Szabad Nép, 1948. december (6. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-21 / 294. szám

KEDD, 1948 DECEMBER TL szäbädmIp A népi demokratikus állam csak úgy valósíthatja meg a szocializmust, ha a Szovjetunióra demokráciára támaszkodik Dimitrov elvtárs beszámolója a Bolgár Munkás (Kommunista) Párt V. kongresszusán Szófiából Jelentik: A Bolgár Hun­­tcás (Kommunista) Párt V. kongresz­­szusán Dimitrov elvtárs, a párt főtit­kára előterjesztetts beszámolóját, a Központi Bizottság munkájáról és a párt feladatairól. Bejelentette, hogy a kongresszus ismét Bolgár Kommu­nista Pártnak nevezi el a pártot- Részletese­n ismertette azokat a har­cokat, amelyeknek során a Párt a munkásosztály politikai tömegpárt­jává vált, irányította a munkásosztály osztályh­arcát, a monar­chofasiszta dik­tatúra, az illegalitás és a német, meg­szállás éveiben vezette a harcot a fasizmus és az idegen hódítók ellen, létrehozta a Hazafias Arcvonalat és az egyedüli helyes úton ve­rtte győzelemre a dolgozó népet az 1944 szeptember 9-i felkelésben. A Szovjet Hadsereg szörege Bulgária felszabadításában A Hazafias Arcvonalban résztvevő Szociáldemokrata Párttal történt 1948 augusztusi fúzió alkálijával a két munk­á­spárt a marxista-leni­nista ideológia alapján egyesült. Azóta a bolgár munkásosztálynak egy egy- Régies pártja van-Dimitrov elvtárs részletesen ismer­­tette a párt történetének hat fontos időszakát, majd az 194­4 szeptember 9-i felkelés győzelméről szólva ki­emelte: Bulgáriának a német fasiszta iga alól való felszabadításában a legnagyobb érdemy­ű hős szov­jet hadsereget és annak lán g­­eszfi vezérét. Sztálin generalise­­szimuszt illeti, ■ aki iránt a párt, a munkásosztály és az égés- dolgozó nép örök hálát érez- 1944 szeptember 9-én a politikai ha­­talmat kipagsidt­uk a kapitalista bur­zsoázia, a kizsákmányoló monarcho­­teais­ta kisebbség kezéből — folytatta Dimitrov elvtárs — és a hatalom a a nép nagy többsége kezébe került, a munkásoszály és kommunista élcsa­patának vezetése ala­tt. gozó parasztság szövetségének megszilárdítása a munkásosztály vezetése alatt. c) A népgazdaság, különösen a ne­hézipar társadalmi szektora fejlődé­sének meggyorsítása, d) A kapita­lista kizsákmányoló elemek felszá­molására szükséges feltételek meg­teremtése a mezőgazdaságban, azok következetes korlátozása,, majd ki­szorításuk és felszámolásuk politi­­kája segítségével. e) A termelőszö­vetkezetek fejlesztése a parasztság alapvető tömegei között. — A népi di­mokr­ácia az interna­cionalizmusért harcol. A nacionaliz­mus összeegyeztethetetlen a népi demokráciával. fi­tn­cista árulók aknamunkája Dimitrov elvtárs ezután a nemzet­közi helyzet kérdésivel foglalkozott s ennek kapcsán kitért a Jugoszlá­viával szemben a Tito-cso­port áru­lása óta megváltozott viszonyra, majd a balkáni délszláv föderáció problémáiról és a macedón kérdés­ről beszélt. Megállapította, hogy a délszlávok,, köztük a macedón nép egységének megteremtését a marxizmus­-lenin­izmus na­cionalista árulói, Tito és társai akadályozzák. Mindezek ell­en­ére a dél­szláv és ma­­cedón népek ügye győzni fog. Dimitrov ezután Bulgária betsg helyzetének kérdésére visszatérve az ország gazdasági és kulturális fel­­adatairól beszélt, majd 17 pontban összefoglalta a szocializmus gazdasági és kulturális alapjai kiépítésének fel­adatait : 1. minden erőt és erőtartalékot mozgósítani az ötéves állami — népgazdasági — terv végrehaj­tására. 2. A termelőeszközöket a népköztár­saság, vagyis összes dolgozók kö­zös tulajdonába venni megvalósítani azt az elvet, hogy ,,aki nem dolgozik, n­e is egyék“’ 3. Az országos gazda­sági tervben egyesíteni az ország minden gazdasági "tevékenységét, be­vezetni a legszigorúbb takarékosságot minden téren. 4. Felkutatni az ország természeti kincseinek lelőhelyeit, olaj­­forrásokat feltárni, megteremteni ne­héziparunkat és színesfémiparunkat­ 5. Fokozni az elektromos energiater­melést az ipar és a mezőgazdasági szükségletek számára, új villanytele­peket létesíteni, stb. 6- Kihasználni minden munk­a lehe­tőségé­t a könnyű­iparban, a termelést három váltásra átszervezni, racionalizálni. 7. A nehéz- és könnyűipar arányát az előbbi javára megjavítani, a nehézipar minden ágát fejlesz­teni. 8 Fokozni a nyersanyagtermelést az ipar számára. 9. A mezőgazdaság gyökeres átszervezése, mezőgazda­­sági munkaszövetkezetek és állami gazdaságok alapján. 10. Egyszers­mind­enkorra megoldani a kenyérkez­­elést, a mezőgazdaság gépesítésével, műtrágya felhasználásával, védőer­dőövezetek ültetésével biztosítani az állandó jó termést. 11. A gazdaságos állattenyésztés kifejlesztése, elsősor­ban sertés- és szárnyas háziállat te­nyésztése. 12. Minden lehetséges te­rületet kihasználni fásítás céljaira s ezzel párhuzamosan az erdőkiterme­lés korszerűsítése. 13. A halászat (tengeri és folyami), valamint a hal­­teevesztés fejlesztése. fiz állami és szövetkezeti kereskedelem kifejlesztése 14. Gyors és kényelmes szállító­­eszközök gyár­ása, a vasutak villa­mosítása, a gépkocsi é® légi szállí­tás fejlesztése. 15. A munkások, dolgozó pa­rasztok s a dolgozó értelmiség életszínvonalának emelése, a la­kosság ellátásának megjavítása. fi népi demokratikus állam jellep Ezután a népi demokratikus állam jellegének megvilágítására tért rá Dimitrov elvtárs, megállapítva: Meg­nyílt a lehetősége annak, hogy meg­valósítsuk a kapitalizmusból a szo­cializmusba való átmenetet a népi demokrácia rendszerén keresztül, azzal a feltétellel, hogy­ ez a rendszer megszilárdul és kifejlő­dik és hogy a Szovjetunióra és a többi népi demokratikus or­szágra támaszkodik. A dolgozókat vezető kommunista pártok döntő jelentőségű feladatait Dimitrov elvtárs a következőkben foglalta össze: az A Kommunista Párt vezette munkásosztály vezetőszerepének meg­szilárdítása az állami, gazdasági, társadalompolitikai és­­a kulturális élet minden területén. b) A munkásosztály és a dal­ 16. Fokozni, kiszélesíteni az ál­lami és szövetkezeti kereskedel­met, erős szervezetet létesíteni a mezőgazdasági feleslegek fel­vásárlására, a város és falu kö­zötti csereforgalom lebonyolítá­sára, 17. Új. Szocialista munkafegyel­met­­bevezetni, a tömegek átnevezése útján kifejleszteni a rohammunkát és a szocialista versenyt, bevonva a versenybe a dolgozók összességét. Beszéde végén Dimitrov elvtárs a pártról, mint mozgató és irányító erőről beszél és kiemelte: ah­hoz, hogy a párt helyes irányvonalát meg lehessen tartani, fokozni kell a párttagok elmé­leti tudását és meg kell tisztítani a pártot a nem odavaló, ellen­séges, karrierista és sodródó ele­mektől. — Véleményünk szerint — fejezte be Dimitrov — nem leh­et igazi marxista az, aki nem igazi leninista és nem lehet igazi leninista az, aki nem sztálinista. Marx, Engels, Lenin és Sztálin legyőzhetetlen zászlaja alatt előre a szocializmus, a kom­­munizmus felé! Bierat elvtárs: „A Lengyel Egységes Munkáspárt ideológiai alapja a marxizmus-leninizmus tudományos elmélete és forradalmi gyakorlata” A Lengyel Egyesült Munkáspárt varsói kongresszusán Bierta köztár­sasági elnök összegezte a párt ideoló­­giájával foglalkozó háromnapos vita eredményét. Megállapí­otta, Indokolt volt az a harc, ame­lyet a pártegyesülés előtt a na­­cionalista,jobboldali elhajlás el­len folytattunk. Ennek a küzdelemnek köszönhet­­jük, hogy új pártunk erős és egysé­ges A nacionalista-jobboldali elhaj­lás képviselőit, mint szervezett cso­portot, sikerült felszámolnunk. Továbbra is a legélesebben és legelszántabban küzdünk min­den nacionalista-jobboldali elhaj­­lás ellen. Pártunk ideológiai alapja a marx­­izmus-l­eninizmus tudományos elmé­lete és forradalmi gyakorlata, — mondta Bjerut. A KÖZÉRT karácsonya D­ió, mák, rizs, zsír, vaj, szaloncukor, liszt rendkívüli bőségben kerül forgalomba 50.000 személyes konyha, 300 új áruda, 8 nép­­büffé, 10 étterem 1949-ben A KÖZÉRT húsain felszerelt áru­dáiban békebeli élelmiszerbőséggel és rendkívül olcsó árakkal szol­gálja a dolgozók 1948. évi kará­csonyát. Százezer liter bor, 50.000 liter rum és pálinka, 15.000 kiló dióbél, 5.000 kiló mandula, 20.000 kiló méz, 60.000 kiló mák, 15.000 kiló háztartási csokoládé, egymillió kiló rizs, 400.000 kiló zsír, 150.000 kiló olaj, 400.000 kiló szabad mar­garin, 700.000 kiló cukor, 40.000 kiló szaloncukor, 50.000 kiló vegyes- és szilvaíz, 40.000 kiló pasztörizált teát­aj, 20.000 kiló sajt- és tejtermék, 100.000 kiló savanyúkáposzta, 500.000 kiló jegyes finom­liszt, végül pedig szabad ke­nyérliszt korlátlan mennyiség­ben áll a vásárlók rendelke­­­zésére a KÖZÉRT karácsonyi forgalma keretében. A KÖZÉRT kidolgozta 1949. évi munkaprogramját a hároméves terv keretében. Ebben a terv­­programban szerepel 300 új áruda, S­ezépbüffé, 10 étterem. A terv­program kereteiben , felállít a KÖZÉRT egy központi büffékorny­­hát és öt különleges gépkocsit szerez be az ételek szállítására. Megtervezték egy nagyteljesítmé­nyű, egyelőre 50.000 személy ellátására szol­gáló konyha felszerelését is, amely a pestkör­nyéki gyárakban dolgozó mun­ká­sok és tisztviselők ételeit készíti el. Január 1-én megszűnik a petróleumjegy 1949 január 1-étől kezdve a vilá­gításra, főzésre és fűtésre szolgáló petróleum országos viszonylatban szabad cikké válik. Az egyetlen meg­kötöttség: Csupán az­ lesz, hogy egy személy egyszerre 5 liternél többet nem vásárolhat, a jelek szerint azonban ez az intézkedés sem lesz hosszúéletű. A szabaddá­ vált petró­leum ára egységesen sderenként 2 fo­rint lesz. A petróleum felszabadítását az teszi lehetővé, hogy a MAORT- szabotázs leleplezése óta egyre emel­kedik a M­AORT termelése, amely már 15 százalékkal meghaladja a szabotázs előtti teljesítményét. JELEN IS FOLYUNK • ÉPÍTKEZÉSEK! Szükség van sok fény- és időálló festékre. Az építőipar készül a tavaszi munkaversenyre, amikor majd szinte a földből nőnek ki a munkáslakások ezrei és hidak épülnek a folyók és romok fölött Teljes erővel dolgoznak az állami festékgyárak és termelvényüket minden városba, faluba, minden boltba és szövetkezetbe eljuttatja a Háztartási Bolt Nemzeti Vállalat N­MEBBMBHNBHI Ilii­­W1MWP1IIIMNI III N­IIIIIIIMIIIIIIIIIIIMNI A FELÜLVIZSGÁLAT napi k­érdései „A visszaminősítés nem büntetés. Tagjelöltté minősítjük át azokat a becsületes, jószándéku­ dolgozó párt­tagokat, akik nem felelnek meg a párttagsággal járó követelmények­nek. A visszaminősítésnek nevelő és nem büntető értelme van". (Farkas Mihály.) Hatvanban zsúfolt teremben zaj­­lott le a taggyűlés, melyen a felül­vizsgálat eredményeiről számoltak be A kizárási bejelentést i­ita kö­­vette. A tagság egy része nem akarta elfogadni a javaslatot. A ki­­zárás mellett és a kizárás ellen fel­szólalók vitája azonban olyan ha­tással volt a kizártra, hogy végül is felszólalásában elismerte a kizá­rás jogosságát és azt, hogy olyan hibákat követett el, melyet pártjá­hoz és osztályához hű kommuni­sm num követhet el. Felülvizsgáló bizottságaink jól végzik munkájukat. Mégis figyel­nünk kell arra, h°gy a bizottságaink munkájában felmerülő hiányosságo­kat kiküszöböljük. Ügyelnünk kell arra, hogy a közvetlen elvtársi b­e­­szédmodor szellemét a felülvizsgá­landó elvtársakkal szemben meg­tartsuk. Különösen a nyilvánvalóan aktív, becsületes, pártféti elvtársak­­kal szemben kell komoly, de egy­úttal közvetlen légkört teremteni a felülvizsgálat során. Előfordult Ceg­lédem, hogy az egyik bizottság ri­degen, nyergen foglalkozott­ak, elv­­társakkal és munkájuk faggatás­­szerű volt. Ezzel nem mozdítják elő a felülvizsgálat nehéz munkájának sikerét. A bizottságok a Pártot képviselik, tehát az elvtársak is a Pártot látják a bizottságokban. A Pártnak döntő jellemvonása az éberség, de nem a bizalmatlanság elvtársainkkal szem­ben. A munkának ez a formája nincs nevelő hatással párttagsá­gunkra. 61.000 szervezett magyar bányász: „Tiltakozunk a franciaországi bányászok üldözése ellen“ A Magyar Bányamunkások Szabad Szakszervezetének központi titkár­sága az alábbi táviratot intézte a Szakszervezeti Világszövetség főtit­kárságához: Szakszervezetünk képviseletében, amely a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának tagja, fel­kérjük a Szakszervezeti Világszö­vetség Főtitkárságát, 61.000 szer­vezett magyar bányamunkás nevé­ben leghatározottabb tiltakozását jelentse be a francia kormánynál a franciaorszá­gi bányászok letartóz­tatása, bebörtönzése és üldözése miatt. Kérjük, hassanak oda, hogy a francia kormány szüntesse meg a bányászok üldözését és bo­csássa szabadon a letartóztatotta­kat. A Francia Bányászszakszervezet főtitkárságának a következő távira­tot küldte a központi titkárság: Kedves Elvtársak! A szervezett magyar bányászok mélyen átérzik nehéz helyzeteket, amelybe a fran­­cia kormány által elrendelt üldöz­­tetések és letartóztatások miatt ke­­rültetek, mert még élénken emlé­­keznek arra, hogy mit jelentettek számukra 25 éven át a fasiszta Horthy-rendszer hasonló megtorló intézkedései. A magyar bánya­­munk­ások szere­tete, együttérzése veletek van. Nagy figyelemmel kí­sérjük a szabadságért vivőit küz­­delmete­ket és biztosítunk benne, tekét a magyar bányamunkások testvéri szolidaritásáról. Küzdőlé­metekhez kívánunk bányászkö­szöntéssel jó szerencsét! 3 SOKKAL OLCSÓBB A PONTYHÚS!

Next