Szabad Nép, 1949. május (7. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-06 / 104. szám

Éljen a munkásság, parasztság, értelmiség építő és harci RÁKOSI MÁTYÁSSAL A NÉPFRONT GYŐZELMÉÉRT! „CSUPA OPTIMIZMUSSAL DOLGOZUNK" SZAKEMBEREK AZ ÖTÉVES TERVRŐL, A SZAKÉRTELEM MEGBECSÜLÉSÉRŐL Egyik pártnak se tagjai. Értelmi­ségiek a „régiek” közül. Dolgoztak a felszabadulás előtt is, ma is. Az értelmiségi pálya számukra: hivatás. A terv sokat szól róluk, jövő nagy feladatukról — most szóljanak ők a tervről. Együtt emelkedünk Cigarettára gyújt, mosolygósan rám­­■ néz: — Remélem, nem akarja, hogy el­soroljam, mi mindent adott a három­éves terv és mit ad majd az ötéves terv a vegyiparnak? Nagyszerű dolog az, hogy rengeteg a megoldandó fel­adat és ehhez minden segítséget meg­kapunk — mondja Gerecs Árpád,­ a Chinoin-gyár mérnöke, aki egyébként egyetemi előadó is. — És „valaha“? — Persze a gyáros is adott segít­séget a kutatáshoz, — de ez egé­szen ötletszerű volt. Csak azon dol­gozhattunk, amiben ő fantáziát lá­tott. Négy fái közé zárva dolgoztak a gyárak vegyészmérnökei — jaj, csak meg ne tudja a másik, hogy mire ju­tott az egyik! Például a Sulfamyl­­kérdésnél, az ultraszeptilnél, a Wan­­der-aminopyridinnél is így folyt a „munka“. Az ötéves tervben úgyne­vezett félüzemi kísérleti laboratórium épül. A tőkések idején az ilyennek az építésére még csak gondolni sem le­hetett, mert ez nem hozhat gyors hasznot. (Átmenet ez a laboratórium és az üzem között.) És hogy több gyár összeállt volna? Akkor egy­szeriben vége lett volna a titoknak. Az­­ új kísérleti laboratóriumban már együtt dolgozhatnak a különböző gyá­rak vegyészei. — Nem találom célját annak, hogy frázisokat mondjak arról, mit jelent a 70­ millió forintos beruházás a vegyé­szeti iparban. Jól felszerelt laborató­riumokat jelent, olyan vegyicikkek gyártását, amelyeket eddig nem ké­szíthettünk. Ha ehhez hozzáteszem, hogy végre jó felkészültségű fiatalok­kal dolgozhatunk együtt — kijelenthe­tem: ez jelenti nekünk régi kívánsá­gunk beteljesülését. Együtt emelke­dünk mi régiek és az újak. Tarokkozás helyett­­ komoly feladat Hatalmas szál ember Horváth Lászó, a hortobágyi állami birtokok főintézője. Széltől, naptól cserzett a bőre, a haja őszülő, beszéde nyugodt és megfontolt, Magyaróváron végezte valaha a mezőgazdasági főiskolát. — A megélhetésem biztosítva volt azelőtt is, most is. De az ambícióim­ról akkoriban lépésről-lépésre le kel­lett mondanom. Minden bevételt fel­emésztett a Eszterházyak, Czirákiak „magánigénye”, a budapesti háztar­tás, a „színésznőzés“. Ha valami be­ruházásra, bővítésre tettem javasla­tot , kiröhögtek. Például ugyanak­kora szántóterületen, mint a Horto­bágy, a Czirákyaknál mindössze két traktor volt. (Ma már 25 van a Hor­tobágyon és 50 lesz hamarosan.) — Nem tudom, hogy ön megérti-e, mit jelentett az nekem, a szakember­nek: tétlenül nézni, hogy hat mázsa búza legyen egy hold átlagos hozama, olyan nagyszerű földön! A gazda­tisztnek az egésznapos tarokkozás maradt, a mindennapos kikocsikázá­sok a birtokra. No és fontos volt, hogy jól megtanuljon lovagolni, meg hogy pontosan egyezzék a számadás. — De legjobban mindig az állat­­tenyésztést szerettem­­ volna! De hiába az óriási birtok, azon például mindössze 400 pulyka volt. Most van lehetőségem! A Hortobágyon eddig csak a szöcskék legeltek, jövőre már 70.000 pulyka eszi a szöcskéket és 100.000 juh legelészik az ötéves terv végére. — Minden támogatást megkapok. Jóváhagyták s már meg is van a 70 holdas takarmány-kísérleti telep, az 50 holdas kísérleti fümagtelep — itt vizsgálom, javítom a takarmányt az ötéves tervre. Jó vetőmagot adni a népnek, minél jobb tenyészállatot — ezt végre most megvalósíthatom! A nők is operálhatnak- Fehérköpenyesen siet ki a műtő­­szobából dr. Radnót Magda, aki ad­junktus a II. számú szemészeti klini­­kán, ezenkívül egyetemi magántanár. Csupa optimizmust sugároz a mosoly­gása, ahogy mondja: — Nők azelőtt nem operálhattak! Sőt arról sem lehetett szó, hogy egy osztály élére kerüljenek. — Munkalehetőség, tudományos ku­tatás, megélhetés? — Tudományos státusban vagyok, körülbelül 2.500 forint a havi jöve­delmem. Itt a kollégáim fele is tudo­mányos státusban van. — És azelőtt? — Tizenhárom évig voltam díjtalan gyakornok és tanársegéd. Félkosz*on éltem — vagyis egy kollégámmal kö­zösen kaptunk egyetlen ebédet. Ami­kor két hónapig nem tudtam a cipő­­talpalásomat kifizetni és tanácsot kér­tem a klinika akkori vezetőjétől, ezt a „jótanácsot“ kaptam: „Menjen jól férjhez“. — Tudok-e ma kutató munkát vé­gezni? Igen, végre tudok! A zöldhá­lyoggal kapcsolatos kísérletezések az­előtt például azért is nehézségekbe ütköztek, mert nem kaptunk elég kí­sérleti állatot. Ma már nem gond ez... — Mondjam el, hogy mit jelent az Gyereksírás verte fel Tereskén a Szmecsányi uraság egyik zsellérházá­nak nyomott csendjét. Farkas Jánosné, az egyik béres felesége, egészséges kisleánynak adott életet. A szomszéd­­asszonyok ott sürögtek-forogtak kö­rülötte, megfürösztötték, ruhába esni várták a gyereket. Megnézték, meg­csodálták és örömmel újságolták a jó hírt a sietéstől kifulladva hazatérő apának. Mari néni — egy mindig rá­érő öregasszony — kíváncsian néze­gette a kisleányt. Keszkenőjéből fé­nyesre csiszolt rézkrajcárt dugott a csecsemő kezébe. „Szerencsepénz" —­■ mondta az anyának. — „Hordja csak ezt a nyakában és akkor boldog, öröm­teli élete lesz. Majd meglátja, hogy iga­zat mondtam." Farkasné egy kicsit kételkedve mosolygott, de azért kijá­ratta a pénzt és a baba nyakába akasztotta. Ettől kezdve Farkas Ro­zika állandóan viselte az érmét. De sok szerencsét nemigen hozott szá­mára. Rozika a zsellérgyerekek sivár, szo­morú életét élte. Korán befogták munkába. Mikor elérkezett az i­deje, hogy iskolába adják, nem járhatott, mert cipője, ruhája nem volt és az iskola is messze volt. Kellett a se­gítsége is otthon a ház körül, így történt, hogy Rozika sohasem járt iskolába. Az uraság, Szmecsányi úr komisz ember volt. Agyondolgoztatta a kére­seit, de a kommenciót szűkösen mérte. Ha valaki szólni mert, elvezette a csendőrökkel és kidobta. Farkaséknál több lett a gyerek és nőtt a nyomorú­ság. Még tízéves sem volt Rozika, amikor szülei pesztonkának adták Vácra egy gazdag festőmesterhez. Rossz helye lett. Éjjel-nappal dolgoz­tatták, s a fizetség egy-két toldozott­­foldozott ruha, ételmaradék volt. Még ezt is sajnálták tőle, de annál kevésbé a durva szitkot, ütleget. Egy nap Ro­zika annyira nekikeseredett, hogy fogta magát és megszökött. Váctól messze van Tereske, véresre is tört a lába, mire hazaért. De jaj, otthon sok volt az éhes száj, s szüleinek úgy le­vélben kellett kérlelniük a festőmeste­­reket: fogadják vissza a gyereket. Visszavették Rozikát, de nemsokára szélnek eresztették. A legnagyobb pékmesterhez került, de itt sem volt jobb dolga, itt is látástól vakulásig dolgoztatták. Egy alkalommal azonban csinos, barna fiatalember tért be a műhelybe: Szabó István rakodómun­kás. Megnézte Rozikát és szóba elegye­­dett vele. Ettől kezdve mind gyakrab­ban járt a pékműhelybe. Végül meg­kérte a kezét. Rozikából asszony lett tizenhatéves korában. Úgy látszott, mintha mégis szerencsét hozott volna a babonás öregasszony rézkrajcárja. Férjével tervezgették, milyen szé­pen fognak élni. Dolgoznak, félre­teszik megtakarított filléreiket lesz jó, lakásuk szép bútorral, felnevelnek és taníttatnak egy-két gyereket. A ter­­vezgetésnek vége szakadt, amikor be­fagyott a Duna. Nem jártak a hajók, nem kellett lapátolni a gabonát. Szabó István is sok más társával együtt ki­került az utcára. Sehol nem kapott munkát. Élni mégis kellett valamiből. Ro­zika elment mosni, takarítani, így vészelték át a telet. Olykor, mikor a gondok már nagyra nőttek, vigasztal­ták egymást, majd csak elmúlik min­den baj. A tél elmúlt, de az életük ettől kezdve még rosszabb lett. Sorra születtek a gyerekek. Kitört az első világháború, a férj katona lett, az orvosoknak, hogy központi kutató la­boratórium készül Budapesten, min­den modern műszerrel — még az első tervévben? De addig sem állunk. Adóst is a Tudományos Tanács támogatásá­val kísérletezhetünk: pécsi, debreceni budapesti orvosok. Filator, Odessza szemész — mint bizonyára tudja —, egész sor eredményes szaruhártya-át­ültetést végzett: látóvá tette a vako­kat. De ennek egyébirányú gyógyító hatása is lett — ezen kísérletezünk. — Persze, mindez még nem jelen­tene teljes örömöt, ha nem tudnánk azt, hogy milyen óriási lehetőséget ad az ötéves terv az egész orvostár­sadalomnak. Csak a 2000 új orvosi állást említem. Ezért dolgozunk csupa optimizmussal! asszony a Láng-gyárba került hadi­­munkára. Mire vége volt a háború­nak, beteg lett, kórházba került. Férje is egyre kevesebbet dolgozott, a lakbért sem tudták kifizetni és így a harmincas években kilakoltatták őket. Három, vagy négy hétig laktak az udvaron, amíg szükséglakást nem kaptak egy nyomortelepen. Férjét egy nap hazahozták lázas betegen. Az or­vos megnézte és kórházba utalta. De sehol nem akadt üres ágy és pénzük sem volt. A szomszédok tanácsára Rozika kicipelte súlyos beteg férjét az Üllői­ útra és onnan vitette mentőkkel a kórházba. Harmadnapra meghalt , és ő ittmaradt négy gyerekkel. Ne­héz, küzdelmes életet éltek a felsza­badulásig. Marika, a leánya, nyomorúságban, sötétségben született, születésekor még rézkrajcárt sem kapott. Az ő élete sem indult jobbnak, mint az anyjáé. Ő is már az­­ ötödik elemiből munkába került, reggeltől estig dolgozott és a fizetése nagyon kevés volt. Később a Kistextbe került orsozónőnek. Mikor pedig jött a rendelet, 18 éven aluliak nem dolgozhatnak éjszaka, elbocsátot­ták. Visszakerült ismét a Kistextbe. Az egyik mesternek megtetszett a fiatal lány és barátságát kereste. Nem hajlott reá. Kidobták. Így ment ez egészen a felszabadulásig. Ha ez nem jött volna, Szabó Margit élete is úgy folyt volna, mint az anyjáé. De nem­ úgy folyt. 1946-ban már újra a Kistextben volt. Gyorsabb járatú gépen dolgozik és munkatársait is megtanítja a több, jobb termelésre. A tehetség, amellyet szüleiben talán a nyomortelep, a mun­kanélküliség fojtott el, nála kifejlődött. Megbecsülik a munkáját, és munkás­­jel­vénnyel tünt­ették ki. Első a nők között, akik megkapták a Magyar Munka Érdemrendet. Ettől kezdve még jobban dolgozott, kivette részét a politikai munkából is, segítette, ta­nította társait. Ő már nem jutott szü­lei sorsára, mert volt, ki felkarolja: a felülvizsgálaton, ahol megismerték éle­tét, gondolkodását, magasabb beosz­tásra javasolták. A párt bizalmából a Posztóipari Központ üzemgazdasági osztályának élére került így Szabó Margit. Be­csülettel megállja helyét, tanul, hogy minél jobban elvégezhesse munkáját, mert tudja, hogy ha jó munkájával építi a dolgozók országát, az ő élete is egyre szebb, jobb lesz... Rozika, vagy ahogy most hívják: Szabó néni, büszke a leányára. Ma már ő is elégedett. A szomorú múl­tat feledteti vele leánya biztos jövője. Valamelyik fiók mélyén ott hever a rézkrajcár. A szerencsét nem ez hozta. (dézsi) A zsellérviskó szülöttje és leánya, AZ ÉLMUNKÁS ( .1 blagyar­ Saovjvi Möaffundusttyi Sacmit» testes kötetnyi áprilisi száma A. G. Zverjev szovjet pénzügyminiszter cik­két közli a Szovjetunió 1949. évi állami költségvetéséről. Kossa István ipar­ügyi miniszter a magyar munkaerőgazdálko­dás kérdéseivel foglalkozik. Z. Majewski „Lengyelország ipari fejlődése a gazda­sági tervek alapján” címmel írt értékes tanulmányt. Szakasits Antal államtitkár „Az új üzemi bizottságok feladatai terv­­gazdálkodásunkban” című cikkében is­merteti az üzemi bizottságok új felada­tait. Csejkey Ernő, M. Szonin, Dégen Imre, I. Szmirnov, A. Korolenko és F. Ivanov írásai adnak még forrásmunka­szerű tájékoztatást a szovjet és magyar gazdasági és pénzügyi életről. HAZÁNK FÖLDJE - AZ ÖTÉVES TERV NAGY TARTALÉKA Iparunknak, de különösen nehéz­iparunknak az ötéves tervben előirány­zott óriási emelkedése különös jelentő­séget ad ásványi nyersanyagszük­ségletünk kérdésének. Nem kis jelen­tősége van hatalmas építési progra­munk megfelelő minőségű és mennyi­ségű nyersanyaggal való ellátásának is. Gondoskodnunk kell ezeknek a szükségleteknek olcsó és lehetőleg mi­nél kevesebb külföldi behozatalra szoruló fedezéséről, és ez a követel­mény hazánk természeti kincseinek alapos, beható kutatását teszi szüksé­gessé. Akadnak — még szakemberek kö­zött is — olyanok, akik azt hiszik, hogy hazánk aránylag kis és elég sű­rűn lakott területe geológiailag is már annyira ismert, hogy aligha lehet itt még valami újat találni Helytelen és teljesen alaptalan ez a felfogás mert hazánk földjét még sohasem tanulmá­nyozták olyan óriási ipari szükségle­tek kielégítése szempontjából mint ahogyan azt most ötéves tervünk meg­kívánja. Olyan lelőhelyeknek, ame­lyekre ezelőtt, ha ismerték is, figyel­met se fordítottak volna, ma fontos ipari jelentőségük lehet. Máris számos példáját látjuk ennek, pedig még csak indulóban vagyunk ötéves tervünk megvalósításához. Bendefi László, a pénzügyminiszté­rium sókutató geológusa kősó utáni kutatása közben talpra akadt. Ezen a helyen a Földtani Intézet munkatár­sai: Szebeni Lajos, Kor­m Kálmán, Noszki Jenő és Ferencz Károly geoló­gusok tovább kutattak és hatalmas iparilag azonnal kihasználható lelő­helyet állapítottak meg. Nemrégen ezt az anyagot még csak orvosi és másod­rendű műszaki célokra használhattuk. Ma azonban, és méginkább ötéves ter­vünk során, a talk vegyészeti iparunk számos ágazatának nélkülözhetetlen nyersanyaga lesz. Ez a felfedezés már ez idén többmillió forintos behozatalt tesz feleslegessé, nem is szólva arról, hogy az itthon bányászott talk sokkal olcsóbb a behozottnál. A bükkszéki lúgos forrásvizek gyógy­hatását talán már a honfoglalás óta ismerjük, de Bükkszék még mint fürdőhely is egyike volt a legelhanya­­goltabbaknak. Klein Elemér bányász­geológus fedezte fel és tette figyel­messé a Tervhivatalt arra, hogy e te­rület valószínű vízbősége és gazdag szódatartalma lehetővé tenné egész országunk szódával való ellátását. Egy előzetes kutatás megerősítette e fel­tevés valószínűségét, és ha a most folyó fúrások végleg bebizonyítják ezt, úgy a­­ bükkszéki szódagyár hazánk egyik leghatalmasabb új ipari üzeme lesz. A Tudományos Tanács és az iparügyi minisztérium nagyszabású geológiai kutatási tervet dolgozott ki ötéves tervünk érc- és egyéb nyers­anyagszükséglete fedezésének elősegí­tésére. De hazánk természeti kincsei­nek feltárása és ötéves tervünk szol­gálatába állítása nem lehet csak a geológusok feladata. A Szovjetunió ta­pasztalatából tudjuk, hogy turisták, sőt sokszor kiránduló úttörő csapatok, egyes falusi lakosok megfigyelései nem egy ízben országos jelentőségű geoló­giai felfedezések kiinduló pontjául szolgáltak. Nálunk is részt vehet benne az egész dolgozó nép, különö­sen, ha gondoskodunk az elemi geoló­­­giai ismeretek népszerűsítéséről. Máris érkeznek a Találmányi Hiva­­­talba faluról ásványminták és levelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy : dol­gozó parasztságunk, az ötéves terv által lelkesítve, kezdi felismerni az ilyen természetű kutatás szükségessé­gét a maga tapasztalatai körében. „Kedves Találmányi Hivatal! — írja Nagy János földműves Tar köz­ségből — az újságból láttuk, hogy az ötéves terv milyen sok téglagyárat épít országunk felépítésére. Kérem, küldjenek ide szakértőt, mert nálunk a gyöngyösoroszi és a recski határban is jó agyag, kaolin és más színes föl­dek nagy bőségben vannak, hogy ne­künk is juthasson a sok téglagyárból, dolgozó testvéreink felvirágoztatására. Éljenek országunk jó vezetői, a de­mokrácia és a béke!" Sütő József, a debreceni MÁV-mű­­hely fényezője, aki horzskővel csiszol­­gatta a vagon-alkatrészeket, valami jó minőségű homokkövet talált a vá­ros közelében. Megpróbálta, nem le­hetne-e ezt a külföldről behozott, rész­ben magáncégektől beszerzett horzskő helyett használni. A kísérlet kitűnően bevált és bevezették a MÁV többi fő­műhelyeibe is, sőt ez a homokkő még jobbnak is bizonyult a horzskőnél, mert nem kaparja fel a csiszolt felüle­tet és még kevésbé is kopik. A dolgozó ujjait sem marja fel. A AAAV 6000 kiló horzskövet használt, évi 18.000 forint értékben és a javasolt homokkő hasz­nálatával ez a költség 2300 forintra csökkent. Ez a homokkő, amelyből kor­látlan mennyiség van, nemcsak a MÁV-nál, hanem minden iparágban ugyanilyen eredménnyel helyettesítheti a horzskövet, ahol azt csiszolásra használják. Ez szép példa arra, hogy nemcsak geológus fedezhet fel eddig észre , nem vett természeti kincset, de a geológiai kutatás egy másik fontos feladatára, a hiányban lévő ásványi anyagoknak más ásványokkal való he­lyettesítési lehetőségére is rávilágít. Népi demokráciánk nemcsak er­kölcsi elismerésben, hanem megfelelő anyagi ösztönzésben is részesíti azo­kat, akik természeti kincseink ilyen feltárásával elősegítik országunk épí­tését. Bendefi László és geológus­­társai 20.000 forint jutalmat kaptak felfede­zésükért. Klein Elemér bányász a bükkszéki víz felhasználására tett ja­vaslatáért 50.000 forint díjazásban ré­szesül, ebből 20.000 forintot a Talál­mányi Hivatal már ki is fizetett, nem várta be a kutatások végleges ered­ményét. Sütő József természetesen megkapta az újításoknak megfelelő díjazást és országos bevezetésük esetén meg fogja kapni azt is, ami a többlet után jár. Rövidesen általánosan is rendezik — az újítási rendeletek elve alapján — a geológiai felfedezések és az eddig kihasználatlan temészeti kincsek érté­kesítésére irányuló javaslatok díjazá­sát. Ebből is láthatjuk, hogy népi demo­kráciánk milyen sokoldalú és kimerít­hetetlen lehetőségeket nyit meg min­denki számára, aki becsületes kezde­ményező munkával országunk javára törekszik. Hevesi Gyula Heves megye pedagógusai nagygyűlésen foglaltak állást a Népfront és az ötéves terv mellett Pedagógus-nagygyűlést tartottak Egerben Heves megye nevelői. A vár­megye minden részéből majdnem másfélezer pedagógus gyűlt össze. Szávai Nándor elvtárs államtitkár be­szédében kiemelte: a múlt rendszer­ben a pedagógust úgyszólván alig vették értelmiség-számba, ma a nevelő a dolgozó társadalom megbecsült tagja, akire az MDP vezetésével nagy építő feladatok várnak. Bejelentette Szávai elvtárs, hogy szeptemberben Egerben megnyílik az ország leg­szebb nevelőképző főiskolája.­­ Béki Ernő elvtárs, a Pedagógus Szakszervezet főtitkára hangsúlyozta: az iskolavégzett ifjúságnak ma nem kell tartania attól, hogy évekig szü­lői támogatásra szorul, mihelyt be­fejezi tanulmányait, a népi demokrá­cia azonnal beállítja az alkotó mun­kába. Több felszólalás után a nagygyűlés felhívással fordult az ország pedagó­gusaihoz: — Egységes akarattal elhatároztuk, hogy az ötéves tervet és a szocialista munkaversenyt éppoly maradéktalanul megvalósítjuk, mint a hároméves ter­vet. Hazánk nem rés, hanem erős bás­tya a béke frontján s hogy valóban így legyen, a ránk bízott ifjúságot a nép iránti megingathatatlan szeretetben fog­juk felnevelni. Mindezeket a feladatokat úgy fogjuk igazán megoldani, ha szilárd egység­ben foglalunk állást a Magyar Dolgo­zók Pártja által vezetett Népfront mel­lett. Ezért felhívjuk az ország összes pedagógusait: május 15-én mérjenek hatalmas csapást a belső és külső reakcióra azzal, hogy egységesen állnak ki szavazatukkal a Magyar Független­ségi Népfront mellett, — mondja a felhívás.

Next