Szabad Nép, 1949. június (7. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-05 / 130. szám
A a „különvéleményről” KEDVES BARÁTOM1 Először is köszönetet mondok a tegnapi vendéglátásért. Igazán mindent megtettél, hogy jól érezzük magunkat: jó volt a vacsora, a bor, a társaság — csupa elvtárs, aki mind más-más területen dolgozik és most szakítottak egy estét maguknak, hogy baráti körben, jókedvű poharazgatás mellett, fesztelenül elbeszélgessenek. De nemcsak azért fogtam tollat, hogy ezt megírjam — tudod, nem vagyok jó levélíró —, hanem azért is, hogy megmagyarázzam: miért hagytam ott olyan korán társaságtokat. AZT HISZEM, ott kezdődött, amikor Klári — mint érdekességet — elmondott egy pár reakciós viccet. Ahogy ez lenni szokott, megkezdődött az általános viccmegélés, mindenki igyekezett jobbat mondani, mint a többiek. Nyugodtan tehettetek, hiszen egymás között voltunk, valamennyien ismertük egymást, nem is tegnap óta. Tudtuk, egyikünknek sincs más kapcsolata a reakcióhoz, mint az, hogy küzd ellene. És mégis — Persze, ha ketten teszik ugyanazt, az már nem ugyanaz. De ha ketten ugyanazt teszik, mégis valami közös kell, hogy legyen köztük. Ti mind elvtársak, párttagok vagytok — mégis, mi oka lehet annak, hogy örömet találtok a reakciós csipkelődéseiben, mulattok, szórakoztok rajta? Miért, ho''i' egy sem volt köztetek, akin csak egy kis felháborodás is látszott volna, akiből a csattanó ne harsány nevetést, hanem bosszankodást váltott volna ki? És MI AZ OKA annak, hogy beszélgetés közben mindig afelé fordult a legnagyobb érdeklődés, aki egy-egy általunk ismert elvtársról valami csípőset mondott. „Ez kritika" — mondod talán te. De micsoda kritika az, amely mindenkiben csak a rosszat keresi, és ha megtalálja, örömmel csámcsog rajta. Bizony, ez inkább hasonlít a polgári szalonok intrikus pletykáihoz, mint a kommunista kritikához. És veszedelmesen hasonlít ahhoz a suttogó propagandához is, amelyet ellenségeink folytatnak ellenünk. Ne érts félre! Ismétlem: eszemben sincs valamelyik teket a reakciósság vádjával gyanúsítani. De talán észre sem veszitek, hogy ezek az elejtett csípősgúnyos megjegyzések mennyire megragadnak, mennyire átalakítanak titeket magatokat is, mennyire bizalmatlanná, sőt ellenségessé tesznek azokkal szemben, akikkel egy sorban harcoltak. EMLÉKEZZ CSAK az illegalitás idejére: mennyire egy család voltunk akkor! Hogy védtük azt, akiről tudtuk, hogy ehhez a családhoz tartozik — még ha voltak is (mint ahogy mindenkinek vannak) emberi gyöngeségei! Persze, azóta a mi kis családunk megnőtt, hatalmas tömegpárttá lettünk. De vájjon lehet-e ez ok arra, hogy kevésbé szorosnak érezzük azt a kapcsolatot, amely egybefűz minket? Ha ezt a köteléket lazítjuk , nem a Pártot gyengítjük-e vele? AZ ILYEN MAGÁNBESZÉLGETÉSBEN az ember sok mindent megengedmagának. Mond olyasmit is, amit pártnapon nem mondana el, újságban nem ima le. Gyuri a nyilvánosság előtt bizonyára nem helytelenítené, hogy a pártsajtó élesen bírálja a freudizmust, Ernő sem kelne az absztrakt művészet védelmére. De miért tették ezt tegnap este? Nyilván úgy érezték: ők elég megbízható kommunisták ahhoz, hogy egyes kérdésekben önállósíthassák magukat, hogy imitt-amott ne azt mondják, ami a Párt álláspontja. Kifelé, persze, fegyelmezetten viselkednek, amint ez illik, de szűkebb, baráti körben azért megmutatják: ők nem „tucatemberek", hanem gondolkodó fők, akiknek saját ítéletük, különvéleményük is van. MEGINT CSAK az illegális idők jutnak eszembe. Emlékszel, a trockisták, deményisták és egyéb frakciósok milyen fensőbbséges gúnnyal tudták kiejteni ezt a szót: „vonalas"? „Vonalas" ■— ez minket jelentett, kommunistákat, akik a Párt vonalát követjük, akik minden kérdésben elfogadjuk a Párt álláspontját. Nem azért, mintha (ahogyan ez a huligán-népség mondta) nem gondolkoznánk, hanem mert gondolkozunk és meggyőződtünk arról, hogy a Pártnak van igaza. És mindmáig nekünk is volt, van, és lesz is mindig igazunk, nekünk, a vonalasokénak, helyesebben nem is nekünk, hanem a Pártnak, a Párt marxi-lenini irányvonalának. NE VÉDEKEZZ, BARÁTOM, tudom, nem vagy frakciós. De vigyázzatok nagyon, mert a Párttól való eltávolodás az ilyen „kicsiségekkel" kezdődik. Attól tartok, közületek egyikben-másikban túlsók az érvényesülési vágy, a sértett önérzet, a hiúság, az egyénieskedő hajlam, a féltékenység másokkal "-zemben. Szakítsatok ezekkel a rossz tanácsadókkal — ma még nem késő! érzétek, hogy erősödik Sanghajtól Newyorkig mindenütt a mi táborunk, a marxisták-leninisták serege! Ne hinnyétek, hogy többek lesztek azzal, ha ezekkel a milliókkal szemben (akár csak harmadrangú kérdésekben is) „különvéleményeitek" vannak! Ne gondoljátok, hogy a jó kommunistához inkább illik az ajakbiggyesztő, fölényes-blazirt előkelősködés, mint az őszinte hit és lelkesedés! NEM AKAROM TÚLOZNI azt, ami tegnap nálad történt. Talán csak a csírája, vagy éppen csak a lehetősége volt meg mindebben az opponálásnak, a Párttal való szembeállásnak, de ez megvolt, és ez veszélyes, mert merkrinyíti azok aknamunkáját, akik sorainkba akarnak furakodni és ott végezni pártellenes tevékenységüket. Nagyon is szükséges, hogy szilárdak, egységesek, fegyelmezettek legyünk, hogy egyazon lelkesedés hasson át valamennyiünket. Ti a veszélyt nem vettétek észre és én sem rögtön. Akkor még magamnak sem tudtam számot adni arról, miért keseredett meg a szájamban a bor íze. Ezért hivatkoztam kapi zárásra és egyebekre. Később, hazafelé, a friss budai levegőn gondolkozni kezdtem: mi is történt közöttünk? És a végleges választ Rákosi elvtárs beszédének szavai adták meg: „Nem szabad tűrnünk sehol a legcsekélyebb pártellenes megnyilvánulást, a cinizmust, a pártvonaltól való elajlást". AZT HISZEM, Rákosi elvtárs ránk is gondolt, mikor ezt mondta. Gondolkozzatok rajta ti is. Kálmán Endre 8 SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1949 JÚNIUS 8 S az történe AZ ÚJARCÚ MUNKÁSOSZTÁLYRÓL Néhány rövid történetet akarok elmondani, az újarcú munkásosztályról szólnak. A III. kerületi pártszervezetben mondták el nekem egy éjszakába nyúló beszélgetés során, Bata elvtárs, a párttitkár, Alcsút, Vágó, Bihari, Németh meg Herz elvtársak, akik központi, üzemi és körzeti pártfunkciókat töltenek be a kerületben. Később csatlakozott hozzánk Nezvál elvtárs is. A történetek így sok helyről valók. Változtatás, csiszolgatás nélkül írom le őket, csak a neveket hagyom el. Mert nemcsak azokról szólnak, akik szerepelnek bennük. A hatalmon lévő munkásosztály egy-egy tagjáról szólnak. Arról, milyen magatartásra kötelezi az egyes embert az, hogy az osztály hatalmon van, vezeti a népet? Termelési minőség A Columbiában történt (textilgyár Óbudán). Az egyik munkásnő harisnyákat csomagolt. Mielőtt belerakta volna a celofánzacskóba, maga elé tartotta, megnézte mindegyiket: nincs-e hiba benne? Mögötte állt a kötőmester. A munkásnő — kezében egy hibás darabbal — egy pillanatig tétovázott. Aztán belerakta azt is a celofánzacskóba. A mögötte álló munkás megszólította: „Szaktársnő, aztán jó lesz az a munkásasszonyoknak?" Az kicsit elpirult. „Sietni kell, elvtárs. Nem nagy hiba, összefutott a szál.“ — „Elvtársnő, mi együtt jártunk szemináriumra. Együtt tanultuk, mit jelent, hogy proletárdiktatúra van.“ Az még jobban elpirult, visszavette a harisnyát a többi közül. A Goldbergerben történt (III. Lajosutca) a vésnökműhelyben. Az egyik hengercsiszoló — öt óra után, munkaidő után — még mindig ott dolgozott egy hengeren. A helyzet a következő: a krómozó éjjel 11-ig dolgozik. A gép reggel hétkor kezd. Ha nincs meg a krómozott henger akkorra, a gép áll. A hengercsiszoló még ott maradt egy félórára, hogy befejezze a hengert és még aznap krómozhassák. A művezető, aki arra járt, nem tudott erről. Megkérdezte tőle: „Miért dolgozik még, szaktárs? Elmúlt öt óra.” Csak annyit felelt: „Addig dolgozok a gyáramban, ameddig akarok." Politika Itt, a Goldbergerben, a vésnökműhelyben, egy nagy Ázsia-térkép lóg a falon. Régóta ott van. Pár nappal ezelőtt, munkaidő után, egész sereg munkás állta körül. Sanghajt nézték, beszélgettek: „Itt lehet a francia _ negyed”. — „Itt meg az amerikai.” — „Kuli oda nem mehetett be." — „De most már majd bemehet, meglátod.” — Így beszélgettek. Ugyanaznap a Városháza VIII. ügyosztályának altisztjei kérelemmel fordultak az ügyosztályvezetőhöz: „A pénteki osztályértekezlet előtt álljanak fel és énekeljék el az Internacionálét. Mindenki, az egész ügyosztály.” — Miért? „Mert elfoglaltuk Sanghajt.” Tanulás „A Magyar Textilben a munkások verték a hoppot, hogy győzött a Népfront, tanulni akarnak, indítsuk meg újra a szemináriumot.” — „Az én apám is. Túl van már ötvenen az öreg, régi szervezett munkás, MEMOSz-tag. De felszabadulás után óvatoskodott. Morgott folyton, minek „lógok" mindig a SzIT-ben Aztán azért, minek jöttem be ide, a pártba dolgozni. Egyszer hazamegyek, ott van a széken a kabátja, kiáll a zsebéből egy szeminárium-füzet, a Révai-beszéd. Mondom: „Apám, hát ez micsoda?" Csak rám néz, aztán kiveszi, elébem teszi, kinyitja egy helyen: „Gyere fiam, segíts, én ezt itt nem értem.” Végül még neki állt feljebb, hogy mit csodálkozom, hogy hol voltam én, mikor ő már szervezett munkás volt. A választások előtt falura járt, agitált, most jelentkezett rohammunkára a mi pártházunk építéséhez. Mondom nektek, elmúlt 50 éves.” Reakció Kis ideig családi történetek következtek ezután. Megváltoztak körülöttünk az emberek. Különösen az aszszonyok változtak, ilyeneket csinálnak például. A választás előtt feltűnt a környéken, hogy a Bon-téglagyárba bejár egy ember s vizet gyűjt a csapokból, kis üvegekbe. Az asszonyok megkérdezték tőle: mit csinál? Azt felelte: a Vízműveknél sok munkás elment agitálni, meg folyton gyűlés van, a szakembereket elzavarták a kommunisták, a munkásigazgató nem vigyázott és valami csatorna beszennyezte a vizet. Most viszi a Vízvizsgálóba, megnézik, nem mérgezett-e? Ez történt délben. Délutánra már terjesztették a hírt, hogy a kommunisták megmérgezték a kutakat. Az asszonyok másnapra megszervezték a figyelést. Dél felé jött megint az ember, eregette tele a kis üvegeket vízzel, mesélte a mesét. Szóval tartották egy ideig, közben páran bementek a párthoz. Telefon a Vegyvizsgálóba: kiderül, hogy egy szó sem igaz az egész csatornameséből. Mikor visszamentek, még szónokolt a „vízvizsgáló”. Mire a rendőrök odaértek, erőszakkal vették ki az asszonyok kezéből, nehogy agyonverjék a nyomorulat. Éberség Ez is a Columbiában történt. A gyárnak két kapuja van. Az egyik, a főkapu, a Lajos utcára nyílik. A másik, ahol „civilnek tilos a bemenet”, a Bécsi útra. Ennél a kapunál állott egy génnel megrakott teherautó, két munkás rakódott róla. Arra ment az elvtárs, aki ezt a történetet elbeszélte: „Gondoltam, megpróbálom, beengednek-e a tilos kapun? Odamegyek, indulok befelé. — Itt nem lehet, tessék a Lajos utcai kapura kerülni — mondja az egyik rakodó. A párttitkárral meg a vállalatvezetővel akarok beszélni. — Akkor se lehet. — Van iparügyi miniszteri belépési engedélyem, nézze. — Az a Lajos utcára szól. — Akkor kísérjen fel maga, elvtárs. — Ha én magát felkísérem, az először is idővesztesség, mert közben nem tudok szenet rakni. Másodszor a titkár elvtárs úgyse lesz bent az irodában, az járja az üzemet. S amíg én azt keresem, maga itt elbújhat valahol és éjszaka felgyújthatja a gyárat, már ne vegye sértésnek. (A szóváltásra feljött a gépész, az ismert engem, szólt, hogy): „Engedjék be nyugodtan, én ismerem az elvtársat.” „ Ha elvtárs, akkor bemegy a Lajos utcai kapun, így is lett”. Ilyesmiről beszélgettünk egy ideig. Aztán meg arról is, hogy még nem minden munkás ilyen. De ilyen a többség. A Párt nevelése. Patkó Imre Néhány hete az eget leste mindenki, ha a határba kiment, most a vetéseket nézi. A lassan már szűkülő rozsot, a búza növő kalászát, a szépen fejlődő kukoricát, a krumplit, a virágzó borsót s a cseresznyétől pirosló gyümölcsösöket. Szép a határ, sokat ígér. S az emberek már becsülgetik, mennyi lesz a gabona, mennyi lesz a kenyér. Durzák József a kisfiával nézi a búzát. Nyolc hold földje van, homokos. Egy holdat vetett be búzával, hármat rozzsal, mert ahogy mondja: „ebbe a homokföldekbe a rozs jobban megy". De a búza is szép. — Hány szem lehet egy búzakalászban? — Ne nézzük meg — mondja —, mert még több is lesz. — De azt elárulja, hogy legalább nyolcmázsás termésre számít. Rozsból meg 10— 12 mázsásra. Mert kevés ugyan a szalmája, de „kalászra igen szép". Aztán mutatja megint a gyereknek a búzát. — Látod kisfiam, ebből süt majd anyád kenyeret, meg főzész- Ehettek eleget, ne félj. — Hány gyerek van? — kérdem. — Csak három fiú meg három lány — mondja nevetve. Könnyű szívvel nevet, hiszen ahol a kenyér megvan, öröm a gyerek. krumplit, borsót. Apa és fia termésbecslés közben cukorrépát nézni. Beül a virágos borsó közepébe, nézegeti a hüvelyeket, számolgatja a szemeket. — Pünkösdre — mondja — már jó lesz, vasárnapra leszedjük a levesbe. Virágzik a borsó, de már terem is. Ha leszedték, a szárát odaadják a tehénnek, s vetnek még a helyébe főznivaló kukoricát. Kétszer terem a föld egy esztendőben. A krumpli is köt már, ahogy „megtojózza" Durzákné — kis gumócskákat talál alatta. Aztán elvisz a cukorrépához, az is igen szép, kétszer kapálták. — Lesz cukor is — mondja, s megsimogatja a nyomában futkosó kisfia fejét. Arrébb a krumplit kapálják néhányan, nemrég kezdtek, mert a kukoricával most lettek készen. Csak úgy mezítláb vannak, a bakancs, a kabát, a kanta ott vannak lerakva a föld végében. Mert süt a nap melegen. — Most még süthet — mondja az öregasszony — hadd süssön. — S megkaparja a földet, hogy mulassa: alig egy-két ujjnyira már egészen nedves. Aztán dicsérni kezdi a kukoricát és a krumplit, hogy milyen szének. — Ezeknek most nem is igen kellene szebbnek lenni — mondja. S ez nála alighanem a lehető legnagyobb megelégedettséget jelenti. A gyümölcsösökről már szinte nem is kell beszélni Mázsaszám szedik a szebbnél-szebb cseresznyét s ami még a fákon van, a fényes, meleg napoktól egyre édesedik. A barackfákat úgy kell megtámogatni, hogy a gyümölccsel teli ágak le ne szakadjanak. Sok lesz a körte, a szilva, szép a szőlő s nagyon sokat ígér a téli alma. S közben megy a munka a gyümölcsösökben is, permetezéssel védik a fákat a kártevők ellen, a lisztharmattal erősen belepett hajtásokat pedig lenyesik. Jó már így dolgozni, hogy az ember látja: nem hiába fárad a fa, föld és minden meghozza a munka gyümölcsét. ...........................__ ................... ................ ! Az asszony elhív Még szebb lesz a krumpli kapálás után Metszik a lisztharmatos hajtásokat az almafáról