Szabad Nép, 1947. július (5. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-31 / 172. szám

*2 M­ost em én­... A sarki gyümölcsös standok már rég nem láttak gyümölcsöt. Néhány hete már csak kukoricát, sülttököt árultak itt, d­e a legutolsó napokban ez is eltűnt. Csak tökmag kínálta magát árvultan és a „gyümölcsös“ megszámlálhatatlanul gyűrte zsebre a papírjegyeket, amelyeket már csak színe után ismeri meg. A számok iramát nem bírta követni. Az üzletek többsége lehúzta redőnyét. Solxin ki­írták: betegség, halálesett miatt Zárva. Mintha járvány dü­höngene. De mások már ezt sem tartották érde­mesnek. Tudták: amíg nincs jó pénz, addig semmi törvény nem kényszerít­heti őket arra, hogy áruljanak a biztos veszteségre.­ ­ Július 27-én adták ki az utolsó appenefe-jelentést: az adópengő 7000.000.goo B. pengő. Vagy ha tet­szik: 7.000.000.000.000.000.000 pengő. Aznap­ százezres tömeg gyűlt össze a Millenáris-pályán hogy i meghall­­gassa a munkáspártok vezetőit. Rá­kosi ezt mondta: ,,Amikor három hónappal ezelőtt felvetettük a szaná­lás gondolatát, a legtöbben csak ro­­máskodtak, annyira kilátástalannak látszott a dolog. Ma már nyugodtan elmondhatjuk: a jó forint előcsatá­­rosságaiban kétségtelenül győzünk. Mához egy lvétre,­a munkabéreket már jó forintban fizetik. Ebből a tu­datból i i­j erőt meríthetünk a további harchoz." A­z Egy-seét nap és az üzletek ismét felhúzták redőnyeiket, a gyümölcsös ismét visszatért a gyü­mölcsárusítás­­hoz, a hentes nem­ árult többé mar­harépát, a cukrász is abbahagyta az­ aranybeváltást. A július 16-i lapok­­nál rekord felhozatalt jelentenek: ISO vágón élelem érkezett. A , Sza­bad Nép'“ a következőket írja: „A szom­baton még 60 milliárd adópe­ngőér­t árusított cipőket ma­guk­ 80 mil­­liárdért adják és a körút egyes üz­leteiben láttunk bőrf­elsőre szil, bőr­talpú cipőt 17 milliárdért is, amely összegért szombaton még csak fa­­talpú szandálokat árusítottak”. A kirakatok megteltek, a forintért minden dolgozó vásárolhat, de már megindul a küzdelem a drágaság első hulláma ellen. A kommunisták kiverekedik, hogy az eredeti 1 fo­­ri­ntos javaslattal szemben a villa­mos átszálló jegyeket 90 fillér­ben ál­lapítják meg. Azóta most csökken­­tik másodszor a­z átszállójegy árát. A Szabad Nép arról ír, hogy a fő­város közélelmezési bizottsága meg­­okolatlanul emelte a zöldfélék árát. Az üzemekben, kerületekben forint, védő bizottságok alakulnak. Ahogy Rákosi elvtárs mondta: a demokrá­cia nagy csatát nyert a stabilizáció­­val, de kemény küzdelmek, megpró­­báltatások következnek még. A­­gége!! Ganz-fisségyárban felütik b­e a n­áraiflétiss len? visgr kezdését Az Országos Tervhivatal javasla­tára a hároméves terv megkezdését, a Ganz-haj­ógyárban ünnepélyes kül­sőségek között jelentik be. Ekkor teszik meg a három hete leégett hajóépítő műhely újjáépítésének első csapavágását is. Az ünnepségen fel­­szólalnak: Dinnyés Lajos miniszter­elnök, Gerő Ernő és Bán Antal mi­niszterek, Vajda Imre az Országos Tervhivatal elnöke és Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára. Szimbolikus a jelentősége annak, hogy a hároméves terv kezdetét ab­ban az üzemben jelentik be, amelyet a reakciós gyújtogató kezek meg akartak semmisíteni a Gömöri-féle Terrasz-étterem­­ben mindennap játszik egy cigányzenekar­ba a féle jazz-zenekar. Az étterem gyönyörűen beren­dezve, ízletes konyha, mérsékelt árak, 2 tánchelyiság A Terr­a­sz - éttér­em nyitva hét­­köznap d. u 3 órától, szomba­ton déli 1 órától, vasárnap d. e. 13 11 órától éjfélig. » »»»» Haraszti Sásaim. Az értelmiség és a ^ éves lm Újvári Imre: Szavalás a középosztály ^rHmércál WaJil3.ee: Ezt Sáliam réten Riport a gyujtogatók ausztriai kiképző táboráról. Világhíradó. Rajzokkal, képekkel a — .... J&BrJHi legújabb száma Ara: 1 forint S2a®n© nép WttlISmift-WSF-WjBOTrelS^^ CSÜTÖRTÖK, 1957 JÚLIUS 31 Indiai és Ausztrália az UNO slé viszi m­indonéz ügyet Elfogultan bírálták nálunk a magyar eseményeket- írja az Economist Hollandia amerikai kölcsönt kap Amerikai hírek arról számolnak be, hogy a több, mint hatmillió­­mun­kást tömörítő CIO két nagy szak­­szervezete a kikötő­munkások és a tengerészek, Wallace elnöki jelölését támogatják, mert­­Truman hátat for­­dított Roosevelt tanainak és a kül­politikát a déli államok reakciós köz­társasági meg demokrata,párti embe­­rein­ek engedte át, ugyanakkor lehe­tővé tette, hogy a belpolitikát a „no" nopoltőkések irányítsák“. Egyéb sajtó és távirati jelentések is arra mutatnak, hogy Amerikába,­ a kongresszus elnapolása után, gőz­erővel megindult az agitáció a jövő évi elnökválasztásra. A többségi, de egyelőre még ellenzékben levő Köz­­társasági Pártban még a párton be­lül folyik a harc: ki legyen a hiva­talos elnökjelölt? Három esélyes név szerepel: Dewey, Vandenberg Ta­ft. Vandenberg a Truman külpolitika lelkes támogatója, Taft, a munkás­­ellenes törvények szellemi atyja és a párton belül a newyorki fők­or­­­mányzó, Dewey jelöltségét helyezi előtérbe, aki a külpolitikában inkább az elszigetelődés híve, belpolitikaila­g pedig nem kötötte le Irigát a rend­kívül népszerűtlen „rabszolgatörvé­­nyek” mellett. Viszont Deloey is érzi, hogy a győzelem elnyeréséhez feltét­lenül szükség volna a szakszervize­­etek egy részének és általában a bal­oldali tömegeknek támogatására. Ezért szerette volna, jelölőlistáján elnökhelyettesnek a Köztársasági Párt baloldali szárnyához számító Harold Staspent megnyerni. Slass­.i­ viszont kijelentette az „Associated Press” tudósítójának hogy nem vál­lal Dewey mellett jelöltséget.­­ A Demokrata Párt elnökjelölte Trudvan aki ugyanolyan meggondo­lásokból, mint De­wey, szeretné el­nökhelyettesnek a s­ységes Roose­velt-irányzatáruak ismert Douglas legfelsőbb törvényszéki tagot meg­nyerni. ha Wallacernak nem sikerül­­reaenyőznis a Demokrata Párttal, amelynek egyelőre még tagja, akkor Néppárt címen vezetne listát, ame­lyen a második jelölt ka G­uardia polgármester, a harmadik pedig Pepper szenátor lenne. Net&Yorkbam­ is rossz tu Ittassze A tornyosuló gazdasági nehézségek hétfőn pánikot és óriási áresést idéz­tek elő a londoni tőzsdén. Ennek az úgynevezett „fekete hétfőnek“ ked­den erős kihatása vott a newyorki­ tőzsdére is. Az általános gazdasági bizonytalanság miatt mind az állami értékek, mind az ipari részvények árfolyama erősen suhant, akarják tenni a holland haderők szá­mára, hogy könnyű győzelmet aras­son. Az elmúlt n­apok­­ jelentései alapján mind nyilvánvalóbbá válik, hogy az indonézekkel rokonszenvező sajtóhangok és nyilatkozatok ellenére az angolszász hatalmak támogatják a holland támadást. Az egyik rot­­terdami lap szerint az amerikai és angol kormányt előre tájékoztatták a hadműveleteit előkészületeiről. Az­­ indonéz hadsereg főparancs­nokságának hivatalos közleménye jelenti, hogy a Sumatra déli részén levő nagy olajmezőt, amely az ame­rikai Standard Oil Compagnie, tulaj­dona, a hollandok gyújtották fel és most az Indonézekre akarják hárí­tani a felelősséget, így akarják ma­guk felé hangolni az amerikai köz­­véleményt. A közlemény szerint az ügy feltűnően emlékeztet a Reisert­­tag felgyújtására. A holland szakszervezetek azzal a kéréssel­­fordultak a kormányhoz, hogy az indonéziai ellenségeskedése­ket azonnal szüntessék be. Az ausztráliai és az indai kor­mány a brit kormány rágszólása ellenére elhatározta, hogy a holland támadás ügyét az Egyesült Nemze­tek Szervezetének Biztonsági Taná­csa elé terjeszti. McCloy, az amerikai Világbank elnöke bejelentette, hogy rövidesen kölcsönt folyósítanak Hollandiának. Amerikai körökben általában az a vélemény alakult ki, hogy a kölcsön folyósításánál n­emcsak gazdasági, hanem politikai szempontokat is figyelembe vesznek. Az Irgun hab­ilim is élt két nmező­­kémet Jeruzsálem! jelentés szerint az Irgun.S2erv3z©t rögtönítélő­­ bírósága „ítélkezett” két brit őrmester felett, akiket hosszabb ideje túszul tartot­­tak. A ..bíróság” megállapította ró­­luk, hogy civilbe öltözött fegyveres brit köm­ek voltak és halálra ítélte őket. Az ítéletet végrehajtották, de az Irgaa közleménye szerint ez, nem megtorlás a kedden felakasztott há­rom­­zsidó haláláért, azt a hármas kivégzést még „közvetlen akcióval alaposan megtorolják­.“ Dimitrov. Zég­rábban A Jugoszláviában tartókodó bolgár kormányküldöttség Zágrábba érke­zett, ahol Dimitrov Bakurics horvát népköz­társasági miniszterelnök Üd­vözlésére válaszolva rövid visszapil­lantást vetett az elmúlt rendszerek szerepére Jugoszláviában és Bulgá­riában, majd hangoztatta, hogy a fasiszta megszállók elleni harcban megedződött barátságot továbbra is meg kell szilárdítani, hogy helyre­állíthassák a tartós békét a nagy és kis nemzetek között. Ass Economist Magyarorsz­gról A nagytekintélyű angol hetilap, az „Economist" közölte Basil Davidson, híres angol közíró nyílt levelét. Davidson élesen bírálja az angol kormány kelet- és középeurópai politikáját, majd megállapítja," hogy a magyarországi eseményeket el­fogult kommentárok ködébe burkol­ták. Hangoztatja­, hogy mindenki, alá ismerte a háború előtti Magyar­országot, jól tudja, hogy őszintén haladó kormányzat csak úgy tud­­­n Magyarországon meg­tr­a­osu­lni, ha eltakarítják az út­ból a horthysta uralkodó klikket és közigazgatást. Horthy követői fasiszták voltak már Mussolini uralomrajutása előtt. Meg­állapítja, hogy Budapest régi szabad­sága és szabadossága porhintés volt a világ szemébe, a parasztok nyo­morát és a munkásosztály elnyo­mását­ takarta. Davidson szerint a demokratikus pártok jogosan féltek attól, hogy idegen beavatkozással ugyanaz az erőszakos reakció kaphat lábra, amely alig negyedszázaddal ezelőtt bevezette Magyarországra Horthyt és a fehér terrort. Zavarta őket a nyugateurópai politikusok magatartása is, amelyet olyan sze­mélyek, mint a Gömbös-párti Sulyok Dezső, kiaknáztak. A rokonvers­eny a­­ indonézeké­­a do­l­lárokat Inolítindia kapja A Chicago Sun című amerikai lap jelentése szerint Nagybritannia és az Egyesült Államok különböző mesterkedésekhez folyamodnak, hogy­ a kis nemzetek az indonéz kérdést ne terjeszthessék az Egyesült Nem­zetek Szervezete elé. A lap tudósí­tója szerint az időhúzással lehetővé EREDJE O N­ M N­E LINDA DA&MELL RIX HARRISON Az európai asszony és az exotikus Uralkodó izgalmas párharca Sziám­ titokzatos földjén P­ork Century Fox—Mopox-film.• Mata premier Criss Bécsi Éjfélkort érkesí­t a közös j­ugoszláv-bolgár nyilatkozat A Magyar Távirati Iroda belgrádi tudósí­tójának jól tájékozott helyről szerzett értesülése szerint a jugo­­szláv,bolgár megbeszélések előrelát­hatólag a hét végéig tartanak. Be­­fejezésükkor nem kerül sor szerződés vagy paktum aláírására, hanem csak közös nyilatkozatot adnak ki. Befejezték Sántha Dezső a rndőrségi kihallgatását •Stutáriális bíróság elé kerül — Letartóztatták orgazdáját, Taub Sándor belvárosi kereskedőt — internálták a gengszter barátnőjét Szerdán délben a rendőrség Ma­gyari-csoportja befejezte Sántha De­zsőnek, a rendőrgyákosnak a kihall­­gatását, Sántha vallomása során mintegy 200 betörést ismert be. A lopott holmi jórészét a bel­ő­városi Taub Sándor cégnél ér­tékesítette, a kereskedőt őrizetbe vették. Kide­rült az is, hogy Sántha Dezső csak az infláció idején szerzett zsákmány eladásából 17 kiló aranyat szerzett. A betöréseket főként szombat dél­után és vasárnap délelőtt végezte, a legtöbb helyen vagy apró ablakokon mászott be, vagy vállával feszítette be az ajtót.­­ Mielőtt Sántha Dezsőt, arra kérték volna az ügyészségre, a­honnan sta­­táriába bíróság elé kerül, drámai je­lenet játszódott le a detektív­ Szobában. Két nyomozó kíséretében belé­pett a szobába Sántha áldozatá­nak, Krammer főhadnagynak az özvegye. A két kisgyerekével özvegyen ma­­radt asszony szemlátomást nagy lelkitusával küzd, amikor meglátja férje gyilkosát, azután elfojtott si­­kogó hangon, egész testében resz­ketve csak annyit mond, alig hall­­hatóan: „Te gyilkos! Férjem gyil­kosa !“ A kötelességfelje­ítés áldozatának, Krammer Pál rendőrnyomozó főhad­nagynak a temetése július i­­­én 1 órakor lesz a Tudományos Akadé­mia, előtt lévő Roosevalt-térről. Sániha másik áldozatának, Pozso­nyi rendőrnyomozónak az állapota örvendetesen javul. * ' v A rendőrgyilkos ügyének legújabb fejleménye, hogy barátnőjét a Fran­­tázs-bár ,,csillagát“, Németh Marisát Internálás! ja­vaslattal a toloncügyosztálynak küldték át, Németh Maricáról ugyanis kiderült, hogy főként olyan egyénekkel kötött barátságot, akik az­ egy-egy éjsza­kára szánt , ezreseket rablásokból vagy gazdasági bűncselekményekből szereznék Sánth­. Dezsővel egyidőben Fesztinger Sándor, a gazdasági rend­őrség által nemrégen letartóztatott árdrágító varanyspekuláns kereskedő volt a lovagja. Előreláthatóan pénteken kerül sor 3. statáriális tárgyalásra. M istétk vulloitiQsa es Msspefée©k szerdai tárgy­alásán­ ­ A népbíróság Jankó t8®á,csa Mis­­téth Endre és" társai bűnügyének szerdai folytatólagos tárgyalásán Vinc­ze István volt törvényhatósági bizottsági tagot hallgatta ki elsőnek. Vi­ncze beismerte, hogy tagja volt a Magyar Közösségnek. Pe­ll András miniszteri osztálytanácsos vallomásá­ban elmondotta, milyen szerepet vitt a Magyar Közösség az egyes minisz­­­té­riumokban. Vallomásához kapcso­lódva, Mist­ét­h Endre elmondotta,, hogy ő személyesen szervezett az újjáépítési minisztérium tisztviselői közül olyan gárdát, amely feltétlenül hajlandó volt őt kiszolgálni 63 kö­zülük neveztette le az osztályveze­tőket. G­yulai László bevallotta, hogy a Váci­ út 40. szám házban tartott ösz­­sze.Követelni az ő általa összeállított listán jelölték ki a „megbízható” képviselőket. Beszélt arról, hogy Raffai indítványozta: vegyék fel Szügyivel az összeköttetést. Kovács Béla hajlandó volt megadni az össze, kötteti a felvételére a beleegyezést, a pecséttel ellátott írást Gyulai állí­totta le. Raffai azután Szügyiéktől arról érdeklődött, hogyan­ fogadná az ország a királyságot. A további leve­lekben ő is kérte Gyulait, hogy tájé­koztassa a tartalmukról Kovács Bé­lát. Ez meg is történt. Kovács a l­e­­vél tartalmát közölte Nagy Ferenc-­ cel is. A 75 vádlott­ fi­s összeesküvési per szerdai tárgyalásán­­dr. Szilágyi Gá­bor Vezérkari őrnagyot hallgatta ki a tanács. Szilágyi lakásán olyan ira­tokat találtak, amelyeknek tartalma megegyezik a Né­der lakásán talált iratok tartalmával.. .­­ Ezután Kovács Sándor és Urai György közösségi tagok kihallgatása következett. Bevallották, hogy részt­­vettek titkos összejöveteleken. A bíróság holnap folytatja a tár­gyalást. Havi 1MH2Q 8 fsriill m@IíéSsls©irei:©th©s Juthatnak üzemekben, gyárakban, á'i­­lám! és mag&nvállala’okn;!! doit/oaó elvlám­ k éfi e*vtár«n^k könnyű vau O&gAnáalaunkévat Jelen­­kezés: min­dennap Z—­•-:&. ..Síikra“. József­­körút u. Portásnál. '­m Iliül l­liens Mirum S­íi! Iliül Mir i mim

Next