Szabad Nép, 1948. szeptember (6. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-12 / 210. szám
14 Ttlc&ce úszó- és vizipótlánó cs&*dc LESI A .,NAGYOK” TITKAIT •(*) — Könnyen, egég, könnyedén emeld a karodét — magyarásza már vagy tizedszer a kis 12 esztendős .Kárpáti Györgynek a margitszigeti sportuszodában Csordás György, a legszebb stílusban úszó magyar versenyző, akire a külföldi szakértők is felfigyeltek a londoni olimpián. Nem bosszankodik, hogy oly sokszor kell magyaráznia és a fiatal úszócsemeték is szívesei próbálkoznak aktír százszor is. Nemsokára én is olyan gyorsan szeretnék úszni, mint Mitró Gyuri ■— mondja egyikük, a mintegy 500 ifjú úszó és vízilabdázó közül, akik naponta megjelennek az uszodában a különböző egyesületek edzésein, hogy elsajátítsák ennek a szép sportnak a titkait. Most az olimpia után különösen megnőtt a számuk, valamenynyiekben ég a vágy, hogy egyszer olyan híresek legyenek, mint Kádas, Mitró, Csordás és a többiek. És ezek a „beérkezettek”, azután az FTC, az Előre, a Vasas és az UTfI edzői is boldogan foglalkoznak velük. Először persze az úszótudomány elsajátítására okádják ki őket. Kis csoportokat alakítanak: előbb a parton gyakorolják az egyes karmozdulatokat, ezután a medencében úsznak fáradhatatlanul. A 12—11 éves fiúk egyik napról a másikra erősödnek, fejlődnek, sokra közülük néhány hónap alatt rá sem lehet ismerni, úgy megemberesednek. — Azért meglehetősen hosszú az út odáig, amíg versenyen is indulhatnak — mondja Rajki Béla országos kapitány, aki szintén állandóan ott sürög-forog a fiatalok között. — Mintegy két esztendő kell ehhez, de 16—11 éves korban már komoly szerepet játszhatnak. Mitró is 16 éves korában nyert Európa-bajnokságot De nemcsak az úszás iránt van érdeklődés, a vízilabdában, ahol mégis jobb szükség van utánpótlásra, szintén nagyon jól áll a helyzet. A gyerekek „labdaéhesek“, pedig többen még alig tudják tenyerükben tartani a vízilabdát. Most éppen Szittyát, a londoni csapat egyik tagját veszik körül. Egy kis srác buzgólkodik, de minduntalan kiperdül a kezéből a labda, amint dobásra emeli a karját. — No, neked még ez nem való, — mondja Szitva és az apróság gyors fejesugrással eltűnik a medencében úszkálók között. Németh János szövetségi vízilabdakapitány is árgus szemekkel figyeli a jövő tehetségeit. Azt mondja, hogy ehhez a sporthoz 6-7 esztendő is kell, amíg egy újonc csapatba kerülhet. Viszont már most keresni kell a jó játékosokat, mert a négy év múlva sorra kerülő helsinki olimpián olyan együttesre lesz szükség, amely vissza tudja szerezni az első helyet. Közben az uszoda óramutatója felé jár, sötétedik, az úszó és vízilabdázó hadsereget azonban csak nehezen lehet az öltözők felé terelni. Nincs baj az utánpótlás körül... 85. FELADVÁNY A GÜRINCS abc de tgb Döntetlen. Világos! Kd7. Hff4 és g7, gy. c2 (4). Sötét: ICH, gy. b3, d6 és g6 (4) 3. hadállás helyes megfejtése (Roesolimo) 1. Bi5:! dö; 2. VhG:+0 KhS: (2. .. ghfi:-ra 3 Hf6-i és 4. BgS + m3tt.) 3. Bh1+ KgS 4. Kf4! Véti (Különben Fh5 + és Ffl: matt következne.) 5. Bb8l és Fhomatt ellen nincs védelme sötétnek. I. BOLESZLAVSZKIJ-L. STEINER. Stockholm, 1948, VII. forduló. 1. d 4 c5 2 Hf3 Hc6 3. d4 cd4 4. Hd4 Hifi 3 Hc3 d6 6. Fe2 ési 7. 00 0 a6 8. Fe3 Vc7 9. f4 Ha5( Korai manőver. Egyelőre jobban áll a huszár ed-on ellenőrizve a fontos centrális mezőket d4 és é5. Tanácsosabb Fe7, majd sáncolás és csak azután esetleges vezérszárnyi kezdeményezés.) 10 Khl Fe7 11. vél Hc4 12 Fel b5 13. 12 Hb6 14. Ff3 Fb7 15. a3 (A sötét b-gyalog további előnyomulását akadályozza és ezzel biztosítja a világos részére körülbelül legideálisabb felvonulást a Beheveningeni változat ellen.) 15. .. Hba7 Ifj. Fb2 Hc6 (Sötét sokat ugrándozik huszárjával ahelyett, hogy először királyának biztonságba helyezéséről gondoskodna.) n. h4 Hcd7 (17 . . . Ha4 ceere sem hoz megkönnyebbülést sötétnek, mert 18. Kai: ba4: 19 e5! Hd5 20. Vg3! Ff8 2!. ffin stb. után a közepén maradt világos király hamar bajba kerül. 18. é6! de5: (Azonnali 18. . Iig8 nem megy 19. éd6: Fd5: 20. Hdb5 ! stb miatt. ) 19 les: Hg8 (IS. . . Hd'é-re 20 Hd6 Fd5: 21. Fd5: éd5: 22. é6' sietteti sötét összeomlását, a vezértltés pedig tisztvesztés miatt nem lehetsges. 20. Vg3 Ff8 (Szomorú kényszerűség, mert g'-za 21 Fb7, és 22. Vf4 nyer.)1 • Baél Hh6 22. Fb7: Vb7: 33. Fels6 (F,7 seen tud védelmet nyújtani sötétnél, de Hg8 — bármily nevetséges is immár harmadszor kell .Visszamennie a huszáraik eredeti helyére — jobb volt.) 24. FhG:! FhS: 25. Vh3! F*5 (Fg7-re 26. Hét ! ff6 27. Ve6: + Kd8 28. Vf7, vagy akár 26 Iff7:! is nyer.) 10. Hét Fe7 27. Bf7:! VdS (Az áldozat-elfogadás azonnal veszít, a gyors befejezés azonban így is elkenthetetlen.) 28. B*7:!+ Ke7: 29. Vb4+ Kf7 (29 ..KfP.rn 30 Bfl-1 Kg 3 3. Ve7 Bf3 32 BfSff- IlfS 13. liffi matt a válasz.) 30. 11(10+ Kg7 (Hn 30 . . Kg? -trv 31. Vé7 Bf8 32 Hfff: Vé6: 33. Hf' Vé7: 34 Be- Hf8: 35. TIé4! a vég.) 31. V67+ Khb 32. Be3 és sötét feladta. HÍREK A magyar bajnokság elődöntői befejeződtek. A TI. csoportban dr Bán győzött 50 Ponttal, Füstér, dr. Négyesi és Sebestyén 5. Bakonyi 4.5. Kaipa 3.5. Dénes 3. Rós,. és Szűcs 2 pont előtt. A Hl. csoport eredménye: Kardos és Sándor 6. Jeney és Kilbert 5 5. Török 4 5. Eigler és Jethy de Táki és Szírégyi 3.5. dr. Gecser 25 non* A csoportokból az első négy helyezett jutott a döntőbe. Flórián Tibor, mivel szolgálati helyéül a külügyminisztérium Moszkvát jelölte ki kénytelen volt lemondani a Sakksz Ve. cégben viselt ügyvezető elnöki tit'?'16: TŐI A Szövetség Elnöksége és Válas.mánya ügyvezető elnöknek egyhangúlag újra Dalmadi Jenőt választotta meg. A szakszervezeti válogatott csapat: Szabó, Barcza, dr Szily, Gereben, tartalékok: Bakonyi és Köbér, összeállításban, Prumadi ügyvezető elnök és dr Asztalon, valamint Balogh László szövetségi kapitányok vezetésével pénteken este elutazott a Spindlernyelvnben megtartandó Szakszervezeti csapatvilágbajokságra. A vidéki sakkcsapatbajnokság óvá. alaplevő végeredménye: Dióservöri Borvinnik Sakkör 41 pont, Szegedi Munkás Sakkor 39 pont, Győri MTV,DAC Sakkör 39 pont és Debreceni Magánalkalmazottak 27 nint A Sakkverseny: küzdelem a 64 kockán, amelynek során a jobb felkészültség, a nagyyobb küzdeni tudás, önfegyelem és feltétlenül sportszerű viselkedésnek kell eldöntenie a győztesek kérdését. Ki kell ité’ síunk tehát minden olyan kísérletet, amelyezekkel az elvekkel homlokegyenest ellenkező úton igyekszik a küzdelmet to folyásolni, akár a rendezők, akár a m*r "'•ezelemre esélytelenek részéről. pn"eft*é«t feltétlenül szükségesnek tartjuk. b— - „ irtTirkc: „ 'ogalanosabban megi'izeg,in sz-ránt é- t-a «nortszerütlen mogat.s-té-* bárki részé-öl megállapít, a vétkeseket a legsúlyosabb büntetésben részesítse. SZÍABAD NÉP VASÁRNAP, 1943 SZEPTEMBER 12 Áll a harc a Ferencváros és az Újpest között : hol rendezzék meg az osztrák-magyar mérkőzést A labdarúgóbajnokság vasárnapi műsorából a legérdekesebb két mérkőzés az újpesti Stadionban lesz, ahol az Újpest a Csepel ellen játszik, az MTK pedig a Tatabányát fogadja. Az előjelekből ítélve arra lehet következtetni, hogy vasárnap a Megyeri úton megszületik az idei nézőszám-rekord. Az újpestiek egyébként nagyon igyekeznek, hogy ez alkalommal a közönség jó tapasztalatokat szerezzen a Stadionról. Ettől remélik, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői mégis úgy határoznak, hogy az oltóber Magyarország—Ausztria valo,gátolt labdarúgó mérkőzés színhelye Újpesten lesz. — Kétségtelenül, a mi sporttelepünk a legnagyobb befogadóképességű ma Budapesten — mondja az újpestiek egyik vezetője. — Most állapítottuk meg hivatalosan, hogy a Stadionban pontosan 54.000 nézőt tudunk kényelmesen elhelyezni. Ez azt jelenti, hogy 15.000-rel többit férnének el nálunk, mint az üllői-a FTC-pályán és ez nem lehet közönyös sem a közönség, sem pedig az MLSz számára. Arra kell törekednünk, hogy a labdarúgás iránt rajongó közönséget minél nagyob számban befogadhassuk a pályára , a futballszövetségnek is érdeke, de ne essék el jelentős bevételi többletet. Az újpesti Stadionnal szemben rendszerint azt kifogásolják, hogy távol esik a város középpontjától, s így nehezen közelíthető meg. — Régen valóban rossz volt a közlekedés Újpest felé — mondják az újpestiek. — Most azonban az a helyzet, hogy a Nyugati pályaudvarnól szinte percenkint indulnak a hatalmas autóbuszok és így a pálya csaknem tíz perc alatt elérhető. Külföldön is bemutatkozik a magyar gyártmányú • Új motoros gárdát nevel a Magyar Motorsport Szövetség Az elmúlt héten megalakult Magyar Motorsport Szövetség vezetői máris nagyjelentőségű motorosítási programon dolgoznak. Elhatározott szándékuk, hogy mielőbb soha nem látott méretekben népszerűsítik és szerettetik meg a motorsportot nemcsak a városokban, hanem vidéken is. Ezért elsősorban azon fáradoznak, hogy minél nagyobb számban új gépeket kapjanak az egyesültek és ezáltal nagylétszámú mottorosgárdát képezzenek nemcsak a versenysportok, hanem a mindennapi élet számára is. A motorsport iránti érdeklődés egyébként máris megmutatkozik az egész országban. Különösen a Szaporodó szabadságharcos-egyesületekben jelentkeznek igen sokan, de ezenkívül is egyre nő az olyan egyesületek száma, amelyek motoros szakosztályt is alakítanak. A Magyar Motorsport Szövetség, amely alig egyhetes múltra tekinthet vissza, ez idő alétt 15 új egyesületet jegyzett be tagjai sorába és ezzel együtt jelenleg 55 motoros klubot tartanak nyilván. A legjobb versenyzők egyébként az elmúlt napokban a Magyar Motorsport Szövetség támogatásával San Remoba utaztak, ahol Európa egyik legnehezebb versenyén vesznek részt. Ezen a viadalon mutatkozik be először külföldön a magyar gyártmányú Csepel, amellyel a gyári csapat hat versenyzője mint nemzeti együttes vesz részt az erdőn, mezőn, sziklán, folyón át vezető fárasztó terepen. AZ NB I. VASÁRNAPI MŰSORA: Újpest: MTK—Tatabánya, Újpest—Csepel 5. — Pestiz érdöme: Kistext—Szeged, d. e. 11 — Kispest: SZAC—Ferencváros 5. — Mező utca: Goldberger- Mateosz, 5. — Salgótarján: Sas BTC—Haladás, fél 5. — Győr ETO—Soroksár, fél 5. Balszerenyés mérkőzést játszott a Vasas Kispest—Vasas 2:1 (1:1) Szombaton délután meglepően nagyszámú közönség, tízezer néző jelent meg a Bp.+krit sporttelepen, hogy tanúja legyen a bajnoki idény ecrylik fontos mérkőzésének, a Vasas- Kispest találkozónak A játék az első perctől az utolsóig bővelkedett változatos jelenetekben. Az elkeseredett harc folyamán mindkét együttesből többen megsérültek: először Puskás vált harcképtelenné és a második félidőben nem is eredeti helyén játszott, hanem a balszélen stafétáit. Egy összecsapás után Lórántot is hosszabb ideig ápolták, majd Bozsik és Tóth III. szenvedett sérülést, de tovább játszottak. A mérkőzés első gólját egy veszélytelennek látszó kispesti támadásból Puskás szerezte, de nem sokkal később a fedezetsorból előrehúzódó Marik kiegyenlített. Szünet után sokáig rohamozott a Vasas, de a kispesti védelem jól védekezett. Mármár úgy látszott, hogy döntetlen marad a mérkőzés eredménye, amikor a befejezés előtt öt perccel a sérült Puskás nagyszerű érsékikel átemelte a kifutó Bakó feje fölött a szigét, amely az üres kapuba szállt A játék képe alapján a VaSas nem érdemelte meg a vereséget, hiszen a második félidőben sokáig úgy látszott, hogy a piros-kék csatárok szerzik meg a győztes gólt. Az utolsó tíz percben azonban a jobb erőben lévő Kispest „feltámadt“ és még volt annyi ereje, hogy a maga javára biztosítsa a két pontot. Pósa és Cserjés izgalmas párharca a labdáért () A SZÓFIAI nemzetközi röplabdatornán Magyarország 3:0 arányú vereséget szenvedett a lengyelektől A női csapat ugyancsak a lengyelektől 2:0-ra kapott ki. 0. A MÁSODOSZTÁLYÚ vízilabdabajnokság döntőjében: Győri ETO—DVSC 5:0, Tetabálya—Békéscsaba 6:2, Előre—Diósgyőr 6: . MA ESTE 7 órakor kezdődik a Nemzeti Sportuszodában az „olimpiai úszóverseny". Kupásból... O A BALATONI teniszbajnokságon F 1- Lucsi, Ved, Birkás és Ádám a férfi egyes elődöntőjébe jutott 0 A MOSZKVAI DINAMO labdarúgó csapata 6:0-ra legyőzte a Légierők együttesét és ezzel a bajnoki táblázat élére került 1) MOTOROS salakpályaversenyt rendez ma délelőtt 10 órakor a S1ÁVÁG a Kőbányai úti sporttelepen. 0 A LONDONI OLIMPIÁRÓL tart előadást Sebes Gusztáv elvtárs hétfőn este 6-kor az Alkotmány étteremben. .0 AZ ORSZÁGOS II. osztályú vízilabdadöntőben :a Kaposvári Vasutas 2:1.re gyűrött a Békéscsabai MÁV, a Tatabányai SC 9:0-ra a Debreceni DSE ellen. A MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG elnökségének és igazgató tanácsának MDP-tagjai Szerdán háromnegyed 5-kor értekezletet tartanak (Erzsébet körút 49 ) Előadó: Csont Ferenc. () HÁROM VERSENYSZÁMBAN értek el jó eredményt az atléták az egyesületi bajnokság második fordulójában. 800 m: 1 Híres 1:53.3, 2. Garai 1:53 3. Diszkoszt vetés: 1. Klics 48.18 m. Kalapácsvetés: 1. Németh 55.97. Pontversenyben: 1. Vasas. 2. CsMTK. " Novák Ilonka zászlóanya, Takács Károly a népi céllövölde vezetője a Honvéd Sporthéten A honvédség százéves évfordulója alkalmából nagyszabású sporthetet is rendeznek, amelyen a rendőrség és a Szabadságharcos Szövetség alakulatai és több olimpikon is részt vesz. Hétfőn már korán reggel megkezdődik a nagytétényi lőtéren a céllövő verseny, majd délelőtt 9-kor honvéd-rendőr úszóversenyre kerül sor, délben pedig folyamúszóverseny lesz a Margit híd déli hídfőjétől a Kossuth-hídig-Az olimpikonok közül Novák Ilonkának lesz szerepe, aki a főváros dolgozóinak a 15 határhadász zászlóaljnak adományozott lobogóját veszi át zászlóanyai minőségben. Jövő vasárnap pedig Takács Károly működik közre a Margitszigeten felállításra kerülő népi céllövöldénél. Itt a közönség díjmentesen használhatja a különböző fegyvereket és Takács Károly — úgyis, mint olimpiai bajnok — kívánságra mindenkit kioktat a céllövés tudományára. A honvéd sporthét változatos műsorában ezenkívül még atlétikai verseny, torna, kardvívás és díszes sportünnep él” szerepel■