Szabad Nép, 1947. május (5. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-23 / 115. szám
6 írek — Megbeszélést folytattak a köztársasági elnöknél a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Kisgazdapárt megbízottai a hároméves terv kérdéseiről. — KÉTSZÁZMILLIÓ forint volt áprilisi kiskereskedelmi forgalmunk. — Mrs. W. Adams, az UNRRA- falsszió magyarországi főmegbízottja látogatást tett Debrecen, Miskolc, Eger és Salgótarján városokban, ahol felkereste azokat a szociális intézményeket, kórházakat, napközi otthonokat, gyermekbölcsődéket, amelyeket az UNRRA támogat. Az UNRRA május 31.én feloszlatja itteni irodáját és most gyűjti az adatokat, hogy Magyarország további megsegítéséről Washingtonban előterjesztést tehessen. — „MI A DEMOKRÁCIA ?“ csendnel dr. Rudas László elvtárs egyetemi tanár ma 38-án fél 7 órakor a Pázmány Péter Tudományegyetem gyermekklinikájának tantermében (Rókát János-2.) előadást tart. — Hatvanszentélyes hadifogoly- ssíűlő épül Balassagyarmaton. — Ortutay Gyula kultuszminiszter látogatást tett a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének Központjában. A miniszter megígérte, hogy a N£KOSz nyári nevelőtáborának megrendezésében támogatja a szövetséget. — MA DÉLUTÁN 5 órakor a Munkásakadémia Munkásmozgalom tapszályamán, Erzsébet-körút 49. sz. alatt Kovács István elvtárs tart előadást „A magyar munkásmozgalom 11g 20/41-ig" címmel. — A magyar vasutas küldöttség pár nappal ezelőtt utazott el Romániába, hogy felvegye a kapcsolatot a román vasutasok szakszervezetével. A Magyar Vasutas Szakszervezetet ezer román gyermek tízhónapos nyaraltatását vette tervbe, melynek részleteit szintén megbeszélik. — Temes-Torontálmegye magyar ifjúságának meghívására a szegedi MaDiSz-ifjak hatvanfőnyi csoportja Temesvárra utazik. — Megszökött a Gyűjtőfogházból Kappel Ferenc és Szentiványi Antal, akik gyilkosság és gyújtogatás miatt voltak elítélve. Kötélhágcsót készítettek maguknak, a®on szöktek meg. — Nagy közbiztonsági razziát kezdett Budapesten csütörtökön este fél 9-kor dr. Münnich Ferenc főkapitány vezetésével a budapesti főkapitányság. A razzia a hajnali órákig tartott. A bányák ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK erediményeiről beszélnek a Rádióban pénteken ,d. u. 5.10 órakor Zgyerka János elvtárs, a Bányász Szakszervezet főtitkára és Tímár László elvtárs, a MASZ alelnöke. v — Gyilkosságért ült Bognár Istvánná a BaxianossZtrai fegyiatéaet■bc-n, mivel— annak idején — megölte férjét és a hullát feldarabolta. Március 5-én megszökött az életfogytiglani börtönre ítélt Bognáré, most elfogták és visszakisérték a fogházba. A háztulajdonosoknak, házmegbízottaknak, házfelügyelőknek május 25-ig le kell jelenteniük a sérült tetőket a kerületi mérnöki hivatalban. A helyreállítást elmulasztó háztulajdono 90k ellen eljárás indul. _ ÉLELMISZERFELHOTATAL. Május rc-SEt!! 7 órától május 21 inggel 7 óráigg a követéierő fontosabb élelmiszerek érkeznek Nagy-Budapestre: 438 mixtFiteég, 130 q haryma, 30 q éj burgonya, 1362 q bmr- STOTiga, 435 q gyümölcs, 14 q élő állat, 305 m 1 tojus, 133 q baromfi, 390 darab marim, 097 darab sentés. ME3 JELENT A ThwimamBRESEET LEGÚJABB SZÁMA A tartalomból: Jellot Curic, a világhírű atomtudós /vezércikke: Optimisták vagyunk. Zilahy Lajos: Ezt láttam Amerikában Losoraczy Géza? A hároméves terv és a magyar nép jövője Pálóczy Horváth Oszfrigy: Visszatérés az igazi hazába Boldizsár Iván- A szovjet ember mindennapi élete Major Tamás: A Nemzeti Színház új stílusa Világlíbádé. Irodalom, színház, film Technika, tudomány és nagy sportrovat Rajzokkal, képekkel, illusztrációkkal . Tovább ! Ára 1. forint Mit jelent a gyakorlatban az iparjogosítványok megvonása? A Szabad Nép Teddi számában megírtuk, hogy a kereskedelmi minisztérium megvonja azoknak az iparengedélyét, akik bűnös manipulációikkal ademokrácia aláaknázására törekszenek. Az iparjogosítvány megvonása azt jelenti, hogy a feketéző, üzlethelyiségét árukészletével együtt elveszni az árdrágítók üzlethelyiségét a hatóság igénybe, veszi és pályázat útján adja bérbe. Anyagi ás árukészletét az üzleti berendezéssel együtt köteles az új bérlő rendelkezésére bocsátani. Visszaérkezett Budapestre az első MNDS- vándorautó Az MNDSz egészségügyi rándorautóinak második csoportja két héttel ezelőtt indult útnak, hogy segítséget nyújtson a falu betegeinek. A munkát, elsőnek a Vas megyében járt autó végezte el, amely szerdán este vissza is érkezett Budapestre. A betegek sokszor 20—30 kzlométer távolságról is eljöttek hoznőnie, — mondja Sárdy Károlyné, a vándorautó vezetője, — hogy orvosaink kezelését igénybe vegyék. Öszszesen 6173 beteget vizsgáltunk meg a két hét alatt. Fogorvosunk 2407 fogat húzott ki. Azok, akikhez nem volt időnk elmenni, a főispántól követelték, hogy jöjjünk vissza. — A VII. kerületi kiskereskedők 23-án 6 órakor Somogyi Béla út 3/c. szám alatt gyűlést tartanak. Előadó: Vas Zoltán elvtárs. — A süspédek küldöttsége kereste fel csütörtök délelőtt Szobek András elvtárs, közellátási államtitkárt. 251 panaszolták, hogy az ipartestület vezetői kizárták őket a gyógysebvesülésből és maguk közt osztották fel ezt a jól jövedelmező üzletet. Szobek elvtárs megígérte, hogy felülvizsgálja a kérdést és a sérelmeket a kisiparosság érdekeinek megfelelően orvosolja. — AZ SZ KP VII. KERÜLETI ÍRÓI LEKTORATES A 2°-én 7-kor Erzsébet körút 49. I. emeleti nagyteremben klubdélutánt rendez, amelyen a szombathelyi Magyar Pamutipar Rt. dolgozóiból alakult 15 tagú népi együttes is fellép. Belépés díjtalan. — Magyar Elek, régi ismert hírlapíró 72 éves korában elhunyt. Gyászolja két fia: Magyar Bálint, a Nemzeti Színházfőtitkára és Magyar Pál újságíró. Szombaton fél 3 órakor temetik a kerepesi temetőben. — Házasság. Kévés, György’i, 151. "Kévés, Mihály nemzetgyűlési képviselőnek, ősi MTI főszerkesztőjének leánya ésaploryi Kálmán csütörtölktm házasságot kötöttek. Párt híre: „A Központi Ellenőrző Bizottság Becskő József VIII. ker.-i párttagot pártellenes magatartása miatt kizárta a pártból." i Népbíróság Farkas József keretlegényt háromévi börtönre, — Szekeres Gyula volt pénzügyi titkárt, aki elsikkasztotta s munkaszolgálatosok élelmiszerét, két és félévi börtönre, — Bencsik Imrét, akii demokráciaellenes szervezkedést kezdeményezett, másfélévi börtönre, — Harmat László, és Pál Lőrincet, akik önként léptek ijt a német hadseregbe, másfélévi börtönre ítélték. — Tizenötévi fegyházra ítélték László Lauswick volt vezérezredest, aki régztvett a Délvidék megzszállásában és mint hadműveleti csoportfőnök, müncsenben teljesítettek, németek kívánséíreit. .. Halálra ítélték Sós Sándor volt pártszolgálatost, aki résztvett emberek előállításában, megmotozásában és súlyos bántalmazásában, aminek következtében többen meghaltak. A Magyar Komanka Párt VHI. ker. Végrehajtó Bi-Oiís.lga közli, hogy Krakssvics Józsefiig életének 4-4-ik essztendejében 1817 május 19-én tragikus hienséggel elhunyt. Temreképe 1947. május 14-én 1 órakor az óbudai temetőben. Nyugodjél a békében! ARDITA négyajtós személyatépkocsi fasmalt is s Steatrans eladó Sidescódén délelőtt 80 k-ig, trónsef-körút S HKR téri osztály. SZABAD HÍD PÉNTEK, 154?7.MÁJUS SS GZsínkávah mj* és mozik Loma: uora Openthé*. Parasszbcesület: Hajózzék (E. 18., 7). — vigopera: sincs előadás. — Nemzeti: Vízscereszt (P. 9., 1). — N'emrcté Kamant: a kamiéliák hölgy (7). — Víg: A nöl összeesküvése (7). — Belvrtrosi: Pygmalion (7). — Madách: TKBLinckeringő (7). — Mitvésa: Vidász kísértet (8). -Pesti: Vera ér, családja (7). — Magyar: A tisztenségtudó utcalány; Androklesz és az oroszlán (7). — Fővár...Já Operett: Rigó Jancsi (7). — Medgyaszay: Ígéret hölgye (7). — Pódlam: Pesti fűrész — Kamara Varieté: Parodisták parádéja — Józsefvárosi: A bukaresti Ilfiaisch Színház vendégjátéka (fél 8). .— Vidám Operett. Nincs előadás. — fővárosi Nagy cirjinsz:llegnyitó műsor (fél 4, 7). —D— ADT: Emlékek Szerenádja, i. e. 8. vas. és ilnn. 2-kor is. -J~ ALFA. Köbányi: Az ezerarcú hős, té! S fél 8. szomb., vas. és ilnn. 4. 6. 8. — ASTORIA, Kőbánya: Két bűvészinas. 8. 7. vas. és Uim fél 4 fél fi, fél 8. — ATRIUM. (Tel.: 467—131); örök visszatérés, fél 4 fil 6. fél 8. számi. vas. és finn. fél 10-kor is. — BETHLEN: Qtítii. 145, 147. 49. vas. és tan. 148. — BUDAI VTGAPÓ: Bocsánat, hogy élünk, 4. fi, ft — BÓDOGRA?: Szingapúri táncosnő, fél 4 fél 6. fél 8, vérs. és imn. fél 2-kor ie. — CITY: Szegr'dó f'Hunyal., fái 4. fil 6, fél 8 ftromb . vas. és ünn. fél 2-kor is. - COR-SO: Csak neked dalolok, fél 4, fái fi fél 8, ftromb., fél 2. vas. és ürnn. 11, fél 4, fél fi, fél 8. — DECSI: Csak neked dalolok, 4, 6. 8. szem., vas. és ünn. 2-kor is. — DÓZSA: Sereffi szél arca. fi, 3 ssnmb., Vas. és ünn. 4-kor is. — SVA: Rio Rita, fél fi. fél 8, vas és ünn. fél 4-kor is. FLÓRIÁN: Tom Tiner: I Préri réme II. Sságuldé lovas, fél 6 férfi, szofcso., vas. és ünn fél 4.1 kor is. — IZOMÉROS: Guadalcanal. 5. 7. vas. és imnn. 8, 6. 7. — HUNNIA : Madách. 4, 6. 8. vas. és ünn. VI év 2-3 kor is — IPOLY. ITeS.: 301—Öú?: Madách. fél 4. fél 6. fél 8, Storm.., vas. hz finn. fél 10-kor ia — JÓZSEF ATTILASzingapúri táncosnő. 4 fi, 8, vas. és (Ina 2-kor is. _ KAMARA.: Rhapsody Kr* Blue. 8. fél 6. 8 cm 10 perc. — KÖRÚTI HÍRADÓ. Tenensee völgye. A tervgazdálkodás dialogua Magyar, francia, orosz és amerikai híradó. Folytatólagos előadás reggel 8-től este 10.ig. month . vas. és finn. este T1-ig — KOSSUTH. (Telefon: 126--217). 22-én: varzan Newryorkban, fél 4. fél 1i, fél 8. 33-tól: ördög az emberien, R. fél fi 's vas.' f* han 11-kor is. — MARX: Lady' Kamii. .»”› KIS! fél'8- - OMNI A. (Telefon: 189—603): Máltai ház. 4. 6. 8. szomb., vas. és tan. fél 4, fél fi, fél 8, fél 10 — OTTHON: Rejtélyes asszony, fél 4, .fél S, fél 8. — PALACE: Öt lépés Kairó felé 11, 18.,7. 9. PARTIZÁN: Csillagok parádéja. féli. félő. fél S. - PATRIA: Oslri, 4 '6 8. (somi., vas. ér ünn. g^kor is._PHÖNIX: Hatosfogat. Vadon fia. 11.,18. 1 5. 7. _ ROYAL APOLLÓ (Tel.: 238—696)1. A félkenyelmű, 4. fi, S. szomo., vas. én ünn.. fé! 4. fél 0, fé! 8. fél Ifj. — ROXY (Telefon: 205—419): Szingapúri táncosnő, 2, 4, II. 8, vas. és ünn. 12, fél 2, fél 4, fél fi, fél 8. — SAVOY (Tel.: 138—125): A francia lány, fél 4, fél fi, fél 8, szarm., vas és ünn fél 6-kor is. — SCALA (Tit. ■ 130—166)): Máltái ház, 4, fi, 8, szomb., vas. és ünn. fél 4, fél fi, fél 8, fél 10. — SZABADSÁG (Tel.: 250—105): Alomé., fél 4, fél fi, fés, szemb., vasár- és ünnepnap fél Ifi-kor is _ TINÓDI: Galéra. 1& 4. fél 6. fél 8. — TURAn: Alama- 2, 4, 6, S. mindennap délelőtt folytatólagos egyórás előadások IG-rfl 2-ig. V. Az orosz hadjárat. — TATRA: Uj rokon, fél 4, fél 6, fél S, vas. és ünn. 2, 4. fi, 8-kor. — ÚJLAKI: Vadon törvénye, fél 6, fél 8.. szomb., vas. és ünn. fél 4-kor fé. — URÁNIA: Centercsatár, 4. fi, 8. — VÁROSI : Párisi divat (fr.) és Nagy élő divatrevü.4, V.fi, fé! 8. — ZUGLÓ:: Operaház fantomja, fél 6, fé! 8, vas. és íirm fé! 4-kor is. — SZABADSÁG, Újpest (Telefon: 292—167): Valakit megöltek, 6, 6, vas . ünn. 4-kor ia. — TÜNDÉR, Újpest (Tel.: 292—ISS): Elvesztett boldogság, fél 6. fél 8. vas. és ünn. fél 4-kor ia. — BÉKE, Rákospalota: Arat a vihar, fál 6. fél 8. vas. és ünn. fél 4-kor is. — TAVASS, Rákospalota: Boszorkányt vettem feleségül, 3, 8, vas. én ünn. 4-kor is. — SZÉCHENYI, Pestújhely: Kétágyas hálószoba, fél 3. rél 8, vas és ünn. fél 4-kor is. — ROYAL, Kispest (Tel.: 188—789): Casablanca. 6, 8, vasárnap és ünnepnap 4 órakor is. — FLÓRA, Kispest: Zöld kakoda. 6, 8, vasárnap és ünnepnap 4 órakor is. — UNIÓ. Pestszentlőrinc: Szerelmi házasság, fél 6. fél 8, váz. és ünn fél 4-kor is. — FÓRUM. Pestazontörnc: Eladó kísértet, fél fi. fél & vas. és ünn fél 4-kor is. — KOSSUTH, Pestszenterzsébet (Tel.: 144—478): Riói éjszaka, 6, 8, vp.s és finn. 4-kor is. — TÁTRA, Pestszenterzsébet: Tom Tyler: I. Préri réme. II Száguldó lolyis, fél fi, fél 8, vas. és ünn. fél 4-kor is. — TÁNCSICS, Csepel: Hová !**t, drága völgyünk, S, 8, vasár- és ünnepnap 4-kor ia. iruháért, »monyé gén megzrtaKa**obb árat fizpt FALTJD1 S'íovei^ceu a T. 421 789. Hívásra jön «ö Késs!*önél olcsd É komb nált 1830 rekamié . • K»o I« T.1 háló . . 1450 m konyha . ^ E fotplájrvat tritil IR08ABUT08 s csvstaWtltem. % Kálvária-utcs -V Uj rendszerű villasnoo I« fűtő melesTizsxol gá faló berendezést készítünk, zserelve 1100—1500 Ft. Fa- és cséntöaselést* fürdozsonat hengerkályh álcát villanyra átszerelünk. Kb 400—550 Ft. teremi, fodrászati és konyhai célra is alkalmas. Szab., bej. FELDMANN GYÖRGY vilámosági vállalata, V. Pozsonyi-út 20. Telefoni 401—804. timr'fffsga&KB&i t Penssszőnyeg vétel. clftóLj UNGAR. Kiró,-ute, Mía Rót ó«il-tt 43. Per e»ccek-*e'e 3 udva^ részen 1—2 szobás 3dwifortes és 1 .«robá^ £ra' zc*nok ápü’nök ne*/. 1-i be-. kÖVÖZé^sel. U'Cr »\SF.ztm nem beköltösb fűo ?, é' 4 Ss'-Oihi haivn öröVf-n-kádok és örÖPfiraletek egészen olcsón lesni"+ók W&rfbfi r« épül«' ill. 4s rv. pmeletén b?re.Ti’d,é?e,t,t R2é3Sor3!a»2 p robák kankai.Vi: 15 évre bérbe «»«©♦on? GcfíiSö feledek, vírják v&V&Ta'okiiaSc és magránosolnak nagy választékban. Bővebbet: @ábor. Mükacs mérnök, V., Saalaya. 5/a. 1. 1. Telefon : 126 ©23 igastor V©sseäi tsá ló! • kombinált űriszobát, príma kárpitos árut. Mandel Jakborendese, Rollechillero. Telefon: 226—921 Hívásra jövök 1307 ^ssfcaza» i ! Hoath be férfi ruháiét szövetét, fehérneműjét, szőnyegét, télikiabálót. szmobürgjAt. üzletem rá- Sz.ére megvesom Hívásra jövök. VIII., Nép- Színház-utca 20. Telefon* 137—625. 1842 Mítstoppolás* olcsón vállalok. Várnainé Népszínház-u. 29. TI. 5 Keregek megvételre 'kisebb családéi'háza* Anszvalföld vac*van elóban. Teréz-körút 31 Kázmetfbízot 5591 | iSdlés-véte» § Eladó tafcatoamiSMy. vagy részenként: osz.lo- Cos fúrógép boBeszlS- felszerelés. «atunfieti’én fejlesnlö IX., LiHomutca kettő. fast, kilenc. BUND« S, IRHÁK előnye.*; feHé*p'ekke| SZEMESE S'óücsti 51 Q S Erzsébet-körút ) i^asssiSik entslefess SZABAD NfcP A MacryaT Kcprinants?» Párt központi! lapja. Pöszerkesztö: RÉVAI JöZSE? O'elelös 8B»rkesstös HORVATH MARTON. P*eielőt? ferí&iSóe ELEK LAS21-A 8*erkesnösés es cincsé* hivatalt Budapwst. Vill. Tönsef-körÚL 6. Telefon 136--1170 é* 138—AS2 Hirdetési oszt.: 185-725 Az sí ietű közlemények fieetett hirdetésiek. VASZÖ? SíeiTű.i1Y1 Pettán utánvóttei is Gutmannsmn I etAKóczi. úr is Fi yomi ?ot a . i5Sl K'RA “ Lapvál a) 6 tok kft r forsr&* gépein iTe-te 1 és a yom da veaufA» NHDEOSKY LÁSZLÓ. Vulkán teh»*rs un!?kat Ismét javít JÓKAI UTCA EGY. Telefon: 121—503 HÍF«i®3S«r • Szabad Nép -dal e Sporthíradó ímmk&t f Mkmml B .á®pz$h ítkiztte a Métáéi límlmm A szémán délután lejátszott két bajnoki mérkőzés után ismét hosaszabb szünet lesz a labdarúgóbajnokságban. A magyar labdarúgás valamennyi vezető csapata nemzetközi műsort bonyolít le pünkösd két napján, június 1-én pedig valószínűleg Budapest—Belgrád válogatott mérkőzés, lesz Budapesten. A pünkösdi ünnepek egyik külföldi vendége, a belgrádi Partizán együttese már csütörtökön délben Budapestre érkezett, hogy a vasárnapi mérkőzésre az Újpest ellen pihenten álljon ki. A Partizán Újpesten két mérkőzést játszik a lila-fehérek ellen. A hétfői találkozón az újpesti együttesben Gadoviich Tibor elvtárs szövetségi kapitány több olyan játékost is kipróbál, aki szóba jöhet a jugoszlávok elleni válogatott összeállításánál. Az Újpest-Partizán találkozó műsorát egyébként kiegészíti az UTE nagyszabású nemzetközi atlétikai versenye, amelynek külföldi résztvevői, 8 jugoszláv atléta a Partizánnal együtt' ,már szintén megérkezett Budapestre. Pünkösd hétfőn az üdős úton a Ferencváros a Bratislava ellen mérkőzik. A pozsonyi együttes vasárnap trélben érkezik Budapestre. A Vasas csapata vizumnekeségek miatt pénteken délután utazik fel külföldi túrájára, amelynek során Luxemburgban, Belgiumban és Franciaországban játszik nemzetközi klubmérkőzésekket. A Kispest együttese csütörtökön Utazott a 21 francia, luxemburgi túrájára. Az MTK pünkösd két napján Bécsben vendégszerepel, ahol az osztrák WSO-n és Rapidon kívül a csehszlovák Kladno is résztvesz a nemzetközitornán. Vasárnap a kékfehérek a WSC-vel, hétfőn a Rapiddal játszanak. A Szolnok csehszlovákiai portyára megy: hétfőn Pozsonyban, csütörtökön Érzsekújvárott, vasárnap Kassán mérkőzik. Budapest férfipáros teniszbajnoka: Cuceili—Del Bello Péaate&ea Asbóth — Del Bello dßntö Csütörtöktön délután a férfi párosban a döntő mérkőzés került sorra Budapest esévi teniszbajnokságában. A BIlAG Mező utcai sporttelepén közel kétezer néző előtt játszott a magyar Asbóth—Addai-pár az olasz Cucelli—Del Bello ellen. A mérkőzés az olasz páros győzelmével végződött. Az egyes játszatok eredménye: 8:6, 4:6, 6:2, 6:2. Az olaszok győzelmük'dt anatore köszönhetik, hogy a hálónál lényeges«» jobbaknak bizonyultak anagysrokrái. A férfi egyels’ elődöntőben két Tnéfázést játszottak: Asbóth—Tanasescu 6:1, 6:1, 5:7, 7:5; Del Bello—Ouvell 6:2, 6:4, 6:3. Női egyes: Bassiné—Jusits 7:5, 6:2; Karracezi—Leenáesoé 6:0, 6:2; Paksiné—Katonáné 6:1, 6:1; Pi*terdy—Poll'airié 7:5, 6:2. Női párosban: Harajjiné, Paiksiné—Pákainé, Váisseginé 6:1, 6, B&pdL. ■ Jusits—Cwedrestié, Dbkeseh&b&c' 6:3, 7:5'; K&mnóczi, Peterdi—Chrisztián, Katonáné 6:2, 6:4. Ma délután a követiken bő mérkísezésekre szerül sor: fől 4-3 sör a Kői elthásöntőbér. Bolleschallné—Xéni&Citi, Bossiné—Peterdi, fél 5-kor Asbóth—Del Bello tértjegyes vörtő. 142 64 kor Cscridenné, Rajkiné ■—Paksrhir*, Hidaalné cs. Kormocsi, Peterdi —Bárd, Jasus &X páros elődöntő. A márkőzéseket a BIuAC Mező utcai pályáján rendelik. szágos birkózóverseny a felszabadulás,verelékserlegért. Budapesten az Előre és a Vasas, vidéken a kaposvári MTE, DVSC és HVSC nyolcas csapatai kerültek á őöntŐb£. A döntő mérkőzéseket szombaton délután 3-kor rendezik meg e Sportcsarnok nagytermében. A díjak megtekinthetők a Szabad Nép József körút 5. szám alatti kiadóhivatalának kirakatában. # MajjráfeSoéS • o* 0 A MAGYAR SPORT BARÁTOK KASZINÓJA május 21-én öt órakor tartja alakuló közíjijülcöt a BTC Klotiljcukai fieír//kefirben, O Ssoanlettum délután magyrar-jagosai tornászwiadslt rendeznek a Sportcsarnokban. A jugoszláv tornászok csütörtökön megérkeztek Budapestre. 0 A BALKÁN-JÁTÉKOK ökölvívó küzdelmeinek során a magyarok közül csak Fogné Brassu győzött, Gulya és Takács vereséget szenvedett. 0 ÖT MAGYAR ATLÉTA kapott megghívást, a bécsi WAF nemzetközi atlétikai versenyére. Garai, Szilágyi, Solymosi, Ceányi és Klica, péntaken utaznak. () A BANKV IVÓK részére kiírt fetezaberdűtösi emlékversenyt pénteken 4-kor rendezik a Hold utcai pénztárteremben. () CSÜTÖRTÖSKÖN utazott Belgrádba a női tornas kiválogatott Sárkányné, Sándorné, Fehér, Wechingfer és Tóth Magda összeállításban. Budapesten szombaton délután 5-kor a Sportcsarnokban rendeziti meg a férfi válogatottak közötti versenyt. A NAGYKŐRÖSI MUNKÁS SPORT* EGYESÜLET 25-én 11 órakor zászlósférti filézi ünnepséget rendez Nagykörösön. Bélárén 5-kor az NMSE a munkásválogatattal mérkőzik . KSs^eHem s „felftsalsednláfi emblíderlesé^i^ Május elején kezdődött meg B2 egész országban & Vasas Sport Club által kiírt or , Színházba, moziba mehet a Dolgozók villamos Hetijegyével. A 6'4 sorszám S3.869 számú, 046 ,f 75.704 „ Bolgozók Ietije(jryészek tulajdonosai k££, két jegyet kapnak a VÍG OPERA “Dim Pausgmle“ szombat este 7 órakor kezdődő előadására. A 644 sorszám 7S0S87 ssfimd, 6^0 ' 93.938 „ 030 „ 28.405 „ A jegyeket mindennap 8—4 óra között (Josef-körút 5., in. em.) átvenni, d. u.' Sónál. A élő sorszám 23.836 elásná 010 „ 12.149 „ 045 85.752 „ 01» ,, 65.804 „ 004 „ 18.317 „ Dolgozók hetijegyének tulajdonosfi? ízei két Jeszvet kapnak & ,.SCALA FILM SZIA HÁZ" bármely péntek?»ti .»Máltai hda cíntű előhadává»3. lehet a Szabad Nép propaganda osztálya] 4—6 ária között József-karús 3. ez. porté