Szabad Nép, 1946. szeptember (4. évfolyam, 196-220. szám)
1946-09-18 / 210. szám
c v 2 „A malmosok csalnakt lopnak, rosszisztes A Szabolcs vármegyei Ófehértó községének dolgozói nagygyűlésükön egységesen állást foglaltak a malmok községesítésének szükségessége mellett Kérvényüket 75 paraszt és munkás írta alá. Kemecse demokratikus pártjai együttesen foglaltak állást ugyanebben a kérdésben. Ramocsaháza kérvényét 91, Nyirtura községének folyamodványát pedig a demokratikus pártok vezetői, a Termelési Bizottság elnöke, községi bírák és 27 paraszt, meg munkás írta alá. Kisvárda szervezett munkássága folyamodványát 151, Görbeháza kérvényét 76, Polgár kérvényét 47, Mezőladányét 46, Mándokét 73, Gáváét 115 dolgozó írta alá. ■Ibrány munkásai és prgasztjai kérvényükben ezt írják: Nélkülözések között, igaerő és más termelő, eszközök hiányában, de mégis megműveltük földjeinket, mert tudtuk, hogy ettől is függ a demokratikus Magyarország boldogulása. Vállaljuk tovább is a reánk váró áldozatos munkát, de ugyanakkor követeljük, hogy ne keserítse amúgy is nehéz életünket a malmosok szemérmetlen rablása és csalárd harácsolása.” A folyamodványt 71 dolgozó írta alá. Baktalórándháza 31, Záhony 88, Vaja 20, Kenézlő 74, Tiszadada 44, Újfehértó 53, Tiszadob 61, Balkány 34, Fehérgyarmat 45, Csengely járás 68, Nyírbátor 51, Nyírbogdány kérvényét 82 dolgozó írta alá. Dobos község lakossága így indokolja a malmok államosításának szükségességét: „A malomtulajdonosok és üzem-, vezetők teljesen korrupté váltak, amit a fenti követelés végrehajtása nélkül megszüntetni nem tudunk, amit a község lakossága tovább nem tűrhet." A község lakosai közül 729-en írták alá a beadványukat. Gyula megyei város dolgozó népe nagy lelkesedéssel elszántan foglal állást a malmok községesítésének kérdésében. Hatalmas beadványukon 1561 dolgozó foglal állást a malmok községesítése mellett. Ugyancsak állást foglalnak Berettyóújfalu, Nagyléta kommunista dolgozói. A nagyléteiak írják: „A malmosok csalnak, lopnak, rossz lisztet adnak, tehát az őröltetőt nagyon megkárosítják." Darvas község kérvényét 38 különböző pártállású dolgozó írta alá. A kuncsorbai Nemzeti Bizottság ülésének jegyzőkönyvében határozatban foglalt állást a malmok községesítése mellett. A Magyar Kommunista Párt rákospalotai szervezete, Nemzeti Bizottsága és Földigénylő Bizottsága egyhangú határozata értelmében követeli a malmok községesítését és ilyen értelemben felírt a kormányhoz. Az orosházi járási Nemzeti Bizottságnak ülésén előterjesztették azokat a jelentéseket, amelyek a malmok visszaéléseiről számolnak be. A bejelentések mély felháborodást váltottak ki, és azok alapján a bizottság egyhangúan állást foglalt a malmok községesítésének követelése mellett. Miért volt ehetetlen a rákospalotai kenyér? Egy nagykereskedő és tíz pék elfeketézte a fehérlisztet Rákospalotán az utóbbi hetekben ehetetlen volt a kenyér. A gazdasági rendőrség házkutatást tartott Schmikli Lajospalotai lisztnagykereskedőnél, aki a közellátás részére és a pékek ellátására szolgáló lisztet osztja szét Rákospalotán. Schmikli raktárában és pincéjében nagymennyiségű furnirt találtak, lakásán pedig rengeteg lelt és rubelt. A lisztnagykereskedő bevallotta, hogy a furnirt és a valutát azért rejtegette, hogy „átmentse” vagyonát, amelyet lisztfeketézéssel szerzett. Vallomásából teljes fény derült arra, hogy miért volt ehetetlen a kenyér Rákospalotán. Schmikli kihasználta a Gizella-ma- romban lévő enyhe ellenőrzést és megvesztegetett két rakodómunkást, hogy részére kenyérliszt helyett nullás lisztet csempésszenek ki. Schmiklie mindennapos panamájába bevonta a rákospalotai pékeket. A munkásoknak zsákonkint ötven forintot adott, a fehérlisztet pedig zsákonkint 100 forintos ráfizetéssel tovább feketézte a pékeknek. Ezek azután a sütés alkalmával kukoricát kevertek a kenyérbe, a fehérlisztet pedig tovább feketézték. Az üzelmekben résztvevő 10 pék: Kirschmayer Rezső, Tomka Lajos, Zsiga József Simon László, Fischer Konrád, Paksi Mihály, Szabó József, Adamkó János, özv. Perám Józsefné és Laubach Miklós. Schmiklit és a két megvesztegetett munkást letartóztatták. Az ügyészség elé került vádiratban a rendőrhatóság indítványozza, hogy az üzelmekben résztvett pékeket zárják ki a hatósági kenyérellátásból, végül megállapítja, a Gizella gőzmalom mulasztását is, mert nem gyakorolt kellő ellenőrzést és így kerülhetett a közellátás céljait szolgáló liszt helyett az amúgy is kevés fehér liszt az üzérekhez. Nagy művészi élmény! Nagy művészi alakítás! Monumentalitás ! L. RACHMANOV világsikert aratott színművének filmváltozata, a várva-várt nagyhírű orosz film! A csütörtöki díszbemutatóra már most ajánlatos jegyet váltani, az R ésUH ISZOVA EXPORT- FILMSZÍNHÁZBA MOZIK MŰSORA: örvény. 8. 5. 7. BETHLEN (TumWo í£gy,,CSak és más nem,no. L 6. 8. BODOGRÁF: (139-173): Régi szép idők, Zoro és Huru, Zigotto a cukrászdában. Chaplin, a görkorcsolyabajnok. Hi, HB 728 .vas. és üm. HU és H 2-kor is. CORSI): Rejtélyes asszony (u) amerikai film). Hi, /28, 728, ’szombatin ,H'2-kor is, vas. és ü 11-kor is. — CITY: Viharos esküvő. 4, 6, 8. U DAMJANICH: Vasöklű Bogdán, Hi, Y7p, H8, vas. és ü. %2-kor is. — DÉCSI: Kozákok kapitánya, francia. 4, 6, 8. — DÓZSA: Halló, Moszkva! V26, V28, vas. és ü. %4-kor is — ELDORÁDÓ: Rablólovag, 4, 6, 8. — FLÓRIÁN: Napkeleti szerelmesek (or.), Yup, V28, vas. és 0. Y74 is — HOMEROS: Gróf Monte Christo, I—II. 3,5,7. — HUNNIA: Gr. Monte Christo I—II. 3, H6, YzS. IPOLY: Levegőből nősültem, fél 4, fél 6, fél 8. JÓZSEF ATTILA: Fekete Liliom (Vivianne Romance), Mesegép (Latabár), Vz. 16, V28. — KAMARA: Éjszaka kezdődött. Charles Boyer, fél 4, fél 6, fél 8. KOSSUTH: Vadnyugat bősz- Szuja (amerikai) Párisi éjszakák, 4,6,8.— KULTUR: Könnyelmű ifjúság, 3/24. Yzp, Y28. MARX: Titkos küldetés. Yz4, Y26, Y28. — MÁVAG: Álarcosbál Yzp, Y28. OMNIA: Rejtélyes asszony, 4, 6, 8 vas. és ü. 2-kor is. OTTHON: Hajnali őrjárat H4. Y76. HS. — PALACE: Gaudalcanal. amerikai, 11. 1, 3, 5, 7, 9. — PÁTRIA: Ítélnek a nők. amerikai, Y71, Y26, Y28 — PHÖNIX: Cirkusz, 11. 1, 3, 5, 7. — RÁDAY: Egy kalandor élete, Y26, Y28, vas. és ü. Y74 is. — ROYAL APOLLO: Torpedótámadás. Tyronn? Power, 4. 6. 8. — SAJIVÁRI: Ítélnek a nők. H4, Yz6, V28. — SCALA: Rejtélyes asszony. 4. 6. 8, v és fi. 2 is. — SZABADSÁG: Emlékszel még? Yz4, YzB, Yz8. — TÁTRA: Fantomok háza, Yz4, Y26, Yz8. vas. és ü. Yz2 is. ÚJLAKI: Lángoló fiatalság, Yzp. vas. és ü. Hl is. VÁROSI SZÍNHÁZ: Koronás bandita (Königsmark) 3, 5. 7 órakor. — KÖRÚTI HÍRADÓ filmszínház, Mafkt-krónika, Orosz híradó. Ango híradó, lrongománia, zenés revüfilm. A Nemzetközi Szakszervezeti Küldöttség látogatása Moszkvában. Rablólovag, Walt Disney-film Folyt, egyórás előadások reggel 9-től este 10-ig. — RÁKÓCZTÚTI HÍRADÓ: Dr. Frankenstein, a borzaksolj a csillagoknak,és 4. fél 6, fél 8. v. és ü. Yz2 is. — TINÓDI (T. 420-172): Vasárnap délután, (amerikai), Yzi, Yzp. Yz 8 órakor. — TURÁN: Afrikai őrjárat. 2, 4, 6, 8, v és ü. Yz2 is — URÁNIA: Az aszmák filmje Orosz hiradó. — PARTIZÁN (Üllői út 101): Eszményi asszony. — SZABADSÁG, Újpest: Levegőből nősültem — TÜNDÉR, Újpest: Tisztítótűz. BÉKE, Rákospalota : Közveszélyes kisasszony. . — SZÉCHENYI, Pestújhely: Halló, Moszkva! — ROYAL, Kispest: Új világ asszonya. — FLÓRA Kispest: A gyanú árnyékában. — UNIÓ. Pestszentlőrinc: Orient-expressz. — FORUM. Pestszentlőrinc: Kisértetek háza. — KOSSUTH. Pesterzsébet: Egy fiúnak a fele. TÁTRA. Pesterzsébet: Táncolj és szeress! — TÁNCSICS Csepel: Mindenkit érhet szerencse. — ALFA. Kőbánya: A szerelem beleszól. — ASTORIA Kőbánya: Moszkva kék ege. __ ZUGLÓ: Az asszony, az orvos és a harmadik. — ÉVA» Titkos küldetés» SZABAD)RÖP SZERDA, 1946 SZEPTEMBER 18 iásként Várjon mi célt szolgál a MAGYARORSZÁGI BÉRCSÉPLŐK ÉS GÉPTULAJDONOSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE? — kérdezik az új gazdák és a törpebirtokosok, akik azonkívül, hogy nagynehezen lefizetik a tagdíjakat, semmi hasznát és előnyét nem látják az újonnan megalakult egyesületnek. Újonnan? Az egyesület elnöke, dr. Zeöke Antal volt Mép-képviselő még akkor kérte ennek az egyesületnek a „megerősítését“, amikor Vásáry József volt a földművelésügyi államtitkár. Ekkor arra hivatkozott: már Szálasi is megadta ezt az egyesülési engedélyt, tehát csak felelevenítésről van szó. Dr. Zeöke képviselő szeretett volna aKisgazdapárt II. ker. listáján lenni, de szerencsére mellőzték. Viszont az ő szerencséjére mégis csak sikerült feltámasztani a fenti egyesületet, amelynek illusztris elnöke lett és ahova társul vette maga mellé a sváb Relt Henriket. 150 évig akarnak agitálni? A „Kis Újság" szerdai számának külpolitikai tudósításából vettük át az alábbi sorokat. — Kérem, a magyarok 150 évig elnyomták a szlovákokat. Csoda-e hát, ha nem volt nagy sikere a lakosságcserével kapcsolatos agitációnknak, amikor mi mindössze hat hétig agitálhattunk Magyarországon. Ezt a kissé nehezményező hangú mondatot dementis csehszlovák külügyminiszterhelyettes mondta annak a beszélgetésnek során, amelyet a magyar delegáció vezetői folytattak a cseh delegátusokkal az egyik udvariassági látogatáson. Egy pillanatnyi szünet következett Clementis mondata után. Azután Gerő Ernő, a cseh külügyminiszterhelyettes felé fordult és azt kérdezte: — Mondja kérem, ISO évig akartak agitálni ! Clementis szótlan maradt, sis a válasz nélkül maradt kérdés más nap már szétfutott a Luxembourgpalotában. Készülünk a harmadik kongresszusra • Végéhez közeledik a kongresszusi verseny A kongresszusi verseny végefelé járunk. Minden szervezet, minden egyes elvtárs megfeszíti az erejét, hogy a finisben előbbre kerüljön a verseny listáján és bebizonyítsa, hogy jól dolgozik a Kommunista Pártért. A megyék versenyében Szabolcs megye került az élre, elérve Nagybudapestet. De közvetlen mögötte állanak Északpest megye és Hajdú megye, amelyek jó munkával még behozhatják hátrányukat. Javított a helyzetén Békés megye, különösen politikai eredményeivel tűnt ki az elmúlt napokban. Baranya megye falujárásaival ért el jó pontokat. A szentlőrinci és siklósi járás kis falvait keresték fel, segítséget hozva. A nógrádmegyekk orvost is vittek magukkal a falvakba. Zala megye hadifogoly-híradó kiadását kezdte meg, amelyben a hazatért hadifoglyok számolnak be élményeikről és külön aprómunka-versenyt indított, amely december 1-ig tart, így lehet jó pontokat szerezni! Tolna és Délpest megye hátrább állnak a versenyben — használják ki az utolsó napokat, még előre kerülhetnek! A járások között Hajdú megye központi járását kell kiemelni, ahol a Szociáldemokrata Párttal együtt komoly tervezeteket dolgoztak ki az elvtársak a járás problémáinak megoldására. Jó munkát végzett a battonyai, a váci és a gyulai járás. Ki kell emelni Márkus elvtárs alapos rendszeres munkáját a kőszegi járásban. Dicséretet érdemelnek a pécsi bányászok, akik a verseny keretében a békebeli színvonalon felül emelték a termelést. A városok közül Debrecen, Szeged és Újpest állnak az élen. Kaposvárott három hét alatt 15 százalékkal emelték elvtársaink a párt taglétszámát. Még néhány nap és megállapítják a verseny legjobbjainak sorrendjét. Addig fel az utolsó rohamra a kongresszusi selyemzászlóért! — Egyszázhetvenkilenc gépet helyeztek eddig üzembe a háború sújtotta, erősen megrongált szombathelyi szövőgyárban. A mezőgazdasági haszonbér a minisztertanács előtt Szabályozták az aranytárgyak előállítását és forgalmát • Elfogadták az összeférhetetlenségi javaslatot Az aranytárgyak előállításának és forgalmának szabályozásáról szóló rendeletet fogadott el a keddi minisztertanács. A földmívelésügyi miniszter előterjesztésére rendelettel szabályozzák az 1945/46. évi mezőgazdasági haszonbér megállapítását és a keshaszonbérletek kérdését. A takarmányban szűkös vidékeken az állatfelvásárlások folytán ért károk orvoslására megfelelő intézkedéseket hozott ,a minisztertanács. Elfogadta a minisztertanács az összeférhetetlenségi javaslatot. Lenyomták az árakat a kőszegi kommunista falujárók A kőszegi kommunista kovácsok a kongresszusi verseny során kintjártak a járásban. Petenyén, Velemen, Pősén és más községekben megpatkolták azoknak a gazdáknak a lovait, akik nem tudták megfizetni a helyi kovácsok magasra szabott árait. A „konkurrencia" arra késztette a kőszegi járás kovácsmestereit, hogy a parkolás árát 6 forintról 3,50 forintra szállítsák le. Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek két magyar katonatisztet Bécsben Az amerikai katonai hatóságok hosszabb tárgyalás után még augusztusban halálra ítéltek több magyar tisztet és katonát, akik 1945 március 5-én Sur községben meggyilkoltak több amerikai repülőt. Az elítéltek közül az ügy felülvizsgálata után Károlyi Ferenc, Ney Károly tisztek halálos ítéletét életfogytiglani kényszermunkára változtatták, Csirhás István és Bakos Miklós honvédeket kötél általi halálra, Lengyel Istvánt és Erős Istvánt pedig életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Sürgős segítséget a munkanélküli kubikosoknak és a telepeseknek A nemzetgyűlés keddi ülésén Erdei Mihály (MKP) napirend előtt sürgős interpellációt mondott el kubikosok munkanélkülisége ügyében. Csongrád, Csanád és Békés megyékben többezer a munkanélküliek száma. Nyomorukról fényképek tanúskodnak, amelyeket Erdei elvtárs lehelyezett a Ház asztalára. Ugyanakkor a Tisza-Maros háromszögben és a Körös mentén kubikos munkára van szükség. Ugyanezen a vidéken igen sokan kimaradtak a földosztásból. Nehéz azoknak a sorsa is, akik áttelepültek. Katymár községben 42 kubikos család él a legnagyobb nyomorban és bizonytalanságban. Igen rossz a telepesek helyzete más községekben is. A svábok visszatérnek, megverik a telepeseket. Erdei elvtárs felhívta a földművelésügyi miniszter figyelmét, hogy sürgősen vizsgálja meg a telepesek kérdését. Erdei elvtárs elmondta, hogy a kubikosok már sok ígéretet hallottak. 1935-ben Drózdy Győző, akkori NEP-képviselő járta a vidéket ésaláírásokat gyűjtött megválasztásához. Ő és néhány társa, akik ekkor mint kubikosok dolgoztak, megtagadták az ajánlás aláírását és ezért elbocsátották őket. — „A kubikosok nevében tiltakozunk az ellen, hogy ez az ember ma itt üljön e nemzetgyűlésben’’. Az újjáépítési minisztériumnak építési és közmunkaügyi minisztériummá való átszervezéséről benyújtott javaslatot Acsay László (kisgazda) adta elő. Kijelentette, hogy véleménye szerint „minden propagandával szemben a magántőke eddig az újjáépítésben vállalt feladatát elvégezte“. A Kisgazdapárt részéről Sári Ignác, a Kommunista Párt részéről Török János szólalt fel. Török elvtárs a párt régi óhajának teljesülését üdvözölte a javaslatban. Eddig különösen az anyag- és munkaerő, gazdálkodás terén gyakran a mulatók és kávéházak felépítését helyezték előtérbe az iskolákkal és szanatóriumokkal szemben. Az új minisztérium feladata, hogy ezen a helyzeten változtasson, valóban szakminisztérium legyen és felhasználja munkájában azokat, munkásokat és értelmiségieket, akik eddig bizonyságot tettek szakértelmükről és rátermettségükről. Az építési anyagárakat úgy kell megállapítani, hogy serkentőleg hassanak az építkezésekre. Figyelmet kell szentelni a munkanélküliség kérdésének Az új minisztérium feladata lesz új kisajátítási törvény kidolgozása, amely fokozottan tekintettel van a köz érdekeire. A Szociáldemokrata Párt nevében Bechtler, Péter elfogadta a javaslatot. Csebay István beterjesztette az igazságügyi bizottság javaslatát a házasságon kívül született gyermekek jogviszonyának szabályozásáról. Az építésügyi, városrendezési és közmunkaügyi igazgatásról szóló javaslat vitáját a nemzetgyűlés szerdán délelőtt 10 órakor folytatja. A napirend után a miniszterek interpellációkra adott írásbeli válaszait olvasták fel, de miután kevés képviselő volt jelen, az elnök névsorolvasást rendelt el. Fegyelmi Vócsa Ferenc kisgazda képviselő ellen Vócsa Ferenc kisgazdapárti képviselőről néhány nappal ezelőtt leleplező cikket közölt a Szabad Nép. A Kis Újság keddi számában megírja, hogy a Független Kisgazdapárt vezetősége Vócsa Ferenc nemzetgyűlési képviselőt párt fegyelemmel ellentétes magatartása miatt 30 napra minden nyilvános szerepléstől eltiltotta, továbbá közli a lap, hogy a Kisgazdapárt megindította a fegyelmi vizsgálatot Vócsa ügyében. 1946 szept. 20-án, pénteken este 18-kor a Zeneakadémia nagytermében „MUNKÁSOK A MŰVÉSZETÉRT“ Hangverseny a Zeneművészeti Főiskola beüresezése falára Tildy Zoltán a Magyar Köztársaság elnöke és Rákosi Mátyás államminiszter helyettes miniszterelnök védnöksége alatt, a Magyar Kommunista Párt VI. ker. 15 körzete és a Zeneművészeti Főiskola kommunista növendékei rendezésében. Fellépnek a legnevesebb magyarének-, zene-, szavaló- és táncművészek. Belépőjegy ára 3. írt. kapható a Zeneakadémián és VI. Csengery u. 68. sz. alatt Felülfizetéseket köszönettel fogadunk