Szabad Nép, 1947. május (5. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-23 / 115. szám

PÉNTEK, IS« MÁJUS 2S STA«$AB HIp Baráti légkör a moszkvai magyar­­szovjet kereskedelmi tárgyalásokon A moszkvai tárgyalások baráti légkörben haladnak és előrelátható­lag június elejére befejeződnek. Hónai Sándor elvtárs, kereskede­lem, és szövetkezetügyi miniszter megbeszéléseket folytatott a Mosz­kvában tárgyaló bolgár kereskedel­mi küldöttséggel a két ország közti árucserére vonatkozóan. A jövő héten a Moszkvába érkező finn kereskedelmi küldöttséggel is tárgyalni fog Rónai miniszter, hogy előkészítse a Finnország és Magyar­­ország közti kereskedelmi szerző­dést. A magyar pénzügyi küldöttség Mik­oján miniszternél és Merkulov tábornoknál K­árády Miklós pénzügyminiszter, Vásárhelyi István államtitkár és a Moszkvában tartózkodó magyar pénzügyi küldöttség szerdán bemu­tatkozó látogatást tett Mikoján kül­kereskedelmi miniszternél, a Szov­jetunió miniszterelnökhelyettesénél, majd Merkulov tábornoknál, a tár­gyalások lefolytatására kiküldött, bi­ Stottbág elnökénél. A megbeszélések során kifejeződött az a segítő szán­dék, amellyel a szovjet-magyar vi­szonylatban fennálló gazdasági kér­dések rendezése során eljárni kíván­ják. A bevezető megbeszélések után a magyar küldöttség azonnal meg­kezdte érdemi munkáját é­s tárgya­lásra ült össze a szovjet részről ki­küldött bizottsággal. Szerdán este a moszkvai magyar követségen Szekfü Gyula követ foga­dást adott a kint tárgyaló magyar hivatalos kiküldöttek tiszteletére. A vacsorán részevettek Hónai Sándor de Kvárddy Miklós miniszterek, Vásár­­helyi István államtitkár, valamint a kereskedelmi szerződéssel, pénzügyi tárgyalással és vassas megbeszéléssel kapcsolatban Moszkvában tartózkodó magyar küldöttségek tagjai. A ven­dégek között volt Kodály Zoltán és felesége is. Kodály a jövő héten saját műveiből hangversenyt ad Moszkvában, amelyet a moszkvai zenei élet nagy érdeklődéssel vár. Szele­tő, Gyula követ a vendégek üdvözlése közben­­ kifejtette azt a véleményét, hogy a kiküldöttek lá­togatása nagyban hozzájárul a ne­hézségek eloszlatásához és a mind­­nyájun jó számára­ annyira fontos szovjet-magyar együttműködés meg­­isz­árdításához. Köszönj­ü­k­, hogy férjünket, apánkat, fiunkat, testvérünket, kedvesünket hazahozza... Salgótarján szávossága és az üze­mek dolgozói lamapionos felvonulást rendeztek, amelyen Rákosi és Sztá­lin elv­társak­at üdvözölték a hadi­foglyok hazabocsátása alkalmával. Az üdvözlőtáviratok még mindig ér­keznek az ország minden részéből. Pilismarót, Zalaegerszeg, Ságod, Ka­­rancsalja, a budapesti XlIDSz szer­vezete, Békésszen­tandrás, Sőréd köz­ség lakossága, Lengyeltél, Mátra­­topvák bányatelep, az újpesti MNDSz, Ibrány, Alsógöd lakossága mondott táviratban köszönetét. A mszőcsdi parasztasszonyok ezt írják: „Forró köszönetet mondunk Rákosi­ Mátyás m­iniszterelnökhelyettes úrnak, « ?,o. difoglyol» ügyében tett fáradozá­saiért. Köszönjük, hogy férjünket, apánkat, fiunkat testvérünket, ked­vesünket hazahozza családjaihoz. Éljen Rákosi Mátyás, a hadifoglyok apja­” Köszönő távirátete érkeztek atig a Kü lforgalmi Rt. csepeli rajs­­tárána­k dolgozóitól, a Magánakkal­­mazoltak Szakszervezetétől, a sze­gedi Fűtőház, a Darál­a, a Richter, a Dräsche, a Wolfner, a Kispesti Se­­lyemszsörtgyár, a Meister sz­appan­­gyár dolgozóitól és a mérnök­ök és technikusok ózdi titkári értekezleté­nek részt­vevőitől. T­izenhatmillió forintos építési hitel Aj építőiparban jelentkező munka­nélküliség csökkentésére a Gazda­sági Főtanács az építésügyi minisz­tériummal egyetértésijén 16,350 000 forint póthitelt engedélyezett építé­sekre. Az összeget május, június és július hónapban naasnarja a res, a hitelből Budapest­ 9,125.000 forintot, a vidéki városok 6,222.000 forintot, a községek pedig 883.000 forintot kap­nak. A­ hitelt csakis állami építkezé­sekre fordítják. ÚQ­OP. Gyapjúár-rendelet A kösellátóerü­gyi miniszter gyap­­júár-ren­deletét a hivatalos lap pénz­benti száma közli. Az ármegállapítás a legfeljebb 8% hasláb­ gyapjút tar­ talmazó, kólón«, n­ysztes, zsíros birka­­gyapjúra vonatkozik és finomság, valamint rendement szerint változik. Tájékoztató árait: közepes rende­­menta, jól kezelt minőségben posztó­­gyapjú 9.90—11 forintig, szövet* gyapjú 7.32—9.91 forint, fésülhető szövetgyapjú 10.10—10.60 forint, fé­­sös-gygttjú 9.92—11.33 forint, el gá­lya 9.59 forint, racka 6.60—7.57 Ft, merinóbárány-gyapjú 6.82—9.90, ke­­reszteset- báránygyapjú 6.27, cigá­­lyabárány­gyapjú 5.93, rach­a bá­­ránygyapjú 4.62—5.17 forint, a telit­égiat a fentiektől eltérő árakat álla­pít meg különböző rendement ese­tén. F­olytattavtak­a a ss érra.vdi@fiöls­ ellen Hagyma, liszt, kenyér, hús, tej, papír, bőr, szappan és Ingko* spekuláciokat lepleztek le . Megindultak a vidéki razziák is feketén vásár A GR csütörtökön folytatta soro­­zatos razziáit az árdrágítók ellen Eljárás indult Simeon Stojnov zöld-­Séghegykeresk­edő ellen, aki 65 fil­lérért vásárolta a hagymát c. terme­lőtől és, 1.20-ért adta tovább a Nagy- Vásártelepen Steiner Wrigyea Wen­­gelényi­ utca 55. szám alatti nagyke­reskedő ellen kenyérüzérk­edés,­­ Somló Sándor és Gyöngyösi Gábor ellen lisztüzérkedés miatt indult el­járás Újabb vizsgálat indult a Tiszavidéki Mezőgazdák Szö­vetkezete ellen hentesáru üzér­­­­kedés miatt és a Korona-tej­­csarnok ellen, ismételt fejh­ami­­sítás bűintettében. Dudosics József B-listás alezredes és Bencsik László B-listás százados feketén vágták s. sértőét, amelyet a feketepiacon hoztak forgalomba. A Pálhegyi Ferenc Izabella­ utcai ben­­tesmester ellen pedig húsüzérk­edés miatt indult eljárás őrizetbe vette­­, G. Andrási Jó­­zsef papirnagyk­ereskedőt, aki a köz­ellátási szállításoknál számított ma­gasabb árat, továbbá M­esó Mihály újpesti tinárt, akinél nagymenti,­­ségű be nem jelezsített volt bőrt találtak. A csütörtöki cipőrazsia után őri­­zetbe került Giróra Antal, Borottya­­utcai luxuscipőüzlet-tulajdonos, aki 251 cipőért 500 forintot, férfi cipőért 650 forintot kért. A cipőkereskedő nem vezetett köny­veket, tálcáján nagymennyiségű bőrt tartott elrejtve, csak­ az OTI-nál. Gyóni adót sem fizetett, de Budán, Zuglóban, a Körúton ingatlano­­kat vásárolt, ezenkívül két luxus­autót. Valutát is találtak a tálcáján. Eredményes razziák voltak a ve­gyészeti szakmában is. Vajda László Fáy­ utca 76. szám alatti lakásán 26 láda l­éz­mosószappant és 620 kolló félkészárut találtam­ Vajda feketén gyártotta a szappant, amelyet jórészt a Primsdrog illatszertárnak adott el. Fórum kézmosó néven 100 kilónkint 708 forintért adta tovább a szappant nagykereskedőknek a 370 forintos hatósági ár helyett. Pék István Csengeri­ utca 57. szám alatti vegyiüzem-tulajdonos 2000 kiló jugkövet kilónként 18 forintért árulta 7­0 forint helyet. A közvetítő Spin- m­afta elvezette a vevőket és a jelen­lévő nyomozókat a Magyar Kémia­­iparhoz, Thaly Kálnán­ utca 41. alá, amelynek igazgatói, Kapuvári Sán­dor ás Szabó Sándor hozták forga­lomba a 18 forintos lugköret. • A gyár igazgatói ezenkívül 2600 kiló ammóniát is kínáltak el­adásra, kiutalás nélkül, 6 forin­tos feketeáron és korlátlan mennyiségben mosó­szappant, küónkint 1ó forintért. A gyár az ammóniát Kapsoni Katalin vegyinagykereskedőtől szerezte be. A fontosabb vidéki központokban is megkezdődnek a sorozatos raz­ziák. Csütörtökön este a főváros közélelmezési albizottsága és a gaz­­d­asági rendőrség nyomozótisztjei elindultak a fontosabb vidéki városokba, ahol megkezdik a sorozatos árellen­­őrzéseket, az árdrágító spekulánso­kat Budapestre hordák és itt állít­ják bíróság elé. FS Im­prepapnisták! 24-én, traombaton 1é1 órakor bemutatásra kerül a Centercsatát a Royal apollóban Tömés« cm »ás. ­ Az adócsalás mesterei 33 forint adót fizető bankár és más furcsaságok Tizenhárom bankár közül tizenhárman követtek el adócsalást, tizenhárman könyveltek hamisan,és tizenhárman csináltak más szabály­­talanságot is — a Pénzintézeti Központ revizorainak legutóbbi ellenőréé,­lükön felvett jegyzőkönyve szerint. Családi értékmegőrző A Rotter Zsigmond bankház­a az egyik­­re összesen havi 100 forint adót fizetett, amikor a Bal­ egyetlen üzleten 1600 forintot keresett; a Lee­téti Banknak 32.000 forintot adott heti egy és negyed százalékos­­ ka­matra. Az üzletet nem könyvelte. A vizsgálat során megnézték­ a pénztárt. Kiderült, hogy 12.000 fo­rinttal több pénz van belnte, miint amennyi a pénztárkönyv saerjei le­hetne. — Kérem, ez nem a bank­féime, hazasmi a tulajdonosok családjáé — hangzott erre a földie. Letéti nyilvántartás nélkül őrzött ékszereket találtak ezután a páncél­szekrényben: 900 gram különféle aranya­.­­— Es is a családé és csórt nincs nyilvántartva — Ismét e£iéGt az előbbi kifogást. •— Es ezek az értékpapírok — mu­tatott mögt rá az ellenőr egy nagy köteg részvényre. ■— Hízok is. — Úgy látszik nem is bafi&tota va­gyok — szólt most már dühösen az ellenőr — hanem egy családi érték­­megőrzőben. Mutassa a könyveket. Megmutatta. Túlzás lenne azt állítani, hogy a könyvelés meglepte volna r.a ellenőrt. A kimutatás serint a cég a tőzsde megnyitása óta április 30-ig Sí üz­letet bonyolított le és összesen 1600 forintot keresett. — Más üzletük­­nem volt? — kér­dezie az ellenőr, amikor végignívte a könyveket. —* Nem. — Pedig a Letéti Banknál tartott vizsgálatkor megtudtuk, hogy 32.000 forintot vett maguktól kölcsön. — Jaj, kérem — hebegte elsápad­­va a bankár — ez nem volt­­bank­­üzlet. Ezt a cég egyik tulajdonosa, Kun Mihály a sajátjából folyósította. Ő fizetett utána adót? — Nem. Milliós adócsalások — és ugyanígy volt ez a második, ötödik és tizenharmadik bankban is. Mindenütt hasonló visszaélésekre ta­láltak és mindenütt csak­ ént az egy csalást tudták ténylegesen bizonyí­tani. Azt, amelyre a Letéti Banknál tartott vizsgálat során megszerezték a bizonyítékot. — Ez azt jelenti —­ világosított fel az ellenőr — hogy itt olyan m­il­­liós adócsalások történnek, amelye­ket, att le is leplezünk, nem tudunk bizonyítani. Bebizonyosodott, hogy a könyvelésüknek nem hihetün­k és lát­tuk, hogy azok után az üzletek után, ahol valóban keresnek, egyáltalán nem fizetnek adót. Eredményt mégis hozott a vizsgá­lat. Megmutatta azt, hogy mekkora összegeikkel dolgozók , a spekuiáció is megmutatta, hova kell nyúlnunk a többi között, ha a hároméves terv furanssir­ozására szükséges pénzt meg akarjuk szerezni. Mert és a HWb felsorolt bankárok közül "iwintelyik­ nyugodtan fizet­het vagyondézanát, jövedelem több­­fél­det 63 ménfegylácsit külön-külön bizonyíték arra,­­ avait annyira el szeretnének tagadni — hogy igenis, vannak az országban olyan tőkék, amelyeket az újjáépítés m értékében igénybe lehet venni. Mert íme: Jövedelem és jövedelemadó A Büchler és Társa Banküzlet r. f. csak könyvei szerint öt hónap alatt 1.266.000 forint forgalmat bonyolított le. A Letéti Banknak 70.000 forintot adott, amelyet szintén nem­ könyvelt. A Frigyes Pál bankház könyv sze­rinti forgalma 779.000 forint volt négy hónap alatt. A Letéti Ban­knak azonban­­10.600­­ forintot adott heti másfélszázalék­03 kamatra, s ezen egy hónapban 2700 forintot keresett. Havi adója ennek ellenére 40­7 forint volt. Guttmann Géza bank és tőzsde, bkon lányos hivatalosan 116.000 fo­rint forgalmat bonyolított le decem­ber és április között. A Letéti Bank nem könyvelt üzletin egy hónapban é is 1320 forintot keresett. Adót csak havi 500 forintot fizetett. A felül­­vizsgálat során 900 forint pénztár­­hiányt állapítottak meg és 100.000 forintnyi olyan részvényt találtak, amelyet nem vezettel­ be a letéti­­könyvbe. E­z a legjobb bizonyítéka annak, hogy a bank meg nem fog­ható korcsom­gytercekkel is fogiaik közül. Havas Ferenc értékpapírkereskedő könyveiben 3.850.000 forgalmat mu­tatott le. A Letéti Banknak heti másfélszázaléi­os kamat mellett 32 ezer forintot adott. Egy hónapban csak ezen 1920 forintot keresett, mégis kereseti és jövedelmi adó cs­ínén ö­szesen 33 forintot fizetett. És így tovább és így tovább ... Gáti Róbert Uzsorabírósági rekord: S­zerdán t®it@név$ csütörtökö­n felmentették A drágaság ellen tüntető MÁVAG-­ küldöttséget Eres István elvtárs, t ígt úzságügyminiszter megnyugtatta:­­ „Amíg ér, miniszter vagyok, addig biztosítom, hogy nem, szabadulnak ki spekulánsok.” Csütörtökön az uz­ovnbírósági tár­gyaláson dr. Madaras Gábor tör­vényszéki egyesbíró előtt mégis olyasmi történt, amire fel kell hív­nunk az igazságügymini­ster figyel­mét. Baumgartner Sándor Laudon, utcai textilnagykereskedő került a bíró elé. Néhány nappal ezelőtt a GR nyomozói tettenérték árukapcso­láson. Két tokaji kiskereskedő jelen­tette telefonon a GR-nek, hogy Baumgarten kartont csak Agy­ad el, h­a nehezen eladható, drága női szövetet is vásárolnak. A nagykereskedő üzletzáráa utáni időre hívta el a két kiskereskedőt, hogy a lehúzós redőnyök mögött bonyolíthassa le a meg­ nem­ engedett üzletet A kijelölt időpontban a két nyomozó­ja megjelent és rejtek­helyükről hallgatták végig a nagy­­kereskedő zsaroló­­kikötéseit. Ezelőutén került sor a csütörtöki tárgyalásra. Dr. Madaras bíró fele­lősségre vonta ev . kiskereskedőket, hogy milyen jogcímen tettek feljelen­tést a GR-en, majd megkérdezte Gross Ferenc kiskereskedőtől:­­ „Mondják, magul, egyáltalán norrruí- i­lis emberei­?“ Hasonló hangnemben kérdezte k­i dr. Madaras a másik kis­kereskedőt Borbás Kálmán rendőrnyomozó e£­hadnagy kihallgatása következett. A bíró ráförmedt a nyomozó tisztre: „A gazdasági rendőrség névtelen fel­jelentésekre és távbeszélő hívásokra is csak úgy lefolytatja az eljárást?“­­ — kérdezte szószerit, majd felelősségre vonta a nyomozót, hogy milyen jogcímen tartott házkutatást Baum­garten üzleté­­ben? Hiába hangsúlyozza a nyomozó-­ tiszt, hogy jelentésükhöz mellékelték i­­a árukapcsolást igazoló számlákat , — a bíró úgy találta, hogy felesleges a másik nyomozó tiszt kihallgatása, de felesleges a védő meghallgatása is és azonnal k­ihírdette az ítéletet.­­ Baumgartent bizonyítékok hiányá­ban felmentette. Ezután következett a tárgyalás legmegdöbbentőbb fordulata: az ügyész hamis vád és hamis fcam­zás címen vádat emelt a két kiskereskedő ellen. . . Meg kell jegyeznünk, hogy dr. Madaras bírónak nem.­en vett az eho esete, amikor a feketézők és árdrá­gítók helyett a GR nyomáséit vonja felelősségre, de Baum­garten Sándor textinagykereskedőnakl sem. ez volt az első ügye: a bíró által pártfo­gásba vett textilnagykereskedő régi ismerőse a GR-nek. A GR mindenesetre resterválta a felmentett nagykereskedőt. Liszt érkezik Antwerpenből, búza Amerikából A Nemzetközi Vöröskereszttől ka­pott 360 vagonos lisztszállítmány első 25 vagonos tétele elindult Ant­werpenből és előreláthatóllag­ 10 nap alatt megérkezik Budapestre. A most kapott liszt a legfinomabb minőségű, igen alacsony sikértartalmú, úgyhogy kenyérsütésre nem a legrlkalmasabb. Ezért szó van arról, hogy esetleg zsemlyekészítésre használják fel.. Ugyancsak hír érkezett arról, hogy az Amerikában vásárolt 900 vágón búza hajóba rakása is megkezdődött. Ezt a szállítmányt június végére várják Magyarországra. Jó poloskairtó az ATOM G. G.! Ma behinti ez ágyat, s holnaptól nyug­ta van! A problémát egész nyárra elintézte. Ahol ATOM G. G. van — ott poloska nincs! Brr© mérget veheti — kapható minden szak­­üzletben.

Next