Szabad Nép, 1947. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-01 / 1. szám
» • y 4 SZOMSZÉDAINK országépítő tervei A független népek gazdasági tervei 1946 december B0-i kalános dátum a magyar demokrácai történetében. Ekkor mutatta be Gerő elvtárs a Politikai Akadémián az MKP 111. kongresszusának határozata alapján kéthónapos megfeszített munka után elkészült hároméves gazdasági terv alapjelt. Az összes demokratikus erők elismerték a terv történelmi jlentőségét- és azóta ez politikai életünk középponti kérdése. Ha egy tekintetet vetünk a határokon túlra, azt látjuk, hogy az ország tervszerű gazdasági újjáépése nemcsak a magyar demokrácia egyik központ kérdése, hanem dönt.ős erc is van mindazoknak a németeknek az életében,amelyek a dolgozók szabad, független államát akarják felépíteni. lini alkotmány kihirdetésének évében két és félszer annyi tanulója volt a Szovjetunó alsó- és középskoláinak, mint 1928-ban. 1950 végére ez a szám 27,418.000-ról 31,800.000-re emelkedik.yA jelenlegi ötéves terv komoly lépést jelent azon az úton, amely lehetővé fogja tenni számunkra a kommunizmus elveinek megvalósítását; mindenki képessége szerint, mindenkinek szükségletei szerint" írja a tervről az angol nyelvű Moscow Kiews. Újjáépítés a sztálini alkotmány szellemében Méreteinél, jelentőségénél és a már eddig elért eredmények alapján természetesen a világ leghatalmasabb tervgazdálkodása, a Szovjetunió új ötéves terve áll a nemzetközi érddeklődés középpontjában. nA Szovjetunió gazdasági életét *a állami tervgazdálkodás határozza meg és irányítja azzal a céllal, hogy növelje a jólétet, állandóan javítsa a dolgozó nép anyagi körülményeit, felemelje kulturális nívóját, megszilárdítsa a Szovjetunió függetlenségét, megerősítse védelmi képességeit“ — mondja a sztálini alkotmány 11. szakasza. Ez a gondolat hatja át a szovjet gazdasági tervek készítőit. Az első ötéves terv amiyet négy év és három hónap alatt teljesítettek, lerakta egy új szocialista társadalom gazdasági alanyait. 1933 és 87 között zajlott le a második ötéves terv; ebben a Szovjet nép néhány esztendő alatt többet épített, mint a forradalom előtti Oroszország évszázadok alatt. A Szovjetunió ipara első helyre került Európában és a második lett a világon. A harmadik tervet félbeszakított a háború és most 1945 elején láttak hozzá a Szovjetunió dolgozói az új ötéves terv végrehajtásához. Jólle.het, Nyugatoroszország Európa minden részénél többet szenvedőt és szörnyű pusztításokat viselt el, az 1950 december Sl ig befejeződő új terv a világ veleő nagyhatalmává emeli a szocialista birodalmat. Az ipari termelést, amely negyedszázad alatt a háború kiöréséig kilencszeresére nőtt, 1950 végére újabb 48 százalékkal emelik. Már a másodjkt ötéves terv másfélszeresére-kétszeresére emelté a fogyasztási javak és az élelmiszerek termelését. A háború alatt természetesen ezen a téren visszaesés muatkozott, az új terv szerint a háború előtti termelést átlagban 50 százalékkal emelik, de a különösen foivós textíliáiknál, például a gyapjúnál az emelkedés meghaladja a 100 százalékot. A háború előtt a Szovjetunió volt a világ legelső gabonatermő országa, 1950-re az 1037-es terméseredményt további 27 százalékkal növelik. A Szovjetunió tervgazdálkodása 62,30CU / > természetesen nemcsak a termelést emeli, hanem a sztálini alkotmányszellemében még nagyobb gondot fordít a dolgozók jólétének és kultúrájának emelésére. Itt a kitűzött célok még lenyűgözőbbek. ,.A Szovjetunió polgárainak joguk van a nevelésre. Ezt a jogukat az általános kötelező oktatás biztosítja.” 1936-ban, a sztár Az igazi tervgazdálkodás lényege, hogy a nép, amely a hatalom birtokosa, vagy legalább is jelentékeny mértékben részese a hatalomnak, pozícióit arra használja fel, hogy az ország termelő erőit kifejlessze és harmonikus egységbe foglalja a dolgozó tömegek gazdasági és kulturális életszínvonalának lehető gyors emelése érdekében’’ — mondotta Gerő elvtárs. A nép uralma az új fiatal népi demokráciánkban valósult meg vagy halad a megvalósulás útján és ezért nem véletlen az, hogy a nagy gazdasági tervek éppen ezekben az országokban készülnek. Két országban, Csehszlovákéban és Lengyelországban már egész pontosan ki is dolgozták őket. Csehszlovákiában Gottwags miniszterelnök, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára terjesztette be a tervet, amely szerint a kiosztott és lebombázott rendkívül súlyos károkat szenvedett csehszlovák ipar termelésének a kétéves terv végén, 1948- ban 10 százalékkal túl kell haladnia a háború előtti termelést. Különösen jelentős a termelés emelése a közlekedés különböző ágaiban és a fontosabb iparágak közül csak a nyers vas-gyártás nem éri el a háború előtti színvonalat. A háború alatti 220 ezer lakóház pusztult el vagy szenvedett súlyos károkat- 1948 végére ebből 125 000-et kell rendbehozni vagy újjáépíteni. Lengyelország 1946 január 1-én kezdte meg négyéves tervének végA kétéves terv mozdonyprogrammja behajtását. A lengyel gazdasági élet eddig is tervszerűen működött. A különböző iparágakban féléves és egyéves terveket készítettek, amelyeknek feladatait mind meghaladták, így például a széntermelésben átlagosan 10 százalékkal többet termeltek a kitűzött célnál. Lengyelország rengeget veszített a háború alatt. Háborús kárainak, háború előtti értéke körülbelül 100 milliárd zloty, nemzeti jövedelme a felére csökkent. (1938-ban 1 zloty =± 60 fillér.) Mezőgazdasági termelése a békebelinek 40, ipari termelése 70 százaléka. 1919 végére a mezőgazdasági termelésnek a békebeli 110 százalékára kell emelkednie, a legszükségesebb fogyasztási javak fru.4 hanemüek, lábbeliek) termelésének az első évben el kell érnie a békebeli 85 százalékát, a második év végén pedig már 25 százalékkal meg kell haladnia a békebeli teljesítmményt. A leneysl négyéves terrról is gondoskodik, hogy a termelés emelkedésének előnyeit valóban a nép élvezze. A nagybirtok felosztása és az ipar államosítása után a lengyel kormány minden erejét a munkásparaszt összefogás jegyében fejlődő fogyasztási szövetkezetekre összpontosítja. Ezek számát négy osztandó alatt meg akarják duplázni, hogy így eredményesen szállhassanak szembe a spekulánsokkal és a feketepiac veszélyével. Két nép most lát hozzá gazdasági terveinek végrehajtásához. Nehéz munka, sok áldozat áll a csehszlovák és a lengyel dolgozók előtt, de harcukban megacélozza erejüket az előttük álló nagyszerű cél: a szabad, boldog jövő és a Szovjetunió dolgozóinak óriási teljesítménye, akik megmutatták, hogy a nép mire képes, ha a maga jövőjét építi. A Pravda évvégi jelentése szerint a szovjet nép a legnagyobb iparvidékeken a megszabott idő előtt befejezte az idei első évre megállapított munkákat. Jugoszláviában, Bulgáriában* már készülnek a tervek Lázas munka foyik Európa többi fiatal demokráciájában is. Jugoszláviában a nemzetgyűlés most tárgyalta le az egész nagyipar államosításáról szóló törvénytervezetet és közben már készül a nagy ötévest terv, amelynek Tito marsai szavai szerint: Jugoszláviát mezőgazdasági országból ipari országgá kell átalakítania. Bulgáriában is hasonló munka folyik. Romániában a választások után a döntő politikai győzelmet aratott demokrácia hozzálát gazdasági alapjainak megszilárdításához. Az első lépés itt is a nép befolyásának a gazdasági csúcspozíciókban való megerősítése volt. A gazdasági csúcsminisztérium elért: Georgia A csehszlovák két éves és a lengyel négyéves terv A Szovjetunió Iparának (felső áara) és gabonatermelésének tervszerű növekedése millió rubelekben (1 dollár és 5.30 rubel) Társadalombiztosítási költségek millió rubelben A közép- és alsófokú iskolák tanítványainak száma A csehszlovák vagonállomány növekedése <93 290 £ 8. ItíS 493? 1946 »941 A lengyel szövetkezeti mozgalom fejlődése Bodor újével kivárt kedves üzetbarátainak SZERDERIT PARAFAARUGYAR RT ismét gyárt elsőrangú ZIOPARAFABÓL kész cipőformákat, cipőtalpakat, lemezeket minden méretben és formában, tömítéseket műszaki célra. Eladási osztály XIV. Telepes.u. 12/16. Tel: 120—867. SZABAD HÍP térbeirg hansMtiersvár. RákAirwift* 2on árút* harmonikát* gramofont* r áeldó és vivas Rádiói ianl, Hangolás! *n.i IVstot«n 424-590 ■ [UNK] [UNK] HIIIIIW 1IIIIIIII 1111111111 Ilii MNI «IIII I II.....' SZER»A, 1947 TAVT'Afl 1 Daj, a Román Kommunista Párt főtitkára került, az új nemzetgyűlés első feladata pedig a Román Nemzeti Bank államosításáról szóló törvényjavaslat ünnepélyes elfogadása volt. A fiatal magyar demokrácia a hároméves terv kidolgozásával büszkén vállalja az összehasonlítást a többi független kis országgal, amelyek következetes politikai fejlődésükben jóval megelőztek bennünket. Ha azonban a továbbiak folyamán meg akarjuk tartani azt a tekintélyünket, amelyet gazdasági téren a stabilizációval és a hároméves terv alapjainak kidolgozásával elértünk, akkor országunk demokratikus erőinéit gyorsan hozzá kell futniok az MKP által benyújtott terv megvitatásához, véglegesítéséhez és megvalósításához. Lengyelország és Csehszlovákia 1917 januárb-n belekezd a nagy munkába és a ma kezdődő új előterülő első felében Jugoszlávia, Bulgária és Románia elkészül a maga terveivel. Az idő sürget. A magyar dolgozók milliói minél előbb meg akarják kezdeni a tervszerű munkát a szabad, független, népi demokratikus Magyarország felépítésére. Vásárhelyi Miklós A világpatika hívei • Az angol kormány minisztertanácson tárgyalja az északnyugatangliai iparvidék tanácsának javaslatát, amely az utcai és üzleti világítás 50 százalékos csökkentését kéri, mert a szénre az iparvidék gyárainak van szüksége. — Az Izvesztia a németországi angol és amerikai megszállási övezetek gazdasági egységesítésével kapcsolatban megállapítja, hogy ez a lépés megnehezíti az egységes Németország kialakítását ág ellentétben áll a potsdami döntés szellemével. Egy moszkvai Reuter jelentés szerint Montgomery tábornagyot a jövő hét elejére várják a szovjet fővárosba. — A fehéreik imperializmusát el» akarjuk űzni nem csupán Indiából, hanem egész Ázsiából is — mondotta Delhibe na pdnindai egyetemi hallgatók nagygyűlésének titkára. — A baloldali francia sajtó követeli, hogy Franciaország kezdjen új tárgyalásokat a vietnami kormánnyal, a fegyveres összeütközések mielőbbi beszüntetése és becsületes megállapodás érdekében. A Newyork Times délamerikai tudósítója szerint Közép- és Délkelet-Amerikában a kommunista pártok befolyása erősen megnőtt. Szabad választások esetén -é írja — a kommunista pártok igen sok szavazatot kapnának. — A palesztinai angol főparancsnokság hétfőn újabb vesszőzési ítéletet hagyott jóvá. Egy zsidó fatal, embert fognak megvesszőzni röpiratok terjesztése miatt. — A spanyol képviselőház SSK képviselője közül csak 180 volt jelen az illetékek felemelését célzó törvényjavaslat tárgyalásánál. A 180 képviselő közül 68 a javaslat ellen szavazott. Csu En Lai tábornok, a kínai kommunista csapatok parancsnoka kijelentette, hogy Amerika a 3 millió dolláros anyagi támogatással közvetlenül is részt vesz a polgárháborúban Közölte, hogy az amerikai csapatok egy év alatt harminchiomszor támadták meg a peking—mukdeni vasútvonalat. Nyugdíjtilopnak és munkások a Polgári Serfőz önél A reakciós világban, Tószegi vezérigazgató idejében a Kőbányai Polgári Serfőzőnél csak kiváltságos tisztviselők részesülhettek nyugdíjban. A munkások és kistisztviselők munka, erejét a végletekig kizsákmányolta Tószegi és ha már nem tudták dolgozni, az utcára dobta őket. Tószeginek a gyárban nincs többé hatalma. Pénteken Árokszálássy vezérigazgató, Borbándy ü. b. elnök fa az Üzem más vezetői ülést tartottak, melyen elhatározták, hogy a vállalat összes alkalmazottainak, tisztviselőknek és munkásoknak egyaránt nyugdíjlevelet adnak, mely egyenlő nyugdíjjogot biztosít a vállalat minden fizikai és szellemi dolgozójának. üvegem .s .er, lábaüvegnagyraktár, h'múti, ..ossu h- ér 3. Boldog híiévet kíván kedves vevőinek és üzletfeleinek!