Szabad Nép, 1946. szeptember (4. évfolyam, 196-220. szám)

1946-09-05 / 199. szám

mnmaamssmamm ­ A magánalkalmazottak elbocsátá­sával kapcsolatban a Szakszervezeti Tanács felhívja az üzemi bizottsá­gok, szakszervezetek, megyei és já­rási titkárságok, szakmaközi bizott­ságok figyelmét a következőkre: A rendelet célja a termelés racio­nalizálása s annak érdekében a fe­lesleges munkaerő leépítése. Elsősor­ban azok bocsátandók el, akiket az igazolási eljárás során nem igazol­tak simán, akik önként nyugatra távoztak és mindazok, akik demo­kratikus szempontból nem megbíz­hatók. A létszámcsökkentés mérté­két a termelés szempontjai határoz­zák meg. Mind a kelleténél kisebb, mind a túlmérete­zett elbocsátás káros. A stabilizáció folytán előállott pénzügyi nehézségeket úgy hidalhatjuk át, ha a felesleges mun­kaerő lecsapolásával bevezetjük a racionális termelést és azt a lehető­ség szerint fokozzuk. Akadályoz­zunk meg minden reakciós mesterkedést, amely sza­botálni akarja a termelést. A létszámapasztást a felduzzadt ap­parátus igazgatóival és fő­­tisztviselőivel kell megkez­deni; ezekben a munkakörökben a felesleges személyzet fokozott terhe­ket ró a vállalatra. Az elbocsátott alkalmazottak névjegyzékét be kell küldeni a Szakszervezeti Tanácsnak is. Kitűnjék a névjegyzékből az el­bocsátott munkavállaló munkaköre és hogy a rendelet melyik bekezdése alapján bocsátották el. A rendeletet a kormány a magyar munkásság jövője és az ország gaz­dasági talpraállítása érdekében volt kénytelen kiadni. Annak végrehaj­tása sok egyéni fájdalommal jár, az üzemi bizottságoknak kell gondos­kodnak arról, hogy az elbocsátás elsősorban azokat sújtsa, akik a de­mokrácia és az újjáépítés szempont­jából nem felelnek meg a követel­ményeknek. IpzpVSB is fefiszivisenkiv lel! a mim Halali létszérapasztisz Főszempont: a termelés racionalizálása A csepeliek a WM azonnali államosítását kérik Az O. B. és a két munkáspárt gyári vezetőségének küldöttsége Bán elvtársnál A WM-gyár üzemi bizottságának, kommunista és szociáldemokrata pártszervezeteinek hattagú küldött­sége kereste fel Bár­ elvtárs, iparügyi minisztert. A küldöttség ismertette a WM súlyos helyzetét. A WM tu­lajdonosai teljes érdektelenséget mu­tatnak a gyár sorsa iránt. A gyár jóvátételi igénybevétele most az eddiginek egyharmada alá csökkent. Az igazgatóság azonban nem igye­kezett kihasználni azokat a lehető­ségeket, amelyeket ez a csökkentés jelentett. Átállás helyett le akar épí­teni. Passzivitásával ezt akarja el­érni, hogy rákényszerítse az álla­mot: adja azt a tőkét, amely a ter­­meléshez szükséges és amelynek ka­matait majd a WM urai fogják le­fölözni. Emiatt az egész gyárban nyugta­lanság uralkodik. A termelés aka­dozik, a munkások még mindig csak előlegeket kapnak és emellett ez elbocsátás réme is állandóan fe­jük felett lebeg. Természetes, hogy mindez a termelésre is visszahatás­sal van. Az ebből eredő mérhetetlen károk és veszélyek megelőzésére határozta el az ü. b. és a két munkáspárt gyári vezetősége, hogy küldöttségé­leg kérjék a WM államosítását. Bán elvtárs válaszában kijelen­tette, hogy a gyár állami kezelésbe­­vétele már megkezdődött. Ha azon­ban az ü. b. úgy látja, hogy a ter­melés továbbvitele érdekében addig is kormánybiztost kell kinevezni a gyár élére — ki fogják nevezni, bár A WM államosításának kérdése már hónapok­ óta húzódik. A pro­blémák nem újk­eletűek és meg­oldásuk már nem halasztható. A stabilizáció, az ország gazdasági ■újjáépítése s ezen keresztül az egész magyar nép érdekei meg­kívánják, hogy az ország legna­gyobb vasipari üzeme maradékta­lanul azokat szolgálja, akik újjá­építették, akiknek pénzéből a ro­mok helyén újra virágzó üzemeket teremtettek. Ennek biztosítására követeli az ország egész népe: haladéktalanul vegyék állami keze­lésbe a WM-et. Előadást tart BudaPsti a vajdasági szulfitszmi­niszter Magánlátogatás céljából érkezett Budapestre Davidoviss Radivoj, az Autonóm Vajdaság kultuszminiszté­riumának fönöke. Felhasználta az alkalmat és tárgyalt Keresztury kultuszminiszterrel a jugoszlávai magyarok közművelődési helyzetéről és kultúr any­aggal való ellátásáról. Davidovics Radivoj a Magyar-Jugo­­szláv Társaság felkérésére­­pénteken délután 6 órakor a Győr­ffy­ kollégium dísztermében (Apponyi-tér­­) ma­gyar nyelvű előadást tart „A nemze­tiségi kérdés megoldása az új Jugo­szláviában” címen. Az előadás iránt a tárgy időszerűsége és az előadó személye miatt rendkívül nagy ér­deklődés nyilvánul meg. KIADÁSUNKBAN MEGJELENT: A gazdasági rend fel­m­előjogi védelme Magyarázatokkal ellátták: dr. Szabóky Jenő dr. Zalán Kornél ifj. dr. Nagy Béla miniszter tand­r-és kúriai bíró ügyvéd Ara: 8.— forint Wait Kft teák és az arany kp!»! szabályozása Magyarázatokkal ellátták: dr. Somogyi Iván ifj- dr. Nagy Béla miniszter- osztálytanácsos Ügyvéd Ara. 8.— forint FELDMANK-FÉUF. KÖNYVKERESKEDÉS. „ÜGYVÉDEK BOLTJA“ Budapest, V. ker., Alkotmány­ utca 12. Telefon: 1­20—034________________ S XBSIP CSÜTÖRTÖK. S KOMMUNISTÁK 21000 rohammunkaórát végzett a BSzKRt pártszervezet a kongresszusi verseny során A 3S-es vonal — Falujárók Zalaigricen Bánlaki elvtárs okos találmányt. A kongresszusi versenyben min­­den szervezet meg akarja mutatni, milyen­ kommunisták a tagjai, ho­gyan szolgálják a Kommunista Pár­tot. De mit jelent a Kommunista Pártot szolgálni ! A magyar népet szolgálni! — Ezért állították a Beszkárt kommunistái, — akik ma az üzemi verseny élén állnak — versenytervük tengelyébe a munkaidőn túl végzett díjtalan, önkéntes rohammunkát. Huszonegyezer óra rohammunkát végeztek eddig: mozdonyt, pótkocsit javítottak, vágányt szereltek, nap­közi otthont rendeztek be. Facsirtatelep: 1460 óra A csepeli munkások, akik Erzsé­betről járnak be, nem egyszer áll­tak káromkodva a is villamosmegálló előtt. A 31.és nem jön! Ha jön is, csak döcög, megáll, a vezető a kocsi alá néz, a fejét csóválja. Mennek a jelentések: — A Pacsirtatelepnél le­süllyedt a pályatest. Helyenkint már a motorházat súrolja. Alig jön ki a kocsi a javítóból, küldhetjük te vissza. A központ válasza rövid: — Nincs pénz a javítá­sra. Ha to­vább romlik a helyzet, meg kell szüntetni a 31-es vonalat. Az erzsébet—csepeli volt pént, ame­lyet sokezer munkás k­aezivál, nem lehet megszüntetni! A Koir.Unai­ista Pártszervezet már készen van a tervvel: két kilométer hosszban fel­emelik a pacsirttttele­pi pályatestet! A főtisztviselők, a tisztiiskola hall­gatói, a munkások, akik eddig már­ 1400 óra rohammunkát végeztek a Pacsirtatelepen, nemsokára büszkén fogják jelenteni: „elvégeztük a ver­senyben vállalt feladatot“, sok, vödrök, kasaanyakak százai, traktorok, tengeridarálók, szecska­­vágógépek. Két roham­brigáddal ke­reste fel a Beszkárt a vidéket. — Reggel 7-kor, amikor patro­­názscsoportunk elkezdte a munkát, — mesélik — alig akartak valamit javítani hozni. Nem hitték el, hogy ez lehetséges: ingyen akarunk se­gíteni rajtuk! Amikor aztán az első bizalmatlanságot levetették s a meg­lepetésből felocsúdtak, seregestül jöttek, még a szomszéd községekből is. Szürkületig alig győztünk végez­ni. Az esti számvetésnél aztán ben­nünket ért a meglepetés: annyit teljesítettünk, mint máskor talán egy hét alatt Igazi rohammunka volt! A kommunisták semmit sem fo­­gadtak el a munkáért. Életemmel is hiába kínálták őket. Még azt is ma­gukkal vitték. A szomszédos mun­­kásgyermek-üidülőköt azonban beál­lítottak másnap a környékbeli sze­gén­ypara­sztok: két nagykosár gyö­nyörű piros almát hoztak a gyere­keknek. Nem fizetségképen. Hálá­ból. Észszerűbb, jobb termelés is a verseny céljai közé tartozik. A találmányokat jutalmazzák. De Bum­­laki Mihály lakatos elvtárs nemcsak a prémiumért dolgozik. Apja bá­nyász volt, ő a hatodik gyerek, csak úgy tudott tanulni, ha nyáron te­­hénpásztorkodott, meg fát vágott. Lakatos lett, részt vett 1919-ben a forradalomban. Letartóztatták. Sok verés után engedték szabadon. Is­­mét lebukott, ismét verték. — Kinek adsz jelzéseket­ ? Az oro­szoknak? — kérdezték tőle 1944-ben a detektívek. Nem felelt. Nem hallod, amit mondok, nyava­­lyás ? — Süketre verték. Akkor ta­­nulta meg Bánlaki elvtárs, hogy miért kell ma a munkásnak minden erejével dolgozni, amikor a saját jö­vőjét építi. Mikor bemutatta a találmányát, egy kocsiemelőt a bemelegedett fu­tócsapágyak megjavítására, minden­ki mosolygott. Milyen egyszerű. Mégis évi 14 ezer munkaórát takarí­tanak meg és a javítóműhely egyik leggyakoribb üzemi balesetét küszö­bölik ki vele. — Valódi Kolumbusz tojása —­mondja Bíró Mihály elvtárs, az üze­mi pártszervezet titkára. — De nem ez az egyetlen eset. Most jelen­tik Kelenföldről, hogy két elvtárs új rendszerű dinam­ókapcsolót szer­kesztett. Épü­lt az ország, javul a termelés, ahol a kommunisták versenyeznek. Dobó János —­ A rákos­­réten ismeretlen meg­gyilkolt nőt találtak. A főkapitány­ság bűnügyi osztálya pontos személy, leírást adott ki a kegyetlenül meg­gyilkolt nőről. 20—25 éves, nyúlánk termetű, 170 centiméter magas, szőke-vöröses hajú, bőre fehér, ápolt, különös ismertetőjele, hogy két felső metszőfoga elől összeálló. A holttest közelében zöldszínű tavaszi kabátot találtak. Szabadsághíd14200 -raj Ez volt a legsürgősebb, ide adta a Beszkárt a legtöbb rohammunkást. Nemcsak a kommunisták dolgoztak a hídon, hanem — erre büszkék — tőlük jött a Beszkárt legtöbb roham­­munkása,­­a legjobbak. Köztük Vár­­szegi István főlakatos elvtárs, aki­nek vezetésével 12 nappal a határ­idő előtt készültek el a síntartó bakok, Vágó I. István csoportvezető elvtárs, akinek csoportja az 5600 munkaórára kalkulált munkát 3087 órával végezte el, Németh Pál he­­gesztő elvtárs, aki ötször dolgozott egyfolytában 30 órát a hídon. A Buszkárt női alkalmazottai is tudják, mire kötelezi őket az egyen­jogúság. 200 elvtáranő ott dolgozik a rohammunkák során a férfiak ol­dalán! És a verseny többi pontja? Helyreállítottak valamennyi rend­behozható kocsit. A széncsatához Tatára 28 .elvtársat küldött a párt­­szervezet, a Beszkárt egész csavar­szükségletét hulladékokból gyártott csavarokkal fedezik. A Szépművészeti Múzeumot is rendbe akarják hozni. Már megvan minden előkészület, csak­­rittet­t egy üvegvágó munkást kellene még szerezni. Ez a hatóságok dolga. " Ezért húzódik a munka. Úgy látszik, nem mindenkinek fáj annyira, ha beáznak a múzeum freskói, mint Beszkárt-munkásoknak. az aszódi járásban, Zalaigricen a hírhedt Decsöné egykori körzeté­ben és másutt megfoltozott lába­ xsort SülK IS FÜRI II. h­e­t­re prolong­álv­a nagy vígjátéksiker m­áma TVK Fémfeliratok raktáron 333 CsoréSh©!© arteriok ** Gyári service FEKETE résTérda Bpest, Vl, Teréz körút 2. Tel. 22 56-75 Szín Sínk megújítóc r­áratal­ása írta Háy Gyula A Nemzeti Színházban a közelmúlt­­baól egy olyan tanácskozás játszó­dott le, amelynek jelentőségét szín­háza« életünk demokratikus megújho­­dása »szempontjából nem lehet elég nagyr­a becsülnünk. A Nemzeti Szín­­­ház az Operaházzal, a Madách Szín­házzal és esetleg más színházakkal egyetértve megtette az első nagyobb lépést a színház és közönsége szer­vezett összekapcsolása felé. Az elmúlt két — vagy mondjuk pontosabban, másfél — színházi sze­­zon napnál világosabban megmu­tatta, hogy színházi életünknek csak egy esetben van V jövője: ha megvan a színházakban ,­ és a közönségben is a szándék is fiz­ető arra, hogy egymáshoz való­­­tkonyukat tökéle­tesen megváltozta­ssák. Fölösleges erőlködés a színházak­­álla­nosult válságát — legalábbis anyagi, de legtöbb esetben anyagi ás erkölcsi válságáról van szó. — átmeneti je­lenségekkel magyarázni. Hol az in­fláció, hol a stabilizáció v­olna az oka a színházak nehéz helzetének. Nem így áll a dolog. A­­színházak helyzete alapjában ingott rrny, még­pedig azért, mert a színházak elvesz­tettét­ régi közönségüket és az­ újjal még nem találták meg a kapcsola­tot. A Nemzeti Színház és a vele eg­y­­irányban induló többi színházak ma napi gesztusa a közönség felé meg­mutatta­, hogy már vannak színhá­zaink, amelyek arra törekszenek, hogy a dolgozó nép és az intell­gen­­cia legjava találkozzék nézőterükön. De ugyanakkor vannak még olyan színházaink is, akik máig is igyekez­nek be­beszélni önmaguknak és a vi­lágnak, hogy hozzájuk a „régi jó" színházi publikum jár? Volt-e és van-e ilyen „régi jó“ színházi publikum? Kétségtelen volt. A jómódú, aránylag ráérő, eléggé művelt, de legalábbis jó ha­gyományokra támaszkodó polgár­ság olyan színházi közönség volt, amelyre anyagilag is, erkölcsileg is lehetett a múltban támaszkodni. De hol van most a törzsközönség? Nincs. Egy rés­ze fizikailag, más része gazdaságilag semmisült öreg Helyét az infláció idején tudatta" ízléstelen, tobzódó feketéző söpredék foglalta el. A stabilizáció az intelligencia egy részének visszaadta a lehetőséget, hoszú színházba járjon. De csak csekély mértékben, úgyhogy ez a színházakat nem menti met. Szük­ség van olyan intézkedésekre ame­­­lyek az egész intelligenciát állandó színházlátogatóvá teszik, kis Szület­ség van olyan még fontosabb, még döntőbb intézkedésekre, amelyek a színházak új, nagyszámú tömeg, publikumát létrehozzák, amelyek a munkásokat és parasztokat a aszím­házak törzsközönségévé teszik.. Mindenki előtt világos, hogy szé­­les, a színházaktól eddig lényegében elzárt tömegeket rendszeres színház­­látogatóvá tenni csak bizonyos elő­feltételek teljesítésével lehet. Mik ezek az előfeltételek ? Először: anyagilag abba a hely­zetbe kell őket hozni, hogy meg tudják fizetni a színházjegyet. Ehhez két oldalról kell hozzáfogni. Adjanak a színházak messzemenő kedvezm­é­­nyékét ezeknek a látogatóknak — és találjuk meg mielőbb a módját annak, hogy a dolgozóiknak külön kulturális alap álljon rendelkezé­sükre, amelyből­­színházra is futja.. Másodszor: kellő szervezettel le­­hetővé kell tenni, hogy a dolgozó kényelmesen jusson a­­jegyéhez. Harmadszor: szívós felvilágosító munkával el kell érni, hogy a szín­házlátogatáshoz nem szokott töme­geit mielőbb annyira műérték­ké vál­janak, hogy biztos kézzel tudjanak maguk választani a­­megnéznivaló darabok között. Amíg ezt el nem ér­tük, addig gondos tanácsadásra van szükség. Negyedszer és végül: gondoskod­ni kell arról, hogy a színházak ve­zetősége alkalmazkodjék a megvál­tozott helyzethez, helyesen állítsa, össze műsorát, az új közönség igé­nyeinek megfelelő személyzeti poli­tikát folytasson és ne csúss­­­on le arról a színvonalról, amelyet a két­kezi és szellemi dolgozók joggal megkövetelnek. Most pedig felmerül az a kérdés, hogy mely színházakat támogassa ez év­ új, minden eddiginél hatalma­sabb mecénást a dolgozó nép, úgy hiszen,­ egyetlen helyes eljárás, ha a támogatást nem egyes színházak­nak, han­em egyes produkcióknak adjuk. I­k legyenek eleve elítélt színházak, amelyeken az sem segít, ha egyszer máskor megemberlik magukat, mis ne legyenek színhá­zak, amelyeknek mindent szabad, mert hiszen el­eve biztosítva van nálük a közön­ség támogatása. E helyen többször h­ngsúlyoztuk, hogy színházi életünk , megújhodásánál sem egyéni, semt v­íz­ szempontok­nak nem szabad sze­repet játszani. Mi nem ismerünk p­ártszínházat, csak­­a magyar kultúr­a, a demo­kratikus kultúra színházait, vagy annak érdekeivel ellentétben dol­­gozó színházakat. A magyar szín­­házi k­utúra újjáteremtéséért dol­gozók minden áldozatra készek­.- De értsék meg a színigazgatók, a c­á­­mairól, a színművészek, hogy mire kötelezi őket!

Next