Szabad Nép, 1947. augusztus (5. évfolyam, 173-197. szám)

1947-08-01 / 173. szám

­ PÉNTES, 1947 AJTCISZU­S 1 SZABAD NÉP Az árleszállítás tntján írta: Kádár János Hosszú hetek küzdelmének ered­ményeként m­a, augusztus 1-én életbe lép a budapesti villamos új, olcsóbb tarifája. Amikor a Kom­munista Párt a főváros törvény­­hatósági bizottságában indítvá­nyozta: szállítsák le a BSzKRT- viteldíjakat 10—15 százalékkal, ennek a javaslatunknak nagyon sok ellenzője akadt. Azt mond­ták : nem lehet az átszállójegyet 70 fillérre csökkenteni, nem lehet a vonaljegyet és a dolgozók heti­jegyét ehhez mérten olcsóbbítani, mert a főváros, a BSzKRT, ezt nem bírja. De a számítások ben­nünket igazoltak. Kiderült, hogy­­— nem utolsósorban a BSzKRT munkásainak önfeláldozó munkája segítségével — zökkenésmentesen és deficit nélkül meg lehet valósí­tani a tarifacsökkentést. Most, egy hónappal javaslatunk után a közgyűlés többi pártjai is magu­kévá tették kezdeményezésünket és a főváros törvényhatósági bi­zottsága végre megszavazta a ta­­rifacsökkentési indítványt. Ez az árleszállítás, ha nem is döntően, de érezhető mértékben könnyít a dolgozók terhein. El­végre is a legfontosabb közszolgál­tatások egyikéről van szó: alig van dolgozó Budapesten, akinek az új villamostarifa hetente egy-két forint megtakarítást ne jelentene. A BSzKRT-díjszabás leszállítása tehát önmagában is jelentős tett. Méltán csatlakozik Gerő Ernő elv­társunk kezdeményezéséhez, aki néhány héttel ezelőtt a MÁV- tarifa terén léptetett életbe ha­sonló intézkedéseket. A­z új villamostarifa igazi jelen­tőségét mégsem ez a 10—15 százalékos olcsóbbodás adja meg, legalább is nem egymagában. Ami jelentőségét megadja, nem kisebb dolog, mint a vele egyidőben élet­be lépő 15 százalékos béremelés, illetőleg a hamarosan megkötendő új, magasabb kollektív szerződés. Az ország inflációban iskolázott dolgozói az utolsó hetekben nem minden fenntartás nélkül örültek a magasabb bérek, az új kollektív szerződés közeledtének. Joggal aggodalmaskodtak: várjon a bér­emelés nem jelent-e áremelkedést is, nem fogja-e ismét pénzromlás semmivé tenni a bérek növekedé­sét? Hogy ez az aggodalmaskodás nem volt alaptalan, azt mindennél jobban bizonyítja a GyOSz maga­tartása. A GyOSz álláspontja köz­tudomás szerint a bérek mellett az árak nagyobb arányú emelése volt, ami a tőkéseknek igen hasz­nos lehet, de semmiesetre sem a dolgozóknak. Ezzel az áremelő törekvéssel homlokegyenest ellenkező törekvés győzött a villamosdíjszabás csök­kentésével. A fizetésemelésekkel kapcsolatban a mi álláspontunk az volt: növekvő bérek, változatlan árak. Ez azonban még annál is­­több: növekvő bérek mellett csök­kenő árak, fizetésemelés és ár­leszállítás. Ami magyarra lefor­dítva azt jelenti, hogy a reálbérek kétszeresen, két irányból is növe­kednek: a bérek számszerű növe­kedése és az árak számszerű csök­kenése oldaláról. A villamosjegyek persze az árak­nak csupán kis területét je­lentik. Az az egy-két forint, ame­lyet a budapesti dolgozók ezen nyerhetnek, legfeljebb jelképnek elegendő, márpedig jelképpel — bármennyire szép és biztató legyen is az — senki sem lakhatik jól. Mi azt szeretnénk, ha ez a tarifacsök­kentés az általános olcsóbbodás első lépése volna. Ugyancsak ma indul el a megvalósulás útján a hároméves terv. Semmi kétség, hogy a terv végrehajtására a ma­gyar munkásosztály és a magyar dolgozók még több áldozatot fog­nak hozni, mint az újjáépítés két és félesztendős hősi munkájára. Ezek az áldozatok és erőfeszíté­sek nem csak méltányossá, hanem nemzetgazdaságilag is lehetővé te­szik, hogy a magasabb bérek elle­nére is az árak a változatlanságon túlmenőleg leszálljanak. Ez az új villamos tarifa teljes és legigazibb jelentősége. Mi nemcsak szeretnénk, nemcsak bízunk benne, hanem rajta is leszünk, hogy ez a díjcsökkentés a jelképnél több: első lépés legyen egy általános ár­leszállítás felé. Ahogyan e fontos közszolgáltatások díj­c­sökkentésé­t kiharcoltuk, ugyanúgy ki fogjuk harcolni — még sokkal hatalma­sabb erőkkel szemben is a köz­szükségleti cikkek fokozatos, de annál eredményesebb olcsóbbodá­sát. " HORGI­SZ FELSZERELÉS Kégler, József­ körút 13 Augusztus 2-án, szombaton kezdődik Avéresfotsaup a Szabadság, titkos feljegyzések és történeti doku­mentumok alapján készült, páratlanul érdekes riportregénye. A vér Arany Politika Szerelem titokzatos fitvesztő­nek, a. ellen forra­dalmi Magyarország elkendőzött bors­za­vainak vallomása. Olvassa minden nap Munkahelyet a nőknek! Miért­ van külön „női bér" és „férfibér ? Kenyó Jánosnét még nem nyűtte el az élet- Arcvonásai még fiatalosan vidámak de homlokán már mély redeket vágott a gond. A háború, amely valahol­­a Kárpátok és a Rajna között eltemette férjét, őt tette a kis család, fejévé. Neki kell gondoskodnia a két gyermekről és a magával tehetetlen anyjáról. Vállalta a feladatot. Minden munkára jelentkezett. Bízott,­­ ha az egyik nem sikerül, majd sikerül a másik és lassan eladogatta, amiről úgy vélte hogy nélkülözhető, úgy járt ezzel, mint a gyermekek akik ad­dig válogattak a cseresznyében, míg végül is mind megettek. Ma már a nélkülözhetetlen is nélkülözhető lenne a hányó-családnál, ha egyan,a rom­­a miben válogatni. A bizakodást is felváltotta lassan a bizonytalanság és két nap óta a kétségbeesés. Négy helyen jelentkezett munkáért mind a négy helyről azzal küldték el, hogy férfibérért­ inkább férfit alkalmaznak. Az ország felszabadítását követő hónapok nagy vívmányai közül a legfontosabbak között is az elsők közé tartozik a nők teljes egyenjo­­gúsítása. Ám a határozatok és a megvalósítás között hosszú az út. A teljes megvalósítástól messze va­gyunk. Az egyenjogúság kimondásá­nál megállott­unk. Sőt— ha nem is szervezetten — de támadást indí­tottak a már kivívott jogok meg­­semmisítésért. A munka kázvetili hivatali májusi összesí­tett jelz meséből k derül, hogy a nyilvántartott munkanélküliek­nek majdnem 50 százaléka nő. A júniusi kimutatásokban pedig már 50 százalék felé emelkedett a szá­muk. És ha összehasonlítjuk a múlt év novemberi adatokat a legutób­biakkal, azt látjuk, hogy a női munkanélküliek száma több, mint megkétszereződött, viszont a kiközvetítések száma alig negyven százalékkal emelkedett. Meg­döbbentően magas számok ezek és arra figyelmeztetnek, hogy a rtó­­munkások megsegítésére sürgős in­tézkedéseket kell tenni. Annál is inkább, mert az az ered­mény, amelyre a nízmunkások hely­zetének megvizsgálásakor jutottunk s­úlyos hibákra mutat. Egrette munkáén eofoni a bért, mondjuk a felszabadulás után. Az üzemekben ezt úgy ültették át a gyakorlatba, hogy a női segédmunkás azt a bért kapta, amit a férfi, ha azonos mun­kát végeztek. Ugyanígy a betanított munkások. És ez rendben is van így. De hiába végezte a szakmunkás munkáját a több éve­ szakmai gyakorlattal rendelkező nő, csak a betanított munkás bérét kapta. A férfi hegesztő például szakmun­­kás, a női hegesztő pedig betanított munkás ég lényegesen alacsonyabb bért kap. Világos, hogy az ilyen visszássága, hát meg lehetne szüntetni, ha lehe­tővé tennék a nők szakmai vizsgá­ját. Elvileg ez lehetséges is, a gya­­korlatba azonban semmit sem ültet­tek át belőle. Holott a régi ipartör­vény is módot nyújt arra, hogy aki bizonyos többszörösét töltötte már el egy szakmában annak, amit az ipar­­törvény tanoncidőként elöír, akkor is jelentkezhet segédvizsgára, ha tanoncszerződése nem volt. Miért ne tehetne hát segédvizs­gát egy olyan nő, aki 6-8 éve dolgozik egy szakmában és an­nak minden titkát elsajátította? Arról is tudomásunk van, hogy ifjúmunkásnők jelentkeztek vasesz­­tergályos és más vasipari Szakmá­ban tanoncnak, de nem szerződtették őket. A sok jelentkező közül egyetlen vasesztergályos nő, tanonc van az egész országban. Ezt csak nem könyvelhetjük el eredménynek ? Munkahelyet a nőknek ! Mióta a nő­munkások bére sem lehet alacso­nyabb, mint a férfiaké, a szokottnál is nehezebb biztosítani ezeket a mun­­kahelyeket. A gyárosok még azokra a mun­kahelyekre is férfiakat vesznek fel, amelyeken azelőtt nőket fog­lalkoztattak, így aztán nem csoda, hogy Győrben a jelentkező nőmunkásoknak mind­össze húsz százalékát tudják elhe­lyezni. A nők kiszorításával az a céljuk a munkáltatóknak, hogy ismét rá­­kényszerítsék őket az alacsonyabb bérek elfogadására. És hogy támo­gatásra találjanak a férfi munkások körében, azt akarják elhitetni, hogy a dolgozó nő veszélyezteti a férfi kenyerét. Erről szó sincs. A tőkés feladata, hogy munkaalkalmat te­remtsen, ezért részesedik a termelés hasznából. Ha úgy teljesítené a kö­telességét, ahogy nem, akkor nem­csak a férfi, hanem a nőmunkaerő is kevés lenne az országban. Erről van szó. A hároméves terv rá fogja kény­szeríteni erre a tőkét és nem lesz gond az elhelyezkedés an­­nak, aki dolgozni akar. De a nőket, akik rákényszerülnek, hogy maguk keressék meg kenyerü­ket — és akiknek szám­a a háború alatt nagyon megszaporodott — ad­dig sem lehet háttérbe szorítani. Sárkány László . A kormányzópártok választási követsége és a mértékletes választási harc le­hetővé tét­e, hogy a Budapesti Őszi Vásár előkészületei zavartalanul folytassanak. Az Áruminta vásár, mely szeptember 5-én nyitik mesy a magyar ipar és mezőgazdaság nagy seregszemléje lesz az induló hároméves terv jegyében. A városligeti tóra néző főkapuval szemben a nehézipari központ többezer négyze­méteres területén elhelyezett óriási pavillonja fogadja majd a bel­fdl­di és külföldi látogatókat. A NTK mind a hét vállalata, a nehéz vas- és gép­ipari és a konzervipari vá­llaltok egyaránt résztveszek a kiállításon és éppúgy, mint a szovjet érdekeltségű vállalatok, termelési eredményeik legjavát mutatják be. A textilszerom, közös nagy pavil­­onba vonul ki és különösen szép bemu­tatóra készül a bőripar is. Augusztus elseje 1946-ban az infláció végét jelen­tette, 1947-ben a hároméves terv kezdetét. Mindkét esemény döntő jelentőségű fordulatot jelez a ma­gyar dolgozók életében. Tavaly szembetűnőbb volt a változás, hi­szen egyik­ napról a másikra állt meg az árak ugrásszerű, őrjítő emelkedése. Az idén a fordulat kevésbé feltűnő, de még mélyebb­­re ható. Nagyobb fizetést, több bért ígértünk augusztus elsejére. Be­teljesült. De ennél többet is ígér­tünk: a reálkeresetek emelkedését. Itt is álljuk szavunkat. A krumpli ára hetek alatt a harmadára esett és augusztus további olcsóbbodást fog hozni. Ám ennél is lényegesebb, hogy a hároméves terv kezd va­lósággá válni. Néhány napja mű­ködik a Tervhivatal. Szerdán tar­totta első, nagyjelentőségű ülését az Országos Tervtanács. Ma dél­után az aljas kezek által felgyúj­tott Ganz-hajógyárban történik az első kapavágás az új gyár fel­építésére. Az ország számos he­lyén nagy munkák, építkezések indulnak. Nyomukban fokozatosan, évről-évre komoly mértékben emelkedni fog a dolgozók élet­színvonala. Milliók tapasztalják, hogy a Kommunista Párt a tettek, a beváltott ígéretek pártja. 1946 augusztus elseje és 1947 augusz­tus elseje egyformán bizonyítja, hogy híven szolgáljuk nemzetün­ket. 3 A­z MKP központi vezetőségének levele a Nemzeti Függetlenségi Front pártjaihoz Az MKP központi vezetősége a július 29-i ülésén egyhangúan elfo­gadott kommunista képviselőjelöltek névsorát az alábbi levél kíséretében küldte el a Nemzeti Függetlenségi Front másik három pártjának: Szociáldemokrata Párt Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Nemzeti Parasztpárt 1. Főtitkárságának Tisztelettel átküldöm a Magyar Kommunista Párt 1947 július 30-án tartott Központi Vezetőségi ülésén egyhangúlag elfogadott or­szággyűlési képviselőjelöltek teljes névsorát betekintés végett. Amennyiben a t. Főtitkárság­nak bármelyik képviselőjelöltünk ellen komoly és tényekkel alá­támasztható kifogása lenne, úgy azt kérjük legkésőbb augusztus 9-én, délelőtt 10 óráig pártunk főtitkárságához eljuttatni, hogy azokat felülvizsgálhassuk és indo­kolt esetben a szükséges változta­tásokat megtehessük. Kérjük a t. Főtitkárságot, hogy hasonlóan a mi eljárásunkhoz szintén küldje meg pártjuk képvi­­selőjelöltjeinek teljes listáját, hogy még időben nekünk is módunkban legyen esetleges észrevételeinket megtenni. A Magyar Nemzeti Függet­lenségi Frontba tömörült pár­tok képviselőjelöltjeire vonat­kozó kölcsönös tájékoztatással és az észrevételek kicserélésé­vel kell megakadályoznunk olyan elemek befurakodását a de­mokratikus pártok listáján az újonnan választott országgyűlésbe, amelyek nem a magyar demokrá­cia, nem a magyar nép jólétének érdekében működnének, hanem összefogva a nép ellenségeivel, a de­­mokrácia gyengítésére és végső fokon annak megdöntésére törné­nek, mint ahogy azt a feloszlatott nemzetgyűlés összeesküvő képvise­lői tették. Budapest, 1947 július 16. Farkas Mihály főtitkárhelyettes. Jót olcsón ax­­­l A 3 éves terv sikere érdekében árainkat mélyen leszállítottuk TEXTIL (filosz­fók áruházakban] Forint Férfi ing, komplett . . . 24.60 Férfi Ing, puplla, sima . 30.80 Férfi alsnadrág . ............ 10.90 GFB. ..Orgona” harisnya 15.80 GFB. „Transparent” ha- IQ Cfl risnya, k. h.................. 10.ÜU Női nadrág, „habselyem” 19.80 •Férfi alsónadrág OQ Cfl „habselyem" k. h. UU.UU Női svájci nadrág .... Férfi kötött ing, „Hab- QJ Qfl selyemgyártmány“ 14.0U Férfi tenisz pullover . . 15.20 Női pullover .­­ . . . . . 19.80 Férfi zsebkendő . ............ 2.78 AFOSZ POK­ARUHAZAK: IV. , Kálvín-tér 4 V. , Szent István körút 30 VI. , Teréz-körút 12 VII. , Erzsébet-körút 1­3 VIII. , Baross-tér 2 Vidéki megrendeléseket postán, utánvéttel szállítjuk élelmiszer 10 dg édes nemes paprika 1 doboz szardínia 1/5-ös parád. .... 1 doboz pisztráng 1/5-ös oliva ol.............. Forint 2.07 1 tábla Afosz csokoládé 4/10 1 tábla Afosz csokoládé 1/20.......................... 1 levél Afosz kakaópor 5 dg-oa ......... 1 levél Afosz kakaópor 2 dg-oa ......... 10 dg savanyú cukorka (különböző ízben) . . . 6.50 7.80 3.90 4.20 2.40 10 dg köménymag ...­ega asztali * bor 1/1 0­­ 1 üveg Mega szekszárdi +ü 1 üveg Mega asztali ....... a szekszárdi n siller 1/1 ..................... U«+ü 1 üveg márkás rum «r rn 1/1 45%-os ...... /d.üU 1 darab cirokseprő, Q flC 4 varrásos.................. U.dU 1 darab gyökér súroló­ » .» kefe, bécsi. 5-ös .... ..UD

Next