Szabad Nép, 1947. december (5. évfolyam, 274-297. szám)

1947-12-25 / 294. szám

Sporté-és babona -Az egyik külföldi lap az elmúlt hetekben hosszabb cikket közölt arról, milyen „bogaraik“ vannak az egyes ismertebb versenyzőknek, így a többi között megemlíti az olaszok híres labdarúgóját, Fiolát, aki sohasem felejtkezik meg arról, hogy a mérkőzéseken először bal lábbal rúgjon a labdába. De nemcsak külföldön akadnak ilyen játékosok, nálunk is van jónéhány, aki különböző „szertartásokat" végez a verseny előtt. A Vasas jobbszélsője, Ilovszky mindent elkövet, hogy a játék folyamán az első cselezése sikerüljön, mert ha nem így történik, vereséget szenved a csapat. A piros,kék együttes másik játékosának Pósának az a kabalája, hogy a mérkőzés előtt betegségről panaszkodik és azután 12 perc alatt kiderül, ő a mezőny legjobb embere. Az újpestiek kapusa, Tóth sohasem mulasztja el ez alkalmat, hogy a mérkőzés napján a kisfiával elmenjen templomba. A játékvezetők vasárnap nem füröelenek, mert attól tartanak, hogy ez összehúzza az izmokat és ebben ,az esetben nem tudják jól ellátni a feladatukat. Asbóth József, legjobb teniszezőnk azon a napon, amikor mérkőzése van, nem vesz tiszta inget, nem tisztítja ki a cipőjét. Németh Imre, kalapácsvető bajnok a verseny előtt kártyázik, de sohasem pénzért. Papp László, a kiváló ökölvívó nem szereti, ha az öltözőjében a verseny előtt meglátogatják. Még számtalan ilyen babonás sportoló akad, de mondani sem kell, hogy végeredményben mindezeknek a „bogaraknak" semmiféle kihatásuk nincs a mérkőzés alakulására. A hölgyek nem öregszenek, Harangiról utcát neveztek el, az „amerikás" Kocsis hazavágyik Magyarország olimpiai nagyhataloma- ezt nemcsak mi állapítottuk meg, de az egész világon így emlékeznek meg rólunk, ha sportolóinkról van szó. Nem is túlzás ez, hiszen legutóbb is Amerika és Németország mögött igen sok nagy államot megelőzve, a harmadik helyen végeztünk. „1948 London“ előtt nézzük, hogyan élnek, mi történt azokkal az egyéni bajnokokkal, akik győzelmeikkel legkiválóbb követeik voltak hazájuknak. A tölgyfáig emlékeztet A sort természetesen a legidősebb bajnok, az olimpikonok doyenje. Hajós Alfréd nyitja meg, akinek az első újkori olimpián, 1893-ban Athénben, zetöknél látok változást: túlságosan sokat szerepelnek a nyilvánosság előtt, mintha a reprezentáláió fontosabb lenne , mint maga a sport. 1904-ben a St. Louisi olimpián ugyancsak az úszásban került az első helyre Halmay Zoltán. Most Ferenc József rakparti lakásában él, tevékenyen r.Matvasz az olimpiai előkészületei irányításában. A világhírű magyar kardot először dr. Fuchs Jenő villogtatta meg az olimpián Vissza, vonultan él. A stockholmi olimpia hadipuska bajnoka, Prokopp Sándor ma Budapest főjegyzője, az amszterdami verseny könnyűsúlyú birkózógyőztese, Keresztes Lajos pedig a Nagyfuvaros utcai mészárszékben folytatja mesterségét. Közel jár az ötödik X-hez, mégis szívesen vállalta Külön fejezetbe tartozik a vívás két ragyogó tehetségének, Kabos Endrének, és Petschauer Attilának a mártírsorsa. Kabos 1944 november 4-én a Margit-híd felrobbantásakor a Duna hullámaiban lelte sírját, Petschauert pedig Ukrajnában kínozók halálra elvetemült felettesei. Ezekkel egy húron pendült néhány magáról megfeledkezett olimpiai bajnok is, a nyilas Homonnai Márton és Hazai Kálmán, akiknek a nevét éppen a napokban törölték le arról a márványtábláról, amely a magyar sport olimpiai dicsőségeit örökíti meg. A tornász Pelle Istvánról csak annyi a hír, hogy Nyugaton bujkál, a vívó Rajczy pedig Olaszországban keresett menedéket. Lőrincz Mártonnak nyoma veszett. .______jaywark . A LONDONI OLIMPIA MAGYAR REMÉNYSÉGEI Akik jövőre elsők lehetnek: a kalapácsvető Németh Imre, az úszó Mitró György, a hölgyúszó Székely Éva, az ökölvívó Papp László és a vívó Berczelly Tibor a 100 méteres gyorsúszásban elért győzelme után röppent fel először a magyar nemzetiszínűi zászló az olimpiai árbocra. Báthory v urosi mérnöki irodájának falain a nemzeti sportuszoda tervrajzai tanúskodnak arról, hogy Hajós Alfréd nemcsak az úszásval, hanem hivatásával is szolgálta a magyar sportot. Ma is figyelemmel kísér minden sporteseményt. — A sport égéss embert kíván — mondja — és ebben a tekintetben nálunknincs hiba. Sportembereink tudják kötelességüket. Csupán a ven Vasas-birkózók oktatását. — Azt akarom, hogy a londoni olimpián ismét legyen olyan magyar fiú, aki a döntőben kétvollra fekteti ellenfelét — mondotta. Ugyancsak a birkózásban diadalmaskodott Kárpáti Károly testnevelő tanár, aki bizonyára hosszú ideig fog élni, mert 3 hónappal ezelőtt egy névcsere folytán már halálhírét költötték... Az, ökölvívó bajnok, Harangi Imre a napokban kapott trafiknyitási engedélyt a Nádor utcában. — Aki egyszer olimpikon volt, nem lehet hűtlen a sporthoz —mondja két vevő kiszolgálása közben. — Nem felejtheti el, mert mindig emlékezteti rá valamiAz olimpiai tölgyfaág emlékeztet, amelyből lassan terebélyes fa serdül Nyíradonyban, ahol díszpolgárrá is választottak. A falumban, Hajdúsámsonban utcát is neveztek el rólam és hogy nemcsak a falu nem feledkezett meg rólam, de az új magyar demokrácia sem, arra bizonyíték ez a trafik, amellyel most biztosították a jövőmet. A szellemi olimpia győztese, dr. Mező Ferenc, jelenleg a testnevelési ügyosztály főnöke. — Úgy vagyok a sporttal, mint a borral az italos ember, aki minél tovább iszik, annál jobban élvezi... — jegyezte meg. A bajnokok közül természetesen legkevésbé a hölgyek öregszenek. 1933-ban szerzett babért a magasugró Csák Ibolya és a tőrvívó mek Hona és az elmúlt idők hősei közül egyedül ők versenyeznek még ma is. Csák Ibolya, két gyermek anyja, az idei nyáron, tízévi szünet után, újra 145 centimétert ugrott magasba, Elek Ilona pedig még jövőre Londonban is Magyarország legjogosabb reménysége tesz. Végül meg kell emlékezni két bajnokról, akik a tengerentúl élnek. Az egyik Zombori Ödön, a másik az ökölvívó Kocsis Antal, ő hosszú évekkel ezelőtt vándorolt ki, de nem felejtette el szülőhazáját. „Amerikai nőt vettem feleségül, de különb magyart neveltem belőle, mintha annak született volna“ — írta legutóbb egyik levelében, amelyben egyébként nagy honvágyról panaszkodik. A tölgyfaág emlékeztet... Lukács László tít az olimpiai bajnokság felé „Naponta öt-hiat órát gyakorlatoztam“ — mondja a hölgy Szikrázik a jég, villannak a korcsolyák, szól a zene és a városligeti műjégpályán minden szem egy fiatal hölgykorcsolyázó felé fordul, aki akrobata ügyességgel végzi az egyes gyakorlatokat. Kékessy Andreának hívják, a St. Maritz-i téli olimpián induló Kékessy—Király műkorcsolyázó páros „gyengébb” tagja— Nagyon boldog vagyok, hogy részt veszek ez olimpián, ele meg kellett érte keményen dolgozni — mondja. — Napi öt óra tréning nem gyerekjáték. Mikor a főiskolai világbajnokságon az angolok megtudták, hogy mi legjobb esetben három hónapig tarthatunk edzéseket, hitetlenkedve mosolyogtak és egyszerűen nem értették, ilyen körülmények nyékét elérni. — Mi a titka mégis a magyar műkorcsolyázók sikereinek ? — kérdeztük, hogyan lehet között jó eredne. — Ehhez az kell, hogy a műkorcsolyázó már 5—6 éves korában a jégen legyen. Én második elemista koromban kezdtem és azóta állandóan „versenyben" vagyok. — Legkedvezőbb élménye ? — 1942-ben az egyik verseny után rádióinterjút adtam. Sajnos, csak ■ 10 percig engedtek beszélni... Kékessy Andrea harmadéves bölcsész és hogy tanárnak is kiváló lesz, az meglátszik azon, hogy a sport,élet legfontosabb k kérdéséről, az utánpótlásról beszél: — Gyermekkurzusokat kellene szervezni minden jégpályán, az egyesületeknek pedig támogatást nyújtani, hogy elláthassák felszereléssel a fiatalokat, mert a műkőre golyózás bizony drága sport. Pedig a magyar fiatalság erre a sportágra is igen alkalmas. Bizonyítékul Király Ede felé mutat és átadja neki a szót. SZABAD NÉP Akik elhunytak és akiket elpusztítottak Az olimpiai bajnokok közül sokan már örök álmukat alusszák. A diszkoszvető Bauer Rezső még 1904-ben meghalt, a birkózó Weisz Richardot két évvel ezelőtt temették. Terstyánszky Ödön autószerencsétlenség áldozata lett, az ökölvívó Énekes István az elmúlt rendszer bűneként anyagi gondjai miatt öngyilkosságot követett el. A gyorsúszó Cuik Ferenc az elmúlt háborúban esett el 4 rádióközvetítő sóhaja: „Ha együtt lehetne futni a versenyzőkkel.. A rádióközvetítések közül kétségtelenül a legizgalmasabbak a különböző sportmérkőzésekről adott helyszíni tudósítások. Egy,egy idegfeszítő labdarúgó-találkozó vagy futóverseny alkalmával a hallgatók szinte odaszegzik fülüket a rádiójukhoz és úgy lesik az eredmény alakulását. Közben nem is gondolnak arra, milyen nehéz dolga van a rádió riporterének, akinek pillanatnyi szünet nélkül kell hű képet festenie a helyzetről. Jelenleg Szepesi György elvtársat, a 25 éves rádiószpíkert hallgatja mindenki a legszívesebben. Bármilyen viadalról van szó, mindenütt ott van és szinte úgy tűnik, mintha együtt rúgná a labdát, vagy futna magukkal a sportolókkal. Megkérdeztük, mi a műhely titka? — Sokszor kerültem már igen nehéz helyzetbe — mondja hosszas un. szólásra — mert kiderül, hogy Szepesi, aki a közvetítésekkor vízfolyásként beszél, különösen igen szűkszavú. — Például az atlétikánál, a 100 méteres síkfutásnál, amely mindössze 11 másodpercig tart, nagyon nehéz megtalálni azt a helyet, amelyről a verseny minden fázisát pontosan követni lehet. A legjobban persze azt szeretném, ha a közvetítés alatt magam is együtt futhatnék a versenyezőkkel... A szovjet rádióközvetítőknél egyébként ez már nincs is olyan messze a megvalósulástól, mert ők a nyakukba akasztott mikrofonnal kísérik az eseményeket A lelkiismeretes rádióközvetítőnek igen sokszor kell nehéz helyzetet megoldania, így Szepesi a nyáron a szigeti uszodában, amikor a hölgy, staféta világrekordot úszott, azonnal odasietett a medence szélére az úszóhölgyekhez, hogy azon nyomban interjút kérjen tőlük. — Nagy igyekezetemben — meséli visszaemlékezve — bele is potytyantam a vízbe. Még az a szerencse, hogy számítottam erre is, mert úszónadrágra vetkőztem, amikor közvetítettem ... Út az olimpiai bajnokság felé „A karrier titka: közel laktam a Műjéghez” •— Így szól a férfi Király Ede az elmúlt években igen sok sikert szerzett már külföldön a magyar jégsportnak. — Régi korcsolyázó vagyok ezt is mondja. — Talán — annak köszönhetem az egész sportkarrieremet, hogy itt lakunk közel a műjéghez. Király Ede 1993- ban nyert először egyéni bajnokságot és ugyanakkor a párost Kékessy Andreával. — Ahhoz, hogy egy műkorcsolyázó eredményt tudjon felmutatni, egyetlen dolog kell: gyakorolni, gyakorolni, ismét csak gyakorolni. Sajnos, aze ami éghajlati viszonyaink nem igen alkalmasak. Fedett pályánk nincs, a műjég is csak igen rövid ideig tart nyitva. Nagy hátrány ez nekünk a külföldiekkel szemben. Mindezek ellenére bízunk a St. Moritz-i sikerben. Többmár voltunk, már külföldön és azt tapasztaltuk, kedvezőbb helyzetük ellenére, nyugodtan felvehetjük velük a versenyt. Legutóbb Bécsben jártunk és a közönség drágaitatva, tapsolt gyakorlatainknak. Nálunk — sajnos — még nem nagyon sok néző van ilyen versenyeken, valahogy „úri’’ dolognak tartják ezt a sportágat. De azért már ezen a téren is „enged a jég”. A munkásság határozottan érdeklődik a korcsolyázás iránt. Közben a jégen pöttömnyi gyerekek bukdácsolnak, rohannak, próbálják a „bőgni" rejtdineit. — Ez kellene, — mutat feléjük Király Ede — minél több gyerek a jégre. És akkor lesz versenyző is, közönség is. Terveiről beszél még. Most negyedéves műegyetemi hallgató, T ha minden jól megy, őszre meg lesz a diploma. Egyelőre, azonban itt a nagyobb feladat: az olimpia! Azután Kékessyvel ismét az érdeklődés középpontjába kerül: csodálatosan piruettezve, szaltózva futnak — az olimpiai bajnokság felé...