Szabad Nép, 1949. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1949-04-13 / 85. szám

* kísértetek a színpadon A Pódium előcsarnokában a pénztár előtt szemrebbenés nélkül fizet valaki két jegyért 56 forintot. Bent a nézőtéren mindenki látható, aki csak testével van még Budapesten; lelke valahol Caracas táján vándorol és ,,szenvedéseit“ „A szombatesti hölgy" című, két párisi színdarabgyáros által elkövetett három felvonásra nyújtott sületlenség mellett próbálja feledni. Tőkés világ A Pódium állítólag politikai kabaré, melynek hivatása a persziflázs torz tükrében megmutatni a ma hibáit, kigúnyolni elleniégy inkát a szellem fegyverével. „A szombat esti hölgynek“ semmi köze sem a mához, sem a szellemhez. Valahol az özönvíz előtt játszódik, cél nélkül berángatott papírfigurák trágárkodnak a színpadon. Eszményíti a kissé hülye, „de azért kedves“ vezérigazgatókat, a dúsgazdag nejcsaló törvényszéki elnököt, a „mindenáron“ karrierre vágyó szobalányt, hogy a színésznőket egyetemesen kitartottnak ábrázoló, a művészi hivatást megszégyenítő főszereplő hisztériás figurájáról ne is beszéljünk. És „francia esprit“ helyett valami rosszízű Nagymező utcai szellem lengi át az egész produkciót a vidámság ürügyén. Az ízléstelen, rossz polgári giccs kísértete sündörög a jobb sorsra érdemes színészek handabandázásában, akik a bárgyú szövegből talán egyedül azt, a mondatot tudták az egészséges ízlésű nézővel elhitetni: „Kripta ez, tele kísértetekkel“. Dzsentri-világ Ha a Pódiumot kriptának neveztük, a Modern Színház megelevenedettemtő. Vájjon mi tette aktuálissá a Kolozsvári Andor műértő kezével meghamisított Mikszáth-regény, a Vén gazember, elcsépelt, eltorzított színdarabok felújítását. Ha a Pódium a kizsákmányoló kapitalisták kísérteteibe próbált sikertelenül élete lehelni, a Modern Színház meszszebbre megy, a feudalizmust szeretné feltámasztani. Van itt minden, ami szép és jó, tobzódhatunk a dzsentri romantikában. Csak úgy feszül a piros-kék K. u. K. huszárdolmány a fuvolázóhangú, becsületes főhadnagy deli termetén, a pojácáskodó, harsogó puccer olyan hülye, ahogyan a grófi Magyarország látni akarta, a paraszt iszik, buta és leghőbb vágya, hogy minél előbb kezet csókoljon szeretett képviselőjelöltjének, a földesúrnak. És az úr! Az úr könnyelmű, léha, drága ember, a fia szereti a népet és a kislány olyan bűbájos, ilyen feleségre vágyik minden jóérzésű úriember. Folyik a bor, andalítóan húzza a cigány, megejtően csillog a jóízűen pipázó öreg Borsy ezüst üstöke! Milyen idilli szép élet volt ebben az országban Ferenc Jóske, idején. És milyen megható eszménykép háromnegyedórás haldoklásában a hűséges szolga. A néptonutó, hazug Szentimentalizmus teteje ez. Középkor A legsötétebb klerikális reakció hullaszaga kísért abban az állászó, középkorban játszódó darabban, amelyet az ötéves terv meghirdetésének időpontjában tudott legmegfelelőbbnek bemutatni honi reakciónk színpadi szószéke, a Retten,biberareai nem kígyó, inkább csak gilirztafés®ek. A Kis Színház előadta Henry Trogat Kígyófészek című középkori drámáját Possonyi László egyértelműre hangolt fordításában. Olaszországban pestis van. Dőzsölnek a gonoszok, itt a halál. Úgyse soká élünk. A tollát pénzért áruba bocsátó költő, az élvgóvár szajha, a kitartott férj, a gyilkos asszony, az uzsorás bankár, a falánk dajka és ehhez hasonló kedves figurák szavalva várják végüket. Meg is érdemlik, mert nem figyelnek a kapucinus barát szavára, aki a nyílt színen kifejti: ,,Pár napig tart csak már pünkösdi királyságuk. Ma még hangoskodnak, gúnyolnak minket, övék a hatalom —» de meddig ? Közeleg már a pets, vége lesse hamar itt mindennek!“ De a balgák nem hallgatnak rá, ezért csoda történik a ryúi színen, nem záródnak be ez ajtók, az egyik szobor feje is letörik. Tehát biztos a pusztulás. Mindenki várja a véget három felvonáson keresztül, fél a hajáltól, ami felesleges, mert egy hófehér ruhába öltöztetett, szüzeket elcsábító, mandolint pengető szereplő közli: ,,Olyan világot élünk, amikkor csak a halál jó, nem, az élet. S a jók, azok elmennek egy távoli országba”. Ez Troyat hangja. De vájjon kinek a keze? Az egész ország az ötéves terv reményteljes, építő lázában ég. A dolgozó kép reménykedése betölt mindenkit. Ennek a, jogos, egészséges optimizmusnak fokozottan kell színpadjainkon tükröződnie. Vonuljanak vissza a szombat esti hölgyek, tűnjenek el végre a meghamisított vén gazemberek és a demokráciát megmarni alkaró kígyók fészkei. L. M aiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim, cA NAGY 0Í írta: Bállá Károly z egész falu őt nevezte. Kordos Gligort, a horpadt arcú, fogatlan vénembert. Ezt a hetvenedik évét töltő, sovány, magastermetü, görnyedihálú öreget hordta száján az egész lunkai vidék- Lunka, így hívták a két erdő közé süppedt síkságot, melyet kis patak szelt közepéi)’. Szegény vidék ez a roáramarcai hegyek között, ahol zsúppal mérik a gazdagságot. Fürge gyorsjárású ember volt Gligor. ’ Napbarnította kezein úgy dudorogtak az erek, mintha tintaceruzával húzták volna meg őket. Zsíros tenyénkalapja alól hetven éve kopó elszürkült haja a szemébe csapzott. A háborús idők egy parányi szilánkja szétszaggatta családját s most ott nyüzsgött körülötte apó gyermek, fiatal, terhes asszony, vén bába, fiatal beteg, csak nyomkaképes ember nem. Kiálló pofacsontjára ráaszalódott fakó bőre, de szemeiből fiatalos tűz és egy új élet kezdésének öröme s tisztasága fénylét!Másfél hold sziklás földet kapott. Minden gondolatával, mellyel az új „birtokot" ölelte körül, egy-egy évet fiatalodott akaratban és lendületben. Cselnek sem volt idáig földje s Kordos Gibor egyből a földesgazdák sorába került. A kapott föld betöltötte egész lelkét és képzeletét, hogy azmi túl már a nyüzsgő, építő, feszítő világot sem látta meg. Kora hajnaltól késő estig elnyűtt fűzfakosárral hordta szinte marokként a termő porhanyós földet, mely másfél holdjának alig egy csücskéjén látszott meg valamicskét Ezen nevetett az egész falu és környéke. Előbb tr-m krumpli a tenyereden, mint a földeden ... — vetélték útjába a szúrós, fájó szavakat, melyeken csak roppant akarata segített« keresztül. Szürke- piszkos, gyolcs inge alól szőrös melle dacolt a széllel, mely a hegy tetejéről tekergeti le a völgybe. Mint a nehéz húzásban feszülő ló, vitte maga előtt Grigor, magasra lendülő térdekkel a földet. Föld • • • Az én földem •.. Életének minden értelme ebbe sűrűsödött bele, ebbe a néhány szócskába. Esteledett. Gligor fáradt léptekkel tette az utolsó fordulót Előtte 10 év körüli unokája ballagott, kezében kopott kék fazekat cipelve, melyben szintén föld feketedett. Gligor képzeletében kis krumpliföldek sötét lettek az ültetéshez ■ • ■ és kukoricatáblát látott himbálózni a szél ütemére. Egyre közelebb látta a hullámokat • •. s csak akkor riadt fel, amikor egészen közelébe ért a legelőről megtért tehéncsorda. Fáradtságtól kimerült arca verejtékezett. — Csak a bolondságod nagyobb a termetednél — kötött bele a tehénpásztor — előbb át lehetne fúrni azt a hegyet — s mutatta az ostorával — semmint hogy azon a földön krumplit kapált. Felindultságában szólni sem tudott az öreg. Torkán akad a szó, hirtelen forróság öntötte el a fejét. — Átkozottak ... — nyögte, a füzfakosárral görnyedve. ★ Egy kora reggel deszkával, gerendával cementtel és egyéb anyaggal rákott teherautók robogtak el a házak előtt. Újabb teherautókon szürkeruhás fiatalok százai szorongtak. Éneküktől visszhangzott az egész hegyrengeteg. Mint a robbanás terjedt el a hír hogy ezek vasutat építeni jöttek. Az évszázados csendet kisebb-nagyobb kopácsolások törték apró szilánkokká. Egymás után emelkedtek a hegyek hajlataiban a munkásbrigádok barakjai. Az alagút építéséhez szükséges szerszámok, gépek, anyagok egyre nagyobb területet foglaltak el. A vidék megelevenült. Élet: lármás, dolgos, éneklő élet költöző a máramarosi hegyek közé. Az erdő muzsikáját, a patak zúgását túlharsogta ezeknek a szürkeruhás emberkéknek a kopácsolása, a munka ritmusa, a gépek, ma erők berregése, zúgása... és hatalmas robbanásokat visszhangzottak a hegyek. Többezeréves sziklaömbök lazultak meg és váltak ki a porhanyós földből. Nyomukban hatalmas üregek tátongak sötéten. És fogyott a hegy . . . ezek a hangyaemberek egyre mélyebben hatoltak a hegy gyomrába, melyből hosszú csillesorok fuvarozták ki a földet és kőtörmelléket. Szendergéséből felébresztették a fáin népét is- Esténként brigádcsoportok látogatták a falut s az írástudatlanok számára esti tanfolyamot szerveztek. S amint egyre több világosság költözött a falura, s amint egyre mélyebben hatoltak a hegy rengeteg gyomrába, úgy nőtt Kordos Gigor haragja és elkeseredése. Mariba csak egyenesen az ő bosszantására jöttek volna ide ezek a fiatalok. Legjobban a tehénpásztor gúnyolódása rágta belülről: ezek tényleg előbb megfúrják a hegyet, mielőtt ő elkészülne a földihordással. Pedig nem is gondolt arra, hogy ebben az esztendőben az egész másfél holdját termővé tegye. — Istenem, de megcsúfoltál... — kesergett, magában Bánata egyre fogyasztotta munkaerejét s most először történt meg vele, hogy három pihenő helyett öt helyen tette le helyéből a földdel rakott kosarat. Kerülte a találkozást az emberekkel. Legfőkénpen a brigádosokkal. A szűk környéken alig maradt írásial tlan, illetve maradt még egykettő. Kordos Gligor, aki teherben levő menyét, Ravejkát, amiért az is eljárt az esti kurzusokra, arra átkozna, hogy ne bírja megszülni gyermekét. Mintha ezek az átkozottak az időt is gyorsjáratú gépekre, motorokra szerelték volna a gondolkozót fel a vénember. Egyre jobban rohant az öreg lassú léptei mellett az idő, egyre kevesebbnek tűnt a föld, amit hordott, mialatt egyre több lett az elvégzett munka az alagúnál. összehúzott szája körül a ráncok még jobban elmélyültek- A kosarat is egyre súlyosabbnak érezte s másodszor történt meg vele, hogy éppen csak belekanalazott a ■ tejespunszkába . . — Meghalok — rémült fel hirtelen előtte. — Csúnyábban halok meg, mint az apám,nagyapám, az őseim: földdel s mégis föld nélkül. Kicsúfolva, megszégyenítve ... Inkább ne is adták volna — tört fel belőle az emésztő bánat. A kivirágzó hegyek mögül felbukkanó májusi hajnali nap, az istálló mögötti giz-gez szélén találta az öreget, meztelen fölsőtesttel. Nyomasztó, kínos álomban töltöte az éjszakát. Egyszerre csak nevét hallotta kiáltani. Hirtelen felugrott. — Gyere nagyapám, gyere — toppant elé kis unokája, s azzal fűlni kezdett a gyermek át az udvaron, ki az ura. Ott sem áll meg. Az öreg ment öntudatlanul a gyerek után. Az egész falu tudta már, amit Gligor még nam tudott. A tornácokról és az udvarokról gyermekek és felnőttek bámulták Kordos Gligort, de senki nem nevetett rajta, mint amikor a földet fuvarozta a földre a fűzfakosárban. , A földjéhez ért. Nem hitt a Szeménnek. Hirtelen térdre rogyott, lekapta fejéről kalapját , keresztet vetett. Készür is körüljárta a földjét, hogy megbizonyosodjék arról, nem álmodik-e? A kémény köves talajon finom, porhanyós földbuckái, púpokodtak. Az történt, hogy az ifjú brigádmunkások tudomást szereztek Kordos Gligor szándékáról, hogy termővé szeretné tenni földjét. Elhatározták, hogy az est beálltával ideiglenes sínpárt fektetnek rá a 150 méternyire fekvő területig és feltöltik az alagút szája előtt felgyűlt földdel S egész éjjel megállás nélkül csikorogtak a csillék. Mint ajándékkal teleszórt gyermek ment Gligor örömrepesre egyik földbuckától a másikig. Kezével belebeletúrt a földbe, melyet alig látott a szemébe -szökött könnyei , él Egész napját ott töltötte étlen-szomjan. Nem tudott betelni látásával. Uj világ nyílt meg előtte, teremtő, alkotó új világ, melyben egészen más emberek élnek. Emberek, akik szeretik őt, s akiket viszont ő is szeret. Hazaindult. Az egyik házból lámpafény szűrődött ki. Furcsa hang ütötte meg fülét, vagy negyven öreg torok ismételt? egyszerre: ááá-bééé, céeé. Hallgatódzott. Bernen, jen? A nyított ablak alatt ülepedett le, onnan nézett be lopva. Szemközt az ablakkal fekete lábla függő a falon. Szürkeruhás brigádos magyarázott: — Rajzoljátok papírra, amit mondok. Láttatok már félholdat? — Hogyne láttak vona — felelték többen is egyszerre. Ott sápad most is az égen. Gligor önkéntelenül is felnézett, a csillagos magasságba. Azon nyomban kavicsot kapott kezébe és a homokba rajzolta. — Olyan, mint egy nyel nélkül sarló, úgye? — hallott bentről a brigádost. — Most rajzoljatok hozzá nyelet is, így ni — mutató, a táblán — Az így elkészített sarló tudjátok milyen betű? Gé ,. Gééé betű. Ha mondjuk, egy nevel akarok leírni, mint például Gligor, ez a kezdőbetűje. Az ablak alatt kuporgó öreg hirtelen felugrott örömében. S mit,? zsákmányt ejtett vad-rohant, egyenesen hazafelé. Útközben az itató mellett térségen megállt s a homokba rajzolt egy nagy Gé betűt- Egy másikat a hídhoz érve karcolt a kitaposott földbe .. Úgy megtelt emberek iránti szeretettel, hogy azt sem tudta, mit kezdjen Felszabadultak, könnyűnek, frissnek érezte magát... lelke mélyén megért’t?, hogy f’dje s földjén a földcsomók s a most tanult Gé betű között van valami roppanti összefüggés. SZABAD NÉP SZERDA, 1949 ÁPRILIS 1* ♦Ul UTAKON címmel, nagy sikerrel megy a Pavlov világhírű tudós és kutató életéről szóló kitűnő szovjet film a főváros mozijaiban Munkásklubok, fokozott kultúrélet az üdülőkben, 60.000 színházbérlet-igénylés Telefonmentés a tömegkultúra frontjáról — Halló! Szaktanács kultúrosztálya? Nemrég rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben arról, hogy a tíznél több, de száznál kevesebb munkavállalót foglalkoztató üzemnél a munkáltató köteles minden munkavállaló után havonta 16 forint jóléti hozzájárulást fizetni. Mit jelent ez kulturális szempontból? — A 16 forintból havonta 4 forint jut kulturális célokra. Ezeknek az összegeknek felhasználásával és kiegészítésével öszrefelépítünk száz szakmaközi munkásklubot. Az építkezések mintegy előfutárjai leérnek a hamarosan meginduló nagyobbszabású munkásklub-mozgalomnak, a nagyüzemek munkásklubjainak. Ezekben a klubokban összpontosítva együtt lesz minden: színpaddal rendelkező előadóterem, könyvtár, olvasótermek, próbaszobák stb. — ami a gyakorlati művelődéshez szükséges. A munkásosztály egyre növekvő kulturálódási igényeinek a klubok lesznek majd a központai. — Vannak egyéb jelei is a tömegkultúra fellendülésének? — Az üzemi kultúrmunkában örvendetes új tünetek mutatkoznak , nem is szórványosan, hanem szinte általánosan. A kultúrmunkában sokáig sok ütemben a mennyiségi teljesítmény elvét vallották A színjátszók két-három hét alatt tanultak be s adtak elő olyan színműveket, amelyek színrehozatalára színházak két-háromhónapos munkával készültek, az egyik üzemi képzőművészeti szakosztályról meg az derült ki, hogy részvevői majdnem versenyt festettek egymással, ki készít több képet. Ezt a veszedelmes túlhajtást most mindenütt az elmélyedés, a gyakran csak látszat-teljesítmények helyett ,a komoly, alapos minőségi munka szelleme váltja fel. — Sok egyéb bíztató és széles távlatokat mutató jelensége is van az alapos kultúrálódás vágyának. Nemrégen még nem egy kultúrvezető — de méginkább színjátszógárdavezető — nem szívesen vette igénybe hivatásos szakember segítségét Ezt a kétségtelen becsvágyról fűtött, de nem mindig megokolt álláspontot most az a kívánság váltotta fel: jöjjenek ki a szakmabeliek az üzemekbe, segítsék őket nehézségeikben, mert nem akarnak félmunkát végezni. A mozgalom nyomán máris megállapodtunk a Színész Szakszervezettel, hogy a színházak elvállalják a harminc legnagyobb üzem állandó patronálását. — Mi a helyzet a kultúrcsoportok és az üzemi bizottságok viszonyában? Tudunk esetekről, hogy néhány üzemi sdződsád nem volt mindig olyan támogatója az üzemi kultúrmunkán«..., m.lyen mérésében az szükséges lett volna. — Az üzemi kultúrmunka jelentőségét tükrözi az új üzemi bizottságok összetétele is, hiszen most már „kultúrfelelőse“ is van az üB-nek. Az ő feladata lesz, hogy az üzemben folyó kultúrunnkát a bizottságban megfelelően képviselje. Szerepétől igen sokat várunk. — A megfelelő kultúrkáderek kiválasztása sok gondot okozott még nemrégen is. Változott-e mostanában a helyzet? — A kultúrvezetők oktatása, továbbképzése állandóan folyik. Egyik iskola, tanfolyam szinte a másikat éri. Ezidő szerint egyik új típusú tan- folyamunk eredményét várjuk nagy érdeklődéssel. Hetvenöt nagyrészt kétkezi dolgozót képeztünk ki üdülővezetésre. A négyhetes tanfolyamon az ideológiai és kultúrpolitikai oktatás mellett igen sok gyakorlati tárgy szerepelt a „tanrenden“, így sport, játék, sakk, énekkar-vezetés, tánc, ping-pong és így tovább. Az üdülővezetőkre igen nagy feladat vár, hiszen a nyáron sokezer dolgozó jól eltöltött pihenésének lesznek a biztosítói. Ők gondoskodnak majd arról, hogy az üdülőknek ne csak jó kosztjuk, megfelelő elhelyezésük, hanem kellemes szórakozásuk is legyen. Tavaly bizony előfordult, hogy a kemény munka lendületéhez szokott dolgozók — amikor kicsit kipihenték magukat — az első napok után anynyira szokatlannak érezték a „tétlenséget“, hogy hazautaztak. — Végül még egy kérdés: mik a tapasztalatok a Szaktanács idei színházbérletezésénél? — Az idei évadban harmincezer bérletet vásároltak az üzemi dolgozók; a most lefolytatott előzetes számítások szerint ezt a dolgozók a jövő évadra megkétszerezik: hatvanezer bérletet igényelnek. ★ Hatvanezer bérlet tíz estét számítva hatszázezer színházlámogatást jelent. Szinte szédítő szám, ha arra gondolunk, hogy még csak néhány év előtt is az osztályelnyomás menynyire elzárja a munkások tömegeit a jó színháztól, s hogy most, a hároméves terv harmadik esztendejé,ben a dolgozó nép mennyire magáénak érezheti a ma színházát. L J.