB Somogyi Béla-út 10 H104/­Szőnyeg, ponyva, zsák vétel, eladás UNGAR. Király-utca 14 és Rákóczi-út 42.­­'‘91 Király-utcai udvari, üllői-ál eleji utcai Üzletünket, e­pgedi 3 és 1 azobás összkomfortos kakssunkat átadjuk, elcseréljük pes­tiért esetleg bútorral. Keresünk nagyobb üzlethelyiséget, lakást , ,Kö­­­ve ütőket díjazunk" .jeligére BLOCK­NER- hez Városháza-u. 10. GÖSD Szinszappan (Ji­mumfi és Woluberner, V. Fürst Sándor (Mollán'u­­­di-H­ot. fi)2 Budán írógép is,vitás — vitas —­­ládáé “ karban tar­t«­“. Vipera. Knaitina-krt 33. és QO/­ KULIKABÁTOK SZEMERE Öbédkörút 26. Második emeleten A gyer­ s- és vadbőrök­et reszeli! fiöl II­IÉElszakíthatatlan munkaruha ff­ulVb Gutmann-sarok, Rákóczi-út 12 Ballon-Autógumikat eső- és átlátszó kabát! VALENZA, Nádor-u. 13 autó.i­katrésy­t, 8817 legjobban adhat-vehet ARATÓ ÉS TÁRSÁNÁL, TX. Bakáts­ u. 2/d. T: 181-665 KABU szappanáruk nagyba•*? eladása: BENEDEK, Paulay Ede­­utca ? sz. — Telefon: 226.016. 0094 l6milliárd pengő jutalom a lvomra vezetőnek. Ellopták szeplős, de­res, 6 éves, kistermetű lovamat, május 7-én, Ad­ács, Heves m. istállómból. Ismertetőjele: 3 fülei kicsit hiányosak. Értesítést kér: KOJZIÁN J LÁSZLÓ S D.­CS 379. 388 Hirdessen a Szabad Nép­­ben Egynapos csibe, tíznapos­­ liba és kacsa kapható minden hétfőn és csütörtökön SZABá­­llás, VIII. Luther­ utca 4 3210 * Pézsmát minden éveisben legjobban V 6 S Z Lebovícs 'is 15 Szép, kétablakos udvari szobát b­lt .-orral v.igy anélkül é, fizetést adok takarításért .Jelentkta.is pste 7 óra után­ RóV’czi-ut 26. I. 3 __________________3254 Gazdát '*» ispánt kerescval* *200 hold?« bér­­gazdaság haszonfejleszté­­sére. ..Lehetőleg százalé­kos alapon“ jeligére. Vadonatúj, modern őrlőkalapác­s fi lóerős *zivÓ£ázrn‘*l«r­el?có. ..Orlőkalapác íf * jeligíce BlocUneiJiP/. Városház-ULCA. 10* <*0&4 és más nyertbírt VESZ SIMKOVICS Király­ utca 47. 1. cm, 8.11 lUJJLők m­&ütőit Mmmu * Gram illuminium lemezek, csövek, Ford­­alkakr­éstek­, futórugók és tömürgumiker­ekek jutányos áron kaphatók Krau­sz vaskereskedés Nagy Lajos király útja 192. szám.__________6082 Parafatalp kaptafához bedolgozta cipőüzemeik részére, ho­zott an­y­ágból is XIII. ker. CSATA-utca 4 32­3 F­E­NTA ú.i zsónálimotor. ?50 kém eladó, T.I. Bimbó­ utca fi. hu­ felü^elo^ e086 BALLON kabát, nyílt sportblúz és sportkabát Cserkész-, vihar- és esőkabátkülönle­­gességek. Sortnadrág. Hozott anyagból is készítek kabátot. Bermann Esőkabátüzem Bajcsy Zsilinszky út 33. Udvarban 177á rámnál­oBBs motorokért, mindennetűű S££tlidÍlS(Josiut19 villamossági anyagért rendkívül magas árat fizetek Aiusn­ak közismerten legclőnkösebb árakon 6082 Ilányai István, T­­út 22 — Tel.: 428-396 Férfi nett alsónadrág KOLLÁK LÁSZLÓ Pontay Ede-n. 10. 3202 120 millió Edzést és hekszelést vállal Magyar Repül­őgépszerelvénygyár XIII Reitter Feremc utca 132. p .­267 KERESEK egy kb. Ilii tonnás, kifo­gástalan állapotban levő, zsukott teher­autót virngi.pt.) bérbe LVÖLGY IMRE napjrnagykeresk., IV., Deák Ferenc­ utca tv (Mo k­észítőmés, olcsó új és használt REKAMIÉR háló, konyha, kombinált bútor Vétel — eladás ‘Gombos asztalos­az embert^ Bál Tári&­tt. 26 Életfogytiglani ellátásért pesti házingatlant adok. . Lehet vidéken is’” jel@ igére BLOCKNERHEZ, Városház­ utca 10. 1083 Eladó 2 Szobás véra­dás, szép családi ház Szabópál Sándor, SASHALOM (Nagyicce) Horthy M.-ut 3. 324. Elcserélném Rákóczi-úti, gyönyörű, négyszobás erkélye» laká«OM»a~ hár­omszobás rózsadombi, nem túl messze *\ ö laká«m. Jel­ige. , Tjonnan rendbe* hosvat* kiadóba, &&

Next